Lenin életének és tevékenységének rövid rajza
Idegennyelvű irodalmi kiadó
Moszkva 1942
V

1905 JANUÁR 9-ÉN Oroszországban kitört a forradalom.

Lenin már jóval a februári események előtt előre látta, hogy közeledik a forradalmi vihar. Már 1904-ben, az orosz-japán háború kitörésekor, rámutatott arra, hogy a háború felfedi az önkényuralom egész rothadtságát, aláássa uralmának talaját és meggyorsítja a forradalmat. Lenin azt tartotta, hogy a cári kormány veresége ebben a rabló háborúban meggyengíti a cárizmust és megerősíti a forradalmat. Az események menete teljes egészében igazolta Lenin jóslatát. Lenin 1904 december 22-én a „Vperjod” 1. számában megjelent „Az önkényuralom és a proletariátus” c. cikkében nemcsak az elkövetkező forradalomról beszél, hanem egyenesen a „nálunk, Oroszországban már megkezdődött forradalom”-ról. Amikor hírét vette, hogy a japánok bevették Port-Artúrt, Lenin ezt írta néhány nappal a „véres vasárnap” előtt: „Port-Artúr kapitulációja a cárizmus kapitulációjának előjátéka.”*)
*) Lenin összes Művei, VII. köt., 49. old. (oroszul).

A kezdődő orosz forradalom az első forradalom volt a Párizsi Kommün bukása óta Európában uralkodó politikai reakció hosszú évei után. Már a kezdet jelezte e forradalom gigászi méreteit és valóban általánosan népi jellegét. Senki olyan mélyen meg nem értette, mint Lenin, hogy a forradalom roppant gyorsasággal tanít és világosít fel, hogy a forradalom egyetlen napja sok éves „békés” fejlődést sűrít össze magában. Lenin nem egyszer mutatott rá arra, hogy a forradalom hatalmas iskola, iskola nemcsak a tömegek, hanem a párt, a vezetők számára is. A feladat azonban nemcsak az, — írta Lenin — hogy a forradalomtól tanuljunk, hanem az is, meg tudjuk-e mi is tanítani valamire a forradalmat, rá tudjuk e nyomni a proletariátus bélyegét azért, hogy tényleges győzelmét biztosítsuk.

Az események szédületes gyorsasággal fejlődtek. Leninnek ezekben a napokban igen nehezére esett az emigráció. „Meg lehet érteni, — mondta egyik írásában, ahol a január 9-i eseményekről beszél, — hogy mi innen Genfből, ebből az átkozott messzeségből egyre nehezebben tarthatunk lépést az eseményekkel. De, míg arra vagyunk kárhoztatva, hogy ebben az átkozott messzeségben kínlódjunk, innen kell igyekeznünk követni az eseményeket, összegezni az eredményeket, levonni a következtetéseket, levonni a ma lejátszódó történelmi tragédiából a tanulságokat, melyekre holnap szükség lesz máshelyütt, ahol ma még »néma a nép« és ahol a legközelebbi jövőben egyik vagy másik formában fel fog lángolni a forradalmi tűzvész”.*)
*) Lenin összes Művei, VII. köt., 82—.83 old. (oroszul).

És Lenin tevékenyen készül a jövendő forradalmi harcokra. Mohón tanulmányozza a tömeg történelmi alkotó erejét, a forradalmi tömegharcban születő új harci és szervezeti formákat. Újra meg újra „tanácskozik” Marxszal és Engelsszel, átolvassa az 1848-as forradalomról, különösen pedig a fegyveres felkelésről írt cikkeiket, tanulmányozza Engels hadászati munkáit és az uccai és barikádharcok irodalmát, különösen a Párizsi Kommün idejéből. Egyetlen orosz, német és francia nyelven megjelenő komoly lap sincsen, amit Lenin ne olvasna: még a polgári lapok információja alapján is mindenkinél jobban tudott helyes képet alkotni magának a forradalom menetéről.

Lenin főfeladatként jelöli meg: a proletariátus és a parasztság felfegyverzését, a fegyveres felkelés előkészítését és megszervezését, a munkások és parasztok forradalmi demokratikus diktatúrájának megvalósítását Oroszországban.

Lenin ügyel arra, hogy a párt el ne maradjon a forradalmi eseményektől és képes legyen arra, hogy új munkástömegeket befolyásoljon és vezessen s biztosítsa a proletariátusnak, mint osztálynak, teljes önállóságát.

1905 februárjában megjelenik Lenin „Új feladatok és új erők” c. cikke, amelyben először van kimondva a bolsevizmus alapvető sztratégiai jelszava a burzsoá-demokratikus forradalomban: a proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrája. Lenin megmagyarázza, hogy a forradalom a párt számára új életfeltételeket teremt, és új módszereket a tömegek nevelésére. Ostorozza azoknak a pártfunkcionáriusoknak megcsontosodottságát és maradiságát, akik mereven ragaszkodnak a munka régi tanulókör-módszereihez és nem akarnak, vagy nem tudnak áttérni az új szervezeti formára. A szervezeti munka általános fejlesztésére szólít, forradalmi öntevékenységre és kezdeményezésre, az új ifjú erők merész kiválasztására, olyanokéra, akiknél az energia pótolhatja a politikai tapasztalat hiányát. Csak ebben az esetben töltheti be a párt a proletariátus élcsapatának szerepét. „A szociáldemokráciának a forradalmi korszak ugyanaz, mint a hadseregnek a háborús idő — írja Lenin. — Ki kell szélesíteni hadseregünk kádereit, a békeállományt hadiállománnyá kell tenni, mozgósítani kell a tartalékokat, behívni a szabadságoltakat, új segéd-hadtesteket, csapatokat és szolgálatot kell szervezni. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy háborúban elkerülhetetlen és feltétlenül szükséges, hogy kevésbé felkészült újoncokkal töltsük ki sorainkat és igen gyakran közkatonákkal kell helyettesítenünk a tiszteket, meg kell gyorsítanunk, le kell egyszerűsítenünk a katonák kiképzését tisztekké.”*)
*) Lenin összes Művei, VII köt, 148 old (oroszul)

Lenin sürgeti a III. kongresszus egybehívását. Most már kétszeresen szükséges ez a kongresszus. Azelőtt — a forradalom előtt — a legfőbb feladat az lett volna, hogy véget vessen a zűrzavarnak és dezorganizáltságnak, amit a mensevikek hoztak a pártmunkába, hogy megszüntesse a pártválságot. Most az a feladat lépett előtérbe, hogy kidolgozzák a pártnak a forradalomban követendő taktikáját. Lenin erélyesen készült a kongresszusra: megírta a legfontosabb határozati javaslatokat, összeállította a kongresszus általános munkatervét és több cikkben („A szociáldemokrácia és az ideiglenes forradalmi kormány”, „A proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrája” stb.) feldolgozta a kongresszus előtt álló fő taktikai kérdéseket.

1905 áprilisában Londonban megnyílt az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt III. kongresszusa, mely valójában a bolsevikok kongresszusa. A mensevikek a kongresszuson nem jelentek meg, hanem Genfben megtartották saját konferenciájukat. Lenin közvetlenül vezette a kongresszus egész munkáját: ő volt a kongresszus elnöke, aktívan résztvett a bizottságok (a határozati-, a mandátum-, a jegyzőkönyvi-bizottság) munkáiban, részletes feljegyzéseket készített az ülésekről. A napirendnek majdnem összes pontjaihoz felszólalt. Száznál nagyobb Lenin előadásainak, felszólalásainak, replikáinak, javaslatainak száma. Lenin írta a kongresszuson elfogadott valamennyi fontosabb határozatot: a fegyveres felkelésről, az ideiglenes forradalmi kormányról, a parasztmozgalomhoz való viszonyról.

A kongresszus Lenin vezetése alatt megerősítette a párt szervezeti szabályzatának a párttagságot illető 1. pontját, annak lenini fogalmazásában, kidolgozta azt a bolsevik taktikai vonalat, mely a burzsoá-demokratikus forradalom teljes győzelmére és szocialista forradalommá való átnövesztésére irányult. A kongresszus által elfogadott lenini határozatok hangsúlyozzák, hogy a proletariátusnak a legaktívabban részt kell vennie a forradalomban, magához kell ragadnia a vezetőszerepet, szövetségre kell lépnie a parasztsággal és el kell szigetelnie a liberális burzsoáziát. A kongresszus rámutatott arra, hogy a párt legfontosabb feladata a fegyveres felkelés előkészítése, megszervezése és véghezvitele s hogy a szociáldemokrácia, bizonyos feltételek mellett, résztvesz a győzelmes felkelés eredményeképpen létesült és a felkelés szerveként fellépő ideiglenes kormányban azért, hogy ne csak „alulról”, kívülről verje az ellenforradalmat, hanem „felülről”, a kormányon belülről is. A kongresszus kijelentette, hogy a párt feladata a parasztság legerélyesebb támogatása, a földesúri földek elkobzásáig és kiadta a forradalmi parasztbizottságok azonnali megszervezésének jelszavát.

A bolsevik kongresszus vonala szöges ellentéte volt a mensevik taktikának, mely a burzsoáziát, mint a polgári forradalom vezetőjét támogatta.

Lenin a kongresszus taktikai határozataiban általánosította a tömegek forradalmi tapasztalatait. Gondosan figyelte a munkások és parasztok harcát. Különösen a Kaukázusban lefolyó harcot. A bolsevikok vezetése alatt itt különösen nagy arányokat öltött a tömegharc.

A kongresszus elfogadta a Lenin által előterjesztett határozatot „A kaukázusi eseményekről”, melyben rámutatott arra, hogy a Kaukázusban a mozgalom már elérkezett a nép általános felkeléséig az önkényuralom ellen és magasra értékelte a kaukázusi pártszervezeteket, mint a párt legharcosabb szervezeteit. A kongresszus utasította a Központi Bizottságot és a helyi szervezeteket, hogy a legerélyesebb intézkedéseket tegyék avégből, hogy a kaukázusi helyzetről szóló hírek széles körökben ismeretessé váljanak és hogy a Kaukázust az összes rendelkezésükre álló eszközökkel idejekorán támogassák.

Lenin leleplezte a mensevikek demagógiáját, akik az „ökonómistákat” követve ellenségeskedést és bizalmatlanságot igyekeztek elhinteni a munkás és intellektuel párttagok között s azt a rendkívül fontos feladatot helyezte előtérbe, hogy a pártnak „egész erejével erősíteni kell a kapcsolatot a párt és a munkásosztály tömegei között és mind szélesebb proletár- és félproletár rétegeket kell a teljes szociáldemokrata öntudatosság színvonalára emelnie, fejleszteni bennük a szociáldemokrata öntevékenységet és gondoskodni arról, hogy a munkástömegek minél több olyan munkást válasszanak ki magukból, akik a helyi központok és az összpárt központjának tagjaiként képesek vezetni a mozgalmat és a pártszervezeteket”.*)
*) Lenin Összes Művei, VII. köt., 283 old. (oroszul)

Lenin felháborodva lépett fel a megcsontosodott nézetek ellen, azok ellen, akik nem akartak a bizottságokba munkásokat bevenni. „Nem tudtam nyugodtan ülni, amikor azt mondották, hogy bizottsági tagoknak alkalmas munkások nincsenek,*) — mondotta felháborodva.
*) Lenin összes Művei, VII. köt, 284, old (oroszul).

Lenin ragaszkodott ahhoz, hogy a bizottságokban több legyen a munkás. „Munkásokat bevenni a bizottságokba — mondotta a kongresszuson — ez nemcsak pedagógiai, hanem politikai feladat is. A munkásoknak osztályösztönük van és némi politikai gyakorlat után meglehetős gyorsan válnak megbízható szociáldemokratákká. Én nagyon szívesen venném, ha bizottságainkban minden két intellektuelre nyolc munkás esnék.’**)
**) Ugyanott, 282. old.

Ezek az útmutatások váltak a bolsevizmus szervezeti politikájának alapjává.

A kongresszus Központi Bizottságot választott, élén Leninnel. A Központi Bizottság első plénuma Lenint jelölte ki a „Proletár”, a párt központi lapja felelős szerkesztőjéül. A lap első száma, a III. kongresszusnak szentelt, Lenin írta cikkekkel, 1905 május 14-én jelent meg.

Miután a kongresszus befejezte munkálatait, Lenin és a delegátusok, épúgy, mint a II. kongresszus után is, meglátogatták Marx sírját. Azután kezdtek visszaszállingózni Londonból. Lenin visszatért Genfbe.

Lenin a kongresszus után a legfontosabb feladatok egyikének tartotta a kongresszus taktikai vonalának propagálását és a genfi mensevik konferencia határozatainak bírálatát. Megírta „Jelentés az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt III. kongresszusáról” c. cikkét, cikkeket írt és előadásokat tartott a kongresszusról. Hogy helyesen tudósítsák a nyugateurópai munkásokat a bolsevik taktikáról, megszervezte a „Jelentés” és a kongresszus legfontosabb határozatainak német és francia nyelvű kiadását.

Lenin történelmi jelentőségű „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban” c. könyvében (a könyv 1905 júliusában jelent meg) zseniálisan megalapozta a bolsevik taktikát és ragyogó bírálatát adta a mensevik taktikának. Itt Lenin megmutatta, hogy a forradalomnak — a forradalom jellegének, mozgató erőinek, perspektíváinak, a proletariátus forradalmi szerepének és feladatainak — bolsevik és mensevik értékelése gyökeresen különbözik egymástól. A mensevik taktika alapja a félelem a forradalom esetleges győzelmétől, az az igyekezet, hogy a proletariátust alávessék a burzsoázia vezetésének. Ez — a forradalom elárulásának taktikája. „Ha harcba megyünk, — írta Lenin — a győzelmet kell kívánnunk és tudnunk kell megmutatni a győzelemre vezető valódi utat.”*)
*) Lenin Összes Művei, VIII. köt., 63. old. (oroszul).

„Lenin óriási érdeme az orosz forradalom körül az, — mondja Sztálin — hogy a mensevikek történelmi párhuzamainak ürességét és a munkások ügyét a burzsoáziának teljesen kiszolgáltató mensevik »forradalmi séma« egész veszélyességét gyökeréig felfedte.”**)
**) J. Sztálin Leninről, 8. old (magyarul).

Az orosz mensevikek taktikájának megsemmisítő bírálata Lenin könyvében egyúttal a nemzetközi opportunizmus taktikájának bírálata is volt.

Mint az alkotó marxizmus valódi kifejezője, Lenin bátran száll szembe a II. Internacionáléban uralkodó régi, sablonszerű elképzelésekkel a burzsoá forradalomról és a proletár taktikáról. Kiindulva a marxizmus lényegéből, általánosítva a nemzetközi munkásmozgalom és az orosz forradalom tapasztalatait, Lenin a forradalom új elméletét kovácsolja ki, a proletariátus új taktikáját a forradalomban.

Marx és Engels megadta a proletariátus vezető szerepének, hegemóniájának alapvető vázlatát. E vázlatból kiindulva, Lenin egyöntetű tanítást dolgozott ki a proletariátus hegemóniájáról a forradalomban, kifejtette az alapvető taktikai tételt a proletáriátusról, mint a polgári-demokratikus forradalom vezetőjéről.

Lenin „Két taktika” c. könyvében minden oldaláról megalapozta azt a tételt, hogy a proletariátus a polgári-demokratikus forradalom vezetőjévé válhat, mert a proletariátus a leghaladottabb és az egyedül következetesen forradalmi osztály, a proletariátusnak megvan a saját, burzsoáziától független politikai pártja és harcában a szocializmusért az az érdeke, hogy a forradalom végig haladjon az útján, egészen a cárizmus megdöntéséig. Hogy a proletariátus valóban a forradalom vezetőjévé váljék, ahhoz saját oldalára kell vonnia a parasztságot és el kell szigetelnie a liberális burzsoáziát. Azzal, hogy Lenin felvetette és megalapozta a proletariátus hegemóniájának eszméjét a polgári-demokratikus forradalomban: a forradalomban követendő új taktikai vezérfonalat adott a marxista pártnak, mely mélységesen különbözik mindattól, amivel a marxisták fegyvertára eddig rendelkezett.

Lenin gondosan kidolgozta a forradalom győzelmét biztosító eszközök kérdését. Kimutatta, hogy a forradalom döntő győzelmének legfontosabb eszköze a nép fegyveres felkelése. Jelszavakat adott, melyek szabaddá teszik a tömegek forradalmi kezdeményezését s megszervezik a tömegeket a fölkelésre. E jelszavak: a politikai tömegsztrájk, a nyolcórás munkanap azonnali forradalmi bevezetése a városban és a demokratikus változások a falvakban, a forradalmi parasztbizottságok azonnali megszervezése, a munkások felfegyverzése. Lenin megokolta, hogy miért kell a nép győzelmes felkelésének eredményeképpen ideiglenes forradalmi kormányt létesíteni és rámutatott arra, hogy ez a kormány, ha döntő győzelmet akar aratni a cárizmus felett, nem lehet más, mint a proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrája. Lenin új taktikai fegyvert kovácsolt a proletariátus számára, új, a marxista pártok előtt addig ismeretlen eszközöket a tömegek forradalmi mozgósítására.

Amikor Lenin döntő, önfeláldozó harcba hívta fel a proletariátust a demokratikus forradalom győzelme érdekében, hangsúlyozta, hogy ez nem meríti ki a munkásosztály feladatát. Az orosz forradalom hatalmas lendületének képét rajzolta meg, rámutatott arra, hogy a demokratikus és a szocialista forradalom egy láncnak két láncszeme, hogy a demokratikus feladatok teljesítése után, már a szocialista forradalomért vívott harcnak kell megkezdődnie. Lenin kidolgozta a tanítást a burzsoá-demokrata forradalom átnövéséről a szocialista forradalomba. Újra életre keltette Marxnak a II. Internacionále opportunistái által feledésbe burkolt zseniális eszméit a szakadatlan forradalomról és a paraszt-forradalmi mozgalomnak a proletárforradalommal való összekapcsolásáról. Lenin a marxi gondolatokat tovább fejlesztette és megteremtette a szocialista forradalom új, egyöntetű elméletét. Ez elmélet szerint a polgári forradalomban a parasztsággal szövetséges proletariátusé a hegemónia s ennek a szocialista forradalomban át kell nőnie a többi dolgozókkal és a kizsákmányolt tömegekkel szövetkezett proletariátus hegemóniájába. S a proletariátus és a parasztság demokratikus diktatúrájának kell előkészítenie a talajt a proletariátus szocialista diktatúrája számára.

A forradalom új, Lenin-teremtette elmélete már magába foglalta a szocializmus egy, különálló országban való győzelmének lehetőségéről szóló tanítás alapvető elemeit.

A „Két taktika” jelentősége felbecsülhetetlen.

„Lenin e művének történelmi jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy ideológiailag szétzúzta a mensevikek kispolgári jellegű taktikai álláspontját, felfegyverezte Oroszország munkásosztályát a polgári-demokratikus forradalom továbbfolytatására, és megadta az orosz szociáldemokraták számára a polgári forradalom szocialista forradalomba való átnövésének világos perspektíváját.

De Lenin művének jelentősége ebben nem merül ki. Ennek a könyvnek felbecsülhetetlen értéke, hogy a marxizmust a forradalom új elméletével gazdagította és lefektette a bolsevik párt ama forradalmi taktikájának alapjait, amelynek segítségével országunk proletariátusa 1917-ben győzelmet aratott a kapitalizmus fölött.”*)
*) A SzK(b)P Története. Rövid tanfolyam, 79. old. (magyarul).

Lenin minden föllépésében következetesen védte és magyarázta a bolsevik sztratégiai tervet. „A szociáldemokrácia viszonya a parasztmozgalomhoz” c. cikkében ezt írta: „A demokratikus forradalomból rögtön megkezdjük az átmenetet, és pedig erőinkhez képest, az öntudatos és szervezett proletariátus erejéhez képest, megkezdjük az átmenetet a szocialista forradalom felé. A szakadatlan forradalom hívei vagyunk. Nem állunk meg a fele úton.”**)
**) Lenin Összes Művei, VIII. köt., 186. old. (oroszul).

A munkások forradalmi harca egyre élesebb politikai jelleget öltött. A gazdasági és szolidaritási sztrájkokról a munkások kezdtek áttérni a politikai sztrájkokra és tüntetésekre. Mind gyakrabbá váltak a fegyveres összecsapások a nép és a rendőrség s a katonaság között. Különösen makacs jellegű volt az ivanovó-voznyeszenszki munkások majdnem két és félhónapig húzódó nyári sztrájkja. A sztrájk folyamán az ivanovó-voznyeszenszki munkások megalakították a megbízottak tanácsát; valójában ez volt az első munkástanácsok egyike.

A munkások politikai sztrájkjai felrázták az egész országot. A város után mozogni kezdett a falu. Tavasszal parasztmozgalmak kezdődtek, melyek Oroszország központjában, a Volga mentén, Dél-Kaukázusban és különösen Grúziában nagy méretet öltöttek.

A munkás- és parasztmozgalom és az orosz csapatok egymást érő vereségei az orosz-japán háborúban a hadseregre is hatással voltak. A cárizmus támasza ingadozni kezdett. 1905 júniusában felkelés tört ki a fekete-tengeri hajóhad „Potemkin” nevű páncéloshajóján. A hadseregben és a hajóhadban ez volt az első forradalmi tömegakció, ez volt az első eset arra, hogy a cári hadseregnek egy nagyobb csapatteste a forradalom mellé állott.

A forradalmi események hatása alatt megmozdult a burzsoázia is. A burzsoázia félt a forradalmi néptől, paktálni akart a cárizmussal a forradalom ellen és csekély reformokat követelt a cárizmustól a „nép számára”, hogy a népet „megnyugtassa”, s hogy a forradalom erőit szétszakítsa és a forradalmat megzabolázza.

A cári kormány tovább is vad kegyetlenséggel nyomta el a munkásokat és a parasztokat. De a megtorló intézkedések mellett a lavírozás politikájához kezdett folyamodni, egyrészt igyekezett egymás ellen uszítani Oroszország népeit, másrészt pedig ígéretet tett, hogy „képviseleti intézményt” létesít vagy a Zemsztvók gyűlése, vagy Birodalmi Duma formájában.

A „Proletár” c. lapban közölt lenini cikkekben a párt a forradalom menetének tudományos marxista elemzését, a forradalom további fejlődésének ragyogó megjövendölését kapja, pontos és szabatos jelszavakat, kimerítő direktívákat és utasításokat. A „genfi messzeségből” Lenin figyelmesen követi az összes osztályok magatartását a forradalomban.

Lenin megmutatja a liberális burzsoázia következetlenségét, önzését, gyávaságát, áruló viselkedését. Őrködő szeme figyelmét a liberálisok egyetlen lépése sem kerüli el. Lenin cikkei a kadetok ellen kemény, marasztaló ítéletek ezek ellen az ellenforradalmárok ellen, akik hamis demokratizmussal álcázták magukat. „A proletariátus harcol, a burzsoázia a hatalom felé lopódzik” — így jellemzi Lenin a munkásosztály taktikáját és a liberális burzsoázia taktikáját a forradalomban.

Lenin haraggal ostorozza a mensevikeket, akik megijedtek a forradalom lendületétől és a nép győzelmétől. „A monarchista burzsoázia uszályában, vagy a forradalmi proletariátus és parasztság élén?” — ebben a cikk-címben Lenin megformulázza a gyökeres elvi ellentétet a mensevik és a bolsevik taktika között. A helyi pártfunkcionáriusoktól azt követeli, hogy fokozzák a harcot a mensevikek ellen. Lelkesen üdvözli azokat a találó vágásokat, melyeket Sztálin mér a mensevikekre. Kéri, hogy minél hamarább küldjék el neki Sztálin „A pártonbelüli nézeteltérésekről” c. brosúráját, mely 1905-ben jelent meg a Kaukázusban. Megállapítja, hogy a „Felelet a »Szociál-Demokrátnak« c. sztálini cikkben kitűnően van felvetve a kérdés a híres »kívülről bevitt öntudat «-ról”.

Lenin a bolsevikok egész tevékenységét irányította. Jelszavaiban, melyek a fegyveres felkelést, a forradalmi hadsereg megteremtését, az ideiglenes forradalmi kormányt hirdették: a párt a harci célok és eszközök tömör és világos formulázásához jutott.

A fegyveres felkelést Lenin szívósan és rendszeresen készítette elő: erélyes intézkedéseket tett a fegyvervásárlásra és a fegyverek Oroszországba szállítására, embereket küldött, hogy szoros kapcsolatba lépjenek a „Potemkin” páncélos-hajó fellázadt matrózaival, arra tanította a pártot, hogy ebből a felkelésből levonja a tanulságokat és rámutatott arra, hogy ez a felkelés gyakorlatilag a forradalmi hadsereg megteremtésének feladatát vetette fel. „Forradalmi hadseregre azért van feltétlenül szükség” — írta Lenin, mert a nagy történelmi kérdéseket csak erőszakkal lehet megoldani; s a modern harcban a katonai szervezet az erőszak szervezete.”*)
*) Lenin Összes Művei, VII. köt, 383. old. (oroszul).

Lenin állhatatosan megkövetelte, hogy a pártmunkások komolyan tanulmányozzák a katonai kérdéseket és a legerélyesebb munkával teremtsék meg a harci csoportok százait és ezreit. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt pétervári bizottsága mellett működő Harci Bizottsághoz 1905 októberében írt levelében Lenin élesen bírálta a bizottság munkáját és konkrét tervben vázolta a Harci Bizottság működését. „Forduljatok az ifjúsághoz… — tanította Lenin. — Azonnal és mindenütt szervezzetek harci osztagokat a diákokból és különösen munkásokból stb. stb. Késedelem nélkül szervezzetek három, tíz, harminc, stb. emberből álló különítményeket. Ezek a csoportok azonnal maguk lássák el fegyverrel magukat, ki-ki amivel tudja, ki revolverrel, ki késsel, ki ronggyal és petróleummal gyújtogatásra stb. Ezek a csoportok azonnal válasszanak maguknak vezetőket és lehetőség szerint lépjenek összeköttetésbe a pétervári bizottság mellett működő Harci Bizottsággal… Öt, tíz ember egy héten belül járja be a munkás- és diákcsoportok százait, mindenüvé, ahová lehet, igyekezzen bejutni és mindenütt világos, rövid, egyenes és egyszerű tervvel lépjen fel: azonnal szervezzetek osztagot, fegyverkezzetek fel, ahogy’ tudtok, dolgozzatok egész erőtökkel mi majd segítünk, amivel csak tudunk, de ne várjatok ránk, magatok dolgozzatok… Az osztagokat azonnal el kell kezdeni katonailag kiképezni rögtöni akciókra, azonnal.”**)
**) Lenin Összes Művei, VIII. köt., 325., 326. old. (oroszul).

Lenin sürgette a fegyveres felkelés előkészítését, mert látta, hogy a fegyveres felkelés egyre gyorsabban közeledik. Szívós kitartással törekedett arra, hogy a felkelés ne érje előkészítetlenül a pártot.

Zseniális éleslátásával Lenin előre látta a forradalom fejlődésének további menetét. Három nappal a Dumáról szóló augusztus 6-i cári törvény megjelenése előtt a „Bulygin-féle Duma bojkottja és a felkelés” c. cikkében Lenin a politikai kampány pontos tervét adja: a Birodalmi Duma aktív bojkottja a fegyveres felkelés jelszavával. Ezt a nagyméretű politikai kampányt, melyet a bolsevikok Lenin vezetése alatt vittek végig, történelmi siker koronázta. A forradalmi vihar elsöpörte a Bulygin-féle Dumát. 1905 októberében kitört az általános politikai sztrájk és a harc tüzében megszülettek a szovjetek. Lenin előre látta, hogy a cárizmus engedményeket tesz majd, a forradalom megfojtása céljából manőverezni fog. Néhány órával az október 17-i cári kiáltvány hírének Genfbe jutása előtt Lenin ezt írta: „A cárizmusnak már nincs — a forradalomnak még nincs ereje a győzelemhez1”.*)
*) Lenin Összes Művei, VIII. köt, 351. old. (oroszul).

A cárizmus minden valószínűség szerint hajlandó lesz alkotmányt adni, hogy becsapja a népet; a proletariátus feladata: elérni azt, hogy a forradalom átugorja ezt a cári kegyből származó alkotmányt, egy lépcsőfokkal feljebb lépjen, addig, hogy az önkényuralmat megdöntse fegyveres felkelés útján.

A forradalom hullámai mind magasabbra csaptak. Mind nehezebbé vált távolról követni a viharos eseményeket, távolból vezetni a pártot. Lenin Oroszországba igyekezett. Már 1905 nyarán cikkeiben arról az időről ábrándozott, amikor sokezer hallgatójú népgyűléseken beszélhet majd a munkásokkal és parasztokkal. Az októberi általános sztrájk hevében Lenin ezt írta: „Biz’ isten, szép forradalom ez ott minálunk, Oroszországban! Reméljük, hogy rövidesen visszatérhetünk — a dolog bámulatos gyorsasággal odafejlődik.”**)
**) Ugyanott, 319. old.

Lenin erélyesen készül a hazatérésre. Gorki segítségével megszervezi a legális bolsevik újság, a „Nóvaja Zsizny” („Új Élet”) kiadását Pétervárott. És végül 1905 október végén elindul Genfből Oroszországba.

Stockholmban, ahol Lenin néhány napot volt kénytelen tölteni, megírta a „Feladataink és a munkástanács” c. cikkét. Ez a programot adó lenini cikk annak idején nem jelent meg, csak 35 év után, 1940-ben találtak rá és közölték. A proletariátus forradalmi ereje alkotta munkástanácsokban Lenin azonnal meglátta csiráját az új hatalom szerveinek, ama diktatúra szerveinek, melyet a nép forradalmi elemei gyakorolnak. Úgy értékelte a szovjeteket, mint az ideiglenes forradalmi kormány magját, mint a növekvő és érlelődő felkelés szervét. Lenin világosan meghatározta a párt és a szovjetek, a munkástanácsok és a széles néptömegek viszonyát és kitűzte a közös munkás- és katonatanácsok megszervezésének feladatát, az egész nép csoportosításának feladatát a szovjetek, mint a politikailag vezető forradalmi központok körül. Lenin felhívást intézett az ideiglenes forradalmi kormány azonnali megalakítására, melynek programja a következő: teljesen megvalósítani a tényleges politikai szabadságot, egybehívni egy valóban az egész népet felölelő Alkotmányozó Nemzetgyűlést; fölfegyverezni a népet, azonnal valóságos és teljes szabadságot adni az elnyomott nemzetiségeknek; biztosítani a nyolcórás munkanapot; átadni az egész földet a parasztoknak. Ennek a kormánynak felkelésre kell szólítania a népet.

Ez volt a konkrét akcióprogram, melyet Lenin Oroszországba való érkezése előtt kifejtett.

1905 november elején Lenin, évekig tarló emigráció után, visszatért Pétervárra. A cártól ajándékba kapott „szabadság” ellenére kénytelen volt elrejtőzni a rendőrség elől. Az a próbálkozása, hogy legálisan éljen, arra vezetett, hogy azonnal a spiclik egész falkája vette körül lakását, mire Lenin illegalitásba ment át, gyakran változtatta útlevelét, lakását s Pétervárról néhányszor a viszonylag biztosabb Finnországba utazott át.

Pétervárra érkezése után Lenin azonnal résztvett a legális „Nóvaja Zsizny” napilap szerkesztőségében működő bolsevik csoport ülésén, ahol megállapították a szerkesztőség új összetételét és kidolgozták a munkatervet. Ezután Lenin részvételével ülést tartott a párt Központi Bizottsága, s felhívást intézett a pártszervezetekhez pártkongresszus egybehívására. Néhány nap múlva Lenin felszólalt a munkásküldöttek szovjetjének ülésén s a kizárásról beszélt, melyet a kapitalisták kihirdettek, feleletül arra, hogy a munkások a gyárakban és az üzemekben önhatalmúlag bevezették a nyolcórás munkanapot. A szovjet Végrehajtó Bizottsága elfogadta Lenin határozati javaslatát.

Megfeszített munkában, a pártszervezetekkel való közvetlen érintkezésben teltek a napok: Lenin résztvett a Központi Bizottság és a Pétervári Bizottság ülésein, fellépett a pártgyűléseken és értekezleteken, találkozott és tárgyalásokat folytatott az Oroszország minden oldaláról érkező pártmunkásokkal. Lenin közvetlen résztvett a fegyveres felkelés előkészítésében. November végére esett a Központi Bizottság ülése, melyre meghívták Gorkit, aki a moszkvai munkások hangulatáról tett jelentést. Ez volt Lenin és Gorki első találkozása.

Lenin azonnal kezébe vette a „Nóvaja Zsizny” vezetését. November 10-én jelent meg első cikke „A párt újjászervezéséről”. Lenin arra hívta fel a bolsevikokat, hogy határozottan és bátran építsék át a pártmunkát a megváltozott viszonyoknak megfelelően: meg kell őrizni a párt konspiratív apparátusát, de ugyanakkor a legszélesebb méretekben ki kell használni a legális lehetőségeket, melyeket a munkásosztály kivívott. Az illegális viszonyok között a pártszervezeteket nem lehetett választások alapján felépíteni; most be kell vezetni a választási elvet; a pártszervezeteket a demokratikus centralizmus elvei alapján kell felépíteni.

Két nap múlva, november 12-én egy új Lenin-cikk jelent meg: „A proletariátus és a parasztság.” Lenin ebben a proletariátus és a parasztság feladatait vázolja, harci szövetségük megszilárdítását a forradalomban. A parasztság földet és szabadságot akar. A munkásosztálynak teljes erejéből támogatnia kell a forradalmi parasztságot. De a harc ezzel nem fejeződik be. A parasztoknak egyenesen meg kell mondani: hogy, ha a kezükbe kapják is a földet, ha politikai szabadságot kapnak is, ezzel még nem ért véget sem a tőke uralma, sem a tömegek nyomora. „Tehát — írta Lenin —, az öntudatos munkások vörös zászlaja először azt jelenti, hogy mi teljes erőnkből támogatjuk a parasztok harcát a teljes szabadságért, az egész földért; másodszor azt jelenti, hogy mi ezzel nem elégszünk meg, hanem tovább megyünk. A szabadságért és a földért való harcon kívül mi a szocializmusért harcolunk.”*)
*) Lenin Összes Művei, VIII. köt., 384. old. (oroszul).

Lenin cikkei a „Nóvaja Zsizny”-ben útmutatóul szolgáltak a párt mindennapi munkája számára.

A bolsevik szervezetek tevékenysége a munkástömegek között mind nagyobb lendülettel folyt. A bolsevikok mind mélyebben hatoltak a faluba s kezdtek támpontokat létrehozni a hadseregben és a hajóhadban.

1905 december elején Lenin elutazott Tammerforszba, az első bolsevik konferenciára. Itt találkoztak először Lenin és Sztálin. Együtt dolgoztak a Birodalmi Dumáról szóló határozat elkészítésére alakult bizottságban.

Lenin két beszédet tartott a jelen helyzetről és az agrár kérdésről. „Lelkesítő beszédek voltak, az egész konferenciát viharos elragadtatásra késztették — emlékezik Sztálin elvtárs.— A meggyőződés szokatlan ereje, az érvelés egyszerűsége és világossága, rövid és mindenki számára érthető mondatok, semmi póz, semmi megszédítő gesztus és hatásvadászó frázis,— mindez előnyösen különböztette meg Lenin beszédét a szokásos »parlamenti« szónokok beszédeitől.

De engem akkor Lenin beszédének nem ez a része fogott meg. Lenin beszédeiben engem a logikának az az ellenállhatatlan ereje nyűgözött le, mely kissé száraz, de a hallgatóságot annál jobban hatalmába ejti, fokonként felvillanyozza, hogy aztán, mint mondani szokták, mindenestül rabul ejtse.”**)
**) J. Sztálin: Leninről, 23. old (magyarul).

Minthogy ebben az időben Moszkvában megkezdődött a fegyveres felkelés, Lenin tanácsára a konferencia sürgősen befejezte munkáját s a delegátusok hazautaztak, hogy személyesen vegyenek részt a felkelésben.

Elsőnek a moszkvai munkások kezdték meg a fegyveres harcot, akiket a moszkvai munkástanács vezetett, élén a bolsevikokkal. Moszkvában, december 7-én politikai sztrájk kezdődött. Kilencedikén épültek az első barikádok. Kilenc napon keresztül hősiesen harcolt néhányezer felfegyverzett munkás. A cárizmus csak úgy tudta a felkelést elnyomni, hogy Pétervárról, Tverből és a nyugati vidékről katonaságot vetett át Moszkvába. A fölkelés vezető szerveit még a döntő ütközet előtti napon részben letartóztatták, részben elszigetelték. A fegyveres felkelés az egymástól elszakított városrészek fölkelésévé lett s ezek inkább csak védelemre szorítkoztak.

Fegyveres felkelésre került a sor számos más városban és kerületben is. Fegyveres fölkelések voltak: Krasznojárszkban, Motovilihán (Perm), Novorosszijszkban, Szormovóban, Szebasztopolban, Kronstadtban. Oroszország elnyomott népei szintén fegyveres harcba léptek. Grúziában a fölkelés kiterjedt csaknem az egész országra. Nagyszabású fölkelés volt Ukrajnában, a Don-medencében. Makacs volt a harc Lettországban. De mindezeket a fölkeléseket, épúgy mint a moszkvait, a cárizmus embertelen kegyetlenséggel elfojtotta.

A decemberi fegyveres fölkelés vereséget szenvedett. Megkezdődött a fordulat a forradalom fokozatos visszavonulása felé.

A bolsevikok és a mensevikek között újult erővel tört ki a harc. A mensevikek kezdték felhívni a munkásokat arra, hogy hagyják abba a harcot és kijelentették, hogy a felkelés leverésével befejeződött a forradalom. Nem, felelte Lenin, a forradalom nem fejeződött be, a forradalom tovább folyik: nem eldobnunk kell a fegyvert, hanem eltökéltebben, erélyesebben kell fegyvert ragadni! Határozottabban kell harcolni a kadetok, a szociálforradalmárok és mensevikek által táplált „alkotmányos illúziók” ellen. A bolsevikok kimondták az I. Birodalmi Duma aktív bojkottját.

Plechánov, a mensevik, a fegyveres felkelés leverése után kijelentette: „nem kellett volna fegyvert fogni”. Álláspontját összehasonlította Marx 1871-ben elfoglalt álláspontjával. Lenin Plechánovra támadt. Hogy is ne hasonlítaná magát Plechánov Marxszal össze — gúnyolódott Lenin. Hiszen Plechánov kislelkűen és renegát módra megtagadta a moszkvai munkások hősies fölkelését, Marx pedig lelkesen üdvözölte „az eget ostromló” párizsi munkások történelmi kezdeményezését. Hisz Plechánov olyan „művet” szentelt decembernek, amely szinte a kadétok evangéliumává vált, Marx pedig egy olyan művet írt, amely mindmáig a legjobb vezérfonala az „ég” ostromlásának. „Oroszország munkásosztálya — írta Lenin — már megmutatta és még nem egyszer fogja megmutatni, hogy meg tudja »ostromolni az eget«.”*)
*) Lenin Összes Művei, X. köt., 367. old. (oroszul).

Lenin ezt a feladatot állította a párt elé: levonni a következtetéseket a forradalom első évének eredményeiből, tanulmányozni az októberi és novemberi harcok tapasztalatait. Ő maga a legfigyelmesebben és leggondosabban foglalkozott az eredmények tanulmányozásával. Lenin sok cikkében megírta: az októberi és novemberi időszak megmutatta, hogy a munkásosztályban a forradalmi energiának milyen roppant tartaléka van felhalmozva; a decemberi felkelés tanulságai újra emlékeztettek arra, hogy a fölkelés — művészet és hogy e művészet legfőbb szabálya: a vakmerően bátor és habozást nem ismerő, határozott támadás.

Az októberi és decemberi harcok tapasztalatait Lenin „A kadetok győzelme és a munkáspárt feladatai” c. ismert munkájában általánosította. (Lenin e munkát 1906 márciusában írta.) Éles támadást intézett a kadétok, „a forradalom hullaférgei” és mensevik szolgáik ellen. A proletariátus diktatúrájának marxi eszméjét védelmezve, Lenin meggazdagította azt az első orosz forradalom tapasztalataival. Szemben a mensevikek opportunista felfogásával, hogy a szovjetek — önkormányzati szervek, Lenin a szovjeteket — a fegyveres felkelés szerveinek, az új forradalmi – hatalom csiráinak értékelte. 1920-ban Lenin rámutatott arra, hogy „a viták a szovjetek jelentőségéről már akkor összefüggtek a diktatúra kérdésével”.**)
**) Lenin összes Művei, XXV. köt., 433. old. (oroszul).

„A kadetok győzelme és a munkáspárt feladatai” c. könyvében Lenin ezt írta: „E szerveket kizárólag a lakosság forradalmi rétegei teremtették, túltéve magukat minden törvényen és szabályon, teljesen forradalmi úton, mint a nép spontán alkotóerejének szülöttét, mint a régi rendőri bilincsektől megszabadult vagy szabaduló nép öntevékenységének megnyilvánulását. Ezek a szervek igenis hatalmi szervek voltak, az összetételükben és működésükben megnyilvánuló minden kezdetlegesség, spontán voltuk, formátlanságuk, elmosódottságuk ellenére… Kétségtelenül az új, a népi, vagy ha úgy akarják, a forradalmi kormány csirái voltak. Társadalom-politikai jellegük szerint a tanácsok csirájukban a nép forradalmi elemeinek a diktatúráját képezték.”*)
*) Lenin Összes Művei, IX. köt., 116., 117. old. (oroszul).

Az első forradalmi év tapasztalatainak összegezésére azért is szükség volt, mert napirenden állt a mensevikekkel való egyesülés kongresszusa. A bolsevikok, számolva azzal, hogy a munkások a tömegharc egységes vezetésének megteremtését követelték, már a tammerforszi konferencián határozatot hoztak a párt egységének visszaállításáról. A bolsevikok javaslatot tettek a mensevikeknek az egyesítő kongresszus összehívására. A tömegek nyomása alatt a mensevikek kénytelenek voltak az egyesülésbe beleegyezni. Lenin az egyesülés mellett volt, de úgy akarta az egyesülést, hogy az ne jelentse a bolsevikok és mensevikek között fennálló nézeteltérések elkenését. A békítgetőket bírálva, Lenin már 1905 októberében azt írta a Központi Bizottság tagjainak: „nem szabad összetéveszteni e két rész egyesítésének politikáját, e két rész összekeverésével. A két részt egyesíteni mi hajlandók vagyunk. A két részt összekeverni — soha.”**)
**) Lenin Összes Művei, VIII. köt., 247. old, (oroszul).

Lenin követelte, hogy a bolsevikok a kongresszuson a forradalom összes kérdéseit illetőleg a saját platformjukkal jelenjenek meg, hogy a munkások világosan láthassák az elvi különbséget a bolsevikok és a mensevikek között és tudatosan választhassanak köztük.

Lenin e célból kidolgozta a kongresszus számára a bolsevikok taktikai platformját. E platformot 1906 februárjától márciusig Lenin vezetése alatt megvitatták számos pártértekezleten, először Kuokkallában (Finnország), a „Váza” nevű nyárilakban, ahová Lenin ezidőben kénytelen volt átköltözni, majd pedig Moszkvában, ahol egy ilyen értekezlet alkalmával Lenin csak véletlenül kerülte el a letartóztatást és végül Pétervárott.

Lenin élénk részt vett a kongresszust megelőző heves vitában és Pétervárott számos pártgyűlésen lépett fel a mensevik vezetők ellen.

A kongresszusra készülve, Lenin különös figyelmet szentelt az agrárkérdésnek. Résztvett az agrárbizottság munkálataiban, megírta „A munkáspárt agrárprogramjának revíziója” c. brosűráját, ahol védte és megalapozta a bolsevik tételt a földesúri föld elkobzásáról és az egész föld nacionalizálásáról a forradalom győzelmének esetére.

Mielőtt Lenin külföldre, a kongresszusra utazott volna, Pétervárott tanácskozást tartott a bolsevik küldöttekkel. Vorosilov elvtárs, aki a lugánszki szervezet delegátusa volt és akkor látta először Lenint, emlékszik rá, hogy milyen mély benyomást tett a küldöttekre Leninnek ez a beszéde. Miután a tanácskozás részvevői jelentéseket tettek a helyi pártmunkáról, Vladimir Iljics tömören megformulázta az általános helyzetet és utána azonnal beszélgetni kezdett a küldöttekkel.

„Vladimir Iljics a beszélgetés folyamán sokat tréfált és, tréfa közben, hol ennek, hol annak a küldöttnek egész csomó különböző, gyakran váratlan kérdést tett fel. A szó szoros értelmében minden érdekelte. Egyforma érdeklődéssel hallgatta, amit mondtunk a Birodalmi Dumába való választások lefolyásáról, a mensevikek intrikáiról, a kadetokról, a mi harci osztagainkról, a harci osztagok kiképzéséről, felfegyverzéséről, a Luganszkhoz közelfekvő sztanyicák kozákjairól és a parasztokról, akik elfoglalták a földesurak földjét stb. stb.

Mintha ma történt volna, úgy emlékszem, milyen lelkesedéssel vett tudomásul Vladimir Iljics valamely közlést, amely megfelelt gondolatainak, vagy megerősítette feltevéseit… Mielőtt távozott volna, Lenin beszélni kezdett a kongresszusról és a mi (bolsevik) perspektíváinkról… Most már saját szemünkkel láttuk és hallgattuk ezt az embert, aki a forradalmi proletárpárt valódi építője, fáradhatatlan őre és vezére volt.

Éreztük, hogy a mi Leninünk pontosan ismeri az útját és módját, hogyan kell megvédeni a forradalmat és a forradalmi szociáldemokráciát, amelynek osztályrészéül jutott Oroszország nagy felszabadító mozgalmának vezetése.”*)
*) Vorosílov: Lenin, Sztálin és a Vörös Hadsereg, (1934) 103—104. old. (oroszul).

1906 áprilisában, Stockholmban (Svédország) összegyűlt az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt IV. „Egyesítő” kongresszusa. A kongresszuson csak formális egyesülés történt. Valójában a bolsevikok is, a mensevikek is megmaradtak a maguk nézetei mellett s mindegyikük megőrizte a maga önálló szervezetét. A kongresszuson éles harc folyt a bolsevikok és mensevikek között. Lenin a kongresszus minden főkérdéséhez felszólalt: az agrárprogramhoz, a helyzet és a proletariátus osztályfeladatai értékeléséhez, a fegyveres felkeléshez, a Birodalmi Dumához való viszony kérdéséhez, a szervezeti kérdésekhez. Lenin vezetése alatt zárt sorokban harcoltak Lenin fegyvertársai és hű tanítványai: Sztálin, Kalinín, Vorosílov, Frunze, Sáumján és mások. A mensevikek a kongresszuson némi többségben voltak. Mert a bolsevik szervezeteket a decemberi felkelés után szétzúzták és nem mindegyik tudta küldöttekkel képviseltetni magát a kongresszuson. A mensevikek számos kérdésben saját határozati javaslataikat fogadtatták el a kongresszussal.

Lenin azonban nem csüggedt; szilárdan meg volt győződve arról, hogy a bolsevikok rövidesen győzni fognak a mensevikek felett. „Akkor először láttam Lenint a legyőzött szerepében — emlékszik Sztálin elvtárs. — Egy cseppet sem hasonlított azokhoz a vezérekhez, akik sápítoznak és siránkoznak a vereség után. Ellenkezőleg, a vereség Lenint valóságos energia-központtá tette, aki követőit új harcokra, jövendő győzelemre lelkesíti. Lenin vereségéről beszélek. De miféle vereség volt ez? Csak rá kellett nézni Lenin ellenfeleire, a stockholmi kongresszus győzteseire, Plechánovra, Axelrodra, Martovra és a többiekre: nagyon kevéssé hasonlítottak igazi győztesekre, mert Lenin a mensevizmus fölött gyakorolt könyörtelen kritikájával, nem hagyott rajtuk, mint ahogy mondani szokták, ép bőrt. Emlékszem rá, hogy mi, bolsevik delegátusok, csoportba verődve néztünk Leninre és tanácsát kértük. Néhány delegátus beszédén fáradtság, siránkozó hang ütött át. Emlékszem rá, hogy Lenin, válaszul az ilyen beszédekre, maróan, a fogain keresztül szűrve a szót, azt mondta: »Ne sápítozzatok elvtársak, biztosan győzünk, mert nekünk van igazunk. « Gyűlöljétek a sápítozó intellektueleket, higyjetek saját erőtökben, higyjetek a győzelemben: erről beszélt velünk akkoriban Lenin. És mi éreztük, hogy a bolsevikok veresége ideiglenes, hogy a bolsevikoknak a közeljövőben győzniök kell.

»Ne sápítozz, ha vereség ért« — ez Lenin működésének az a sajátossága, amely hozzásegítette, hogy mindvégig odaadó és saját erejében hívő hadsereget tömörítsen maga köré.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 24. old. (magyarul).

Lenin elszánt, nyílt és kíméletlen harcra hívta fel a bolsevikokat a mensevikek ellen, a kongresszus opportunista határozatai ellen, a mensevik Központi Bizottság ellen. A kongresszus után Lenin azonnal tanácskozásra hívta össze a kongresszus bolsevik küldötteit. A tanácskozáson Lenin javaslatára egy, a párthoz intézett felhívást fogadtak el, melyben a kongresszus eredményeinek bolsevik értékelését adták, feltárták fő hibáit; (a kongresszus a föld municipalizálásának mensevik programját fogadta el, lemondott az alkotmányos illúziók elleni harcról, a Birodalmi Dumát úgy jellemezte, mint a legjobb eszközt a nép megszabadítására a cárizmustól, nem értékelte az 1905-ös év október—decemberében lefolyt harcok tapasztalatait).

A kongresszus után Lenin visszatért Pétervárra. Itt élt 1907 januárjáig, amikor a rendőrkémek elől bujkálva Kuokkallába, a „Váza” nyárilakba költözött. Lenin rendkívül nehéz körülmények között, illegálisan, egyik lakásból a másikba vándorolva, néha rokonainál, máskor barátainál és ismerőseinél töltve az éjszakákat, fáradhatatlanul óriási és megfeszített munkát végzett. Fellépett párt és munkásgyűléseken, cikkeket és brosúrákat írt, közvetlenül vezette a pártsajtót és a bolsevikok tömegszervezési munkáját. Több, mint száz cikket és brosűrát írt Lenin ez alatt az idő alatt.

Nem törődve a veszéllyel Lenin, Kárpov név alatt, 1906 május 9-én felszólalt a Panina-féle népházban, egy óriási népgyűlésen. Pétervár összes kerületeiből odajöttek a munkások. Felszólaltak az összes pártok képviselői. Lenin utolsónak kért szót. Lenin leleplezte a kadetpolitikát, mely az önkényuralommal a nép rovására paktál. A tárgyalások — mondotta, a kadétoknak a cári miniszterekkel való tárgyalásaira utalva — előkészítik a paktálást: a paktálás a tárgyalások gyakorlati befejezése. A forradalom ereje a proletariátus osztályöntudatának fejlesztésében, a parasztság politikai öntudatának fejlesztésében van. Amikor a szociáldemokrata a kadétok politikáját bírálja, fejleszti ezt az öntudatot, erősíti a forradalmat. Amikor a kadét prédikációival ámítja a népet, eltompítja ezt az öntudatot, gyengíti a forradalmat. Ezért feladatunk, — állapította meg Lenin — hogy a kadetokat leleplezzük, befolyásukat megsemmisítsük a tömegekre. Minden erőnket meg kell feszítenünk arra, hogy a forradalom új fellendülésénél is a proletariátus játssza a győzelmes forradalmi hadsereg vezetőjének szerepét.

Lenin beszéde kiolthatatlan benyomást keltett. „Ogorodnikov kadét után — emlékszik vissza Krupszkája — az elnök Kárpovnak adta a szót. Én a tömegben álltam. Iljics szörnyen izgatott volt. Egy percig hallgatva állt, borzasztó sápadtan. Minden vére a szívéhez tódult. És azonnal észrevehető volt, hogy a szónok izgalma miként ragad át a közönségre. És a teremben egyszerre tapsvihar tört ki — a párttagok felismerték Iljicset. Emlékemben maradt a mellettem álló munkás csodálkozó, izgatott arca. Azt kérdezte: kicsoda ez, ki ez? Senki sem felelt neki. A hallgatóság elnémult. Az összes jelenlévőket különös lelkesedés fogta el Iljics beszéde után, e percben mindannyian az előttük álló végsőkig való harcra gondoltak.”*)
*) N K. Krupszkája: Emlékezések Leninről, 116—117. old. (oroszul).

Miután a munkások elfogadták Lenin határozati javaslatát, forradalmi dalokat énekelve, kivonultak az uccára.

A decemberi felkelés után a munkások és a forradalmi parasztok lassan, harcolva vonultak vissza. 1906 nyarán és őszén a forradalmi harc újra erősödött, újra magasra csapott a politikai sztrájkok hulláma. Lángralobbant a parasztság harca a földbirtokosok ellen. Kronstadtban és Szveaborgban fellázadtak a matrózok.

A bolsevikok újra kiadták legális újságukat (miután 1905 decemberében a cári kormány betiltotta a „Nóvaja Zsizny”-t). A lap különböző címek alatt jelent meg: „Volna” („Hullám”), „Vperjod” („Előre”), „Echo” („Visszhang”). E lapokat Lenin szerkesztette. Cikkeiben az I. Birodalmi Duma munkájának tényeire támaszkodva, leleplezte a cári kormányt és a kadétokat, megmutatta a parasztoknak, hogy a Dumától sem földet, sem szabadságot nem várhatnak. Előre megmondta, hogy a cár szétkergeti majd a Birodalmi Dumát, élesen bírálta a mensevikeket, mert a Birodalmi Dumában a kadetokat támogatták. Éles harc töri ki a kadétok jelszava, a „Duma-minisztérium” (vagyis a Dumának felelős minisztérium) körül, amely jelszót a mensevikek támogattak. A Lenin vezette Pétervári Bizottság állást foglalt a mensevik Központi Bizottság ellen. Lenin élesen bírálta az opportunista jelszavakat, melyeket a mensevik Központi Bizottság az I. Birodalmi Duma 1906 júliusában történt szétkergetése után adott ki. Lenin a mensevikek ingadozó és bizonytalan politikájában felfedte a jövendő likvidátorság csiráját, a munkások október—decemberi hősi harcának aljas megtagadását.

A választások a II. Birodalmi Dumába újra napirendre tűzték a Dumához való viszony kérdését. Lenin ezt a kérdést igazán dialektikus módon oldja meg, nem elvont meggondolásokból, hanem a helyzet konkrét elemzéséből indulva ki. Bár az I. Duma bojkottja erősen aláásta a testület tekintélyét, mégsem borította fel egészen, mert a bojkott már a forradalom hanyatlásának idejére esett. A választások a II. Dumába akkor folytak, amikor a forradalmi hullám tovább apadt. Ilyen körülmények között a forradalmi propaganda céljaira kellett kihasználni a Birodalmi Dumát és a választásokat. 1905-ben Lenin a forradalmi támadás művészetére tanította a pártot Most pedig arra tanította, hogy miként kell helyesen és szervezetten visszavonulni, utolsónak visszavonulni, hogy erőinket összegyűjtsük és új, hatalmasabb támadásra induljunk az ellenség ellen.

A mensevikek azt hirdették, hogy választási megegyezéseket kell kötni a kadetokkal, támogatni kell őket a Dumában. A bolsevikok a párt teljes önállóságáért szálltak síkra. A választásoknál és magában a Dumában a „baloldali blokk” taktikáját követték, vagyis a megegyezést a városi és a falusi demokratikus kispolgárság képviselőivel, az úgynevezett dolgozók pártjaival.

Különösen éles jelleget öltött a mensevik-ellenes harc Pétervárott. 1907 januárjában az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt pétervári szervezetének konferenciája, Lenin előadói jelentése alapján, elfogadta Lenin javaslatát. Itt teljes vereséget szenvedve, a mensevikek, akiket támogatott a Központi Bizottság, melyben a mensevikek voltak túlsúlyban, dezorganizáló, pártszakító akcióba kezdtek. Lenin megmutatta, hogy a mensevikek, a munkástömegek háta mögött, hogy’ adják el a kadetoknak a munkás-szavazatokat. Lenin „A pétervári választások és a harmincegy mensevik képmutatása” c. brosűrája és egyéb felszólalásai teljesen leleplezték a mensevikeket. A mensevik Központi Bizottság pártbíróság elé állította Lenint. A Központi Bizottságnak ez a határozata a pártszervezetekben a felháborodás viharát keltette. Lenin a pártbíróságon éles vádbeszéddel lépett fel. A pártbíróságot, amelynek felette kellett volna ítélkeznie, Lenin a mensevikek, a mensevik Központi Bizottság felett ítélkező bírósággá tette. Lenin egyenesen és nyíltan kijelentette, hogy éles, mensevik-ellenes fellépéseivel „gyűlöletet, utálatot, megvetést, igyekezett ébreszteni a tömegekben ezek ellen az emberek ellen, akik megszűntek az egységes párt tagjai lenni, akik a választási kampányban a mi szociáldemokrata szervezetünknek gáncsot vető politikai ellenségekké váltak. Az ilyen politikai ellenfelekkel szemben én akkor is harcoltam és — ha megismétlődik és továbbfejlődik a pártszakítás — mindig is megsemmisítő harcot fogok folytatni.”*) Teljes vereségét érezve, a mensevik Központi Bizottság beszüntette az eljárást.
*) Lenin Összes Művei, XI. köt., 221. old. (oroszul).

A reakció mind erősebben támadt. Lenin erélyes lépéseket tett, hogy megszilárdítsa a párt illegális apparátusát. Mind nagyobb nehézségekbe ütközött az újság legális megjelenése. 1906 júliusában a cári kormány betiltotta az „Echo” c. legális lapot; augusztustól fogva a bolsevikok, Lenin vezetése alatt, újra kiadták a „Proletár” c. illegális újságot. A „Proletár” minden egyes számában cikkek jelentek meg Lenin tollából.

1907 februárjában megnyílt a II. Birodalmi Duma. Felhasználva a Duma tevékenységének konkrét tényeit, Lenin a „Proletár” hasábjain, a „Vperjod” c. népszerű lapban, valamint a „Novij Lucs” („Új fény”) és a „Náse Echo” („A mi visszhangunk”) c. legális bolsevik újságokban leleplezte a cári kormány manővereit, megmutatta, hogy a kadetok paktálnak a monarchiával, elárulják és eladják a nép érdekeit. Lenin megjósolta, hogy az önkényuralom rövidesen a II. Birodalmi Dumát is szétkergeti, hogy a feketeszázak államcsínyt készítenek elő. A kadetjelszavakat ismétlő mensevikek opportunista taktikájával szembeállította a bolsevik taktikát, mely arra irányult, hogy a kispolgári demokratikus és elsősorban paraszti elemeket a kadetoktól elszakítsa. Lenin türelmesen és ügyesen tanította ki a munkásképviselőket arra a művészetre, hogy kell a cári dumát forradalmian kihasználni.

Lenin, miután állhatatos harc árán elérte, hogy a pártszervezetek többsége a bolsevikok körül tömörült, a pártkongresszus összehívására törekszik és tevékenyen készül a kongresszusra. Leleplezi és elveti a „munkáskongresszus” mensevik jelszavát, mint a párt likvidálására, a kispolgári tömegben való feloldására irányuló próbálkozást.

1907 április—májusában gyűlt össze Londonban az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt V. kongresszusa. Lenin, a többi leninistával együtt, engesztelhetetlen harcot folytatott a mensevikek és Trocki ellen, aki megkísérelte, hogy összehozza a maga centrista csoportját. A polgári pártokhoz való viszonyról szóló határozati javaslatban, melyet a kongresszus Lenin előadói beszéde alapján fogadott el, a kongresszus egyenként értékelte mindezen pártokat és megformulázta velük szemben követendő bolsevik taktikát. Kíméletlen harcot folytatni a „feketeszázak” és az októbristák ellen; határozottan leleplezni a kadetokat és harcolni arra irányuló kísérleteik ellen, hogy a parasztság élére álljanak; leleplezni az úgynevezett narodnyiki pártoknak, vagy dolgozók pártjainak, („népszocialisták”-nak ,,trudovikok”-nak, ,,eszerek”-nek) abbeli kísérletét, hogy szocialista álarccal takarják magukat, de a cárizmus és kadetok elleni harcban megengedni egyes megállapodásokat velük, amennyiben ezek a pártok akkor a város és falu kispolgárságának érdekeit fejezték ki.

Az V. kongresszus a bolsevikoknak a munkásmozgalomban kivívott nagy győzelmét jelentette. De Lenin nem bízta el magát. „Akkor először láttam Lenint a győztes szerepében — emlékezik Sztálin elvtárs. — Más vezéreket a győzelem rendesen elszédít, gőgössé és fennhéjázóvá tesz. Ilyenkor a leggyakrabban elkezdenek győzelmet ünnepelni, babérokon pihenni. De Lenin egy cseppet sem hasonlított ilyen vezérekhez. Ellenkezőleg, éppen a győzelem után vált különösen éberré és óvatossá. Emlékszem, milyen állhatatosan magyarázta akkor a küldötteknek: »először is ne bízzuk el magunkat a győzelemtől és ne hordjuk fenn az orrunkat; másodszor szilárdítsuk meg a győzelmet; harmadszor zúzzuk szét az ellenfelet, mert az ellenfél csak meg van verve, de nincs teljesen szétzúzva«. Maró gúnnyal nevette ki azokat a küldötteket, akik könnyelműen erősködtek, hogy »ettől kezdve a mensevikeknek végük van«. Nem volt nehéz bebizonyítania, hogy a mensevikeknek még van gyökerük a munkásmozgalomban, hogy hozzáértéssel kell ellenük harcolni, mindenképpen el kell kerülni, hogy túlbecsüljük erőinket és különösképpen, hogy lebecsüljük az ellenség erejét.

»Ne légy gőgös, ha győztél«, ez az a sajátosság Lenin jellemében, mely hozzásegítette, hogy az ellenség erőit józanul mérlegelje és megóvja a pártot minden meglepetéstől.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 24—25. old. (magyarul).

Mint ahogy Lenin előre megmondta, a cári kormány elkövette az úgynevezett június 3-i államcsínyt, szétkergette a II. Birodalmi Dumát, letartóztatta a Duma szociáldemokrata frakcióját és megváltoztatta a választójogi törvényt. A cárizmus folytatta a támadást. A forradalom vereséggel végződött.

Lenin az új helyzettel kapcsolatban megállapítja a párt új feladatait. Támadja a mensevikeket, akik semmiféle forradalmi munkát nem hajlandók végezni és arra hívják fel a pártot, hogy, blokkban a kadétokkal, szerves részt vegyenek a Duma munkájában. Bírálatának éles fegyverét ugyanakkor a bojkottisták (Kámenyev, Bogdánov és mások), ellen irányítja, akik a Duma bojkottját javasolták és ellenezték azt, hogy a párt forradalmi módon használja ki a Duma tribünjét.

1907 júliusában Lenin fellépett az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt pétervári szervezetének konferenciáján. — „Teriokiban, a pétervári konferencián voltam, amely a Birodalmi Dumához való viszonyunk kérdésében határozott — írta az egyik női küldött társainak. — Hallgattam Lenin beszédét és el voltam ragadtatva. Lenin amellett van, hogy részt vegyünk a választásokban… Kínos körülmények között hallgattuk vezéreink beszédeit. A korcsmáros lakásán gyűltünk össze és alighogy Lenin beszélni kezdett, jött a gazda és közölte, hogy a rendőrség azzal fenyegeti, hogy becsukatja a korcsmát. Akkor az erdőbe mentünk. Konspirációs okokból egyenként mentünk, az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna, még határozatot se lehetett hozni.”*)
*) „Krasznij Archív”, 1934. I. (62) köt. 209—210 old. (oroszul).

Lenin szívós harcok után győzött a pétervári konferencián. Utána az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt III. és IV. konferenciáján, 1907 júliusában és novemberében, szintén elérte vonalának győzelmét.

1907 augusztusában Lenin Stuttgartba utazott, a nemzetközi szocialista kongresszusra. Lenin itt tevékenyen részt vett a forradalmi és opportunista elemek között kibontakozott harcban. Luxemburg Rózával együtt történelmi jelentőségű „kiigazításokat” eszközölt a militarizmus elleni harcról szóló határozatban, pontosan és világosan rámutatott arra, hogy a munkáspárt feladata nemcsak az, hogy harcoljon a háború kitörése ellen, hanem az is, hogy a háború teremtette válságot kihasználja a szocialista forradalom számára.

A kongresszus folyamán Lenin tanácskozásra hívta össze a baloldaliakat, azzal a céllal, hogy egyesítse őket a II. Internacionále opportunistái és centristái elleni harcban.

Stuttgartból Lenin visszatért Finnországba. De az ottartózkodás mind veszedelmesebbé vált. Kuokkalából Lenin átköltözött Oggelby-be (kis állomás Helsingfors körül), de sokáig ott se maradhatott. A cári kémek keresték Lenint. A cárizmus végezni akart a forradalom vezérével. A bolsevik központ úgy határozott, hogy Leninnek külföldre kell mennie.

Kikerülni Finnországból nem volt könnyű dolog. A kikötőben hajóra ülni a letartóztatás veszélyével járt. Lenin ezért éjszaka a jégen keresztül gyalog ment át az egyik szigetre. A jég vékony volt, egyik helyen kezdett lába alatt beszakadni. Lenin később visszaemlékszik rá, hogy ebben a percben azt gondolta: „Eh, milyen bután kell elpusztulni”. Így Lenin, életét kockáztatva, 1907 decemberében külföldre jutott.

Megkezdődött Lenin második és hosszabb emigrációja.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!