“Tanulmány született” bővebben

"/>

Tanulmány született

Kevés európai országban marad olyan kevés szabadon elkölthető pénze a családoknak, mint Döbrögisztánban

Kevés európai országban marad olyan kevés szabadon elkölthető pénze a családoknak, mint Magyarországon

Idén egy átlagos európai polgárnak 13 894 euró áll rendelkezésére elkölthető jövedelemként. Egy magyarnak 6 871 euró, amivel továbbra is a 30. helyen vagyunk a kontinensen – derül ki a „GfK Vásárlóerő Európában 2020” című tanulmányból.

A tavalyi 7 416 eurós értékkel szemben idén 6 871 euró (mai árfolyamon mintegy 2,5 millió forint) az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon, ami közel 7,3 százalékos visszaesést jelent, ám még mindig a 2018-as érték felett van – olvasható a GfK legfrissebb kutatásában. Ezzel a 30. helyet foglaljuk el az európai rangsorban.

A vásárlóerő idei visszaesése – ami főként a koronavírus-járvány számlájára írható – kivétel nélkül minden megyét érint. A legnagyobb visszaesés Győr-Moson-Sopron és Pest megyében volt tapasztalható, ott 753, illetve 751 euró/fő-vel alacsonyabb a vásárlóerő, mint 2019-ben. Erre magyarázatot adhat, hogy mivel ott volt a legmagasabb a jövedelem, onnan lehetett a legnagyobbat esni.

A top 10 megye rangsora nem változott egy év alatt:

© GfK

A fővárosi adat 25 százalékkal magasabb az országos átlagnál, ám 38 százalékkal alacsonyabb az európainál. Az országon belüli egyenlőtlenségekre az is rámutat, hogy Magyarország húsz megyéjéből mindössze ötben magasabb az egy főre jutó vásárlóerő, mint az országos átlag. E megyék mindegyike továbbra is Budapest környékén, az osztrák határ közelében, illetve északnyugaton található.

© GfK

A sereghajtó továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg, amelynek lakosai fejenként csupán 5 392 euróból, azaz az országos átlag 78,5 százalékából, az európai átlagnak pedig 39 százalékából kell, hogy kijöjjenek.

A leggazdagabb települések listáján sincs nagy változás, mindössze Tiszaújváros jelent meg, kiszorítva Győrújbarátot. A rangsorban viszont több mozgás is volt.

© GfK

Senki sem vetekedhet Liechtensteinnel

A „GfK Vásárlóerő Európában 2020” szerint Európa lakosságának idén 9,5 ezer milliárd euró elkölthető jövedelem áll rendelkezésére. Az egy főre jutó vásárlóerő közel 5,3 százalékkal csökkent az előző évi értékhez képest.

Az egy főre jutó 64 240 eurós vásárlóerejével Liechtenstein idén újra az élen végzett – ez az európai átlag 4,6-szeresére rúg.

© GfK

Idén – Finnországot kiütve – bekerült a legjobb tíz közé Írország (21 030 euró/fő) is. A tanulmányban szereplő országok közül 16 tud az átlagot meghaladó egy főre jutó vásárlóerőt felmutatni, 26 viszont nem éri el az európai átlagot. A sereghajtó Ukrajna, az ott élők fejenként mindössze 1 703 euróból gazdálkodhatnak.                                                                                                        (HVG)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…idén 6 871 euró (mai árfolyamon mintegy 2,5 millió forint) az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon, ami közel 7,3 százalékos visszaesést jelent…”

TERMÉSZETESEN ÁTLAGOLVA! Az átlagban pedig benne foglaltatik a Jó Pénztáros Lőrinc Koma, az Elsőszámú Uzsorás, a Kötélbarát, a Nemmzetth Elsőszámú Vejkója,…- MEG a balrad.ru adminja is! (Utóbbi kb. hatmilliomod magával.)

UTÓBBI TÁRSULÁS egyet biztosan érez: a 7,3 százalékos CSÖKKENÉST a tavalyi ELKÖLTHETŐHÖZ KÉPEST!

Hogy az előbb fölsoroltak hogy érzik? Azt nem tudhatjuk! Gyaníthatóan NEKIK legalább 7,3 százalékkal NŐTT az elkölthető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com