Járvány: a dagadástól a tagadásig

A koronavírus tökéletes alany ahhoz, hogy bármit – és annak az ellenkezőjét – lehessen gondolni róla, egyszóval, hogy hitkérdés legyen. Isteni, mondhatnánk ironikusan. Ideális tárgya az összeesküvés-elméleteknek is (Soros, Gates, Brüsszel, Karácsony, 5G, ufók), hiszen láthatatlan és megfoghatatlan, miközben az általa okozott hatás sem olyan egyértelmű, mint egy kalapácsütés a kézre: a fertőzés lehet halálos kimenetelű és tünetmentes is. Ráadásul soha nem látott gazdasági és politikai változásokat okoz, tehát rengeteg érdek kavarog körülötte. Például olyan kormányoké is, amelyek imádják nyomogatni a pánikgombot. És ott van e krízisben a halandó honpolgár, akinek tele van az összes hócipője a félelemmel vagy a nemtörődöm legyintgetéssel.

A középkori járványok idején fogalmuk sem volt a pusztuló városok lakóinak, hogy „mi a fene” történik velük. Miközben a válasz éppen ilyesmi volt, valamiféle fene, a testet rágó ragályos betegség, aminek nem tudták az okát. Így hát kényelmes ellenségeket kerestek: idegenek, külföldiek, szegények, zsidók ellen fordultak, és mészároltak is rendesen a kor szokásai szerint.

Másként, de manapság is élet-halál harc folyik a kórokozó ellen, és több – de még mindig borzasztóan kevés – információnk van a veszélyről. A megbízható tényekkel dolgozó kutatásokat hiányolja a társadalomtudós is, mert mint mondja, a meglévő nyers és tisztítatlan adatok közlése olykor többet árt, mint használ.

Sik Endre szociológus, az MTA Társadalomtudományi Központjának külső kutatója, az ELTE professor emeritusa lapunk kérdésére úgy fogalmazott: az eredeti adatokat új információkkal kiegészítve és megtisztítva kellene alaposan újra elemezni. „Akkor lehetne elérni, hogy meginduljon egy tanulási folyamat, hogy egy második vagy további hullámot, de akár a következő vírusjárványokat is – amelyek biztosan lesznek – jobban lehessen kezelni” – mondja a kutató.

A szociológus még április végén nyilatkozta lapunknak, hogy a járvány okozta változásokkal kapcsolatos nemzetközi kutatás előkészítésén dolgozik. Erre ugyan eddig nem kapott pénzt, de az előkészítő munka során több amerikai kutatást is feldolgozott. Ezek idejekorán, vagyis már március elején megkezdődtek, noha a szövetségi járványügyi korlátozások is csak a hónap közepén jelentek meg. Ezek az alkalmazott kutatások arra vállalkoztak, hogy megmondják, kik és milyen módon lesznek hajlamosak (vagy sem) a távolságtartásra, a maszkviselésre, a többszöri kézmosásra. Hatalmas adatbázisokat elemeztek szofisztikált módszerekkel, azonnal közölve az eredményeket, hogy helyzetbe hozzák a döntéshozókat. Magyarországon nem történt ilyesmi, legalábbis a szociológus nem tud róla.

„Mindenki éhes volt a számokra, hogy lássuk végre, mi a fene folyik körülöttünk. Születtek is az európai országokban történt változásokat leíró, összehasonlító elemzések a hivatalos statisztikák alapján. De ezek nyers adatok, amelyeket nem lett volna szabad ily módon közölni” – mondja Sik Endre. Ráadásul az amúgy sem egyértelmű számokat politikai „torzító hatások” is érték, amennyiben a magyar kormány sem volt rest a kezdetektől kihasználni az új helyzetet (rendkívüli jogrend törvényhozása, radikális kórháziágy-felszabadítás, migrációs összefüggés), ám a kutató szerint a történet nem itt kezdődik.

Hiszik, nem hiszik

„Szívesen szidom a kormányt, bármelyiket, de különösen a számunkra fontosabbakat, vagyis a Trump- és az Orbán-adminisztrációt. De azt kell mondjam, már ott eldőlt a dolog, hogy milyen műszerekre-eszközökre kapnak pénzt a hatóságok. Nem vagyok virológus, de hozzáértő kutatók elegánsan és okosan elmagyarázták, hogy a legkülönbözőbb mérőeszközök a legkülönbözőbb eredményeket produkálják. Az egyik a vérben mutatja ki az immunreak­ciót, a másik magát a vírust azonosítja. Az ilyen nyers adatok összevetésének semmi értelme nincs, különösen, ha a vizsgálatok köre is állandóan változott: ha nekem egy diák ilyen munkát ad be, megbuktatom” – fogalmaz a szociológus.

Sik Endre azt mondja: a tudomány által előállított számokat és az abból levont következtetéseket, tudást – nem teljesen indokolatlanul – az emberek ugyanolyan módon kezelik, ahogy általában a vallást szokták: hiszik vagy nem hiszik. Szerinte általában elhitték, hogy akik az információkat közlik, azok jót akarnak, megbízhatóak, informatívak. Annyi különbséggel, hogy a tudósokról nem feltételezik, miszerint övék a „legfelsőbb tudás”, mint ahogy a vallás esetében tudni vélik a papokról, hogy Istennel közvetlenül kapcsolatban vannak, és „tudják a tutit”.

„A vallás sok eleme megjelent a tudással kapcsolatos hitben, abban a különleges helyzetben, amikor mindenki félt és nagyon tudni akart. Tudván tudva, hogy ez a tudás nem megbízható, akkor is hinnie kellett ezekben a tudásmorzsákban. De egy ilyen helyzet a tökéletes táptalaja ­az összeesküvés-elméleteknek. Még azok a konteók is burjánzanak, amelyek mögött nincs politikai olyan san­daság, mint amit mondjuk Trump szokott mondani, hogy a demokraták akarják szándékosan felnagyítani a problémát, mert a választáson ez nekik fog kedvezni. Ha semmilyen sandaságot nem feltételezünk, csak egyszerűen azt kérdezzük, hogy mivel magyarázzuk a járvány kapcsán kialakult morális pánikot, akkor erre nem kapunk választ, mert erre aztán a tudomány tényleg nem tud választ adni – és nem is szabad neki. Ezt az űrt azonban nyomban betöltik a legkülönfélébb összeesküvés-elméletek, amelyekben az ufóktól kezdve a pénz­emberekig minden megjelenik. Az már helyi változat kérdése, hogy melyik erősödik föl, Soros György vagy Bill Gates ármánykodása, aki gyógyszerkutatásra és afrikai országok megsegítésére költ dollármilliókat.”

Morális pánikban

„A világunk már sohasem lesz olyan, mint amilyen volt korábban.” Ez az alapvetése – mondja Sik Endre – a morális pániknak, amely akkor alakul ki, amikor a társadalmi értékrendjét veszélyeztető, a közösségi erkölcsöt és a valóságról alkotott képet kikezdő jelenség tudatosul az emberekben, gyakorta a média szenzációkeltő és leegyszerűsítő interpretációja nyomán. Ebben jellemzően a természeti és biológiai katasztrófák, az idegengyűlölet, a nehezen érthető új technológiák egymásba fonódva jelennek meg. „Morális pánik idején – írta a szociológus az ÉS június 12-i számában – a félelem és a bizony­talanság nagysága miatt nincs eltérés a vallás és a tudomány által termelt tudás fogyasztásában – mindkettőben hinni kell, hogy csökkenjen a jövőtől való rettegés mértéke.” Az utca embere azt akarja hallani, hogy „vége a járványnak, megvan a gyógyszer, kész a védőoltás, a politikusok megnyomják a reset gombot, s visszaállítják a világot az utolsó működőképes állapotba”.

Abban egyetért a szociológus, hogy a kormányok a saját érdekeiknek megfelelően használják a járványt, az Orbán-kormány például azonnal összekötötte a migrációval, és a vírus mozgása a kabinet Budapest-politikáját is meghatározza. „Ezt azonban csak az értelmiség egy kis elitje tekinti bajnak.” Ugyanakkor, ha az emberek azt látják a tévében, hogy Trump nem használja a maszkot, vagy Orbán hol használja, hol nem, akkor ez erősebb üzenet, arra biztatja őket, hogy ők se használják. Ezek az egyszerű, közvetlen ingerek képesek a hitet leginkább megerősíteni vagy csökkenteni. Amikor a szlovák kabinet tagjai a márciusi kormányalakítás után készült fotón egytől egyig maszkot viseltek, azzal ezt üzenték: mi is hordjuk, ti is hordjátok! Így lehet leginkább elérni, hogy az emberek elhiggyenek bizonyos dolgokat” – mondja Sik Endre.

Magyarország egyébként szerinte fegyelmezettségben jól teljesít, mert bár voltak fanyalgók és hitetlenek, de az emberek többsége odafigyel a maszkviselésre. Az interjúra készülve a villamoson megszámolta: 35 emberből csak egy nem tartotta be az előírást. Ez ugyan minden, csak nem reprezentatív adat, de az IPSOS kedden közölt mérése is azt jelzi, 87 százalék visel maszkot.

Felvetettük: a közösségi média számos, ezzel ellentétes híradása szerint felerősödni látszik a járványtagadók hangja, de a szociológus szerint néhány tucat ember véleménye hamis képet fest a valóságról. „Az emberek többsége nem törődik az egésszel, kicsit apatikus, kicsit beletörődött és kicsit talán fatalista is, és a többiek lehetnek néhányan, akik kételkednek még a vírusok létezésében is. Ezek a hangok persze veszélyesek, és a közösségi média nagyon felerősíti ezeket a zajokat, ezért nem szabad őket félvállról venni: s ezért fontos lenne, hogy Müller „Nyunyóka” Cecília gyakran mondja, hogy ezek a vélelmek hamisak és tartsunk fegyelmet, mert nagyon sokan hisznek benne és neki” – javasolja a szociológus.

Egyéni érdekek, előre!

Nehezen megválaszolható kérdés, hogy a járvánnyal kapcsolatban miért és hogyan változik az emberek gondolkodása és viselkedése. V. Komlósi Annamária szakpszichológus, az ELTE Személyiség- és Egészségpszichológia Tanszékének címzetes egyetemi tanára arról beszélt lapunknak, hogy a világjárvány jogi értelemben katasztrófaesemény, amivel csak kevesen vannak tisztában. Ezért ahogy egy földrengés, áradás, hurrikán, hóvihar vagy terrortámadás esetén, itt is hasonló emberi reakciókra és hasonló társadalmi, gazdasági, politikai következményekre kell számítani. Az érintett államoknak olyan rendeletet kell hozniuk, amelyek erőteljesen beavatkoznak az emberek életvitelébe. Ezeket azonban viszonylag könnyen elfogadja a lakosság az olyan katasztrófák idején, mint egy földrengés, ahol átlátható a pusztítás, felmérhetők a veszteségek, és bevált forgatókönyv van a helyreállításra, az élet újraindítására.

„A koronavírus-járvány azonban sok szempontból eltér a már jól ismert, gyakrabban előforduló katasztrófáktól. A legfontosabb különbség a most tetten érhető rendkívüli bizonytalanság. Kezdetben keveset lehetett tudni a vírusról, a járvány terjedési sebességéről, a megelőzési lehetőségekről és a megfertőzöttek kezeléséről egyaránt” – mondja a szakértő.

A járvány kitörése utáni első fázisban a csoportérdeket az egyéniek elé helyező közösségorientált magatartás volt a jellemző. Erre jutott az ELTE Szociálpszichológiai Tanszékének online kutatása, amelyben több mint 5000-en válaszoltak az ezzel, valamint a hatóságok utasításaival és az ezeket kritizáló hangokkal összefüggő kérdésekre. Lantos Nóra szociálpszichológus, az egyetem tanársegédje szerint az együttműködés, amit a járvány tetőzése idején a szembesülés és a sokk váltott ki az emberekből, mára megváltozott.

„Amióta kijöttünk a krízishelyzet első hullámából, jobban előtérbe kerültek az egyéni érdekek. Mindenki szeretne fellélegezni, szórakozni, utazni, ami természetes. A kollektív trauma, a visszafordíthatatlan változások megrengették a bizalmunkat a világ megszokott működésében, és ezt megpróbálják az emberek kezelni és kiheverni. Ennek természetes része is lehet az a tagadás, ami a traumára jellemző: miután az emberek aktívan megküzdöttek vele, van egy tagadási igényük, hogy most már ne kelljen félni, ne kelljen a járvánnyal foglalkozni. Miközben persze kell vele törődni, hiszen a lazításnak lehetnek negatív következményei, itt lebeg a fejünk fölött a következő hullám veszélye, ezért nem lehet elengedni az óvintézkedéseket” – mondja a szociálpszichológus.

Hurrá, nyaralunk?

Az ismerősök közösségi médiában megosztott nyaralós képeinek a nézegetése közben – mutat rá Lantos Nóra – könnyű elfelejteni, hogy fontosak az óvintézkedések, és továbbra is kell egyfajta készenléti állapot. A félretett krízisemlékek, a többiek viselkedésének a látványa erős jelzés arra, hogy nincs veszély. Az észérvek ilyenkor háttérbe szorulnak, mert az embertársainkról látott minták sokkal erősebbek, mint az a tudás, hogy van vírusveszély. Azt fogadjuk el inkább valóságnak, hogy ha a többi ember lazít, akkor az nem lehet veszélyes. Ez egy evolúciós beidegződés: a társas inger erős, az a helyes, az a követendő, amit a többségnél látunk.

„Így könnyen táptalajra lelnek a vírusszkeptikus hangok is. Ezek kiszolgálnak egy olyan alapvető igényt az emberekben, hogy már tényleg nem akarnak többet hallani a vírusról, mert annyira sokat foglalkoztak vele, hogy telítődtek és deszenzitizálódtak (lásd: érzéktelenné váltak). Jólesik hinni nekik abban, hogy ez nem is olyan nagy krízis, nem is tér vissza, nem kell túlreagálni” – magyarázza a pszichológus.

A hatóságok szerepéről Lantos Nóra azt mondja: amíg az állami tekintély nem jelzi a veszélyt, addig az emberek úgy gondolják, nincs baj. De amint megjönnek a jelzések a médiából, hogy szükség van a korlátozásokra, akkor az emberek hajlamosak lesznek ismét átkapcsolni az utasításokat követő üzemmódba. A korábbi felmérés eredménye szerint ebben eltérőek a bal- és a jobboldali emberek: utóbbiak nagyobb arányban követik megkérdőjelezés nélkül a hatóságok utasításait, míg az előbbiek inkább a racionális érvek mentén működnek együtt, miközben fogékonyabbak a kritikus hangokra. Érdekes összefüggés, hogy a jobboldali válaszadóknál (az említett nagyobb lojalitás mellett) minél magasabb volt a tudományos eredményekbe vetett hit, annál kevésbé követték a hatóságok utasításait, vagyis annál könnyebb az eltávolodás a központi üzenetektől, míg a baloldali válaszadók között ez épp fordítva volt: a tudományos eredményekbe vetett hit az együttműködési készséget növelte.

Láthatatlanul

A bizonytalanságot a jelenlegi helyzetben dr. V. Komlósi Annamária szerint három tényező tartja fenn. Az első az, hogy a vírus nem mindenkinél okoz azonnal észrevehető tüneteket. Ha kisebb mértékű tüneteket okoz is valakinél, ezek nem olyan látványosak, mint hajdanán a pestis volt. Ott már messziről felismerték a betegeket, és mindent elkövettek, hogy ne kelljen érintkezni velük; már az 1300-as évekből tudunk vesztegzárról. A bizonytalanság második oka a járvány szórványos terjedése. Egész falvak, kerületek, városrészek vannak, ahol nem hallott senki megbetegedésről. Így sokan el sem tudják képzelni a betegség lefolyását, és amíg közvetlen családtagot, ismerőst nem érintett, nem hiszik el, hogy veszélyes is lehet. Sokan még a kegyetlen kórokozó létezésében is kételkednek.

„Ismerjük a szólást: „hiszem, ha látom”. Ráadásul szeretünk eleve olyasmiben hinni, ami kedvezőbb számunkra. Ilyenkor elkezdünk szelektíven olyan információkat keresni, amelyek alátámasztják a vélekedésünket. Tudattalanul is jobban figyelünk az olyan hírekre, amelyek szerint „a járványveszély eltúlzott probléma”. Vagy hinni kezdünk az alternatív módszerekben és „csodaszerekben”. Ebben a szelektív információkeresésben egyesek az olyan összeesküvés-elméleteket is hihetőnek tartják, miszerint a járvány egy gazdasági érdekcsoportok kitalációja, manipuláció az emberek megtévesztésére” – mondja a szakpszichológus.

A jelenlegi bizonytalanság harmadik oka V. Komlósi Annamária szerint, hogy ma még a tudósok sem tudják megmondani, meddig fog újra és újra erőre kapni a járvány. Ekkora bizonytalanságot a döntéshozóknak is nehéz kezelni, a lakosságnak pedig még inkább. „Mivel sokáig erős fenyegetettséget sugallt a média, egy ideig elfogadták az emberek a korlátozó és megelőző intézkedéseket. Amint csökkenni látszott a megbetegedések száma – és keveseknek volt személyes tapasztalata a megbetegedésről –, a többség a szabálykövetésből a felszabadultságra váltott” – mondja a szakpszichológus. Szerinte ez nem meglepő, hiszen a XXI. század emberének életideálja a „szabadság”. A normál életvitel fegyelmezettségének és felszabadultságának van egy elfogadott ritmusa, amitől hosszú időre megfosztott a karantén mindenkit.

Karanténfáradtság

A katasztrófapszichológus szerint pszichésen megterhelő, hogy a járvány miatti bizonytalanságok és részleges korlátozások felborították az emberek életvitelritmusát. A bezártság (összezártság), valamint az izoláció mellett ennek a megváltozása is belejátszott abba, hogy sokaknál kialakult a karanténfáradtság. Ez a kimerülés feszültséget, ingerültséget, dühöt vagy depressziót váltott ki többekből. Kompenzációképpen sokan váltottak át a „teljesen felszabadult” életmódra a karantén feloldását követően. Utazással, szórakozással, baráti együttlétekkel próbálják az emberek visszanyerni a régi szokásaikat és életritmusukat.

A karantén miatt sokak munkalehetősége megszűnt vagy veszélybe került: ez is ok lehet a korlátozások elutasítására. Számukra legalább akkora veszély a munkanélküliség, mint a megfertőződés. Ezek az emberek dolgozni mennek, amint tehetik, és ha a munkájuk nem teszi lehetővé a védekezési szabályok betartását, akkor meg fogják szegni azokat.

„Mondhatjuk, hogy ők a saját érdekeiket nézik, bajba sorolhatnak másokat a magatartásukkal, de ezt nem mondanám. Mert nem az a baj, hogy dolgozni szeretnének, hanem hogy nem egyértelműek, és nem megfelelően szankcionáltak a védekezési előírások. Bécsben például súlyos bírságot fizet, aki nem visel maszkot az előírt helyeken. Munkáltatóként és munkavállalóként is úgy kell eljárnia mindenkinek, ahogy azt előírják. Többet kell költeni a közterületek precíz fertőtlenítésére. Megfelelő védőfelszerelést kell biztosítani a fertőzésveszélyes munkakörökben. Nem a félelemkeltés, hanem az értelmes szabályok és azok szigorú betartatása a megoldás. No, meg a példamutatás: amíg a tévében azt látni, hogy a vezető politikusok nem viselnek maszkot, nem tartanak távolságot, addig nem várható el az átlagembertől, hogy komolyan vegye az előírásaikat” – mondja V. Komlósi Annamária.

Százak halnak meg álhírek miatt

Legalább 800 ember halt meg a koronavírus miatti álhírek következtében, de ez a szám ennél jóval magasabb is lehet. A napokban a Házipatika írt arról a nemzetközi kutatásról, mely szerint 5876 ember került kórházba az álhírek, téves tanácsok miatt. A halálesetek mellett további hatvanan teljesen megvakultak, miután metilalkoholt ittak a koronavírus elleni védekezésként. A tudósok 2311 esetet információkat tartalmaztak.

Az összeesküvés-elméletek és álhírek között olvasható például, hogy a Covid–19-et szándékosan terjesztette el a kínai kormány, vagy a vegetáriánus étrend segít elkerülni a fertőzést. A vizsgált esetek 89 százaléka pletyka volt, 7,8 százaléka összeesküvés-elmélet, ezek közül a legnépszerűbb az, hogy az oltás valójában Bill Gates biofegyvere.

„A félelem nagy mozgató- és persze vásárlóerő lehet, ezért nem véletlen, hogy pillanatok alatt szinte egy új »iparág« fejlődött ki, amiben a valódi segítség mellett sarlatánok is megpróbáltak hasznot húzni az emberi hiszékenységből, vírusellenes »csodaszereket« kínálva az interneten”.

Erről Matics Kata, a Hiteles Egészségkommunikációért Egyesület ügyvezető alelnöke beszélt lapunknak. „Veszélyes lehet a közösségi média kontrollálatlan információhalmaza. Szükség lenne egy összefogásra, központi szabályozásra, hogy a téveszmék ne sodorjanak életveszélybe embereket. Ma szinte bárki bármit megjelentethet az interneten bármiféle kontroll nélkül, ami emberéletekbe kerülhet. Ez látható a nemzetközi kutatás adataiból is” – mondja Matics Kata.

Az egyesület az Egészségkommandó által kidolgozott szempontrendszer alapján világítja át az egészségügyi weboldalakat, és hitelesség esetén ajánlják azokataz olvasók számára, miközben felhívják a figyelmet a nem megbízható tartalmakra. E témáról Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, az MTA doktora a Magyar Hangban írt. Mint mondja, bár nyakunkon az utóbbi száz év legsúlyosabb járványa, még most sem maradnak tétlenek az oltásellenes, vírustagadó vagy azt vitaminokkal gyógyítani akaró orvosok(!), akik valamiféle „alternatív valóságban” élnek és súlyos károkat okozhatnak a tevékenységükkel.
Évszázados szokásokat élesztett fel a járvány, Firenzében például újra használatba vették a középkori járványok alatt kellő szociális távolságokat biztosító borablakokat.

Covid-19, avagy az emberiség világháborúja önmaga ellen -Triptichon

Ez itt a középső táblakép, ennek jeleneteit igyekszem megfejteni és továbbgondolni.
Mostanában sokan próbálkoznak világszerte jó kérdéseket feltenni és jó válaszokat keresni rájuk, mégpedig a legkülönbözőbb műfajokban, amelyek akkor és úgy életszerűek, ha nem felejtjük el, hogy minden mindennel összefügg. Jelenlegi helyzetünkben főképpen a világjárvány és a világgazdaság összefüggéseinek egyre kíméletlenebb szorításában. És ahogy az lenni szokott (a közmondás szerint is): a baj nem jár egyedül. A globális felmelegedés például olyan újabb fenyegetésekkel jár, amelyek nemcsak súlyosbítják az emberiség általános egészségi helyzetét (alkalmasint a permafroszt olvadásának a következményeként), hanem a lakóhelyek fizikai megsemmisülésével is járhatnak. Például belátható időn belül az Arktisz és az Antarktisz, valamint Grönland és a szárazföldi gleccserek jégtakarója felolvad, ez megemeli a világtengerek vízszintjét és a tengerpartok menti területeket elönti az ár. A Melbourne-i Egyetem 2020. júliusi kutatása szerint Északnyugat-Európában és Ázsiában lassan kezdhetnek aggódni a tengerpart közelében élők: a trópusi méretű esőzések és a tengerszint emelkedése 30 éven belül 200 millió ember otthonát fogja elönteni, 2100-ra pedig a Föld népességének 52 százalékát veszélyeztetik majd a viharok és villámárvizek – hogy az infrastruktúrák megsemmisüléséről ne szóljunk (pedig kellene). Most azonban nem ez a témánk, csak (mint említettem) minden mindennel összefügg.

Világjárvány és a gazdaság

Annak is gyakorlati értéke van, hogy mire figyelünk oda, és mit kezdünk a kapott információkkal. Mire az EU országait elérte és lerohanta a Covid-19, addigra néhány ázsiai országban már tudták, mi a teendő. Cselekedtek is, ahogy erejükből tellett. Mégpedig azokban az országokban, amelyekben néhány évvel ezelőtt komoly fenyegetést jelentett a SARS-CoV nevű fertőzés (a koronavírus egyik korábbi változata), amely amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elmúlt. Ahol azonban megküzdöttek vele és tapasztalatokat szereztek a vakcina nélküli ellenállásban, ott a Covid-19 megjelenésekor fel tudták használni e tapasztalatokat és nagymértékben csökkenteni tudták a fertőzések (és a fertőzöttek) számát. Amikor azután a sikeres kollektív védekezés következtében oldani lehetett a hasznosnak bizonyuló szigorításokat, beléptek az emberi tényezők (pszichés felszabadultság, hangulati-, és cselekvési lazítás, fegyelmezetlen életvitel, stb.), s újra felerősödött a fertőzés. Európában az sem volt elégséges intő példa, ami egy-két hónapja Szöulban történt a lazítás fékeveszett folyományaként, ennélfogva még el sem múlt a COVID-19 első hulláma, máris visszaerősödött jó néhány európai országban is.

Az előző oldalszárnyban feltett kérdések: a világjárvány – kirobbanása, elterjedése és országonkénti kezelése – hogyan kapcsolódott össze a gazdaságot válságba taszító fertőzéssel? Hogyan alakulhatott ilyenné, miközben a korábbi évek influenzái a mostaninál sokkal több ember halálát okozták közvetlenül(!), s az évenként magújuló influenza-járványok nem voltak romboló hatással a világgazdaságra?

A válaszok keresése (és megtalálása) többfelől lehetséges. Akárcsak a koronavírus ellenszerének a kutatása, megtalálása, klinikai kipróbálása, engedélyeztetése, önként jelentkezőknek történő beadása, gyártása – és egy normális világban minimálisan 8 milliárd adagban való szétosztása. Ez az utolsó fázis természetesen illúzió, vagy sci-fi. Az emberiség történelme tele van szép és humánus elméletekkel, amelyeknek a megvalósult gyakorlatban semmi szerepük nem volt soha – és feltehetően továbbra sem lesz.

Mert íme, ahogy közeledünk a világmegváltó vakcina megjelenéséhez, máris letarolja a humanitást, az erkölcsöt, a jó-szándékot a haszonszerzés. A legsikeresebb gyógyszergyárak hamarosan piacra dobhatják a remélhetően megbízható védelmet nyújtó oltást. A fő téma most az: mennyiért? Az úgynevezett nyugati világot mindenekelőtt ellátni kívánó gyógyszergyárak (és a mögöttük levő befektetők – köztük államok is!) azt latolgatják, hogy mit kérjenek érte. A laboratóriumok és a gyárak nem adhatják ingyen, mert tönkremennének (jelenleg 15-50 dollár közt tervezik az árát), és sem anyagi hátterük, sem kutatógárdájuk, sem ösztönzésük nem lesz a következő világjárvány leküzdésére.

Az államoknak azonban kötelességük lenne minden állampolgárukhoz eljuttatni. Akár ingyen is, mert a nemzeti jövedelem visszaesése nagyobb kárt okoz, mint amennyibe a vakcina többmilliós, vagy több-tízmilliós tételben való beszerzése kerül. A vakcina előállítóinak pedig az lenne az üzlet, ha sok-száz milliós tételben adhatnák el – még önköltségi áron is. Arról nem szólva, hogy például az orosz- és a kínai piacot valószínűleg a hazai vakcinákkal látják majd el, és ez befolyásolhatja a nagy nyugati gyógyszergyárakat. Ugye, milyen érdekesen alakul a helyzet, ha már azt hisszük, hogy látjuk az alagút végét?

A tőzsde pszichéje

Mint ahogy a jelenlegi gazdasági és tőzsdei helyzet is meglehetősen másképp alakul, mint várható lett volna. Azóta, hogy a tőzsdei folyamatokkal foglalkozom (mintegy negyedszázada), egyre meggyőzőbbnek vélem azt az egyébként elkoptatott közhelyet, hogy a tőzsdét csak részben mozgatja a befektetők adásvételi tevékenysége. Ugyanis valójában az adásvételi szándékot mozgatja valami: a tőzsde pszichéje. Ami természetesen nincs, nem lehet, hiszen a tőzsde nem élőlény (még akkor sem, ha időnként medve, máskor meg bika). A tőzsde pszichéje nem más, mint az emberi túlreagálás. A szerzés visszafoghatatlan vágya és a vesztéstől való páni félelem. Ebbe most ne bonyolódjunk bele mélyebben, vannak kiváló könyvek, amelyek erről szólnak, csak vegyük tudomásul, hogy a tőzsde így működik. Alapvetően azonban egészen másképp, mint a mostanában sokat emlegetett 1929-34-es világválság idején. Mint azt az első részben említettem, a Dow Jones csak 1955-ben tudott visszakapaszkodni az 1929-es szintre (381,17 pont), a mélypont 41,22 pont volt 1932. júliusában. (Erre még visszatérünk.)

A korábbi évek-évtizedek tapasztalatai közé tartozik az a megfigyelés, miszerint a hosszabb-rövidebb felíveléseket (a bika évadjait, amelyek időtartama néhány héttől akár több évig is tarthatott) komolyabb esések követték. Többnyire nem lehetett tudni, hogy miért és hogyan, legfeljebb az újabb emelkedések idején született elemzések próbálták megtalálni a magyarázatokat. Csodás példákat és elemzéseket lehetne felsorolni, példaként állítani magunk elé, de most csak egyetlenegyre figyeljünk, amúgy is sokszor előkerül mostanában. A 2008-2009-es úgynevezett pénzügyi válságról van szó, amely mindenekelőtt a bankokat vitte földre, de természetesen az egész világgazdaság utánament.

Ha felidézzük, hogy mi történt, hogyan történt és mi lett a vége, akkor – ma már legalábbis – világosan kilóg a velünk élő kapitalizmus egyik méretes lólába. Nevezetesen, az újabb és újabb gazdasági válságjelek jelentkezésekor újabb és újabb előremenekülésekbe fogtak mind a politikusok, mind a világgazdasági élet meghatározó figurái és intézményei. Az jószerével teljesen mindegy, hogy a Lehmann Brothers lett a hunyó, ők csak a lúzer szerepét játszották el. Sok más bank és befektetésekkel foglalkozó intézmény játszotta azt a játékot, hogy hitelre érdemesítette azon ügyfeleit, akiknek már komolyabb hiteltartozásuk volt. Pontosabban meglevő jelzálogukra kölcsönt kaphattak, amelyet értékpapírok vásárlására fordíthattak. A sok „miért?” és „hogyhogy?” kérdés helyett inkább arra érdemes visszaemlékezni, hogy a nagyra becsült hitelminősítők milyen jó referenciát adtak például a Lehmann Brothersről, holott már két évvel a csőd előtt látszott a baj.

A mellékelt grafikon, amely a Dow Jones elmúlt száz évét dokumentálja (és jószerével egy árva szó kommentár sem kell hozzá), világosan mutatja, hogy a 2007. júliusi, világrengető csúcseredmény (14.198 pont – hol van már az 1929-es 381,17-es fantasztikus csúcs) elérésekor a piac már tudta, hogy baj van. Vagy hamarosan lesz. És lett.

Az üzletnek mennie kell

Nem kell több mint egy évtizeddel okosabbnak lennünk, hogy ne álljon tisztán előttünk: mindazok a szereplők, akik és amelyek benne voltak ebben a buliban: piramisjátékot játszottak. Csak egyre kifinomultabb dörzsöltséggel cirkalmazták körbe a végül is védhetetlen felelőtlenséget. Ha a végletekig lecsupaszítom, az az alapszándék és -törekvés marad, miszerint: „az üzletnek mennie kell” – ez viszi előre a világot. A gép forog, az alkotó – pörög. (Madách már nem időszerű.)

Sokan a szakemberek közül is úgy vélték a Bretton Woods-i rendszer létrehozásakor, hogy az sokáig fenntartható lesz abban az alapvetésben, ahogy az egyezményt 1944. júliusában megkötő államok elképzelték és hitték. Az élet azonban rácáfolt ezekre a vélekedésekre, nem utolsósorban azért, mert a II. világháború két legnagyobb vesztese, Japán és Németország (NSZK) hamarosan meghatározó gazdasági nagyhatalommá vált. Az USA pedig – mint később kiderült – noha rá alapozódott a pénzügyi rendszer, nyilvánvalóan túlvállalta magát (állami eladósodás) és Nixon elnöksége alatt, 1971 és 1973 között végül kihúzta a szőnyeget az egyezmény alól. A rendkívül alapos, sokirányú és a kapitalista világot átfogó egyezmény nem volt tökéletes, de negyedszázadon át életben tartotta a rendszert. A fejlődés azonban szétfeszítette a kereteit. (Erre még visszatérünk a következő részben.) Csak egyetlen példa a lehetséges sok-ezerből. A nemzeti valutákat rögzítették egymáshoz, a dollárhoz és az aranyhoz képest. Egy gramm arany egy dollár volt. Egy uncia arany (tőzsdei kereskedési mérték = 31,10348 g) ugyanennyi dollár. Manapság egy uncia arany ára 1800 és 2000 dollár közt mozog. Pedig már elveszítette pénzmenekítő jellegét. Vagy a koronavírus mégis visszahozza?

A sok levonható tanulság közül megemlíteném azt, amelyről mindig szívesen megfeledkezünk: aligha van nehezebb feladat, mint kiszámítani és megjósolni a jövőt. Bemutatnám kedvenc példáim egyikét. A meteorológusok számára igen komoly kihívás megjósolni egy kisebb-nagyobb térség időjárását. Akár egy-két napra is. Pedig több mint száz évre visszamenőlegesen vannak hiteles feljegyzéseik, adataik egyfelől, másfelől pedig a legmodernebb számítógépes algoritmusok állnak rendelkezésükre. Mégis, a helyi időjárást meghatározó frontok vonulását néha egészen parányi, elenyésző méretű és mértékű légkörfizikai változások alaposan meg tudják változtatni, akár egy-két óra alatt is.

Ha valakinek olyan okostelefonja van, amely mutatja, hogy az adott nap folyamán felhős, vagy napos lesz-e az égbolt, az eső valószínűsége hány százalék és a hőmérséklet Celsius fokokban mérhető változása hogyan alakul, észreveheti, hogy gyakran naponta többször mást mutat, mint egy-két órával korábban. Vagy ha bárkinek lehetősége, esetleg kedve van, hogy a neves meteorológiai szolgálatok videóvá összerakott, 20-30-60 percenként készített műholdfotóit tanulmányozza, meggyőződhet arról, hogy egészen apró változások is hogyan és merre téríthetik el az időjárási frontokat. Pedig ezek a jelenségek olyan fizikai törvényszerűségeken alapulnak, amelyek talán a világmindenségben nem, de a Földön biztosan axióma-érvényűek. És az ember(iség) még csak bele sem avatkozott (pedig az elmúlt kétszáz évben erősen próbálkozik).

Remélem, most sokaknak eszébe jut a régi, tőzsdei bon mot: „Ha reggel Tokióban egy lepke meglebbenti a szárnyát, abból délutánra Londonban vihar lesz, estére pedig New Yorkban tornádó”. És ebbe az ember addigra már alaposan beleavatkozott. Vagy ha nem ő, akkor a tőzsde pszichéje. Az időjárásnak azonban nincs pszichéje. És mégis, mekkorákat tudnak tévedni a kiváló meteorológusok az előrejelzéseikkel, noha őket nem az üzletmenet, a haszonszerzés, a celebbé válás hajtja, hanem a minél pontosabb, tudományos megalapozottságú feladat teljesítése.

Na most akkor hogyan is tudunk megbízható tőzsdei jóslatokat elkövetni? A rendelkezésünkre álló hatalmas adatmennyiség, az adatok tudományos feldolgozottsága, a legmodernebb számítógéppark segítségével? És földig érő tehetségünk, tudásunk, intelligenciánk birtokában? Persze-persze: a 2008-as bukfenc utáni – elég meredek – felívelés során számtalanszor lehetett hallani-olvasni a figyelmeztetéseket: előbb-utóbb vége lesz a jókedvünknek. Azt azonban sehol sem lehetett olvasni, hogy egy fityisz, egy semmi, egy önmagában létezni sem tudó valami: egy vírus fogja romba dönteni a világgazdaságot. Egy nem-élőlény, amely csak a gazdaállatba jutva tudja lepipálni a Lehmann Brothers (és az összes többi bank), valamint a Fannie Mae és a Freddie Mac teljesítményét. Nos, ez a nehezen felfogható valóság (vagy érthetetlenség-értelmezhetetlenség?) segített életre kelteni jó néhány összeesküvés-elméletet.

Ami bizonyos tekintetben érthető is. Ahogy az előző részben írtam: egy olyan fertőzés okozta a III. világháborút, amely önmagában és csatolt fertőzéseiben is statisztikailag messze alatta marad az elmúlt két évtizedben pusztító influenza-járványok halálos kimenetelű eseteinek. Egyvalamire azonban jó volt. Persze, csak ha tudunk tanulni belőle. Rávilágított gondolkodásbeli, műszaki, technikai, egészségügyi, viselkedésbeli hiányosságainkra (miközben bizonyos dolgokban visszalökött minket a nagyjából két évszázaddal korábbi életbe), és ugyanakkor mutatott egy kitörési lehetőséget jövőbeli életünk XXI. századhoz méltó megváltoztatása irányába (a tanulás fontossága, a modern, digitális technikai civilizáció, robotok fejlesztése az emberi munka kiváltására).

Hérakleitosz (i. e. 535-475), az antik görög kultúra kiemelkedő filozófusa szerint nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, mert mikor újra belelépnénk, az már nem lesz ugyanaz (és mi magunk sem). A halála utáni évtizedekben jelentkező künikosz (cinikus) filozófiai iskola szerint viszont egyszer sem léphetünk ugyanabba a folyóba (mert amint belelépünk, már nem lesz a korábbi állapotával önazonos). Szóval, hová is térünk vissza, ha lecseng a járvány?                                                                                                                         (Népszava)

Legyen a csattanó a balra.ru kommentrovatába írt olvasói poén:

„Orvosnál:
– Doktor úr, meddig fog még tartani ez a járvány?
– Honnan tudjam, nem vagyok politikus.”

És akkor a fenti „rövid előzetes” után valami Ragályhíradó szerűség:

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

Van annak már egy hete is, hogy volt itt Ragályhíradó. (A fenti „rövid előzetes” fényében talán érthető is a kihagyás! Semmi értelme nincs foglalkozni koronással, hiszen immáron mindennapjaink részévé tették VALAKIK! Olyannyira, hogy szerintünk elég is a ragállyal csak heti egy alkalommal foglalkozni.)

Szóval: a legutolsó Ragályhíradó óta Covid – 19 VILÁGSZERTE 2 747 197 fővel, 23 856 514 – re gyarapította megszállotti táborát. 59 952 megfertőzöttjét legyilkolta, amivel áldozatai számát 817 601 – re növelte!

Az USA – ban 500 245 új igazolással 5 915 911 – re szaporította a megszállotti táborát. 10 702 amerikait ragadott el végleg. Eddig összes ottani áldozatai száma 181 117.

Braziliában „remekelt” Covid – 19. 657 596 fővel 3 627 217 – re tudta növelni a fertőzötti csapat létszámát. 9905 – öt megölve pedig 115 451 – re tornászta föl áldozatai számát.

Indiában 316 626 embert tudott megfertőzni. Eddigi ottani megszállottjainak száma 3 170 942. Halálos áldozatainak számát 10 393 – mal 58 570 re gyarapította.

Oroszországban még mindig küzd a koronás rém az egymillió megszállotti létszámért! 53 366 új igazolással már 966 189 – nél tart. 1070 fővel pedig 16 568 orosz áldozatot tudhat a magáénak.

DÖBRÖGISZTÁN CSUDAVAJDASÁG…

Miközben körülöttünk dúsan arat Covid – 19, qrmányvetítöldénk szerint vajdaságunkban csak settenkedni merészel! Védettségünket és qrmányunk elszántságát látva érthető is! ITT FÉL! ITT BIZTOS PUSZTULÁS VÁR A FENEVADRA!

Csakis ennek az itteni határozottságnak és elszántságnak köszönhető, hogy nálunk mindössze 272 személyt tudott megszállni! Összesen eddig 5125 – öt. Az elmúlt egy hét során 7 vajdaságit sikerült elragadnia. Eddig összesen 614 itteni áldozata van!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!