Valamennyi pártszervezethez
Az OK(b)P Központi Bizottságának körlevele (tervezet)
Értesülésünk szerint Vrangel körül tapasztalt, kétségbeesett, mindenre kész haramiatábornokok csoportja gyülekezett.
Vrangel katonái nagyszerűen vannak szervezve, kétségbeesetten harcolnak és fogság helyett inkább az öngyilkosságot választják.
Vrangel hadereje technikailag jobban van felszerelve, mint a miénk, a mai napig is nyugatról küldik neki a harckocsikat, páncélgépkocsikat, repülőgépeket, lőszert és ruházatot, noha Anglia kijelentette, hogy beszünteti a szállítást.
Vrangel ellen harcoló csapataink gyengeségének az az oka, hogy: előszöris, hadifoglyokkal — volt gyenyikinistákkal — vannak felhígítva, akik sok esetben átszöknek az ellenséghez és, másodszor, a központból nem kapnak sem önkéntesen jelentkező, sem mozgósított kommunistákat, sem csoportosan, sem egyenként.
Ezeket a csapatokat meg kell tisztítani a volt hadifoglyoktól s rendszeresen el kell látni őket nagyobb számú önkéntes vagy mozgósított kommunistával, hogy fordulatot idézzünk elő csapatainknál és lehetővé tegyük nekik, hogy legyőzzék az ádáz ellenséget.
A Krímet minden áron vissza kell szerezni Oroszországnak, mert ellenkező esetben Ukrajnát és a Kaukázust mindig veszély fogja fenyegetni Szovjet-Oroszország ellenségei részéről.
A Központi Bizottság arra kötelezi önöket, hogy fokozzák a tömegagitációt e körlevél szellemében és haladéktalanul szervezzék meg, hogy a Krimi Frontra rendszeresen küldjenek kommunistákat, még akkor is, ha ez más frontok rovására történik.
A megírás ideje: 1920. július.
Először megjelent 1945-ben
a „Leninszkij Szbornyik”
XXXV. kötetében.
(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)
A Lengyel Front helyzetéről
– írta: J. V. Sztálin –
Beszélgetés a „Pravda” munkatársával
Sztálin elvtárs, aki nemrégen érkezett a Délnyugati Frontról, munkatársunkkal folytatott beszélgetésében a következőket mondotta:
1. Május—június
A két legutóbbi hónap, május és június, teljesen különböző képet mutat a front helyzetéről.
Május — a lengyel csapatok rendkívül nagy sikereinek a hónapja. A lengyelek jobbszárnyukon sikeresen átlépik a Kiev—Zsmerinka vonalat és Odesszát fenyegetik. A balszárnyon sikeresen felszámolják csapatainknak Mologyecsno—Minszk ellen irányuló támadó hadműveleteit. Középen a lengyel csapatok, miután biztosították maguknak Mozirt és elfoglalták Recsicát, Gomelt fenyegetik.
Ezzel szemben június — a májusi lengyel sikerek gyors és erélyes felszámolásának a hónapja. A lengyelek ukrajnai előnyomulását már felszámoltuk, mert a lengyeleket nemcsak kiűztük Kievből, hanem még vissza is vetettük őket a Rovno—Proszkurov—Mogiljov vonal mögé. A lengyelek Gomel elleni előnyomulását is felszámoltuk, mert a lengyel csapatokat Mozir mögé vetettük vissza. Ami a lengyelek balszárnyát illeti, mely a lengyel sajtó szerint a legszilárdabb, nyugodtan mondhatjuk, hogy csapatainknak az utóbbi napokban ebben a körzetben, Mologyecsno irányában kibontakozó hatalmas csapása eloszlat minden kétséget afelől, hogy a lengyeleket ebben a körzetben is vissza fogjuk vetni.
Július azt mutatja, hogy a fronton határozott fordulat történt Oroszország javára és a szovjet csapatok már szemmel látható fölényben vannak.
2. A zsitomiri áttörés
Lovasságunk zsitomiri áttörésének kétségtelenül döntő szerepe volt abban, hogy a fronton megfordult a helyzet.
Ezt az áttörést sokan Mamontov áttörésével és előretörésével hasonlítják össze és azzal azonosítják. Ez azonban helytelen. Mamontov áttörése epizódjellegű volt, nem függött össze Gyenyikin támadó hadműveleteivel. Bugyonnij elvtárs áttörése viszont támadó hadműveleteink elszakíthatatlan láncolatának szükséges láncszeme, amelynek nemcsak az a célja, hogy szétrombolja az ellenség hátországát, hanem az is, hogy közvetlenül teljesítsen bizonyos hadászati feladatot.
Az áttörés június 5-én hajnalban kezdődött. Ezen a napon lovas egységeink ökölbe zárkózva és középre véve a hadtápvonatokat, Popelnya—Kazatyin körzetében áttörték az ellenség állásait, lerohanták Bergyicsev körzetét s június 7-én elfoglalták Zsitomirt. A lengyelek elkeseredett ellenállása miatt lovasságunknak a szó szoros értelmében utat kellett törnie magának, s ennek eredményeképpen a lengyelek, a Lovas Hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának jelentése szerint, legalább nyolcezer harcost vesztettek sebesültekben és halottakban.
3. Az áttörés eredményei
A zsitomiri áttörésig a lengyelek — Gyenyikinnel ellentétben — számos lövészárokkal és drótakadállyal vették körül a front legfontosabb pontjait és sikeresen kombinálták a mozgóharcot az állóharccal. Ezzel igen megnehezítették előnyomulásunkat. A zsitomiri áttörés keresztülhúzta a lengyelek számításait és a minimumra csökkentette a kombinált háború értékét.
Ez az áttörés első pozitív eredménye.
Továbbá, az áttörés közvetlenül veszélyeztette az ellenség mögöttes területeit, közlekedését és híradását. Ennek következtében:
a) a harmadik lengyel hadsereg (Kiev körzete) félve a bekerítéstől, gyors visszavonulásba kezdett, mely utóbb általános megfutamodásba csapott át;
b) a második lengyel hadsereg (Bergyicsev körzete), amelyet a Lovas Hadsereg fő csapása ért, gyorsan hátrálni kezdett;
c) a hatodik lengyel hadsereg (Zsmerinka körzete), amely a balszárnyon elvesztette támaszát, rendezetten visszavonul nyugat felé;
d) hadseregeink gyors támadásba lendültek az egész fronton.
Ez a zsitomiri áttörés második pozitív eredménye.
Végül, az áttörés megtörte a lengyelek gőgjét, aláásta erejükbe vetett hitüket és megingatta harci szellemük szilárdságát. Az áttörés előtt a lengyel egységek teljesen lebecsülték csapatainkat s különösen lovasságunkat, elkeseredetten harcoltak és nem adták meg magukat. Csak az áttörés után kezdődött a lengyelek csoportos megadása és tömeges szökése — a lengyel egységek felbomlásának első jele. Bugyonnij elvtárs ezt írta a front Forradalmi Katonai Tanácsának: „A pánok meg tanulták tisztelni lovasságunkat”.
4. A délről fenyegető veszély
A lengyelek elleni frontokon elért sikereink kétségtelenek. Kétségtelen az is, hogy ezeket a sikereket még továbbfejlesztjük. De méltatlan kérkedés volna azt hinni, hogy a lengyelekkel lényegében már végeztünk, hogy már csak az marad hátra, hogy „vonuljunk Varsó ellen”.
Ez a kérkedés, amely ellankasztja funkcionáriusaink energiáját és az ügyre káros önelégültséget kelt bennük, nemcsak azért helytelen, mert Lengyelországnak tartalékai vannak, amelyeket feltétlenül a frontra dob, mert Lengyelország nincs egyedül, mert Lengyelország mögött ott áll az Antant, amely minden erejével támogatja Oroszország ellen, hanem elsősorban azért is, mert csapataink hátában megjelent Lengyelország új szövetségese: Vrangel, aki azzal fenyeget, hogy a hátország felől megfoszt bennünket a lengyeleken aratott győzelmeink gyümölcseitől.
Nem szabad abban a reményben ringatnunk magunkat, hogy Vrangel nem játszik majd össze a lengyelekkel. Vrangel máris összejátszik, és- együttműködik velük.
A „Nagy-Oroszország”, Sulginnak Szevasztopolban megjelenő s a vrangelistákat buzdító lapja egyik júniusi számában a következőket írta:
„Kétségtelen, hogy támadásunkkal támogatjuk a lengyeleket, mert magunkra vonjuk a lengyel frontra szánt bolsevik erők egy részét. Ugyancsak kétségtelen, hogy a lengyelek hadműveleteikkel lényegesen támogatnak bennünket. Nincs szükség sem arra, hogy rokonszenvezzünk a lengyelekkel, sem arra, hogy ellenszenvezzünk velük, csak józan politikai számítások vezéreljenek bennünket. Ma előnyös számunkra, hogy szövetségre lépjünk a lengyelekkel a közös ellenség ellen, holnap pedig … holnap majd meglátjuk.”
Vrangel frontja a lengyel front nyilvánvaló folytatása, de azzal a különbséggel, hogy Vrangel a lengyelek ellen harcoló csapataink hátában, vagyis ránk nézve a legveszélyesebb ponton működik.
Ezért nevetséges „Varsó elleni menetelésről” és általában sikereink tartósságáról beszélni, amíg nem számoltuk fel a Vrangel részéről fenyegető veszélyt. Vrangel közben erősödik, és semmi jele sincs annak, hogy valamilyen különösebb és komolyabb lépést tettünk volna a délről jövő és növekvő veszély leküzdése érdekében.
5. Ne feledkezzünk meg Vrangelról
A lengyelek ellen indított támadó hadműveleteink eredményeképpen frontunk vonala ív formáját ölti, amely homorulatával nyugat felé néz, előrenyúló végei pedig délen Rovno, északon Mologyecsno körzetébe érnek. Az így kialakult helyzet átkarolással fenyegeti a lengyeleket, vagyis a legveszélyesebb helyzet a lengyelekre nézve.
Kétségtelen, hogy az Antant számol ezzel a helyzettel, mindenképpen be akarja vonni Romániát az Oroszország elleni háborúba, lázasan új szövetségeseket keres Lengyelország számára, minden eszközzel támogatja Vrangelt és általában azon van, hogy a lengyeleket kiszabadítsa nehéz helyzetükből. Teljesen lehetséges, hogy az Antantnak sikerül Lengyelország számára új szövetségeseket találni.
Semmi okunk sincs kételkedni abban, hogy Oroszország elég erős ahhoz, hogy visszaverje az új ellenfeleket is. De egyre mégis fel kell hívni a figyelmet: amíg Vrangel sértetlen, amíg Vrangelnak megvan a lehetősége arra, hogy hátországunkat veszélyeztesse, frontjaink mindkét lábukra sántítani fognak és a lengyel fronton elért sikereink sem lehetnek tartósak. A lengyel pánokon aratott győzelmünket csak Vrangel leverése után tekinthetjük biztosítottnak. Ezért a pártnak most ezt az új jelszót kell zászlajára írnia: „Ne feledkezzünk meg Vrangelról!” „Halál Vrangelra!”
„Pravda” 151. sz.
1920. július 11.
(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)
Hogyan fogadják a Vörös Csapatokat
– írta: J. V. Sztálin –
A „Krasznoarmejec” c. lapnak adott nyilatkozat
Sztálin elvtárs, a Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsának tagja, feltétlen kötelességének tartja, hogy megemlékezzék a helyi lakosság nagyszerű magatartásáról, melyet a lengyel fronton harcoló Vörös Hadsereg irányában tanúsít.
— Ilyen magatartást nem tapasztaltam sem keleten, sem délen — mondja Sztálin elvtárs.
A parasztság, noha nyugaton sokkal szegényebb, mint a Volgamelléken és Dél-Oroszországban, utolsó falatját is megosztotta a vöröskatonákkal.
A rendkívül terhes „fuvar”-szolgáltatást zúgolódás nélkül teljesítették.
Minden támogatást, minden segítséget megadtak a vöröskatonáknak és nagy volt a lakosság bánata, amikor május végén kénytelenek voltunk megkezdeni a visszavonulást.
A frontövezet lakossága átszenvedte a lengyel megszállás borzalmait s ezért nagyon jól tudta, mivel fenyegeti a lengyel pánok betörése.
Frontunkon nagy számban vannak olyan csapatok, amelyek egészségügyi szolgálatát parasztok és parasztasszonyok látják el, akik buzgón gondoskodnak sebesült vöröskatonáinkról és igen figyelmesek irányukban.
Ami a frontövezet mögötti belorussz parasztok hangulatát illeti, híreink szerint ott állandóan felkelések vannak, partizáncsoportok működnek, amelyek felgyújtják a raktárakat, irtják a földesurakat, bomlasztják az ellenség mögöttes területét.
Bátran mondhatjuk, hogy ugyanaz a história ismétlődik, ami Kolcsakkal történt Szibériában.
Csapataink közeledésére mindenütt belülről kezd robbanni az ellenség mögöttes területe.
Belorussziában ma a lengyel földesurak ellen irányuló valóságos parasztforradalomnak vagyunk a tanúi.
„Krasznoarmejec”
(„A Vöröskatona”) 337. sz.
1920. július 15.
(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
