Campbell úr lódít

Amerikában nemrégiben angol nyelven megjelent Campbell úrnak, a Szovjetunióban járt ismert mezőgazdasági szakembernek a könyve „Oroszország — piac vagy fenyegetés?” címmel. Campbell úr ebben a könyvben egyebek között ismertet egy Sztálin-„interjút” annak a beszélgetésnek alapján, amely Moszkvában 1929 januárjában folyt le. Ennek az „interjúnak” az a nevezetessége, hogy ahány mondat, annyi valótlanság vagy szenzációhajhászó hamisítás, amelyeknek az a rendeltetésük, hogy reklámot csináljanak a könyvnek és szerzőjének.

E valótlanságok leleplezése érdekében, azt hiszem, nem lesz felesleges néhány szót mondanom.

Campbell urat nyilván elragadta a fantáziája, amikor azt mondja, hogy a Sztálinnal folytatott beszélgetés, amelyet déli egy órakor kezdtek el, „jóval az éj beállta után, hajnalban ért véget”. A beszélgetés valójában legfeljebb két óra hosszat tartott. Campbell úrnak valóban amerikai fantáziája van.

Campbell úr lódít, amikor azt állítja, hogy Sztálin „két kezébe vette kezemet és ezt mondta: jóbarátok lehetünk”. Valójában semmi ilyesmi nem történt és nem történhetett. Campbell úrnak tudnia kell, hogy Sztálinnak nincs szüksége Campbell féle „barátokra”.

Campbell úr megint lódít, amikor azt mondja, hogy amikor megküldöttem neki a lejegyzett beszélgetést, ezt a megjegyzést fűztem hozzá: „őrizze meg ezt az emléket, valamikor még fontos történelmi okmány lesz”. A valóságban Jarockij tolmács küldte át a beszéd szövegét Campbell úrnak minden megjegyzés nélkül. Campbell urat nyilván az a kívánság hajtja, hogy Sztálinra spekuláljon.

Campbell úr újra meg újra lódít, amikor azt a kijelentést tulajdonítja Sztálinnak, hogy „Trockij idejében valóban el akarták terjeszteni a kommunizmust az egész világon, hogy ez volt az első oka a szakadásnak Trockij és Sztálin között, hogy Trockij hitt a világkommunizmusban, ellenben Sztálin saját országára akarta korlátozni tevékenységét”. Ezt az értelmetlen mesét, amely fenekestül felforgatja a tényeket, talán csak azok hihetik el, akik átszöktek a Kautskyk és a Welsek táborába. Valójában a Campbellel folytatott beszélgetésnek semmi köze nem volt Trockij kérdéséhez és Trockij neve egyáltalán nem merült fel a beszélgetés folyamán.

És így tovább ebben a szellemben …

Campbell úr könyvében említi a Sztálinnal folytatott beszélgetés feljegyzett szövegét, de azt már nem tartotta szükségesnek, hogy könyvében közzé is tegye. Miért? Nem azért-e, mert a beszéd hiteles szövegének közzététele felborította volna Campbell úrnak azt a tervét, hogy szenzációs valótlanságokat koholva Sztálin „interjúja” körül, könyve számára reklámot csináljon az amerikai nyárspolgárok körében?

Azt hiszem, hogy az elbizakodott Campbell úr számára az lesz a legjobb büntetés, ha nyilvánosságra hozzuk Campbell úr és Sztálin beszélgetésének hiteles szövegét. Ez lesz a hazugság leleplezésének és a tények leszegezésének legmegfelelőbb módja.

I. Sztálin

1932. november 23.

Feljegyzés a Campbell úrral folytatott beszélgetésről
1929. január 28

A kölcsönös bevezető szavak elhangzása után Campbell úr megmagyarázta, hogy miért óhajtotta meglátogatni Sztálin elvtársat, és hangsúlyozta, hogy noha mint magánszemély tartózkodik a Szovjetunióban, az Egyesült Államokból való elutazása előtt találkozott Coolidge-zsal, valamint Hooverrel, a nemrég megválasztott elnökkel és ők teljes mértékben helyeselték oroszországi utazását. Itteni tartózkodása alatt látta nemzetünknek, amely rejtély az egész világ számára, bámulatos aktivitását. Különösen meg nyerték tetszését a mezőgazdaság építésének tervei. Tudja, hogy Oroszországról sok helytelen nézet terjedt el, de ő maga volt például a Kremlben és látta azt a munkát, amelyet a műemlékek megőrzése terén és általában a kulturális élet színvonalának felemelése terén végeznek. Különösen meglepte, ahogyan a munkásokról és a munkásnőkről gondoskodnak. A véletlenek érdekes találkozásának tartja azt, hogy az Egyesült Államokból való elutazása előtt meghívták az elnökhöz és találkozott Coolidge fiával és feleségével, tegnap pedig a Szovjetunió elnökének, Kalininnak a vendége volt, aki rendkívül mély benyomást tett rá.

Sztálin elvtárs. Ami a mezőgazdasági és az ipari építés terveit, valamint a kulturális élet fejlesztéséről való gondoskodásunkat illeti, munkánknak még csak a legelején vagyunk. Az ipar építése terén még nagyon keveset végeztünk. Még kevesebbet végeztünk a mezőgazdaság átalakítására vonatkozó tervek megvalósítása terén. Nem szabad elfelejtenünk, hogy országunk rendkívül elmaradott volt és ez az elmaradottság mind a mai napig nagy akadály.

Oroszország régi és új vezetői egyebeken kívül abban különböznek egymástól, hogy a régi vezetők az ország elmaradottságát az ország pozitív vonásának tekintették, „nemzeti sajátosságot”, „nemzeti büszkeséget” láttak benne, az új emberek, a szovjet emberek viszont harcolnak ez ellen az elmaradottság ellen, mert olyan bajnak tartják, amelyet ki kell irtani. Ez sikerünk záloga.

Tudjuk, hogy nem vagyunk mentesek hibáktól. De mi nem félünk a bírálattól, szembe merünk nézni a nehézségekkel és merjük beismerni hibáinkat. Elfogadjuk és üdvözöljük a helyes bírálatot. Figyelemmel kísérjük az Egyesült Államokat, mert olyan ország, amely tudományos és technikai tekintetben magas színvonalon áll. Szeretnők, ha az amerikai tudósok és műszaki szakemberek tanítóink lennének a technika terén, mi pedig az ő tanítványaik lennénk.

A nemzeti fejlődés minden időszakának megvan a maga pátosza. Oroszországban most az építés pátoszát láthatja. Oroszországnak most ez uralkodó vonása. Ezzel magyarázható, hogy most az építés lázában élünk. Ez emlékeztet arra az időszakra, amelyet az Egyesült Államokban a polgárháború után éltek át. Ez teszi indokolttá és lehetővé, hogy technikai, ipari és kereskedelmi együttműködésre lépjünk az Egyesült Államokkal. Nem tudom, mit kell még tenni, hogy biztosítható legyen a kapcsolat az amerikai iparral. Ön talán meg tudná magyarázni, mi most az akadálya annak, hogy ez a közeledés megvalósuljon, ha már megállapítottnak tekinthető, hogy ez a kapcsolat előnyös volna mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok számára.

Campbell úr. Meg vagyok győződve arról, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között meglepő hasonlóság van nagyságuk, erőforrásaik és függetlenségük tekintetében. Sztálin úr helyesen hivatkozott a polgárháború időszakára. A polgárháború után rendkívül gyors fejlődés indult meg. Az Egyesült Államok népét érdekli Oroszország. Meggyőződésem, hogy Oroszország olyan nagy ország, hogy feltétlenül nagy tényezőnek kell lennie a nemzetközi viszonyok terén. Az orosz kormány élén álló férfiak rendkívül nagy lehetőségekkel rendelkeznek arra, hogy nagy tetteket vigyenek véghez. Az egyetlen, ami ehhez szükséges — helyesen kell megítélni a dolgokat és mindig igazságosnak kell lenni.

Látom a rendszeres üzleti érintkezés előnyét és szoros kapcsolatban vagyok a kormánnyal, habár magánszemély vagyok és magánszemélyként beszélek. Ha már megkérdeztek, hogy mi zavarja az érintkezést az Egyesült Államok és Oroszország között, teljesen őszintén, férfias nyíltsággal, a kellő tisztelettel Sztálin úr iránt és minden sértő szándék nélkül akarok válaszolni. Sztálin úr igen tárgyilagos gondolkodású ember és ez lehetővé teszi, hogy úgy beszéljek vele, mindkét ország üdve érdekében, mint férfi a férfival, és egészen bizalmasan. Ha megvolna a hivatalos elismerés, mindenki ide igyekezne, hogy hitel alapján vagy más alapon, mint mindenütt szokás, üzleteket kössön. Annak a körülménynek, hogy az amerikai cégek vonakodnak üzleteket kötni és hosszúlejáratú hitelt nyújtani, az az oka, hogy washingtoni kormányunk nem ismeri el az önök kormányát.

A legfőbb ok azonban nem egyszerűen az elismerés körüli sikertelenség. A fő ok, szerintünk (és ez alkalmasint biztosan így van), hogy az önök kormányának képviselői országunkban állandóan elégedetlenséget próbálnak szítani és a Szovjethatalom eszméinek terjesztésével kísérleteznek.

A mi országunkban az úgynevezett „Monroe-elv” uralkodik, ami azt jelenti, hogy nem akarunk beavatkozni a világ egyetlen országának ügyeibe sem, hogy szorosan csak saját ügyeinkkel foglalkozunk. Ezért nem akarjuk, hogy bármelyik másik ország — Anglia, Franciaország, Németország, Oroszország vagy más ország — beavatkozzék a mi ügyeinkbe.

Oroszország olyan óriási ország, hogy önállóan megvalósíthat mindent, aminek megvalósítását egész népe el fogja határozni. Oroszországnak magának vannak mindenféle erőforrásai, és habár ez sok időt igényel, az oroszok végülis önállóan kifejleszthetik erőforrásaikat.

Számunkra jóleső érzés az, hogy az orosz nép bennünket sok vonatkozásban eszményképének tekint, és azt hiszem, hogy mi fölöttébb hasznosak lehetünk számára, kiváltképpen ami az időmegtakarítást illeti. Minthogy mi már sok gazdasági problémát megoldottunk és módszereinket Oroszországon kívül sok ország átveszi, ezért például egy olyan vállalkozás, mint a szovhozok építése, a kereskedelmi kapcsolatok fokozódását jelenti, a kereskedelmi kapcsolatok után pedig végül a diplomáciai elismerés következik valamilyen igazságos alapon. Az egyetlen út a nemzetek számára, miként az egyes emberek számára is — nyíltan, sértegetések nélkül véleményt nyilvánítani, és akkor nagyon gyorsan elérkezik az ideje valamilyen megegyezésnek. Minél tapintatosabbak leszünk, annál inkább rájövünk, hogy többet érhetünk el ésszel, mint más eszközökkel. Nagy népek között lehetnek véleménykülönbségek a viszonyok kiéleződése nélkül is, a nagy emberek pedig a nagy kérdésekben meg tudnak egyezni. A tárgyalásokat rendszerint meghatározott egyezménnyel fejezik be — kölcsönös engedmények árán találkoznak valahol a középen —, bármilyen messze volt is egymástól kezdetben a kiindulópontjuk.

Sztálin elvtárs. Megértem, hogy a diplomáciai elismerés jelenleg meg van nehezítve az Egyesült Államok számára. A Szovjet Kormány képviselőit olyan sokat és olyan gyakran szidalmazta az amerikai sajtó, hogy a hirtelen fordulat nehéz. Jómagam a diplomáciai elismerést jelenleg nem tartom döntőnek. Fontos a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése. A kereskedelmi kapcsolatok normalizálásra szorulnak, és ha ennek érdekében megteremtenénk bizonyos jogi alapot, ez lenne az első és legfőbb lépés a diplomáciai elismerés felé vezető úton. A diplomáciai elismerés kérdése magától megoldódik, amikor a két fél megérti, hogy a diplomáciai kapcsolatok előnyösek. A legfőbb alap a kereskedelmi kapcsolat és annak normalizálása, ami határozott jogszabályok megteremtésére vezet.

Persze, országunk természeti erőforrásai gazdagok és változatosak. Változatosabbak és gazdagabbak, mint hivatalosan ismeretes, és kutató expedícióink állandóan újabb erőforrásokra lelnek hatalmas országunkban. De lehetőségeinknek ez csupán egyik oldala. A másik oldala az, hogy parasztjaink és munkásaink megszabadultak a korábbi tehertől — a földbirtokosoktól és a tőkésektől. A földbirtokosok és a tőkések azelőtt improduktív kiadásokra elpocsékolták azt, ami most itt marad az országban és az országon belül növeli a vásárlóképességét. A kereslet annyira nő, hogy iparunk, bár gyorsan fejlődik, elmarad a kereslettől. Mind a személyi, mind a termelő fogyasztás terén óriási a kereslet. Ez korlátlan lehetőségeink másik oldala.

Mind az egyik, mind a másik komoly alapot nyújt ahhoz, hogy kereskedelmi és ipari kapcsolataink legyenek az Egyesült Államokkal, valamint más fejlett országokkal.

A körül a kérdés körül, hogy melyik állam kapcsolódjék be országunk erőforrásainak és lehetőségeinek kihasználásába, bonyolult harc folyik az államok között. Az Egyesült Államok, sajnos, még mindig távol áll ettől a harctól.

A németek úton-útfélen hangoztatják, hogy a Szovjethatalom helyzete ingatag és ezért nem kell komolyabb hitelt nyújtani a szovjet gazdasági szervezeteknek. Ugyanakkor monopolizálni próbálják a Szovjetunióval való kereskedelmi kapcsolatokat és hitelt nyújtanak neki.

Az angol üzletemberek egy csoportja, mint ismeretes, szintén elkeseredett szovjet ellenes hadjáratot folytat. Ugyanakkor ugyanez a csoport, valamint McKenna csoportja, hitelt próbál összehozni a Szovjetunió számára. A sajtóból már ismeretes, hogy februárban a Szovjetunióba érkezik az angol ipari vállalkozóknak és bankároknak egy küldöttsége. Kereskedelmi kapcsolatokra és egy kölcsönre vonatkozó nagyarányú tervezetet készülnek előterjeszteni a Szovjet Kormánynak.

Mivel magyarázható a német és az angol üzletembereknek ez a kétlakisága? Azzal, hogy monopolizálni akarják a Szovjetunióval való kereskedelmi kapcsolatokat, elijesztve és félretolva az Egyesült Államokat.

Pedig, szerintem világos, hogy az Egyesült Államoknak minden más országnál több oka van arra, hogy széleskörű üzleti kapcsolatai legyenek a Szovjetunióval. És nemcsak azért, mert az Egyesült Államok mind technikában, mind tőkében gazdag, hanem azért is, mert egyetlen országban sem fogadják gazdasági képviselőinket olyan örömmel és vendégszeretően, mint az Egyesült Államokban.

Ami a propagandát illeti, a legkategorikusabban ki kell jelentenem, hogy a Szovjet Kormány képviselői közül senkinek sincs joga sem közvetlenül, sem közvetve beavatkozni annak az országnak a belügyeibe, amelyben tartózkodik. Ebben a tekintetben a leghatározottabb és legszigorúbb utasításokat adtuk az Egyesült Államokban működő szovjet intézmények alkalmazottainak. Meg vagyok győződve, hogy Bron és munkatársai a legcsekélyebb mértékben sincsenek semmi néven nevezendő propagandával kapcsolatban. Ha valamelyik alkalmazottunk megszegné a benemavatkozásra vonatkozó szigorú utasításokat, azonnal visszahívnók és megbüntetnők. Természetesen nem felelhetünk előttünk ismeretlen, nekünk nem alárendelt személyek cselekedeteiért. De vállalhatjuk a felelősséget és messzemenően kezeskedhetünk a benemavatkozásért azoknak a személyeknek a tekintetében, akik külföldi intézményeink alkalmazottai.

Campbell úr. Közölhetem ezt Hoover úrral?

Sztálin elvtárs. Természetesen.

Campbell úr. Nem tudjuk, kik azok az emberek, akik elégedetlenséget szítanak. De ilyenek vannak. A rendőrség megtalálja őket és irodalmukat. Jómagam ismerem Bront és meg vagyok győződve arról, hogy becsületes, őszinte úriember, aki becsületesen végzi munkáját. De azért vannak egyesek.

Sztálin elvtárs. Lehetséges, hogy az amerikai kommunista párt tagjai folytatnak az Egyesült Államokban propagandát a Szovjetek mellett. De ez a párt az Egyesült Államokban legális párt, legálisan részt vesz az elnökválasztásokon, saját elnökjelöltekkel lép fel és teljesen érthető, hogy az adott esetben sem avatkozhatunk be az önök belügyeibe.

Campbell úr. Nekem nincs több kérdésem. Különben mégis van egy. Ha majd visszatérek az Egyesült Államokba, az üzletemberek azt fogják kérdezni tőlem, hogy kockázatos-e üzleti kapcsolatokra lépni a Szovjetunióval. Különösen a gépipari társaságok lesznek érdekeltek abban a kérdésben, hogy lehet-e hosszúlejáratú hiteleket nyújtani a Szovjetuniónak. Felelhetek-e erre igennel? Kaphatok-e valami tájékoztatást azokra a rendszabályokra vonatkozóan, amelyeket a Szovjet Kormány most foganatosít a hitelügyletek garantálására, van-e valami külön adó vagy más határozott forrás, amelyet külön e célra fordítanak?

Sztálin elvtárs. Nem szeretném dicsérni országomat. De ha már feltette a kérdést, a következőket kell kijelentenem. Nem volt még egyetlenegy olyan eset sem, hogy a Szovjet Kormány vagy a szovjet gazdasági intézmények nem törlesztették volna pontosan és határidőre a hiteleket, akár rövidlejáratúak, akár hosszúlejáratúak voltak azok. Érdeklődhetne esetleg Németországban afelől, hogyan törlesztjük a németeknek a háromszázmilliós hitelt. Honnan vesszük a pénzt a törlesztésekre? Campbell úr tudja, hogy a pénz nem hullik az égből. Mezőgazdaságunk, iparunk, kereskedelmünk, erdőségeink, olajunk, aranyunk, platinánk stb. — ez a törlesztések forrása. Ugyanez a törlesztések garanciája. Nem kívánom, hogy Campbell úr nekem puszta szóra higgyen. Állításaimat ellenőrizheti — például Németországban. Azt fogja tapasztalni, hogy egyetlenegyszer sem fordult elő késedelmes fizetés, habár olykor valóban hallatlan kamatokat, 15—20%-os kamatokat kellett fizetnünk.

Ami pedig a külön garanciákat illeti, azt hiszem, hogy a Szovjetunióval kapcsolatban erről fölösleges komolyan beszélni.

Campbell úr. Természetesen, fölösleges.

Sztálin elvtárs. Talán nem lesz fölösleges, ha szigorúan bizalmasan ismertetem önnel azt a kölcsönt, nem hitelt, hanem kölcsönt, amelyet az angol bankárok egy csoportja, a Balfour és Kingsley csoport ajánlott fel.

Campbell úr. Közölhetem ezt Hooverrel?

Sztálin elvtárs. Természetesen, de a sajtóban ne közöljék. Ez a bankárcsoport a következő ajánlatot tette:

Angliával szemben fennálló adósságainkat körülbelül 400 millió font sterlingben számítják.

Felajánlják, hogy ezt 25% kivételével konszolidálják. Tehát 400 millió font sterling helyett — egyelőre csak 100 millió font sterlinget fizetnénk.

Ugyanakkor 100 millió font sterling kölcsönt ajánlanak föl.

Tehát adósságunk 200 millió font sterling lesz, s ezt több évtizeden át törlesztenénk. Ennek fejében előnyben kell részesítenünk a brit gépgyártást. Ez nem jelenti azt, hogy rendeléseinket csakis Angliában kellene elhelyeznünk, de Angliát előnyben kellene részesítenünk.

Campbell úr. Megköszöni az interjút és azt mondja, hogy Sztálin elvtárs igazságos, jól tájékozott, őszinte ember benyomását tette reá. Nagyon örül, hogy alkalma volt beszélni Sztálin elvtárssal és ezt az interjút történelmi jelentőségűnek tartja.

Sztálin elvtárs. Megköszöni Campbell úrnak a beszélgetést.

„Bolsevik” 22. sz.
1932. november 30.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

SaLa