Marx – Tőke 1 – Az úgynevezett eredeti felhalmozás – A tőkés bérlők keletkezése
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)
4. A tőkés bérlők keletkezése
Miután megvizsgáltuk a szabad prédául szolgáló proletárok erőszakos megteremtését, a véres fegyelmet, amely őket bérmunkásokká változtatja, a piszkos politikai tragikomédiát154, amely rendőri úton növeli a munka kizsákmányolási fokával együtt a tőke felhalmozását, felmerül az a kérdés, honnan jönnek eredetileg a tőkések? Hiszen a falusi népesség kisajátítása közvetlenül csak nagy földtulajdonosokat teremt. Ami a bérlő keletkezését illeti, ezt úgyszólván ujjunkkal tapinthatjuk, mert lassú, sok évszázadon át kibontakozó folyamat. Maguk a jobbágyok, akárcsak a szabad kis földtulajdonosok, igen különböző birtoklási viszonyok között éltek, és ezért igen különböző gazdasági feltételek között szabadultak fel.
Angliában a bérlő első formája a bailiff, aki maga is jobbágy. Helyzete hasonlít a régi római villicuséhoz, csak tevékenységi köre szűkebb. A XIV. század második felében olyan bérlő lép a helyére, akit a landlord lát el vetőmaggal, jószággal és mezőgazdasági szerszámokkal. Helyzete nem nagyon különbözik a parasztétól, csak több bérmunkát zsákmányol ki. Csakhamar metayer, felesbérlő lesz belőle. Ő adja a földműveléshez szükséges tőke egyik részét, a landlord a másikat. Az összterméken szerződésben meghatározott arányban osztoznak. Ez a forma Angliában gyorsan eltűnik, hogy átadja helyét a tulajdonképpeni bérlőnek, aki saját tőkéjét értékesíti bérmunkások alkalmazása révén, és a többlettermék egy részét fizeti, pénzben vagy természetben, a landlordnak mint földjáradékot.
Ameddig — a XV. század folyamán — a független paraszt és a bérmunka mellett önállóan is gazdálkodó béres maga gazdagszik munkája révén, a bérlő körülményei és termelésének mezeje egyaránt közepesek maradnak. A XV. század utolsó harmadában meginduló mezőgazdasági forradalom, amely csaknem az egész XVI. században (de utolsó évtizedeit kivéve) tovább tart, éppoly gyorsan meggazdagítja a bérlőt, mintahogyan a földművesnépet elszegényíti.227* A községi legelők stb. elbitorlása lehetővé teszi számára, hogy állatállományát szinte minden költség nélkül nagymértékben szaporítsa, a jószág viszont bőségesebb trágyát ad a föld megművelésére.
227* „Bérlők”, mondja Harrison „Description of England”-jében, „akiknek korábban nehezükre esett 4 £ járadékot fizetni, most 40, 50, 100 £-et fizetnek, és mégis azt hiszik, hogy rossz üzletet kötöttek, ha bérleti szerződésük leteltével 6—7 évi járadékot nem tesznek félre.”*
A XVI. században ehhez egy döntően fontos mozzanat járul még. Akkoriban a bérleti szerződések hosszúak voltak, gyakran 99 évre szóltak. A nemesfémek és ezért a pénz értékének folytonos esése arany gyümölcsöt termett a bérlőknek. Minden egyéb, korábban megtárgyalt körülménytől eltekintve, csökkentette a munkabért. A munkabér egy részét hozzácsapták a bérlő profitjához. A gabona, a gyapjú, a hús, egyszóval valamennyi mezőgazdasági termék árának folytonos emelkedése a bérlő pénztőkéjét, ennek bárminő közreműködése nélkül, megduzzasztotta, míg a fizetendő földjáradékot a szerződés a régi pénzértékben rögzítette228* Ily módon egyidejűleg gazdagodott bérmunkásai és landlordja rovására. Nem csoda tehát, ha Angliának a XVI. század végén az akkori viszonyokhoz képest gazdag „kapitális bérlő” osztálya volt.229*
228* A pénz XVI. századbeli elértéktelenedésének a társadalom különböző osztályaira való hatásáról lásd: „A Compendious or Brief Examination of Certain Ordinary Complaints of Diverse of our Countrymen in these our Days By W. S., Gentleman” [Velős illetve rövid vizsgálata néhány honfitársunk bizonyos közönséges panaszainak ezekben a mi napjainkban írta W. S. Gentleman] (London 1581). Ennek az írásnak párbeszédes formája hozzájárult ahhoz, hogy sokáig Shakespeare-nek tulajdonították és még 1751-ben is az ő nevével adták ki. Szerzője William Stafford Az egyik helyen a lovag (knight) a következőképpen elmélkedik:
Lovag: „Te, földműves szomszédom, te, szatócs úr és te, rézműves koma, valamint a többi kézművesek, ti aránylag könnyen segíthettek magatokon. Mert amennyivel az összes dolgok drágábbak, mint voltak, annyival emelitek áruitok és foglalatosságaitok árát, amelyeket ismét eladtok. De nekünk nincsen semmi eladnivalónk, aminek árát emelhetnénk, hogy kiegyenlíthessük azokat a dolgokat, amelyeket ismét vennünk kell ” Egy másik helyen a lovag megkérdi a doktortól: „Kérlek, mondd meg, milyen embercsoportok azok, amelyekre gondolsz. És először is, véleményed szerint, kik nem fognak ezen veszíteni?” — Doktor: „Úgy gondolom, mindazok, akik vásárlásból és eladásból élnek, mert ha drágán vásárolnak, aszerint adnak is el.” — Lovag: „Melyik a kővetkező csoport, amely, mint ahogy mondod, nyerni fog ezen?” — Doktor: „Nos, mindazok, akiknek saját kezelésükben” (azaz megművelésükben) „levő vállalkozásuk vagy bérletük van és régi bért fizetnek, mert ott, ahol a régi áron fizetnek, az új áron adnak el — azaz igen keveset fizetnek földjükért és mindazt, ami rajta terem, drágán adják el …” — Lovag: „Melyik csoport az, amely szerinted eközben többet veszít, mint amennyit amazok nyernek?” — Doktor: „Az összes nemesek, urak és mindazok, akik valamilyen megszabott járadékból vagy illetményből élnek, vagyis akik nem maguk kezelik” (művelik) „földjüket, vagy nem adásvétellel foglalkoznak.”*
229* Franciaországban a régisseur, aki a korai középkorban tiszttartó és a hűbérúrnak teljesítendő szolgáltatások behajtója volt, csakhamar homme d’affaires-ré (üzletemberré) lesz, aki zsarolással, csalással stb. tőkéssé küzdi fel magát. Ezek a régisseurok néha maguk is előkelő urak voltak. Például: „Ezt a számadást nyújtja át Jacques de Thoraisse úr, Besancon lovagi várnagya urának, aki Dijonban a burgundi herceg és gróf nagyuram számára számadást vezet azokról a járadékokról, amelyek a nevezett váruraságot 1359. december 25. napjától 1360 december 28. napjáig illetik.” (Alexis Monteil: „Traité de matériaux manuscrits etc.” [Értekezés a történelem különböző ágainak kézírásos anyagairól], I. köt. 234—235. old.) Már itt megmutatkozik, hogy a társadalmi élet minden területén az oroszlánrész a közvetítőnek jut. A gazdasági területen például pénzemberek, tőzsdések, kereskedők, szatócsok fölözik le az üzleteket; a polgári jogban az ügyvéd kopasztja meg a feleket, a politikában a képviselő többet jelent, mint a választók, a miniszter többet, mint az uralkodó; a vallásban istent háttérbe szorítja a „közbenjáró”, és ezt viszont a papok, akik ismét elkerülhetetlen közvetítők a jó pásztor és nyája között. Angliához hasonlóan Franciaországban is a nagy hűbéri birtokok végtelenül sok kis gazdaságra oszlottak, de olyan feltételekkel, amelyek a falusi népre hasonlíthatatlanul kedvezőtlenebbek voltak. A XIV. század folyamán elterjedtek a bérletek, ferme-ek vagy terrier-k. Számuk állandóan növekedett, jóval 100 000 fölé. A termék 1/12 részétől 1/5 részéig váltakozó földjáradékot fizettek pénzben vagy természetben. A terrier-k hűbérbe, alhűbérbe stb. adott birtokok (fiefs, arriére-fiefs) voltak, az uradalmak értéke és terjedelme szerint, amelyek közül némelyik csak néhány arpent nagyságú volt, Mindezeknek a terrier-knek az ott lakók felett valamilyen fokú bíráskodási joguk volt; négy ilyen fok volt. Elképzelhető, hogy a falusi nép mindezen kis zsarnokok alatt milyen nyomásnak volt kitéve. Monteil azt mondja, hogy akkoriban 160 000 bíróság volt Franciaországban, holott ma 4000 törvényszék (beleértve a békebíróságokat is) elegendő.*
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!