A kínai forradalom távlatairól

Beszéd a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottságának Kínai Bizottságában

1926. november 30

Elvtársak! Mielőtt rátérnék a kérdésre, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy nincs olyan bő anyagom a kínai kérdésről, amilyen szükséges volna ahhoz, hogy a kínai forradalom teljes képét megrajzoljam. Ezért kénytelen vagyok néhány olyan elvi jellegű, általános megjegyzésre szorítkozni, a melyek közvetlenül összefüggnek a kínai forradalom fő irányának kérdésével.

Kezemben vannak Petrov tézisei, Mif tézisei, Tang Ping-hsziang két beszéde és Rafesz megjegyzései a kínai kérdésről. Azt hiszem, hogy ezeknek a dokumentumoknak, noha vannak erősségeik, megvan az az óriási fogyatékosságuk, hogy megkerülik a kínai forradalom több alapvető kérdését. Azt hiszem, hogy elsősorban ezekre a hiányosságokra kell felhívnom a figyelmüket. Megjegyzéseim ezért egyben bíráló jellegűek is lesznek.

I
A kínai forradalom jellege

Lenin azt mondotta, hogy a kínaiaknak hamarosan meglesz a maguk 1905-je. Egyes elvtársak ezt úgy értelmezték, hogy Kínában hajszálra ugyanannak kell megismétlődnie, ami nálunk Oroszországban 1905-ben történt. Ez tévedés, elvtársak. Lenin egyáltalán nem azt mondotta, hogy a kínai forradalom az 1905-ös orosz forradalom másolata lesz. Lenin csupán azt mondotta, hogy a kínaiaknak meglesz a maguk 1905-je. Ez azt jelenti, hogy a kínai forradalomnak az 1905-ös forradalom általános vonásain kívül meglesznek még a maga különleges sajátosságai, amelyek a kínai forradalomra feltétlenül rányomják a maguk sajátos bélyegét.

Melyek ezek a sajátosságok?

Az első sajátosság az, hogy a kínai forradalom, amely polgári-demokratikus forradalom, egyszersmind nemzeti felszabadító forradalom is, amelynek éle a külföldi imperializmus kínai uralma ellen irányul. Elsősorban ebben különbözik az 1905-ös oroszországi forradalomtól. Kínában ugyanis az imperializmus uralma nemcsak az imperializmus katonai hatalmában nyilvánul meg, hanem mindenekelőtt abban, hogy Kínában az ipar döntő szálai, a vasutak, a gyárak, a bányák, a bankok stb. külföldi imperialisták kezében, vagy azok ellenőrzése alatt vannak. Ebből pedig az következik, hogy a külföldi imperializmus és kínai ügynökei elleni harc kérdéseinek feltétlenül komoly szerepük van a kínai forradalomban. A kínai forradalom ezáltal közvetlenül összekapcsolódik a világ proletárjainak imperializmus elleni forradalmaival.

A kínai forradalom második sajátossága, hogy a nemzeti nagyburzsoázia Kínában rendkívül gyenge, összehasonlíthatatlanul gyengébb, mint az 1905-ös időszak orosz burzsoáziája. Ez érthető is. Hiszen ha az ipar döntő szálai a külföldi imperialisták kezében összpontosulnak, a nemzeti nagyburzsoázia Kínában csakis gyenge és elmaradott lehet. Ebben a tekintetben teljesen helyes az a megjegyzés, amelyet Mif a kínai nemzeti burzsoázia gyengeségére mint a kínai forradalom egyik jellegzetes tényére vonatkozólag tett. Ebből azonban az következik, hogy a kínai forradalom kezdeményezőjének és vezetőjének szerepe, a kínai parasztság vezérének szerepe elkerülhetetlenül a kínai proletariátus és pártja kezébe kell hogy kerüljön.

Nem szabad megfeledkeznünk a kínai forradalom harmadik sajátosságáról sem, amely abban áll, hogy Kína mellett ott van és fejlődik a Szovjetunió, amelynek forradalmi tapasztalata és amelynek segítsége feltétlenül megkönnyíti a kínai proletariátus harcát az imperializmus és Kína középkori, hűbéri maradványai ellen.

Ezek a kínai forradalom fő sajátosságai, melyek meghatározzák jellegét és irányát.

II
Az imperializmus és az imperialista intervenció Kínában

A beterjesztett tézisek első hiányossága az, hogy megkerülik vagy alábecsülik az imperialisták kínai intervenciójának kérdését. Ha figyelmesen elolvassuk a téziseket, azt hihetnők, hogy Kínában jelenleg tulajdonképpen nincs is imperialista intervenció, hanem csak az történik, hogy az északiak harcolnak a déliek, vagy a tábornokok egyik csoportja harcol a tábornokok egy másik csoportja ellen. Ezzel összefügg az, hogy a tézisek szerzői hajlamosak intervención kizárólag azt az állapotot érteni, amikor külföldi csapatok bevetése kínai területre ténnyé vált, ha pedig ilyen tény nincs, akkor intervenció sincs.

Ez súlyos tévedés, elvtársak. Az intervenció korántsem merül ki abban, hogy csapatokat vetnek be valamely ország területére, és a csapatok bevetése egyáltalán nem fő sajátossága az intervenciónak. A tőkés országokban folyó forradalmi mozgalom mai viszonyai között, amikor a külföldi csapatok nyílt bevetése számos tiltakozást és összeütközést válthat ki, az intervenciónak rugalmasabb jellege és álcázottabb formája van. Az imperializmus a mai viszonyok között inkább olymódon avatkozik be, hogy polgárháborút szervez a függő országban, pénzeli az ellenforradalmi erőket, erkölcsi és pénzügyi támogatást nyújt kínai ügynökeinek a forradalom ellen. Azt a harcot, amelyet Gyenyikin és Kolcsak, Jugyenyics és Vrangel az oroszországi forradalom ellen folytatott, az imperialisták hajlamosak voltak kizárólag belső harcnak feltüntetni. Mi azonban valamennyien tudtuk és nemcsak mi tudtuk, de velünk együtt az egész világ tudta, hogy az ellenforradalmi orosz tábornokok háta mögött ott álltak Anglia és Amerika, Franciaország és Japán imperialistái, akiknek támogatása nélkül komoly polgárháború Oroszországban teljesen lehetetlen lett volna. Ugyanezt kell mondanunk Kínáról is. Vu Pej-fu és Szung Csuang-fang, Csang Co-lin és Csang Cung-csang harca a kínai forradalom ellen egyszerűen lehetetlen volna, ha az ellenforradalmi tábornokokat nem ösztönöznék a világ imperialistái, ha nem látnák el őket pénzzel, fegyverrel, kiképzőkkel, „tanácsadókkal” stb.

Miben rejlik a kantoni csapatok ereje? Abban, hogy van eszméjük, van szenvedélyük, amely lelkesíti őket az imperializmustól való megszabadulásért folyó harcra, abban, hogy ők hozzák Kínának a felszabadulást. Miben rejlik a kínai ellenforradalmi tábornokok ereje? Abban, hogy mögöttük ott állnak a világ imperialistái, minden kínai vasút, koncesszió, gyár, bank és kereskedelmi vállalat tulajdonosai.

Ezért nemcsak, vagy nem is annyira a külföldi csapatok bevetése a lényeg, hanem az a támogatás, amelyet a világ imperialistái a kínai ellenforradalomnak nyújtanak. A más kezével végrehajtott intervenció — ezen van most a hangsúly, amikor imperialista intervencióról beszélünk.

Az imperialisták kínai intervenciója tehát kétségtelen tény, s a kínai forradalom éle éppen ez ellen az intervenció ellen irányul.

Aki tehát mellőzi vagy alábecsüli az imperialisták kínai intervenciójának tényét, az mellőzi vagy alábecsüli azt, ami Kínában a legfőbb és a legdöntőbb.

Azt mondják, hogy a japán imperialisták a „rokonszenv” bizonyos jeleit mutatják a kantoniak és általában a kínai forradalom iránt. Azt mondják, hogy az amerikai imperialisták sem maradnak e tekintetben a japánok mögött. Ez önámítás, elvtársak. Meg kell különböztetnünk az imperialisták, s köztük a japán és amerikai imperialisták politikájának lényegét e politika álcázásától. Lenin gyakran mondotta, hogy a forradalmárokat nehéz doronggal, ököllel levenni a lábukról, de néha nagyon könnyen lépremennek, ha nyájaskodnak velük. Erről a Lenin mondotta igazságról sohasem szabad megfeledkeznünk, elvtársak. Mindenesetre világos, hogy a japán és amerikai imperialisták elég jól felismerték ennek az igazságnak a jelentőségét. Ezért szigorú különbséget kell tennünk egyrészt a kantoniaknak szóló nyájasságok és dicséretek, másrészt ama tény között, hogy a legbuzgóbban nyájaskodó imperialisták a legmakacsabbul ragaszkodnak „az ő” kínai koncesszióikhoz és vasutaikhoz, amelyekről semmi áron nem hajlandók lemondani.

III
A kínai forradalmi hadsereg

A beterjesztett tézisekkel kapcsolatos második megjegyzésem a kínai forradalmi hadsereg kérdésére vonatkozik. A tézisekben ugyanis vagy megkerülik vagy alábecsülik a hadsereg kérdését. (Közbeszólás: „Úgy van!”) Ez a tézisek második fogyatékossága. A kantoniak északi előnyomulását általában nem úgy tekintik, mint a kínai forradalom kibontakozását, hanem mint a kantoni tábornokok harcát Vu Pej-fu és Szung Csuang-fang ellen, mint tábornokoknak az elsőbbségért egymás ellen vívott harcát. Ez súlyos tévedés, elvtársak. A kínai forradalmi hadsereg a kínai munkások és parasztok szabadságharcának igen fontos tényezője. Vajon véletlen-e, hogy ez év májusáig vagy júniusáig úgy ítélték meg a kínai helyzetet, mint a Feng Jü-hsziang hadseregeinek veresége után bekövetkezett reakció uralmát, később azonban, ez év nyarán, mihelyt a kantoniak győzelmes csapatai észak felé előnyomultak és Hupejt elfoglalták, a helyzet gyökeresen megváltozott a forradalom javára? Nem, ez nem véletlen. Mert a kantoniak előnyomulása — csapás az imperializmusra, csapás az imperializmus kínai ügynökeire, és gyülekezési szabadság, sztrájk-, sajtó- és szervezkedési szabadság általában valamennyi kínai forradalmi elem és különösen a munkások számára. Ebben van a kínai forradalmi hadsereg sajátossága és rendkívüli jelentősége.

Azelőtt, a XVIII. és a XIX. században, a forradalmak rendszerint úgy kezdődtek, hogy a nép, a nagyrészt fegyvertelen vagy rosszul felfegyverzett nép felkelt és szemben találta magát a régi rend hadseregével, amelyet igyekezett bomlasztani vagy, legalábbis, részben a maga oldalára vonni. Ez a forradalmi kirobbanások tipikus formája a múltban. Ugyanezt tapasztalhattuk 1905-ben nálunk, Oroszországban. Kínában másként alakultak a dolgok. Kínában nem a fegyvertelen nép, hanem, forradalmi hadserege formájában, a felfegyverzett nép áll szemben a régi kormány hadseregével. Kínában a fegyveres forradalom harcol a fegyveres ellenforradalom ellen. Ez a kínai forradalom egyik sajátossága és egyik előnye. Egyszersmind ebben rejlik a kínai forradalmi hadsereg különös jelentősége.

Ezért olyan megengedhetetlen fogyatékossága a beterjesztett téziseknek a forradalmi hadsereg alábecsülése.

Ebből azonban az következik, hogy a kínai kommunistáknak igen nagy figyelmet kell fordítaniok a hadseregben végzendő munkára.

Először, a kínai kommunistáknak minden módon fokozniok kell a politikai munkát a hadseregben és el kell érniök azt, hogy a hadsereg a kínai forradalom eszméinek igazi és példamutató hordozója legyen. Erre különösen azért van szükség, mert a kantoniakhoz most mindenféle tábornok csatlakozik, akiknek semmi közük sincs a Kuomintanghoz, csatlakoznak hozzájuk, mint olyan erőhöz, amely megsemmisíti a kínai nép ellenségeit, és — csatlakozva a kantoniakhoz, bomlást visznek a hadsereg soraiba. Semlegesíteni az ilyen „szövetségeseket”, vagy a Kuomintang igazi híveivé tenni őket, csak a politikai munka fokozása és forradalmi ellenőrzésük megszervezése útján lehetséges. Máskülönben a hadsereg súlyos helyzetbe kerülhet.

Másodszor, a kínai forradalmároknak, s köztük a kommunistáknak is, komolyan hozzá kell fogniok a hadügy tanulmányozásához. Nem szabad másodrendű kérdésként kezelniök a hadügyet, mert a hadügy ma Kínában a kínai forradalom egyik legfontosabb tényezője. A kínai forradalmároknak, tehát a kommunistáknak is, tanulmányozniok kell a hadügyet azért, hogy fokozatosan előrejussanak és vezető pozíciókat foglaljanak el a forradalmi hadseregben. Ez a biztosítéka annak, hogy a kínai forradalmi hadsereg helyes úton fog haladni, egyenesen a cél felé. Máskülönben a hadseregben a tétovázás és az ingadozás elkerülhetetlenné válhat.

IV
A jövendő hatalom jellege Kínában

A harmadik megjegyzésem arra vonatkozik, hogy a tézisek nem veszik, vagy nem eléggé veszik figyelembe az eljövendő kínai forradalmi hatalom jellegének kérdését. Mif téziseiben megközelítette ezt a kérdést és ez érdeme. De miután megközelítette, valamitől megijedt és nem merte befejezni azt, amit megkezdett. Mif azt hiszi, hogy Kínában a jövendő forradalmi hatalom a forradalmi kispolgárság hatalma lesz a proletariátus vezetése mellett. Mit jelent ez? Az 1917.-es februári forradalom idején a mensevikek és az eszerek szintén kispolgári és bizonyos mértékben forradalmi pártok voltak. Vajon azt jelenti ez, hogy a jövendő forradalmi hatalom Kínában eszer- mensevik hatalom lesz? Nem, nem azt jelenti. Miért nem? Azért, mert az eszer-mensevik hatalom lényegében imperialista hatalom volt, az eljövendő kínai forradalmi hatalomnak pedig feltétlenül imperialistaellenes hatalomnak kell lennie. Ez gyökeres különbség.

MacDonald kormánya még „munkás”-hatalom is volt, de ugyanakkor imperialista kormány is volt, mert arra épült, hogy Anglia imperialista hatalma, mondjuk Indiában és Egyiptomban, megmarad. Kínában az eljövendő forradalmi hatalomnak meglesz az az előnye MacDonald kormányával szemben, hogy imperialistaellenes hatalom lesz.

Nemcsak az a lényeg, hogy a kantoni hatalom, mely a jövő összkínai forradalmi hatalom csírája, polgári-demokratikus jellegű, hanem elsősorban az, hogy ez a hatalom imperialistaellenes és nem is lehet más, hogy e hatalom minden egyes lépése a világimperializmusra mért egy-egy csapás — tehát a világforradalmi mozgalom javát szolgáló csapás.

Leninnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy régebben, a világforradalom korszakának elérkezte előtt, a nemzeti szabadságmozgalom az általános demokratikus mozgalom része volt, most viszont, az oroszországi szovjet forradalom győzelme és a világforradalom korszakának elérkezte után, a nemzeti szabadságmozgalom a proletár világforradalom része.

Ezt a sajátosságot Mif nem vette figyelembe.

Azt hiszem, hogy Kínában az eljövendő forradalmi hatalom, jellegét tekintve, általában olyan jellegű hatalomra fog hasonlítani, amilyenről nálunk 1905-ben beszéltek, vagyis olyasvalamire, mint a proletariátus és parasztság demokratikus diktatúrája, azzal a különbséggel azonban, hogy ez kiváltképpen imperialistaellenes hatalom lesz.

Ez a hatalom átmenet lesz Kína nem-kapitalista vagy, pontosabban, szocialista fejlődéséhez.

Ebben az irányban kell haladnia a kínai forradalomnak.

A forradalom fejlődésének ezt az útját három körülmény könnyíti meg:

először az, hogy a kínai forradalomnak, mint nemzeti felszabadító forradalomnak, éle az imperializmus és kínai ügynökei ellen fog irányulni;

másodszor az, hogy Kínában a nemzeti nagyburzsoázia gyenge, gyengébb mint az oroszországi nemzeti burzsoázia az 1905-ös időszakban, ami meg könnyíti a proletariátus hegemóniájának ügyét, megkönnyíti azt, hogy a kínai parasztságot a proletárpárt vezesse;

harmadszor az, hogy a kínai forradalom olyan körülmények között fog fejlődni, amelyek lehetővé teszik számára a Szovjetunió győztes forradalma tapasztalatainak és segítségének felhasználását.

Hogy biztosan és feltétlenül ez az út fog-e győzni — az sok körülménytől függ. Egy dolog mindenesetre világos: a kínai kommunisták fő feladata, hogy a kínai forradalom fejlődésének éppen ezért az útjáért harcoljanak.

Ez határozza meg a kínai kommunisták feladatát a Kuomintanghoz és a jövő kínai forradalmi hatalomhoz való viszony kérdésében. Azt mondják, hogy a kínai kommunistáknak ki kell lépniök a Kuomintangból. Ez tévedés, elvtársak. A legnagyobb hiba volna, ha a kínai kommunisták most kilépnének a Kuomintangból. A kínai forradalom egész menete, jellege, távlatai kétségtelenül arról tanúskodnak, hogy a kínai kommunistáknak benn kell maradniok a Kuomintangban és ott fokozniok kell munkájukat.

De részt vehetne a kínai kommunista párt a jövő forradalmi hatalomban? Nemcsak hogy résztvehet, hanem részt is kell vennie. A kínai forradalom menete, jellege és távlatai ékesszólóan tanúskodnak arról, hogy a kínai kommunista pártnak részt kell vennie Kína eljövendő forradalmi hatalmában.

Ez egyik elengedhetetlenül szükséges biztosítéka annak, hogy a kínai proletariátus hegemóniája gyakorlatilag megvalósuljon.

V
A parasztkérdés Kínában

A negyedik megjegyzés a kínai parasztságra vonatkozik. Mif úgy véli, hogy azonnal ki kell adni a tanácsok megalakításának jelszavát, mégpedig — a kínai falvak paraszti tanácsainak jelszavát. Azt hiszem, ez tévedés. Mif előrerohan. Falusi tanácsokat nem lehet a kínai ipari központok megkerülésével építeni. A kínai ipari központok tanácsainak megszervezése pedig most nincs napirenden. Ezenkívül arra is gondolnunk kell, hogy a tanácsokat nem lehet az egyéb körülményektől elszakítva vizsgálni. Tanácsokat, az adott esetben paraszti tanácsokat, csak abban az esetben lehetne szervezni, ha Kína a parasztmozgalom maximális fellendülésének időszakában volna, amikor a parasztmozgalom töri-zúzza a régit, és új hatalmat teremt, és ha arra lehet számítani, hogy a kínai ipari központok már áttörték a gátat és a Tanácshatalom megteremtésének szakaszába léptek. Lehet-e azt mondani, hogy a kínai parasztság és általában a kínai forradalom már belépett ebbe a szakaszba? Nem, nem lehet. Aki tehát ma tanácsokról beszél, az előrerohan. Ezért most nem a tanácsok megalakításának kérdését, hanem a parasztbizottságok megalakításának kérdését kell felvetni. A parasztok közül választott parasztbizottságokra gondolok, amelyek meg tudják fogalmazni a parasztság fő követeléseit és mindent elkövetnek e követelések forradalmi úton történő megvalósítása érdekében. Ezek a parasztbizottságok alkotják majd azt a tengelyt, amely körül kibontakozik a falusi forradalom.

Tudom, hogy a Kuomintang emberei között, sőt még a kínai kommunisták között is vannak olyanok, akik nem tartják lehetségesnek a forradalom kirobbantását a falun, mert attól tartanak, hogy a parasztok bevonása a forradalomba aláássa az egységes imperialistaellenes frontot. Ez súlyos tévedés, elvtársak! A kínai imperialistaellenes front annál erősebb és hatalmasabb lesz, mennél gyorsabban és mennél erőteljesebben bekapcsolódik a forradalomba a kínai parasztság. A tézisek szerzőinek, különösen Tang Ping-hsziangnak és Rafesznek tökéletesen igazuk van, amikor azt állítják, hogy több igen égető paraszti követelés azonnali teljesítése a kínai forradalom győzelmének teljesen elengedhetetlen előfeltétele. Azt hiszem, ideje, hogy megtörjék azt a tétlenséget és „semlegességet” a parasztság irányában, mely a Kuomintang bizonyos elemeinek tevékenységében észlelhető. Azt hiszem, hogy mind a kínai kommunista pártnak, mind a Kuomintangnak, s így a kantoni hatalomnak is, késlekedés nélkül át kell térnie a szavakról a tettekre és fel kell vetnie a parasztság legégetőbb követelései azonnali teljesítésének kérdését.

Hogy milyenek ebben a tekintetben a perspektívák és meddig kell és lehet elmenni ezen a téren — az a forradalom menetétől függ. Azt hiszem, hogy végeredményben a föld nacionalizálására kell törekedni. Mindenesetre, nem fogadhatjuk meg, hogy a föld nacionalizálásának jelszaváról lemondunk.

Melyek azok az utak és ösvények, amelyeken a kínai forradalmároknak haladniok kell, hogy Kína sokmilliós parasztságát a forradalomra mozgósítsák?

Azt hiszem, hogy az adott viszonyok között csak három útról beszélhetünk.

Az első út — parasztbizottságok alakítása és a kínai forradalmárok behatolása ezekbe a bizottságokba, hogy befolyásolhassák a parasztságot. (Közbeszólás: „És a paraszti szövetségek?”) Azt hiszem, hogy a paraszti szövetségek a parasztbizottságok körül fognak csoportosulni, vagy a paraszti szövetségek fognak parasztbizottságokká — a paraszti követelések megvalósításához szükséges hatalommal felruházott parasztbizottságokká átalakulni. Erről az útról fentebb már beszéltem. Ez az út azonban nem elegendő. Nevetséges volna azt hinni, hogy Kínának elég forradalmára van ehhez. Kínának körülbelül 400 millió lakosa van. Ebből mintegy 350 millió kínai. Ezeknek több mint kilenctized része paraszt. Aki azt hiszi, hogy tíz-húszezer kínai forradalmár kimerítheti a parasztságnak ezt a tengerét — az téved. Tehát más utak is kellenek.

A második út — a parasztságnak az új népi forradalmi hatalom államapparátusa útján való befolyásolása. Kétségtelen, hogy az újabb felszabadított tartományokban új hatalom létesül majd a kantoni hatalom mintájára. Kétségtelen, hogy ennek a hatalomnak és e hatalom apparátusának, ha valóban előre akarja vinni a forradalmat, foglalkoznia kell a parasztság legégetőbb követeléseinek kielégítésével. A kommunisták és általában a kínai forradalmárok feladata ezért az, hogy behatoljanak az új hatalom apparátusába, közelebb vigyék ezt a paraszti tömegekhez és segítsék a parasztság tömegeit abban, hogy ezen az apparátuson keresztül kielégítse égető követeléseit, mégpedig — a körülményekhez képest — vagy a földesúri földek elvétele, vagy az adók és a haszonbérek csökkentése formájában.

A harmadik út — a parasztságnak a forradalmi hadsereg útján való befolyásolása. Már beszéltem arról, hogy milyen rendkívül nagy jelentősége van a forradalmi hadseregnek a kínai forradalomban. Kína forradalmi hadserege az az erő, amely elsőnek hatol be az új tartományokba, amely elsőnek jut el a parasztság sűrűjébe, s amelynek alapján a paraszt elsősorban alkot ítéletet az új hatalomról, annak rossz és jó tulajdonságairól. A forradalmi hadsereg magatartásától, a parasztsághoz és a földesurakhoz való viszonyától, a parasztok megsegítésére való készségétől függ elsősorban a parasztság viszonya az új hatalomhoz, a Kuomintanghoz és általában a kínai forradalomhoz. Ha tekintetbe vesszük, hogy Kína forradalmi hadseregéhez elég sok kétes elem csatlakozott, hogy ezek az elemek rossz irányban változtathatják meg a hadsereg arculatát, akkor megérthetjük, hogy a parasztság szemében milyen nagyjelentőségű a hadsereg politikai arculata és, hogy úgy mondjuk, parasztpolitikája. A kínai kommunistáknak és általában a kínai forradalmároknak ezért mindent el kell követniök, hogy semlegesítsék a hadsereg parasztellenes elemeit, megőrizzék a hadsereg forradalmi szellemét és odahassanak, hogy a hadsereg segítse a parasztokat és mozgósítsa őket a forradalomra.

Azt mondják, hogy Kínában a forradalmi hadsereget tárt karokkal fogadják, de utóbb, miután a hadsereg megtelepedett, bizonyos csalódás következik be. Nálunk a Szovjetunióban is ez volt a helyzet a polgárháború idején. Ennek az a magyarázata, hogy a hadsereg, amely új tartományokat szabadít fel és ott megtelepszik, kénytelen valamilyen formában az ottani lakosság terhére élelmezni magát. Nekünk, szovjet forradalmároknak, sikerült ellensúlyoznunk ezeket a hátrányokat azzal, hogy iparkodtunk a hadsereg útján segíteni a parasztokat a földesúri elemekkel szemben. A kínai forradalmároknak is meg kell tanulniok e hátrányok ellensúlyozását olymódon, hogy a hadsereg útján helyes parasztpolitikát folytatnak.

VI
A proletariátus és a proletariátus hegemóniája Kínában

Az ötödik megjegyzés a kínai proletariátus kérdésére vonatkozik. Azt hiszem, hogy a tézisek nem eléggé hangsúlyozzák Kína munkásosztályának szerepét és jelentőségét. Rafesz azt kérdezi, kire kell a kínai kommunistáknak orientálódniok: a Kuomintang balszárnyára, vagy centrumára? Furcsa kérdés. Azt hiszem, hogy a kínai kommunistáknak elsősorban a proletariátusra kell orientálódniok és a forradalomra kell orientálniok a kínai szabadságmozgalom vezetőit. Csakis ez a helyes kérdésfeltevés. Tudom, hogy a kínai kommunisták között vannak elvtársak, akik nem tartják kívánatosnak, hogy a munkások anyagi és jogi helyzetük megjavításáért sztrájkoljanak és lebeszélik a munkásokat a sztrájkokról. (Közbeszólás: „Mint Kantonban és Sanghájban történt.”) Ez nagy hiba, elvtársak. Ez a kínai proletariátus szerepének és jelentőségének igen komoly lebecsülése. Ezt a tézisekben le kell szögezni, mint feltétlenül negatív jelenséget. Nagy hiba volna, ha a kínai kommunisták nem használnák fel a mai kedvező helyzetet arra, hogy akár sztrájkok útján is segítsék a munkásokat anyagi és jogi helyzetük megjavításában. Mire való akkor a kínai forradalom? Nem lehet vezető erő az a proletariátus, amelynek fiait sztrájkok idején verik és kínozzák az imperializmus ügynökei. Ezt a középkori állapotot bármi áron meg kell szüntetni, hogy Kína proletárjaiban felébredjen és fokozódjon az erő érzete és emberi méltóságuk érzete és így képessé váljanak a forradalmi mozgalom vezetésére. Enélkül a kínai forradalom győzelmére gondolni sem lehet. A kínai munkásosztály gazdasági és jogi követeléseinek tehát, amelyek helyzetének komoly megjavítását célozzák, a tézisekben meg kell kapniok az őket megillető helyet. (Mif: „Ez benn van a tézisekben.”) Igen, benn van a tézisekben, de sajnos, ezek a követelések nincsenek eléggé kidomborítva.

VII
A kínai ifjúság kérdése

A hatodik megjegyzés a kínai ifjúság kérdésére vonatkozik. Furcsa, hogy a tézisekben nem veszik figyelembe ezt a kérdést. Pedig az ifjúság kérdése most rendkívül nagyjelentőségű Kínában. Tang Ping-hsziang beszél erről a kérdésről beszámolóiban, de sajnos nem domborítja ki eléggé. Az ifjúság kérdésének Kínában most elsőrendű jelentősége van. A tanuló ifjúság (a forradalmi diákság), a munkásifjúság, a parasztifjúság — mindez olyan erő, amely hétmérföldes léptekkel hajthatná előre a forradalmat, ha alárendelik a Kuomintang eszmei és politikai befolyásának. Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy az imperialista elnyomást senki sem érzi át olyan mélyen és elevenen és senki sem érzi oly élesen és fájón az elnyomás elleni harc szükségességét, mint éppen a kínai ifjúság. Ezt a körülményt teljes mértékben tekintetbe kell vennie a kínai kommunista pártnak és minden kínai forradalmárnak olymódon, hogy az ifjúság körében végzett munkát mindenképpen fokozza. Az ifjúságnak a tézisekben meg kell adni az őt megillető helyet.

VIII
Néhány következtetés

Szeretnék néhány következtetést levonni az imperializmus ellen Kínában folytatott harcra és a parasztkérdésre vonatkozólag.

Kétségtelen, hogy a kínai kommunista párt most nem érheti be az egyenlőtlen szerződések megsemmisítésének követelésével. Ezt a követelést ma még a Csang Hszüe-liang-féle ellenforradalmárok is támogatják. Nyilvánvaló, hogy a kínai kommunista pártnak tovább kell menni.

Továbbmenve, fel kell vetni perspektívaként a vasutak államosításának kérdését. Ez szükséges és erre irányt kell venni.

Gondolni kell továbbá a legfontosabb gyárak és üzemek államosítására is. Elsősorban az olyan üzemek államosításának kérdése merül fel, amelyeknek tulajdonosai különösen ellenségesek és különösen támadóan lépnek fel a kínai néppel szemben. Továbbá előre kell lendíteni a parasztkérdést, össze kell kapcsolni a kínai forradalom távlatával. Azt hiszem, hogy végeredményben a földesúri földeknek a parasztok javára való elkobzására és a föld nacionalizálására kell törekedni.

A többi magától értetődik.

Több megjegyzésem nincs, elvtársak.

„Kommunyisztyicseszkij Intyernacional”
(„Kommunista Internacionále”) 13. (71.) sz.
1926. december 10.

(idézet: – Sztálin Művei 8. kötet – című könyvből)

Levél Kszenofontovhoz

– írta: J. V. Sztálin –

Levelét és cikke vázlatát olvastam. Elnézést kérek, hogy késtem a válasszal.

A következő megjegyzéseim vannak:

1. Ellene vagyok annak, hogy Ön „Lenin és Sztálin tanítványának” nevezze magát. Nekem nincsenek tanítványaim. Nevezze magát Lenin tanítványának, ehhez Önnek joga van, Sackin bírálata ellenére is. De arra nincs alapja, hogy Lenin tanítványa tanítványának nevezze magát. Ez helytelen. Ez felesleges.

2. Ellene vagyok annak, hogy ön a Sackinnal folytatott vitában most, 1926 végén, 1924 júliusában írt magánlevelemre hivatkozzék. Annál is inkább, mert a leninizmus meghatározásának vitatott kérdését 1924 márciusában fogalmaztam meg, a „Leninről és a leninizmusról” című könyv megjelenése előtt. Nem is szólva arról, hogy a levelem egyik részletére való hivatkozás, amely Önnek a legcsekélyebb előnyt sem nyújtaná a Sackinnal folytatott vitában, összezavarja a kérdést, és más síkra tereli a figyelmet, engem pedig arra kényszeríthet, hogy a sajtóban Önre nézve kedvezőtlen nyilatkozatot tegyek (amit nem szívesen tennék).

3. Véleményem szerint Sackinnak általában igaza van, Önnek pedig nincs igaza. Sajnálom, hogy nem volt módomban átnézni a stratégiáról írt újabb brosúráját. Okvetlenül lebeszéltem volna Önt arról, hogy egy ilyen elhamarkodott és pongyolán megírt munkát, amelyben több durva hiba és helytelen megfogalmazás is van, kiadjon.

4. Ez persze nem jelenti azt, hogy Sackinnak mindenben igaza van. Megemlítem Sackin főbb hibáit.

Hibás például Sackin cikkének az a része, ahol Marxnak azt a tételét, mely szerint lehetetlen a munkásosztály feladatainak nemzeti keretek között való megoldása, majdhogynem azonosnak tartja Leninnek azzal a tételével, hogy a szocializmus győzelme egy országban lehetséges. Ahelyett, hogy feltárná a két tétel közti különbséget és a különbség történelmi gyökereit, Sackin egy semmitmondó megjegyzésre szorítkozik, és ezzel elkeni a legfontosabb kérdést. A mellébeszélés azonban nem jelenti a kérdés megoldását.

Nincs igaza Sackinnak abban sem, hogy — bár maga sem veszi észre — szembeállítja egymással Leninnek a proletárdiktatúráról szóló két megfogalmazását (a diktatúráról, mint egy osztály uralmáról, és a diktatúráról, mint a proletariátus és a nemproletár osztályok dolgozó rétegei közötti sajátos formájú szövetségről — a proletariátus által gyakorolt állami vezetés mellett). Sackinnak igaza van, amikor elveti a parasztságnak a diktatúra idején a hatalomban való részvétele eszméjét, a hatalomnak a diktatúra idején két osztály közötti megosztása eszméjét. De nincs igaza, amikor szembeállítja egymással ezt a két megfogalmazást, mert ha szembeállítja őket, az azt jelenti, hogy nem értette meg őket.

Nem tetszik nekem Sackin cikkeinek durván öntelt hangja sem: ő maga szerénységet prédikál, a valóságban pedig a lehető legönteltebbnek mutatkozik.

5. Azt tanácsolom, hogy ne lépjen fel vitacikkel a sajtóban, mert Önnek nincs igaza, Sackinnak pedig általában igaza van. Jobban teszi, ha nekilát a leninizmus komoly és elmélyült tanulmányozásához. Ezenkívül még azt tanácsolom, egyszersmindenkorra mondjon búcsút annak a szokásnak, hogy sebtében, hevenyészve odavetett könyvecskéket adjon ki a leninizmusról. Ez megengedhetetlen.

1926. december 30.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 9. kötet – című könyvből)

SaLa