A pártonbelüli harc mérséklésének rendszabályairól

Beszéd a SzK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának ülésén

1926. október 11

Ha mellőzzük az apróságokat, akkor rátérhetnénk közvetlenül a dolog lényegére.

Miről vitatkozunk? Arról, hogyan összegezzük annak a pártonbelüli harcnak az eredményét, amelyben az ellenzék vereséget szenvedett. A harcot nem mi, nem a Központi Bizottság, hanem az ellenzék kezdte. A Központi Bizottság többízben próbálta lebeszélni az ellenzéket a vitáról, a Központi Bizottság az áprilisi plénumon, a júliusi plénumon igyekezett lebeszélni az ellenzéket az országos pártvitáról, mert az ilyen vita a harc kiéleződését, a szakadás veszélyét jelenti és jelenti azt, hogy legalábbis egykét hónapra gyengül a párt és a kormányszervek pozitív munkája.

Szóval, összegeznünk kell az ellenzék által kezdeményezett harc eredményeit és le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket.

Nem kétséges, hogy az ellenzék súlyos vereséget szenvedett. Az is világos, hogy a párt soraiban fokozódik a felháborodás az ellenzékkel szemben. A kérdés most az, hogy meghagyhatjuk-e az ellenzék vezetőit a Központi Bizottság tagjainak vagy sem? Ez most a fő kérdés. Nehéz hozzájárulni ahhoz, hogy olyan emberek, akik Sljapnyikovot és Medvegyevet támogatták, bennlegyenek a Központi Bizottságban. Nehéz beleegyezni abba, hogy olyan emberek, akik támogatták mindenféle Ruth Fischereknek és Urbahnsoknak a Kommunista Internacionále és pártunk ellen folytatott harcát, bennmaradjanak a Központi Bizottságban.

Meg akarjuk mi tartani az ellenzék vezetőit a Központi Bizottságban? Azt hiszem, igen. De ahhoz, hogy megtartsuk őket, fel kell oszlatniok frakciójukat, be kell ismerniök hibáikat és el kell határolniok magukat a pártunkon belül és kívül szemtelenkedő opportunistáktól. Az ellenzéknek el kell fogadnia ezeket a feltételeket, ha békét akar a pártban.

Melyek a feltételeink?

Első pont — jelentsék ki nyíltan, hogy feltétlenül alávetik magukat a pártszervek határozatainak. Úgy látszik, hogy ez ellen a pont ellen az ellenzéknek nincs különösebb kifogása. Régen nálunk, bolsevikoknál, ez volt a szokás: ha a párt egy része kisebbségben marad, akkor nemcsak aláveti magát a többség határozatainak, nemcsak végrehajtja ezeket a határozatokat, hanem nyíltan is kiáll a párt határozatainak védelmében. Mi ezt most nem követeljük önöktől, nem kívánjuk önöktől, hogy beszédeket mondjanak annak az álláspontnak a védelmében, amellyel önök elvileg nem értenek egyet. Nem kívánjuk, mert könnyíteni akarunk nehéz helyzetükön.

Második pont — ismerjék el nyíltan, hogy az ellenzék frakciós munkája hibás és káros volt a párt szempontjából. Vagy talán nem így van? Akkor miért mondanak le az ellenzékiek a frakciózásról, ha az nem káros? Javaslatot nyújtanak be a frakció feloszlatására vonatkozólag, lemondanak a frakciózásról, azt ígérik, hogy felszólítják elvbarátaikat, híveiket, frakcióik tagjait, hogy tegyék le a fegyvert. Miért? Nyilván azért, mert hallgatólagosan abból indulnak ki, hogy a frakciózás hibás és megengedhetetlen. Akkor miért ne mondanák meg ezt nyíltan? Ezért követeljük, hogy az ellenzék nyíltan ismerje el az utóbbi időben folytatott frakciós munkájának megengedhetetlen, hibás voltát.

Harmadik pont — ez arra vonatkozik, hogy határolják el magukat az Osszovszkijoktól, a Medvegyevektől stb. Ez véleményem szerint feltétlenül elengedhetetlen követelés. Én a magam részéről nem tudok elképzelni olyan központi bizottsági tagokat, akik blokkban vannak Osszovszkijjal — akinek a kizárása ellen szavazott az ellenzék — vagy Medvegyevvel, vagy Sljapnyikovval. Azt akarjuk, hogy az ellenzék határolja el magát tőlük. Ez csak megkönnyíti a békét pártunkban.

Negyedik pont — határolják el magukat Korschtól, Maslowtól, Ruth Fischertől, Urbahnstól, Webertől és a többiektől. Miért? Azért, először, mert ezek az emberek gyalázatos agitációt folytatnak a Kommunista Internacionále és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja ellen, Szovjetállamunk ellen. Azért, másodszor, mert ennek az úgynevezett „ultrabaloldali”, de valójában opportunista frakciónak a vezéreit, Maslowot és Ruth Fischert, kizárták a pártból és a Kommunista Internacionáléból. Azért, harmadszor, mert ezek mindannyian a SzK(b)P-n belüli ellenzékbe kapaszkodnak és vele szolidárisak. Minél előbb határolja el magát az ellenzék ettől a szeméttől, annál jobb lesz mind az ellenzékre, mind a Kommunista Internacionáléra nézve.

Utolsó pont — ne támogassák azt a Kommunista Internacionále vonala elleni frakcióharcot, amelyet a Kommunista Internacionále szekcióin belül különböző opportunista csoportok folytatnak.

Ezek a Központi Bizottság feltételei.

Térjünk most át az ellenzék feltételeire.

Az ellenzék négy pont teljesítését követeli a Központi Bizottságtól.

Első pont. „A XIV. kongresszus határozatainak és a párt későbbi határozatainak propagandáját pozitív formában kell folytatni, anélkül hogy a más nézetet vallókat mensevizmussal stb. vádolnák.” Hogyan értsük ezt a pontot? Ha az ellenzék azt javasolja, hogy a Központi Bizottság az ellenzék elleni propagandát úgy mérsékelje, hogy a Központi Bizottság ne is fejtse ki a maga elvi vonalát az ellenzék hibáival szemben, mondjuk a SzK(b)P küszöbönálló XV. konferenciáján, akkor ezt a pontot nem fogadhatjuk el. De ha a bírálat hangjáról van szó — azt természetesen bizonyos mértékben lehet enyhíteni. Ami azonban az ellenzék elvi hibáinak bírálatát illeti, annak feltétlenül érvényben kell maradnia a jövőben is, mert hiszen az ellenzék nem akar lemondani elvi hibáiról.

Második pont — ez arra vonatkozik, hogy joguk legyen arra, hogy nézeteikért pártsejtjükben síkra szállhassanak. Ez a követelés fölösleges, mert erre a párttagoknak mindig is joguk volt és joguk lesz. Nézeteikért kiállhatnak és ki is kell állniok a sejtben, de úgy kell kiállni, hogy a tárgyilagos bírálatot ne változtassák országos vitává.

Harmadik pont — vizsgáljuk felül a pártból kizártak ügyét. A Központi Bizottság nem kedvtelésből zár ki valakit a pártból. Ha valakit kizárnak, annak az az oka, hogy nincs más megoldás. Ott van Szmirnov, őt kizárták, — többször figyelmeztették, az után zárták ki. Ha azt mondta volna, hogy elismeri hibáit, ha lojálisán viselkedett volna, lehetett volna enyhíteni a Központi Ellenőrző Bizottság határozatát. De ő nemcsak nem lojális, nemcsak nem ismeri el hibáit, hanem ellenkezőleg, nyilatkozatában sárral dobálja a pártot. Világos, hogy amikor Szmirnov így viselkedik, ügyét nem lehet felülvizsgálni.

Általában az olyanokra vonatkozó döntést, akiket kizártak, de akik nem ismerik el hibáikat, a párt nem vizsgálhatja felül.

Negyedik pont — hogy „az ellenzéknek a kongresszus összeülése előtt tegyék lehetővé, hogy a párt előtt kifejthesse nézeteit”. Az ellenzéknek ez a joga magától értetődik. Az ellenzéknek tudnia kell, hogy a szervezeti szabályzat szerint a Központi Bizottságnak a pártkongresszus előtt vitalapot kell kiadnia. Az ellenzéknek ezt a követelését tehát nem lehet követelésnek nevezni, mert a Központi Bizottság nem vonja kétségbe annak szükségességét, hogy a pártkongresszus előtt vitalapot adjunk ki.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 8. kötet – című könyvből)

SaLa