Marx – Tőke 1 – A munkaerő kizsákmányolási foka

Marx – Tőke 1 – A munkaerő kizsákmányolási foka
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

Marx
Hetedik fejezet
Az értéktöbblet rátája
Marx
Hetedik fejezet
Az értéktöbblet rátája
1. A munkaerő kizsákmányolási foka
Az értéktöbblet, amelyet a C előlegezett tőke a termelési folyamatban létrehozott, vagyis az előlegezett C tőkeérték értékesülése, mindenekelőtt a termék értékének a termelési elemek értékösszege feletti többleteként jelentkezik.

A C tőke két részre esik szét, egy c pénzösszegre, amelyet termelési eszközökre, és egy másik, v pénzösszegre, amelyet munkaerőre fordítanak; c az állandó, v a változó tőkévé átváltoztatott értékrészt képviseli.⁷⁴ Eredetileg tehát C = c+v, például 500 £ előlegezett tőke = 410 £ (c)+90 £ (v). A termelési folyamat végén olyan áru kerül ki, amelynek értéke = (c+v)+m, ahol m az értéktöbblet, például: (410 £ (c)+90 £ (v))+90 £ (m). A C eredeti tőke C’-vé, 500 £-ből 590 £-gé változott át. A kettejük közti különbség — m, 90 értéktöbblet. Minthogy a termelési elemek értéke egyenlő az előlegezett tőke értékével, ezért valójában tautológia az, hogy a termék értékének a termelési elemek értéke feletti többlete egyenlő az előlegezett tőke értékesülésével, vagyis egyenlő a termelt értéktöbblettel.

Mindazonáltal ez a tautológia közelebbi meghatározást követel. A termékértékkel a képzésében elfogyasztott termelési elemek értékét hasonlítjuk össze. De láttuk, hogy az alkalmazott állandó tőke munkaeszközökből álló része értékének csak egy darabját adja át a terméknek, másik darabja viszont továbbra is megmarad régi létezési formájában. Minthogy az utóbbi az értékképzésben nem játszik szerepet, itt el kell tőle vonatkoztatnunk. Ha bevennénk a számításba, ez mit sem változtatna a helyzeten. Tegyük fel, hogy c = 410 £, s ez 312 £-nyi nyersanyagból, 44 £-nyi segédanyagból és 54 £-nyi, a folyamatban elkopó gépi berendezésből áll, a valóban alkalmazott gépi berendezés értéke azonban 1054 £. A termékérték létrehozásához előlegezettnek csak azt az 54 £ értéket számítjuk, amelyet a gépi berendezés a funkciója révén elveszít és ennélfogva átad a terméknek. Ha azt az 1000 £-et, amely régi formájában tovább létezik mint gőzgép stb., szintén számításba vennénk, akkor ezt mindkét oldalon, az előlegezett érték oldalán is, a termékérték oldalán is meg kellene tennünk^26a*, és akkor 1500 £-et, illetve 1590 £-et kapnánk. A különbség, vagyis az értéktöbblet továbbra is 90 £ lenne. Az értéktermeléshez előlegezett állandó tőkén ezért — hacsak az összefüggésből nem az ellenkezője világlik ki — mindig csak a termelésben elfogyasztott termelési eszközök értékét értjük.
^26a* „Ha az alkalmazott állótőke értékét mint az előlegek egy részét számítjuk, altkor e tőkének az év végén megmaradó értékét mint az évi bevételek egy részét kell számítanunk.” (Malthus: „Principles of Political Economy” [A politikai gazdaságtan alapelvei], II. kiad., London 1836, 269. old.)*

Ennek feltételezése után térjünk vissza a C = c+v formulához, amely átváltozik C’ = (c+v)+m formulává, s éppen ezáltal C átváltozik C’-vé. Tudjuk, hogy az állandó tőke értéke a termékben csak újramegjelenik. A folyamat során valóban újonnan létrehozott értéktermék tehát különbözik a folyamatból kapott termékértéktől, ezért az értéktermék nem (c+v)+m, azaz (410 £ (c)+90 £ (v))+90 £ (m), ahogyan az első pillantásra látszik, hanem v+m, azaz 90 £ (v)+90 £ (m); nem 590 £, hanem 180 £. Ha c, az állandó tőke, 0-val lenne egyenlő, másszóval, ha lennének olyan iparágak, amelyekben a tőkésnek semmilyen termelt termelési eszközt, sem nyersanyagot, sem segédanyagokat, sem munkaszerszámokat nem kellene alkalmaznia, hanem csupán természettől meglevő anyagokat és munkaerőt, akkor semmiféle állandó értékrészt nem kellene átvinni a termékre. A termékértéknek ez az eleme, példánkban 410 £, elesnék, de a 180 £ értéktermék, amely 90 £ értéktöbbletet tartalmaz, ugyanakkora maradna, mint ha c igen nagy értékösszeget jelenítene meg. Ez esetben C = (0+v) = v’, és C’, az értékesült tőke = v+m, C’—C pedig továbbra is = m. Ha megfordítva, m lenne egyenlő 0-val, másszóval, ha a munkaerő, amelynek értékét a változó tőkében előlegezik, csak egyenértéket termelt volna, akkor C = c+v, és C’ (a termékérték) = (c+v)+0, tehát C=C’. Az előlegezett tőke nem értékesült volna.

Valójában már tudjuk, hogy az értéktöbblet csupán következménye a v, a munkaerővé átalakított tőkerész értékváltozásának, hogy tehát v+m = v+ +Δv (v plusz v növekménye). De a valóságos értékváltozást, és azt az arányt, amelyben az érték változik, elhomályosítja az, hogy változó alkotórészének növekedése következtében az előlegezett össztőke is nő. 500 volt és 590-né lesz. A folyamat tiszta elemzése tehát megköveteli, hogy egészen elvonatkoztassunk a termékértéknek attól a részétől, amelyben csak állandó tőkeérték jelenik meg újra, vagyis hogy a c állandó tőkét 0-val tegyük egyenlővé, és ezzel alkalmazzuk a matematikának egy olyankor használt törvényét, amikor változó és állandó nagyságokkal dolgozik és amikor az állandó nagyság csak összeadás vagy kivonás révén kapcsolódik össze a változóval.

Egy másik nehézség a változó tőke eredeti formájából ered. A fenti példában C’ — 410 £ állandó tőke +90 £ változó tőke +90 £ értéktöbblet. 90 £ azonban adott, tehát állandó nagyság, s ezért képtelen dolognak látszik változó nagyságként kezelni. De 90 £ (v), azaz 90 £ változó tőke itt valójában csak jelképe annak a folyamatnak, amelyen ez az érték átmegy. A munkaerő megvásárlására előlegezett tőkerész meghatározott mennyiségű tárgyiasult munka, tehát állandó értéknagyság, akárcsak a megvásárolt munkaerő értéke. Magában a termelési folyamatban azonban az előlegezett 90 £ helyébe a ténykedő munkaerő, a holt munka helyébe eleven, a nyugvó nagyság helyébe folyékony, az állandó helyébe változó lép. Az eredmény: a v újratermelése plusz a v növekménye. A tőkés termelés álláspontjáról ez az egész folyamat a munkaerővé átalakított — eredetileg állandó — érték önmozgása. A folyamatot is, eredményét is, ennek az értéknek a javára írják. Ezért ha a 90 £ változó tőke, vagyis magát értékesítő érték formulája ellentmondásosan jelenik meg, ez csupán a tőkés termelésben benne rejlő ellentmondást fejez ki.

Az első pillantásra megütközést kelt az, hogy az állandó tőkét 0-val tesszük egyenlővé. De a mindennapi életben ezt állandóan megteszik. Ha például valaki Angliának a pamutiparból származó nyereségét akarja kiszámítani, akkor mindenekelőtt levonja az Egyesült Államoknak, Indiának, Egyiptomnak stb. kifizetett gyapotárat; azaz a termékértékben csak újramegjelenő tőkeértéket 0-val teszi egyenlővé.

Persze nemcsak az értéktöbblet és azon tőkerész viszonyának van nagy gazdasági jelentősége, amelyből az előbbi közvetlenül ered és amelynek értékváltozását megtestesíti, hanem az értéktöbblet és az előlegezett össztőke, viszonyának is. Ezt a viszonyt ezért a harmadik könyvben részletesen tárgyaljuk. Ahhoz, hogy a tőke egy részét munkaerővé való átalakítása révén értékesíteni lehessen, a tőke egy másik részét termelési eszközökké kell változtatni. Hogy a változó tőke funkcionálhasson, ahhoz megfelelő arányokban, a munkafolyamat meghatározott technikai jellege szerint, állandó tőkét kell előlegezni. Az a körülmény azonban, hogy egy vegyi folyamathoz retorták és más edények kellenek, nem akadályoz bennünket abban, hogy az elemzésnél magától a retortától el ne vonatkoztassunk. Amennyiben az értékteremtést és az értékváltozást önmagáért, azaz tisztán vizsgáljuk, annyiban a termelési eszközök, az állandó tőkének ezek az anyagi alakjai, csupán azt az anyagot szolgáltatják, amelyben a folyékony, értékképző erőnek rögződnie kell. Ezért közömbös az is, hogy mi a természete ennek az anyagnak, hogy gyapot-e avagy vas. Közömbös ez anyag értéke is. Csak elegendő tömegben kell meglennie ahhoz, hogy a termelési folyamat alatt kifejtendő munkamennyiséget fel tudja szívni. Ha ez a tömeg adva van, akkor akár emelkedik, akár esik az értéke, akár pedig érték nélküli, miként a föld és a tenger, mindez nem érinti az értékteremtés és értékváltozás folyamatát.²⁷*
²⁷* Jegyzet a 2. kiadáshoz. Magától értetődik, hogy — Lucretius kifejezésével élve — „nil posse creari de nihilo”. Semmiből semmi nem lesz.⁷⁵ Az „értékteremtés” munkaerőnek munkává való átalakulása. Maga a munkaerő pedig mindenekelőtt emberi organizmussá átalakult természeti anyag.*

Először is tehát az állandó tőkerészt nullával tesszük egyenlővé. Az előlegezett tőke ezért c+v-ből v-re redukálódik, a (c+v)+m termékérték pedig (v+m) értéktermékre. Ha az értéktermék adva van, = 180 £, amelyben a termelési folyamat egész tartama alatt folyó munka testesül meg, akkor ebből le kell vonnunk a változó tőke értékét, 90 £-et, hogy az értéktöbbletet, 90 £-et megkapjuk. Ez a szám, a 90 £ = m, itt a termelt értéktöbblet abszolút nagyságát fejezi ki. Az értéktöbblet aránylagos nagyságát azonban, tehát azt az arányt, amelyben a változó tőke értékesült, nyilvánvalóan az értéktöbbletnek a változótőkéhez való aránya határozza meg, vagyis ^m/_v fejezi ki. A fenti példában tehát 90/90 = 100%. A változó tőkének ezt a viszonylagos értékesülését, vagyis az értéktöbblet viszonylagos nagyságát az értéktöbblet rátájának nevezem.²⁸*
²⁸* Ugyanolyan módon, ahogyan az angolok „rate of profits-ot”, „rate of interest-et” stb. használnak. A harmadik könyvből meglátjuk majd, hogy a profitrátát könnyű megérteni, mihelyt az értéktöbblet törvényeit ismerjük. A fordított úton nem lehet megérteni ni l’un, ni l’autre [sem az egyiket, sem a másikat].*

Láttuk, hogy a munkás a munkafolyamat egyik szakaszában csak munkaerejének értékét, vagyis szükséges létfenntartási eszközeinek értékét termeli meg. Minthogy munka társadalmi megosztásán nyugvó viszonyok között termel, létfenntartási eszközeit nem közvetlenül termeli, hanem egy különös áru, például a fonal formájában értéket termel, amely egyenlő létfenntartási eszközeinek értékével, vagyis azzal a pénzzel, amelyen ezeket az eszközöket megvásárolja. Munkanapjának az a része, amelyet erre használ fel, nagyobb vagy kisebb aszerint, hogy átlagos napi létfenntartási eszközeinek mekkora az értéke, tehát aszerint, hogy mekkora a termelésükhöz szükséges átlagos napi munkaidő. Ha napi létfenntartási eszközeinek értéke átlagosan 6 tárgyiasult munkaórát testesít meg, akkor a munkásnak átlagosan napi 6 órát kell dolgoznia ahhoz, hogy ezt az értéket megtermelje. Ha nem a tőkés számára, hanem önmaga számára, függetlenül dolgoznék, akkor — egyébként változatlan körülmények között — továbbra is átlagban a napnak ugyanekkora hányadán át kellene dolgoznia, hogy munkaerejének értékét megtermelje és ezáltal a saját fenntartásához, azaz állandó újratermeléséhez szükséges létfenntartási eszközöket megszerezze. De mivel a munkanapnak abban a részében, amelyben munkaerejének napi értékét — mondjuk 3 sh.-et — termeli meg, csak a tőkés által neki már kifizetett^28a* érték egyenértékét termeli meg, tehát az újonnan létrehozott értékkel csak az előlegezett változó tőkeértéket pótolja, ezért ez az értéktermelés puszta újratermelésként jelenik meg. A munkanapnak azt a részét tehát, amelyben ez az újratermelés végbemegy, szükséges munkaidőnek, az ezalatt kifejtett munkát pedig szükséges munkának nevezem.²⁹* Szükséges a munkás számára, mert független munkájának társadalmi formájától. Szükséges a tőke és világa számára, mert bázisuk a munkás állandó megléte.
^28a* (Jegyzet a 3. kiadáshoz. A szerző itt a közkeletű gazdasági nyelvet használja. Emlékezhetünk arra, hogy — miként a 137. [nálunk 97.] oldalon bebizonyosodott — a valóságban nem a tőkés „előlegez” a munkásnak, hanem a munkás a tőkésnek. — F. E.)*
²⁹* A „szükséges munkaidő” kifejezést ebben az írásban eddig valamely áru termeléséhez egyáltalában társadalmilag szükséges munkaidőre alkalmaztuk. Mostantól kezdve a munkaerő nevű sajátos áru termeléséhez szükséges munkaidőre is használjuk. Ugyanazon terminus technicusnak [szakkifejezésnek] különböző értelemben való használata fonák dolog, de egyetlen tudományban sem kerülhető el egészen. Vessük össze például a felsőbb és az alsóbb matematikát.*

A munkafolyamat második időszaka, amelyet a munkás a szükséges munka határain túl robotol le, munkába, munkaerő kifejtésébe kerül ugyan neki, de nem képez az ő számára értéket. Értéktöbbletet képez, amely a semmiből teremtetés minden csáberejével nevet a tőkésre. A munkanapnak ezt a részét többletmunkaidőnek, és az ez idő alatt kifejtett munkát többletmunkának (Mehrarbeit, surplus labour) nevezem. Amilyen döntő egyáltalában az érték megismerése szempontjából, hogy azt munkaidő puszta megalvadásának, pusztán tárgyiasult munkának, éppoly döntő az értéktöbblet megismerése szempontjából, hogy azt többletmunkaidő puszta megalvadásának, pusztán tárgyiasult többletmunkának fogjuk fel. Csak az a forma, amelyben ezt a többletmunkát a közvetlen termelőből, a munkásból kipréselik, különbözteti meg egymástól a gazdasági társadalomalakulatokat, például a rabszolgaság társadalmát a bérmunkáétól.³⁰*
³⁰* Wilhelm Thuküdidész Roscher úr igazán gottschedi zsenialitással⁷⁶ fedezi fel, hogy míg az értéktöbblet, illetve a többlettermék képződése és az ezzel kapcsolatos felhalmozás manapság a tőkés „takarékosságának” köszönhető, aki ezért „például kamatot kíván”, addig „a legalacsonyabb kultúrfokokon… a gyengébbeket kényszerítik takarékosságra az erősebbek”. („Die Grundlagen etc ”, 82., 78. old.) Munka megtakarítására? vagy nem létező termékfeleslegek megtakarítására? A tényleges-tudatlanságon kívül az érték és értéktöbblet lelkiismeretes elemzésétől, valamint az esetleg kényes, rendőrileg tilos eredménytől való apologetikus irtózás kényszeríti az ilyen Roschert és társait arra, hogy a tőkésnek meglevő értéktöbbletek elsajátítására vonatkozó többé-kevésbé plauzibilis igazoló okait az értéktöbblet keletkezésének okaivá forgassák ki.*

Minthogy a változó tőke értéke = az általa megvásárolt munkaerő értékével, s minthogy a munkanap szükséges részét ennek a munkaerőnek az értéke, az értéktöbbletet viszont a munkanap többletrésze határozza meg, ebből következik: az értéktöbblet úgy aránylik a változó tőkéhez, mint a többletmunka a szükséges munkához, vagyis az értéktöbblet rátája m/v = többletmunka/szükséges munka. Mindkét arány ugyanazt a viszonyt fejezi ki más-más formában, az egyik esetben tárgyiasult, a másik esetben folyékony munka formájában.

Az értéktöbblet rátája ennélfogva egzakt módon kifejezi a munkaerő tőke általi, vagyis a munkás tőkés általi kizsákmányolásának fokát.^30a*
^30a* Jegyzet a 2. kiadáshoz. Ámbár az értéktöbblet rátája egzakt módon kifejezi a munkaerő kizsákmányolásának fokát, nem fejezi ki a kizsákmányolás abszolút nagyságát. Ha például a szükséges munka = 5 óra, és a többletmunka = 5 óra, akkor a kizsákmányolás foka = 100%. A kizsákmányolás nagyságát itt 5 óra méri. Ha ellenben a szükséges munka = 6 óra, és a többletmunka = 6 óra, akkor a kizsákmányolás foka változatlanul 100%, míg a kizsákmányolás nagysága 20%-kal növekszik, 5 óráról 6 órára.*

Feltevésünk szerint a termék értéke = (410£(c)+90£(v))+90£ (m), az előlegezett tőke = 500 £ volt. Minthogy az értéktöbblet = 90 és az előlegezett tőke = 500, a számítás szokásos módja szerint azt kapnók eredményül, hogy az értéktöbblet rátája (amelyet összecserélnek a profitrátával) = 18%, olyan arányszám, amelynek alacsonysága Carey urat és a többi harmónia-hirdetőt elérzékenyítené. Valójában azonban az értéktöbblet rátája nem = m/c azaz m/c+v hanem = m/v tehát nem 90/500, hanem 90/90 = 100%, a látszólagos kizsákmányolási foknak több mint ötszöröse. Ámbár az adott esetben nem ismerjük sem a munkanap abszolút nagyságát, sem a munkafolyamat periódusát (nap, hét stb.), sem pedig, végül, a 90 £ változó tőke által egyidejűleg mozgásba hozott munkások számát — mégis az értéktöbblet rátája, m/v, többletmunka/szükséges munka formába való átválthatósága révén pontosan megmutatja nekünk a munkanap két alkotórészének egymáshoz való arányát. Ez 100%. A munkás tehát a nap egyik felében a maga számára, a másik felében a tőkés számára dolgozott.

Az értéktöbbletráta kiszámításának módszere tehát rövidre fogva ez: Vesszük az egész termékértéket, és az ebben csak újramegjelenő állandó tőkeértéket nullával tesszük egyenlővé. A fennmaradó értékösszeg az egyetlen az áru képzésének folyamatában valóban létrehozott értéktermék. Ha az értéktöbblet adva van, akkor azt ebből az értéktermékből levonjuk, hogy a változó tőkét megkapjuk. Fordítva járunk el, ha az utóbbi van adva és az értéktöbbletet keressük. Ha mindkettő adva van, akkor már csak a befejező műveletet kell elvégeznünk, az értéktöbbletnek a változó tőkéhez való viszonyát, m/v-t kell kiszámítanunk.

Bármilyen egyszerű ez a módszer, mégis helyesnek látszik, hogy az olvasót az ennek alapjául szolgáló és számára szokatlan szemléleti módba néhány példa segítségével begyakoroltassuk.

Az első példa legyen egy 10 000 mule-orsós fonoda, amely amerikai gyapotból 32. számú fonalat fon, és orsónként heti 1 font fonalat termel. A hulladék 6%. Tehát hetenként 10 600 font gyapotot dolgoznak fel 10 000 font fonallá és 600 font hulladékká. 1871 áprilisában e gyapot fontjának ára 7¾ d., tehát a 10 600 font kereken 342 £-be kerül. A 10 000 orsó, előfonó-berendezést és gőzgépet is beleszámítva, orsónként 1 £-be, tehát 10 000 £-be kerül. Kopásuk évente 10% = 1000 £, vagyis hetenként 20 £. A gyárépület bére 300 £, vagyis egy hétre 6 £. A szén (óránként és lóerőnként 4 font, 100 (indikált) lóerőre és heti 60 órára számítva, beleértve az épület fűtését) heti 11 ton, tonja 8 sh. 6 d., kereken heti 4½ £; a gáz heti 1 £, az olaj heti 4½ £, tehát az összes segédanyagok heti 10 £-be kerülnek. Az állandó értékrész tehát heti 378 £. A munkabér heti 52 £. A fonal fontjának ára 12¼ d., vagyis 10 000 font = 510 £, az értéktöbblet tehát 510—430 = 80 £. A 378 £ állandó értékrészt 0-val tesszük egyenlővé, mivel nem vesz részt a heti értékképzésben. Megmarad a 132 = 52 (v)+80 (m) £ heti értéktermék. Az értéktöbblet rátája tehát 80/52 = 153¹¹/₁₃%. Tízórás átlagos munkanap esetén ez adódik: szükséges munka = 3³¹/₃₃ óra és többletmunka = 6²/₃₃ óra.³¹*
³¹* Jegyzet a 2. kiadáshoz. Az első kiadásban megadott, 1860-ra vonatkozó fonoda-példa néhány ténybeli tévedést tartalmazott. A szövegben most közölt teljesen pontos adatokat egy manchesteri gyáros szolgáltatta nekem. — Meg kell jegyeznem, hogy Angliában a régi lóerőt a hengerátmérő szerint számították, az új viszont a valóságos erő szerint számít, amelyet az indikátor jelez.*

Jacob az 1815-ös évre, quarteronként 80 sh.-es búzaár és acre-enként 22 bushelos átlagtermés, tehát acre-enként 11 £-nyi hozam alapulvételével az alábbi, különböző tételek előzetes kiegyenlítődése miatt igen hiányos, de célunkra kielégítő számítást közli:⁷⁷

Értéktermelés acre-enként
Vetőmag (búza)	1 £	9 sh.	Tízedik, illetékek, adók	1 £	1 sh.
Trágya	2 £	10 sh.	Földjáradék	1 £	8 sh.
Munkabér	3 £	10 sh.	A bérlő profitja és kamata	1 £	2 sh.
Összesen:	7 £	9 sh.	Összesen:	3 £	11 sh.

Az értéktöbblet — mindig feltételezve, hogy a termék ára egyenlő értékével — itt a különböző rovatok, profit, kamat, tized stb. között oszlik meg. Ezek a rovatok számunkra közömbösek. Összeadjuk őket, 3 £ 11 sh.-nyi értéktöbbletet kapunk. A vetőmagra és trágyára költött 3 £ 19 sh.-et mint állandó tőkerészt 0-val tesszük egyenlővé. Megmarad 3 £ 10 sh. előlegezett változó tőke, amelynek helyébe 3 £ 10 sh.+ 3 £ 11 sh. új értéket termeltek. Vagyis m/v = 3 £ 11 sh./3 £ 10 sh. több mint 100%. A munkás munkanapjának több mint a felét fordítja értéktöbblet termelésre, amelyet különböző személyek különböző ürügyeken elosztanak maguk között.^31a*
^31a* Az adott számítások csak illusztrációul szolgálnak. Feltételezik ugyanis, hogy az árak egyenlők az értékekkel. A harmadik könyvben majd látni fogjuk, hogy ez az egyenlővé tétel nem ilyen egyszerű módon történik, még átlagárakra vonatkozólag sem.*

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!