A kapitalizmus motorja az élősködés 3. rész

A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

*

A kapitalizmus nem működik kizsákmányolás nélkül!

A kapitalizmusban a tőkés jövedelmének alapja a proletárok kizsákmányolása és nem a saját munkájának eredménye. A tőkés a kizsákmányolást törvényesen, a termelőeszközének magántulajdonával, és a proletárok kiszolgáltatottságával tudja elérni; a polgári demokráciában törvényes az élősködés, ami káros és embertelen az emberisére nézve, akadályozza az öntudatos emberré válást; az öntudatos ember nem tűri a szolgaságot, az élősködést, az ezzel járó megaláztatást; a kapitalizmus erkölcse azonban a szolgaság, az élősködés, ami a tőkések érdeke és ezért szükséges a proletároknak a hatalomból való kizárása, és ez a kapitalizmus keretében lényegesen, alapvetően nem javítható, mert kizsákmányolás nélkül nem lehet élősködni.

Marxista filozófia alapjai: „… Az erkölcs a társadalomnak abból a szükségletéből keletkezik, hogy szabályokkal irányítsa az emberek magatartását. … Az osztálytársadalomban az uralkodó erkölcs a hatalmon levő osztály erkölcse, amely (akárcsak a jog) védelmezi az adott társadalom alappilléreit. Az uralkodó erkölcsöt óvja a közvélemény és nevelési rendszer. A kizsákmányoló osztályok erkölcsét alátámasztja a vallás tekintélye, amely úgy tünteti fel az uralkodó osztály erkölcsi követelményeit, mint megszeghetetlen isteni parancsokat. Ezt az erkölcsöt az uralkodó osztályok az egyház, az iskola, a sajtó révén ráerőszakolják az egész társadalomra, amiben az elnyomott osztályok életfeltételei is közreműködnek. De éppen azért, mert az elnyomott osztályok és az elnyomó osztályok helyzete homlokegyenest ellentétes, a kizsákmányolok uralkodó erkölcsének ellensúlyozására az elnyomott osztályok kidolgozták a maguk erkölcsi elveit is, saját elképzeléseiket a jótett és a gonoszság, az igazságos és az igazságtalan, a jó és a rossz fogalmairól. Az erkölcs kérdéseinek elméleti kidolgozása (az etika) az osztálytársadalomban a filozófia feladatává vált.

… Az ellentmondások jellege, természete megszabja az ellentmondások megoldódásának sajátos útjait és módjait, a tárgyak fejlődésének sajátos törvényeit.

Az antagonisztikus ellentmondások az ellenséges társadalmi erők, érdekek, célok és tendenciák olyan ellentmondásai, amelyek az osztályok ellentétes életfeltételeiből, létérdekeinek ellentétességéből fakadnak, és amelyeket rendszerint heves osztályharcban küzdenek le. … A legerősebb és a legmélyebb a kizsákmányolok és a kizsákmányoltak, különösen a burzsoázia és a proletariátus antagonizmusa. … Az antagonisztikus ellentmondások fejlődésének általános törvényszerűsége, hogy egészen addig növekednek és éleződnek, ameddig az ellentétes oldalak és tendenciák heves konfliktusba nem kerülnek egymással. Az antagonisztikus ellentmondásoknál rendszerint az a tendencia nyilvánul meg, hogy a fejlődés folyamatában nem csökkennek, nem enyhülnek, hanem ellenkezőleg, elmélyülnek és egyre élesebb formát öltenek. Ebből erednek az antagonisztikus ellentmondások megoldódásának sajátos formái is: mivel léteznek olyan osztályok, amelyek körömszakadtáig védelmezik mindazt, ami régi, túlélte önmagát, és szembeszegülnek az új társadalmi rendszer megteremtésével — az antagonisztikus ellentmondásokat heves osztályharc, társadalmi forradalmak útján küzdik le.

A nem antagonisztikus ellentmondások, az antagonisztikusaktól eltérően, nem ellenséges erőknek, hanem olyan társadalmi erőknek és tendenciáknak az ellentmondásait fejezik ki, amelyeknek az ellentmondások mellett a fő, az alapvető kérdésekben közös érdekeik vannak.

Eltérően az összes előző alakulattól, a szocialista társadalom egyik legfontosabb sajátossága, hogy fejlődésének ellentmondásai nem antagonisztikus jellegűek. … az ellentmondások keletkezése és leküzdése útján végbemenő fejlődés általános dialektikus törvénye a szocializmusban sajátos formákban jelenik meg és érvényesül. … Szocialista viszonyok közt e törvény érvényesülése legfontosabb vonásának azt kell tartanunk, hogy az ellentmondások itt az egész társadalom erkölcsi-politikai egységének alapján lépnek fel. A társadalom gazdasági, politikai és ideológiai érdekeinek és céljainak ez az egysége az elsőrendű tényező, amely lehetővé teszi, hogy a szocialista társadalom fejlődése során keletkező bármely nehézséget és ellentmondást sikeresen megoldjunk a burzsoá társadalomra jellemző áldozatok és pusztító következmények nélkül. … A társadalom egysége elősegíti az ellentmondások megoldását, az ellentmondások megoldása pedig még jobban megerősíti az egész társadalom egységét. … a szocializmus viszonyai között óriási jelentőségre tesz szert a szocialista társadalom vezető erejének, a kommunista pártnak a tevékenysége, amely a fejlődés során felmerült ellentmondások idejében való feltárására és leküzdésére irányul.

Bármennyire különbözzenek is egymástól a nem antagonisztikus és az antagonisztikus ellentmondások, a nem antagonisztikus ellentmondások is harcban oldódnak meg, az újnak a régi ellen, az élenjárónak, a haladónak az elavult, a konzervatív, a megcsontosodott, a bürokratikus, az elmaradott ellen vívott harcában. … Mindennemű ellentmondás kizárólag harc útján oldódik meg, csupán a harc formái változnak az ellentmondások jellegétől függően.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

MARX – A hegeli jogfilozófia kritikájához
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 1)
2
Hogy a népet felbátorítsuk, előbb arra kell megtanítanunk, hogy saját magától megrettenjen. Ezáltal a német népnek múlhatatlan szükségletét elégítjük ki, és a népek szükségletei egyszersmind kielégítésük végső okai.

És még a modern népek számára sem lehet érdektelen ez a német status quo korlátolt tartalma elleni harc, mert a német status quo az ancien régime* nyílt kiteljesítése, az ancien régime pedig a modern állam rejtett fogyatékossága.
* — régi rendszer — Szerk.*

A német politika jelene elleni harc: a modern népek múltja elleni harc, és e múlt emlékei még mindig rájuk nehezednek. Tanulságos számukra, ha látják, hogy az ancien régime, amely náluk tragédiáját érte meg, német kísértetként a komédiáját játssza. Tragikus volt története, ameddig a világ preexisztens hatalma volt, a szabadság pedig csak személyes ötlet volt, egyszóval, ameddig ő maga hitt és hinnie kellett jogosultságában. Ameddig az ancien régime meglevő világrendként küzdött egy csak létrejövő világgal, addig az ő részén egy világtörténelmi, de nem személyes tévedés állt. Bukása ezért tragikus volt.

A mostani német rezsim ezzel szemben — ez az anakronizmus, ez a kiáltó ellentmondás általánosan elismert axiómákkal szemben, az ancien régime közszemlére kiállított semmissége — már csak képzeli, hogy hisz önmagában, s a világtól ugyanezt a képzelődést követeli. Ha hinne saját lényegében, vajon megtenné-e azt, hogy ezt egy idegen lényeg látszata alá rejtse és a képmutatásban és a szofizmában keressen menedéket? A modem ancien régime már csak komédiása egy világrendnek, melynek valódi hősei meghaltak. A történelem alapos, és sok fázison megy át, amikor egy régi formát sírba tesz. Egy világtörténelmi forma utolsó fázisa a komédiája. Görögország isteneinek, akik már egyszer tragikusan halálos sebet kaptak Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszában, még egyszer komikusán meg kellett halniok Lukianosz Beszélgetéseiben. Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg múltjától. Ezt a derűs történelmi rendeltetést szánjuk Németország politikai hatalmainak.

Mihelyt azonban magát a modern politikai-társadalmi valóságot vetjük kritika alá, mihelyt tehát a kritika valóban emberi problémákhoz emelkedik fel, kívül esik a német status quón, mert különben tárgyát tárgya alatt ragadná meg. Íme egy példa! Az iparnak, egyáltalában a gazdagság világának a politikai világhoz való viszonya a modern kor egyik fő problémája. Milyen formában kelti fel ez a probléma a németek érdeklődését? A védővámok, a tilalmi rendszer, a nemzetgazdaság formájában. A németeskedés az emberből az anyagba vándorolt, és így egy szép reggel gyapotlovagjaink és vashőseink arra ébredtek, hogy hazafiakká változtak. Németországban tehát úgy kezdenek a monopólium befelé való szuverenitásának elismeréséhez, hogy kifelé való szuverenitást adnak neki. Tehát Németországban most kezdenek hozzáfogni ahhoz, amivel Franciaországban és Angliában kezdenek végezni. Azt a régi rothadt állapotot, amely ellen ezek az országok elméletileg lázonganak, s amelyet már csak úgy viselnek el, ahogyan láncokat szokás elviselni, Németországban mint szép jövő hajnalhasadását üdvözlik, amely még alig merészel átmenni a fortélyos* elméletből a legkíméletlenebb gyakorlatba.
* listig; egyben célzás Friedrich Listre — Szerk.*

Míg a probléma Franciaországban és Angliában így hangzik: Politikai gazdaságtan vagy a társadalom uralma a gazdagság felett, Németországban így hangzik: Nemzetgazdaságtan vagy a magántulajdon uralma a nemzetiség felett. Franciaországban és Angliában tehát arról van szó, hogy a monopóliumot, amely már végső konzekvenciáiig jutott, megszüntessék; Németországban arról, hogy a monopólium végső konzekvenciáiig eljussanak. Ott már a megoldásról, itt még csak az összeütközésről van szó. Elégséges példa ez a modern problémák német formájára, példa arra, hogy történelmünknek, akár az ügyefogyott regrutának, mennyire csak az a feladata volt eddig, hogy elcsépelt históriákat utánaegzecírozzon.

Ha tehát a német összfejlődés nem menne túl a német politikai fejlődésen, akkor egy német legfeljebb annyira vehetné ki a részét a jelen problémáiból, mint amennyire egy orosz kiveheti. Ámde ha az egyes egyént nem kötik nemzete korlátai, az egész nemzetet még kevésbé szabadítja fel egy egyénnek a felszabadulása. A szkíták egy lépést sem tettek előre a görög kultúra felé azzal, hogy Görögország egy szkítát** filozófusai közé számít.
** Anakharsziszt — Szerk.*

Szerencsére mi, németek, nem vagyunk szkíták.

Ahogy a régi népek előtörténetüket a képzeletben élték meg, a mitológiában, akképpen mi, németek utótörténetünket gondolatban éltük meg, a filozófiában. Filozófiai kortársai vagyunk a jelennek anélkül, hogy történelmi kortársai lennénk. A német filozófia a német történelem eszmei meghosszabbítása. Ha tehát reális történelmünk oeuvre incompléte-jei*** helyett eszmei történelmünk oeuvre posthume-jeit°, a filozófiát kritizáljuk, akkor kritikánk kellős közepén áll azoknak a kérdéseknek, amelyekről a jelen azt mondja: that is the question°°.
*** — befejezetlen művei — Szerk.*
° — hátrahagyott műveit — Szerk.*
°° — ez itt a kérdés⁴ — Szerk.*

Ami a haladott népeknél gyakorlati meghasonlás a modern állami állapotokkal, az Németországban, ahol maguk ezek az állapotok mégcsak nem is léteznek, mindenekelőtt kritikai meghasonlás ezen állapotok filozófiai tükröződésével.

A német jog- és államfilozófia az egyetlen a hivatalos modern jelennel al pari°°° álló német történelem.
°°° — egy szinten — Szerk.*

A német népnek tehát ezt az ő álomtörténelmét hozzá kell csapnia fennálló állapotaihoz és nemcsak e fennálló állapotokat, hanem egyszersmind elvont folytatásukat is kritikának kell alávetnie. Jövője nem szorítkozhatik sem reális állami és jogállapotainak közvetlen tagadására, sem eszmei állami és jogállapotainak közvetlen végigvitelére, mert reális állapotainak közvetlen tagadásával rendelkezik eszmei állapotaiban, eszmei állapotainak; közvetlen végigvitelét pedig a szomszéd népeket szemlélve csaknem átélte már. Joggal követeli tehát a gyakorlati politikai párt Németországban a filozófia negációját. Nem a követelésben nincsen igaza, hanem abban, hogy megáll a követelésnél, amelyet sem nem visz, sem nem vihet végig komolyan. Azt hiszi, úgy hajtja végre ezt a negációt, ha hátat fordít a filozófiának és félrefordított fejjel — néhány bosszús és banális frázist mormol róla. Látókörének korlátozottságában a filozófiát nem számítja hozzá a német valóság területéhez, vagy éppenséggel azt hiszi, hogy a német gyakorlat és az annak szolgáló elméletek alatt áll. Azt követelitek, hogy a való élet csíráihoz kapcsolódjunk, de elfelejtitek, hogy a német nép való életének csírája eddig csak koponyájában burjánzott. Egyszóval: Nem szüntethetitek meg a filozófiát anélkül, hogy meg ne valósítanátok.

Ugyanezt a tévedést követte el, csak fordított előjellel, az elméleti, a filozófiából kiinduló politikai párt is.

Ez a párt a mostani harcban csak a filozófiának a német világgal folytatott kritikai harcát látta, és nem gondolta meg, hogy az eddigi filozófia maga is e világhoz tartozik és annak kiegészítése, ha csak eszmei is. Ellenfelével szemben kritikusan, önmagával szemben azonban kritikátlanul viselkedett, mert a filozófia előfeltevéseiből indult ki, és vagy megállott adott eredményeinél, vagy máshonnét előszedett követeléseket és eredményeket a filozófia közvetlen követeléseinek és eredményeinek tüntetett fel, ámbár ezek — feltéve, hogy jogosultak — ellenkezőleg, csak az eddigi filozófiának, a filozófiának mint filozófiának negációjával tarthatók fenn. Ennek a pártnak tüzetesebb ábrázolását fenntartjuk magunknak. Alapfogyatékosságát így foglalhatjuk össze: Azt hitte, megvalósíthatja a filozófiát anélkül, hogy megszüntetné.

A német állam- és jogfilozófiának — amely Hegel által kapta meg legkövetkezetesebb, leggazdagabb és végső megfogalmazását — kritikája mind a kettő; mind a modern államnak és a vele összefüggő valóságnak kritikai elemzése, mind a német politikai és jogi tudat egész eddigi módjának határozott tagadása is; e tudat legkimagaslóbb, legegyetemesebb, tudománnyá emelt kifejezése pedig éppen a spekulatív jogfilozófia maga. Ha csak Németországban volt lehetséges a spekulatív jogfilozófia, a modern államnak ez az elvont fellengzős gondolkodása, amelynek valósága túlvilág marad, ha e túlvilág csak a Rajnán túl van is: éppígy megfordítva a modern állam német, a valóságos embertől elvonatkoztató gondolati képe csak azért és annyiban volt lehetséges, mert és amennyiben maga a modern állam elvonatkoztat a valóságos embertől, illetve az egész embert csak képzelt módon elégíti ki. A németek a politikában elgondolták, amit a többi nép megtett. Németország a többi nép elméleti lelkiismerete volt. Gondolkodásának elvontsága és fennhéjázása mindig lépést tartott valóságának egyoldalúságával és alantasságával. Ha tehát a német államiság status quója az ancien régime — a modern állam húsában levő tüske — kiteljesülését fejezi ki, akkor a német államismeret status quója a modern állam kiteljesületlenségét, magának a húsának sebzett voltát fejezi ki.

A spekulatív jogfilozófia kritikája már mint a német politikai tudat eddigi módjának határozott ellenfele sem önmagába torkollik, hanem olyan feladatokba, amelyek megoldására csak egy eszköz van: a gyakorlat.

Felvetődik a kérdés: eljuthat-e Németország egy á la hauteur des principes* álló gyakorlathoz, vagyis egy forradalomhoz, amely nemcsak a modern népek hivatalos színvonalára emeli, hanem arra az emberi magaslatra is, amely e népek legközelebbi jövője lesz.
* — az elvek magaslatán — Szerk.*

A kritika fegyvere persze nem pótolhatja a fegyverek kritikáját, az anyagi hatalmat anyagi hatalommal kell megdönteni, ám az elmélet is anyagi hatalommá válik, mihelyt a tömegeket megragadja. Az elmélet akkor képes a tömegek megragadására, ha ad hominem** demonstrál, és akkor demonstrál ad hominem, ha radikálissá lesz.
** — az emberhez, személyhez szólóan — Szerk.*

Radikálisnak lenni annyi, mint a dolgot gyökerénél megfogni. Az ember gyökere azonban maga az ember. A német elmélet radikalizmusának — következésképpen gyakorlati energiájának — nyilvánvaló bizonyítéka az, hogy a vallás határozott pozitív megszüntetéséből indult ki. A vallás kritikája azzal a tanítással végződik, hogy az ember a legfőbb lény az ember számára, vagyis azzal a kategorikus imperatívusszal, hogy fel kell forgatni mindazokat a viszonyokat, amelyekben az ember lealacsonyított, leigázott, elhagyott, megvetendő lény, azokat a viszonyokat, amelyeket legjobban annak a franciának a felkiáltásával jellemezhetünk, aki egy kutyaadó tervbevételekor így szólt: Szegény kutyák! Úgy akarnak veletek bánni, mint az emberekkel!

Még történelmileg is sajátos gyakorlati jelentése van az elméleti emancipációnak Németországra nézve. Németország forradalmi múltja ugyanis elméleti, a reformáció. Ahogyan akkoriban a szerzetes, most a filozófus az, akinek agyában a forradalom elkezdődik.

Luther, igaz, azáltal győzte le az alázatosságból fakadó szolgaságot, hogy a meggyőződésből fakadó szolgaságot tette a helyébe. Azáltal törte meg a tekintélybe vetett hitet, hogy helyreállította a hit tekintélyét. Azáltal változtatta a papokat laikusokká, hogy a laikusokat papokká változtatta. Azáltal szabadította meg az embert a külső vallásosságtól, hogy a vallásosságot a belső emberré tette. Azáltal emancipálta a testet a lánc alól, hogy láncra verte a szívet.

De ha a protestantizmus nem is volt az igazi megoldás, mégis a feladat igazi felvetése volt. Most már nem a laikusnak a rajta kívülálló pappal való küzdelméről volt szó, hanem a saját belső papja, a saját papos természete elleni küzdelemről. És ha a német laikusoknak papokká való protestáns átváltoztatása a laikus-pápákat, a fejedelmeket emancipálta klérusukkal, a kiváltságosokkal és a filiszterekkel egyetemben, a papos németeknek emberekké való filozófiai átváltoztatása a népet fogja emancipálni. De ahogyan az emancipáció nem fog megállni a fejedelmeknél, úgy a javak szekularizációja sem áll majd meg a templomrablásnál, amelyet mindenekelőtt a képmutató Poroszország foganatosított. Annak idején a parasztháború, a német történelem legradikálisabb ténye, a teológián szenvedett hajótörést. Ma, amikor a teológia maga is hajótörést szenvedett, a német történelemnek a szabadságtól legtávolabb álló ténye, a mi status quónk a filozófián megtörik. A reformáció előtti napon a hivatalos Németország Rómának legalázatosabb szolgája volt. A forradalma előtti napon Rómánál kisebb uraknak, Poroszországnak és Ausztriának, parlagi junkereknek és filisztereknek alázatos szolgája.

A radikális német forradalom elé mindamellett, úgy látszik, egy nagy nehézség tornyosul.

A forradalmaknak ugyanis szükségük van egy passzív elemre, anyagi alapra. Az elmélet egy népben mindig csak annyira valósul meg, amennyire a nép szükségleteit valósítja meg. Vajon mármost a német gondolat követelései és a német valóság válaszai közti óriási meghasonlásnak megfelel-e majd a polgári társadalomnak az állammal és önmagával való ugyanilyen meghasonlása? Vajon az elméleti szükségletek közvetlenül gyakorlati szükségletek lesznek-e? Nem elég, ha a gondolat a megvalósulásra tör, a valóságnak önmagának is a gondolatra kell törekednie.

De Németország a politikai emancipáció közbenső fokait nem a modern népekkel egyidőben mászta meg. Még azokat a fokokat sem érte el a gyakorlatban, amelyeken elméletileg túlhaladt. Hogyan ugorhatna át egy salto mortaléval* nemcsak saját korlátain, hanem egyszersmind a modern népekéin is, olyan korlátokon, amelyeket a valóságban a maga valóságos korlátaitól való megszabadulásnak kell éreznie és amelyekre ezért törekednie kell? Radikális forradalom csak radikális szükségletek forradalma lehet, ezeknek előfeltételei és szülőhelyei pedig, úgy látszik, éppenséggel nincsenek meg.
* — halálugrással — Szerk.

1843 vége—1844 eleje.
Marx és Engels Művei. 1. köt.
1957. 378—391. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!