Lenin életének és tevékenységének rövid rajza

Idegennyelvű irodalmi kiadó
Moszkva 1942
IX

LENIN végtére, újra hazájában, a forradalomtól lángbaborított Oroszországban van. Az úton, Finnországból Oroszországba, a vonaton, Lenin a katonákkal beszélget, mohón kifaggatja őket mindenről. Még ott, a vasúti kocsiban rövid előadást tart nekik „a földről, a szabadságról és a háború befejezéséről”, ahogy visszaemlékszik az egyik katona.

Lenin első, megrendítő találkozása a munkásokkal április 3-án (16-án) este történt Bjeloosztrov állomáson. Itt fogadták Lenint a szesztrorecki munkások és a petrográdi munkások küldöttsége Sztálin elvtárssal együtt.

Az egyik munkás, aki jelen volt Lenin fogadtatásánál, így emlékszik vissza:

„Alighogy Iljics megindult, elordítottam magam: »Vegyétek a karjaitokra!« Megfogtam a lábánál, de úgy, hogy elvesztette az egyensúlyt és átfogta a nyakamat. Körülöttem más elvtársak voltak — megfogtuk Iljicset, ő meg azt mondta: »Csöndesebben fiuk, mit csináltok…« — és vittük. A várakozó tömeg utat nyitott. (Rajtunk kívül még sok mindenféle ember volt a peronon.) Bevittük Iljicset az állomás épületébe, talpra állítottuk. Iljics áll és senki se tud egy hangot kiejteni… Az örömtől, mintha megmerevedtünk volna… Iljics áll és néz; az összes munkások körülötte. Most is emlékszem rá — nem álmodtam: ott áll Vladimir Iljics szürke öltönyben a bjeloosztrovi állomás deszkapadlóján.

Valami kimondhatatlan volt ebben a jelenetben. Láttam, hogy Iljics szintén nagyon izgatott. De ez csak egy pillanatig tartott; ahogy mondani szokás azonnal »magához tért« és megfogott, sorba csókolt bennünket. Az elvtársak közül valaki üdvözlő beszédbe kezdett a szesztrorecki munkások nevében.”*)
*) „Iljicsről”, Moszkva, (1934) 13. old. (oroszul).

Lenin április 3-án (16-án), este 11 óra 10 perckor érkezett Petrográdra. A Finnországi pályaudvar, a pályaudvar előtti tér, a környező uccák zsúfolva voltak a vörös-zászlós munkások, katonák és matrózok ezreivel. A tömeget leírhatatlan lelkesedés fogta el, amikor Lenin kilépett a vasúti kocsiból. A proletariátus szűnni nem akaró „hurrá”-val fogadta vezérét. Lenin mélyen meg volt illetődve. A munkások vállukra vették és a pályaudvar nagy termébe vitték. Itt a mensevik vezérek elkezdték „üdvözlő” beszédeiket, de Lenin, ügyet se vetve rájuk, kiment a térre, ahol a munkások, katonák és matrózok várták. Egy páncélautón állva, elmondotta híres beszédét, melyben harcra hívta fel a tömegeket a szocialista forradalom győzelméért. „Éljen a szocialista forradalom!” — ezekkel a szavakkal fejezte be Lenin első beszédét, melyet a számkivetés hosszú esztendei után tartott a petrográdi proletárok és katonák előtt.

A pályaudvartól páncélautó elvitte Lenint a bolsevik párt Központi Bizottságába. A dolgozók ezrei hosszú sorokban követték Lenint. A fényszórók fénykévéi világították meg útját, melyet a munkások és munkásnők kordonja biztosított.

Lenin megérkezésének óriási jelentősége volt a bolsevik párt, a forradalom számára. A forradalomnak rendkívüli erejű elmére volt szüksége, hogy gyorsan eligazodjék a bonyolult helyzetben és biztonsággal rámutasson a dolgozó tömegek legközelebbi céljaira. Rendkívüli akaraterőre volt szükség, hogy a tömegeket a helyes úton vezesse e cél felé és hogy győzzön. Az ész és az akarat ilyen óriása volt Lenin, aki magáévá tette az egész világ dolgozói forradalmi harcainak tapasztalatait, aki a proletariátus feladatainak tudományos megértésében a legmagasabb fokon állt. A forradalom vezére elfoglalta a helyét.

Lenin azonnal titáni forradalmi munkához fogott. Még aznap éjszaka kifejtette nézeteit barátai és legközelebbi fegyvertársai előtt.

Április 4-én (17-én), reggel, a párt vezető funkcionáriusainak gyűlésén, a Tauriai palotában, előadást tartott a háborúról és a forradalomról. Előadása téziseit azután megismételte a Szovjetek Összoroszországi Tanácskozásán, melyen a bolsevik és mensevik küldöttek vettek részt.

Ezek voltak Lenin híres áprilisi tézisei, melyek a pártnak új irányvonalat adtak. Ezekben a tézisekben Lenin összefoglalta a párt harci tapasztalatait és zseniális haditervét adta annak, hogyan küzdjön a párt az átmenetért a polgári-demokratikus forradalomból a szocialista forradalomba.

Lenin rámutatott arra, hogy a helyzet jellemző sajátsága a kettős hatalom: az Ideiglenes Kormány mellett valójában egy másik kormány is van — a szovjetek. Az Ideiglenes Kormány a burzsoázia diktatúrájának szerve, a szovjetek — a proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrájának a szerve. A kettős hatalom a forradalom fejlődésének csupán átmeneti mozzanatát fejezi ki és sokáig nem tarthat, mert az államban nem lehet két hatalom. „A jelen pillanat sajátszerűsége Oroszországban — mondotta Lenin — az átmenet a forradalom első szakaszáról, mely a proletariátus kellő öntudatosságának és szervezettségének hiányában a hatalmat a burzsoázia kezébe adta, — a forradalom második szakaszára, mely a hatalmat a proletariátus és a legszegényebb parasztság kezébe kell, hogy adja”.*)
*) Lenin Összes Művei, XX. köt., 88. old. (oroszul).

A tézisek alapvető követelése: az egész államhatalom átadása a szovjetek kezébe, a szovjetköztársaság megteremtése. A marxisták mindaddig a parlamentáris demokratikus köztársaságot tartották a társadalmi politikai szervezet legalkalmasabb formájának a kapitalizmusról a szocializmusra való áttérés időszakában. Lenin, a Párizsi Kommün tapasztalatait tanulmányozva és kritikailag átdolgozva, az 1905-ös és 1917-es két orosz forradalom tapasztalatainak alapján, arra a következtetésre jutott, hogy a szocializmusra való átmenet időszakában a társadalom politikai szervezetének új és legmagasabb formája a szovjetköztársaság.

A szovjetekben Lenin felfedezte a proletárdiktatúra államformáját. Zseniális felfedezés volt ez a marxista tudomány terén. Ha Lenin nem helyettesítette volna a szovjetek köztársaságának új tételével a régi marxista tételt, mely szerint a kapitalizmusról a szocializmusra való átmenet időszakában a társadalom politikai formája a parlamentáris demokratikus köztársaság, „a párt sötétben botorkált volna, a szovjetek dezorganizálódtak volna, ma nem volna nálunk szovjethatalom, a marxista elmélet súlyos veszteséget szenvedett volna. A proletariátus vesztett volna vele, a proletariátus ellenségei nyertek volna.”*)
*) A SzK(b)P Története. Rövid tanfolyam, 365. old. (magyarul).

A háború, mondták a tézisek, az Ideiglenes Kormány uralma alatt is imperialista háború marad, a kormány burzsoá jellege folytán. A proletariátus csak abban az esetben fog forradalmi háborút folytatni, ha az államhatalom átmegy az ő kezébe. A párt feladata az, hogy állhatatosan és türelmesen megmagyarázza a tömegeknek, hogy a burzsoázia hatalmának megdöntése nélkül nem lehet a háborút demokratikus békével befejezni.

A kormánnyal szemben Lenin kiadja a jelszót: „Semmi támogatást az Ideiglenes Kormánynak!” De figyelmeztetett arra, hogy ezt a kormányt most nem lehet megdönteni, mert a szovjetek támogatják. Mindenekelőtt meg kell győzni a tömegeket arról, hogy a szovjetek a forradalmi kormány egyedül lehetséges formája, hogy az egész államhatalomnak a szovjetek kezébe kell átmennie és a burzsoázia Ideiglenes Kormányának helyébe szovjetkormányt kell alakítani.

Kiindulva abból a tényből, hogy a szovjetekben túlnyomó számban vannak a mensevikek és eszerek, Lenin a következő feladatot tűzte a bolsevikok elé: meg kell magyarázni a tömegeknek a paktáló pártok áruló lényegét, el kell szigetelni a mensevikeket és eszereket a tömegektől és meg kell hódítani a szovjetekben a többséget, hogy a szovjeteken keresztül megváltoztassuk a kormány összetételét és politikáját.

Ez a forradalom békés fejlődésének esetére szólt.

A tézisek megállapították a szocializmusra való átmenet konkrét gazdasági intézkedéseit: a földesúri földek elkobzását, az ország összes földjeinek nacionalizálását, az összes bankok összeolvasztását egy nemzeti bankká, s ennek a szovjetek ellenőrzése alá helyezését, a javak társadalmi termelésének és elosztásának munkásellenőrzését.

A pártpolitika terén Lenin feladatul tűzte ki a párt programjának és elnevezésének megváltoztatását. Azt követelte, hogy mondjanak le a párt szociáldemokrata elnevezéséről, mert ezt az elnevezést beszennyezték a II. Internacionále pártjai és az orosz mensevikek, akik aljasul elárulták a szocializmust. Lenin azt javasolta, hogy a bolsevik pártot kommunista pártnak nevezzék, ahogy Marx és Engels nevezték pártjukat, mert a bolsevik párt végcélja, a kommunizmus felépítése.

Végül Lenin a III. Kommunista Internacionále megalapítását javasolta.

Lenin tézisei nagyszerű perspektívát nyújtottak. Alapjuk az a tanítás volt, hogy a szocializmust egy különálló országban fel lehet építeni. Ezek a tézisek harcra lelkesítették a munkásokat a burzsoázia hatalmának megdöntéséért, a proletárdiktatúráért. A téziseket az egész párt a legnagyobb megelégedéssel fogadta el — néhány olyan elszigetelt egyén kivételével, mint Kámenyev és Rykov s a mensevikek egyéb szócsövei.

Lenin téziseinek világtörténelmi jelentősége abban áll, hogy a pártot elméletileg megalapozott konkrét tervvel fegyverezték fel a polgári forradalomról a szocialista forradalomra való áttérés megkezdésére. Vezérének, Leninnek vezetése alatt, a párt harcba szállt a terv megvalósításáért.

Az áprilisi tézisek Lenint, mint következetes forradalmárt és zseniális tudóst világítják meg, aki bátran tör új utakat a marxista tudományban.

Sztálin elvtárs 1938 májusában, a főiskolák munkatársainak fogadásán ezt mondotta: „A tudomány egy ilyen legkiválóbbjánál, aki egyben korunk legnagyobb embere, meg szeretnék állani. Leninre gondolok, tanítómesterünkre, nevelőnkre. Emlékezzenek az 1917-es évre. Oroszország társadalmi fejlődésének tudományos elemzése alapján, a nemzetközi helyzet tudományos elemzése alapján, Lenin akkor arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen kivezető út a helyzetből a szocializmus győzelme Oroszországban. Ez a következtetés az akkori idő sok tudományos férfia számára több volt, mint váratlan. Plechánov, a tudomány egyik legkiemelkedőbb alakja, akkoriban megvetéssel beszélt Leninről, azt erősítgette, hogy Lenin »félrebeszél«. A tudomány nem kevésbé ismert más művelői azt erősgették, hogy »Leninnek elment az esze«, hogy Lenint el kellene valahová dugni, lehetőleg jó messzire. A tudomány minden rendű és rangú embere Lenin ellen üvöltött akkoriban, mint aki lerombolja a tudományt. Lenin azonban nem riadt vissza attól, hogy az ár ellen menjen, a megcsontosodás ellen. És Lenin győzött.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 50. old. (magyarul).

A burzsoázia, a mensevikek és eszerek bősz üvöltéssel fogadták Lenin téziseit. Lenin ellen vad rágalomhadjárat indult meg. Csak úgy zúdultak rá a fenyegetőzések. A burzsoá sajtó Lenin fizikai megsemmisítését követelte.

De Lenint nem ijesztették meg a burzsoázia és lakájai fenyegetőzései. Jól tudta, hogy a jövő a bolsevikoké. A tömegek a lenini tézisekből megtudták, hogy a bolsevikok az azonnali demokratikus békét akarják, a földesúri földek azonnali elvételét, erélyes harcot az éhség és a gazdasági összeomlás ellen. És éppen ez volt az, amit Oroszország összes dolgozói akartak.

Lenin ellenállhatatlan ereje éppen abban állt, hogy egyszerű, kristálytisztán világos jelszavakat adott, amiket mindenki, még a kevéssé fejlett dolgozó ember is megértett. Ezek a jelszavak a dolgozók évszázados reményeit és vágyait fejezték ki és ezért lelkesítették és harcra bátorították őket az osztályellenség ellen.

Lenin megérkezése után azonnal a legtevékenyebben részt vett a bolsevik párt petrográdi szervezetének életében. Közvetlen vezetése alatt tartották meg áprilisban a petrográdi városi pártkonferenciát. A petrográdi bolsevikok konferenciája Lenint követte és az áprilisi tézisek alapján tömörült.

A konferencia idején hatalmas tiltakozó mozgalom indult meg a petrográdi munkások és katonák között az Ideiglenes Kormány imperialista politikája ellen. Ez a mozgalom a burzsoázia hatalmának első válságához vezetett. E napokban, április 20, 21 és 22-én (május 3—5), a bolsevikok Központi Bizottsága mindennap ülésezett. Lenin élesen elítélte a petrográdi szervezetnek azt a maroknyi csoportját, amely a pártvonaltól eltérve, kalandor-politikával az Ideiglenes Kormány azonnali megdöntését követelte, noha a helyzet erre még nem érett meg. Ugyanakkor minden intézkedést megtett arra, hogy a tömegek levonják a tanulságot e napok eseményeiből, melyek leleplezték az Ideiglenes Kormány imperialista politikáját.

A párt tömörítésére konferenciát kellett összehívni. Lenin gondosan készült rá. Április 24-én (május 7-én), Petrográdon megnyílt a bolsevikok VII. („áprilisi”) konferenciája. A konferencia Lenint választotta meg elnökének. Lenin tartotta a három legfontosabb előadói beszédet és felszólalt az összes pontokhoz.

Lenin beszédeiben feleletet adott minden alapvető kérdésre, amit a forradalom felvetett és megállapította a párt taktikáját. Rámutatott arra, hogy a párt irányvétele a szocialista forradalomra, az osztályerők új elosztását tételezi fel, hogy az új forradalomban a proletariátus szoros szövetségben halad a szegényparasztsággal, miközben semlegesíti a középparasztságot és elszánt harcot folytat a burzsoázia ellen, ideértve a kulákságot is. A párt legközelebbi feladatát Lenin ebben a jelszóban fejezte ki: „Minden hatalmat a szovjeteknek!”

Lenin leleplezte Kámenyev, Rykov, Pjátakov, Buchárin és csekély számú követőik pártellenes álláspontját. Ezek a mensevikekkel együtt kijelentették, hogy Oroszország nem érett a szocialista forradalomra. A konferencia egyhangúlag Lenin vonalát fogadta el, a polgári forradalomnak szocialista forradalomba való átnövésére irányította a pártot.

A párt, az áprilisi konferencia határozatai alapján óriási munkát fejtett ki a tömegek politikai nevelése és megszervezése terén. E munka középpontjában Lenin állt, hűséges fegyvertársaival, Sztálinnal, Szverdlovval, Molotovval, Ordzsonikidzével, Dzerzsinszkivel és másokkal.

Lenin energiája valóban kifogyhatatlan volt. A „Právdá-ban” majdnem mindennap cikke jeleni meg, gyakran ugyanabban a számban több is. A „Právda” még azokban a napokban is hozott cikkeket tőle, amikor Leninnek óriási munkát kellett végeznie az áprilisi konferencia vezetése körül. Lenin Oroszországba érkezésétől fogva, egészen a júliusi napokig több, mint 150 cikket és több brosúrát írt.

Lenin gyakran felszólalt a tömeggyűléseken, a munkások és katonák gyűlésein. Járt a Putilov-, Obuchov-, Szemjánikov-gyárakba, meglátogatta a „Treugolnik”-gyár, az ochtai lőporgyár, a ,,Trubocsni”-gyár, az Alexandrovszki-gépgyár, az „Ájváz” és a „Szkórohod”-gyár munkásait, a Nikoláj- (jelenleg Októberi) vasútvonal vagon gyárának főműhelyeit és a többi petrográdi ipari óriást. Felszólalt a parasztküldöttek I. összoroszországi kongresszusán, a gyári-üzemi bizottságok petrográdi konferenciáján, az I. összoroszországi szovjetkongresszuson.

Lenin, mint szónok, ellenállhatatlan erővel magával ragadta a tömegeket. Szavainak erejét vaslogikája, ügye igazságába vetett törhetetlen hite, az egyszerűség, a világosság és az igazmondás adta. Ahogyan Gorki mondotta Leninről: „beszéde mindig az ellenállhatatlan igazság fizikai érzését keltette”.*)
*) M. Gorki V. I. Lenin, (1932) 29. old (oroszul).

Egyik munkás így emlékszik vissza a Putilov (jelenleg Kírov) gyárban tartott beszédére:

„Valahogy váratlanul, a népből, a negyvenezres tömegből ő emelkedett a szószékre… Nem tudom, lehet-e szavakat találni, amik visszaadnák azt a nagy hatást, azt a különös erőt, mellyel mindenkit lenyűgözött, aki hallgatta… Amit Iljics mondott, az magával ragadott és gyújtott. Megszűnt a félelem, elmúlt a fáradtság. És úgy tűnt fel, mintha nem egyedül Iljics beszélne, hanem mind a negyvenezer munkás, ki ülve, ki állva, ki ágaskodva mondaná el legbensőbb gondolatát. Úgy tűnt fel, mintha minden, ami a munkásban volt, megszólalna Iljics hangján. Minden, amit valamennyi gondolt, amit önmagában élt át, de aminek kimondására, arra, hogy társával teljesen és pontosan közölje, nem volt alkalma és nem volt szava: — mindaz egyszerre formát öltött és hangot talált.

Úgy tűnt fel, mintha az egész tömeg teljes erejéből kiáltani szeretne valamit.”*)
*) „Munkások Leninről”, (1934) 37. old (oroszul).

Lenin egyszerű és igaz szava a néptömegek tudatának mélyére hatolt.

Lenin cikkeiben, előadásaiban, beszédeiben pontos és világos utasításokat kapott a bolsevikok pártja a forradalmi munkára. A munkás és katona tömegek ezekben a beszédekben megtalálták a bolsevik vonal világos és érthető magyarázatát, az Ideiglenes Kormány és a mensevik-eszer blokk népellenes politikájának leleplezését.

A mensevikek és eszerek szilárdan a burzsoá hatalom mellett foglaltak állást. A szovjetek I. összoroszországi kongresszusán (1917 június) a mensevik vezér Cereteli, kijelentette, hogy polgári hatalom nélkül, a burzsoáziával való szövetség nélkül, a forradalom elpusztul. Makacsul erősítgette, hogy Oroszországban nincsen olyan párt, amely hajlandó volna teljes egészében egymaga átvenni a hatalmat. Lenin akkor a helyéről odakiáltott: „Van olyan párt!” Ezek a szavak úgy hatottak, mint a derült égből a villám. A bolsevikok pártja, jelentette ki Lenin, minden percben „hajlandó teljes egészében átvenni a hatalmat… Tiszteljetek meg bizalmatokkal és mi elmondjuk programunkat.”**)
**) Lenin Összes Művei, XX. köt., 482. old. (oroszul).

És Lenin a kongresszus előtt kifejtette a bolsevik párt platformját a forradalom alapvető kérdéseiben.

A bolsevikok tömegbefolyása napról-napra nőtt. A bolsevikok a szovjetkongresszus idejére egy erejüket demonstráló tüntetést készítettek elő. A tüntetés június 10-ére (23-ára) volt kitűzve. Minden elő volt készítve. De június 9-én (22-én) a mensevikek és eszerek befolyása alatt álló szovjetkongresszus a tüntetést betiltotta. Ha a bolsevikok a tilalom ellenére megtartják a tüntetést, ezzel a szétverés veszélyének tették volna ki kádereiket. A bolsevikok Központi Bizottsága június 10-én éjszaka elhatározta, hogy a tüntetést nem tartja meg. Ezt a határozatot azonnal és szervezetten keresztülvitték; ilyen rugalmas és szervezett volt a Lenin nevelte párt.

A kongresszus mensevik-eszer vezetősége és a petrográdi szovjet Végrehajtó Bizottsága maga volt kénytelen a tömegek nyomása alatt június 18-ára (július 1-re) tüntetést kitűzni. Ezen a napon Petrográd munkásainak és katonáinak félmilliós tömege ment ki az uccára, de nem mensevik-eszer, hanem bolsevik zászlók alatt.

Az ország minden szögletéből, a gyárakból és üzemekből, a falvakból és lövészárkokból özönlöttek Leninhez a rokonszenv, a támogatás, a forró szeretet szavai. Ilyen kérdésekkel fordultak Leninhez: „hogyan fejezzük be a háborút?”, kérték, hogy írja meg a „véleményét az agrárkérdésről és a fronthelyzetről”, küldjön „programot magyarázatokkal” stb. Egy katona-csoport ezt írta Leninnek: „Állandóan azt susogják a fülünkbe, hogy Ön — a nép és Oroszország ellensége, stb. De a katonák ezt nem hiszik és rokonszenveznek önnel.” Egy másik levélben azt írják a frontról: „Lenin elvtársunk, barátunk Lenin! Vedd tudomásul, hogy mi, ennek és ennek az ezrednek katonái, mind egyszálig hajlandók vagyunk bárhová követni téged és, hogy a te eszméd valóban a parasztok és munkások akaratát fejezi ki.”*)
*) D. I. és M. I. Uljánov: Leninről, (1934) 81., 82. old. (oroszul.)

Lenin állhatatosan és fáradhatatlanul kovácsolta a forradalom politikai hadseregét, gondosan előkészítette az eljövendő harcokra, ügyesen elkerülte az időelőtti összeütközéseket. Amikor július 3—4-én (16—17-én) Petrográdon a munkások és katonák a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” követeléssel léptek fel, a bolsevikok mindent megtettek, hogy békés és szervezett jelleget adjanak a mozgalomnak. Ez sikerült is. Lenin és Sztálin, ügyesen manőverezve, megakadályozták az időelőtti, kedvezőtlen feltételek mellett vívott harcot, nem engedték, hogy a burzsoázia vérbe fojtsa a munkások és parasztok mozgalmát.

Az ellenforradalom, kihasználva a júliusi eseményeket, támadásba ment át. A bolsevik pártot üldözni kezdték, számos vezető tagját letartóztatták. A Nyevszki Proszpekten, nyílt uccán legyilkoltak egy Vojinov nevű bolsevik munkást, csak azért, mert a „Právda-röpiratot” árusította. A július 5-ére (18-ára) virradó éjjel a kadétiskola növendékei szétrombolták a „Právda” szerkesztőségi helyiségét. Lenin csak véletlenül menekült meg: félórával a banditák támadása előtt ment el a szerkesztőségből.

A bolsevikok és vezetőik ellen vad rágalomhadjáratot indítottak. Lenin ellen a Németország javára való kémkedés hazug vádját emelték, amit provokátorok „vallomásai” alapján tákoltak össze. De Lenin csak a maga igazának bizonyítékát látta a forradalom ellenségeinek, a nép ellenségeinek ebben az üvöltözésében. Szerette idézni Nyekrászov szavait:

Nem dicsérő, édes szavakból
Halljuk ki az elismerést,
Hanem az ordító haragból.

Az Ideiglenes Kormány kiadta a parancsot Lenin letartóztatására. Nagy összeget tűztek ki Lenin fejére. „A bolsevizmus elleni harc ligája” már júniusban határozatot hozott: meg kell ölni Lenint. Most pedig a tisztiiskolai növendékek, a tisztek, a kémek és provokátorok mindent tűvé tettek, úgy keresték Lenint.

De a párt, maga is illegalitásba vonulván, mély illegalitásba rejtette el vezérét, Lenint.

Különösen nagy Sztálin és Szverdlov érdeme Lenin életének megőrzésében. Amikor július 7-én (20-án) kadétiskolások betörtek Lenin lakásába, Lenin már nem volt ott. Július 5-én (18-án) Szverdlov figyelmeztette a fenyegető veszélyre és Lenin még aznap reggel elrejtőzött. Két napon keresztül járt egyik lakásból a másikba. Július 6-án (19-én) résztvett a párt Petrográdi Bizottságának ülésén, melyet a Renault-gyár portás-fülkéjében tartottak.

Július 7-én (20-án) Lenin már biztosabb helyen volt. Egy régi bolsevik, egy Alilujev nevű munkás lakásán, ugyanabban a szobában, ahol később 1917 augusztusától októberig Sztálin lakott.

De a tartózkodás itt sem volt veszélytelen. Július 11 (24) –ről 12 (25)-re virradó éjjel, Sztálin elvtárs megszervezte, hogy Lenin egy másik munkás lakására költözzék, a Razliv nevű állomásra. Lenin leborotválta szakállát, megnyírta bajuszát és haját és felismerhetetlenné vált. A Razliv nevű állomáson eleinte egy fészer padlásán rejtőzködött. Néhány nap múlva átment egy kunyhóba a Razliv-tó mentén. Amikor augusztus végén hideg lett, Sztálin elvtárs megszervezte, hogy Lenin Finnországba utazzon. Lenin parókában és egy munkás nevére kiállított okmányokkal, mint fűtő utazott át egy mozdonyon a finn határon és eleinte egy Jalkala nevű faluban, később pedig Helsingforsban élt. A finnországi bolsevikokat bízták meg, hogy vigyázzanak Lenin biztonságára.

A júliusi események után a forradalom új szakasza kezdődött. Végetért a forradalom békés periódusa. A szurony került napirendre. Az ország politikai helyzete élesen megváltozott. A kettős-hatalom megszűnt. Minden hatalom az ellenforradalmi Ideiglenes Kormány kezébe ment át. A szovjetek a kormány függvényévé lettek. A mensevikek és eszerek, akik kezükben tartották a szovjeteket, végleg az ellenforradalom nyílt segítőivé váltak.

A forradalmi taktika nagy mestere, Lenin, azt javasolta, hogy a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszót ideiglenesen el kell ejteni. Július 3-a 4-e után, mondotta, ez a jelszó objektíve a nép becsapása volna, azt az illúziót keltené, hogy a mensevik-eszer szovjetek még most is kezükbe vehetik a hatalmat. Lenin rámutatott arra, hogy 1917 júliusának tapasztalatai után a forradalmi proletariátusnak „önállóan kell a kezébe ragadnia az államhatalmat; enélkül a forradalom győzelme lehetetlen”.*)
*) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 38 old. (oroszul).

Amikor Lenin a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszó ideiglenes elejtését javasolta, figyelmeztetett arra, hogy ez korántsem jelent lemondást a harcról a szovjethatalomért.

„A szovjetek — írta Lenin — szerepelhetnek és a szovjeteknek szerepelniük is kell ebben az új forradalomban, de nem a mostani szovjeteknek, melyek a burzsoáziával való paktálás szervei, hanem a burzsoázia ellen irányuló forradalmi harc szerveinek. Hogy mi akkor is azon az állásponton leszünk, hogy az egész államot a szovjet-típus alapján kell felépítenünk, ez tény. Nem a szovjetekről általában van itt szó, hanem a harcról, az adott ellenforradalom ellen és az adott szovjetek árulása ellen.”**)
**) Ugyanott.

Az új taktika és az új jelszavak kidolgozására Petrográdon egybegyűlt a bolsevik párt VI. kongresszusa. A kongresszus július 26-án (augusztus 8-án) nyílt meg. Lenint, aki illegalitásban volt, tiszteletbeli elnökének választotta. Lenin rejtekhelyéből vezeti a kongresszust, fegyvertársain, Sztálinon, Szverdlovon, Molotovon, Ordzsonikidzén keresztül. Vázlatban elkészítette a téziseket a kongresszus főkérdéseiben. A kongresszust közvetlenül Sztálin elvtárs vezette. Beszédeiben szabatosan, Lenin módjára, fogalmazta meg a párt feladatait és taktikáját a forradalom új szakaszában.

A kongresszus elejtette a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszavát és új jelszót adott a fegyveres felkelés előkészítésére. Ez a jelszó arra irányult, hogy a proletariátus a szegény-parasztsággal szövetségben erőszakkal ragadja meg a hatalmat.

A kongresszus határozottan elítélte az opportunisták trockista kirohanásait, akik felléptek a pártnak a fegyveres felkelésre vett irányvonala ellen, a proletárdiktatúra és Lenin ama tanítása ellen, hogy a szocializmus győzelme országunkban lehetséges.

Követve vezérének utasításait, a kongresszus a fegyveres felkelés, a szocialista forradalom felé irányította a pártot.

Röviddel a párt VI. kongresszusa előtt, az ellenforradalmi Ideiglenes Kormány, kémek és provokátorok vallomásai alapján, képtelen provokációs és „hazaárulási” vádat gyártott Vladimir Iljics ellen és kiadta a parancsot Lenin letartóztatására és bíróság elé állítására. Az Ideiglenes Kormánynak ez a lépése a felháborodás és tiltakozás hullámát verte fel a széles munkástömegek és a forradalmi katonák között.

Kámenyev, Trocki, Rykov és mások, még a kongresszus előtt azt tartották, hogy Leninnek meg kell jelennie a bíróság előtt, bár világos volt, hogy ez a „bíróság” a forradalom vezérének fizikai megsemmisítésére tör. Sztálin elvtárs-határozottan állást foglalt az ellen, hogy Lenin a bíróság előtt megjelenjen.

A VI. kongresszus külön megtárgyalta ezt a kérdési és Lenin jelentkezése ellen foglalt állást, úgy vélve, hogy itt nem bíráskodásról van szó, hanem arról, hogy Leninnel végezni akarnak. A kongresszus tiltakozását fejezte ki e rendőri rágalomhadjárat ellen, melyet a burzsoázia a forradalmi proletariátus vezérei ellen vezetett és üdvözletét küldte Leninnek.

Lenin az illegalitásban egy pillanatra sem hagyta abba harcos tevékenységét. Szoros kapcsolatot tartott fenn a párt Központi Bizottságával. Számos cikket írt a párt központi lapja számára. Utolsó illegalitása idején hatvannál több cikket, brosúrát és levelet írt. A proletariátus hallotta vezérének hangját, érezte vezetését.

Lenin törhetetlenül meg volt győződve arról, hogy a szocialista forradalom győzni fog, hogy a hatalom rövidesen a proletariátus kezébe kerül. Ordzsonikidze, aki meglátogatta Lenint, amikor az a kunyhóban rejtőzött, emlékezik, milyen mély benyomást tett rá Lenin kijelentése, hogy a felkelés nem később, mint szeptemberben, októberben meglesz. „Még jobban bámulatba ejtett az, — beszéli Szergo Ordzsonikidze — hogy amikor elmeséltem, hogy egy elvtárs azt mondotta, hogy legkésőbb augusztusban, szeptemberben a hatalom a bolsevikok kezébe jut és a kormány feje Lenin lesz, Iljics a legnagyobb komolysággal azt felelte: »Igen, ez így lesz.«”*)
*) G. K. Ordzsonikidze: Válogatott cikkek és beszédek, (1939) 214. old. (oroszul).

Az illegalitásban, kitéve annak a veszélynek, hogy az Ideiglenes Kormány kopói minden percben megtalálhatják, Lenin mélyen átgondolta és minden oldalról megvilágította az állam kérdését, a proletárdiktatúra politikájának és első gyakorlati intézkedéseinek alapján. Óriási elméleti munkájának gyümölcsei: az „Állam és forradalom”. „A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene?”, „Megtartják-e a bolsevikok az államhatalmat?” c. művek.

„Állam és forradalom” c. zseniális munkájában Lenin mindenekelőtt visszaállította Marx és Engels valódi tanítását az államról. De Lenin nem érte be ezzel. Az 1905-ös és 1907-es orosz forradalmak tapasztalataira támaszkodva, ebben és egyéb munkáiban tovább fejlesztette a marxizmust az állam és a proletárdiktatúra kérdéseire vonatkozólag. Rámutatott arra, hogy a proletárdiktatúra nem lehet mindenkire, gazdagra és szegényre egyaránt kiterjedő demokrácia. A proletárdiktatúrának „olyan államnak kell lennie, mely új módon demokratikus (a proletariátus és általában a nincstelenek számára) és új módon diktátori (a burzsoázia ellen)”**)
**) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 393. old. (oroszul).

Megmutatta továbbá Lenin, hogy a proletárdiktatúra nem jöhet létre a burzsoá társadalom békés fejlődésének eredményeként, hanem csak a proletariátus erőszakos forradalma révén, a burzsoá államgépezet szétzúzása révén. Megállapította, hogy a munkásosztályra milyen feladatok háramlanak a saját államapparátusának megteremtése körül, meghatározta az állam elhalásának gazdasági alapjait, megvilágította a kommunista társadalom két fejlődési fázisának alapvető vonásait.

Lenin roppant jelentőséget tulajdonított az államról szóló munkájának és megtette az intézkedéseket, hogy a munkát teljes épségben megőrizze a párt számára. A pártvezetőségnek azt írta, hogy, ha őt az Ideiglenes Kormány ügynökei meggyilkolnák, mindent meg kell tenni a Stockholmban maradt „A marxizmus és az állam” c. füzetek közlésére. Amikor illegálisan átutazott Finnországba, átadta az őt kísérő elvtársnak az „Állam és forradalom” kéziratát s azzal bízta meg, hogy, letartóztatása esetén, átadja a kéziratot Sztálinnak.

Leninnek az volt a szándéka, hogy megírja könyvének második részét, melyben le akarta vonni az 1905-ös és 1917-es orosz forradalmak legfőbb tanulságait, általánosítani a szovjethatalom tapasztalatait. E munka tervét össze is állította. „De a címen kívül — írta Lenin az első kiadáshoz írt utószavában — egyetlen sort sem tudtam belőle megírni: »megzavart« a politikai válság, az 1917-es októberi forradalom előestéje. Az ilyen »zavarásnak« csak örülni lehet. A brosűra második része (mely »az 1905-ös és 1917-es orosz forradalmak tapasztalatáról« fog szólni) talán sokáig várat még magára: kellemesebb és hasznosabb dolog a »forradalom tapasztalatait« végigcsinálni, mint írni róluk.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 455. old. (oroszul).

A halál megakadályozta Lenint abban, hogy elvégezze a tervbe vett munkát.

Lenin kidolgozta a proletárdiktatúra első időszakának gazdasági platformját. Ezt a platformot „A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene” c. brosúrájában formulázta meg. Az önkényuralom és a burzsoázia a szakadék szélére vitték az országot, írta Lenin. Az ország megmentése, védelmi képességének megszilárdítása és a szocializmus építése, szoros és elszakíthatatlan kapcsolatban vannak egymással. Az országot csak forradalmi intézkedésekkel lehet megmenteni. Ilyen intézkedések: a munkásellenőrzés a termékek termelése és elosztása felett, a bankok nacionalizálása és az ipari vállalatok kötelező egyesülése a szindikátusokban, a kereskedelmi titok megszüntetése, a népesség egyesítése fogyasztó szövetkezetekben. Ezek az első lépések a szocialista építés útján. Nem mehet előre, aki fél, hogy a szocializmushoz érkezik.

Ezek a rendszabályok — mondotta Lenin, — gazdaságilag megújítják, újjáélesztik Oroszországot, megadják az anyagi alapot a nép hősiességének tömeges megnyilvánulására. Az országot nem lehet védelemre képessé tenni, ha a nép a legnagyobb hősiességgel, merészen és elszántan meg nem valósítja a nagy gazdasági változásokat. De nem lehet a tömegek hősiességét fölszítani, ha nem szakítunk az imperializmussal, az imperialisták politikájával, az imperialista háborúval. Csak ez az elszánt szakítás mentheti meg az imperializmus vaskarmaiból az országot. Az ilyen forradalmi intézkedésekre csak a legforradalmibb osztályba hatalmon lévő proletariátus képes. És Lenin bátran kiadja a jelszót:

„A forradalom elérte azt, hogy Oroszország, ami politikai rendszerét illeti, néhány hónap alatt utolérte a fejlett országokat.

Ez azonban nem elég. A háború kérlelhetetlen. Könyörtelenül felteszi a kérdést: vagy el kell pusztulnunk, vagy utol kell érnünk és túl kell haladnunk a fejlett országokat gazdaságilag is…

El kell pusztulnunk, vagy teljes gőzzel kell előre törnünk. Így tette fel a kérdést a történelem.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 191. old. (oroszul).

Az ország és a forradalom megmentésének programja volt ez, a proletárdiktatúra megvalósításának és a szocializmus építésének programja országunkban.

„Megtartják-e a bolsevikok az államhatalmat?” c. cikkében Lenin kidolgozta a proletárdiktatúra első intézkedéseinek tervét a szovjetállam építésének megszilárdítására. Szétzúzta a forradalom összes ellenségeinek állítását, akik azzal ijesztgették a népet, hogy a bolsevikok két hétig se tartják meg a hatalmat. Lenin kifejezte azt a törhetetlen meggyőződését, hogy „nincs a világon erő, amely a bolsevikokat, ha nem hagyják magukat megijeszteni és meg tudják ragadni a hatalmat, képes volna megakadályozni abban, hogy megtartsák a hatalmat a szocialista világforradalom győzelméig”.**)
**) Ugyanott, 279. old.

Lenin éles szemmel követte a forradalom fejlődését, figyelmeztette a tömegeket a készülő ellenforradalmi összeesküvésre. Kitartásra, éberségre és mozgósítási készenlétre hívta fel a munkásokat és parasztokat. Rámutatott arra, hogy a hatalom a katonai klikk kezébe ment át, hogy a burzsoázia katonai diktátort keres „Oroszország megmentésére”, vagyis saját hatalmának, tulajdonának és kiváltságainak megmentésére.

Augusztus 25-én, az oroszországi és külföldi imperialisták utasítására, Kornilov tábornok lázadást kezdett, hogy eltiporja a forradalmat és visszaállítsa az országban a cárizmust. A bolsevik párt Központi Bizottsága, melyet abban az időben közvetlenül Sztálin elvtárs vezetett, felhívta a munkásokat, katonákat és matrózokat a forradalom védelmére. Kornilovot leverték.

A dolgozók még jobban meggyőződtek arról, hogy a bolsevikok pártja az egyetlen párt, mely a nép érdekeit védi. A néptömegek határozottan a bolsevikok felé fordultak. Az április és augusztus közötti szakaszban ingadozó középparasztság kezdett csatlakozni a szegényparasztsághoz. A mensevikek és eszerek elvesztették befolyásukat a tömegekre. A szovjetek bolsevizálódni kezdtek. Szeptember elején a döntő jelentőségű szovjetek, a moszkvai és petrográdi, már a bolsevikok kezében voltak. A Kornilov-lázadás leverése a forradalom fejlődésének új szakaszát, a roham megszervezésének szakaszát jelezte.

Az események pontosan úgy fejlődtek, ahogy Lenin előre látta.

Lenin világosan átlátta a forradalom egész menetét, az osztályok eltolódásait, az ellenség szándékát, mely titokban készítette elő a második Kornilov-összeesküvést. Lenin tudta, hogy a forradalom fejlődésében közvetlenül a fegyveres felkeléshez jutott el.

Szeptember 12—14-én (25—27-én) Lenin történelmi jelentőségű leveleket írt a Központi Bizottságnak, a bolsevikok petrográdi és moszkvai bizottságainak, melyek címe: „A bolsevikoknak meg kell ragadniok a hatalmat” és „A marxizmus és a felkelés”. Ezekben a levelekben Lenin felszólítja a Központi Bizottságot, hogy „tűzze napirendre a fegyveres felkelés kérdését”. Lenin rámutatott arra, hogy a tömegek saját tapasztalataik alapján meggyőződtek a bolsevik jelszavak helyes voltáról. Most — mondotta — „a nép többsége mellettünk van”. Most „biztos a győzelem”. Lenin rámutatott arra, hogy „a bolsevikoknak, miután már mind a két fővárosban megnyerték a munkások és katonaküldöttek szovjetjének többségét, kezükbe lehet és kezükbe kell venniük az államhatalmat”.*)
*) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 194., 196., 197., 193. old. (oroszul.)

Lenin azt tanítja, hogy a felkelést, mint művészetet kell kezelni, szervezetileg és technikailag jól elő kell készíteni. Tudni kell a döntő helyen kihasználni a forradalmi helyzetet és helyesen kell megválasztani a döntő csapás pillanatát, hogy biztosan leverjük és legyőzzük az ellenséget.

Szeptember 15-én (28-án), Sztálin elvtárs a bolsevik párt Központi Bizottságában napirendre tűzte Lenin leveleit és azt javasolta, hogy mint direktívákat, szétküldjék azokat a helyi pártszervezeteknek. Kámenyev, az aljas áruló azt javasolta, hogy égessék el Lenin leveleit. A Központi Bizottság felháborodással utasította vissza ezt a javaslatot és Sztálin elvtárs javaslatát tette magáévá.

Kámenyev és Zinovjev makacsul ragaszkodtak ahhoz, hogy a bolsevik párt résztvegyen a mensevik-eszer-kadet előparlamentben, a Kornilov-felkelés e „halva született” termékében, ahogy azt Sztálin elvtárs elnevezte. Kámenyev és Zinovjev ezzel a fegyveres felkelés előkészítéséről akarták elvonni a párt figyelmét.

Lenin és Sztálin határozottan ellenezték azt, hogy a bolsevikok, ha csak rövid időre is, résztvegyenek az előparlamentben, nehogy ezzel csalóka reményeket keltsenek a tömegekben az előparlamentet illetően és fedezzék annak ellenforradalmi munkáját. Az előparlament bolsevik frakciója, amelyben olyan emberek ültek, mint Kámenyev és Teodórovics, nem akarta otthagyni az előparlamentet. A bolsevik párt Központi Bizottsága dezavuálta a bolsevik frakciót, elhatározta az előparlament bojkottját és kényszerítette a frakciót az előparlament otthagyására. A bolsevikok ugyanakkor kitartóan készültek a szovjetek II. kongresszusának összehívására, amelyben többségre számítottak.

Lenin útmutatása alapján a párt minden figyelmét a fegyveres felkelés előkészítésére összpontosította.

A bolsevikok kiadták a „Minden hatalmai a szovjeteknek!” jelszavát. Most ez a jelszó azt jelentette, hogy a forradalom a felkelés útján egyenesen a proletárdiktatúra felé halad, a proletárdiktatúra szervezését és állami kialakítását, a hatalomnak fölkelés útján a bolsevizált szovjetek kezére jutását jelentette.

Lenin közelebb akar kerülni Petrográdhoz, ahol a bolsevikok, az ő direktívái alapján erélyesen készítik elő a fegyveres felkelést. Szorosabb kapcsolatot akar fenntartani a párt Központi Bizottságával. E célból szeptember 17-én (30-án), Helsingforsból átmegy Vyborgba. Sürgeti a pártnál a felkelés előkészítését, rámutat arra, hogy az Ideiglenes Kormány a döntő központokban ellenforradalmi katonai csoportokat helyezett el, a fővárosból és egyéb nagy városokból igyekszik a frontra vezényelni a forradalmi ezredeket és ezzel meggyengíteni a forradalom erejét. Lenin rámutat arra, hogy az ország legfontosabb pontjain a burzsoázia ellenforradalmi parancsnokságokat alakít, előkészíti Petrográd átadását a németeknek, igyekszik megegyezésre jutni a német imperializmussal, hogy a frontról katonaságot vonhasson el és egyesült erővel elfojtsa a forradalmat.

Lenin hónapokon keresztül gondosan és körültekintéssel készítette elő a szocialista forradalmat. Türelmesen, nap-nap után magyarázta a tömegeknek a forradalom tapasztalatait, a burzsoázia és a mensevik-eszer blokk viselkedését, a bolsevik politika értelmét. Határozottan szembeszállt azokkal, akik 1917 tavaszán kalandor módon az Ideiglenes Kormány azonnali megdöntésére hívták fel a tömegeket, és azt a politikai vezetőkre végzetes hibát követték el, hogy előreszaladtak, elszakították az élcsapatot a tömegektől. Most, amikor a pillanat elérkezett, Lenin hallatlan erővel ragaszkodik a fegyveres felkelés határozott, erélyes és gyors előkészítéséhez.

Szeptember 29-én (október 12-én) Lenin ezt írta a bolsevik párt Központi Bizottságának: „A válság megérett. Az orosz forradalom egész jövője van a kártyára feltéve. A bolsevik párt egész becsülete forog kockán. A szocializmusért folyó nemzetközi munkásmozgalom egész jövőjéről van szó.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 239. old. (oroszul).

A Központi Bizottságnak, a Moszkvai és Pétervári Bizottságoknak és a pétervári és moszkvai szovjet bolsevik tagjainak október elején írt levelében Lenin újra hangsúlyozta: „A bolsevikoknak nincs joguk a szovjetkongresszusra várni, azonnal meg kell ragadniuk a hatalmat,” „várni — vétek a forradalommal szemben”.**)
**) Ugyanott, 293., 294. old.

Október elején Lenin az illegalitásból vezeti a bolsevikok petrográdi konferenciájának a munkáját. Téziseket ír a konferencia számára, utasítást a pártkongresszus küldötteinek, levelet, melyet zárt ülésen olvasnak fel. Ebben az október 7-ről (20-ról) keltezett levélben újra kijelenti: „Meg kell állapítani, hogy a forradalom elveszett, ha a proletárok és katonák a legközelebbi jövőben nem döntik meg Kerenszki kormányát. A felkelés napirenden van.”***)
***) Ugyanott, 290, old.

Másnap, október 8-án, az Északi területi szovjetkongresszus bolsevik küldötteinek írt levelében Lenin újra teljes erővel rámutat: „A késedelem halált jelent”.

Lenin emlékezteti a pártot Marx és Engels szavaira, hogy a felkelés, mint a háború, művészet. Döntő jelentőséget tulajdonít a felkelés technikai részének, mélyen átgondolt megszervezésének, gondosan kidolgozott tervének. Összefüggő rendszerbe foglalja Marx s Engels zseniális megállapításait a fölkelésről, mint művészetről. Kritikailag átdolgozza a hadvezetés művészetének polgári elméletét s felhasználva mindazt, ami benne értékes s használható a proletariátus számára, felépíti a fegyveres felkelésről szóló tanítását. A fegyveres fölkelés művészetét konkrét, tömör szabályok formájában megfogalmazza. Ezek a szabályok koncentrált formában fejezik ki a történelem összes fegyveres fölkeléseinek tapasztalatait.

Lenin a pártnak a következő öt főszabályt adja a fölkelés művészetéről:

„1. Sohase játszani a fölkeléssel, hanem, ha már megkezdtük, keményen tudni, hogy végig kell vinni.

2. A döntő helyen, a döntő pillanatban, az erők nagy túlsúlyát kell összpontosítani, mert különben az ellenség, melynek jobb kiképzése, jobb szervezete van, a fölkelőket megsemmisíti.
3. Ha a fölkelés már megkezdődött, fontos, hogy a legnagyobb elszántsággal cselekedjünk s minden körülmények között és feltétlenül támadásba menjünk át. »A védekezés a fegyveres fölkelés halála.«
4. Igyekezni kell az ellenséget meglepni és azt a pillanatot kilesni, amikor csapatai szét vannak szórva.
5. Fontos, hogy naponként (ha egy városról van szó, mondhatni óránként) új sikereket érjünk el, ha csak kicsinyeket is, s minden áron fenn kell tartanunk az »erkölcsi túlsúlyt«.

Az összes forradalmak fegyveres fölkeléseinek tanulságait Marx »a forradalmi taktika eddig ismert legnagyszerűbb mesterének, Dantonnak« szavaiban foglalta össze: »merészség, merészség és mégegyszer merészség«”!*)
*) Lenin Összes Művei, XXI. köt, 319—320. old. (oroszul).

Lenin megrajzolta a fölkelés tervét: „körülfogni és elvágni Petrográdot, a hajóhad, a munkások és a katonaság kombinált támadásával bevenni a várost”, úgy kombinálni ezt a három főerőt, „hogy feltétlenül megszálljuk és bármilyen veszteség árán kezünkben tartsuk: a) a telefont, b) a távírót, c) a pályaudvarokat, d) főképpen a hidakat”. Az összes fontos hadműveletekben való részvétel céljából harci csapatokba kell beosztani a legelszántabb elemeket — a legjobb munkásokat, a munkásifjúságot, a legjobb matrózokat, a bátor embereket, akiknek ez lenne a jelszavuk: „mindnyájan elpusztulunk, de nem engedjük át az ellenséget”. Hogy a fölkelés sikerüljön, művészetre és háromszoros bátorságra van szükség. „Az orosz forradalom és a világforradalom sikere két-három napi harctól függ.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 320. old. (oroszul).

S csakugyan e lenini terv alapján játszódott le az októberi fegyveres fölkelés.

Október 7-én (20-án) Lenin, a Központi Bizottság határozatának értelmében, Vyborgból illegálisan visszajött Petrográdra. A következő napon az „Ajváz” gyár egyik munkásának lakásán találkozott Sztálin elvtárssal. Ez a találkozás több órát vett igénybe. Sztálin elvtárs kifejtette a fölkelés konkrét tervét, melyet Lenin útmutatásai alapján dolgozott ki és Lenin jóváhagyta ezt a tervet.

Október 10-én volt a bolsevik párt Központi Bizottságának történelmi jelentőségű ülése. A fölkelés szükségességéről Lenin tartott előadói beszédet. Ezután a Központi Bizottság elfogadta Lenin híres határozati javaslatát, amelyben „napirendre tűzték a fegyveres felkelést.” A felkelésre vonatkozó határozatot október 16-án megerősítette a Központi Bizottság kibővített ülése, melyen Lenin két órás beszédet tartott. Lenin javaslatára pártközpontot választottak a felkelés vezetésére, Sztálin elvtárssal az élen. Ez a pártközpont volt a Petrográdi Szovjet Forradalmi Katonai Bizottságának vezető magja és a gyakorlatban az egész felkelést vezette.

Lenin zseniális éleslátása, bámulatos forradalmi művészete, hallatlan bátorsága kellett ahhoz, hogy a párt a felkelés kockázatát vállalja. Lenin tudta, hogy a tömegeket az akkori helyzetben felkelésbe vinni annyit jelent: mindent egy kártyára tenni fel. „Lenin azonban nem félt a kockázattól, mert tudta, jövőbe látó pillantásával látta, hogy a felkelés elkerülhetetlen, hogy a felkelés győzni fog, hogy a felkelés Oroszországban elő fogja készíteni az imperialista háború végét, hogy a felkelés Oroszországban megrázza Nyugat megkínzott tömegeit, hogy a felkelés Oroszországban az imperialista háborút polgárháborúvá változtatja, hogy a felkelés meghozza a Tanácsok Köztársaságát, hogy a Tanácsok Köztársasága bástyául fog szolgálni az egész világ forradalmi mozgalmának.

Ismeretes, hogy Leninnek ez a forradalmi előrelátása a továbbiak során példátlan pontossággal megvalósult.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 29. old. (magyarul).

A Központi Bizottság mindkét ülésén a forradalom árulói, Kámenyev és Zinovjev, a felkelés ellen szavaztak. Miután erélyes visszautasításra találtak, ezek az árulók október 18-án a „Nóvaja Zsizny” c. mensevik újságban nyilatkozatot tettek közzé arról, hogy a bolsevikok felkelést készítenek elő. Ezzel elárulták az ellenségnek a párt nagy titkát, azt, hogy a Központi Bizottság a legközelebbi napokra felkelést szervez. Lenin ellenségei, a proletár forradalom ellenségei, Kámenyev, Zinovjev, Trocki és csekély számú követőik, mindenképpen igyekeztek a felkelést meghiúsítani. Trocki azt javasolta, hogy a felkelést ne kezdjék meg a II. szovjetkongresszus megnyitásáig. Lenin árulóknak nevezte őket, azt írta, hogy a szovjetkongresszusra várni „teljes idiotizmus, vagy teljes árulás”.**)
**) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 240. old. (oroszul).

Lenin óriási felháborodással és megvetéssel bélyegezte meg Kámenyevet és Zinovjevet, mint a forradalom árulóit. Könyörtelen lévén a szocialista forradalom minden ellenségével szemben, azt követelte, hogy az ellenforradalom gyalázatos segítőit zárják ki a pártból.

Az árulóknak nem sikerült meghiúsítani a felkelést, melyre a párt minden erejéből készült. A felkelés előkészítésének egész ügyét közvetlenül a Pártközpont vezette, mely kezében összpontosította a felkelés összes szálait.

Ebben az időben Lenin illegálisan a vyborgi kerületben tartózkodott és szakadatlanul irányította a Központi Bizottság munkáját. Egy alkalommal kis híjjá, hogy az Ideiglenes Kormány kezébe nem esett. Éjszaka sétára ment és beleütközött egy őrjáratba. Az őrjárat megnézte igazolványát és tovább engedte Lenint.

A bolsevikok megelőzésére az Ideiglenes Kormány tervbe vette, hogy október 24-én (november 6-án) megtámadja a Szmolni palotát, ahol a felkelés vezető központja tartózkodott, s hogy halálos csapást mér a forradalomra. Október 24-én korán reggel az Ideiglenes Kormány betiltotta a párt „Rabócsi Puty” c. központi lapját. A szerkesztőség és a nyomda helyiségei körül katonákat és páncélautókat állított fel. Sztálin elvtárs utasítást adott, hogy a páncélautókat visszaszorítsák és biztosítsák a lap megjelenését. A vörösgárdisták és a katonák teljesítették a parancsot. Reggel 11 órára megjelent a „Rabócsi Puty”. A vezércikk, melyet „Mi kell nekünk?” címen Sztálin írt, felszólította a tömegeket az Ideiglenes Kormány megdöntésére. Egyidejűleg, a pártközpont utasítására, sürgősen vörösgárdistákat és forradalmár katonákat vontak össze a Szmolni épületbe.

A felkelés megkezdődött.

Lenin, aki illegális lakásán tartózkodott, mindenáron a Szmolni épületbe akart kerülni. De a Központi Bizottság beleegyezése nélkül nem akarta otthagyni rejtekhelyét. Este Krupszkája átadta a Központi Bizottságnak Lenin „A Központi Bizottság tagjaihoz” intézett levelét. Ebben a levélben Lenin ezt írta:

„A helyzet kritikusabb már nem is lehet… most minden egy hajszálon függ… 25-ig semmiesetre sem szabad a hatalmat Kerenszki és társai kezében hagyni, semmiképpen; feltétlenül ma este, vagy éjszaka döntésre kell vinni a dolgot.

A történelem nem bocsátja meg a késedelmet forradalmároknak, akik ma győzhetnének (és ma biztosan győznek) és holnapra sokat kockáztatnak, azt kockáztatják, hogy mindent elveszítenek…

A késedelem az akcióban halált jelent.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXI. köt., 362. 363. old. (oroszul).

Lenin sürgette a párt Központi Bizottságát, mert attól tartott, hogy Trocki és társai akadályt gördíthetnek a felkelés elé.

Lenin ezenkívül látta, hogy Kerenszki kormánya vérbe készül fojtani a forradalmat és meg akarta hiúsítani Kerenszki tervét. Kerenszki október 24-e estéjére, vagy éjszakájára várta, hogy Petrográdra érkeznek a frontról általa visszarendelt csapatok.

Sztálin követelésére a Központi Bizottság késő este a Szmolni palotába hívta Lenint a mozgalom általános vezetésére. A Szmolniba érkező Leninnek Sztálin elvtárs részletesen referált az intézkedésekről és a megkezdődött felkelés menetéről. Ugyanakkor megerősítették a Téli Palota elfoglalásának tervét. A forradalom vezére közvetlenül a kezébe vette a forradalom vezetését.

Október 25-én (november 7-én) reggel a telefonközpont, a távíróépület, a rádió-állomás, a Néván át vezető hidak, a pályaudvarok, a legfontosabb intézmények — egész Petrográd, a felkelő proletariátus kezében voltak. A felkelés győzött.

Reggel 10 órakor a Forradalmi Hadibizottság, egy történelmi jelentőségű, „Oroszország polgáraihoz” intézett, Lenin tollából származó kiáltványt tett közzé. Ebben a kiáltványban kihirdették a néptömegeknek, hogy az Ideiglenes Kormány meg van döntve és az államhatalom átment a szovjetek kezébe.

Napközben Lenin beszédet tartott a Petrográdi Szovjet rendkívüli ülésén. Lenin megjelenését viharos ovációval és üdvözlő felkiáltásokkal fogadták. Lenin beszédében kihirdette a szocialista forradalom győzelmét, és törhetetlen meggyőződését fejezte ki, hogy a szocializmus Oroszországban győzni fog. „Éljen a szocialista világforradalom!” — így fejezte be beszédét.

Október 25-én este 10 óra 45 perckor a Szmolni épületben megnyílt a szovjetek II. összoroszországi kongresszusa. A kongresszus kihirdette, hogy a központban és a vidéken az egész államhatalom átment a szovjetek kezébe.

Lenin október 25-én az egész éjszakát és az egész napot a Szmolni-épületben töltötte, ahol, Sztálinnal együtt, a felkelést vezette, az erőket szervezte, a szovjethatalom első sürgős intézkedéseit tette. Csak álmatlanul eltöltött két nap után, az október 26-ára virradó éjjel, miután rohammal bevették a Téli Palotát és letartóztatták az Ideiglenes Kormányt, tért néhány órára nyugalomra egy pártmunkásnak a Szmolni épület közelében lévő lakásán. De nem tudott elaludni. Csöndesen, hogy senkit föl ne ébresszen, az asztalhoz ült és megírta a földről szóló dekrétumot.

Egész október 26-a ugyanilyen megfeszített munkában telt el, mint az első nap. Sürgősen meg kellett szervezni a védelmet és Petrográd lakosságát el kellett látni kenyérrel. Lenin ezenkívül a bolsevik párt Központi Bizottságának ülésén elnökölt, mely a szovjetkormány összetételének kérdését tárgyalta meg, azután résztvett a tanácskozáson a munkásellenőrzés megalakításáról.

Október 26-án este ülést tartott a szovjetkongresszus. Lenin megjelent az ülésen. A kongresszus kimondhatatlan lelkesedéssel fogadta a szocialista forradalom nagy vezérét. A tapsvihart túlharsogták a véget nem érő „hurrá”-kiáltások. Lenint sokáig nem hagyták szóhoz jutni. Csak ismételt, állhatatos követelésére, — jelekkel kérte, hogy már hagyják abba az üdvözlést — ült el végre a tapsvihar. És akkor az egész világ számára felzendült a hangja a világ proletárjai és elnyomottjai vezérének, aki kihirdette, hogy az emberiség történetében új korszak kezdődött: a proletárforradalmak és a proletárdiktatúra korszaka.

Lenin javaslatára a II. szovjetkongresszus elfogadta a szovjethatalom első dekrétumait a békéről és a földről. Ezek a világtörténelmi jelentőségű dekrétumok óriási szerepet játszottak a proletárdiktatúra megszilárdításában és a szocializmus építésében. A II. szovjetkongresszuson, az emberiség történelmében először, megalakult a munkás-paraszt szovjetkormány, a Népbiztosok Tanácsa. Elnökéül Lenint választották meg.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Lenin életének és tevékenységének rövid rajza
Idegennyelvű irodalmi kiadó
Moszkva 1942
VIII

A HÁBORÚ kezdete Lenint Galíciában (Poroninoban) találta. 1914 július 26-án (augusztus 8-án) Lenint, hazug följelentés alapján, az osztrák rendőrség letartóztatta és a novytargi börtönbe zárta. Augusztus 6-án (19-én), a följelentés nyilvánvaló alaptalansága folytán, a rendőrség kénytelen volt Lenint szabadlábra helyezni. De Ausztriában, egy Oroszországgal háborút viselő országban maradni lehetetlen volt, azonkívül ez rendkívül nagy akadályokat gördített volna a forradalmi munka elé. Lenin kieszközölte, hogy a semleges Svájcba utazhasson. Itt eleinte Bernben, később Zürichben élt Lenin az egész háború ideje alatt 1917 áprilisáig.

A cári titkos rendőrség azt remélte, hogy a háború folyamán kézre keríti Lenint. A rendőrség átírt a délnyugati front parancsnokságához, hogy Lenint azonnal tartóztassák le és szállítsák Pétervárra, mihelyt az orosz csapatok bevették Krakkót. Ez a terv azonban meghiúsult s a kis Svájcból, melyet a dühöngő európai tűzvész vett körül, átzengett az egész világon Lenin felhívása a néptömegekhez: hadat üzenni a háborúnak!

Az első imperialista háborút az imperialista ellentétek, a világ újrafelosztásáért és az érdekszférákért vívott harc, az idegen népek leigázásáért és a gyarmatok kirablásáért folyó küzdelem idézte föl a két hatalmas államcsoport — egyfelől Németország és Ausztria-Magyarország, másfelől, Anglia, Francia- és Oroszország között. Imperialista rablóháború volt ez mindkét részről.

A háború a munkásmozgalom összes áramlatainak szigorú próbaköve volt. A nyugateurópai szociáldemokrata pártok, melyeket már jóval a háború előtt kimart az opportunizmus rozsdája, elárulták a munkásosztályt és segítségére siettek a burzsoáziának abban, hogy a „haza védelme”, a burzsoá haza védelme jegyében egymásra uszítsa a háborút viselő országok munkásait s parasztjait. A II. Internacionále széthullott. Vezérei és vezetői s a szocialista pártok többsége saját imperialista kormányaik védelmének és támogatásának álláspontját foglalták el.

E fenyegető történelmi pillanatban, amikor a szocialista pártok veszélyes válságba jutottak, amikor a munkásmozgalom vezetői árulók és renegátok lettek: csak Lenin és a Lenin alapította és naggyá nevelte bolsevik párt tartotta magasra, ingadozás nélkül az imperialista háború elleni harc zászlaját. Lenin azonnal a háború pontos és világos értékelésével lépett fel, rámutatott arra, hogy a munkások és parasztok számára a világmészárlásból kivezető egyetlen út: a saját imperialista kormányuk megdöntéséért vívott harc.

1914 augusztus 23-án (szeptember 5-én) érkezett Lenin Bernbe. Már másnap a város melletti erdőben, a bolsevikok helyi csoportjának gyűlésén előadást tartott a háborúhoz való viszonyunkról. A gyűlés elfogadta Lenin történelmi jelentőségű „Téziseit a háborúról”.

A bolsevizmusnak a háború alatt ez volt az első programjellegű nyilatkozata. Lenin ebben zseniális feleletet adott az összes alapvető kérdésekre, melyeket ez a korszak a jelen háború jellegéről és a munkásosztály feladatairól fölvetett. Lenin erről a háborúról megállapította, hogy burzsoá, hogy imperialista, hogy rablóháború. Megbélyegezte az árulást, amit a II. Internacionále vezérei a proletariátussal szemben elkövettek. A II. Internacionále csődje — mondta Lenin — nem véletlen. E csőd főoka az, hogy a II. Internacionáléban túlteng az opportunizmus. A valódi internacionalisták legfontosabb feladata a szocialista forradalom propagálása, annak propagálása, hogy a fegyvert nem a más országokban élő munkás- és paraszt-testvérek ellen kell hogy fordítsuk, hanem saját országunk imperialista kormánya és burzsoáziája ellen. Lenin könyörtelenül hadat üzent a sovinizmusnak és a sovinizmus hordozóinak, a II. Internacionále vezéreinek, akik elárulták a szocializmust. A tézisek hangsúlyozták, hogy a munkásosztály és Oroszország népei összes dolgozó tömegeinek szempontjából a legkisebb baj a cári monarchia veresége lenne. A lenini tézisek megadták a nemzetközi proletariátus konkrét forradalmi akcióprogramját.

Lenin azonnal Oroszországba küldi „Téziseit a háborúról” és terjeszti azokat a külföldi bolsevik szekciókban. Oroszországban a téziseket rögtön elfogadták a vezető pártszervek, melyek a háború kérdésében azonnal szilárd internacionalista álláspontot foglaltak el.

Lenin e tézisek alapján írta meg a Központi Bizottság 1914-es szeptember végi kiáltványát az imperialista háborúról: „A háború és az oroszországi szociáldemokrácia”. Ebben a történelmi okmányban Lenin kiadta a jelszót: az imperialista háborút polgárháborúvá, a burzsoá és földesurak elleni háborúvá kell változtatni. A burzsoázia védelmének szociálsoviniszta politikája helyett Lenin kimondta a jelszót: saját imperialista kormányaink veresége. A megrothadt II. Internacionále helyett, mondotta Lenin, új, III. Internacionálét kell alapítani. A kiáltvány így végződik:

„A jelen imperialista háború átváltoztatása polgárháborúvá, az egyetlen helyes proletár jelszó, melyet a kommün tapasztalatai diktálnak, melyet a bázeli határozat megállapított (1912) és amely a magas fejlettségű burzsoá országok között folyó imperialista háború körülményeiből adódik. Bármily nagyoknak látszanak is e jelszó megvalósításának nehézségei bizonyos pillanatokban, a szocialisták, ha már a háború ténnyé vált, sohasem fognak lemondani az ezirányú, rendszeres, állhatatos, tántoríthatatlan előkészítő munkáról.

A proletariátus csakis ezzel tudja kitépni magát a nacionalista burzsoáziától való függőségből, és tud ilyen vagy olyan formában többé vagy kevésbé gyorsan, határozott lépéseket tenni a népek tényleges szabadságának útján és a szocializmus felé vezető úton”.*)
*) Lenin Összes Művei, XVIII. köt., 66. old. (oroszul).

Lenin roppant energiával kezdte összefogni a bolsevik párt erőit. A háború viszonyai között nagyok voltak a forradalmi munka nehézségei. Lenint a háború frontjai választották el Oroszországtól. Oroszországból Svájcba a levelek, néha több mint egy hónapig mentek. Orosz újságok és folyóiratok igen rendszertelenül és nagy késéssel érkeztek. A cári rendőrség az egész idő alatt pusztította a bolsevik szervezeteket. A vezető pártemberekből sokan — Sztálin, Molotov, Szverdlov, Szpandarján, Vorosilov, Ordzsonikidze és mások, — börtönben, vagy száműzetésben voltak. A háború viszonyai között még a „demokratikus” Svájcban is különös formákat kellett keresni arra, hogy a rendőri és katonai hatóságok fokozódó ébersége ellenére forradalmi munkát lehessen végezni. Mindehhez még hozzájárult az, hogy a pártnak nem voltak anyagi eszközei. 1914 őszén, amikor a ,,Szociál-Demokrát” újra megjelent, a párt pénztárában összesen 160 frank volt. „Nincsen pénzünk, nincsen pénzünk!! Ez a legnagyobb baj!”**) — írta Lenin.
**) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 195. old, (oroszul).

Lenin maga rendkívül nehéz anyagi viszonyok közé került. Azelőtt is nagyon szerényen élt és, különösen az emigrációs években, gyakran komoly szükséget szenvedett. De sohasem nélkülözött annyira, mint a háború alatt. Egy 1916 második feléből keltezett levelében kénytelen bevallani: „Magamról személyesen azt kell mondanom, hogy keresetre van szükségem, különben bizony egyenesen éhen veszek!! Fene drága minden és nincs miből megélni.” Lenin azt kéri, hogy intéznék el, hogy a kiadók fizessenek a kézirataiért. „Ha ezt nem intézik el, akkor bizony-bizony, nem vagyok képes fenntartani magam, ezt komolyan mondom, egész-egész komolyan.”***)
***) Lenin Gyűjtemény, II. köt, 279. old. (oroszul).

Mindezen nehézségek és a háborús idők veszedelmei ellenére, Lenin egy percre sem hagyta abba óriási pártmunkáját, sőt a legnagyobb energiával és hihetetlen bátorsággal folytatta. Összegyűjti a külföldön lévő, csekély számú bolsevik csoportokat, Lausanneban, Genfben, Clarensban, Zürichben, Bernben előadásokat tart a párt viszonyáról az imperialista háborúhoz. Amikor megtudta, hogy Lausanneban Plechánov előadást tart a szocialisták viszonyáról a háborúhoz, Lenin odautazott, felszólalt a vita során és ízzé-porrá törte Plechánov szociál-soviniszta pozícióját.

Svájcban Lenin a bolsevik kiadványok kinyomtatásának és terjesztésének megszervezésével foglalkozott. Levelezés és személyes beszélgetés útján kitudakolta, hogy Genfben milyenek a kiadási lehetőségek. Pontos, konkrét utasításokat adott a pártfunkcionáriusoknak, hogy a szükséges elővigyázattal hogyan cselekedjenek. Lenin előtt világos volt, hogy a háborúban még a „semleges” Svájcban, még orosz nyelven is igen bonyolult dolog az imperialista háború ellen írásokat kinyomtatni. Svájc polgári kormánya, mely gazdaságilag teljesen a „nagy” imperialista hatalmak burzsoáziájától függött és nagyokat hajlongott az európai reakció előtt, könnyen üldözni kezdhette volna azért, mert leleplezte a háború valódi céljait, a háború imperialista jellegét. „Minden okunk megvan rá, — írta Lenin 1914 szeptemberében, — hogy el legyünk készülve arra, hogy a svájci rendőrség és katonai hatóságok az orosz, vagy francia, stb. követ első mozdulatára haditörvényszék elé állítanak, vagy kiutasítanak a semlegesség megsértése címén.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 130. old. (oroszul).

Lenin ezért azt javasolta, hogy tartsák be a konspiráció szabályait, legyenek rendkívül elővigyázatosak, a levelezést feltétlenül „vegyi tintával” folytassák, a fogalmazványokat semmisítsék meg, a nyomtatott röpiratok, újságok, stb. példányait befolyásos svájci állampolgároknál őrizzék. Lenin személyesen vezette az újságkiadást, áthidalta az összes rendőri és anyagi nehézségeket, utasításokat adott a nyomtatás technikáját, betűt, formátumot illetően. Fáradhatatlan energiája eredményeképpen újra megjelent a „Kommuniszt” c. folyóirat (1915), megjelent a „Szociál-Demokrát cikkgyűjteménye” (1916) két füzete, röpiratok, brosűrák.

1914 október 19-én (november 1-én), egyesztendős szünet után, újra megjelent a „Szociál-Demokrát” 33. száma a Központi Bizottság lenini kiáltványával. Ez a szám, melyet illegálisan átküldték Oroszországba és szétküldtek a külföldi bolsevik szekcióknak, roppant nagy szerepet játszott. A bolsevik párt és nemzetközi munkásmozgalom benne éles fegyverhez jutottak az imperialista háború, a cárizmus és a burzsoázia ellen és a szocialista forradalomért való harcban. Lenin szava minden akadályon az imperialista háború lángban álló frontjain keresztül, eljutott a tömegekhez.

A bolsevikok Oroszországban a cári kormány minden megtorló intézkedései ellenére folytatták munkájukat. 1914 novemberében a cári rendőrség letartóztatta a Birodalmi Duma bolsevik frakciójának tagjait, akik Lenin utasításainak szellemében folytatták munkájukat. 1915 februárjában a bíróság ítélkezett az öt képviselő felett és száműzetésre ítélte őket. A bolsevik képviselők a bírósági tárgyalást szószékké tették, amelyről messzire elhangzott a lenini felhívás a proletár internacionalizmusra, az imperialista háború elleni forradalmi harcra.

A bolsevik párt mély illegalitásban volt kénytelen dolgozni. Ebben az irányban a bolsevik párt, Lenin vezetése alatt, sok tapasztalatot gyűjtött, az 1912—1914-es években pedig a lenini „Právda” segítségével, új bolsevik káderek nevelkedtek. Lefogások történtek, a bolsevikokat letartóztatták, a munka mégis tovább folyt. Amikor Lenin hírét vette a bolsevik képviselők letartóztatásának, azt írta: „Pártunk munkája most nehezebbé, százszorta nehezebbé vált. És mégis el fogjuk végezni! A »Právda« az öntudatos munkások ezreit nevelte ki és közülük, minden nehézség ellenére, újra ki lehet majd választani a vezetők csoportját, a párt orosz Központi Bizottságát.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIX., köt., 154. old. (oroszul).

Svédországban, az Oroszországhoz legközelebb fekvő semleges országban, megszervezték a Központi Bizottság külföldi irodáját, mely Lenin utasításai alapján és Lenin vezetése alatt, rendszeres kapcsolatban állt az Oroszországban dolgozó elvtársakkal. Lenin rámutatott arra, hogy Oroszország két-három legfontosabb központjában vezető csoportokat kell teremteni, helyre kell állítani Oroszországban a Központi Bizottság irodáját és magát a Központi Bizottságot és a külföldi központtal való kapcsolat érdekében meg kell szervezni, hogy Oroszországból egy-két ember átmenjen Svédországba. „A legfontosabb — írta Lenin, — hogy szilárd, állandó kapcsolatot teremtsünk.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 187. old. (oroszul).

Leninnek, minden nehézség ellenére, sikerült kapcsolatot teremtenie az oroszországi pártszervezetekkel. Levelezésben állt a Központi Bizottság Pétervárott lévő irodájával, ahol Lenin javaslatára Molotov elvtárs dolgozott, aki megszökött irkuczki száműzetéséből. Sikerült kapcsolatot teremteni a Szibériának legkietlenebb részén száműzetésben lévő Sztálinnal, Szverdlovval, Szpandarjánnal, elküldeni nekik „A téziseket a háborúról”. 1915 februárjában Sztálin azt írta a száműzetésből Leninnek: „Üdvözlöm, kedves Iljics, melegen üdvözlöm! .. Hogy él? Egészséges? Én úgy élek mint azelőtt, eszem a kenyeremet, a száműzetési időm közepére értem. Unalmas, de nincs mit tenni. Hát a maga dolgai? Ott, maguknál, biztosan vígabb az élet… Nemrég olvastam Kropotkin cikkeit, — vén szamár, már egészen elveszítette az eszét. Olvastam Plechánov cikkét is a »Rjécs«-ben, javíthatatlan fecsegő vén asszony! .. És a likvidátorok, az ő képviselő ügynökeikkel, a gazdasági tudományok szabad társaságából? Nincs aki verje őket, az ördög vinne el engem! Csak nem maradnak hát büntetlenül? Szerezzen nekünk örömet és közölje velünk, hogy nemsokára megjelenik egy lap, ahol felképelik őket, de rendesen, de szorgalmasan!”**)
**) „Proletárszkája Revolucija”, 1936, 7. sz. 167. old.

1915 februárjában, Lenin vezetése alatt, Bernben lefolyt a külföldi bolsevik szekciók konferenciája. A központi kérdésben, „A háború és a párt feladatai”, Lenin volt az előadó. Lenin forradalmi taktikája, az imperialista háború polgárháborúvá változtatásának, taktikája és a cári kormány vereségének jelszava ellen Buchárin foglalt állást. Buchárinnak már akkor alkalma volt kitapasztalni saját magán a lenini bírálat lesújtó erejét. A konferencia elfogadta a Lenin javasolta határozatot, melyben meg voltak fogalmazva a bolsevikok fő jelszavai a háború idejére. A bolsevikok a Központi Bizottság kiáltványa és a berni konferencia határozatai alapján zárt sorokba tömörültek.

A forradalmi munka a háború viszonyai között, új, aktuális kérdéseket vetett fel a párt káderei előtt. Lenin ezekre a kérdésekre a „Szociál-Demokrát”-ban 1915 őszén megjelent „Néhány tézis” c. cikkében adott pontos és világos feleletet. Tizenegy tézisben megformulázta a párt feladatait, meghatározta az oroszországi polgári demokratikus forradalomért és annak szocialista forradalomba való átnövéséért folytatandó harc taktikáját és jelszavát. Másfél évvel az oroszországi forradalom előtt Lenin megállapította, hogy milyennek kell lenni a párt álláspontjának az eljövendő forradalomban. Az 1917-es forradalom bámulatos pontossággal erősítette meg Lenin téziseit.

A lenini jelszavak termékeny talajra hullottak Oroszország munkástömegeiben. Lenin és a Lenin vezette pártszervezetek munkája kézzelfogható eredményekkel járt. A munkásosztály tömegében nem követte a szociálpatriótákat, nem esett a burzsoá-sovinizmus betegségébe, hű maradt az internacionalizmus zászlajához. A bolsevikok nagy munkát végeztek a hajóhadnál és a hadseregben, különösen az északi front hadseregeiben, a balti kerületben.

Így készítette elő Lenin a pártot a nagy harcokra, melyeknek közeledését világosan látta.

A Lenin vezette bolsevik párt nemcsak Oroszországban, hanem nyugaton is a közeledő forradalom legfőbb szervező ereje volt. Lenin és a bolsevikok voltak az egyedüli következetesen internacionalista és mindvégig forradalmi erő a nemzetközi munkásmozgalomban. A bolsevikokon kívül nem volt, aki vállalhatta volna az új, a III. Internacionále megalapításának kezdeményezését. És Lenin, a reá jellemző energiával és állhatatossággal, már a háború első napjaitól fogva kezdte lerakni az új Internacionále alapköveit.

„Ez volt az az időszak, — mondja Sztálin elvtárs — amikor a II. Internacionále meghajtotta zászlaját a tőke előtt, amikor a soviniszta hullámmal szemben még olyan emberek sem állták meg a helyüket, mint Plechánov, Kautsky, Guésde és mások. Lenin volt akkor az egyetlen, illetve majdnem az egyetlen, aki a határozott harcot a szociálsovinizmus és a szociálpacifizmus ellen fölvette, a Guésde-ek és Kautskyk árulását leleplezte és a középen ingadozó »forradalmárok« felemásságát megbélyegezte. Lenin tudatában volt annak, hogy mögötte jelentéktelen kisebbség van, de nem tulajdonított ennek döntő jelentőséget, mert tudta, hogy az egyetlen helyes politika, amelynek jövője van: a következetes internacionalizmus politikája, mert tudta, hogy az elvi politika az egyetlen helyes politika.

Ismeretes, hogy az új Internacionáléért folyó küzdelemben is Lenin lett a győztes”.*)
*) Sztálin: Leninről, 26—27. old. (magyarul).

Lenin felhívása, hogy az imperialista háborút polgárháborúvá kell változtatni, eleinte egyedül hangzott el a nemzetközi munkásmozgalomban. De Lenin bátran haladt az ár ellen, feltárta a háború valódi céljait, az imperialista kormányok hazugságát, a burzsoázia „szocialista” lakájainak szofizmáit. Különösen ártalmasnak és különösen aljasnak tartotta a leplezett szociálsovinisztákat, a centristákat (Kautskyt, Trockit, stb.), akik szóval ugyan esküdöztek, hogy hívek Marx hagyományaihoz, de valójában elárulták azokat. „Most valamennyi többinél jobban gyűlölöm és megvetem Kautskyt — írta — nyomorult, aljas, öntelt képmutató… Nincs a világon most semmi ártalmasabb és veszedelmesebb a proletariátus ideológiai önállóságára, mint Kautskynak ez az átkozott önteltsége és aljas képmutatása, amellyel mindent el akar tussolni, el akar kenni; szofizmákkal és áltudományos szóbeszéddel akarja elnémítani a munkások felébredt lelkiismeretét”.**)
**) Lenin Összes Művei, XXIX, köt., 143—144. old (oroszul).

Lenin rámutatott arra, hogy az áruló Trocki centrizmusa, a kautskyánizmus mocsarába süllyedése nem véletlen jelenség. „Trockinak maga, az úristen parancsolta, hogy Kautsky és Bernstein kabátjába kapaszkodjék” — írta — „Az oroszországi szociáldemokrácia helyzete” c. cikkében.*)
*) Lenin Összes Művei, XVIII. köt., 177. old. (oroszul).

Lenin nem vállalt semminő közösséget az opportunistákkal. Javasolta, hogy ultimátumot intézzenek hozzájuk: „itt a mi Központi Bizottságunk kiáltványa a háborúról, akarjátok-e ezt a saját nyelveteken közölni? Nem? Hát akkor isten veletek, útjaink elválnak!”**)
**) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 144. old. (oroszul).

Lenin teljes szakításra hívott fel az opportunistákkal. „A II. Internacionále csődje” c. cikkében megmutatta, hogy a szociáldemokrata pártokban, hogyan érlelődött évtizedeken át az opportunizmus, hogyan rágta ki őket az opportunizmus belülről. Megcáfolta a burzsoázia tudós szolgáinak, Kautskynak és a hozzá hasonlóknak szánalmas fortélyait. „A nagy, háború okozta válság — írta e cikkében Lenin — letépte a lepleket, elsöpörte a kibúvókat, feltárta a már régen megérett kelevényt és az opportunizmust valódi szerepében mutatta meg, mint a burzsoázia szövetségesét, valódi szerepében. Feltétlenül szükségessé vált, hogy ezeket az elemeket teljesen, szervezetileg is, elválasszuk a munkáspártoktól.”***)
***) Lenin Összes Művei, XVIII. köt, 279. old. (oroszul).

Nem volt a szocializmus ez árulóinak és a munkásosztály e renegátjainak félelmetesebb, könyörtelenebb ellensége, mint Lenin. Ezek az urak vad, kitörő haraggal és gyűlölettel fogadták Lenin felszólalásait. De Lenin nem riadt meg, nem vonult vissza. 1916 decemberében azt írta Inessza Armandnak: „Íme, ez az én sorsom. Egyik harcos kampány a másik után — a politikai ostobaságok, aljasságok, az opportunizmus, stb. ellen. Ez így megy 1893-tól fogva. Ezért gyűlölnek a laposfejűek. No de azért én még sem cserélném el ezt a sorsot a laposfejűekkel való »békére«.”

Fáradhatatlanul, állhatatosan gyűjtötte össze Lenin a nemzetközi munkásmozgalom internacionalista elemeit. Nem volt olyan valóban baloldali csoport és szervezet, nem volt olyan őszintén baloldali szocialista politikus, akivel Leninnek ne lett volna kapcsolata, akire Lenin ne próbált volna ideológiailag hatni, arra buzdítva, hogy következetesebb és határozottabb állást foglaljon el a háborúval, az opportunizmussal szemben.

Lenin svájci tartózkodásának első napjaitól fogva erélyes lépéseket tesz, hogy egyesítse Amerika és Európa munkásmozgalmának forradalmi erőit. Idegen nyelvekre fordíttatja a Központi Bizottság kiáltványát és a többi bolsevik okmányokat, minden alkalmat megragad, hogy megismertesse az európai munkásokat a bolsevikok állásfoglalásával. 1914 szeptember 14-én (27-én), Lenin kezdeményezésére Luganóban egy olasz—svájci szocialista konferenciát tartottak. Ezen a konferencián megvitatták Lenin „Téziseit a háborúról”, melyek bizonyos fokig befolyásolták a konferencia határozatait.

1915 februárjában összeült az antant-országok „szocialistáinak” konferenciája. Lenin arra használta ki ezt a konferenciát, hogy külön nyilatkozatban megbélyegezze a nemzetközi szociáldemokrácia vezéreinek szociálsovinizmusát, kifejtse a bolsevikok elvi álláspontját és megmutassa, hogy miért nem vehetnek részt a bolsevikok a „szocialisták” konferenciáján, akik elárulták a szocializmust.

1915 márciusában, a bolsevikok kezdeményezésére, összegyűlt a nemzetközi szocialista nőkonferencia. A delegátusok többségének kispolgári-pacifista gondolkodásmódja ellenére, a konferenciának, mint az első szocialista konferenciának, mely a háború alatt folyt le, volt némi jelentősége. A konferencián jelenlévő bolsevik, delegátusok beterjesztették a Lenin direktívái alapján megfogalmazott határozatukat. A határozat egyenesen rámutatott arra, hogy a szocialista pártok többsége megszegte a II. Internacionále stuttgarti (1907), koppenhágai (1910) és bázeli (1912) kongresszusainak egyenes határozatát. Megbélyegezve a szocializmus elárulását, az „osztálybéke felborítására” hívott fel.

Röviddel ezután Bernben létrejött a nemzetközi ifjúsági konferencia. Lenin, aki a bolsevik delegáció vezetője volt, közvetlen kapcsolatba lépett az ifjúsági mozgalom vezető embereivel.

A nemzetközi munkásmozgalom állhatatosan fejlődött, fokozatosan érlelődött benne a forradalmi tiltakozás a háború és a szociálsovinizmus ellen. 1915 nyarára, a háború első évének végére, a háború következményei — milliók pusztulása, az ipar leromlása, a drágaság növekedése, stb. — mind érezhetőbbé váltak a néptömegek számára és a soviniszta kábultság kezdett kissé eloszlani. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy Lenin vonala a helyes vonal, állandóan nőtt az elégedetlenség a háború miatt. Szükségessé vált, hogy valamennyi ország baloldali szocialista vezető embereit konferenciára hívják össze.

Lenin gondosan előkészítette ezt a konferenciát. A konferencia kezdeményezői — az olasz és svájci szocialisták — azon igyekeztek, hogy a konferenciát mindenféle kispolgári, pacifista és centrista szervezetek értekezletévé tegyék. Lenin mindent elkövetett ennek megakadályozására. Elérte, hogy az előzetes, 1915 júliusában lefolyt tanácskozáson a bolsevikok képviselete részt vegyen, leveleket írt a baloldali vezetőknek, igyekezett biztosítani az internacionalista elemek részvételét a konferencián. Állhatatosan dolgozott azon, hogy a baloldali elemek tömörüljenek egy olyan elvi nyilatkozat alapján, melynek centrális pontja az opportunizmussal és a szociálsovinizmussal való szakítás volt. A konferencia megnyitásáig Lenin megszervezte a baloldali csoportot. Mindamellett ebben a zimmerwaldi baloldalnak nevezett csoportban egyedül a bolsevikok pártja, élén Leninnel, foglalt el helyes és mindvégig következetes álláspontot.

Lenin azt akarta, hogy az európai munkások megismerkedjenek a bolsevikok magatartásával a háború kérdésében. Ezért a konferenciára németül kiadja „A szocializmus és a háború” c. brosúrát és franciául a bolsevikok berni konferenciájának határozatait. A brosűra világos és népszerű formában fejti ki Lenin nézeteit a háborúról és a munkásosztály feladatairól.

1915 augusztus 23-án (szeptember 5-én), egy Zimmerwald nevű kis svájci faluban összeült a konferencia. Ezen a konferencián összegyűltek a német, a francia, a svéd, a holland szocialista pártok kisebbségének képviselői, valamint Olaszország, Svájc, Lengyelország, Lettország szociáldemokratái és az orosz bolsevikok. Lenin a balszárny élén felvette a harcot a konferencia kautskyánus többségével és elérte, hogy számos javaslatát bevették a konferencia határozataiba.

A konferencián elfogadott kiáltvány következetlen volt és nem mondott ki mindent. Lenin és a vezetése alatt álló baloldaliak mégis a kiáltványra szavaztak, mert „ez lépés volt az opportunizmussal és szocializmussal való ideológiai és gyakorlati szakítás felé”.*)
*) Lenin Összes Művei, XVIII. köt., 298. old. (oroszul).

Lenin szektáriánusoknak tartotta azokat, akik nem voltak hajlandók ezt a lépést a következetlen és ingadozó elemekkel együtt megtenni. De egyszersmind fenntartotta magának a bírálat teljes szabadságát a zimmerwaldi konferencia következetlenségeivel szemben. A Lenin vezetése alatt álló zimmerwaldi baloldali csoport „A világháború és a szociáldemokrácia” címen elvi nyilatkozatot és egy „Kiáltvány”-tervezetet tett közzé. Mindazt, amit a zimmerwaldi kiáltvány hallgatással került meg, kimondották a konferencia baloldali részének okmányaiban. Lenin igen nagy jelentőséget tulajdonított a zimmerwaldi baloldal önálló fellépésének. Azt írta, hogy ez „az összes országok baloldali szociáldemokrata magjának első fellépése, azoké, akik világos, pontos, kimerítő feleletet tudnak adni arra a kérdésre, hogy mit kell tenni és merre kell menni”.**).
**) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 214—215 old. (oroszul).

A zimmerwaldi konferencián Lenin szemléltetően megmutatta, hogy mi a valóban forradalmi taktika, melytől egyformán távol áll mind az ideológiai megalkuvás az opportunistákkal, mind a szektám magatartás.

Az orosz bolsevikok és az őket követő baloldaliak jelentéktelen kisebbséget alkottak az akkori idők munkásmozgalmában. Ez azonban nem zavarta Lenint. Nem baj, hogy csak néhányan vagyunk, mondotta, milliók lesznek majd velünk, mert a bolsevikok álláspontja az egyedül helyes álláspont. Lenin munkája, Lenin jelszavai a jövendő harcosok millióit tömörítették és készítették elő a kapitalizmus ostromlására.

Az európai országok proletariátusának szervezésére és erőinek eggyéforrasztására irányuló óriási gyakorlati munkán kívül, Lenin fáradhatatlanul dolgozott az elmélet terén.

A háború első hónapjaiban a Granat”-lexikon számára megírta a „Karl Marx” c. cikkét. Lenin itt röviden, egyúttal kimerítően jellemezte és fejtette ki Marx tanítását.

Ebben az időben Lenin újra nekiült Hegel művei tanulmányozásának és Bernben az 1914—1915-ös években sok jegyzetet készített Hegel („Logika”, „A történet filozófiája”, „A filozófia története”) és más filozófusok (Aristoteles, Feuerbach) műveiből. Ezekből a kijegyzésekből és a hozzáfűzött megjegyzésekből állanak Lenin híres „Filozófiai füzetei”.

A „Filozófiai füzetek” mintaképét adják Lenin tudományos elméleti munkájának. Lenin gondosan összegyűjtött mindent, ami értékes Hegel műveiben, és következetesen feltárta Hegel idealisztikus álláspontjának hamis voltát. Lenin folytatta Marx és Engels munkáját a materialista dialektika megteremtésére és megalapozására. Az lévén a szándéka, hogy megírja a marxista dialektikus módszer alapjainak rövid kifejtését, „Filozófiai füzeteiben” a dialektikus módszer összes elemeit jellemezte, továbbfejlesztette a dialektikus materializmust.

Ugyanakkor Lenin tovább is erősen foglalkozott az agrárkérdéssel, a kapitalista országok mezőgazdaságának, parasztságának helyzetével. E célból figyelmesen tanulmányozta az Egyesült Államok és más országok mezőgazdasági adatfelvételeit. E munka eredménye az a könyv lett, melyet 1914—1915-ben írt az Egyesült Államok kapitalizmusáról és mezőgazdaságáról. (A könyv csak 1917-ben jelent meg.) Ez volt az első kötete annak a műnek, amelyet Lenin „Új adatok a kapitalizmus fejlődési törvényeiről a mezőgazdaságban” címen tervezett, melyet azonban nem sikerült befejeznie.

Lenin különös figyelmet fordít a háborúra vonatkozó marxista nézetek feldolgozására. Áttanulmányozza és materialista szempontból feldolgozza a polgári katonai tudomány legjobb műveit, Nagyon értékesnek tartja a 19. század kiváló hadászati gondolkodójának, Clausewitznek műveit. Clausewitz tételét, hogy a „háború a politika folytatása más”, (vagyis: erőszakos) „eszközökkel”, Lenin igen fontosnak tartja minden adott háború jellegének megértésére. Nem lehet a háború lényegét megérteni, ha nem tanulmányozzuk a politikát, mely a háborút előkészítette. Lenin jegyzeteket készít Clausewitznek a védelem és támadás kölcsönös viszonyát illető fejtegetéseiről és megjegyzi: „eltűnik a védelem és a támadás közötti különbség”, „idegen földön védeni a saját földet”. Leninnek ezek az útmutatásai rendkívül fontosak.

Lenin lángelméje fáradhatatlanul foglalkozott az új történelmi korszak, az imperializmus, legbonyolultabb kérdéseinek megoldásával. Ezt a gigászi munkát csak a forradalmi gondolat és akarat olyan titánja végezhette el, amilyen Lenin volt.

Lenin a háború első napjától fogva részletesen, behatóan tanulmányozta az imperializmus korszakának gazdasági, technikai, történelmi, földrajzi, politikai, diplomáciai, munkásmozgalmi világirodalmát, a különböző országok gyarmati kérdésével és a társadalmi élet egyéb területeivel foglalkozó irodalmat. A jegyzetek, kivonatok, megjegyzések, táblázatok, melyeket Lenin készített, az olvasott irodalom és források alapján, 20 füzetbe vannak összefoglalva, melyek egy hatalmas, több, mint 40 íves könyvet tesznek ki. Ezek az anyagok később megjelentek „Füzetek az imperializmusról” címen, egy különálló, gyűjteményes kötetben. Minden tétel és általánosítás, minden következtetés és értékelés roppant mennyiségű konkrét anyag szilárd alapján nyugszik. Kevés olyan fáradhatatlan kutatót, a tudomány dolgában olyan kristálytiszta embert szült a világ, mint amilyen Lenin volt.

Ennek az óriási kutató munkának eredményeképpen írta meg Lenin, híres „Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb stádiuma” c. könyvét. A könyv — a marxizmus-leninizmus e nagyszerű műve — 1916 júniusában készült el. Marx a „Tőkében” a kapitalizmus alapjainak elemzését adta. Lenin zseniálisan folytatta Marx művét. Mesterien kezelve a dialektikus módszert, művében a marxisták közül elsőnek, kimerítő marxista elemzését adta az imperializmus minden oldalának, mint a kapitalizmus fejlődése legfelsőbb s egyszersmind utolsó stádiumának. Feltárta az imperializmus fekélyeit és elkerülhetetlen pusztulásának feltételeit, kimutatta, hogy „az imperializmus, halódó kapitalizmus, hogy „az imperializmus a proletariátus szociális forradalmának előestéje”.*)
*) Lenin Összes Művei, XIX. köt., 77. old. (oroszul).

Lenin az imperializmus klasszikus meghatározását adja: „Az imperializmus a kapitalizmusnak az a fejlődési foka, melyen kialakult a monopóliumok és a finánctőke uralma, nagyjelentőségű lett a tőkekivitel, megkezdődött a világ felosztása a nemzetközi trösztök között és befejeződött az egész föld területének felosztása a leghatalmasabb kapitalista országok között.”**)
**) Ugyanott, 143. old.

A politikában az imperializmust az jellemzi, mutatta ki Lenin, hegy a demokráciától a politikai reakció felé fordul. A finánctőke óriási hatalma, az a tény, hogy a finánctőke urává lesz a burzsoá állam politikai apparátusának, a hazugságnak és a tömegek politikai becsapásának rendszere, az „általános” lelkesedés az imperialista hódításokért, „az összes birtokló osztályokat átviszi az imperializmus oldalára”. Az imperialista ideológia behatol a munkásosztályba is és korrumpálja a munkás-arisztokrácia felső rétegét, a burzsoázia „munkás-ügynökévé” teszi.

Lenin maradék nélkül leleplezte Kautsky antimarxista „ultraimperializmus” elméletét. Ez az elmélet azt állította, hogy az imperializmus idején a kapitalista államok békésen megegyezhetnek egymással, ami elhárítja a háborúkat és lerakja a szervezett világgazdaság alapjait. Ezen elmélet szerint a kapitalizmus összes ellentmondásai békés eszközökkel, reformok útján, proletárforradalom nélkül megoldhatók. Lenin kijelentette, hogy ez a Kautsky-féle „elmélet „holt absztrakció”, „ostoba mese”, a halálra ijedt kispolgár reakciós próbálkozása, hogy elbújjon a fenyegető valóság elől”.*)
*) Lenin Összes Művei, XIX. köt., 149. old. (oroszul).

Leleplezte Kautsky hazugságát, aki azt állítatta, hogy a nemzetközi kartellek békéhez vezetnek a népek között. Lenin kimutatta, hogy ezek a kartellek valójában a kapitalista országok közötti ellentétek rendkívüli kiélesedésére vezetnek, hogy az imperializmus idején a háborúk elkerülhetetlenek.

Lenin az imperializmust, mint a kapitalizmus külön stádiumát jellemzi, melyet a fejlődés egész előző menete törvényszerűen előkészít. E stádium sajátossága Lenin szerint abban áll, hogy az imperializmus: 1. monopolista kapitalizmus, 2. parazita, vagy rothadó kapitalizmus és 3. halódó kapitalizmus. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kapitalizmus önmagától, proletárforradalom nélkül elhal.

Lenin kimutatta könyvében, hogy az imperializmus korszakában a kapitalizmus összes ellentmondásai a legvégső fokig kiéleződnek. Lenin ezért azt tartotta, hogy az imperializmus a szocialista forradalom előestéje. Fokozódik a tömegek vadállati kapitalista kizsákmányolása, egyúttal nő a tömegek felháborodása a kapitalizmus ellen és gyarapodnak a forradalmi kirobbanás elemei a kapitalista országokban. A gyarmati országokban fokozódik a legarcátlanabb kizsákmányolás és a lakosok százmillióinak a legembertelenebb elnyomása és, ezzel együtt, ezekben az országokban nőnek az imperializmus elleni szabadságharc elemei.

Lenin munkájának az imperializmusról, világtörténelmi jelentősége van. Ez a munka Marx közgazdasági elméletének fejlesztésében új lépcsőfokot jelentett. Fejlesztette a marxista elméletet, új tartalommal gazdagította, segített a proletárforradalom gyakorlati kérdéseit átvizsgálni és új módon megoldani.

Az imperializmust tanulmányozna, Lenin fölfedezte a kapitalizmus politikai és gazdasági fejlődésének egyenetlenségéről szóló törvényt. Rámutatott arra, hogy az imperializmus körülményei között a kapitalizmus fejlődésének egyenetlenségei és ellentmondásai kiéleződnek. A kapitalizmus fejlődése rendkívül egyenetlen, ugrásszerű, konfliktusokat okozó jelleget ölt. Fokozódik az imperialista ragadozók közötti eszeveszett harc a piacokért, a tőkekivitelért, a gyarmatokért, a nyersanyagforrásokért, ami elkerülhetetlenül maga után vonja a periodikusan kitörő imperialista háborúkat, a világ felosztásáért. Az imperialista háborúk gyöngítik az imperializmus erejét, lehetővé teszik azt, hogy az imperializmus frontját áttörjük ott, ahol a leggyengébb. Lenin ebből arra a következtetésre jutott, hogy az új történelmi helyzetnek már nem felel meg Marx és Engels régi formulája, mely szerint a szocializmus egy országban nem győzhet és a szocializmus csak úgy győzhet, ha a proletárforradalom egyidejűleg győz az összes fejlett kapitalista országokban, hanem ezt a formulát egy másik formulával kell helyettesíteni, amely szerint a szocializmus igenis győzhet egy egyedülálló országban, és nem győzhet egyidőben valamennyi országban.

Ez korszakunk legnagyobb felfedezése volt. Ez volt Lenin egész további munkájának, a bolsevik párt egész további tevékenységének vezér-elve.

„Ez új, teljesen kidolgozott teóriája volt a szocialista forradalomnak, teóriája a szocializmus győzelme lehetőségének az egyes országokban, teóriája e győzelem feltételeinek, e győzelem perspektívájának, olyan teória, melynek alapját Lenin már 1905-ben »A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban« c. brosúrájában lerakta.”*)
*) A SzK(b)P Története. Rövid tanfolyam, 174. old, (magyarul).

Lenin először 1915 augusztusában „Az Európai Egyesült Államok jelszaváról” c. cikkében formulázta meg zseniális felfedezését a szocializmus egy országban való győzelmének lehetőségéről. „A gazdasági és politikai fejlődés egyenetlensége — írta Lenin e cikkben, — a kapitalizmus kétségtelen törvénye. Ebből az következik, hogy lehetséges a szocializmus győzelme eleinte csak néhány, sőt csak egy egyedülálló kapitalista országban is. Ennek az országnak győzelmes proletariátusa, miután kisajátította a kapitalistákat és szocialista termelést szervezett országában, felkelne a világ többi kapitalista része ellen és magával ragadná a többi ország elnyomott osztályait, fölkelést szítana ott a kapitalisták ellen, szükség esetén még fegyveres erővel is fellépne a kizsákmányoló osztályok és államaik ellen.”*)
*) Lenin Összes Művei, XVIII. köt., 232—233. old. (oroszul).

Egy év múlva „A proletárforradalom hadiprogramja” c. cikkében Lenin kimerítően, szabatosan és világosan újra formulázza nézeteit. „A kapitalizmus a különböző országokban a legnagyobb mértékben egyenetlenül fejlődik. Árutermelés mellett ez másképp nem is lehet. Ebből adódik az a megingathatatlan következtetés, hogy a szocializmus nem győzhet egyidejűleg valamennyi országban. A szocializmus eleinte csak egy, vagy csak egynéhány országban győz, a többi ország pedig bizonyos időre megmarad burzsoá, vagy még a burzsoá rendig sem jutott állapotában. Ez nemcsak súrlódásokat kell, hogy létrehozzon, hanem azt is, hogy a többi ország burzsoáziája egyenesen a szocialista állam győzelmes proletariátusának leverésére törekszik. Ilyen esetben a háború a mi részünkről jogos és igazságos lenne.”**)
**) Lenin Összes Művei, XIX. köt., 325. old. (oroszul).

Az opportunisták, Engels és Marx régi formulájába kapaszkodva, azzal vádolták Lenint, hogy eltávolodik a marxizmustól.

De így dogmatikusokká és a marxizmus ellenségeivé lettek, mert nem akarták tekintetbe venni azt, hogy Marx és Engels formulája megfelelt a monopolista kapitalizmust megelőző, felfelé fejlődő kapitalizmusnak, de már nem felelt meg az új körülményeknek, az imperialista kapitalizmus körülményeinek, amikor a kapitalizmus lefelé menő vonalon kezdett fejlődni és halódó kapitalizmussá változott. Új formulát kellett találni, nem pedig a régihez ragaszkodni és azt dogmává tenni. Ezt az új formulát Lenin fedezte fel. Éppen Lenin volt az a valódi marxista, aki, a valóság beható tanulmányozása alapján, bátran fejlesztette tovább a marxista elméletet. A forradalmi elmélet e továbbfejlesztése nélkül nem győzhetett volna a proletariátus és továbbra is megmaradt volna burzsoá rabságban. Lenin elmélete a szocializmus egy országban való győzelmének lehetőségéről perspektívát adott a proletariátus harcának, felszabadította az egyes országok proletariátusának energiáját és iniciatíváját, hogy rohamra menjen saját nemzeti burzsoáziája ellen, tudományosan megalapozott győzelmi hitet adott neki.

Lenin fáradhatatlan energiával tömörítette a szocialista pártok baloldali elemeit és forradalmi mederbe terelte munkájukat. A háború első évében figyelmét elsősorban arra fordította, hogy felkutassa a nemzetközi munkásmozgalom baloldali elemeit, kapcsolatba lépjen velük, szervezze és egyesítse őket. Miután megalakult a zimmerwaldi egyesülés és meg volt szervezve a zimmerwaldi baloldali csoport, Lenin a súlypontot a Zimmerwaldon belüli harcra vitte át, a centrista, kispolgári, pacifista elemek ellen, a forradalmi vonalért. És ez a harc határozott eredményekkel járt. Lenin igazát maga az élet bizonyította be. A már második éve folyó háború terhe mind érezhetőbbé vált. Ennek folytán az 1916-ban, egy Kienthal nevű svájci faluban összegyűlt II. zimmerwaldi konferencián, a zimmerwaldi jobboldaliak a tömegek erős balratolódásának hatása alatt, kénytelenek voltak baloldalibb határozatokra szavazni. Kienthalban a baloldaliak erősebbek voltak, mint az első konferencián és erősebben befolyásolták a határozatokat. Lenin elérte azt, hogy határozatot fogadtak el, mely a pacifizmust bírálja és éles kritikának veti alá a Nemzetközi Szocialista Irodát. A konferencia eredményeit értékelve, Lenin azt írta 1916 májusában: „Általában, a rengeteg hiányosság ellenére, az mégiscsak lépés a szociálpatriótákkal való szakítás felé.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 261, old. (oroszul).

Lenin még a konferencia előtt rámutatott arra, hogy a szakítás az opportunistákkal, a szociálsovinisztákkal — a főkérdés. „Mindenki, aki ebben a kérdésben ingadozik, — mondotta 1916 márciusában — a proletariátus ellensége, velük szemben nem lehet szó engedékenységről.”**)
**) Ugyanott, 288. old.

A konferencia után Lenin még fokozottabb energiával segíti Nyugat-Európa és Amerika baloldali elemeit abban, hogy levessék kispolgári nézeteiket és opportunista hibáikat. Aktívan dolgozik a baloldali szocialista sajtóban, nevezetesen a zimmerwaldi baloldal „Vorbote” („Előfutár”) c. elméleti folyóiratában. Különösen sok gondot fordít az ifjúságra és azt forradalmi szellemben neveli. Lenin a maga oldalára vonta a proletár ifjúság legjobb elemeit.

Azokat a hibákat és torzításokat, elméleti zűrzavart, melyek néhány baloldali működésében a háború, a béke és forradalom életbevágó kérdéseiben jelentkeztek, Lenin számos cikkben bírálja és szigorúan elítéli.

Különösen élesen bírálta Lenin egynéhány baloldali pacifista illúzióit, akik a „lefegyverzés” jelszavát hirdették. A pacifisták ellen harcolva, Lenin kidolgozta az igazságos és igazságtalan háborúról szóló tanítását. Rámutatott arra, hogy a bolsevikoknak, a proletárforradalmároknak nem minden háború ellen kell küzdeniük, hanem csak a hódító, rabló, igazságtalan háború ellen, melynek az a célja, hogy idegen országokat hódítson meg és idegen népeket igázzon le. Ami pedig a felszabadító háborúkat illeti, az olyan háborúkat, melyben a nép azok ellen a próbálkozások ellen védekezik, hogy rabsorba döntsék, a kapitalizmus igája alól való felszabadító háborút, a gyarmatok és függő országok felszabadító háborúját az imperialisták elnyomása alól, az ilyen háborút a bolsevikoknak, mint igazságos háborút, támogatniuk kell.

Mi sem ártalmasabb — mondotta Lenin — mint az a paposkodó, kispolgári, pacifista prédikálás, hogy a kapitalizmus alatt a háborúk megszűnhetnek. Az imperializmus: a kapitalista államok ádáz harca a világ felosztásáért és újrafelosztásáért. Ezért a háborúk elkerülhetetlenek a kapitalizmus alatt. Csak ha a kapitalizmus az egész világon megdőlt és győzött a szocializmus, akkor válnak a háborúk lehetetlenné.

Lenin megvetéssel sújtotta azokat, akik lefegyverzést javasoltak, akik azt mondották, hogy nem szabad a fegyvert kézbe venni. „Az elnyomott osztály, — írta — amely nem törekszik arra, hogy megtanuljon a fegyverrel bánni, az ilyen elnyomott osztály csak azt érdemelné meg, hogy mint rabbal bánjanak vele.” Az elnyomó osztály minden osztálytársadalomban fel van fegyverezve. Aki le akarja rázni a kizsákmányolás igáját, annak ádáz harcra kell felfegyverkeznie a kizsákmányolók ellen. „A mi jelszavunk — írta Lenin — a proletariátus felfegyverzése kell, hogy legyen, hogy legyőzhesse, kisajátíthassa és lefegyverezhesse a burzsoáziát.”*)
*) Lenin Összes Művei, XIX. köt., 326. old. (oroszul).

Lenin kíméletlenül bírálta azokat, akik „baloldali” frázisokkal leplezetten ugyan, de lényegében mély opportunizmussal tagadták a proletariátus demokratikus követelésekért folytatott harcának jelentőségét az imperializmus korszakában. Buchárin, Pjatakov, Radek megpróbálták becsúsztatni azt az antimarxista „eszmécskét”, hogy a proletariátusnak le kell mondani a demokratikus követelésekért a demokratikus köztársaságért vívott harcáról, le kell mondani a nemzetek önrendelkezési jogának jelszaváról. Lenin „a marxizmus karikatúrájának”, „imperialista ökonomizmusnak” nevezte ezeket az „eszmécskéket” és kimutatta egész képtelenségüket és ártalmasságukat.

Leninnek nem keveset kellett harcolnia ezek ellen az opportunisták, zavarosfejűek és intrikusok ellen, akik később aljas árulóknak és banditáknak bizonyultak. Nagy éberségre, nagy éleslátásra volt szükség annak megakadályozására, hogy az ilyen elemek árthassanak a szocializmus ügyének.

Lenin azt tanította, hogy a szocialista forradalom nem egy egyszeri aktus, nem egy csata, hanem az osztályok között kiélezett konfliktusoknak egész korszaka, a csaták hosszú sora az összes frontokon, vagyis a gazdaság és a politika összes kérdéseiben. A proletariátusnak, hogy elkészüljön a győzelemre a burzsoázia felett, hogy képes legyen megnyerni a csatát, átfogó, következetes és forradalmi harcot kell vívnia a demokráciáért.

Lenin már akkor világos képet alkotott magának az eljövendő szocialista forradalomról, mely csakhamar megkezdődött Oroszországban. „A szocialista forradalom Európában — írta 1916 őszén — nem lehet más, mint valamennyi és mindenfajta elnyomott és elégedetlen elem tömeg harcának kirobbanása. A kispolgárság és az elmaradott munkások egy része elkerülhetetlenül részt fog venni benne. Enélkül lehetetlen a tömegharc, lehetetlen bármiféle forradalom és ezek az elemek elkerülhetetlenül bele fogják vinni a mozgalomba előítéleteiket, reakciós elképzeléseiket, gyengéiket és hibáikat. De objektíve a tőkét fogják támadni és a forradalom öntudatos élcsapata, a haladó proletariátus, miközben ezt az objektív igazságot különböző elemekből összetett és különböző hangon beszélő, tarka és külsőleg feldarabolt tömegharcban fogja kifejezni, egyesíteni és irányítani tudja ezeket az elemeket, meghódítja a hatalmat, elfoglalja a bankokat, kisajátítja a mindenki előtt (bár különböző okokból!) gyűlöletes trösztöket, és egyéb diktátori rendszabályokat alkalmaz, melyek összességükben a burzsoázia megdöntéséhez és a szocializmus győzelméhez vezetnek. Ez a győzelem távolról sem »tisztul meg« egy csapásra a kispolgári salaktól.”*)
*) Lenin Összes Művei, XIX. köt, 269. old. (oroszul).

Lenin folytatja a nemzeti kérdés további feldolgozását, állást foglal számos baloldali szociáldemokrata antimarxista nézetei ellen. Hogy a nemzeti önrendelkezési jog bolsevik jelszavának teljes jelentőségét megértsük, mondotta Lenin, egész világos képet kell alkotni magunknak arról, hogy az imperializmus korszakában a földkerekség egész népessége két egyenlőtlen részre oszlik: egyrészről az elnyomó nemzetek kis csoportjára, másrészről pedig a gyarmatokat, félgyarmatokat és függő országokat lakó elnyomott népek óriási tömegére.

Lenin helyreállította Marx és Engels jelszavát, melyet a II. Internacionále pártjai elfelejtettek: „Nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom.” A proletariátusnak saját felszabadulása érdekében követelnie kell a gyarmatok felszabadítását az imperialista hatalmak elnyomása alól ugyanúgy, ahogy, Marx tanácsára, az angol proletariátusnak követelnie kellett Írország teljes önrendelkezését. A proletariátus a gyarmatok felszabadításának, a függőségben élő nemzetek felszabadításának követelését mindenekelőtt saját imperialista kormányával, saját imperialista burzsoáziájával szemben kell, hogy felállítsa.

Lenin „A szocialista forradalom és a nemzetek önrendelkezési joga” c. (1916 márciusában írt) téziseiben és „Az önrendelkezési vita eredményei” c. (1916 őszén írt) cikkében kimerítő kritikáját adja a lengyel és a baloldali holland szociáldemokraták antimarxista álláspontjának. E történelmi jelentőségű művekben Lenin tovább fejlesztette a bolsevikok programját a nemzeti kérdésben. Lenin rámutatott arra, hogy a nemzeti kérdés a burzsoá-demokratikus forradalom alkatrészéből már a szocialista forradalom alkatrészévé vált. A nemzeti és gyarmati kérdés elszakíthatatlanul össze van kapcsolva az imperializmus megdöntésének kérdésével és a proletár forradalomnak minden módon támogatni kell a gyarmatok harcát az imperialista iga ellen. Lenin kidolgozta az imperializmus korszaka számára a nemzeti és gyarmati kérdés harmonikus világnézeti rendszerét.

Svájcban élve Lenin, a svájci munkásmozgalomban is tevékeny részt vesz. A semleges Svájc lakossága németekből, franciákból és olaszokból áll, rajtuk keresztül befolyásolni lehetett Németország, Franciaország és Olaszország munkásmozgalmát. Lenin szorgalmasan tanulmányozta Svájc történetét. Felszólalt a gyűléseken és népgyűléseken, szoros kapcsolatot tartott fenn a svájci szociáldemokrácia baloldali vezetőivel. 1916 novemberében Lenin beszédet tartott a svájci szociáldemokrácia kongresszusán, decemberében téziseket írt a baloldali zimmerwaldisták feladatairól a svájci szociáldemokrata pártban.

A zimmerwaldi egyesülésen belül mindinkább kiéleződött a harc a jobboldaliak és baloldaliak között. A zimmerwaldi jobboldaliak Franciaországban is, Németországban is, Olaszországban is, nyíltan csatlakoztak a sovinisztákhoz. Svájcban a zimmerwaldi egyesülés elnöke, Grimm, kezdett együttműködni a centrista opportunistákkal.

Lenin teljes eréllyel fellépett a szociálsoviniszták és Kautsky, Grimm, Merrheim és más centristák ellen, azok ellen, akik, noha Zimmerwaldban és Kienthalban aláírták a kiáltványt, az opportunizmussal való kibékülés, a velük való szövetség híveivé lettek.

„»Zimmerwald« kétségtelenül csődbe került — írta Lenin — és a szép szó megint a rothadás leplezésére szolgál. A zimmerwaldi többség, Turati és társai, Kautsky, Ledebour, Merrheim, — mind áttértek a szociálpacifizmus Kienthalban olyan ünnepélyesen (és olyan meddőn!) elitéit pozícióira… Hát még a zimmerwaldi »centrum« — R. Grimm, aki 1917 január 7-én szövetségre lépett Svájc szociálpatriótáival, a baloldaliak elleni harcra!! Grimm, aki szidja az egész világ szociálpatriótáit, kivéve a svájciakat, akiket takargat! Ez undorító! Magamon kívül vagyok a dühtől ezek miatt az aljas fráterek miatt. Undorító hallani is róluk. Még undorítóbb a velük való munkáról gondolkodni.”*)
*) Lenin Összes Művei, XIX. köt., 401. old. (oroszul).

„Zimmerwald” csődje után más talajra kellett átvinni a harcot az új Internacionáléért. Lenin felhívást intéz egy új, valóban szocialista Internacionále megalapítására, minden országban új típusú proletárpártok szervezésére, melyek teljes mértékben szakítottak a régi, csődöt mondott pártokkal, s amelyek a szocializmusért vívott forradalmi tömegharcot vezetni tudják.

„Csak azt látom és csak azt tudom a leghatározottabban — mondotta Lenin —, hogy az új szocializmus, a valóban forradalmi marxizmus programjának és taktikájának kérdése, nem pedig az ocsmány kautskyzmusé van napirenden mindenütt.”**)
**) Ugyanott, 402. old.

Lenin a nemzetközi munkásmozgalom igazi vezéreként lépett fel és lerakta az új, a Kommunista Internacionále alapzatát.

1917 elején Lenin megállapította, hogy a világpolitikában fordulat állt be, az imperialista háborútól az imperialista békéhez. A háború erősen kimerítette mind a két háborús koalíciót. Mindegyiküknek a forrásait és a katonai lehetőségeit eléggé megmutatta a háború menete, a hadsereg és a haditengerészet ki voltak próbálva és egymáshoz mérték erejüket. Mind érezhetőbbé vált a nyersanyag- és élelmiszerhiány. Tovább gazdagodni a burzsoázia ezen a háborún már nem tudott. A tömegek felháborodásának és elégedetlenségének növekedése, a munkások forradalmi harcának fellendülése, a fronton a katonák közötti erjedés, mindez megmutatta, hogy Európában a helyzet forradalmi. A kitörőfélben lévő forradalomtól félve, a kapitalisták igyekeztek mihamarább megkötni az imperialista békét. A szociálpacifisták frázisai arról, hogy szocialista forradalom nélkül is lehetséges a demokratikus béke, kényelmes fedezékül szolgáltak az imperialistáknak arra, hogy megkezdjék az előkészületeket a rablóbéke megkötésére. A proletariátusnak és pártjának készenlétben kellett állnia, el kellett határoznia magát a forradalmi akciókra.

Lenin egész tevékenysége éppen arra irányult, hogy ideológiailag, politikailag és szervezetileg előkészítse a munkásosztályt és pártjait a harcokra a szocialista forradalomért. E tekintetben roppant jelentősége volt annak a munkának, melyet Lenin ebben az időszakban az állam kérdésének szentelt.

Lenin már korábbi munkáiban megvilágította a marxista elmélet alapvető kérdését, a proletárdiktatúra kérdését. Az imperialista háború forradalmi helyzetet hozott létre; napirenden állt a proletárforradalom, a proletariátus hatalomra jutásának kérdése. És Lenin újra foglalkozni kezdett ezzel a kérdéssel. A szocializmus árulói, az opportunisták (szociálsoviniszták, kautskyánusok) mindenképpen igyekeztek összezavarni ezt a kérdést, eltitkolni Marx valódi nézeteit. Aljas módon elferdítették és eltorzították a marxizmust, elvetették forradalmi tartalmát és ezzel akarták leplezni azt, hogy lemondtak a proletárforradalomról és a proletárdiktatúráról.

Lenin fel volt háborodva és meg volt ütközve, látva, hogy az opportunisták milyen lelkiismeretlenül ferdítik el a marxizmust. A forradalmi marxizmus tisztaságának védelmére mindig kész volt a végletekig küzdeni. Azokban a napokban, amikor fokozott energiával dolgozott az állam kérdésén, azt írta Inessza Armandnak:

„Még mindig »szerelmes« vagyok Marxba és Engelsbe és sehogy sem tudom nyugodtan tűrni, ha gyalázzák őket. Nem, ők az igazi emberek! Tőlük kell tanulni. Erről a talajról nem szabad letérnünk. Erről a talajról tértek le a szociálsoviniszták és a kautskyánusok.”

Lenin gondosan összegyűjtötte és helyreállította mindazt, amit Marx és Engels írtak az államról. Megtisztította az opportunista torzításoktól a marxizmus tanítását az államról és továbbfejlesztette, meggyarapítva azokkal az új tapasztalatokkal, melyeket a proletariátus az új feltételek mellett vívott osztályharcban szerzett. E munka eredménye Lenin zseniális „Állam és Forradalom” c. műve lett. Ehhez a munkához az anyagot Lenin a háború alatt egy kék kötésű füzetkében gyűjtötte össze, mely „A marxizmus az államról” c. alatt ismeretes.

Miután Lenin helyreállította Marx és Engels nézeteit a forradalom alapkérdésére vonatkozólag, levonja a következtetéseket az új történelmi tapasztalatokból. Megállapítja, hogy az 1905-ös orosz forradalom sok újat adott az állam kérdésében. Rövid fogalmazásban kifejezi a dolog velejét: „a régi (»kész«) államgépezet ÉS A PARLAMENTEK helyébe a munkások tanácsainak küldöttei és AZ Ő bizalmi embereik lépnek”. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a nemdolgozó népességgel, Lenin azt feleli: „Aki nem dolgozik, az ne is egyék (nem pedig államot kormányozzon)!!*)”
*) Lenin Gyűjtemény, XIV. köt, 314., 315, old. (oroszul).

Így vázolja ehelyütt Lenin a marxizmus tanítását a proletárdiktatúráról és a szovjetállam elméletéről, melyet később, három orosz forradalom tapasztalatai alapján kidolgozott.

Lenin világosan látta, hogy az imperialista háború roppant gyorsasággal hozza közelebb a forradalmat.

1917 január 9-én (22-én) Lenin Zürichben, a munkásifjúság egy gyűlésén előadást tartott az 1905-ös orosz forradalomról.

„Nem szabad, hogy megtévesszen bennünket — mondotta Lenin — az Európában most uralkodó síri csönd. Európa forradalommal terhes. Az imperialista háború szörnyű borzalmai a drágaság okozta kínok mindenütt forradalmi hangulatot szülnek, az uralkodó osztályok, a burzsoázia és ügynökei — a kormányok mind jobban és jobban zsákuccába kerülnek, amelyből nagy megrázkódtatások nélkül egyáltalán nem tudnak kivezető utat találni.”*)
*) Lenin Összes Művei, XIX. köt, 357. old. (oroszul).

Alig múlt egy hónapnál valamivel több és Oroszországban — az imperialista lánc leggyengébb láncszemében — megkezdődött a forradalom.

A hírek arról, hogy Petrográdon győzött a felkelés, március elején jutottak el Leninhez. Ettől a perctől fogva minden gondolata arra volt irányítva, hogy ezt az óriási jelentőségű eseményt tanulmányozza és értékelje s hogy minél gyorsabban visszakerülhessen Oroszországba.

Az 1917 március 4-i (17-i) tézisek vázlatában, azután pedig „Levelek a távolból” sorozatában Lenin az oroszországi forradalmi eseményeket elemzi. Az Ideiglenes Kormányt, mint burzsoá, mint imperialista kormányt értékeli, melynek az a célja, hogy a rablóháborút végigfolytassa. A munkás- és katonatanácsokat Lenin úgy jellemezte, mint „az új munkáskormány csiráit, melyek a népesség összes legszegényebb tömegeit, azaz a népesség békét, kenyeret, szabadságot akaró kilenctizedének érdekeit képviselik”.**)
**) Lenin Összes Művei, XX. köt., 18. old. (oroszul).

Az önkényuralom megdöntése — írta Lenin — a forradalomnak csupán első szakasza. A párt feladata az, hogy előkészítse a proletariátus győzelmét a forradalom második szakaszában, megkönnyítse és meggyorsítsa a polgári demokratikus forradalom átnövését szocialista forradalomba. Lenin állhatatosan rámutatott arra, hogy a legfontosabb: a tömegek megszervezése, a bolsevik párt megerősítése, a párt teljes önállósága. Lenin ezt írta ezekben a napokban: „Pártunk önállósága és különállása — semmi közeledés más pártokhoz — szerintem parancsoló szükség. Enélkül nem lehet segíteni a proletariátust abban, hogy a demokratikus átalakuláson keresztül eljusson a kommünhöz, más célokat pedig én nem szolgálok.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXVI. köt., 40 old. (oroszul).

Lenin minden erejével azon volt, hogy Oroszországba kerüljön és közvetlenül részt vegyen a forradalmi eseményekben. Olyan volt, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. „Milyen gyötrelem mindnyájunk számára ilyen időkben itt ülni”**) — írta.
**) Lenin Gyűjtemény, II. köt., 369. old. (oroszul).

De Svájcból kikerülni nem volt könnyű. Lehetetlen volt az ántánt országain keresztül utazni. Minden ezirányú kísérlet meghiúsult. Világos volt, hogy Anglia semmiesetre sem engedi ki Svájcból az imperialista háború olyan engesztelhetetlen ellenségét, amilyen Lenin volt.

Lenin a legkülönbözőbb terveket forgatta a fejében, hogy hazájába visszatérhessen, de mindezek a tervek gyakorlatilag nem voltak megvalósíthatók, vagy kivitelük igen nagy veszedelemmel járt. Lenin elhatározta, hogy kihasználja az ellentéteket az imperializmus táborában, Németországon keresztül fogja keresztülvágni magát Oroszországba. A svájci munkásmozgalom vezető emberei által közvetített tárgyalások eredményeképpen engedélyezték az átutazást Németországon keresztül. Külön jegyzőkönyvbe foglalt feltételek alapján biztosították annak a vasúti kocsinak az exterritorialitását (területen kívüliségét), melyben Lenin utazott a többi politikai emigránssal: útleveleiket és poggyászaikat nem volt szabad felülvizsgálni, senkinek nem volt joga az utasok engedélye nélkül beszállni a kocsiba; az emigránsok arra kötelezték magukat, hogy hazájukba való visszatérésük után agitálni fognak azért, hogy ugyanolyan számú Oroszországban internált osztrákot és németet bocsássanak haza.

Amikor Lenin elhagyta Svájcot, „Búcsúlevelet” írt a svájci munkásoknak. Ezt a levelet elfogadták az Oroszországba visszatérő bolsevik emigránsok gyűlésén. Lenin ebben a levélben az oroszországi proletáriátusra háruló feladatokról beszélt, arról, hogy a bolsevik párt azonnal békekötést fog javasolni, az összes gyarmatok és az összes elnyomott népek felszabadítását fogja javasolni, azonnal hozzáfog az orosz földesurak és kapitalisták által elnyomott népek felszabadításához és felszabadításukat meg is valósítja. „Ténnyé lesz az imperialista háború átváltoztatása polgárháborúvá.

Éljen az Európában kezdődő proletárforradalom!”*) — ezekkel a szavakkal fejezte be levelét.
*) Lenin Összes Művei, XX. köt., 70. old. (oroszul).

1917 március 27-én (április 9-én) Lenin, az emigránsok csoportjával együtt elhagyta Bernt. Április 1-én (14-én) reggel Stockholmba érkezett és még aznap este, egy órát sem veszítve, elutazott Oroszországba.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!