Az USA kifarol a rakétaszerződésből

„Diplomáciai csatornákon keresztül tudatta az Egyesült Államok Oroszországgal, hogy véglegesen eldöntötte: felmondja a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról (INF) szóló szerződést” – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes ma, Kubinykában tartott sajtótájékoztatóján.

Az orosz HM – ben ma ismeretterjesztő előadást tartottak a külföldi katonai attasék számára, az amerikai kifogások alapjául szolgáló 9M729 – típusú rakétáról, amely az „Iszkander” modernizált változata.

https://www.facebook.com/RTRussian/videos/2036805459736285/

A termékismertetőt tartó Mihail Matvejevszkij altábornagy, az orosz rakétatüzérség parancsnoka elmondta: a szerkezet hatótávolsága 480 km. ami alatta van az INF – szerződésbe foglalt 500 km-es mamimumnak.

Az előadásra húsz ország katonai attaséja volt kíváncsi.

A NATO LATORSZÖVETSÉG ÉS AZ EU – BŰNSZÖVETSÉG EGYETLEN TAGÁLLAMÁNAK KÉPVISELŐJE NEM VOLT JELEN A BEMUTATÓN, MINT AHOGYAN A KÉT SZERVEZETET SEM KÉPVISELTE SENKI!

Az INF – szerződésből való amerikai kifarolás NAGYON IS MESSZIRE MUTATÓ ÉS HATÓ szándékról tanúskodik. Oroszország bármi áron való megfojtásának eltökéltségéről!

Szinte biztos hogy nem fog sikerülni! De lesz még emiatt melegünk! – az is biztos!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Menekülés a csapdából!

Elkeseredésében vetette ki magát a hatodikról egy férfi Kecskeméten

Kizuhant egy férfi hétvégén az egyik panelház hatodik emeletről Kecskeméten, a Március 15. utcában. Úgy tudjuk, hogy a férfi elkeseredésében vetette magát a mélybe, mert hitelcsapdába került és nem tudta fizetni a hitelét.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet. Ez azt jelenti, hogy nem merült fel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja az ügyben.

Pár hónapon belül ez már a második ilyen jellegű öngyilkosság a Széchenyivárosban. Októberben egy nyugdíjas férfi ugrott ki a nyolcadikról. (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 Bal-Rad komm: A hír olvastán jut(hat) eszünkbe számtalan szebbnél – szebb gondolat!

Meg ötlet. Ha már ilyen elszánt volt, nem kiugrani kellett volna! Hanem néhány tönkretevő gazembert fölkeresnie, és…

Mondják, hogy a MAGYAR öngyilkosságra hajlamos nép.

Nem kis szerencséje ez néhány csapdázós bitangnak!

És a MOTOR beindul…

Ahogy a magyar szakik beindítják a DT-54-es lánctalpas mezőgazdasági vontatót, úgy nem indít be más! Ez kérem művészet! Ehhez érzék kell, meg nem kis tudomány. (Meg türelem! Meg zajtűrő szomszédság!)

Ugyanezen márka húsz esztendei helybenállást követő első szórabirása:

De vannak egyéb csudás masinériák is:

Hát igen! Amikor még nem computervezérelte gyújtás volt a módi!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„Etőt kérek!” És lőne erő!

Eddig ismeretlen felvétel arról, hogyan rángatták végig Hadházyt a zárt MTVA-folyosón

Két kamerával is rögzítették, ahogy Hadházy Ákos parlamenti képviselőt a biztonsági emberek kidobják az MTVA Kunigunda utcai székházából. Az út egy részén a képviselők sem tudták követni társukat, ám most a zárt folyosóról származó képsorok a hvg.hu birtokába jutottak. A felvétel egy nappal azután jutott szerkesztőségünkhöz, hogy a magyar ügyészség megállapította: a képviselők voltak a rendbontók a december 17-e reggelén történtek során.

Kérek erőt!

– ezzel a felkiáltással kér erősítést egy biztonsági őr az MTVA székházának bejárati csarnokában, majd egyesült erővel kilökik az épületből Hadházy Ákost és Szél Bernadettet. Ami előtte a Kunigunda útján történt csak hézagosan volt eddig ismert. Szél és több más parlamenti képviselő is élőben közvetítette a Facebookon, ahogy a december 16-i tüntetést követően megpróbálják elérni: az M1 olvassa be az ellenzék ötpontos követelését.

A kérést a tévé (ismeretlen) vezetője megtagadta. Az épület bizonyos részein képviselő igazolványukkal közlekedő képviselők és az épület különböző cégek által biztosított őrei között patthelyzet alakult ki, amely során Hadházy Ákos megpróbált a stúdiók közelébe jutni egy lépcsőn át. A biztonságiak lerángatták onnan, földre vitték. Pár perces vita után az őrök felemelték Hadházyt, és kihurcolták az épületből. Az új felvételen az látszik, ahogy két kamerával követve hirtelen berángatják egy folyosóra, amelyen keresztül képviselőtársai követni sem tudják a független politikust.

Hat őr rángatja és cipeli Hadházyt, többüknél lőfegyver és gumibot van. Mások az ajtókat nyitják és csukják előttük, két operatőr pedig igyekszik rögzíteni minden pillanatot.

A képek alapján a felvételt az MTVA-hoz tartozó személyek készíthették, mert velük az őrök nem foglalkoznak, a jelenlétüket természetesnek veszik. Hadházyt végül a bejárati csarnokban dobják le egy kanapé elé. Szél Bernadett érkezik hozzá futva, egy másik folyosóról, igyekszik segíteni társán, majd őket együtt dobják ki a biztonságiak.

Jogsértő képviselő, arányosan viselkedő őrök

Az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el – állította hétfőn közleményében az ügyészség, szerintük az őrök viselkedése jogszerű volt. Azt írták:

mindezek alapján az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasítottuk.

A felvétel legvégén, miután kidobták Hadházyt, az egyik fekete ruhás őr felfelé álló hüvelykujjal mutatja, oké, minden rendben.

A most felbukkant felvételek talán segítenek tisztázni, történt-e hivatalos személy elleni erőszak. Itt van a hvg.hu birtokába jutott teljes, 14 perces videó:

(HVG)
Bal-Rad komm: Van a történetnek egy érthetetlen oldala. Mert hiszen azt látjuk, hogy döbrögista FEGYVERES PRIBÉKEK teszik a dolgukat! Az utómunkálatokat pedig elvégzik a jogászpribékek!

Ami érthetetlen: közpénzekből fejedelmi módon kitömött álellenzéki POTENTÁTOKNAK csak ennyire telik?

Miért nem képesek HATÉKONYAN MOZGÓSÍTANI?

Van/lehet elképzelésünk!

EGYSZERŰEN HITELTELENEK! A ‘ZEMBEREK SZERINT SEMMIVEL SEM KÜLÖNBEK MINT A HORDA!

Az is csak a cirkuszok szervezésében jeleskedett, míg az országot meg nem kaparintotta!

A Letéteményes…

Múzeumi festményeket rakott ki irodája falára a pécsi hordapotentát

Letétbe megkapta két Kossuth-díjas magyar festő alkotását Hoppál Péter, amivel maga a fideszes országgyűlési képviselő dicsekedett lelkesen a Facebookon.
A sajátos műgyűjtési módszerrel megszerzett festményeket a Janus Pannonius Múzeum helyezte el a kormánypárti politikusnál, hogy „felékesítse” a tárgyalóját – írja a hvg.hu.
„Pécsi országgyűlési képviselői tárgyalóm frissen felékesítve Keserü Ilona és Lantos Ferenc festményeivel” – írta keddi Facebook bejegyzésében Hoppál Péter. Csakhogy a fideszes országgyűlési képviselő azzal folytatja posztját, hogy mindezért „köszönet a Janus Pannonius Múzeumnak, akik letétbe helyezték hozzám e remekműveket”.
„Hoppál mondatait szó szerint idéztük, amit nehéz másképp érteni, mint hogy ezek szerint a pécsi múzeum „letétbe” adta a térség országgyűlési képviselőjének a két Kossuth-díjas magyar festőművész alkotásait, hogy akassza ki ezeket a tárgyalójának falára. Mivel a kormánypárti politikus érezhetően büszkén újságolja ezt a nyilvánosságnak, valószínűleg nem viccről van szó, tényleg megkapta a műveket” – olvasható a cikkben.
A lap megkérdezte Hoppált és a múzeumot is a képekkel kapcsolatban, illetve megemlítik: az sem derül ki, hogy térítés ellenében lehet-e a fideszes politikusnál a „letét”, hogy ennek milyen feltételei vannak és mások számára is nyitva állt-e a lehetőség, hogy a múzeum gyűjteményéből saját otthonukba vagy irodájukba szerezzenek hasonló módon értékes alkotásokat.                                                                                                                            (nepszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: NINCS EBBEN SEMMI MEGLEPŐ! 
„EZEK” harminc esztendeje MEGKAPARINTOTTÁK TŐLÜNK az országot, és sajátjukként garázdálkodtak/garázdálkodnak vele. Miközben pedig a magyarokat már saját vagyonkáikból forgatják ki, üldözik el őket!

ITT MÁR MINDEN AZ ÖVÉK! „ŐK” MINDENNEK A LETÉTEMÉNYESE! ÉLETNEK – HALÁLNAK URAI! HA BÁRMIT MEGÓHAJTANAK – CSAK CSETTINTENEK! (Csak nehogy kavar legyen, mert már egy másik LETÉTEMÉNYES előbb megkívánta az éppen megóhajtott letéteményt!)

Ez itt már Döbrögisztán! A LETÉTEMÉNYESEK BIRODALMA!

MEGÉRDEMELJÜK ŐKET!

Kemény…

A kubai rakétaválság óta nem voltunk ilyen közel az atomháborúhoz

Képtalálat a következőre: „William Burns - kép”

Az 1962-es kubai rakétaválság óta nem volt a világ ilyen instabil az atomfegyvereket illető korlátozások tekintetében és azóta nem jártunk ilyen közel egy újabb atomfegyverkezési versenyhez – állítja William Burns, az Egyesült Államok volt oroszországi nagykövete, aki a davosi gazdasági világcsúcson osztotta meg gondolatait.

Burns az eseményen elmondta, hogy nem lát reális esélyt arra, hogy az 1987-es, atomfegyvereket és ballisztikus rakétákat részlegesen korlátozó INF-egyezményt megújítja az Egyesült Államok és Oroszország, sőt, szerinte a 2010-es New START egyezmény is veszélybe került, ami 2021-ben jár le. Donald Trump elnök még tavaly októberben jelentette be, hogy megszünteti az INF-egyezményt; azzal vádolta Oroszországot, hogy megszegte azt, közben pedig az Egyesült Államok rakétavédelmi fejlesztésekbe kezdett.

„2019 egy olyan nagy következményekkel járó év lehet a nukleáris rend szempontjából, mint a kubai rakétaválság utáni időszak, amikor az Armageddont kis híján elkerülve az Egyesült Államok és a Szovjetunió komoly erőfeszítéseket kezdett tenni a fegyverkezés szabályozásának irányába,” mondta Burns az eseményen, jelenleg a Carnegie Endowment for International Peace elnökeként.

Burns úgy véli, hogy Trump ígérete miatt, mely szerint több milliárd dollárt költ az Egyesült Államok rakétavédelemre, Peking és Moszkva is támadó atomfegyverek fejlesztésébe kezd majd. Ez pedig más országokból „a legrosszabbat hozza ki majd.”

A konferencián megszólalt a Vienna Center lefegyverzéssel foglalkozó szakértője is, Angela Kane, aki szintén arra számít, hogy az INF-megállapodás híján több atomfegyver kerülhet fejlesztésre bárhol a világon és minden nagyhatalom atomfegyverek fejlesztésébe fog kezdeni, ha csak nem változik meg a közhangulat.

(CNBC)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kommunisták szervezte demonstráció IS volt!

Békés, pár órás tüntetés volt Gyöngyösön

Tucatnyi személyautóval lassították a forgalmat a Karácsondi úton az országos tüntetéssorozathoz kapcsolódva a mátraaljai városban is szombaton.

(A videon 6:35 – től)

A Magyar Ifjúsági Közösségi Szervezet állt a kezdeményezés mellé és hívta a környékbeli szimpatizánsokat a félpályás útlezárásra. A tüntetők délután egy és három óra között személyautókkal, zászlókkal, transzparensekkel vonultak ki és állták el a városból kivezető út egy szakaszát. Semegi Richárd, a szervezet elnöke a helyszínen portálunkat arról tudósította, hogy a közösségi médiaoldalon meghirdetett békés, erőszakmentes forgalomlassító akciójukhoz bárki csatlakozhatott.

https://www.heol.hu/galeria/utlezaras-gyongyoson/

– Mi egy radikális baloldali kis szervezet vagyunk, de olyan időket élünk, hogy a cél érdekében most mindenkivel összefogunk, aki a kormányzati politikával nem ért egyet. A rabszolgatörvény, a munkavállalók növekvő kiszolgáltatottsága ellen tiltakozunk és harcolunk a méltányos munkafeltételekért is!

A sztrájk ideje alatt a rendőrség is jelen volt, irányította a forgalmat a közúton.

Írta: J. V. Sztálin

Megnyitóbeszéd a Munkás-Paraszt inspekció felelős munkatársainak
I. Összoroszországi tanácskozásán

1920. október 15

Megnyitom a Munkás-Paraszt Inspekció funkcionáriusainak első összoroszországi tanácskozását.

Elvtársak! Mielőtt a tanácskozás áttérne gyakorlati munkájára, engedjék meg, hogy közöljem önökkel a Munkás-Paraszt Inspekció Népbiztosságának álláspontját abban a kérdésben, hogy szükség van-e inspekcióra egy munkás-paraszt államban, s ha igen, melyek annak a legfőbb feladatai.

Oroszország az első és egyetlen ország, ahol a munkások és parasztok kezükbe vették a hatalmat. A hatalom megragadásának a világ legmélyebbre ható forradalma volt az előfeltétele, amelyre az államhatalom régi apparátusának felszámolása és új apparátus megteremtése következett. Régen az volt a helyzet, hogy a munkások rendszerint az urakra dolgoztak, az urak pedig kormányozták az országot. Ezzel magyarázható, hogy a forradalom előtt csak az uralkodó osztályok rendelkeztek az ország kormányzásához szükséges tapasztalatokkal. Az Októberi Forradalom után azonban a munkások és parasztok kerültek hatalomra, akik sohasem kormányoztak, akik mindig csak másokra dolgoztak, és akiknek nem lehetett elegendő tapasztalatuk az ország kormányzás terén.

Ez az első körülmény, amely a szovjet ország államigazgatási apparátusában jelenleg mutatkozó fogyatékosságok forrásává lett.

Továbbá, a régi államigazgatási apparátus felszámolása után megtörtük ugyan a bürokratizmust, de a bürokraták megmaradtak. Szovjet funkcionáriusokká vedlettek át, bekerültek állami apparátusunkba és kihasználva az éppen hogy, hatalomra került munkások és parasztok tapasztalatlanságát, felújították az államvagyont fosztogató régi manipulációikat, bevitték a régi burzsoá erkölcsöket.

Ez a második körülmény, amely az államapparátusunkban mutatkozó fogyatékosságok alapjául szolgált.

Végül, az új hatalom teljesen szétrombolt gazdasági apparátust örökölt a régi hatalomtól. Ezt a rombolást tovább fokozta a polgárháború, melyet az Antant kényszerített Oroszországra. Ez a körülmény szintén egyik feltételévé lett gépezetünk hibáinak és fogyatékosságainak.

Ezek azok a főbb körülmények, melyek talaján az államapparátusunkban mutatkozó fogyatékosságok kihajtottak.

Világos, hogy amíg ezek a körülmények fennállanak, amíg állami apparátusunkban fogyatékosságok lesznek, addig szükség van az inspekcióra.

A munkásosztály természetesen rajta van, hogy megszerezze az ország kormányzásához szükséges tapasztalatokat, de a hatalomra került új osztály képviselőinek tapasztalatai egyelőre még nem elegendők.

Az átvedlett és apparátusunkba befurakodott bürokratákat természetesen fékezzük, de még nem fékeztük meg őket kellőképpen.

A rombolás, melynek következményeit le kell küzdenünk, állami szerveink lázas munkájának eredményeképpen természetesen enyhül, de azért mégiscsak megvan.

És éppen ezért, amíg ezek a körülmények fennállanak, amíg ezek a fogyatékosságok megvannak, külön állami apparátusra van szükségünk, amely tanulmányozza ezeket a fogyatékosságainkat, amely kijavítja azokat, s amely segítségére van állami szerveinknek abban, hogy a tökéletesedés útján előbbre jussanak.

Melyek tehát az inspekció fő feladatai?

Az inspekciónak két fő feladata van.

Az első feladat az, hogy az inspekció munkatársai felülvizsgálati munkájuk eredményeképpen vagy e tevékenységük során segítsék a központi és helyi hatalmi szervekben dolgozó elvtársainkat olyan számviteli formák kidolgozásában, amelyek legjobban biztosítják az államvagyon nyilvántartását, segítsék őket a jelentések legcélszerűbb formáinak megállapításában, segítsék rendbe hozni az ellátási apparátust, a béke és a háborús idők apparátusait, a gazdasági apparátust.

Ez az első fő feladat.

A második fő feladat az, hogy a Munkás-Paraszt Inspekció munkája során képezzen ki munkásokból és parasztokból olyan instruktorokat, akik kezükbe tudják venni az egész államapparátust. Elvtársak, az országot valójában nem azok kormányozzák, akik a polgári rendszerben parlamenti képviselőket, vagy a szovjet rendszerben szovjetkongresszusi küldötteket választanak. Nem. Az országot valójában azok kormányozzák, akik ténylegesen kézben tartják az állam végrehajtó apparátusát, akik ezt az apparátust vezetik. Ha a munkásosztály valóban kezébe akarja venni az államapparátust, hogy kormányozza az országot, tapasztalt megbízottakkal kell rendelkeznie — éspedig nemcsak a központban, nemcsak ott, ahol a kérdéseket megvitatják vagy eldöntik, hanem ott is, ahol a határozatokat végrehajtják. Csakis akkor mondhatjuk, hogy a munkásosztály valóban birtokába vette az államot. Ahhoz, hogy ezt elérjük, elegendő államigazgatási instruktorral kell rendelkeznünk. A Munkás-Paraszt Inspekció fő feladata, hogy kinevelje, kiképezze ezeket a kádereket oly módon, hogy munkájába bevonja a munkások és parasztok széles rétegeit. A Munkás-Paraszt Inspekciónak az ilyen káderek, a munkások és parasztok soraiból kikerülő káderek iskolájává kell lennie.

Ez a Munkás-Paraszt Inspekció második feladata.

Ebből következnek a Munkás-Paraszt Inspekció feltétlenül alkalmazandó munkamódszerei. A régi, forradalomelőtti időkben az ellenőrzés az állami intézményeken kívül állott, külső erő volt, mely az intézmények ellenőrzése során bűnösökre, gonosztevőkre vadászott és csakis erre szorítkozott. Ez a módszer mondhatnám, rendőri módszer volt, bűntettesek kihalászásának a módszere, szenzációs leleplezések módszere, melynek az volt a célja, hogy az egész sajtó kiabáljon a leleplezésekről. Ez a módszer elvetendő. Ez nem a Munkás-Paraszt Inspekció módszere. Inspekciónknak nem szabad idegennek tekintenie a felülvizsgált intézményeket, hanem úgy kell tekintenie azokat, mint saját intézményeit, amelyek sorsát szívén viseli, amelyeket tanítani és tökéletesíteni kell. Nem az a fontos, hogy egyes bűnösöket fülön csípjünk, hanem elsősorban az, hogy tanulmányozzuk a felülvizsgálandó intézményeket, tanulmányozzuk őket gondosan és komolyan, tanulmányozzuk fogyatékosságaikat és érdemeiket s lankadatlanul tökéletesítsük intézményeinket. A legnagyobb hiba volna és semmi esetre sem lenne kívánatos, ha az inspekció rendőri módszerekre szorítkoznék, ha kötekednék azokkal az intézményekkel, amelyeket felülvizsgál, ha a kákán is csomót keresne és a jelenségek felszínére fordítva minden figyelmét, mellőzné a fő hibákat.

A Munkás-Paraszt Inspekció munkamódszereinek a fő hibák feltárására kell irányulniok. Tudom, hogy a Munkás-Paraszt Inspekciónak ez az útja igen nehéz út, hogy gyakran elégedetlenséget kelt a felülvizsgált intézmények egyes munkatársaiban, tudom, hogy a Munkás-Paraszt Inspekció legbecsületesebb munkatársait gyűlölni fogják egyes elbizakodott hivatalnokok, sőt egyes kommunisták is, akik e hivatalnokok szavára hallgatnak. De a Munkás-Paraszt Inspekciónak nem kell ettől félnie. Ez legyen legfőbb parancsolata: ne kíméld az egyes személyeket, bármilyen állást töltenek is be, csak az ügyet, az ügy érdekeit kell kímélni.

Ez igen nehéz és igen kényes feladat, mely nagy kitartást és feltétlen tisztaságot, szeplőtlen tisztaságot követel munkatársainktól. Sajnos, meg kell mondanom, hogy egyes intézményeink felülvizsgálása során itt, Moszkvában, az ellenőrök nem állottak hivatásuk magaslatán. Meg kell mondanom, hogy a népbiztosság kérlelhetetlen lesz az ilyen ellenőrökkel szemben. A népbiztosság a legszigorúbb büntetést fogja követelni velük szemben, mert bemocskolják a Munkás-Paraszt Inspekció munkatársainak becsületét. Ha a Munkás-Paraszt Inspekciónak jutott osztályrészül az a rendkívül megtisztelő feladat, hogy helyrehozza intézményeink fogyatékosságait, hogy intézményeink munkatársait segítse előrehaladásukban, tökéletesedésükben, ha azt a feladatot tűzték a Munkás-Paraszt Inspekció elé, hogy ne kíméljen senkit, csak az ügy érdekeit kímélje, akkor nyilvánvaló, hogy a Munkás-Paraszt Inspekció munkatársainak tisztáknak, kifogástalanoknak és a maguk igazában kíméletleneknek kell lenniök. Feltétlenül ilyeneknek kell lenniök, mert csak így lehet nem pusztán törvényes, hanem erkölcsi joguk is arra, hogy másokat ellenőrizzenek, másokat tanítsanak.

„Izvesztyija Rabocse-Kresztyanszkoj Inszpekcij”
(„A Munkás-Paraszt Inspekció Hírei”) 9—10. sz.

1920 november—december.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2019 január 23. szerda van. Rohan az idő! 

 A Gergely-naptár szerint az évből még 342 (szökőévekben 343) nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Rajmund, Zelma + Alfonz, Amázia, Bertram, Emerencia, Emerka, Emese, Ildefonz, Janek, János, Manyi, Maréza, Mari, Mária, Mariella, Marinka, Marion, Marióra, Mariska, Masa, Milli, Mimi, Miriam, Mirjam, Moira, Molli, Rajmond nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Január 23 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_23.

Döbrögisztánban ma Kaposvár napja van!

Amúgy pedig ma van Szűz Mária eljegyzésének napja (Boldogasszony menyegzője), régi katolikus ünnep.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Nyalókakirály külügyére, Pavlo Klimkin nagyot húzott. Úgy véli legújabban, hogy meg kell oldani a kettős állampolgárság problémáját. Be kell fogadni a gondolatot, és a gyakorlatba átültetni.

„Ukrajnának szüksége van a kettős állampolgárság engedélyezésére, (az elyth legalább 75 százaléka már egyébként is kettős állampolgár. B-R) de ez a jog nem illetheti meg az orosz állampolgársággal is rendelkezőket. De ha Oroszország beszünteti az Ukrajna elleni agressziót, rájuk is kiterjeszthető” – közölte kijevi sajtótájékoztatóján.

Meg is indokolta elgondolását! „Ukrajnában egyre több politikus támogatja, hogy az ukránoknak joguk legyen kettő vagy több állampolgársággal rendelkezni. Ezáltal egy seregnyi eddigi megoldatlan problémát lehetne orvosolni.”

Jól is jönne a dolog, hiszen főnöke tegnap áruba bocsájtotta Maradék-Ukrajnát! Olyan SZABADKERESKEDELMI megállapodást kötött Izraelben az ő Netanyjahu komájával, hogy hitesék mind a tíz ujjaikat csak nyalogathatják.

A legfrisebb esélylatolgatások szerint pedig Hódító Valcmannak áll a zászló a március végi megmérettetésen. Nem a népszerűsége okán. Az elemzők rájöttek, hogy Valcman tárházában ott van minden kellék, ami a diadalhoz szükségeltetik.

Pénz, TECHNIKA, és mérhetetlen számban a neonáci „választási” szavazatszámláló „tituskik”! Akik még az urnába való bedobásban is hajlandók „segíteni”, és „rábeszélő képességük” kimondottan kiváló.

Érdekeset nyilatkozott ma Gyenyisz Pusilin, a DNR elnöke.

„…Nem kívánjuk (a népköztársaságok. B-R) Ukrajna megosztását. Sem területileg, sem a lakosság vonatkozásában. Úgy vélem, hogy nem zárható ki Oroszország és Ukrajna egy új államban való egyesülése…Az ukrán elnökjelöltek között sajnos nem látunk Donbassz polgárainak békét igérőt…”

– Hááát…! Pusilin utóbbi kijelentésével nagyjából tisztában vagyunk. Az „ÚJ ÁLLAM” kapcsán pedig bízunk látnoki képességeiben. (Bár Döbrögi vajdánk még tán az ötlettől is hideglelést kapna. Egy Új Szovjetunió?!)

Az EBESZ mai jelentése szerint aggasztó mértékben megnövekedett a donbasszi frontokon a latortűzszerszámok mennyisége. Azokat pedig aligha mutogatni cipelték oda a valcmanisták!

Az LNR frontszakaszon a helyzet változatlan.

A DNR frontszakaszra is igaz volt ez az állítás, amikor a jelentést kiadták:

Ám a DNR összefoglaló jelentés kiadása után jött a hír: Donyeck nyugati „elővárosát”, Sztaromihajlovkát brutális aknavetőzéssel kezdte ostromolni a latorhad. 120 milliméteres kaliberű eszközökkel bombázták a falut.

Debalcevoban halálos áldozatot és sebesülteket követelt a TÉL. Az irdatlan mennyiségű hó súlya alatt beszakadt egy üzemépület teteje.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com