Marx – Tőke 1 – Az úgynevezett eredeti felhalmozás – A mezőgazdasági forradalom
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

5. A mezőgazdasági forradalom visszahatása az iparra. A belső piac kialakítása
az ipari tőke számára
A földművesnép lökésszerűen végbemenő és folyton megújuló kisajátítása és elűzése, mint láttuk, a céhviszonyokon teljesen kívül álló proletároknak mind újabb és újabb tömegét bocsátotta a városi ipar rendelkezésére; olyan szerencsés körülmény volt ez, amely az öreg A. Andersont (nem cserélendő össze James Andersonnal) kereskedelemtörténetében arra késztette, hogy a gondviselés közvetlen beavatkozását lássa benne. Az eredeti felhalmozásnak ennél az eleménél még időznünk kell egy pillanatig. A független, önállóan gazdálkodó földművesnép megritkulásának nemcsak az ipari proletariátus összesűrűsödése felelt meg, mint ahogy Geoffroy Saint-Hilaire a világanyag egyik helyen való összesűrűsödését azzal magyarázza, hogy másutt megritkult.²³⁰* Annak ellenére, hogy művelőinek száma csökkent, a föld továbbra is ugyanannyi vagy több terméket hozott, mert a földtulajdonviszonyokban végbemenő forradalom a művelés tökéletesített módszereivel, nagyobb kooperációval, a termelési eszközök koncentrációjával stb. járt együtt, és mert a mezőgazdasági bérmunkásokat nemcsak intenzívebben dolgoztatták²³¹*, hanem a termelésnek az a mezeje is, amelyen önmaguk számára dolgoztak, mindinkább összezsugorodott. A földművesnép szabaddá tett részével együtt tehát korábbi tápláléka is szabaddá lesz. Ez most a változó tőke anyagi elemévé változik át. A földjétől megfosztott paraszt arra kényszerül, hogy ezeknek az élelmiszereknek az értékét új urától, az ipari tőkéstől a munkabér formájában megvásárolja. S ami a létfenntartási eszközökre, az érvényes az ipar hazai mezőgazdasági nyersanyagára. Az állandó tőke elemévé változott.

Tegyük fel például, hogy a vesztfáliai parasztok egy részét, akik II. Frigyes idejében mindnyájan, ha selymet nem is¹⁵⁵, de lent fontak, erőszakkal kisajátítják és elkergetik földjéről, másik, hátramaradó részüket pedig nagybérlők napszámosává változtatják. Ezzel egyidejűleg nagy lenfonodák és szövödék jönnek létre, ahol a „szabaddá tettek” most bérért dolgoznak. A len ugyanolyannak látszik, mint azelőtt. Egyetlen rostja sem változott, de új társadalmi lélek költözött testébe. Most a manufaktúra-tulajdonos állandó tőkéjének része. Azelőtt eloszlott számtalan kis termelő között, akik maguk termesztették és kis adagokban családjukkal együtt fonták, most viszont egyetlen tőkés kezében koncentrálódik, aki másokkal fonat és szövet a maga számára.
²³⁰* „Notions de philosophie naturelle” [A természetfilozófia alapelemei] című munkájában, Párizs 1838.*
²³¹* Ezt a pontot Sir James Steuart kiemeli.*

A lenfonásra fordított külön munka azelőtt számtalan parasztcsalád külön jövedelmében vagy akár, II. Frigyes idején, a pour le roi de Prusse [szószerint: a porosz királynak; átvitt értelemben: semmiért] fizetett adókban realizálódott. Most kisszámú tőkés profitjában realizálódik. Az orsók és szövőszékek, amelyek azelőtt szét voltak szórva a vidéken, most kisszámú nagy munka-kaszárnyába tömörültek, akárcsak a munkások, akárcsak a nyersanyag. S az orsók, a szövőszékek és a nyersanyag, amelyek a fonók és a szövők független megélhetésének eszközei voltak, mostantól kezdve olyan eszközökké változtak át, amelyeknek segítségével nekik parancsolnak²³²* és meg nem fizetett munkát szívnak ki belőlük. A nagy manufaktúrákon, akárcsak a nagy bérleteken, nem látszik meg, hogy sok kis termelőhelyből vonták egybe őket, és hogy sok kis független termelő kisajátítása révén jöttek létre. Az elfogulatlan szemlélőt azonban nem lehet megtéveszteni. Mirabeau, a forradalom oroszlánja idejében a nagy manufaktúrákat még manufactures réunies-nek, egybevont műhelyeknek nevezték, mint ahogy mi egybevont földekről beszélünk. „Csak azokat a nagy manufaktúrákat veszik észre”, mondja Mirabeau, „amelyekben százával dolgoznak az emberek egyetlen igazgató alatt, és amelyeket általában egyesített manufaktúráknak (manufactures réunies) neveznek. Ezzel szemben azokat, amelyekben igen nagy számú munkás szétforgácsolva és mindegyik a saját számlájára dolgozik, alig méltatják figyelemre. Egészen a háttérbe állítják őket. Ez igen nagy tévedés, mert csak ezek valóban fontos alkotórészei a nép gazdagságának… Az egyesített gyár (fabrique réunie) csodálatosan meggazdagít egy vagy két vállalkozót, a munkások azonban csak jobban vagy rosszabbul fizetett napszámosok, és semmilyen tekintetben nem részesednek a vállalkozó jó sorában. Az elkülönült gyárban (fabrique séparée) viszont senki sem gazdagszik meg, de egy csomó munkás jólétben él… A szorgalmas és takarékos munkások száma növekedni fog, mert a bölcs viselkedésben, a tevékenységben olyan eszközt találnak, amellyel helyzetüket lényegesen megjavíthatják, ahelyett hogy kis béremelést érnének el, amely sohasem lehet fontos a jövőre nézve, hanem legfeljebb arra ad módot az embereknek, hogy valamivel jobban éljenek máról holnapra. Az elkülönült, individuális manufaktúrák, többnyire kis mezőgazdasággal egybekötve, csak azok szabadok.”²³³*
²³²* „Megengedem nektek”, mondja a tőkés, „hogy abban a megtiszteltetésben részesüljetek, hogy nekem szolgáltok, azzal a feltétellel, hegy azért a fáradságért, amellyel parancsnoklok felettetek, nekem adjátok azt a csekélységet, ami marad nektek.” (J. J. Rousseau: „Discours sur l’économie politique” [Értekezés a politikai gazdaságtanról]¹⁵⁶)*
²³³* Mirabeau: „De la monarchie prussienne”, III. köt. 20—109. old., elszórtan. Hogy Mirabeau a szétforgácsolt műhelyeket gazdaságosabbaknak és termelékenyebbeknek is tartja, mint az „egyesítetteket”, és az utóbbiakban csak mesterséges melegházi növényeket lát, amelyeket az államkormányok gondoskodása tart életben, ez a kontinentális manufaktúrák nagy részének akkori állapotával magyarázható.*

A földművesnép egy részének kisajátítása és elűzése a munkásokkal együtt nemcsak létfenntartási eszközeiket és munkájuk anyagát teszi szabaddá az ipari tőke számára, hanem megteremti a belső piacot is.

Valóban, azok az események, amelyek a kisparasztokat bérmunkásokká, létfenntartási és munkaeszközeiket pedig a tőke dologi elemeivé változtatták, egyidejűleg megteremtették az utóbbi számára a belső piacot. Azelőtt a parasztcsalád maga termelte és dolgozta fel azokat a létfenntartási eszközöket és nyersanyagokat, amelyeket azután legnagyobbrészt maga fogyasztott el. Ezek a nyersanyagok és létfenntartási eszközök most árukká lettek; a nagybérlő eladja őket, a manufaktúrákban megtalálja a maga piacát. A fonal, a vászon, a durva gyapjúszövet, azok a dolgok, amelyeknek nyersanyagai minden parasztcsaládnál megtalálhatók voltak, és amelyeket a család a maga használatára font és szőtt — most manufaktúra-cikkekké változnak, amelyeknek felvevőpiacát éppen a mezőgazdasági kerületek alkotják. A számtalan szétszórt vevő, aki eddig egy sereg kis, saját számlára dolgozó termelő feltétele volt, most egy nagy piaccá koncentrálódik, amelyet az ipari tőke lát el.²³⁴* Ily módon a korábban önállóan gazdálkodó parasztok kisajátításával és termelési eszközeiktől való elválasztásukkal karöltve halad a falusi mellékipar elpusztítása, a manufaktúra és a mezőgazdaság szétválasztásának folyamata. És csak a falusi háziipar elpusztítása adhatja meg egy ország belső piacának azt a kiterjedést és szilárdságot, amelyre a tőkés termelési módnak szüksége van.
²³⁴* „Húsz font gyapjú, amelyet egy munkáscsalád saját iparkodásával, egyéb munkája szüneteiben, észrevétlenül a család évi ruházatává változtatott — ez nem kelt feltűnést; de vigyétek a gyapjút a piacra, küldjétek a gyárba, aztán az ügynökhöz, majd a kereskedőhöz, és akkor nagy kereskedelmi műveleteket bonyolítotok le és hússzor annyi névleges tőkét használtok fel, mint amennyi a gyapjú értéke … A dolgozó osztályt így azért zsákmányolják ki, hogy fenntartsanak egy elnyomorodott gyári népességet, egy élősdi boltos osztályt és egy fiktív kereskedelmi, pénz- és bankrendszert.” (David Urquhart: „Familiar Words”, 120. old.)*

Mindazonáltal a tulajdonképpeni manufaktúra-időszak nem ér el gyökeres átalakulást. Emlékszünk rá, hogy a nemzeti termelést csak nagyon apránként keríti hatalmába, és mindig a városi kézművességen és a falusi házi mellékiparon nyugszik mint széles mögöttes alapon. Ha az utóbbiakat egyik formában, külön iparágakban, bizonyos pontokon el is pusztítja, másutt ismét életre kelti, mert a nyersanyag feldolgozása szempontjából ezekre bizonyos fokig rá van szorulva. Ezért a falusi kisemberek új osztályát hozza létre, akik a földművelést mint mellékágat, az ipari munkát pedig, amelynek termékét — közvetlenül vagy a kereskedő közvetítésével — a manufaktúrának adják el, mint főfoglalkozást űzik. Ez az egyik oka, ha nem is fő oka annak a jelenségnek, amely az angol történelem kutatóját eleinte megzavarja. A XV. század utolsó harmadától kezdve folytonos — csak bizonyos időközökre halkul el — az a panasz, hogy a vidéken tért hódít a tőkés gazdálkodás és a parasztság mind gyorsabban pusztul. Másrészt ezt a parasztságot mindig újra megtalálja, habár kisebb számban és mind rosszabb formában.²³⁵* A fő ok a következő: Anglia változó időszakokban hol elsősorban gabonatermesztő, hol állattenyésztő, és a paraszti üzem kiterjedése ezzel együtt ingadozik. Csak a nagyipar teremti meg a gépekkel a tőkés mezőgazdaság állandó alapzatát, sajátítja ki gyökeresen a földművesnép óriási többségét és teszi teljessé a mezőgazdaság és a falusi háziipar szétválasztását, mely utóbbinak a gyökereit — a fonást és a szövést — kitépi.²³⁶* Ezért csak a nagyipar hódítja meg az ipari tőke számára az egész belső piacot.²³⁷*
²³⁵* Kivétel e tekintetben Cromwell ideje. Amíg a köztársaság tartott, az angol néptömegek minden rétege kiemelkedett abból a lealacsonyodásból, amelybe a Tudorok alatt süllyedt.*
²³⁶* Tuckett tudja, hogy a tulajdonképpeni manufaktúrákból és a falusi vagy házi manufaktúra szétrombolásából keletkezik, a gépi berendezés bevezetésével, a nagy gyapjúipar. (Tuckett: „A History of the Past and Present State of the Labouring Population”, I. köt. 139—144. old.) „Az eke, az iga istenek találmánya és hősök foglalatossága volt: vajon a szövőszék, az orsó és a rokka származása kevésbé nemes-e? Elválasztjátok a rokkát az ekétől, az orsót az igától, s gyárakat és szegényházakat, hitelt és pánikot, két ellenséges nemzetet, földművelőt és kereskedőt kaptok eredményül.” (David Urquhart, i. m. 122. old.) Most azonban megjelenik Carey és, kétségkívül nem igaztalanul, azzal vádolja Angliát, hogy minden más országot pusztán földművelő néppé akar változtatni, amelynek Anglia a gyárosa. Azt állítja, hogy így tették tönkre Törökországot, mert „a föld tulajdonosainak és megművelőinek sohasem engedték meg” (ti. Anglia), „hogy az eke és a szövőszék, a kalapács és a borona közti természetes szövetség útján megerősödjenek”. („The Slave Trade”, 125. old.) Szerinte maga Urquhart is egyik fő előidézője Törökország romlásának, ahol az angolok érdekében szabadkereskedelmi propagandát űzött. A legjobb a dologban az, hogy Carey, aki mellékesen az oroszok lakája, a protekcionizmus rendszerével akarja megakadályozni azt a szétválasztási folyamatot, amelyet ez a rendszer meggyorsít.*
²³⁷* A filantróp angol közgazdászok, mint Mill, Rogers, Goldwin Smith, Fawcett stb., és liberális gyárosok, mint John Bright és társai, megkérdezik az angol földbirtokos arisztokratákat — mint ahogy Isten kérdezte Káint testvére, Ábel felől —, hová lett a mi sok ezer freeholderunk [szabad birtokosunk]? De ti vajon honnan lettetek? E freeholderok elpusztításából. Miért nem kérdezitek tovább, hová lettek a független szövők, fonók, kézművesek?*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Marx – Tőke 1 – Az úgynevezett eredeti felhalmozás – A tőkés bérlők keletkezése
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

4. A tőkés bérlők keletkezése
Miután megvizsgáltuk a szabad prédául szolgáló proletárok erőszakos megteremtését, a véres fegyelmet, amely őket bérmunkásokká változtatja, a piszkos politikai tragikomédiát¹⁵⁴, amely rendőri úton növeli a munka kizsákmányolási fokával együtt a tőke felhalmozását, felmerül az a kérdés, honnan jönnek eredetileg a tőkések? Hiszen a falusi népesség kisajátítása közvetlenül csak nagy földtulajdonosokat teremt. Ami a bérlő keletkezését illeti, ezt úgyszólván ujjunkkal tapinthatjuk, mert lassú, sok évszázadon át kibontakozó folyamat. Maguk a jobbágyok, akárcsak a szabad kis földtulajdonosok, igen különböző birtoklási viszonyok között éltek, és ezért igen különböző gazdasági feltételek között szabadultak fel.

Angliában a bérlő első formája a bailiff, aki maga is jobbágy. Helyzete hasonlít a régi római villicuséhoz, csak tevékenységi köre szűkebb. A XIV. század második felében olyan bérlő lép a helyére, akit a landlord lát el vetőmaggal, jószággal és mezőgazdasági szerszámokkal. Helyzete nem nagyon különbözik a parasztétól, csak több bérmunkát zsákmányol ki. Csakhamar metayer, felesbérlő lesz belőle. Ő adja a földműveléshez szükséges tőke egyik részét, a landlord a másikat. Az összterméken szerződésben meghatározott arányban osztoznak. Ez a forma Angliában gyorsan eltűnik, hogy átadja helyét a tulajdonképpeni bérlőnek, aki saját tőkéjét értékesíti bérmunkások alkalmazása révén, és a többlettermék egy részét fizeti, pénzben vagy természetben, a landlordnak mint földjáradékot.

Ameddig — a XV. század folyamán — a független paraszt és a bérmunka mellett önállóan is gazdálkodó béres maga gazdagszik munkája révén, a bérlő körülményei és termelésének mezeje egyaránt közepesek maradnak. A XV. század utolsó harmadában meginduló mezőgazdasági forradalom, amely csaknem az egész XVI. században (de utolsó évtizedeit kivéve) tovább tart, éppoly gyorsan meggazdagítja a bérlőt, mintahogyan a földművesnépet elszegényíti.²²⁷* A községi legelők stb. elbitorlása lehetővé teszi számára, hogy állatállományát szinte minden költség nélkül nagymértékben szaporítsa, a jószág viszont bőségesebb trágyát ad a föld megművelésére.
²²⁷* „Bérlők”, mondja Harrison „Description of England”-jében, „akiknek korábban nehezükre esett 4 £ járadékot fizetni, most 40, 50, 100 £-et fizetnek, és mégis azt hiszik, hogy rossz üzletet kötöttek, ha bérleti szerződésük leteltével 6—7 évi járadékot nem tesznek félre.”*

A XVI. században ehhez egy döntően fontos mozzanat járul még. Akkoriban a bérleti szerződések hosszúak voltak, gyakran 99 évre szóltak. A nemesfémek és ezért a pénz értékének folytonos esése arany gyümölcsöt termett a bérlőknek. Minden egyéb, korábban megtárgyalt körülménytől eltekintve, csökkentette a munkabért. A munkabér egy részét hozzácsapták a bérlő profitjához. A gabona, a gyapjú, a hús, egyszóval valamennyi mezőgazdasági termék árának folytonos emelkedése a bérlő pénztőkéjét, ennek bárminő közreműködése nélkül, megduzzasztotta, míg a fizetendő földjáradékot a szerződés a régi pénzértékben rögzítette²²⁸* Ily módon egyidejűleg gazdagodott bérmunkásai és landlordja rovására. Nem csoda tehát, ha Angliának a XVI. század végén az akkori viszonyokhoz képest gazdag „kapitális bérlő” osztálya volt.²²⁹*
²²⁸* A pénz XVI. századbeli elértéktelenedésének a társadalom különböző osztályaira való hatásáról lásd: „A Compendious or Brief Examination of Certain Ordinary Complaints of Diverse of our Countrymen in these our Days By W. S., Gentleman” [Velős illetve rövid vizsgálata néhány honfitársunk bizonyos közönséges panaszainak ezekben a mi napjainkban írta W. S. Gentleman] (London 1581). Ennek az írásnak párbeszédes formája hozzájárult ahhoz, hogy sokáig Shakespeare-nek tulajdonították és még 1751-ben is az ő nevével adták ki. Szerzője William Stafford Az egyik helyen a lovag (knight) a következőképpen elmélkedik:

Lovag: „Te, földműves szomszédom, te, szatócs úr és te, rézműves koma, valamint a többi kézművesek, ti aránylag könnyen segíthettek magatokon. Mert amennyivel az összes dolgok drágábbak, mint voltak, annyival emelitek áruitok és foglalatosságaitok árát, amelyeket ismét eladtok. De nekünk nincsen semmi eladnivalónk, aminek árát emelhetnénk, hogy kiegyenlíthessük azokat a dolgokat, amelyeket ismét vennünk kell ” Egy másik helyen a lovag megkérdi a doktortól: „Kérlek, mondd meg, milyen embercsoportok azok, amelyekre gondolsz. És először is, véleményed szerint, kik nem fognak ezen veszíteni?” — Doktor: „Úgy gondolom, mindazok, akik vásárlásból és eladásból élnek, mert ha drágán vásárolnak, aszerint adnak is el.” — Lovag: „Melyik a kővetkező csoport, amely, mint ahogy mondod, nyerni fog ezen?” — Doktor: „Nos, mindazok, akiknek saját kezelésükben” (azaz megművelésükben) „levő vállalkozásuk vagy bérletük van és régi bért fizetnek, mert ott, ahol a régi áron fizetnek, az új áron adnak el — azaz igen keveset fizetnek földjükért és mindazt, ami rajta terem, drágán adják el …” — Lovag: „Melyik csoport az, amely szerinted eközben többet veszít, mint amennyit amazok nyernek?” — Doktor: „Az összes nemesek, urak és mindazok, akik valamilyen megszabott járadékból vagy illetményből élnek, vagyis akik nem maguk kezelik” (művelik) „földjüket, vagy nem adásvétellel foglalkoznak.”*
²²⁹* Franciaországban a régisseur, aki a korai középkorban tiszttartó és a hűbérúrnak teljesítendő szolgáltatások behajtója volt, csakhamar homme d’affaires-ré (üzletemberré) lesz, aki zsarolással, csalással stb. tőkéssé küzdi fel magát. Ezek a régisseurok néha maguk is előkelő urak voltak. Például: „Ezt a számadást nyújtja át Jacques de Thoraisse úr, Besancon lovagi várnagya urának, aki Dijonban a burgundi herceg és gróf nagyuram számára számadást vezet azokról a járadékokról, amelyek a nevezett váruraságot 1359. december 25. napjától 1360 december 28. napjáig illetik.” (Alexis Monteil: „Traité de matériaux manuscrits etc.” [Értekezés a történelem különböző ágainak kézírásos anyagairól], I. köt. 234—235. old.) Már itt megmutatkozik, hogy a társadalmi élet minden területén az oroszlánrész a közvetítőnek jut. A gazdasági területen például pénzemberek, tőzsdések, kereskedők, szatócsok fölözik le az üzleteket; a polgári jogban az ügyvéd kopasztja meg a feleket, a politikában a képviselő többet jelent, mint a választók, a miniszter többet, mint az uralkodó; a vallásban istent háttérbe szorítja a „közbenjáró”, és ezt viszont a papok, akik ismét elkerülhetetlen közvetítők a jó pásztor és nyája között. Angliához hasonlóan Franciaországban is a nagy hűbéri birtokok végtelenül sok kis gazdaságra oszlottak, de olyan feltételekkel, amelyek a falusi népre hasonlíthatatlanul kedvezőtlenebbek voltak. A XIV. század folyamán elterjedtek a bérletek, ferme-ek vagy terrier-k. Számuk állandóan növekedett, jóval 100 000 fölé. A termék ¹/₁₂ részétől ¹/₅ részéig váltakozó földjáradékot fizettek pénzben vagy természetben. A terrier-k hűbérbe, alhűbérbe stb. adott birtokok (fiefs, arriére-fiefs) voltak, az uradalmak értéke és terjedelme szerint, amelyek közül némelyik csak néhány arpent nagyságú volt, Mindezeknek a terrier-knek az ott lakók felett valamilyen fokú bíráskodási joguk volt; négy ilyen fok volt. Elképzelhető, hogy a falusi nép mindezen kis zsarnokok alatt milyen nyomásnak volt kitéve. Monteil azt mondja, hogy akkoriban 160 000 bíróság volt Franciaországban, holott ma 4000 törvényszék (beleértve a békebíróságokat is) elegendő.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!