Ismét leiskolázott minket Románia – ezt nem tesszük ki az ablakba

Az uniós statisztika azonban így is a magyar gazdaság egy nagyon komoly strukturális problémájára mutat rá – olvasható a portálon.
A statisztikai hivatal kiszámolja, hogy egy foglalkoztatott mennyi GDP-t állít elő és ezt viszonyítják az uniós átlaghoz, százalékban kifejezve. Magyarországon ez a mutató 2019-ben az uniós átlag 71,6 százaléka volt, ami azt jelenti, hogy tavaly már csak két tagállamban, Bulgáriában és Lettországban volt alacsonyabb a munkahatékonyság, mint nálunk.
A munkaerő termelékenysége azért nagyon fontos mutató, mert nagyban befolyásolja az érintett ország versenyképességét. Ha a termelékenység alacsony, akkor azt legtöbbször a szintén alacsony béreknek kell ellensúlyoznia, hiszen ha nem így van, akkor ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást csak nagyobb költséggel lehet előállítani, mint máshol, ami versenyhátrányt jelent.
Magyarországon az elmúlt években úgy stagnált, és így szakadt le a régiótól a termelékenység, hogy közben a keresetek meredeken emelkedtek.
A közmunka a ludas?
A hazai munkatermelékenység romlására egyébként van egy elég népszerű magyarázat: a közmunka-program, amellyel nagyon alacsony hatékonyságú munkaerőt vontak be a munkaerőpiacra.
Ennek azonban ellentmond, hogy amikor csökkent a közmunka intenzitása, akkor sem javult a termelékenység.
A magyar termelékenység problémáját sokan a hazai gazdaságpolitikában látják. A gondok pedig nem csak a kkv-knál, hanem a nagyvállalatoknál is látszanak, bár utóbbiak még mindig jóval hatékonyabban működnek kisebb társaiknál.
Éppen ezért lett egyre inkább kritika tárgya a multinacionális cégek beruházásainak támogatására épülő gazdaságpolitika. (napi.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Magyarországon az elmúlt években úgy stagnált, és így szakadt le a régiótól a termelékenység, hogy közben a keresetek meredeken emelkedtek…”
-Ez pedig kimondottan jót tett – no nem az agyonadóztatott magyar melósokkal – hanem a büdzsé bevételi oldalával. Dőlt a pénz a herdálásra, miközben azért a meglehetősen kétes VERSENYKÉPESSÉG IS fennmaradt. Ami végett pedig továbbra is özönlenek Döbrögisztánba a multik! Mint PROFITGARANTÁLÓ térségbe!
Hosszan és sokrétűen lehetne ennek „előnyeit” ecsetelgetni, de hát bőrünkön érezzük: EZ A JÓ A MULTIKNAK és qrmányunknak!
A MAGYAROK MEG NEM SZÁMÍTANAK!

https://www.facebook.com/molnarf.arpad.eli.1/videos/800483430787514/?notif_id=1603266721117935¬if_t=live_video&ref=notif
A dolgozni hajlandó, fiatal és képzett munkavállalók tízezrével hagyják el összeszerelőországot, akik pedig maradnak azok képzetlenek és a munkamoráljuk nagyon alacsony. Orbán „rejtett erőforrásai” valójában használhatatlan erőforrások. Rájött erre ő is, és azért kezdte tízezer számra behordani a vendégmunkásokat.
„Rájött erre ő is, ”
Tudta ezt már eleve , de egy jó pénz lenyúlási lehetőség volt.