Lenin életének és tevékenységének rövid rajza
Idegennyelvű irodalmi kiadó
Moszkva 1942
VI

1907 DECEMBER 25-én Lenin Genfbe érkezett. Nehezére esett Oroszországból újra ebbe az álmos kispolgári városba visszatérni. „Az az érzésem, mintha egyenesen a sírba feküdni jöttem volna ide” — mondotta Genfbe érkezésének első napján. — „Az ördög vigye el, szomorú dolog ebbe az átkozott Genfbe visszatérni, — írta 1908 januárjában, — dehát nincs mit tenni!”*)
*) Lenin Gyűjtemény XXVI. köt., 34. old. (oroszul).

A második emigráció az elsőnél sokkal nehezebb volt. Akkor, a 20. század elején, a közeledő forradalom viszonyai között folyt az élet és a munka. Az Oroszországból jövő hírek a munkásmozgalom növekedéséről, a marxista párt sikeres építéséről, az „Iszkra” győzelméről beszéltek a pártért való harcban. De más volt a helyzet a második emigráció első éveiben. A forradalom vereséget szenvedett. A reakció kegyetlenül elbánt a forradalmárokkal. A rendőrség rombolta a pártszervezeteket, a tömegek fáradtak voltak, a forradalom útitársai, főképpen az intelligencia körében gyakori volt az árulás, a forradalom, a párt alávaló megtagadása.

De a reakció évei nem törték meg Lenint. Ellenkezőleg, akarata még szilárdabbá vált, harca a párt ellenségei ellen még szívósabbá, még engesztelhetetlenebbé. Lenin tele volt a munkásosztály erőibe, az új forradalom elkövetkezésébe vetett hittel. Genfbe érkezése után írt első cikkében Lenin azt mondja: „Tudtunk dolgozni hosszú éveken keresztül a forradalom előtt, nemhiába neveztek el bennünket kőkeményeknek. A szociáldemokraták megalkották a proletár pártot, amely nem esik kétségbe az első hadművelet sikertelenségén, nem veszti el a fejét, nem bocsátkozik kalandokba. Ez a párt a szocializmus felé megy, nem köti a sorsát a burzsoá forradalom egyik, vagy másik időszakának kimeneteléhez. Éppen ezért mentes a burzsoá forradalomnak a gyenge oldalaitól. Ez a proletárpárt a győzelem felé halad.”*)
*) Lenin Összes Művei, XII. köt., 126. old. (oroszul).

Lenin azonnal hozzáfogott a „Proletár” c. bolsevik pártlap külföldi kiadásának megszervezéséhez. A dühöngő reakció viszonyai közepett Lenin az újságban látta azt a legfontosabb eszközt, amelynek segítségével össze lehet szedni, eggyéforrasztani és nevelni a bolsevik kádereket, előkészíteni a pártot ideológiailag és szervezetileg a forradalom új fellendülésére. Már egy hónap múlva sikerült kiadni a „Proletár” c. újságot. De rövidesen komoly nézeteltérések merültek fel a szerkesztőségben, melynek tagjai Lenin, Dubrovinszki és Bogdánov voltak.

A reakció győzelmének körülményei között a marxizmus „bírálói” újult erővel kezdik meg próbálkozásaikat a forradalmi elmélet elferdítésére, eltorzítására. Az ellenforradalom az ideológiai fronton is támadásba ment át. A polgári sajtó hasábjai csak úgy öntötték a miszticizmus, a pornográfia, a dekadencia, a vallásosság zavaros áradatát. Sok burzsoá író támadásba indult a marxizmus ellen. A burzsoázia ügynökei a munkásmozgalomban csatlakoztak a reakció hadjáratához.

Néhány irodalmár, aki azelőtt a bolsevikokhoz csatlakozott (Bogdánov és mások), és sok mensevik író, hozzálátott a marxizmus, a marxizmus elméleti, filozófiai és történelmi tudományos alapjainak „bírálatához”. A marxista filozófiai materializmust elfinomodott idealizmussal cserélték fel, köztük néhányan (az úgynevezett „istenkeresők” vagy „istenépítők”) egy új vallás alapításának szükségességét kezdték prédikálni, vallási métellyel homályosítva el a munkástömegek öntudatát. A marxizmus elárulását kétszínűen a marxizmus „védelmének” köntösével leplezték. „Bírálatuk” egybekapcsolódott a reakciónak a párt és a forradalom ellen indított hadjáratával, Nyugat-Európa revizionistáinak a marxizmus elleni támadásával.

Ilyen körülmények között különösen aktuálissá vált a marxizmus ellenségeinek leálcázása és leverése. A párt elméleti harca lett főfeladattá. A forradalom új rétegeket ébresztett fel, keltett politikai életre, sok új funkcionárius került a pártba. Ezeknek nem volt kipróbált marxista világnézetük és ez nem is alakulhatott ki náluk egy csapásra. Lenin azt írta 1908-ban: „Ha majd a tömegek a közvetlen forradalmi harc új és hallatlanul gazdag tapasztalatait megemésztették, akkor a forradalmi világnézetért, azaz a forradalmi marxizmusért vívott elméleti harc válik aktuális jelszóvá.”*)
*) Lenin Összes Művei, XII. köt. 393. old. (oroszul).

1908 elején, „Tanulmányok a marxizmus filozófiájáról” címen megjelent a machisták (Mach osztrák fizikus és idealista filozófus követőinek) gyűjteményes kötete. Ebben a kötetben együtt volt a marxizmus valamennyi elferdítése és eltorzítása, amit a machisták a marxizmus „védelmének” jegyében tálaltak fel. Lenin megállapította, hogy elérkezett a nyílt harc pillanata emez antimarxista áramlat megsemmisítésére.

„Megjelentek a »Tanulmányok a marxizmus filozófiájáról« — írta Lenin 1908 február 25-én Gorkinak. Az összes cikkeket elolvastam, Szuvórov cikkén kívül (ezt most olvasom) és minden cikknél egyenesen dührohamot kaptam. Nem, ez nem marxizmus! És másznak a mocsárba a mi empiriokritikusaink, empiriomonistáink, és empirioszimbolistáink. Az olvasónak azt bizonyítgatni, hogy a külvilág realitásában való »hit« »miszticizmus« (Bazárov); a legarcátlanabb módon összekeverni a materializmust és a kantiánizmust (Bazárov és Bogdánov); az agnoszticizmus egy válfaját (az empiriokriticizmust) és az idealizmust, (az empiriomonizmust) prédikálni; a munkásokat a »vallásos ateizmusra« és a magasabb emberi potenciák »istenítésére« tanítani (Lunacsarszki); Engels tanítását a dialektikáról miszticizmusnak nevezni (Bermann); bizonyos francia »pozitivisták« — agnosztikusok, vagy metafizikusok, hogy az ördög vigye el őket — bűzhödt forrásából meríteni »szimbólikus ismeret-elméletet« (Juskévics)! Nem, ez már sok a jóból. Persze, mi, egyszerű marxisták, mi a filozófiában nem vagyunk olyan olvasottak, de miért kell bennünket úgy megsérteni, hogy az ilyen dolgokat, mint a marxizmus filozófiáját, tálalják elénk! Inkább felnégyeltetném magam, semhogy részt vegyek egy effajta dolgokat prédikáló kiadványban, vagy kollégiumban.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXVIII. köt., 528—529 old. (oroszul).

1908 áprilisában, Marx halálának húszéves évfordulója alkalmával, megjelent Lenin „Marxizmus és revizionizmus” c. cikke. Lenin itt kimutatta, hogy mikor a marxizmus győzött a munkásmozgalomban, a marxizmus ellenségei megváltoztatták harci módszereiket és úgy kezdték aláásni a marxizmust, hogy Marxot „kijavították”, Marxot „átvizsgálták”, a marxizmust „revideálták”. Lenin feltárta a revizionizmus ideológiai tartalmát a filozófia, a közgazdaságtan, a politika terén, fölfedte osztálygyökereit, kimutatta, hogy a harc a revizionizmus ellen egyúttal harc a szocializmusért.

„Azt, amit mi most gyakran csak ideológiailag élünk át, — írta prófétai szemmel Lenin ebben a cikkben — a vitákat a marxizmus elméleti javítgatásai ellen — azt, ami most a gyakorlatban csak a munkásmozgalom egyes részletkérdéseiben nyilatkozik meg, mint taktikai nézeteltérés a revizionistáktól, és mint ezen a talajon történő szakadás: — azt a munkásosztálynak még okvetlenül át kell élnie, sokkal, de sokkal nagyobb mértékben akkor, amikor majd a proletárforradalom kiélezi az összes vitás kérdéseket, koncentrálja az összes nézeteltéréseket azokon a pontokon, amelyeknek a legközvetlenebb jelentőségük van a tömegek magatartásának kialakításában, amikor majd arra kényszerít bennünket, hogy a harc hevében az ellenséget a baráttól megkülönböztessük és kidobjuk a rossz szövetségeseket azért, hogy az ellenségre döntő csapásokat mérhessünk.

Az eszmei harc, amelyet a forradalmi marxizmus a 19. század végén folytatott a revizionizmus ellen, csak előjátéka a nagy forradalmi harcnak, melyben a proletariátus a kispolgárság minden ingadozása és gyengesége ellenére, ügyének teljes győzelme felé halad.”*)
*) Lenin Összes Művei, XII. köt., 189. old. (oroszul).

A cikk nyílt hadüzenet volt a revizionizmusnak és valamennyi elfajulásnak a marxizmus elméleti területén. Lenint mélyen felháborította az a „be-nem-avatkozó”, de lényegében palástoló álláspont, melyet Kautsky a filozófiai revizionizmus dolgában elfoglalt, valamint az is, hogy Plechánov néhány machista-ellenes jelentéktelen cikkel rázta le magáról az ügyet. Lenin azt írta, hogy Plechánov nem akar, vagy nem tud szilárdan és határozottan fellépni a Bogdánov-féle filozófia ellen és hogy ő, Lenin, „ha akármi lesz is”, meg fogja mondani a véleményét „a maga módján”.

Lenin roppant energiával kezdte tanulmányozni az orosz machisták műveit. Még a „Proletár”-nak sem tudott elég időt szentelni. „Elhanyagolom a lapot filozófiai iszákoskodásom miatt”**) — írta 1908 márciusában Gorkinak.
**) Lenin Összes Művei, XXVIII. köt., 534. old. (oroszul).

Tanulmányozza az orosz machisták filozófiai tanítóinak írásait — Machot, Avenariust, Hume-ot, Berkleyt és követőiket. Ezzel azonban nem éri be, hanem gondosan tanulmányozza a természettudományi irodalmat, különösen az elméleti fizika kérdéseit. Május második felében Londonba utazik, ahol körülbelül egy hónapig dolgozott a British-múzeumban.

Június végén Lenin azt írta családjának: „Filozófiai munkámat nagyon hátráltatta a betegség. De most majdnem egészen egészséges vagyok és feltétlenül megírom a könyvet. Sokat ültem a machistákon és azt hiszem, hogy valamennyi kimondhatatlan ízetlenségüket (az »empiriomonizmust« is) szétszedtem.”***)
***) Lenin: Családi levelek, 315. old. (oroszul).

Februárban hozzákezdett a könyv megírásához és 1908 októberében befejezte.

Buzgón kezdtek kiadót keresni, aki a könyvet Oroszországban legálisan kiadja. Végre van kiadó, a könyv nyomdába kerül. „Egyről, csak egyről ábrándozom most és csak egyet kérek — írja 1908 februárjában nővérének: — siettessétek a könyv kiadását.”****)
****) Ugyanott, 336. old.

Egy hónap múlva, márciusban újra: „Pedig pokolian fontos, hogy a könyv minél hamarabb megjelenjen. Megjelenéséhez nálam nemcsak irodalmi, hanem komoly politikai kötelezettségek is fűződnek.”*)
*) Lenin: Családi levelek, 342. old. (oroszul).

Lenin azért sürgette a könyv kiadását, mert 1909 júniusára volt kitűzve a „Proletár” kibővített szerkesztőségének (valóságban: a bolsevik központnak) értekezlete és ott kellett lejátszódnia a döntő harcnak Bogdánov és hívei ellen.

1909 májusában megjelent a könyv: Lenin zseniális „Materializmus és empiriokriticizmus” c. műve.

Könyvében Lenin átfogó bírálatnak vetette alá a polgári idealista filozófia legújabb körmönfont hamisításait, csodálatos mélységgel fejtette ki a dialektikus materializmus ismeretelméletét, a dialektikus materializmus szemszögéből filozófiai általánosítását adta az új természettudományi jelenségeknek s főleg a fizika jelenségeinek.

A machisták a „legújabb pozitivizmusra”, a „modern természettudomány filozófiájára” stb. való hivatkozással igyekeztek „megcáfolni” a materializmust. A világot, a dolgokat „érzés-komplexumoknak” tekintették és lényegében a régi szubjektív idealista nézeteket ismételték.

Lenin kimutatta, hogy Bogdánov és mások „a 20. század természetfilozófiájának” leple alatt újjáélesztik a 18. század angol filozófusának, Berkleynek szubjektív idealizmusát. Az ismeret-elméleti kérdések tudományos megoldása, mondotta Lenin, csak a materializmus alapján lehetséges. A világ: mozgásban lévő anyag. A természet már az ember előtt létezett, az emberi tudat a legmagasabb szervezettségű anyag terméke. A dolgok tudatunkon kívül és attól függetlenül léteznek. „Érzékleteink és képzeteink a dolgok képei. E képek ellenőrzését, a valódiak megkülönböztetését a hamisaktól, a gyakorlat adja”,**) — ez Lenin szerint a materialista ismeret-elmélet lényege.
**) Lenin összes Művei, XIII, köt., 89 old. (oroszul).

Lenin a marxista ismeret-elmélet három alapvető tételét állapította meg:

„1. A dolgok tudatunktól függetlenül, érzékleteinktől függetlenül, rajtunk kívül léteznek…
2. Semmiféle elvi különbség a jelenség és a magánvaló dolog között nincsen és nem is lehet. Egyszerűen a között van különbség, amit már megismertünk és amit még nem ismertünk meg…

Az ismeret-elméletben is, éppen úgy, mint a tudomány egyéb területein, dialektikusan kell gondolkozni, vagyis nem kell feltételezni, hogy ismeretünk adott és változatlan, hanem meg kell vizsgálni, hogyan válik a nem-tudás tudássá, hogyan lesz a nem-teljes, nem-pontos tudásból, teljesebb és pontosabb tudás.”*)
*) Lenin Összes Művei, XIII. köt., 84. old. (oroszul).

Az emberi tudat, mely a külső világot tükrözi, nem képes egyszerre átfogni a természet és a társadalmi élet jelenségeinek egész végtelen sokféleségét. A megismerés: folyamat, mely sok oldalból és lépcsőből rakódik össze, melyek mindegyikének külön-külön viszonylagos jellege van, de az abszolút igazság magját is tartalmazza. „Az emberi gondolkodás, természeténél fogva, meg tudja adni és meg is adja nekünk az abszolút igazságot, mely a viszonylagos igazságok összegéből alakul ki. A tudomány fejlődésének minden foka egy-egy újabb maggal járul hozzá az abszolút igazság ezen összegéhez, de minden tudományos tétel igazságának határai viszonylagosak, mert a tudás további növekedése, hol tágítja, hol szűkíti ezeket a határokat.”**)
**) Ugyanott, 110. old.

Így például a 20. századig a tudósok többsége azt tartotta, hogy az atom az anyag legkisebb, oszthatatlan részecskéje. A modern tudomány kimutatta, hogy az atom is több részecskéből áll és bonyolult szerkezetű: „Hogy mennyire közelítik meg tudásunk határai az objektív abszolút igazságot az, történetileg feltételektől függ; de feltétlenül biztos, hogy ez az igazság létezik, feltétlenül biztos, hogy mi közeledünk hozzá.”***)
***) Ugyanott, 111. old.

A megismerés az emberek gyakorlati tevékenységével a legszorosabb összefüggésben fejlődik. A kérdést, hogy az objektív tények és törvények helyesen tükröződnek-e az emberi tudatban, szintén a gyakorlat dönti el.

A 19. század nagyarányú felfedezései — a rádióaktivitás, az elektron, az elektron tömegének változó-volta stb. — forradalmat idéztek elő a természettudományban, gyökeresen felforgatták a tudomány régi, általánosan elismert fogalmait… Sok természettudós nem tudott a régi metafizikus materializmusról a dialektikus materializmusra áttérni s lecsúszott a reakciós filozófiához, az anyag eltűnéséről, a tér, az idő stb. szubjektív voltáról szóló idealista következtetésekhez. Lenin mély elemzésnek vetette alá a természettudományban és különösen a fizikában végbemenő forradalmat. Kimutatta, hogy a tudomány e felfedezései nem megcáfolják, hanem, ellenkezőleg, megerősítik a dialektikus materializmus helyességét. Lenin felállította a tételt, hogy „az elektron éppoly kimeríthetetlen, mint az atom”.*)
*) Lenin Összes Művei, XIII. köt., 215. old. (oroszul).

A kivezető utat a természettudomány és különösen a fizika válságából Lenin abban látta, hogy áttérnek az „egyedül helyes módszerre és egyedül helyes filozófiára”, a dialektikus materializmusra. „A modern fizika vajúdik. A dialektikus materializmust szüli.”**)
**) Ugyanott, 256. old.

Lenin leleplezte a filozófiai revizionisták arra irányuló kísérleteit is, hogy azonosítsák a társadalmi létet a társadalmi tudattal. „A materializmus általában — írta Lenin — elismeri az objektív reális létet (az anyagot), amely az emberiség tudatától, érzékletétől, tapasztalatától stb. független. A materializmus történelmileg függetlennek ismeri el a társadalmi létet az emberiség társadalmi tudatától. A tudat itt is, ott is, csak a lét tükröződése, a legjobb esetben is, csak megközelítően helyes (adekvát, ideálisan pontos) tükröződése. A marxizmusnak ebből a filozófiájából, mely egy darab acélból van öntve, nem lehet kiszakítani egyetlen alapvető állítást, egyetlen lényeges részt sem, anélkül, hogy el ne távolodnánk az objektív igazságtól, hogy ne kerülnénk a reakciós burzsoá hazugság befolyása alá.”***)
***) Ugyanott, 266—267. old.

Lenin maradék nélkül feltárta Bogdánov, Bazárov és a többi elfajult filozófus filozófiájának idealista, a proletariátussal szemben ellenséges lényegét. A legújabb filozófia éppen úgy pártfilozófia, mint a kétezer év előtti. Az ismeretelméleti skolasztika mögött ott rejtőzik az osztályok harca és ideológiája. A machisták objektív szerepe: a reakciót és a klerikalizmust kiszolgálni. A marxistáknak — mondotta Lenin — az a feladatuk, hogy magukévá tegyék és kritikusan feldolgozzák a tudomány vívmányait, többek között a burzsoáziát kiszolgáló tudósoknak, a polgári közgazdászoknak az adatait is és „le tudják nyesni róluk a reakciós tendenciákat, a saját vonalukat tudják keresztülvinni és harcolni tudjanak a velünk ellenségesen szembenálló erők és osztályok egész vonala ellen. Ez az, amire a mi machistáink, akik rabszolgamódra követik a reakciós professzor-filozófiát, nem voltak képesek”*)
*) Lenin összes Művei, XIII, köt., 280. old. (oroszul).

Lenin könyve kiváló szerepet játszott a bolsevik káderek tömörítésében a reakció diadalának éveiben. Sztálin elvtárs már akkor, 1909-ben írta, mihelyt elolvasta a „Materializmus és empiriokriticizmus“-t, hogy „Iljics könyve a maga nemében egyetlen összegezése a marxizmus filozófiai tételeinek (ismeret-elméletének)”, hogy „Iljics materializmusa sokban különbözik Plechánov materializmusától”.

Lenin könyve a filozófiai revizionizmus teljes megsemmisítését jelentette, s egyszersmind óriási haladást a marxizmus filozófiai alapjainak továbbfejlesztésében, új szakaszt a dialektikus materializmus fejlődésében. „Maga Lenin vállalta ezt a rendkívül komoly feladatot, hogy elméletileg általánosítsa a legfontosabbat abból, amit a tudomány Engelstől Leninig adott a materialista filozófia terén s hogy a marxisták között mutatkozó antimaterialista tendenciákat mélyenjáró kritikának vesse alá. Engels kifejezése szerint »a materializmusnak minden új nagy felfedezéssel új alakot kell öltenie«. Ismeretes, hogy éppen Lenin volt az, aki a maga idejére vonatkozólag ezt a feladatot a »Materializmus és empiriokriticizmus« c. kitűnő könyvével teljesítette”.*)
*) J. Sztálin: A leninizmus kérdései, 23. old. (magyarul).

Ez a könyv volt az új típusú marxista párt elméleti előkészítése.

Lenin úgy vélte, hogy a párt egyik legfontosabb feladata az, hogy összegezze az első forradalom eredményeit, tanulmányozza és a munkásosztályban s a néptömegekben propagálja tanulságait. Erre a feladatra Lenin rendkívül nagy figyelmet fordított és munkáinak jelentékeny számát ennek a feladatnak szentelte. Lenin harcol az ellenforradalmár liberálisok és a mensevik renegátok ellen, akik ki akarnák irtani a nép tudatából a forradalmi hagyományokat. Ostorozza a liberálisoknak a forradalomra szórt rágalmait, a forradalom történetének mensevik elferdítését. Állhatatosan és következetesen védelmezi a közvetlen forradalmi tömegharc hősies hagyományait, e harc rendkívül gazdag tapasztalatait.

„A kérdésnek, hogy hogyan értékeljük forradalmunkat, — írta Lenin 1908-ban — egyáltalán nem csupán elméleti, hanem a legközvetlenebb gyakorlati, mindennapi jelentősége van. Egész propagandánk, agitációs és szervezési munkánk a jelen pillanatban állandóan kapcsolatban van azzal a folyamattal, melynek során a munkásosztály és a félproletár népesség széles tömegei magukévá teszik a három nagy év tanulságait… Nyíltan és mindenki hallatára ki kell jelentenünk, az ingadozók és csüggedők tanulságára és a renegátok s a szocializmustól távozók megszégyenítésére, hogy a munkáspárt a tömegek közvetlen forradalmi harcában, az 1905. évi októberi és decemberi harcokban a proletariátus kommün utáni leghatalmasabb mozgalmát látja és hogy csak az ilyen harci formák fejlődésében van a forradalom jövendő győzelmének záloga, hogy a harc ezen példaképeinek világítótornyul kell szolgálniok a harcosok új nemzedékeinek nevelésénél.”**)
**) Lenin Összes Művei, XII. köt., 212—213. old. (oroszul).

Lenin kimutatja, hogy az orosz proletariátus a forradalom három évének hősies harcával kivívta magának azt, amire más népek évtizedeket pazaroltak. A legfontosabb az, hogy a munkástömegek felszabadultak az áruló és gyáva liberalizmus hatása alól, a proletariátus kivívta magának a hegemón szerepét a demokratikus forradalomban, az elnyomott tömegek megtanultak forradalmi harcot vívni. Lenin minden öntudatos munkásnak megmagyarázza a forradalom három főtanulságát. Ezek a következők: a néptömegek csak makacs és állhatatos forradalmi harccal tudják komolyan megjavítani helyzetüket; nem elég a cári hatalmat csak aláásni, hanem gyökerestül ki kell irtani; a tömegek meglátták, hogyan lépnek fel a forradalomban a különböző osztályok, mik a tényleges törekvéseik, miért harcolnak, menynyire tudnak erősen, állhatatosan és erélyesen harcolni.

Lenin feltárta az első orosz forradalom vereségének fő-okait. A vereség egyik legfőbb okát abban látta, hogy a forradalomban hiányzott még a munkásság és a parasztság szilárd szövetsége, hogy a parasztok „túlságosan szétszórtan, szervezetlenül és nem eléggé támadóan léptek akcióba”. Lenin rámutatott arra, hogy a munkásosztály rohama a cárizmus ellen nem volt elég erős, mert a munkásosztály soraiban még nem volt egység és ezért a munkásosztály nem válhatott igazán a forradalom vezetőjévé. Lenin azt tartotta, hogy a pártnak mindent meg kell tennie abban az irányban, hogy az eljövendő forradalomban a proletariátus a forradalom valóságos vezetője lehessen és magával ragadhassa a dolgozók tízmillióit.

Lenin figyelmesen tanulmányozza a munkásosztály harcát a forradalomban, gondosan elemzi a sztrájkmozgalom menetét. Bebizonyítja, hogy a munkásosztály ereje a gazdasági és politikai sztrájk egyesítésében van, hogy az általános sztrájknak fegyveres felkelésbe kell átnőnie. Megmutatja, hogy a forradalmi energiának milyen gigászi tartalékát fedte fel a munkások harca a forradalomban. „Öt évvel ezelőtt — írta Lenin 1910-ben »A forradalom tanulságai« c. cikkében — a proletariátus az első csapást mérte a cári önkényuralomra. Az orosz nép számára felcsillantak a szabadság első sugarai. Most újra helyreállt a cári önkényuralom, újra a jobbágytartó urak uralkodnak és kormányoznak, mindenütt az erőszak uralkodik a munkás és paraszt felett, mindenütt a hatóságok ázsiai önkényét, a nép aljas megcsúfolását látjuk. De a súlyos lecke nem lesz hiábavaló. Az orosz nép már nem az, ami 1905 előtt volt. A proletariátus megtanította harcolni. A proletariátus győzelemre viszi.”*)
*) Lenin Összes Művei, XIV. köt, 373 old (oroszul).

Lenin különös figyelmet fordít a forradalom agrárkérdéseinek tanulmányozására. Munkáiban marxista jellemzését adja az orosz polgári-demokratikus forradalomnak, feltárja gazdasági alapjait; forradalmunk nemzeti sajátossága, forradalmunk „tengelye”: az agrárkérdés. Lenin kimerítő bírálatnak veti alá Oroszország összes osztályainak és pártjainak agrárprogramjait. A forradalom történetének konkrét tényei, nevezetesen az I. és II. Birodalmi Duma tevékenységének tényei alapján leleplezi a kadetok ellenséges magatartását a parasztsággal szemben. A forradalom rendkívül gazdag tapasztalataira támaszkodva, minden oldalról megvilágítja a bolsevik agrárprogramot, azt a programot, mely céljául tűzi, ki a jobbágyrendszer forradalmi megsemmisítését és a szocializmusért való harc útjának megtisztítását a faluban.

Távolról sem minden látott napvilágot abban az időben abból, amit Lenin az agrárkérdésről írt. Alapkövetkeztetéseit néhány nem nagy terjedelmű, de rendkívül mélyenjáró cikkben fejtette ki, amelyek illegális kiadványokban jelentek meg. („A szociáldemokrácia agrárprogramja az orosz forradalomban” — a szerző referátuma hasonló című könyvéről és más cikkek.) Nagyobb terjedelmű munkáit nem lehetett kiadni az önkényuralom alatt. Lenin alapvető munkáját, „A szociáldemokrácia agrárprogramja az 1905—1907 évi első orosz forradalomban” címűt, már a nyomdában semmisítette meg a cári rendőrség, az „Oroszország agrárkérdése a 19. század végén” c. cikk szintén nem jelenhetett meg. E művek csak az önkényuralom megdöntése után lettek milliók kincsévé.

Lenin valóban gigászi munkát végzett az első orosz forradalom tapasztalatainak elméleti általánosítása és propagandája terén. A II. Internacionále pártjainak vezetői nem akarták és nem tudták értékelni az 1905—1907-es orosz forradalomnak, mint az imperialista korszak első forradalmának jelentőségét, nem tudták és nem akarták levonni belőle a szükséges tanulságokat. Mindnyájan „a legteljesebb mértékben képtelennek mutatkoztak arra, hogy e tapasztalat jelentőségét megértsék és forradalmár kötelességüknek eleget tegyenek, vagyis hozzáfogjanak a tapasztalat tanulmányozásához és propagálásához”.*)
*) Lenin Összes Művei, XXV. köt., 432. old. (oroszul).

Lenin volt az, aki megvédte az orosz forradalom hősies hagyományait és nem engedte őket a tömegek öntudatából kiirtani. Zseniálisan általánosítva a forradalom tapasztalatait, a nemzetközi proletariátus közkincsévé tette azokat.

Az ideológiai és politikai bomlás és a párt nehéz válságának időszakában a munkásmozgalomra és a párt sorsára döntő jelentőséggel bírt az, hogy helyesen állapítsák meg az utat, amelyen a párt haladjon. Lenin óriási érdeme, hogy a párt életének eme hihetetlenül súlyos, válságos időszakában, zseniális éleslátásával rámutatott a további haladás útjára és elkeseredett harcot folytatott azok ellen, akik a pártot el akarták téríteni erről az útról, pánikot akartak kelteni a párt soraiban, vagy politikai kalandba akarták vinni a pártot.

Lenin Oroszország fejlődési útjának a legpontosabb, a dolgok minden oldalát tekintetbe vevő, szigorúan tudományos elemzésére, a különböző osztályok helyzetének és állásfoglalásának, kölcsönviszonyának, politikájának elemzésére alapozta felfogását. Oroszországban a polgári demokratikus forradalom objektív feladatai, — mondotta — nincsenek megoldva. Nem szűntek meg azok a mélyen fekvő okok, melyek az első forradalmat szülték és újra forradalmi harcra terelik a tömegeket. Az új forradalom elkerülhetetlen. Helytelen lenne azonban, folytatta tovább Lenin, ha nem látnók meg azt, ami új, ami a forradalom után jelent meg, ami e forradalom egyik eredménye. Ez az út: a Sztolypin-féle rendszer.

A cári kormány, mely kegyetlen megtorlást gyakorolt a munkások és parasztok forradalmi mozgalmával szemben, ugyanakkor nagyszabású manőverre szánta el magát. 1906 november 9-én Sztolypin, a cár minisztere, új földtörvényt adott ki, a parasztoknak a faluközösségből tanyákra való kitelepítéséről. Ezzel a törvénnyel erőszakosan véget vetett a föld közös használatának. Minden egyes paraszt fölszólítást kapott, hogy vegye a ráeső földrészt személyes birtokába és váljék ki a közösségből. A paraszt el is adhatta birtokrészét. A közösségeket kötelezték, hogy a közösségből kilépő parasztoknak egytagban (tanya, tag; oroszul: hutor, otrub) szakítsák ki a földet. A gazdag parasztok — kulákok — megkapták a lehetőséget arra, hogy a rossz sorban lévő parasztok földjét olcsón összevásárolják. A törvény kibocsátását követő néhány év alatt, több mint egy millió szegényparaszt vesztette el teljesen a földjét és jutott koldusbotra. Ezek rovására megnőtt a kulák tanyák és kihasított birtokok száma. A cári kormány kényszerítette a parasztokat arra, hogy a kulákoknak a közösség földjéből a legjobb darabokat hasítsák ki, jelentékeny kölcsönöket folyósított a kulákok részére. Sztolypin a kulákokból apró földesurakat akart csinálni, a cári önkényuralom hűséges védelmezőit.

Annak megértésére, hogy hogyan alakulnak ki a forradalom perspektívái, tudni kellett, hogy mit jelent a Sztolypin-féle rendszer. Lenin élesen bírálja azt a doktrinér, sablonos módot, ahogy a likvidátorok és otzovisták a Sztolypin-féle reformhoz nyúltak és úgy ostorozza, mint a teljes szakítást a marxista módszerrel. Lenin számos cikkben és előadásban fejti ki és védelmezi a Sztolypin-féle rendszer bolsevik értékelését.

Sztolypin rendszerének lenini jellemzése klasszikus mintaképe a dialektikus módszer alkalmazásának a társadalmi jelenségek elemzésénél. Alapjában hamis a likvidátoroknak az az állítása, hogy új forradalomra semmiképp sem lehet számítani. Nem! — jelenti ki Lenin, — a Sztolypin-féle rendszer egy lépés előre azon az úton, amelyen a feudális önkényuralom polgári monarchiává változik. Ez a rendszer a feudális földesurak abbeli kísérlete, hogy felülről, saját módszereikkel oldják meg Oroszország burzsoá fejlődésének feladatait. De ez a politika teljes bukásra és csődre van kárhoztatva. Sztolypin a maga agrár-politikájával, a kulákok tenyésztésével és támogatásával, kiélezi a helyzetet a faluban, kiélezi az osztályellentéteket a parasztságon belül. Újra elkerülhetetlen a forradalmi robbanás, de másképp haladunk feléje. Lenin kritikájának élét az otzovisták ellen irányítja, akik ezt az újat nem látják, ezt az újat tagadják. „Ez — írta Lenin a Sztolypin-féle rendszerről — belső ellentmondásokkal, telt lehetetlen próbálkozás, amellyel az önkényuralom újra a csőd felé, feltétlenül a csőd felé megy és amely bennünket újra elvezet az 1905-ös év dicső korszakának és dicső csatáinak megismétlődéséhez. De ez nem úgy megy, ahogy az 1897—1903-as években ment, a népet nem úgy vezeti el a forradalomhoz, ahogy 1905-ig vezette. Ezt a »nem úgy«-ot kell megérteni. Taktikánkon változtatni kell tudnunk”.*)
*) Lenin Összes Művei, XIV köt., 147. old. (oroszul).

A pillanat sajátosságaiból fakadtak a Lenin megjelölte taktikának sajátosságai is. Ez a taktika arra volt építve, hogy a tömegeket állhatatosan és rendszeresen elő kell készíteni az új forradalomra, az illegális és legális munka összeegyeztetése útján, úgy, hogy az illegális párt mindenképpen és forradalmi módon használja ki a legális támpontokat; a Birodalmi Duma szociáldemokrata frakcióját, a szakszervezeteket, a betegsegélyzőpénztárakat, a munkásklubokat stb. „Minél nagyobb a reakció mechanikus ereje — írta Lenin — és minél jobban meglazult a kapcsolat a tömegekkel, annál inkább napirendre kerül az a feladat, hogy a tömegek öntudatát előkészítsük, (nem pedig a közvetlen akció feladata), annál aktuálisabbá válik az a feladat, hogy kihasználjuk a propaganda és agitáció számára azokat az utakat, amelyeket a régi hatalom teremtett, (nem pedig az a feladat, hogy a tömegek közvetlenül rohamra menjenek a régi hatalom ellen).”**)
**) Ugyanott.

E feladatok megvalósítására a legkíméletlenebb harcot kellett folytatni azok ellen, akik likvidálni akarták a pártot, nyíltan és egyenesen, mint a likvidátorok; vagy a legális lehetőségek kihasználásának elutasításával, mint az otzovisták.

Minden intézkedést meg kellett tenni a munkásosztály illegális forradalmi pártjának fenntartására és megszilárdítására.

Így határozta meg Lenin a párt szerepét, politikáját és taktikáját a Sztolypin-féle reform időszakában.

Lenin már első külföldi fellépései alkalmával megformulázta ezeket a feladatokat. 1908 márciusában ezt írta a „Proletár”-ban: „Oroszországban elkerülhetetlen a válság, mert a polgári forradalom nem valósította meg objektív feladatait. A tisztán gazdasági, speciálisan pénzügyi, belpolitikai és külpolitikai események, körülmények és bonyodalmak ezt a válságot élessé tehetik. És a proletáriátus pártja — ha a legális és féllegális befolyás számosabb és változatosabb eszközeivel rendelkező erős, illegális szociáldemokrata szervezet megteremtésének egyenes útjára lép — ezt a válságot a döntő harcra jobban felkészülve tudja majd fogadni, mint 1905 októberében és decemberében.”*)
*) Lenin Összes Művei, XII. köt., 172. old. (oroszul).

Meg kellett szervezni mindenfajta likvidátor áramlat kíméletlen visszaverését. E célból a bolsevikok 1908 augusztusában a Központi Bizottság plénumán keresztülvittek egy határozatot a konferencia összehívásáról.

A konferencia előkészítése céljából Lenin 1908 decemberében átköltözött Párizsba, az orosz politikai emigráció akkori központjába.

Párizsban, mint mindig, Lenin szigorú életrendet vezetett be. Reggel nyolc órakor felkelt, a külvárosból, ahol lakott, kerékpáron a központba, a nemzeti könyvtárba igyekezett. Innen két órakor visszatért és tovább dolgozott odahaza. Egy alkalommal, amikor Juvisyből (egy Párizs melletti kis városból, ahová Lenin kiment, hogy a röpülő-teret meglátogassa) visszatért, egy automobil nekiment Lenin kerékpárjának. Lenin alig tudott idejében leugrani. A biciklit az autó elütötte.

Párizsban Lenin aktív részt vesz a helyi bolsevik szervezet munkájában, előadást tart a „Proletár” nevű klubban, fellép az emigránsok gyűlésén.

Röviddel Lenin megérkezése után, Párizsban összegyűlt az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt V. konferenciája. Ez a konferencia Lenin szavai szerint, a sztolypini-reakció éveiben „fordulópont” volt a párt történetében. Lenin volt a konferencia főelőadója. Két fronton harcolt erélyesen: a likvidátorok és az otzovisták ellen. A konferencia elfogadta Lenin határozati javaslatát, melyben pontos elemzést adott a helyzetről, meghatározta a párt taktikáját és elítélte a likvidátorságot és az otzovizmust.

A konferencia komoly győzelmet jelentett Lenin harcában a pártért. Határozatai még jobban felbőszítették a párt ellenségeit, a bolsevizmus ellenségeit. A likvidátorok, a párt egyenes ellenségei és az őket támogató likvidátor-diplomaták — a „Gólosz” emberei (a „Gólosz Szociáldemokrata” c. mensevik lap hívei, — Martov és mások), a trockisták, akik akkor likvidátor természetüket mindenfajta hangzatos „békülékeny” frázissal takargatták, a „visszájára fordított likvidátorok” — az otzovisták, mindenféle árnyalatú békülékenyek, Trocki leplezett szövetségesei — mindezek mindenféle módon és minden eszközzel igyekeztek elgáncsolni a párt tömörülését, tönkretenni a proletár pártszerűséget, likvidálni az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártot.

A párt likvidálói elleni engesztelhetetlen harcban Lenin mindenekelőtt szükségesnek tartja, hogy a bolsevik szervezetet megtisztítsa a kispolgári útitársaktól, megszabadítsa azoktól, akik gátolták a bolsevikokat a pártért vívott harcban és aláásták kapcsolataikat a tömegekkel. Lenin csapásait az otzovisták ellen irányítja. 1909 júniusában összegyűlt a „Proletár” c. újság kibővített szerkesztőségének értekezlete. Lenin itt határozottan fellépett az otzovista istenépítők ellen. Az értekezlet győzelmet jelentett Lenin számára, az otzovistákat elítélték és kizárták őket a bolsevik szervezetből.

Lenin harcát az otzovisták, ultimatisták, machisták és istenépítők ellen lelkesen támogatják Oroszországban. Lenin fegyvertársa, Sztálin, aki, miután 1909 júniusában megszökött a szolvicsegodszki száműzetésből, visszatért a Kaukázusba, tömöríti a bolsevikok erőit. A Sztálin elvtárs vezette Bakui Bizottság 1909 augusztusában hozott határozatában kíméleten eszmei harcot hirdetett Bogdánov és hívei ellen és ezt a harcot a pártmunka aktuális feladatai egyikének nyilvánította.

Később Lenin azt írta, hogy „az összes szétvert ellenzéki és forradalmi pártok közül a bolsevikok vonultak vissza a legnagyobb rendben, az ő »hadseregük« szenvedett a legkevésbé, a hadsereg magját ők őrizték meg legjobban és itt volt a legkevesebb (legkevésbé mély és gyógyíthatatlan) szakadás, a legkisebb demoralizáció, a legnagyobb képesség arra, hogy a munkát a legszélesebb méretekben helyesen és erélyesen újra felvegyék. És ezt a bolsevikok csakis azért érték el, mert kíméletlenül leleplezték és elkergették a frázisforradalmárokat, akik nem akarták megérteni, hogy vissza kell vonulni, hogy tudni kell visszavonulni, hogy feltétlenül meg kell tanulni legálisan dolgozni a legreakciósabb parlamentekben, a legreakciósabb szakszervezetekben, szövetkezetekben, biztosító pénztáraknál és hasonló szervezetekben.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXV. köt., 177. old. (oroszul).

A likvidátorok elleni harcban Lenin nem ismert kíméletet. De minden erejével védte őket Trocki. Likvidátori belsejét békülékenységgel, centrizmussal igyekezett leplezni.

Trocki és leplezett ügynökei — Kámenyev, Zinovjev, Rykov és mások — Lenin ellenzése dacára, 1910 januárjában összehívták a Központi Bizottság plénumát. Lenin igen nagy erőfeszítés árán érte el, hogy a plénum helybenhagyta az 1908 decemberi konferencián hozott határozatokat. A plénum határozatot fogadott el, amely elítélte a likvidátorokat és az otzovistákat, mint a burzsoá befolyást a proletariátusra átvivő elemeket. Ugyanakkor Trocki és leplezett ügynökei egész sor antileninista határozatot fogadtattak el a plénummal: a „Proletár” c. újság megszüntetését, anyagi segítséget a Bécsben megjelenő trockista lapocskának. Lenin később úgy beszélt e plénum határozatairól, mint „idióta” békülékeny határozatokról, amelyek egy egész évig akadályozták a pártmunka fejlődését.

A Központi Bizottság plénuma után a harc még jobban kiéleződött. A likvidátorok, a martovisták, a trockisták, a „Vperjod” emberei, a békülékenyek — mind Leninre támadtak s megtízszerezték a párt elleni támadásaikat. Ebből az egész sokszínű csőcselékből kezdte Trocki, a Júdás, összehozni a bolsevikok ellen, Lenin ellen az „augusztusi blokkot”. A II. Internacionále a mensevikek segítségére sietett. Vendégszeretően rendelkezésükre bocsátotta az európai szocialista sajtó hasábjait mindenféle rágalmazó kirohanásokra a bolsevikok ellen. A „Szociál-Demokrát” szerkesztőségében Zinovjev és Kámenyev szőtték az intrika hálóját és Lenin háta mögött egyezkedtek Lenin ellenfeleivel.

Ebben a feszült légkörben Lenin lázas tevékenységet fejt ki a harcban a pártért. Ereje fáradhatatlan, erélye kimeríthetetlen, hite a bolsevikok győzelmében a párt összes ellenségei felett, határtalan. Lenin tömöríti a bolsevikok sorait, megalakítja a bolsevikok és a pártot-akaró mensevikek (plechánovisták) blokkját, az illegális párt fenntartását és megerősítését kívánók blokkját.

Lenin megbélyegzi Trocki abbeli próbálkozását, hogy elvtelen, pártellenes blokkot kalapáljon össze a bolsevizmus összes ellenségeiből. A következő szavakkal fedi fel gyökeréig a trockizmus pártellenes lényegét: „Trocki mindenkit egyesít, akinek kedves és drága az ideológiai züllés; mindenkit, akinek nem fekszik a szívén a marxizmus védelme; valamennyi filisztert, aki nem érti, hogy miért folyik a harc és aki nem akar tanulni, gondolkodni, a nézeteltérések ideológiai gyökeréig hatolni.”

Lenin pellengérre állította Trockit. „Szégyenpír Trocki Judáska arcán” c. cikkében letépte az álarcot erről a képmutatóról és megmutatta, hogy Trocki hogyan „ágaskodott a Központi Bizottság plénumán a likvidátorság és az otzovizmus ellen”, hogyan „bizonykodott és esküdözött, hogy a pártot akarja”, a plénum után pedig csúszott-mászott a likvidátorok és otzovisták előtt és velük együtt szőtte az összeesküvést a párt ellen.

Lenin a párt ellenségeinek összes terveit meghiúsította. Felfedezte a mensevik machinációkat, melyek a párt szétzüllesztésére irányultak. „Az összeesküvés a párt ellen fel van fedezve — írta. — Mindenki, akinek drága az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt léte, álljon ki a pártvédelmére!”*)
*) Lenin Összes Művei, XIV. köt.; 262. old. (oroszul).

Lenin likvidátorellenes harcában az oroszországi pártszervezetekre támaszkodott. Ebben a harcban teljes erejével támogatta Sztálin. Martov híveinek dühös ellenállása dacára a párt „Szociál-Demokrát” c. központi lapjában megjelennek a híres sztálini „Levelek a Kaukázusból”. Ezekben a levelekben, valamint a szolvicsegodszki száműzetésből Leninnek írt leveleiben, Sztálin elvtárs 1910 végén tervet dolgozott ki a párt munkájának megszervezésére Oroszországban: összpártkonferencia egybehívása, legális pártlap kiadása, illegális, a gyakorlati pártmunkát vezető pártközpont megteremtése. Ezt a tervet később a prágai pártkonferencia valósította meg.

Lenin engesztelhetetlen háborút folytatott a II. Internacionále centristái és opportunistái ellen. Éberen követte a nemzetközi munkásmozgalmon belül végbemenő folyamatokat. Cikkeiben megmutatja, hogy a II. Internacionáléban hogyan nő és erősödik az opportunizmus. Lenin feltárja az opportunizmus főforrásait, leleplezi a munkásmozgalom kispolgári útitársait és a munkásosztály burzsoázia által megvásárolt felső rétegeit, a „munkásarisztokráciát”. Megállapítja, hogy az opportunizmus legfőbb hordozói a szakszervezeti bürokrácia és a parlamenti frakciók. Lenin kimutatja, hogy minden országban a forradalmi irányzat szükségszerűen egyre határozottabban határolja el magát az opportunizmustól és élesen bírálja a II. Internacionále pártjainak centrista vezetőségét. Támogatja a baloldali elemeket és ugyanakkor hibáikat, következetlenségüket is bírálja az opportunizmus elleni harcban. A Nemzetközi Szocialista Iroda ülésein (1908., 1909. és 1911-ben), melynek Lenin 1905 őszétől fogva tagja volt, védelmezi a következetesen forradalmi vonalat, bírálja Kautsky centrizmusát, támogatja a holland baloldali szociáldemokratákat, megvédi Luxemburg Rózát, akire rátámadt a német szociáldemokrácia vezetősége.

1910 augusztusában Lenin aktív részt vesz a II. Internacionále koppenhágai kongresszusának munkáiban és fellép az opportunisták ellen. A kongresszus alatt tanácskozásra hívja össze a baloldaliakat azzal a céllal, hogy megszervezze és tömörítse a nemzetközi munkásmozgalom forradalmi elemeit.

1910 végén a tömegekben a felélénkülés első jelei mutatkoznak, az apátia és a fáradtság kezdenek helyet adni a forradalmi hangulat növekedésének. Lenin erélyesen dolgozik azon, hogy külföldön kiadják az új bolsevik lapot, a „Rabócsája Gazetá”-t („Munkás Újság”), Oroszországban pedig a „Zvezda” („Csillag”) c. legális újságot és a „Myszl” („Gondolat”) c. folyóiratot. „Tegnap — írta Lenin 1910 december 20-án Jelizárovnak — megkaptam Oroszországból a »Zvezda« 1. számát, ma pedig a »Myszl« 1. számát. Ez aztán öröm! Remélem, ti is láttátok. Ez valóban örvendetes!!”*)
*) Lenin: Családi levelek, 370. old. (oroszul).

Lenin nagy figyelmet szentel a „Zvezdá”-nak és a „Myszl”- nek, gyakran jelennek meg bennük cikkei. Szoros kapcsolatot tart fenn a pétervári bolsevikokkal. Levelezést kezd Szverdlovval, aki akkoriban Pétervárott dolgozott, mint a Központi Bizottság megbízottja.

Lenin nagy örömmel fogadta, ha új, munkáskörökből származó pártfunkcionáriusok kerültek felszínre. Erélyesen képezte ki belőlük az odaadó pártkádereket. A külföldről érkező munkásokat gondosan elhelyezte, figyelemmel kísérte tanulmányaikat, ellenőrizte tudásukat. Mikor az otzovisták, kihasználva a munkások tudásvágyát, Capri szigetén megszervezték iskolájukat, Lenin leleplezte az iskola frakciós jellegét. Elérte, hogy az iskola hallgatói Párizsba utazzanak és 1909 novemberében, decemberében előadásokat tartott számukra a helyzetről és Sztolypin agrár-politikájáról. 1911 nyarán pártiskolát szervezett Longjumeau-ban, Párizs mellett. Itt a bolsevik munkások számára a közgazdaságtan, a szocializmus elmélete és gyakorlata, az agrárkérdés köréből tartott előadásokat.

A fellendülésnek, melyet Lenin megjósolt, már mutatkoztak első jelei. Ez elkerülhetetlenül szükségessé tette a likvidátorok végleges szétzúzását és a párt újjáépítését. Cikkeiben Lenin hangsúlyozza, hogy a bolsevikok a mensevikekkel nem maradhatnak meg tovább egy pártban, hogy a bolsevikok főfeladata: teljesen szakítani a mensevikekkel, kiűzni őket a pártból, megtisztítani a pártot az opportunistáktól.

Lenin erélyesen támadja a likvidátorokat és a Központi Bizottság likvidátorokat támogató Külföldi Irodáját. Eléri, hogy 1911 júniusában megszervezik a Központi Bizottság tagjainak értekezletét és ezen az értekezleten határozatot hoznak a pártkonferencia egybehívásáról.

Lenin hatalmas munkát végzett a konferencia előkészítése körül. A harc a likvidátorok ellen döntő befejezéséhez közeledett és a likvidátorok minden módon akadályokat gördítettek a bolsevikok elé. Ebben a helyzetben különösen ártalmas szerepet játszottak a békülékenyek, akik meg akarták hiúsítani a konferencia egybehívását és a proletár párt megtisztítását a renegátoktól. Lenin kíméletlenül leleplezi őket, mint a likvidátorok segítőit. „A békülékenyek, vagy az erényesek új frakciójáról” c. cikkében ezt írja: „A békülékenyek szerepét az ellenforradalom korszakában a következő képpel jellemezhetjük. A bolsevikok meredek hegyen, óriási erőfeszítéssel tolják felfelé a mi pártszekerünket. A »Gólosz« likvidátorai teljes erejükkel vissza, hegyről lefelé húzzák. A szekéren ül a békülékeny. Jámbor, jámbor a képe, az arca édes, édes, pont olyan, mint Jézus Krisztusé. Egész alakja az erény megtestesülése. És szemét szerényen lesütve, kezét felemelve, a békülékeny felkiált: »hála neked uram, hogy én nem vagyok hasonló ezekhez a — itt a bolsevikokra és a mensevikekre mutat — ezekhez az álnok frakciósokhoz, akik minden előremenést meggátolnak«. A szekér pedig lassan mozog előre és a szekéren ül a békülékeny”*)
*) Lenin Összes Művei, XV. köt., 242. old. (oroszul).

A konferencia összehívása körül fellángol a harc. Lenin és a leninisták élesen állást foglalnak a külföldi szervezeti és technikai bizottság ellen, melyet a Központi Bizottság tagjainak júniusi értekezlete nevezett ki a konferencia összehívására, de amely valójában a likvidátorok kedvéért a konferencia megakadályozásán dolgozik.

Oroszországban Sztálin elvtárs fokozott erővel harcol a likvidátorok ellen és Lenin teljes jóváhagyására talál. Lenin közli Sztálin „A sztolypini »munkáspárt« táborából” c. cikkét és a következőképpen értékeli: „K. elvtárs (Sztálin — A szerk.) cikkét a legnagyobb figyelemmel kell, hogy olvassák mindazok, akik szívükön viselik pártunk sorsát. Jobb leleplezését a »Gólosz« politikájának (és a Gólosz diplomáciájának), jobb cáfolatát a mi »békülékenyeink és paktálóink« nézeteinek és reményeinek nehéz elképzelni”.*)
*) Lenin Összes Művei, XV. köt, 217. old. (oroszul).

Lenin Oroszországba küldi Ordzsonikidze elvtársat, hogy az megalakítsa az oroszországi Szervező Bizottságot a konferencia egybehívására. Ordzsonikidze erélyes munkája meghozza a maga gyümölcsét. A bizottság megtartja tanácskozásait, kiáltvánnyal fordul a párthoz a konferencia összehívására. Lenin elragadtatással nyilatkozik a bizottság munkájáról. „Persze — írja — megbocsáthatatlan lenne könnyelmű optimizmusba esni. Még óriási nehézségek állnak előttünk. A szociáldemokrata központ első orosz röpiratának megjelenése után a rendőri üldözések megtízszereződtek. Lehet, hogy hosszú és nehéz hónapok, új lefogások, a munka új megszakítása várnak reánk. De a fődolgot megtettük. A zászlót kibontottuk, egész Oroszországból munkáscsapatok sereglettek köréje s most már nem dönti porba semmilyen ellenforradalmi támadás!”**)
**) Ugyanott, 293. old.

A konferencia előkészítése céljából Lenin ősszel meglátogatja Párizs, Zürich, Bern, Genf, Brüsszel, Antverpen, London bolsevik csoportjait és előadásokat tart. 1911 decemberében Párizsban megszervezi a külföldi bolsevik csoportok értekezletét, előadást tart a párt helyzetéről.

Minden akadályt legyűrve, valamennyi ellenséget szétzúzva, az összes ellenállókat félrelökve az útból, Lenin eléri a pártkonferencia egybehívását. 1912 januárjában összeült a VI. összoroszországi („prágai”) pártkonferencia. Lenin közvetlenül vezette a konferencia egész munkáját. Ő tartotta az alapvető előadásokat, beszédeket mondott, megfogalmazta a legfontosabb határozatokat.

Lenin felszólalásaiban rámutatott arra, hogy az események menete teljes egészében megerősítette az V. konferencia határozatait a június 3-i államcsíny kormányáról és a párt feladatairól. A Sztolypin-rendszer csődbe jutott, a néptömegekben és különösen a proletariátusban a politikai felélénkülés jelei mutatkoznak, nő a forradalmi hangulat. Napirenden most, mint azelőtt is, elsősorban a forradalmi nevelés, a proletariátus haladó tömegeinek szervezése és tömörítése van. Fokozni kell a politikai agitációt, minden vonalon támogatni kell a kezdődő tömegmozgalmat s ki kell szélesíteni, a párt forradalmi jelszavainak zászlaja alatt.

E feladatok megoldására, mondotta Lenin, erős és eggyéforrott illegális pártra van szükség, mely még szélesebb méretekben használja ki az összes legális lehetőségeket, mint eddig. A jelen feladatok a párt szervező munkájának új formáit helyezik előtérbe. Hajlékony, mozgékony, nem sok tagból álló illegális pártsejtek megteremtése, melyeket a legális szervezetek hálózata vesz körül, biztosítja a pártvonal megvalósítását a legális munka összes ágaiban. Mindenekelőtt ebben áll a határozott harc a likvidátorok ellen.

Rendkívül fontos Lenin jelentése a Nemzetközi Szocialista Iroda munkájáról. A jelentésben Lenin jellemzi a nemzetközi munkásmozgalom állapotát. Rámutat arra, hogy a II. Internacionále pártjaiban és elsősorban a külsőleg „egységes” német szociáldemokráciában mind élesebbé válik a harc a forradalmi és a reformista elemek között. A szociáldemokrata pártok új korszak felé közelednek, a szocialista forradalom, a proletariátus és a burzsoázia döntő csatáinak korszaka felé. A gazdasági válság, a háborús válság — mindez az új történelmi korszak közeledésének előjele.

A prágai konferencia összegezését adta Lenin egész eddigi harcának a forradalmi proletárpárt megteremtéséért, a bolsevikok harcának az opportunizmus ellen.

A konferencia kiűzte a pártból a mensevikeket és lerakta az új típusú párt, a leninizmus pártja, a bolsevik párt alapját.

A bolsevikok már a régi „Iszkra” ideje óta dolgoztak ilyen párt előkészítésén, kitartóan és szívósan készítették elő ezt a pártot, dacolva mindennel. Az „ökonómisták”, a mensevikek, a trockisták, az otzovisták és a mindenféle árnyalatú idealisták, végül az empíriokritikusok ellen vívott harc története: egy ilyen párt előkészítésének a története volt. „Alapvető és döntő szerepe volt ebben az előkészítő munkában Lenin több könyvének, így a »Mit tegyünk?« c., a »Két taktika« c. és még néhány más művének. »Mit tegyünk?« c. könyve egy ilyen párt ideológiai előkészítése volt. »Egy lépés előre, két lépés hátra« c. könyve egy ilyen párt szervezeti előkészítését adta. »A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban« — egy ilyen párt politikai előkészítése volt. Végül a »Materializmus és empiriokriticizmus« c. könyvével ennek a pártnak elméleti előkészítését végezte el Lenin.”*)
*) A SzK(b)P Története. Rövid tanfolyam, 145. old. (magyarul).

Lenin elsősorban azért győzött, mert hajthatatlanul elvhű politikát folytatott, az „elvhű politika pedig — így tanította Lenin a pártot — az egyetlen helyes politika”.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!