Marx – Tőke 1 – A termék értékének kifejezése a termék arányos részeiben
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

Marx
Hetedik fejezet
Az értéktöbblet rátája
Marx
Hetedik fejezet
Az értéktöbblet rátája
2 A termék értékének kifejezése a termék arányos részeiben
Térjünk most vissza ahhoz a példához, amely megmutatta nekünk, hogyan csinál a tőkés pénzből tőkét. Fonómunkásának szükséges munkája 6 óra volt, többletmunkája ugyanennyi, a munkaerő kizsákmányolási foka ezért 100%.

A tizenkét órás munkanap terméke 20 font fonal, 30 sh. értékben. E fonalértéknek nem kevesebb, mint ⁸/₁₀ részét (24 sh.) az elfogyasztott termelési eszközöknek (20 font gyapot 20 sh.-ért, orsó stb. 4 sh.-ért) csak újramegjelenő értéke alkotja, vagyis ez a rész állandó tőkéből áll. A többi ²/₁₀ a fonási folyamat alatt keletkezett 6 sh.-nyi új érték, amelynek fele a munkaerő előlegezett napi értékét, vagyis a változó tőkét pótolja, a másik fele pedig 3 sh.-nyi értéktöbbletet alkot. A 20 font fonal összértéke tehát a következőképpen tevődik össze:

30 sh. fonal-érték = 24 sh. (c)+(3 sh. (v)+3 sh. (m)).

Minthogy ez az összérték a 20 font fonal össztermékben fejeződik ki, a különböző értékelemeknek is kifejezhetőknek kell lenniök a termék arányos részeiben.

Ha 30 sh. fonal-érték 20 font fonalban létezik, akkor ennek az értéknek ⁸/₁₀-e, vagyis 24 sh.-nyi állandó része a termék ⁸/₁₀-ében, vagyis 16 font fonalban. Ebből 13¹/₃ font a nyersanyag, a 20 sh.-nyi megfont gyapot értékét fejezi ki, 2²/₃ font pedig a 4 sh.-nyi elfogyasztott segédanyagok és munkaeszközök, orsók stb. értékét.

A 13¹/₃ font fonal tehát a 20 font fonal össztermékké megfont egész gyapotot, az össztermék nyersanyagát fejezi ki, de semmi egyebet. Bár csak 13¹/₃ font gyapot rejlik benne, melynek értéke 13¹/₃ sh., de 6²/₃ sh.-nyi pótlólagos értéke egyenértékét alkotja a többi 6²/₃ font fonallá megfont gyapotnak. Olyan ez, mintha az utóbbi gyapját kitépték és az össztermék egész gyapját a 13¹/₃ font fonalba tömték volna bele. Ezzel szemben ez a fonal most sem az elhasznált segédanyagok és munkaeszközök értékének, sem a fonási folyamatban létrehozott új értéknek egyetlen atomját sem tartalmazza.

Ugyanígy további 2²/₃ font fonal, amelyben az állandó tőke maradéka (= 4 sh.) rejlik, nem fejez ki semmit a 20 font fonal össztermékhez elhasznált segédanyagok és munkaeszközök értékén kívül.

A termék ⁸/₁₀-e, vagyis 16 font fonal — ámbár testileg, használati értékként tekintve, mint fonal, éppúgy a fonómunka alkotása, mint a maradék termékrészek — ebben az összefüggésben semmiféle fonómunkát, semmiféle magában a fonási folyamatban felszívott munkát nem tartalmaz. Olyan ez, mintha fonás nélkül változott volna fonallá, s mintha fonalalakja merő csalás és ámítás volna. S valóban, amikor a tőkés 24 sh.-ért eladja és ezen visszavásárolja termelési eszközeit, megmutatkozik, hogy a 16 font fonal csak álruhás gyapot, orsó, szén stb.

Fordítva, a termék megmaradó ²/₁₀ része, vagyis a 4 font fonal most már csak a tizenkét órás fonási folyamat alatt termelt 6 sh.-nyi új értéket fejezi ki. Amennyi az elhasznált nyersanyagok és munkaeszközök értékéből benne rejlett, azt már kizsigerelték belőle és az első 16 font fonalba kebelezték be. A 20 font fonalban megtestesült fonómunka a termék ²/₁₀-ére összpontosult. Olyan ez, mintha a fonómunkás a levegőből fonta volna meg a 4 font fonalat vagy olyan gyapotból és olyan orsókkal, amelyek emberi munka hozzátevése nélkül, természettől megvannak és a termékhez nem tesznek hozzá értéket.

A 4 font fonalnak, melyben így a napi fonási folyamat egész értékterméke létezik, az egyik fele csak az elhasznált munkaerő értékének pótlását, tehát a 3 sh.-nyi változó tőkét fejezi ki, a másik 2 font fonal pedig csak a 3 sh.-nyi értéktöbbletet.

Minthogy a fonómunkás 12 munkaórája 6 sh.-ben tárgyiasul, a 30 sh.-nyi fonal-értékben 60 munkaóra tárgyiasult. Ez 20 font fonalban létezik, amelynek ⁸/₁₀-e, vagyis 16 font, a fonási folyamat előtt elmúlt 48 munkaóra anyagiasulása, tudniillik a fonal termelési eszközeiben tárgyiasult munkáé, ²/₁₀-e viszont, vagyis 4 font, a magában a fonási folyamatban kifejtett 12 munkaóra anyagiasulása.

Ebből láttuk, hogy a fonal értéke a termelése során előállított új értéknek plusz a termelési eszközeiben már előtte létező értékeknek az összegével egyenlő. Most megmutatkozott, hogyan lehet a termékérték funkcionálisan, illetve fogalmilag különböző alkotórészeit magának a terméknek arányos részeiben kifejezni.

A terméknek — a termelési folyamat eredményének — ez a szétdarabolása egy olyan termékmennyiségre, amely csak a termelési eszközökben foglalt munkát, vagyis az állandó tőkerészt, egy másik mennyiségre, amely csak a termelési folyamat során hozzátett szükséges munkát, vagyis a változó tőkerészt, és egy utolsó termékmennyiségre, amely csak az ugyanezen folyamatban hozzátett többletmunkát, vagyis az értéktöbbletet fejezi ki, ez a szétdarabolás amennyire egyszerű, annyira fontos, amint azt bonyolult és még megoldatlan problémákra való későbbi alkalmazása meg fogja mutatni.

Az imént az összterméket mint a tizenkét órás munkanap kész eredményét vettük szemügyre. De végigkísérhetjük keletkezésének folyamatában is, és akkor is ki tudjuk fejezni a résztermékeket mint funkcionálisan megkülönböztetett termékrészeket.

A fonómunkás 12 óra alatt 20 font fonalat termel, ennélfogva 1 óra alatt 1²/₃ és 8 óra alatt 13¹/₃ fontot, tehát az egész munkanap során megfont gyapot összértékével egyenlő részterméket. Ugyanezen a módon a következő 1 óra és 36 perc részterméke = 2²/₃ font fonal, s ezért ez a 12 munkaóra alatt elhasznált munkaeszközök értékét fejezi ki. Ugyanígy a következő 1 óra és 12 perc alatt a fonómunkás 2 font fonalat = 3 sh. termel, olyan termékértéket, amely a 6 óra szükséges munka alatt általa létrehozott egész értéktermékkel egyenlő. Végül az utolsó ⁶/₅ órában ugyancsak 2 font fonalat termel, amelynek értéke a félnapi többletmunkája által létrehozott értéktöbblettel egyenlő. Ez a számítási mód szolgál az angol gyárosnak házi használatra; azt fogja például mondani, hogy az első 8 órából, vagyis a munkanap ²/₃-ából kihozza a gyapotját stb. Látjuk, a formula helyes, hiszen valójában nem más, mint az első formula, áttéve a térből, ahol a termék részei készen egymás mellett fekszenek, az időbe, ahol a részek egymás után következnek. De a formulához igen barbár elképzelések is társulhatnak, kiváltképpen azoknak a fejében, akik éppúgy érdekeltek gyakorlatilag az értékesítési folyamatban, mint ahogy érdekük, hogy elméletileg félreértsék azt. Így azt képzelheti valaki, hogy fonómunkásunk például munkanapjának első 8 órája alatt a gyapot értékét, a következő 1 óra és 36 perc alatt az elfogyasztott munkaeszközök értékét, a következő 1 óra és 12 perc alatt a munkabér értékét termeli, illetve pótolja, és csak a nevezetes „utolsó órát” szenteli a gyárúrnak, az értéktöbblet termelésének. A fonómunkásnak ilymódon azt a kétszeres csodatételt varrják a nyakába, hogy gyapotot, orsót, gőzgépet, szenet, olajat stb. termel ugyanabban a pillanatban, amelyben segítségükkel fon, és hogy 1 adott intenzitásfokú munkanapból 5 ilyen napot csinál. Esetünkben ugyanis a nyersanyag és a munkaeszközök termelése ²⁴/₆ = 4 tizenkétórás munkanapot, és fonallá való átváltoztatásuk 1 további tizenkétórás munkanapot követel meg. Azt, hogy a rablás vágya hiszi az ilyen csodákat, s hogy soha nincs hiány doktrinér tányérnyalóban, aki ezeket bizonyítja, mutassa egy történelmi nevezetességű példa.

3. Senior „utolsó órája”
Az 1836-ik esztendő egy szép reggelén a közgazdasági tudományáról és szép stílusáról híres Nassau W. Seniort, aki úgyszólván Claurenja az angol közgazdászoknak, Oxfordból Manchesterbe idézték, hogy itt politikai gazdaságtant tanuljon, ahelyett hogy Oxfordban tanítsa azt. A gyárosok arra szemelték ki, hogy fizetett bajvívójuk legyen a nemrégiben kibocsátott Factory Act⁷⁸ és az ennél még többre törekvő tízórás agitáció ellen. Szokott gyakorlati éleselméjűségükkel felismerték, hogy a professzor úr „wanted a good deal of finishing” [még derekas csiszolásra szorul]. Ezért Manchesterbe rendelték. A professzor úr pedig stilizálta a manchesteri gyárosoktól kapott leckét „Letters on the Factory Act, as it affects the cotton manufacture” [Levelek a gyári törvényről, amennyiben az a pamutipart érinti], London 1837, című röpiratában. Ebben többek között a következő épületes dolgok olvashatók:

„A jelenlegi törvény mellett semelyik gyár, amely 18 éven aluli személyeket foglalkoztat, nem dolgozhat többet napi 11½ óránál, azaz 12 órát a hét első öt napján és 9 órát szombaton. Mármost a következő elemzés” (!) „megmutatja, hogy egy ilyen gyárban az egész tiszta nyereség az utolsó órából ered. Egy gyáros 100 000 £-et fektet be — 80 000 £-et gyárépületbe és gépekbe, 20 000 £-et nyersanyagba és munkabérbe. A gyár évi forgalmának, ha feltételezzük, hogy a tőke évente egyszer térül meg és a bruttó nyereség 15%, 115 000 £ értékű árunak kell lennie… A napi 23 munkafélóra mindegyike e 115 000 £ ⁵/₁₁₅ vagyis ¹/₂₃ részét termeli meg. Ebből a ²³/₂₃-ból, amely a 115 000 £ egészét alkotja (constituting the whole £ 115 000), ²⁰/₂₃, vagyis 100 000 a 115 000-ből, csak pótolja a tőkét; ¹/₂₃, vagyis 5000 a 15 000 £ bruttó nyereségből” (!), „a gyár és a gépi berendezés elhasználódását pótolja. A megmaradó ²/₂₃, vagyis minden nap két utolsó félórája termeli a 10%-os tiszta nyereséget. Ezért ha a gyár változatlan árak mellett 11½ a óra helyett 13 órát dolgozhatnék, akkor körülbelül 2600 £-nek a forgótőkéhez való hozzáadásával a tiszta nyereség több mint a kétszeresére növekednék. Másrészt, ha a munkaórákat napi 1 órával csökkentenék, eltűnnék a tiszta nyereség, ha 1½ órával, akkor a bruttó nyereség is.”³²*
³²* Senior, i. m. 12—13. old. Nem térünk ki a célunk szempontjából közömbös kuriózumokra, például arra az állításra, hogy a gyárosok az elkopott gépi berendezés stb., tehát egy tőke-alkotórész pótlását a — bruttó vagy nettó, piszkos vagy tiszta — nyereséghez számítják. Nem térünk ki a számadatok helyességére vagy helytelenségére sem. Hogy ezek sem érnek többet, mint az úgynevezett „elemzés”, azt bebizonyította Leonard Horner a „Letter to Mr. Senior etc.”-ban [Levél Senior úrhoz stb.], London 1837. Leonard Horner, aki az 1833. évi Factory Inquiry Commissionerek [a gyárak vizsgálatára kiküldött biztosok] egyike, és 1859-ig gyárfelügyelő, valójában gyárcenzor volt, halhatatlan szolgálatokat tett az angol munkásosztálynak. Nemcsak az elkeseredett gyárosokkal vívott élete fogytáig tartó küzdelmet, hanem a miniszterekkel is, akiknek hasonlíthatatlanul fontosabb volt a gyárurak „voksait” számolgatni az alsóházban, mint a „kezek” munkaóráit a gyárban.

Pótlás a 32. jegyzethez. Senior előadásmódja zavaros, még ha teljesen eltekintünk is tartalmának hamis voltától. Amit tulajdonképpen mondani akart, az a következő: A gyáros a munkásokat napi 11½, vagyis ²³/₂ óra hosszat foglalkoztatja. Ahogyan az egyes munkanap, az évi munka is 11½, azaz ²³/₂ órából áll (megszorozva az évi munkanapok számával). Ezt feltételezve, a ²³/₂ munkaóra 115 000 £ évi terméket állít elő; ½ munkaóra ¹/₂₃x115 000 £-et termel; ²⁰/₂ munkaóra ²⁰/₂₃x115 000 £-et = 100 000 £-et termel, vagyis csak az előlegezett tőkét pótolja. Marad ³/₂ munkaóra, amely ³/₂₃x115 000 £-et = 15 000 £-et termel, azaz a bruttó nyereséget. E ³/₂ munkaórából ½ munkaóra ¹/₂₃x115 000 £-et = 5000 £-et termel, azaz csak a gyár és a gépi berendezés kopásának pótlását termeli. Az utolsó két munkafélóra, vagyis az utolsó munkaóra, ²/₂₃x115 000 £-et = 10 000 £-et termel, vagyis a nettóprofitot. A szövegben Senior a termék utolsó ²/₂₃-át magának a munkanapnak részévé változtatja.*

S ezt nevezi a professzor úr „elemzésnek”! Ha elhitte a gyárosok siránkozását, hogy a munkások a nap java részét az épületek, a gépek, a gyapot, a szén stb. értékének megtermelésére és ennélfogva újratermelésére, illetve pótlására pocsékolják, akkor minden elemzés felesleges volt. Egyszerűen így kellett volna felelnie: Uraim! Ha 11½ óra helyett 10 órát dolgoztattok, akkor — egyébként változatlan körülmények között — a gyapot, a gépi berendezés stb. napi fogyasztása 1½ órával csökken. Éppannyit nyertek tehát, amennyit veszíttek. Munkásaitok a jövőben 11½ órával kevesebbet fognak pocsékolni az előlegezett tőkeérték újratermelésére, illetve pótlására. Ha viszont nem hitt a gyárosok szavának, hanem, mint szakértő, elemzést tartott szükségesnek, akkor egy olyan kérdésben, amely kizárólag a tiszta nyereségnek a munkanap hosszához való viszonyára vonatkozik, mindenekelőtt arra kellett volna a gyáros urakat felkérnie, hogy a gépi berendezést és a gyárépületet, a nyersanyagot és a munkát ne keverjék zagyván összevissza, hanem szíveskedjenek a gyárépületben, gépi berendezésben, nyersanyagban stb. foglalt állandó tőkét az egyik oldalra, a munkabérben előlegezett tőkét pedig a másik oldalra állítani. Ha ezután esetleg az derült volna ki, hogy a gyáros számítása szerint a munkás ²/₂ munkaóra, vagyis 1 óra alatt újratermeli, illetve pótolja munkabérét, akkor az elemzőnek így kellett volna folytatnia:

A ti adataitok szerint a munkás az utolsó előtti órában a munkabérét és az utolsóban a ti értéktöbbleteteket, vagyis a tiszta nyereséget termeli meg. Minthogy egyenlő időközök alatt egyenlő értékeket termel, az utolsó előtti óra termékének ugyanaz az értéke, mint az utolsóénak. Továbbá, a munkás csak annyiban termel értéket, amennyiben munkát fejt ki, munkájának mennyiségét pedig munkaideje méri. A ti adataitok szerint ez napi 11½ óra. A munkás e 11½ a óra egy részét munkabérének termelésére, illetve pótlására használja fel, másik részét a ti tiszta nyereségetek megtermelésére. Más semmit nem tesz a munkanap folyamán. Minthogy azonban az adatok szerint az ő bére és az általa szolgáltatott értéktöbblet egyenlő nagyságú értékek, ezért nyilván 5³/₄ óra alatt termeli meg munkabérét és a másik 5³/₄ óra alatt tiszta nyereségeteket. Továbbá, minthogy a kétórai fonaltermék értéke az ő munkabérének plusz a ti tiszta nyereségeteknek értékösszegével egyenlő, e fonal-értéket 11½ munkaórának kell mérnie, az utolsó előtti óra termékét 5³/₄ munkaórának, az utolsóét ditto [úgyszintén]. Most kényes ponthoz érünk. Tehát figyelem! Az utolsó előtti munkaóra közönséges munkaóra, akárcsak az első. Ni plus, ni moins [sem több, sem kevesebb]. Hogyan termelhet ennélfogva a fonómunkás egy munkaóra alatt olyan fonal-értéket, amely 5³/₄ munkaórát testesít meg? Valójában nem művel ilyen csodát. Ami használati értéket 1 munkaóra alatt termel, az meghatározott mennyiségű fonal. E fonal értékét 5³/₄ munkaóra méri, amiből 4³/₄ az ő közreműködése nélkül már benne rejlik az óránként elfogyasztott termelési eszközökben, a gyapotban, a gépi berendezésben stb., ⁴/₄-et, azaz 1 órát pedig ő maga tett hozzá. Mivel tehát munkabérét 5³/₄ óra alatt termeli meg, és mivel 1 fonó-óra fonalterméke ugyancsak 5³/₄ munkaórát tartalmaz, korántsem boszorkányság, hogy 5³/₄ fonó-órájának értékterméke 1 fonó-óra termékértékével egyenlő. De egészen rossz úton jártok, ha úgy vélitek, hogy a munkás munkanapjának akár csak egyetlen időatomját is a gyapot, gépi berendezés stb. értékének újratermelésére, illetve „pótlására” vesztegeti. Azáltal, hogy munkája gyapotból és orsókból fonalat készít, azáltal, hogy fon, a gyapot és az orsók értéke magától átmegy a fonalra. Ez munkája minőségének, nem pedig mennyiségének köszönhető. Persze 1 óra alatt több gyapotértéket stb. visz át a fonalra, mint ½ óra alatt, de csak azért, mert 1 óra alatt több gyapotot fon meg, mint ½ óra alatt. Megértitek hát: a ti kijelentésetek, hogy a munkás az utolsó előtti órában munkabérének értékét, az utolsóban pedig a tiszta nyereséget termeli meg, nem jeleni semmi mást, mint azt, hogy munkanapja 2 órájának fonaltermékében — akár az elején, akár az utolján van ez a 2 óra — 11½ munkaóra testesül meg, éppen annyi óra, amennyit egész munkanapja számlál. Az a kijelentés pedig, hogy a munkás az első 5³/₄ órában munkabérét és az utolsó 5³/₄ órában tiszta nyereségeteket termeli meg, ugyancsak nem jelent semmi mást, mint azt, hogy az első 5³/₄ órát megfizetitek és az utolsó 5³/₄ órát nem fizetitek meg. A munkaerő megfizetése helyett a munka megfizetéséről beszélek, hogy a ti tolvajnyelveteken szóljak. Ha mármost, urak, egybevetitek azt a munkaidőt, amelyet megfizettek, azzal a munkaidővel, amelyet nem fizettek meg, akkor azt fogjátok látni, hogy az arány félnap a félnaphoz, tehát 100%, ami mindenesetre csinos százalékarány. Ahhoz sem fér a legcsekélyebb kétség sem, hogy ha „kezeiteket” 11½ óra helyett 13 óra hosszat robotoltatjátok és — ami jellemző rátok — a 1½ óra többletet a puszta többletmunkához csapjátok hozzá, akkor az utóbbi 5³/₄ óráról 7¹/₄ órára nő, s ezért az értéktöbblet rátája 100%-ról 126²/₂₃%-ra emelkedik. Ellenben ugyancsak veszettül vérmesek vagytok, ha azt remélitek, hogy az a 1½ óra hozzátevésével 100-ról 200%-ra, sőt 200% fölé, vagyis „több mint kétszeresére” fog emelkedni. Másrészt — az emberi szív csodálatos jószág, kivált, ha az ember a szívét a bugyellárisban hordja — ugyancsak megháborodott pesszimisták vagytok, ha attól féltek, hogy a munkanapnak 11½ óráról 10½ órára való csökkentésével egész tiszta nyereségetek füstbe megy. Korántsem. Minden más körülményt változatlannak feltételezve, a többletmunka 5³/₄ óráról 4³/₄ órára fog csökkenni, ami még mindig egész tekintélyes értéktöbbletrátát, nevezetesen 82¹⁴/₂₃%-ot ad. A végzetes „utolsó óra” pedig, amelyről több mesét hordtatok össze, mint a khiliaszták⁷⁹ a világ végéről, csak „all bosh” [merő fecsegés]. Elvesztése sem a ti „tiszta nyereségetekbe”, sem az általatok megdolgoztatott mindkét nembeli gyermekek „lelki tisztaságába” nem fog kerülni.^32a*
^32a* Míg Senior bebizonyította, hogy „az utolsó munkaórától” függ a gyárosok tiszta nyeresége, az angol pamutipar létezése, Anglia világpiaci nagysága, dr. Andrew Ure⁸⁰ ráadásul azt bizonyította be, hogy az olyan gyári gyermekeket és 18 éven aluli fiatal személyeket, akiket nem tartanak teljes 12 óra hosszat a gyárhelyiség meleg és tiszta erkölcsi levegőjében, hanem „egy órával” előbb kilöknek a rideg és frivol külvilágba, a henyélés és a bűn megfosztja lelki üdvösségüktől. 1848 óta a gyárfelügyelők nem fáradnak bele, hogy félévi „Report”-jaikban a gyárosokat „az utolsó”, a „végzetes órával” bosszantsák. Így Howell úr 1855. május 31-i gyári jelentésében ezt mondja: „Ha a következő éles eszű számítás” (idézi Seniort) „helyes lenne, akkor az Egyesült Királyságban minden pamutgyár 1850 veszteséggel dolgozott volna.” („Reports of the Insp. of Fact. fór the half year ending 30th April 1855”, 19—20. old.) 1848-ban, miután a tízórás törvényt a parlament elfogadta, a gyárosok a Dorset és Somerset grófságok közötti szétszórt falusi lenfonodák egyes, szabályozott munkanap szerint dolgozó munkásaira ellenbeadványt kényszerítettek, amelyben többek között ez áll: „Az Önök kérelmezői, mint szülők, úgy vélik, hogy egy további üres órának nem lehet más következménye, mint az, hogy züllésbe taszítja gyermekeiket, mert a henyélés minden bűn szülőanyja.” Ehhez az 1848. október 31-i gyári jelentés megjegyzi: „A lenfonodáknak a levegője, amelyekben ezeknek az erényes és gyengéd szülőknek a gyermekei dolgoznak, annyira terhes a nyersanyag számtalan porszemcséjével, rostrészecskéjével, hogy rendkívül kellemetlen akár csak 10 percet is eltölteni a fonószobákban, mert ez nem lehetséges a nélkül a roppant kínos érzés nélkül, hogy a szemet, a fület, az orrot és a szájat azonnal eltömik a lenporfelhők, amelyek elől nincs menekvés. Maga a munka a gépek lázas rohanása miatt szakadatlan megfeszített ügyességet és mozgást követel, soha el nem lankadó figyelem ellenőrzése mellett, és kissé keménynek tűnik, hogy szülők a »lustálkodás« kifejezéssel illethetik saját gyermekeiket, akik, ha az evés idejét levonjuk, 10 teljes órát ilyen foglalatossághoz vannak béklyózva, ilyen levegőben… Ezek a gyerekek hosszabb időt dolgoznak, mint a szomszédos falvak béresei… Az ilyen, »henyélést és bűnt« emlegető szeretettelen fecsegést a legtisztább szenteskedésnek és a legszemérmetlenebb képmutatásnak kell bélyegezni… A közönségnek az a része, amely mintegy 12 évvel ezelőtt felháborodott azon a biztonságon, amellyel, magas tekintély által szentesítve, nyilvánosan és egészen komolyan kinyilatkoztatták, hogy a gyáros egész »tiszta nyeresége« az »utolsó óra« munkájából fakad, és hogy ezért a munkanapnak 1 órával való csökkentése megsemmisíti a tiszta nyereséget — a közönségnek ez a része, állítjuk, aligha fog hinni a szemének, ha most azt látja, hogy az »utolsó óra« erényeiről szóló eredeti felfedezést azóta annyira tökéletesítették, hogy ezek »erkölcsöt« és »profitot« egyaránt magukban foglalnak; úgyhogy ha a gyermekmunka tartamát 10 teljes órára csökkentik, akkor a gyermekek erkölcse alkalmazójuk nettónyereségével együtt odavész, mert mindkettő ettől az utolsó, ettől a végzetes órától függ.” („Rep. of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1848”, 101. old.) Ugyanez a gyári jelentés azután kóstolót ad e gyáros urak „erkölcséből” és „erényéből”, azokból a mesterkedésekből, fortélyokból, csábításokból, fenyegetésekből, hamisításokból stb., melyekkel néhány egészen lezüllött munkást ilyesféle beadványok aláírására késztettek, hogy azután ezeket mint egy egész iparág, egész grófságok beadványát sózzák rá a parlamentre. — Az úgynevezett gazdasági „tudomány” mai állapotára roppant jellemző, hogy sem maga Senior, aki később — becsületére legyen mondva — erélyesen kiállt a gyári törvényhozás mellett, sem eredeti és későbbi ellenfelei nem tudták feloldani az „eredeti felfedezés” tévkövetkeztetéseit. A tényleges tapasztalathoz fellebbeztek. A why és wherefore [miért és mi miatt] rejtély maradt.*

Ha majd egyszer valóban üt az „utolsó órácskátok”, gondoljatok az oxfordi professzorra. Most pedig: Egy jobb világban majd többet kívánok becses társaságotokból. Addio [isten hozzátok]!³³*… A Senior által 1836-ban felfedezett „utolsó óra” kürtjeiét 1848. április 15-én James Wilson, az egyik gazdasági főmandarin a londoni „Economist”-ban⁸¹ újból megfújta a tízórás törvény elleni harcban.
³³* De a professzor úr mégiscsak húzott valami hasznot manchesteri kirándulásából! A „Letters on the Factory Act”-ben az egész tiszta nyereség — a „profit” és a „kamat”, sőt „something more” [valamivel több] — a munkás meg nem fizetett egy munkaórájától függ! Egy évvel azelőtt oxfordi diákok és művelt nyárspolgárok épülésére megírt „Outlines of Political Economy”-jában a Ricardo-féle, munkaidő által való értékmeghatározással szemben még azt „fedezte fel”, hogy a profit a tőkés munkájából, a kamat pedig aszkéziséből, „absztinenciájából” származik. A mese maga régi volt, de az „absztinencia” szó új. Roscher úr ezt helyesen „önmegtartóztatás”-sal [Enthaltung] fordítja. Latinban kevésbé járatos honfitársai, a Wirthek, Schulzék és egyéb Michelek⁸² ezt „lemondás”-sá [Entsagung] szerzetesítettek.*

4. A többlettermék
A terméknek azt a részét (a 2. pont alatti példában a 20 font fonal ¹/_l0-ét, vagyis 2 font fonalat), amelyben az értéktöbblet megtestesül, többletterméknek (Mehrprodukt, surplus produce, produit net) nevezzük. Ahogyan az értéktöbblet rátáját nem a tőke teljes összegéhez, hanem változó alkotórészéhez való viszonya határozza meg, úgy a többlettermék nagyságát sem az össztermék megmaradó részéhez, hanem ahhoz a termékrészhez való viszonya határozza meg, amelyben a szükséges munka megtestesül. Ahogyan a tőkés termelés meghatározó célja értéktöbblet termelése, úgy a gazdagság fokát nem a termék abszolút nagysága, hanem a többlettermék relatív nagysága méri.³⁴*
³⁴* „Egy egyén számára, akinek 20 000 £ tőkéje van és a profitja évenként 2000 £, teljesen közömbös dolog lenne, hogy tőkéje 100 vagy 1000 munkást foglalkoztat-e, hogy a termelt áru 10 000 vagy 20 000 £-ért kerül-e eladásra, mindig feltéve, hogy profitja semmi esetre sem csökken 2000 £ alá. Vajon a nemzet reális érdeke nem hasonlatos-e? Feltéve, hogy reális nettójövedelme, járadéka és profitja ugyanaz, semmi jelentősége nincs annak, hogy ez a nemzet 10 vagy 12 millió lakosból áll-e.” (Ricardo: „Principles etc.”, 416. old.) Már jóval Ricardo előtt a többlettermék fanatikusa, Arthur Young, egy máskülönben terjengősen locsogó, kritikátlan író, akinek hírneve fordított arányban áll érdemeivel, megmondotta többek között: „Vajon mi haszna volna egy modern királyságban egy egész tartománynak, amelynek földjét régi római módra, független kisparasztok művelnék meg — felőlem ugyan mégoly jól is? Mi célja volna ennek, azon az egyen kívül, hogy embereket nemzzenek (the mere purpose of breeding men), aminek önmagában egyáltalán nincs célja (is a most useless purpose).” (Arthur Young: „Political Arithmetic etc.” [Politikai számtan stb.], London 1774, 47. old.)
Pótlás a 34. jegyzethez. Furcsa „az erős hajlam […] arra, hogy a nettógazdagságot (net wealth) a munkásosztályra nézve jótékonynak tüntessék fel … [amiért alkalmaztatást nyújt] bár nyilvánvaló, hogy nem azért, mert nettó”. (Th. Hopkins: „On Rent of Land etc.” [A földjáradékról stb.], London 1828, 126. old.)*

A szükséges munkának és a többletmunkának, vagyis azon időszakaszoknak összege, amelyekben a munkás a munkaerejét pótló értéket és az értéktöbbletet termeli, alkotja munkaidejének abszolút nagyságát — a munkanapot (working day).

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Marx – Tőke 1 – A munkaerő kizsákmányolási foka
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

Marx
Hetedik fejezet
Az értéktöbblet rátája
Marx
Hetedik fejezet
Az értéktöbblet rátája
1. A munkaerő kizsákmányolási foka
Az értéktöbblet, amelyet a C előlegezett tőke a termelési folyamatban létrehozott, vagyis az előlegezett C tőkeérték értékesülése, mindenekelőtt a termék értékének a termelési elemek értékösszege feletti többleteként jelentkezik.

A C tőke két részre esik szét, egy c pénzösszegre, amelyet termelési eszközökre, és egy másik, v pénzösszegre, amelyet munkaerőre fordítanak; c az állandó, v a változó tőkévé átváltoztatott értékrészt képviseli.⁷⁴ Eredetileg tehát C = c+v, például 500 £ előlegezett tőke = 410 £ (c)+90 £ (v). A termelési folyamat végén olyan áru kerül ki, amelynek értéke = (c+v)+m, ahol m az értéktöbblet, például: (410 £ (c)+90 £ (v))+90 £ (m). A C eredeti tőke C’-vé, 500 £-ből 590 £-gé változott át. A kettejük közti különbség — m, 90 értéktöbblet. Minthogy a termelési elemek értéke egyenlő az előlegezett tőke értékével, ezért valójában tautológia az, hogy a termék értékének a termelési elemek értéke feletti többlete egyenlő az előlegezett tőke értékesülésével, vagyis egyenlő a termelt értéktöbblettel.

Mindazonáltal ez a tautológia közelebbi meghatározást követel. A termékértékkel a képzésében elfogyasztott termelési elemek értékét hasonlítjuk össze. De láttuk, hogy az alkalmazott állandó tőke munkaeszközökből álló része értékének csak egy darabját adja át a terméknek, másik darabja viszont továbbra is megmarad régi létezési formájában. Minthogy az utóbbi az értékképzésben nem játszik szerepet, itt el kell tőle vonatkoztatnunk. Ha bevennénk a számításba, ez mit sem változtatna a helyzeten. Tegyük fel, hogy c = 410 £, s ez 312 £-nyi nyersanyagból, 44 £-nyi segédanyagból és 54 £-nyi, a folyamatban elkopó gépi berendezésből áll, a valóban alkalmazott gépi berendezés értéke azonban 1054 £. A termékérték létrehozásához előlegezettnek csak azt az 54 £ értéket számítjuk, amelyet a gépi berendezés a funkciója révén elveszít és ennélfogva átad a terméknek. Ha azt az 1000 £-et, amely régi formájában tovább létezik mint gőzgép stb., szintén számításba vennénk, akkor ezt mindkét oldalon, az előlegezett érték oldalán is, a termékérték oldalán is meg kellene tennünk^26a*, és akkor 1500 £-et, illetve 1590 £-et kapnánk. A különbség, vagyis az értéktöbblet továbbra is 90 £ lenne. Az értéktermeléshez előlegezett állandó tőkén ezért — hacsak az összefüggésből nem az ellenkezője világlik ki — mindig csak a termelésben elfogyasztott termelési eszközök értékét értjük.
^26a* „Ha az alkalmazott állótőke értékét mint az előlegek egy részét számítjuk, altkor e tőkének az év végén megmaradó értékét mint az évi bevételek egy részét kell számítanunk.” (Malthus: „Principles of Political Economy” [A politikai gazdaságtan alapelvei], II. kiad., London 1836, 269. old.)*

Ennek feltételezése után térjünk vissza a C = c+v formulához, amely átváltozik C’ = (c+v)+m formulává, s éppen ezáltal C átváltozik C’-vé. Tudjuk, hogy az állandó tőke értéke a termékben csak újramegjelenik. A folyamat során valóban újonnan létrehozott értéktermék tehát különbözik a folyamatból kapott termékértéktől, ezért az értéktermék nem (c+v)+m, azaz (410 £ (c)+90 £ (v))+90 £ (m), ahogyan az első pillantásra látszik, hanem v+m, azaz 90 £ (v)+90 £ (m); nem 590 £, hanem 180 £. Ha c, az állandó tőke, 0-val lenne egyenlő, másszóval, ha lennének olyan iparágak, amelyekben a tőkésnek semmilyen termelt termelési eszközt, sem nyersanyagot, sem segédanyagokat, sem munkaszerszámokat nem kellene alkalmaznia, hanem csupán természettől meglevő anyagokat és munkaerőt, akkor semmiféle állandó értékrészt nem kellene átvinni a termékre. A termékértéknek ez az eleme, példánkban 410 £, elesnék, de a 180 £ értéktermék, amely 90 £ értéktöbbletet tartalmaz, ugyanakkora maradna, mint ha c igen nagy értékösszeget jelenítene meg. Ez esetben C = (0+v) = v’, és C’, az értékesült tőke = v+m, C’—C pedig továbbra is = m. Ha megfordítva, m lenne egyenlő 0-val, másszóval, ha a munkaerő, amelynek értékét a változó tőkében előlegezik, csak egyenértéket termelt volna, akkor C = c+v, és C’ (a termékérték) = (c+v)+0, tehát C=C’. Az előlegezett tőke nem értékesült volna.

Valójában már tudjuk, hogy az értéktöbblet csupán következménye a v, a munkaerővé átalakított tőkerész értékváltozásának, hogy tehát v+m = v+ +Δv (v plusz v növekménye). De a valóságos értékváltozást, és azt az arányt, amelyben az érték változik, elhomályosítja az, hogy változó alkotórészének növekedése következtében az előlegezett össztőke is nő. 500 volt és 590-né lesz. A folyamat tiszta elemzése tehát megköveteli, hogy egészen elvonatkoztassunk a termékértéknek attól a részétől, amelyben csak állandó tőkeérték jelenik meg újra, vagyis hogy a c állandó tőkét 0-val tegyük egyenlővé, és ezzel alkalmazzuk a matematikának egy olyankor használt törvényét, amikor változó és állandó nagyságokkal dolgozik és amikor az állandó nagyság csak összeadás vagy kivonás révén kapcsolódik össze a változóval.

Egy másik nehézség a változó tőke eredeti formájából ered. A fenti példában C’ — 410 £ állandó tőke +90 £ változó tőke +90 £ értéktöbblet. 90 £ azonban adott, tehát állandó nagyság, s ezért képtelen dolognak látszik változó nagyságként kezelni. De 90 £ (v), azaz 90 £ változó tőke itt valójában csak jelképe annak a folyamatnak, amelyen ez az érték átmegy. A munkaerő megvásárlására előlegezett tőkerész meghatározott mennyiségű tárgyiasult munka, tehát állandó értéknagyság, akárcsak a megvásárolt munkaerő értéke. Magában a termelési folyamatban azonban az előlegezett 90 £ helyébe a ténykedő munkaerő, a holt munka helyébe eleven, a nyugvó nagyság helyébe folyékony, az állandó helyébe változó lép. Az eredmény: a v újratermelése plusz a v növekménye. A tőkés termelés álláspontjáról ez az egész folyamat a munkaerővé átalakított — eredetileg állandó — érték önmozgása. A folyamatot is, eredményét is, ennek az értéknek a javára írják. Ezért ha a 90 £ változó tőke, vagyis magát értékesítő érték formulája ellentmondásosan jelenik meg, ez csupán a tőkés termelésben benne rejlő ellentmondást fejez ki.

Az első pillantásra megütközést kelt az, hogy az állandó tőkét 0-val tesszük egyenlővé. De a mindennapi életben ezt állandóan megteszik. Ha például valaki Angliának a pamutiparból származó nyereségét akarja kiszámítani, akkor mindenekelőtt levonja az Egyesült Államoknak, Indiának, Egyiptomnak stb. kifizetett gyapotárat; azaz a termékértékben csak újramegjelenő tőkeértéket 0-val teszi egyenlővé.

Persze nemcsak az értéktöbblet és azon tőkerész viszonyának van nagy gazdasági jelentősége, amelyből az előbbi közvetlenül ered és amelynek értékváltozását megtestesíti, hanem az értéktöbblet és az előlegezett össztőke, viszonyának is. Ezt a viszonyt ezért a harmadik könyvben részletesen tárgyaljuk. Ahhoz, hogy a tőke egy részét munkaerővé való átalakítása révén értékesíteni lehessen, a tőke egy másik részét termelési eszközökké kell változtatni. Hogy a változó tőke funkcionálhasson, ahhoz megfelelő arányokban, a munkafolyamat meghatározott technikai jellege szerint, állandó tőkét kell előlegezni. Az a körülmény azonban, hogy egy vegyi folyamathoz retorták és más edények kellenek, nem akadályoz bennünket abban, hogy az elemzésnél magától a retortától el ne vonatkoztassunk. Amennyiben az értékteremtést és az értékváltozást önmagáért, azaz tisztán vizsgáljuk, annyiban a termelési eszközök, az állandó tőkének ezek az anyagi alakjai, csupán azt az anyagot szolgáltatják, amelyben a folyékony, értékképző erőnek rögződnie kell. Ezért közömbös az is, hogy mi a természete ennek az anyagnak, hogy gyapot-e avagy vas. Közömbös ez anyag értéke is. Csak elegendő tömegben kell meglennie ahhoz, hogy a termelési folyamat alatt kifejtendő munkamennyiséget fel tudja szívni. Ha ez a tömeg adva van, akkor akár emelkedik, akár esik az értéke, akár pedig érték nélküli, miként a föld és a tenger, mindez nem érinti az értékteremtés és értékváltozás folyamatát.²⁷*
²⁷* Jegyzet a 2. kiadáshoz. Magától értetődik, hogy — Lucretius kifejezésével élve — „nil posse creari de nihilo”. Semmiből semmi nem lesz.⁷⁵ Az „értékteremtés” munkaerőnek munkává való átalakulása. Maga a munkaerő pedig mindenekelőtt emberi organizmussá átalakult természeti anyag.*

Először is tehát az állandó tőkerészt nullával tesszük egyenlővé. Az előlegezett tőke ezért c+v-ből v-re redukálódik, a (c+v)+m termékérték pedig (v+m) értéktermékre. Ha az értéktermék adva van, = 180 £, amelyben a termelési folyamat egész tartama alatt folyó munka testesül meg, akkor ebből le kell vonnunk a változó tőke értékét, 90 £-et, hogy az értéktöbbletet, 90 £-et megkapjuk. Ez a szám, a 90 £ = m, itt a termelt értéktöbblet abszolút nagyságát fejezi ki. Az értéktöbblet aránylagos nagyságát azonban, tehát azt az arányt, amelyben a változó tőke értékesült, nyilvánvalóan az értéktöbbletnek a változótőkéhez való aránya határozza meg, vagyis ^m/_v fejezi ki. A fenti példában tehát 90/90 = 100%. A változó tőkének ezt a viszonylagos értékesülését, vagyis az értéktöbblet viszonylagos nagyságát az értéktöbblet rátájának nevezem.²⁸*
²⁸* Ugyanolyan módon, ahogyan az angolok „rate of profits-ot”, „rate of interest-et” stb. használnak. A harmadik könyvből meglátjuk majd, hogy a profitrátát könnyű megérteni, mihelyt az értéktöbblet törvényeit ismerjük. A fordított úton nem lehet megérteni ni l’un, ni l’autre [sem az egyiket, sem a másikat].*

Láttuk, hogy a munkás a munkafolyamat egyik szakaszában csak munkaerejének értékét, vagyis szükséges létfenntartási eszközeinek értékét termeli meg. Minthogy munka társadalmi megosztásán nyugvó viszonyok között termel, létfenntartási eszközeit nem közvetlenül termeli, hanem egy különös áru, például a fonal formájában értéket termel, amely egyenlő létfenntartási eszközeinek értékével, vagyis azzal a pénzzel, amelyen ezeket az eszközöket megvásárolja. Munkanapjának az a része, amelyet erre használ fel, nagyobb vagy kisebb aszerint, hogy átlagos napi létfenntartási eszközeinek mekkora az értéke, tehát aszerint, hogy mekkora a termelésükhöz szükséges átlagos napi munkaidő. Ha napi létfenntartási eszközeinek értéke átlagosan 6 tárgyiasult munkaórát testesít meg, akkor a munkásnak átlagosan napi 6 órát kell dolgoznia ahhoz, hogy ezt az értéket megtermelje. Ha nem a tőkés számára, hanem önmaga számára, függetlenül dolgoznék, akkor — egyébként változatlan körülmények között — továbbra is átlagban a napnak ugyanekkora hányadán át kellene dolgoznia, hogy munkaerejének értékét megtermelje és ezáltal a saját fenntartásához, azaz állandó újratermeléséhez szükséges létfenntartási eszközöket megszerezze. De mivel a munkanapnak abban a részében, amelyben munkaerejének napi értékét — mondjuk 3 sh.-et — termeli meg, csak a tőkés által neki már kifizetett^28a* érték egyenértékét termeli meg, tehát az újonnan létrehozott értékkel csak az előlegezett változó tőkeértéket pótolja, ezért ez az értéktermelés puszta újratermelésként jelenik meg. A munkanapnak azt a részét tehát, amelyben ez az újratermelés végbemegy, szükséges munkaidőnek, az ezalatt kifejtett munkát pedig szükséges munkának nevezem.²⁹* Szükséges a munkás számára, mert független munkájának társadalmi formájától. Szükséges a tőke és világa számára, mert bázisuk a munkás állandó megléte.
^28a* (Jegyzet a 3. kiadáshoz. A szerző itt a közkeletű gazdasági nyelvet használja. Emlékezhetünk arra, hogy — miként a 137. [nálunk 97.] oldalon bebizonyosodott — a valóságban nem a tőkés „előlegez” a munkásnak, hanem a munkás a tőkésnek. — F. E.)*
²⁹* A „szükséges munkaidő” kifejezést ebben az írásban eddig valamely áru termeléséhez egyáltalában társadalmilag szükséges munkaidőre alkalmaztuk. Mostantól kezdve a munkaerő nevű sajátos áru termeléséhez szükséges munkaidőre is használjuk. Ugyanazon terminus technicusnak [szakkifejezésnek] különböző értelemben való használata fonák dolog, de egyetlen tudományban sem kerülhető el egészen. Vessük össze például a felsőbb és az alsóbb matematikát.*

A munkafolyamat második időszaka, amelyet a munkás a szükséges munka határain túl robotol le, munkába, munkaerő kifejtésébe kerül ugyan neki, de nem képez az ő számára értéket. Értéktöbbletet képez, amely a semmiből teremtetés minden csáberejével nevet a tőkésre. A munkanapnak ezt a részét többletmunkaidőnek, és az ez idő alatt kifejtett munkát többletmunkának (Mehrarbeit, surplus labour) nevezem. Amilyen döntő egyáltalában az érték megismerése szempontjából, hogy azt munkaidő puszta megalvadásának, pusztán tárgyiasult munkának, éppoly döntő az értéktöbblet megismerése szempontjából, hogy azt többletmunkaidő puszta megalvadásának, pusztán tárgyiasult többletmunkának fogjuk fel. Csak az a forma, amelyben ezt a többletmunkát a közvetlen termelőből, a munkásból kipréselik, különbözteti meg egymástól a gazdasági társadalomalakulatokat, például a rabszolgaság társadalmát a bérmunkáétól.³⁰*
³⁰* Wilhelm Thuküdidész Roscher úr igazán gottschedi zsenialitással⁷⁶ fedezi fel, hogy míg az értéktöbblet, illetve a többlettermék képződése és az ezzel kapcsolatos felhalmozás manapság a tőkés „takarékosságának” köszönhető, aki ezért „például kamatot kíván”, addig „a legalacsonyabb kultúrfokokon… a gyengébbeket kényszerítik takarékosságra az erősebbek”. („Die Grundlagen etc ”, 82., 78. old.) Munka megtakarítására? vagy nem létező termékfeleslegek megtakarítására? A tényleges-tudatlanságon kívül az érték és értéktöbblet lelkiismeretes elemzésétől, valamint az esetleg kényes, rendőrileg tilos eredménytől való apologetikus irtózás kényszeríti az ilyen Roschert és társait arra, hogy a tőkésnek meglevő értéktöbbletek elsajátítására vonatkozó többé-kevésbé plauzibilis igazoló okait az értéktöbblet keletkezésének okaivá forgassák ki.*

Minthogy a változó tőke értéke = az általa megvásárolt munkaerő értékével, s minthogy a munkanap szükséges részét ennek a munkaerőnek az értéke, az értéktöbbletet viszont a munkanap többletrésze határozza meg, ebből következik: az értéktöbblet úgy aránylik a változó tőkéhez, mint a többletmunka a szükséges munkához, vagyis az értéktöbblet rátája m/v = többletmunka/szükséges munka. Mindkét arány ugyanazt a viszonyt fejezi ki más-más formában, az egyik esetben tárgyiasult, a másik esetben folyékony munka formájában.

Az értéktöbblet rátája ennélfogva egzakt módon kifejezi a munkaerő tőke általi, vagyis a munkás tőkés általi kizsákmányolásának fokát.^30a*
^30a* Jegyzet a 2. kiadáshoz. Ámbár az értéktöbblet rátája egzakt módon kifejezi a munkaerő kizsákmányolásának fokát, nem fejezi ki a kizsákmányolás abszolút nagyságát. Ha például a szükséges munka = 5 óra, és a többletmunka = 5 óra, akkor a kizsákmányolás foka = 100%. A kizsákmányolás nagyságát itt 5 óra méri. Ha ellenben a szükséges munka = 6 óra, és a többletmunka = 6 óra, akkor a kizsákmányolás foka változatlanul 100%, míg a kizsákmányolás nagysága 20%-kal növekszik, 5 óráról 6 órára.*

Feltevésünk szerint a termék értéke = (410£(c)+90£(v))+90£ (m), az előlegezett tőke = 500 £ volt. Minthogy az értéktöbblet = 90 és az előlegezett tőke = 500, a számítás szokásos módja szerint azt kapnók eredményül, hogy az értéktöbblet rátája (amelyet összecserélnek a profitrátával) = 18%, olyan arányszám, amelynek alacsonysága Carey urat és a többi harmónia-hirdetőt elérzékenyítené. Valójában azonban az értéktöbblet rátája nem = m/c azaz m/c+v hanem = m/v tehát nem 90/500, hanem 90/90 = 100%, a látszólagos kizsákmányolási foknak több mint ötszöröse. Ámbár az adott esetben nem ismerjük sem a munkanap abszolút nagyságát, sem a munkafolyamat periódusát (nap, hét stb.), sem pedig, végül, a 90 £ változó tőke által egyidejűleg mozgásba hozott munkások számát — mégis az értéktöbblet rátája, m/v, többletmunka/szükséges munka formába való átválthatósága révén pontosan megmutatja nekünk a munkanap két alkotórészének egymáshoz való arányát. Ez 100%. A munkás tehát a nap egyik felében a maga számára, a másik felében a tőkés számára dolgozott.

Az értéktöbbletráta kiszámításának módszere tehát rövidre fogva ez: Vesszük az egész termékértéket, és az ebben csak újramegjelenő állandó tőkeértéket nullával tesszük egyenlővé. A fennmaradó értékösszeg az egyetlen az áru képzésének folyamatában valóban létrehozott értéktermék. Ha az értéktöbblet adva van, akkor azt ebből az értéktermékből levonjuk, hogy a változó tőkét megkapjuk. Fordítva járunk el, ha az utóbbi van adva és az értéktöbbletet keressük. Ha mindkettő adva van, akkor már csak a befejező műveletet kell elvégeznünk, az értéktöbbletnek a változó tőkéhez való viszonyát, m/v-t kell kiszámítanunk.

Bármilyen egyszerű ez a módszer, mégis helyesnek látszik, hogy az olvasót az ennek alapjául szolgáló és számára szokatlan szemléleti módba néhány példa segítségével begyakoroltassuk.

Az első példa legyen egy 10 000 mule-orsós fonoda, amely amerikai gyapotból 32. számú fonalat fon, és orsónként heti 1 font fonalat termel. A hulladék 6%. Tehát hetenként 10 600 font gyapotot dolgoznak fel 10 000 font fonallá és 600 font hulladékká. 1871 áprilisában e gyapot fontjának ára 7¾ d., tehát a 10 600 font kereken 342 £-be kerül. A 10 000 orsó, előfonó-berendezést és gőzgépet is beleszámítva, orsónként 1 £-be, tehát 10 000 £-be kerül. Kopásuk évente 10% = 1000 £, vagyis hetenként 20 £. A gyárépület bére 300 £, vagyis egy hétre 6 £. A szén (óránként és lóerőnként 4 font, 100 (indikált) lóerőre és heti 60 órára számítva, beleértve az épület fűtését) heti 11 ton, tonja 8 sh. 6 d., kereken heti 4½ £; a gáz heti 1 £, az olaj heti 4½ £, tehát az összes segédanyagok heti 10 £-be kerülnek. Az állandó értékrész tehát heti 378 £. A munkabér heti 52 £. A fonal fontjának ára 12¼ d., vagyis 10 000 font = 510 £, az értéktöbblet tehát 510—430 = 80 £. A 378 £ állandó értékrészt 0-val tesszük egyenlővé, mivel nem vesz részt a heti értékképzésben. Megmarad a 132 = 52 (v)+80 (m) £ heti értéktermék. Az értéktöbblet rátája tehát 80/52 = 153¹¹/₁₃%. Tízórás átlagos munkanap esetén ez adódik: szükséges munka = 3³¹/₃₃ óra és többletmunka = 6²/₃₃ óra.³¹*
³¹* Jegyzet a 2. kiadáshoz. Az első kiadásban megadott, 1860-ra vonatkozó fonoda-példa néhány ténybeli tévedést tartalmazott. A szövegben most közölt teljesen pontos adatokat egy manchesteri gyáros szolgáltatta nekem. — Meg kell jegyeznem, hogy Angliában a régi lóerőt a hengerátmérő szerint számították, az új viszont a valóságos erő szerint számít, amelyet az indikátor jelez.*

Jacob az 1815-ös évre, quarteronként 80 sh.-es búzaár és acre-enként 22 bushelos átlagtermés, tehát acre-enként 11 £-nyi hozam alapulvételével az alábbi, különböző tételek előzetes kiegyenlítődése miatt igen hiányos, de célunkra kielégítő számítást közli:⁷⁷

Az értéktöbblet — mindig feltételezve, hogy a termék ára egyenlő értékével — itt a különböző rovatok, profit, kamat, tized stb. között oszlik meg. Ezek a rovatok számunkra közömbösek. Összeadjuk őket, 3 £ 11 sh.-nyi értéktöbbletet kapunk. A vetőmagra és trágyára költött 3 £ 19 sh.-et mint állandó tőkerészt 0-val tesszük egyenlővé. Megmarad 3 £ 10 sh. előlegezett változó tőke, amelynek helyébe 3 £ 10 sh.+ 3 £ 11 sh. új értéket termeltek. Vagyis m/v = 3 £ 11 sh./3 £ 10 sh. több mint 100%. A munkás munkanapjának több mint a felét fordítja értéktöbblet termelésre, amelyet különböző személyek különböző ürügyeken elosztanak maguk között.^31a*
^31a* Az adott számítások csak illusztrációul szolgálnak. Feltételezik ugyanis, hogy az árak egyenlők az értékekkel. A harmadik könyvben majd látni fogjuk, hogy ez az egyenlővé tétel nem ilyen egyszerű módon történik, még átlagárakra vonatkozólag sem.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!