Gyertek el minél többen, és hozzátok magatokkal azokat a honfitársainkat ismeretségi körötökből, akiknek szintén fontos hogy ne egy olyan világban éljenek s nőjenek föl gyermekeik melyben újranyitnák az abban érdekelt sötét, embergyűlölő erők történelmünk szégyenteljes és borzalmas fejezeteit!
Patkánykesergő a jászberényi vereség után: „Még egy ilyen választás és Magyarország örökre elveszett”
Megsemmisítő vereséget szenvedett a Fidesz a megismételt jászberényi választást, ennek pedig egy komplett adást szentelt a megmondóemberekkel felálló Sajtóklub a HírTV-n. Apokaliptikus hangulatban beszélgetett Bayer Zsolt, Bencsik András, Szentesi Zöldi László és Huth Gergely. A bűnösök: a fiatalok – állapították meg a műsorban.
Katasztrofális vereség született, nem dughatjuk homokba a fejünket, szerintem baj van – így vezette fel a műsort Bayer.
Szentesi Zöldi szerint ami Jászberényben történt, annak országos jelentősége is van, szerinte az ellenzéknek a fiatalok nyerték meg a választást, aki „tapasztalanok” és „felültek az olcsó demagógiának”. Úgy véli, az ellenzéknek nincs jövőképe, de mégis több millió ember van az országban, akik hisznek nekik. „A fiatalokat elvesztettük, nem ismerjük a magyar valóságot. Vissza kell találni a néphez, akik részint ostobaságból, részint tájékozatlanságból, de tömegesen választanak olyan politikusokat, akiknek a nevüket sem tudják.”
Nem elég már újragombolni a kabátot, mert valamit tenni kell.
Bencsik András szerint valamit nagyon gyorsan tenni kell, mert közeledik 2022. Úgy véli, egyre súlyosabb vereségeket szenved a Fidesz, „elmúlt az aranykor, nagy baj van.” Úgy fogalmazott, a Fideszt a saját árnyéka vert meg, meg kell fejteni, mit rontottak el, ugyanis „akárki és bárki legyőzheti a Fideszt.”
Három mozzanatot vetett fel, ezek közül az első a kommunikáció, a Fidesz nem ismerte fel, hogy megváltozott a kommunikációs erőtér. Második: a békemenet, ahol csak annyit mondtak, baj van, és mentek az emberek. Nem szajkózták, hogy rezsicsökkentés, meg azt, hogy „alkalmatlan.” Nem kell sulykolni, a lényeget kell mondani az embereknek Bencsik szerint. Harmadik, amit felvetett, az az, hogy a fiatalok nem tudnak belépni a Fidelitasba, a fidelitasosok pedig nem tudnak átlépni a Fideszbe.
Hosszan beszélt Mészáros Lőrincről is. „Egy bűbájos, kedves, rokonszenves és eszes ember” – mondta róla, de hozzátette, nem helyes, hogy bujkálnak az új milliárdosok, mert ezzel azt erősítik, amit a baloldal terjeszt róluk, hogy tolvajok. De „ő nem lop, csak nyer.”
El kell kezdenünk tisztességesen, jóindulatúan és őszintén beszélni.
Huth erre azt mondta, szerinte eddig is őszintésén és tisztességesen beszélt a Fidesz, de tényleg új kommunikációs csatornák vannak, ezeket használni kell. Arról is beszélt, szerinte sok sértett embert hagy maga mögött a Fidesz-kormány, itt a nyugdíjhelyzetről és a helyi szintű államapparátus tagjairól beszélt, ez utóbbi helyen szerinte „sok belső ellenség lapul, akik büntetnek és megnehezítik a helyiek emberét.”
Bayer visszatért a kommunikációhoz, szerinte a Fidesz nem folytat sikerkommunikációt, pedig kellene. „A fiatalok kapcsán még nagyobb bajt látok.” Szerinte a 18-30-as generáció légüres térbe került, hátborzongató ideológiákban kezd hinni.
Bencsik hozzátette, „meg kell találni a fiatalok értelmes részét.” Majd egy multihoz hasonlította a Fideszt, ami épp válságban van.
Még egy ilyen választás és Magyarország örökre elveszett.
Szerinte a hanyatlás még nem állt meg, október 13-a óta folyamatosan bünteti a Fideszt a társadalom, ehhez tette hozzá Szentesi Zöldi, hogy a baj az lehet, mert a Fidesz intézményesült, a régi módszerek pedig nem működnek tovább. A fiatalokról ő is beszélt, ha a tudatipar által befolyásolt korosztály hangadóvá válik, akkor
Magyarország el fog süllyedni.
Úgy fogalmazott, ha visszatérnek a nép közé, nincs nagy baj, megnyerhetik 2022-t, de ha ez folytatódik tovább, bukás lesz a vége.
A teljes adást itt lehet megnézni:
(HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: A patkány óvatos! Ráadásul intelligens jószág hírében áll!
„…hátborzongató, hogy kristálytisztán látszik: tök mindegy hogy ki….” – a döbrögista ellenfele, GYŐZELEMRE ITÉLTETETT! – vinnyog Bayer. MOST MÉG CSAK JÁSZBERÉNY KAPCSÁN! MOST MÉG CSAK EMIATT!
A dölyfös és öntelt – önelégült döbrögista patkányhadat egyenesen sokkolta a Jászberényi égés! DE NEM CSAK AZ! Szinte mindenhol égtek! Még ott is, ahol nyertek!
CSAK JÁSZBERÉNY MIATT NEM VONYÍTANÁNAK ENNYIRE! MÉG YOUDAPESTET IS KÖNNYEN VETTÉK VOLNA, ha a VIDÉK MEG NEM INOG ALATTUK!
Hiába volt a rengeteg avatás és dijadaljelentés! – BUKTA LETT A VÉGE! Hiába a magyarázkodás, hogy „de több mint 1,2 milliónyian a hordajelöltekre…” – EZ MÁR SOVÁNY ÖNVIGASZ! Hiszen jóval többen az álellenzékiekre és függetlenekre!
A HORDÁT MEGCSAPTA A BUKÁS SZELE! A PATKÁNY CSAPDÁBA ESETT, ÉS MEGÉREZVE A BIZTOS VÉGET – VISÍTOZIK!
Szentesi Zöldi szerint a ISMÉT A NÉP KÖZÉ KÉNE menniük!
Igen ám! DE A NÉP AZ NEM AZONOS A BIRKAMENETTEL! A NÉP KÖZÉ MENNI – NEKIK – ÉLETVESZÉLY! A nép közé nem menni biztos buki!
A „tudatipar” a bűnös! – visonganak. MELYIKRE GONDOLHATNAK VAJON? Hiszen mind a liberális, mind a nemmzetthy tudatipar teljes gőzzel dübörög! Ezek szerint alacsony hatásfokkal. Mert a jelek szerint a LÉTÉRZETET a tudatipar SEM képes javítani! Márpedig a lét és a tudat között – állítólag – létezik szerves kapcsolat!
Csakis ezzel magyarázható, hogy a fiatalok nem rohannak az ifjú döbrögisták – REMÉLHETŐLEG MÁR CSAK ALKALMI – társulásába, ahonnan pedig szívesen özönlenének a tagok a zsíros felnőtt hordába, de sajna nem lehet minden onnan érkezettből tanácsadó, meg kabinetvezető, vagy állattitkár! BETELT A KERET, A KONC PEDIG NEM TÖBB!
Lesz ez még rosszabb is fijúg! NEKTEK!
A népnek meg már úgyis mindegy! MAGYARORSZÁG – mint olyan – már rég elveszett a nép számára! TI A VADÁSZTERÜLET ELVESZTÉSÉTŐL RETTEGTEK CSAK! Ahol a nép számára csak szaros füvet hagytatok magatok után!
A NÉP KÖZÉ ENNÉLFOGVA TI NE VÁGYJATOK! Mert annak cudar vége lesz!
Döbrögitek aligha véletlenül építteti rohamtempóban a családhy bunkert!
A magyar miniszterelnök több olyan lépést is tett az elmúlt időszakban, amivel javítani akarja a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyát, lapértesülések szerint nem is eredménytelenül.
Több konkrét feltételt is szabott az Európai Néppárt (EPP) vezetése a Fidesznek, amelyet teljesítenie kell tagsága megőrzése érdekében. Ezek közül Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt hetekben csendben többet is elkezdett teljesíteni – írja a Népszava. Ezek közé tartozik, hogy mégsem lesznek önálló közigazgatási bíróságok, a Fidesz visszafogta EU-ellenes retorikáját.
A Néppárt vezetésében ma már egyre többen látják úgy, hogy elindult „egy pozitív folyamat.” Hírek szerint például a CSU elnöke, Markus Söder és Orbán Viktor között oldódnak a feszültségek, sőt Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője is hajlandó együtt dolgozni a magyar kormányfővel.
Ugyanakkor a Fidesz felfüggesztett tagságáról nem döntenek a párt novemberi kongresszusán, csupán a magyar kormány tevékenységének felülvizsgálatával megbízott „három bölcs”, azaz tekintélyes néppárti politikus beszámolóját hallgatják majd meg. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: NAGY A TÉT A BRÜSSZEL – STRASBOURG TENGELYEN! Osztozkodás lesz! Euromilliárdok sorsáról kell döntenie az EU – nevű bűnszövetségnek. A sok lúd disznót győz alapon a legnépesebb bűnszervezet állhat legközelebb a húsoskondérhoz. Vajdánk pedig pragmatikus e – tére. Ki nem maradna a legnépesebb bűnbandából. Oda tartozni sokat hoz a konyhára!
AZ Ő TUDATÁT A „LÉ” HATÁROZZA MEG!
Szüksége van rá az EPP – nek! Neki pedig az EPP – re!
MINDEGYIKÜK TUDATÁT A „LÉ” HATÁROZZA MEG! AZÉRT BÁRMIT!
A pávatáncba bármi belefér! A figurát meg majd elmagyarázzák!
CSAK AZ A PROBLÉMA, HOGY DÖBRÖGISZTÁNBAN EGYRE TÖBBEN KEZDENEK HINNI A SAJÁT SZEMÜKNEK, ÉS EGYRE KEVESEBBEN A MAGYARÁZATOKNAK!
Tölgyessy Péter: Csak újabb rendszerváltás hozhatja egyenesbe az Orbán-korszakot
Orbán Viktor nevét ma a világban többen ismerik, mint egykor Puskás Ferencét – így foglalja össze Tölgyessy Péter az Orbán-rendszer lényegét, illetve a rendszer Nyugathoz való viszonyát. Ugyanis Orbán személye „a Nyugat régi rendje elleni kihívás egyik legerőteljesebb szimbóluma.”
A magyarországi rendszerváltás harmincadik évfordulójára Tölgyessy Péter alkotmányjogász interjút adott az Ellensúly című folyóiratnak, amit az Ökopolisz Alapítvány, az LMP pártalapítványa ad ki. A terjedelmes interjúban Tölgyessy Péter a harminc éve tartó Nyugat felé tartó út jelen állapotáról azt mondta:
Magyarország közeledése a Nyugat civilizációjához ismét elakadt. Válaszul újfent előjöttek az elérhetetlen mintát vágyakozva gyűlölő, évszázados szenvedélyek.
A 2002-ben érkező MSZP-SZDSZ kormányzásról azt mondta az alkotmányjogász az interjúban, hogy akkor a honi parlamentarizmus problémamegoldó képessége tovább gyengült, az új magyar többpártrendszer „hamarosan rossz, önmaga alapjai ellen forduló demokrácia lett.”
A 2010-es változásokkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: akkor a 89-es nyugatos konszenzust többé vagy kevésbé tagadó pártok jutottak be az Országgyűlésbe. „A kétharmados győztes pedig belevágott az eleve nem szeretett, gazdasági felzárkózást nemigen hozó, zavaros demokráciát leváltó második rendszerváltoztatása végrehajtásába, a 89-es nyugatos intézményeitől nyíltan elforduló Orbán-rendszer módszeres felépítésébe.”
A jogász-politológus, rendszerváltóban aktív szerepet vállaló, de a politikától 2006-ban visszavonult Tölgyessy a magyar rendszerváltással kapcsolatban azt mondta: kezdettől volt egyfajta általános sikertelenségérzet ezzel kapcsolatban.
Harminc esztendő múltán főleg 1989 kudarcközpontú értelmezése látszik.
Sokan sok helyen feltették már a kérdést, mitől ez a kudarc, miért nem értük utol Ausztriát. Az alkotmányjogász úgy fogalmazott most, hogy azt, ezért ki a felelős, építően nem lehet elővenni, a felelősségkutatás túlsúlya pedig „tovább szaporítja a magyar közvélemény orientációzavarait.” Saját bevallása szerint kissé leegyszerűsítve, de azt is mondhatná, hogy
1989-ben a történelem az egyik kezével váratlanul kinyitott előttünk egy kaput, amelyet a másik kezével rögvest be is zárt.
Kicsivel több mint húsz évre rá, 2010-ben megérkezett a kétharmad, „2010 új rezsimalapítóit kifejezetten segíti a maguk rendszerváltásának igazolásában, hogy ennyi irányból támadják a 89-es intézményeket. (…) 1989 volt a balfogás, a súlyosan félresiklott ’liberális’, nyugatos próbálkozás – ehhez már csak annyit kell hozzátenniük, hogy most viszont a Fidesz jóvoltából az ország végre visszatérőben van önmagához. A többség által különböző okokból, de egyformán hibásnak gondolt kezdet után az Orbán-rendszer akaratából az emberek végre visszafordulhattak a magyar állam történelmi otthonosságához, igazi nemzeti gyökereinkhez.”
Ha rendszerváltás, akkor nem lehet szó nélkül elmenni a Kádár-rendszer iránti nosztalgia mellett sem, erre Tölgyessy azt mondta, ennek oka az, hogy
sajnos egyszerűen rettenetes száz év van mögöttünk.
Szóba kerültek az ellenzéki pártok is, méghozzá úgy, hogy a Fidesz kivételével a legtöbb eltűnt mára, „a még 2010 után is elpusztíthatatlannak látszó MSZP mostanra csupán árnyéka hajdani önmagának. A Fideszt viszont megtartotta a változó körülményekhez történő pragmatikus igazodás, valamint Orbán Viktor kezdettől munkáló rendkívüli eredményorientáltsága és társadalomismerete.
Harminc esztendő alatt a párt igencsak távol került indulása harsány nyugatos elkötelezettségétől. A Fidesz eredetileg az eminens diák tankönyvszerű mindent jobban tudásával követelte a nyugatos minták hazai megvalósítását.”
De vajon korszakos hiba vagy a politikai siker receptje, ha Magyarország lemond a Nyugathoz való felzárkózás igényéről? – ez a beszélgetés utolsó kérdése, egyben visszatérés a kiindulóponthoz is. Tölgyessy szerint Orbán
már akkor is a nyugatos modell válságát megelőlegezve cselekedett, amikor abból még igen kevés látszott.
Kifejtette, Magyarország az elmúlt száz évben már háromszor került frontálisan szembe a Nyugat magországaival (a két világháborúban, majd a szovjet zóna részeként), míg most negyedjére, „csaknem minden kényszer nélkül döntött a miniszterelnök a nyugatos megoldásoktól való elfordulás mellett. Ami rendkívüli személyes felelősség vállalását jelenti a nemzet jövőjét illetően.”
Úgy véli, újabb korszakváltás előtt áll a világ, nem látni előre, pontosan mit hoz a jövő, az sem kizárható, hogy tényleg itt a Nyugat alkonya. Az alkotmányjogász az interjú végén úgy fogalmazott:
Orbán Viktor nevét ma a világ alighanem inkább ismeri, mint valamikor Puskás Öcsiét. Személye a Nyugat régi rendje elleni kihívás egyik legerőteljesebb szimbóluma. Általa a magyar politikai elit ismét bebizonyította kivételes rendszerteremtő innovatív teljesítményét. Csakhogy a magyar miniszterelnök eddig háromszoros kétharmados parlamenti többsége utóbb könnyen bizonyulhat az országot veszélyesen félrevivő átmeneti diadalmenetnek. Amit csak egy újabb rendszerváltás hozhat ismét egyenesbe.
(HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…csaknem minden kényszer nélkül döntött a miniszterelnök a nyugatos megoldásoktól való elfordulás mellett…”
-Hááát…- ez nem biztos hogy így van! Döbrögi HATALOMVÁGYTÓL ÉS ZSÁKMÁNYFÉLTÉSTŐL ŰZVE ült föl az akkor még keszeg ülepével két lóra! Ami az álmoskönyvek szerint sem működőképes dolog! Ám a vajdatudatra jellemző, hogy ő elhitte magának: MEGÜLHETI A KÉT ELLENTÉTES IRÁNYBA VÁGTÁZNI KEZDŐ LOVAKAT – EGYSZERRE! Még akkor is vadul gyijjázik, amikor már semmi nincs alatta! Csak a poros, kemény föld, amire hamarosan pofával előre csapódik. Csakhogy a lovak közben megfordultak, és visszafelé vágtáznak. Pontosan ott fognak elvágtatni, ahol a vajda betört pofával fetreng!
Abban kétségtelenül igaza van Tölgyessynek, hogy CSAK RENDSZERVÁLTÁSSAL lehet a dolgokat helyrehozni!
DE NEKÜNK NEM CSAK A DÖBRÖGIZMUST KELL LEVÁLTANI, AMI AMÚGY IS CSAK FÁBÓL MŰANYAGKARIKA!
Azt az egész fércművet a szemétre kell dobnunk, ami most harminc éves!
ROSSZ ELŐÉRZETÜNK VAN!
NINCS UGYANIS JÓÉRZÉSŰ, ŐSZINTE, NÉPI ELKÖTELEZETTSÉGŰ POLITIKAI ERŐ!
Bár a kínálat mind eképpen aposztrofálja önmagát, valójában csak „saját zseb elvű”, melldöngető, hazug szélhámosbandák vannak!
Rossz előérzetünet csak növeli, hogy a tennivalók sorában az első – A RENDSZERVÁLTÁS – tűnik a legkönnyebbnek! Az igazi neheze csak azután jönne! HONFOGLALÁS, ORSZÁGÉPÍTÉS!
Dekrétum a bankok államosításának életbeléptetéséről és az ezzel kapcsolatban szükséges intézkedésekről. Tervezet
A közellátás válságos helyzete, a fenyegető éhínség, amelyet a spekuláció, a tőkések és a hivatalnokok szabotálása, valamint az általános gazdasági bomlás idézett elő, rendkívüli forradalmi intézkedéseket tesz szükségessé az e baj elleni harc érdekében.
Abból a célból, hogy az állam minden polgára, elsősorban pedig valamennyi dolgozó osztály, Munkás-, Katona és Parasztküldöttjeik Szovjetjei vezetésével, haladéktalanul és minden irányban, semmitől vissza nem riadva és a legforradalmibb módon cselekedve, hozzáfoghasson ehhez a harchoz és az ország gazdasági életének rendes kerékvágásba hozásához, elrendeljük a következőket:
Dekrétum a bankok államosításának életbeléptetéséről és az ezzel kapcsolatban szükséges intézkedésekről. Tervezet
1. Minden részvénytársasági vállalatot az állam tulajdonának nyilvánítunk.
2. A részvénytársaságok igazgatósági tagjai és igazgatói, valamint mindazok a részvényesek, akik a gazdag osztályokhoz tartoznak (vagyis 5 000 rubelt meghaladó összvagyonnal vagy havi 500 rubelt meghaladó jövedelemmel rendelkeznek), kötelesek teljes rendben folytatni a vállalatok ügyeinek vezetését, betartani a munkásellenőrzésről szóló törvényt, bemutatni minden részvényt az Állami Banknak és hetenként beszámolni működésűkről a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek helyi Szovjetjeinek.
3. Az állami kölcsönöket, a külföldieket és belföldieket, annulláljuk (semmisnek nyilvánítjuk).
4. A kis kötvénytulajdonosoknak, valamint minden kis részvénytulajdonosnak, vagyis azoknak a tulajdonosoknak érdekeit, akik a lakosság dolgozó osztályaihoz tartoznak, teljes mértékben biztosítjuk.
5. Bevezetjük az általános munkakötelezettséget: minden férfi és női állampolgár, 16-tól 55 évig, köteles elvégezni azokat a munkákat, amelyeket a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek helyi Szovjetjei vagy a Szovjethatalom más szervei kijelölnek.
6. Az általános munkakötelezettség életbeléptetésének első lépéseként elrendeljük, hogy a gazdag osztályokhoz tartozó személyek (lásd a 2. pontot) kötelesek fogyasztási vagy költségvetési munkakönyvvel rendelkezni és azt szabályszerűen vezetni, s ezeket a könyveket be kell mutatni a megfelelő munkásszervezeteknek, illetőleg a helyi Szovjeteknek és azok szerveinek, minden egyes vállalt munka elvégzésének hetenkénti bejegyzése céljából.
7. Az élelmiszerek, valamint egyéb szükségleti cikkek helyes nyilvántartása és elosztása érdekében minden állampolgár köteles belépni valamilyen fogyasztási szövetkezetbe. A közellátási hivatalok, ellátási bizottságok és egyéb hasonló szervezetek, valamint a vasúti és közlekedési szakszervezetek, a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjeinek irányításával bevezetik e törvény végrehajtásának ellenőrzését. Különösen a gazdag osztályokhoz tartozó személyek kötelesek elvégezni azokat a munkákat, amelyeket a Szovjetek a fogyasztási szövetkezetek szervezése és ügyvezetése terén rájuk bíznak.
8. A vasúti munkások és alkalmazottak szakszervezetei a szállításnak, különösen az élelmiszerek, a fűtőanyag és más legfontosabb szükségleti cikkek szállításának helyesebb módon való megszervezése céljából kötelesek sürgősen kivételes rendszabályokat kidolgozni és azok megvalósítását azonnal megkezdeni; ennek során mindenekelőtt a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjeinek, továbbá a Szovjetek és a Legfőbb Népgazdasági Tanács által meghatalmazott intézmények megrendeléseit és megbízásait kell figyelembe venniök.
Ugyancsak a vasutas szakszervezetekre hárul az a kötelesség, hogy a helyi Szovjetekkel együttműködve, a legerélyesebben, forradalmi rendszabályok alkalmazásától sem riadva vissza, harcoljanak a batyuzás ellen és irgalmatlanul üldözzenek mindenfajta spekulánst.
9. A munkásszervezetek, az alkalmazottak szakszervezetei és a helyi Szovjetek kötelesek haladéktalanul hozzálátni ahhoz, hogy a bezárt vagy leszerelt vállalatokat, valamint a munkanélkülieket hasznos munkára és a szükséges javak termelésére állítsák át, hogy megrendeléseket, nyersanyagot és fűtőanyagot kutassanak fel. A helyi szakszervezetek és Szovjetek semmi-esetre se halogassák ezirányú tevékenységüket, minden felülről jövő külön rendelet bevárása nélkül fogjanak hozzá a falusi és városi termékek cseréjéhez, miközben kötelesek szigorúan alkalmazkodni a Legfőbb Népgazdasági Tanács utasításaihoz és előírásaihoz.
10. A gazdag osztályokhoz tartozó személyek kötelesek minden készpénzüket az Állami Bankban és annak fiókjaiban, valamint a takarékpénztárakban tartani, fogyasztási célokra hetenként legfeljebb 100—125 rubelt (a helyi Szovjetek megállapítása szerint) kaphatnak kézhez, termelési és kereskedelmi célokra pedig csak a munkásellenőrzés szerveinek írásos igazolványai alapján.
E törvényerejű rendelet tényleges életbeléptetésének ellenőrzése céljából külön intézkedés fogja szabályozni a most érvényben levő bankjegyek kicserélését más bankjegyekre, s az állam és a nép ellen elkövetett csalásban bűnösök egész vagyonuk elkobzásával bűnhődnek.
11. Ugyanezen büntetés alá esnek, továbbá börtönnel vagy a frontra és kényszermunkára való küldéssel bűnhődnek mindazok, akik ezt a törvényt megszegik, a szabotálok és a sztrájkoló hivatalnokok, valamint a spekulánsok. A helyi Szovjetek és a hatáskörükbe tartozó intézmények kötelesek sürgősen kidolgozni a legforradalmibb harci rendszabályokat a nép e valódi ellenségei ellen.
12. A szakszervezetek és a dolgozók egyéb szervezetei, a helyi Szovjetekkel együttműködve, a párt- és egyéb szervezetek által ajánlott legmegbízhatóbb személyek részvételével repülő ellenőrző csoportokat szerveznek e törvény életbeléptetésének szemmeltartása, a munka mennyiségének és minőségének ellenőrzése és a törvény megszegőinek vagy kijátszóinak forradalmi törvényszék elé állítása céljából.
Az államosított vállalatok munkásai és alkalmazottai kötelesek megfeszíteni minden erejüket és rendkívüli intézkedéseket tenni a munka szervezésének megjavítása, a fegyelem megszilárdítása és a munka termelékenységének fokozása érdekében. A munkásellenőrzés szerveinek hetenként jelentést kell benyujtaniok a Legfőbb Népgazdasági Tanácsnak arról, hogy mit értek el ebben a tekintetben. A hiányokért és mulasztásokért a bűnösök forradalmi törvényszék előtt felelnek.
A megírás ideje: 1917. december első fele.
Először megjeleni: „Narodnoje Hozjajsztvo” 11. sz. 1918.
Lenin Művei. 26. köt. 404—407. old.
(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)
A munkások szövetsége a dolgozó és kizsákmányolt parasztokkal
– írta: V. I. Lenin –
Levél a „Pravda” szerkesztőségéhez
Ma, szombaton, november 18-án, a parasztkongresszuson történt felszólalásom alkalmával nyilvánosan kérdést intéztek hozzám, amelyre nyomban válaszoltam. Szükséges, hogy erről a kérdésről és válaszomról az egész olvasóközönség azonnal tudomást szerezzen, mert bár forma szerint csak a saját nevemben beszéltem, lényegében az egész bolsevik párt nevében szóltam.
A dolog így történt.
Amikor a bolsevik munkások és a baloldali eszerek szövetségének kérdését érintettem, a baloldali eszerekkel való szövetség kérdését, akikben most sok paraszt megbízik, beszédemben azt bizonyítottam, hogy ez a szövetség lehet „becsületes koalíció”, becsületes szövetség, mert a bérmunkások érdekei és a dolgozó és kizsákmányolt parasztok érdekei közötti nincs gyökeres eltérés. A szocializmus teljes mértékben kielégítheti ezeknek is, amazoknak is az érdekeit. Csak a szocializmus elégítheti ki érdekeiket. Ebből következik az, hogy a proletárok és a dolgozó és kizsákmányolt parasztok között a „becsületes koalíció” lehetséges és szükséges. Ezzel szemben nem lehet „becsületes koalíció” az a „koalíció” (szövetség), amely egyrészt a dolgozó és kizsákmányolt osztályok, másrészt a burzsoázia között jön létre, mert ezeknek az osztályoknak az érdekei gyökeresen eltérnek egymástól.
Képzeljék el — mondottam —, hogy a kormányban többségben lesznek a bolsevikok, és kisebbségben a baloldali eszerek, sőt, tegyük fel, hogy csak egy baloldali eszer lesz a kormányban, a földművelésügyi népbiztos. Meg tudják-e a bolsevikok ebben az esetben valósítani a becsületes koalíciót?
Meg tudják valósítani, mert a bolsevikok, akik az ellenforradalmi elemek (köztük a jobboldali eszer és a „honvédő” elemek) elleni harcban engesztelhetetlenek, kötelesek lennének tartózkodni a szavazástól olyan kérdésekben, amelyek a Második Összoroszországi Szovjetkongresszus által jóváhagyott földprogram tiszta eszer pontjait érintik. Ilyen például az egyenlősítő földhasználatról és a földnek a kisgazdák közötti újrafelosztásáról szóló pont.
A bolsevikok azzal, hogy ilyen pontnál tartózkodnak a szavazástól, egy cseppet sem árulják el programjukat. Mert hiszen abban az esetben, ha a szocializmus győz (a gyárak munkásellenőrzése, a gyárak ezt követő kisajátítása, a bankok államosítása, legfelsőbb gazdasági tanács alakítása, amely szabályozza az ország egész népgazdaságát), ebben az esetben a munkások kötelesek beleegyezni a dolgozó és kizsákmányolt kisparasztok által ajánlott átmeneti rendszabályokba, ha ezek a rendszabályok nem ártanak a szocializmus ügyének. Kautsky is, amikor még marxista volt (1899—1909-ben), nem egy ízben elismerte — mondottam —, hogy a szocializmushoz vezető átmeneti rendszabályok nem lehetnek egyformák azokban az országokban, amelyekben a mezőgazdaság nagyüzemű, és azokban az országokban, amelyekben kisüzemű.
Mi, bolsevikok, kötelesek lennénk tartózkodni a szavazástól a Népbiztosok Tanácsában vagy a Központi Végrehajtó Bizottságban az ilyen pont szavazás alá bocsátásakor, mert ha a baloldali eszerek (valamint az ő oldalukon álló parasztok) egyetértenek a munkásellenőrzéssel, a bankok államosításával stb., akkor az egyenlősítő földhasználat csak a teljes szocializmushoz való átmeneti rendszabályok egyike lenne. A proletariátus részéről ostobaság volna ilyen átmeneti rendszabályokat ráerőszakolni a parasztságra; a szocializmus győzelme érdekében a proletariátus köteles engedni a dolgozó és kizsákmányolt kisparasztoknak abban, hogy ők válasszák meg ezeket az átmeneti rendszabályokat, hiszen ezek nem lennének kárára a szocializmus ügyének.
Ekkor az egyik baloldali eszer (ha nem tévedek, Feofilaktov elvtárs) a következő kérdést tette fel nekem:
„És mit tesznek majd a bolsevikok, ha az Alkotmányozó Gyűlésben a parasztok keresztül akarják vinni az egyenlősítő földhasználatról szóló törvényt, a burzsoázia a parasztok ellen lesz, a döntés pedig a bolsevikoktól fog függni?”
Én azt válaszoltam: a munkások szövetsége a dolgozó és kizsákmányolt parasztokkal ilyen esetben, amikor a szocializmus ügye a munkásellenőrzés bevezetésével, a bankok államosításával stb. biztosítva lesz, azt a kötelezettséget rója a proletariátus pártjára, hogy a parasztokra szavazzon a burzsoáziával szemben. A bolsevikoknak — véleményem szerint — jogukban áll majd akkor, a szavazásnál, külön nyilatkozatot tenni, fenntartással élni, hogy nem értenek egyet stb., de a tartózkodás a szavazástól ebben az esetben a szocializmusért folyó harcban való szövetségesük elárulását jelentené, egy részleges nézeteltérés miatt. Ilyen helyzetben a bolsevikok sohasem árulnák el a parasztokat. Az egyenlősítő földhasználat és az ehhez hasonló rendszabályok soha nem ártanak a szocializmusnak, ha a hatalom munkás- és parasztkormány kezében van, ha bevezették a munkásellenőrzést, ha megvalósult a bankok államosítása, ha megteremtették az egész népgazdaságot irányító (szabályozó) legfelsőbb munkás- és paraszt gazdasági intézményeket stb.
Ez volt az én válaszom.
N. Lenin
A megírás ideje: 1917. november 18. (december 1.)
Megjelent: „Pravda” 194. sz. 1917. december 2.
(november 19.)
Lenin Művei. 26. köt. 343—345. old.
(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2019 november 12. kedd van. Az esztendő 316. napját tapossuk. Rohan az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 49 (szökőévekben 50) nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
Kijevi udvari források szerint a „Normandiai négyek” csúcsszintű találkozójára két hét múlva – november 24 – én, vagy november 26 – án – kerülhet sor. ÁM HA MÉGSEM, AKKOR AZ IDÉN MÁR SEMMIKÉPP SEM tudják megtartani! Ez esetben viszont az elnöki udvar aggodalmai szerint kétséges, hogy valaha is sor kerülhet ilyesmire!
Azt pedig csak ők tudják, hogy miért fontos nekik az idén a csúcs.
Donyeckben a DNR Népi Tanácsa ma határozatot hozott William Taylor kijevi USA ügyvivő minapi „javaslatára”, miszerint a Petrovszkoje – Bogdanovka „erőmentesített” térségének űrjét ukrán rendőri erőkkel, és a nemzeti gárda alakulataival kell feltölteni.
A határozat a DNR „tükörintézkedéseit” helyezi kilátásba az ilyen esetre.
Az említett térségben egyébként „átmenetileg” ismét szünetel a „lágyítás”, mert ma ismét géppuskázgattak martalócék.
Ma egyébként Gorlovkát ostromolta tanktüzérséggel Kijev ordashada.
Dokucsajevszknél szintén tankokból nyitottak tüzet orosz újságírók egy csapatára.
Ahol nem tankokból, ott aknavetőkből ostromolták latorék Donbassz frontmenti településeit.
Amúgy pedig vérig vannak sértődve, hogy a népköztársaságiak visszalőnek.
Az LNR frontszakaszon „hagyományosan enyhébb” az ostromhelyzet, bár sovány vigasz lehet ez azoknak, akikre a gránátok hullanak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Lemondott Evo Morales Bolívia (első őshonos) elnöke, Alvaro Garcia Linera alelnök, a szenátus vezetője Adriana Salvierrara, és a szenátus első elnökhelyettese, a képviselőház elnöke Victor Borda.
Morales tegnap este bejelentette, lemond tisztségéről, hogy enyhítsen az erőszakhullámon, amely az októberi elnökválasztás óta sújtja a dél – amerikai országot. Beszédében az ellene folytatott puccsról szólt, és beszámolt arról, hogy támadás érte otthonát.
Az elnök lemondását követően az EFE spanyol hírügynökség szerint Bolivia szerte zavargások törtek ki. Gyújtogatások, fosztogatások és lakóépületek elleni támadások voltak több városban is.
A törvény értelmében az elnök és alelnök hiányában a hatalmat ideiglenesen a szenátus elnöke veszi át, ugyanakkor az e tisztséget betöltő Adriana Salvatierra is lemondott vasárnap este.
Ám a szenátus második alelnöke, egy ellenzéki szenátor, Jeanine Ánez bejelentette, hogy ő vállalná ez elnökösködést.
A törvényhozók várhatóan hétfőn találkoznak, hogy megállapodjanak egy ideiglenes bizottság felállításában vagy egy olyan törvényhozó személyében, aki ideiglenes adminisztratív ellenőrzéssel bírna az ország felett.
A mexikói külügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy menedéket ajánl a lemondott bolíviai elnöknek. Margarita Szimonyjan, az RT orosz állami televízió igazgatója pedig munkát ajánlott Moralesnek.
A Kreml ELISMERÉSSEL nyilatkozott Evo Morales lemondásáról, amelyet jogállami mintaértékűnek tart az ország káoszba fordulásának elkerülése érdekében.
Az orosz KüM reményét fejezte ki, hogy Bolívia belső problémáit MINDEN KÜLSŐ ERŐ NÉLKÜL, maguk a bolíviai emberek fogják megoldani, demokratikus módon és eszközökkel.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Vad iramban fogynak Szíria sokat tudó „jelességei”. A minap a rémkalifátus atyja al – Baghdadi meseszerű „likvidálásáról” kaptunk híreket, ma meg arról, hogy az ISIS egyik szatellitbandájának – a „Fehér Sisakosok” – alapítója, James Le Mesurier lépett ki árnyékvilágunkból.
A kardigani hírközlők arról számoltak be, hogy a volt (?!) brit hírszerző tiszt La Mesurier isztambuli kvártélyának erkélyén megszédülhetett, és a mélységbe zuhant. Fejjel a kövezetre! (Ábrázatának viszonylag épen maradt részén friss vágással!)
Az eseménynek se fül – se szemtanúja nincs! De ami a lényeg: al – Baghdadi után már La Mesurier is örökre elnémult!
Pedig „munkássága” hosszantartó, nagy területet lefedő, és igencsak sokrétű volt! Heeejj…! Ha tudna beszélni…! (De már nem tud!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!