Írta: J. V. Sztálin

A pétervári munkáskúriában megtartott választások eredményeihez

1. A meghatalmazottak választása

A munkások hangulatának legjellemzőbb vonása az, hogy 1907-hez képest a választások iránt sokkal nagyobb fokú érdeklődést tanúsítanak. Nem számítva az üzemenként imitt-amott elszórt kis csoportokat, bátran mondhatjuk, hogy a bojkottista hangulatnak nyoma sincs. Az Obuhov nem bojkottált, hanem a gyárvezetőség akarata fosztotta meg a választás lehetőségétől. A Névai Hajógyár volt az egyetlen, ahol a bojkottisták szervezetten léptek fel, de a munkások ott is fölényes többségben a részvételért szálltak síkra. A munkások széles tömegei a választások mellett voltak. Sőt, törekedtek a választásokra és nagy érdeklődéssel választottak, hacsak ez elé nem gördítettek áthághatatlan akadályokat. Erről tanúskodnak a „megmagyarázások” ellen nemrégiben rendezett tömegtiltakozások is. . .

Majdnem kizárólag szociáldemokratákat vagy a szociáldemokratákhoz csatlakozókat választottak meg. Rajtunk kívül álló körülmények miatt csak egyes üzemekben sikerült kifejteni a következetes munkásdemokrácia platformját, annál is inkább, mert a likvidátorok a munkások elől bölcsen elrejtették platformjukat. De ott, ahol sikerült, a munkások mindenütt a likvidátor ellenesek platformját fogadták el „utasítás” formájában. A likvidátorok ilyen esetekben — nyilván nem tisztelve sem magukat, sem nézeteiket — kijelentették, hogy „lényegében ők is ilyen utasítás mellett vannak” (Névai Hajógyár), amikor pedig az egyesülési szabadságra vonatkozó „módosításokat” nyújtották be, ezeket fölöslegesekként elvetették. Következésképpen, főként „személyek szerint” választottak. És a meghatalmazottak óriási többségükben szociáldemokraták vagy hozzájuk közelállók közül kerültek ki.

A szociáldemokrácia a munkásosztály érdekeinek egyetlen kifejezője, erről tanúskodik a meghatalmazottak választása.

2. Az elektorok választása

A 82 meghatalmazott közül határozottan likvidátor ellenes 26, határozottan likvidátor 15 volt, a többi 41 — „egyszerűen szociáldemokraták”, szociáldemokratákhoz csatlakozók vagy pártonkívüli baloldaliak voltak.

Ki mellé áll ez a 41, melyik politikai vonalat hagyják jóvá — ez az a kérdés, amely elsősorban érdekelte a „frakciósokat”.

A meghatalmazottak gyűlése óriási többségében a „Právda” hívei által javasolt utasítás mellett foglalt állást. Ezzel meghatározta a maga arculatát. A likvidátor ellenesek politikai vonala diadalmaskodott. A likvidátorok kísérlete, hogy ezt megakadályozzák, megbukott.

Ha a likvidátorok politikailag becsületesek lettek volna, ha tisztelték volna saját nézeteiket — visszahívták volna jelöltjeiket, minden helyet átadtak volna a „Právda” híveinek. Mert magától értetődik, hogy csak az utasítás hívei lehettek jelöltek. Az utasítás ellenfelei, mint az utasítás védelmezői — csak politikailag megbukott emberek vállalkozhatnak ilyesmire. És a likvidátorok vállalkoztak rá! Elrejtve a meghatalmazottak elől nézeteiket, ideiglenesen „közéjük tartozónak” tettetve magukat, mint akiknek „nincs semmi ellenvetésük” az elfogadott utasítás „ellen”, egységesdit játszva és panaszkodva a likvidátor ellenesekre mint egységbontókra — igyekeztek meghatni a nem frakciós meghatalmazottakat, valahogyan „becsempészni” a maguk embereit. És valóban becsempészték őket, megtévesztvén a meghatalmazottakat.

Világos volt, hogy a likvidátorok kalandorkodásának nem lesz vége.

Nem kevésbé világos volt az is, hogy a pétervári proletariátus a „Právda” politikai vonalát, és csakis azt fogadja rokonszenvvel, — hogy a meghatalmazottak akaratának megfelelően csak a „Právda” híve lehet a munkások képviselője.

Nagyobb győzelmet nem is kívántunk. . .

3. Kétféle egység

Mielőtt rátérnék a küldött megválasztására, néhány szót kell szólnom arról az „egységről”, amelynek végzetes szerepe volt az elektorok megválasztásánál, és amely után úgy kapnak a likvidátorok, mint fuldokló a szalmaszál után.

Trockij nemrég azt írta a „Lucs”-ban, hogy a „Právda” valamikor az egység mellett volt, most pedig az egység ellen van. Igaz-e ez? Igaz is, meg nem is. Igaz, hogy a „Právda” az egység mellett volt. Nem igaz, hogy most az egység ellen van: a „Právda” mindig egységre hívja fel a következetes munkásdemokráciát.

Akkor hát miről van’ szó? Arról, hogy egyfelől a „Právda”, másfelől a „Lucs” és Trockij teljesen különböző szemmel nézik az egységet. Vannak, úgy látszik, különböző egységek.

A „Právda” úgy véli, hogy egységes egészbe csak a bolsevikok és a pártot akaró mensevikek egyesíthetők. Egység a pártellenes elemektől, a likvidátoroktól való elhatárolás talaján! Mindig ilyen egység mellett volt és lesz is a „Právda”.

Trockij viszont más szemmel nézi a dolgot: egy rakásra hord össze mindenkit, mind a pártot akarók ellenfeleit, mind azok híveit. És persze semmilyen egységet sem tud összehozni: öt éve folytatja a nem egyesíthető egyesítésének ezt az együgyű prédikálását és azt érte el, hogy van két lapunk, két platformunk, két konferenciánk és egy cseppnyi egység sincs a munkásdemokrácia és a likvidátorok között!

Míg a bolsevikok és a pártot akaró mensevikek mindinkább egy egységes egészbe tömörülnek, a likvidátorok szakadékot ásnak maguk és ez egész között.

A mozgalom gyakorlata a „Právda” egységtervét igazolja.

A mozgalom gyakorlata szétzúzza Trockij gyermeteg tervét a nem egyesíthető egyesítéséről.

Sőt. Trockij a fantasztikus egység hirdetőjéből a likvidátorok kiszolgálójává válik, aki a likvidátorok malmára hajtja a vizet.

Trockij minden tőle telhetőt elkövetett azért, hogy két egymással versenyző lapunk, két versenyző platformunk, két egymást tagadó konferenciánk legyen — és most ez a vattázott izmú bajnok maga zengedez nekünk az egységről!

Ez nem egység, hanem komédiáshoz illő játék.

És ha ez a játék lehetőséget adott a likvidátoroknak arra, hogy három elektorukat megválasztassák, ez azért történt, mert olyan rövid idő alatt nem lehetett leleplezni az egység komédiásait, akik a munkások elől elrejtették zászlajukat. . .

4. A képviselő megválasztása

Ebből könnyű megérteni, hogy milyen egységről beszélhettek a likvidátorok, amikor azzal a javaslattal fordultak a „Právda” híveihez, hogy egy jelöltet állítsanak képviselőnek a Dumába. Egyszerűen azt javasolták, hogy a meghatalmazottak akarata ellenére, a pétervári proletariátus utasítása ellenére, szavazzanak a likvidátorok jelöltjére. Mi mást válaszolhattak erre a „Právda” hívei, mint azt, hogy a meghatalmazottak utasítása szent és képviselő csak az lehet, aki az utasítás híve? Szegjék meg a meg hatalmazottak akaratát a likvidátorok jellemtelensége kedvéért, vagy ne törődjenek az utóbbiak szeszélyeivel a pétervári proletariátus utasítása kedvéért? A „Lucs” a „Právda” egységbontó politikájáról rikoltoz és képtelenségeket hord össze az elektorok ellen, de miért nem egyeztek bele a likvidátorok a „Právda” javaslatába, hogy húzzanak sorsot a munkások hat elektora közül? Az egységes munkásjelölt érdekében még erre az engedményre is rászántuk magunkat, de — kérdezzük — miért vetették el a likvidátorok a sorshúzást? Miért becsülték többre a „Lucs” hívei a hat dumajelöltet egy jelöltnél? Talán az „egység” érdekében?

A „Lucs” azt mondja, hogy Gudkov a „Právda” hívét, Badájevet javasolta jelöltnek, de, teszi hozzá szerényen a likvidátor lap, a javaslatot nem fogadták el. De vajon a „Lucs” likvidátorai megfeledkeztek arról, hogy Petrov, aki az ő hívük, nem pedig „právdista”, nem volt hajlandó lemondani jelöltségéről és ezzel gyakorlatilag megmutatta, milyen is az a likvidátori vonzódás az „egységhez”. És ezt mégis egységnek nevezik! Az is, hogy a „Lucs” másik híve, Gudkov azután adta be a jelölését, amikor már megválasztották Badájevet, a „Právda” hívét — talán ez is egység? Ki hiszi ezt el?

A „Lucs” farizeus módon dicséri a politikai jellemmel nem bíró Szudákovot, aki állítólag visszavonta jelölését az egység érdekében. De vajon a „Lucs” nem tudja, hogy Szudákovnak egyszerűen nem lehetett esélye, mert csak két szavazatot kapott? Minek nevezzük azt a lapot, amely mindenki szemeláttára mer hazudni? Politikai jellemnélküliség — csak nem ez a likvidátorok egyetlen „erénye”?

A likvidátorok a kadetok és októbristák akaratából igyekeztek becsempészni emberüket a Dumába, a pétervári munkások akarata ellenére. De vajon a munkástömegektől elszakadt „Lucs” sehogy sem érti meg, hogy a pétervári munkások ilyen képviselővel szemben bizalmatlanságukat fejezték volna ki?

„Právda” („Igazság”) 151. sz.
1913. október 24.
Aláírás: K. Szt.

(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Vár és tömlöc

Mindenki imádja (?) az EU-t

Úgy tűnik, hiába a kormány EU-ellenessége, az erről szóló kampányok, továbbá a keleti nyitás, a magyarok még mindig az Európai Unióban képzelik el a jövőjüket. Méghozzá egyre többen gondolják így.

A Publicus Intézet felmérése szerint még a Fidesz- és a Jobbik-szavazók meggyőző többsége sem akarja azt, hogy kilépjünk az unióból, és a válaszadók jelentős problémának tartják az uniós források elherdálását. Az EU tehát – legalábbis a magyarok gondolkodásában – erősebb a Fidesznél.

Miközben a magyar kormány az elmúlt években több 10 milliárd forintot költött olyan kampányokra, amelyeknek Brüsszel, maga az unió vagy az EU-t – a propaganda szerint – kívülről „mozgató” Soros György voltak a célpontjai, a magyar választók soha nem akartak annyira az EU-hoz tartozni, mint most. Ez derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a Publicus Intézet készített a Vasárnapi Hírek megbízásából.

Kétharmad az EU mellett

Arra a kérdésre, „Ha most vasárnap népszavazást tartanánk arról, hogy Magyarország belépjen-e az EU-ba?”, a válaszadók 68 százaléka mondott határozott igent és csak 16 százalékuk nemet, a távol maradók aránya pedig 11 százalék lenne (a maradék 5 százalék nem válaszolt). Ez azért is figyelemre méltó, mert tavaly áprilisban a támogatók aránya még csak 59 százalék volt (32 százaléknyi elutasító mellett), 2016 augusztusában pedig 58 százalék. Érdekesség, hogy 5 évvel az uniós csatlakozásunk után, 2009-ben – köszönhetően a többi között valószínűleg a Fidesz akkori folyamatos kormányellenes kampányának – a választók mindössze 48 százaléka mondott volna igent a belépésre, és nagyon magas volt a távol maradók aránya is. Ami mégis meglepő ebben az adatsorban, hogy annak ellenére nőtt az EU iránt elkötelezettek száma, hogy a kormány az utóbbi években szinte folyamatosan Brüsszel ellen próbálja hangolni az embereket – a jelek szerint azonban a máshol oly hatékony kormánypropaganda itt nem járt sikerrel. Sőt a Fidesz „rombolása” kontraproduktív volt, hiszen a közösséghez kötődést erősítette.

Egy másik, bár az előzőtől aligha független megközelítésben is EU-pártibb lett a társadalom. Amikor arra kérdeztek rá, hogy előnyös volt-e Magyarország számára az uniós tagság, a megkérdezettek harmada mondta azt, hogy nagyon előnyös volt, további 50 százalék pedig inkább előnyösnek minősítette. Vagyis a felmérés szerint az emberek 80 százaléka, tízből nyolc válaszoló 2018 októberében úgy véli: összességében jól járt Magyarország a csatlakozással. Összehasonlításképpen: 2016-ban 70, 2015-ben pedig mindössze 57 százalék tartotta előnyösnek a tagságot.

Közeli tapasztalat

Az emberek érzik, hogy az uniós pénzek egy része különböző gyanús, kormány közeli zsebekben landol (erről később részletesebben is), de a válaszokból kiderül, hogy a 2014–20- as fejlesztési ciklusból „ránk eső” több mint 8000 milliárd forint nem tűnt el nyomtalanul. Arra a kérdésre, hogy „A lakóhelyén és környékén körülbelül hány olyan fejlesztést látott, ami uniós pénzből valósult meg?”. 33 százalék 3–6 fejlesztést említett, míg 22 százalék több mint 10-et. A megkérdezetteknek mindössze 8 százaléka állította, hogy nem látott uniós fejlesztést a lakóhelyén és környékén. Tehát az emberek többsége testközelből érzi a tagság bőséges előnyeit.

Szintén kétharmadnyian (65 százalék) gondolják úgy, hogy Magyarországot nagyon komolyan érintené, ha elvennék az uniós támogatás egy részét. Sőt további 28 százalék gondolja, hogy ennek „lenne némi hatása”, miközben csupán 4 százalék állítja, hogy „egyáltalán nem lenne hatással az országra a pénzmegvonás”.

A válaszadók 18 százaléka szerint semmiféle hátrányunk nincsen az uniós tagságunkból, és 42 százalék nem válaszolt erre a kérdésre. Mindössze 13-13 százalék említette negatívumként, hogy „azt akarják, hogy Magyarország fogadjon be menekülteket”, illetve, hogy „beleszólnak Magyarország ügyeibe”. A hátrányok között 6 százalék azt rótta fel, hogy a külföldi termékek kiszorítják a piacról a magyar árukat, és mindössze 1 százalék említette a támogatások ellopását, a túlzott bürokráciát, illetve azt, hogy Magyarországnak „sokba kerül a tagság”.

Mindenki látja a lopást

A felmérés egyik legmeglepőbb pontja az, hogy még a Fidesz-szavazók szerint is szigorúbban kellene ellenőriznie az EU-nak az uniós pénzek falhasználását (76 százalékuk gondolja ezt). Érthető módon a szocialista érzelmű válaszadók között volt a legtöbb igennel szavazó erre a kérdésre (98 százalék), de alig 1 százalékkal maradt el mögöttük a Jobbik-tábor. Az átlag 86 százalékra jött ki ennél a kérdésnél.

A szigorúbb ellenőrzésre már csak azért is szükség volna, mondja a válaszadók 58 százaléka, mert „nagyon sok EU-pénz kerül magánzsebekbe”, további 31 százalékuk véli úgy, hogy „biztos volt ilyen, de nem jelentős mértékben”. Tehát szinte tízből kilenc ember tisztában van a magánzsebekig vezető korrupciós csatornákkal, miközben csak 6 százalék állítja: minden a legnagyobb rendben van a fejlesztési pénzek hasznosítása körül. A Fideszre voksolóknak is a háromnegyede gondolja úgy, hogy lehettek visszaélések, de esetükben „csupán” 29 százalékuk biztos abban, hogy ez sokszor előfordult.

A megkérdezettek, de még a Fidesz-szavazók többsége is fontosnak tartja, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez a korrupciógyanús esetek kivizsgálása miatt.                                                             (VH)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Bármily furcsa is, az uniós tagságot támogatók magas aránya akár igaz is lehet. Ez pedig a lehető legrosszabb hír, mert azt jelzi, hogy vajdaság lakói HISZNEK A POLITIKAI BŰNBANDÁKNAK, amelyek egytől – egyig az EU – tagságot dicsőítik.

 

(Pedig csak a júdáspénzre fáj a foguk!) Nem is tehetnek másképp, hiszen ha nem így tannének, azzal beismernék Magyarország általuk uniós gyarmattá tételének bűnét! Így aztán egy követ fúj mindegyik, híveiket is becsapva! Ami nem újdonság.

Alapvető probléma, hogy NINCS EGYETLEN OLYAN POLITIKAI ERŐ, amely HANGSÚLYOZNÁ UNIÓS TAGSÁGUNK ÁRÁT! MINDENT ODAAD(tunk)TAK A SEMMIÉRT! Matematikai alapműveletekkel (osztás – szorzás, összeadás – kivonás) EGYSZERŰEN ÉS GYORSAN MEG LEHETNE ÉRTETNI BÁRKIVEL A TAGSÁGBÓL EREDŐ KÁRTÉTEL NAGYSÁGÁT!

AMELY MINDEN EGYES TOVÁBBI NAPJA – ebben a formában – CSAK TOVÁBB NŐ!

Persze föl kell tenni a kérdést, hogy az EU – tagságunk megszűnése esetén mi történne?

ABBÓL KATASZTRÓFA SZÁRMAZNA! NEKÜNK!

Hogy – ESETLEG – jól jöhessünk ki egy „uniónélküliségből”, ahhoz fundamentális mértékű társadalmi VISSZARENDEZŐDÉSNEK KELL(ene) bekövtkeznie, és egy legalább húsz esztendei „se benne – se kívül” állapotnak.Egy újrafogalmazott társulási megállapodással, amely teljes nemzeti függetlenséget garantál, és kártérítési kötelezettséget ír elő az EU – nak. Valamint bűnfeltáró és üldöző közreműködést!

Erre viszont mostanság esély sincs a hazugságban kinevelt és tartott döbrögisztáni népség miatt.

„…Ugye nem gondolja, hogy válogathatnak?…”

Sorra küldik el a betegeket ellátás nélkül egy budai rendelőből

A XXII. kerületi Káldor Adolf szakrendelő felel az egész városrész ellátásáért, de minden hónapban egy óra alatt elfogynak az időpontok, ezért korra, nemre való tekintet nélkül sorra küldik el a betegeket, de azt sem mondják meg, hogy hova máshova mehetnek.

„Értse meg, hogy nincs hely, nem tudok mit csinálni,” – mondta idegesen a betegfelvevő nő Balavány György újságírónak a 24.hu-n megjelent írás szerint, amikor kilencvenéves apukájának próbált időpontot foglalni a XXII. kerületi Káldor Adolf szakrendelőben, amely teljes Budafok-Tétény betegellátását hivatott megoldani.

Az újságírót „totális a káosz, dühös, káromkodó emberek” fogadták az aulában, többen arra panaszkodtak, hogy sorra küldték el az embereket időpont nélkül, mivel egyszerűen nincsen hely az intézetben dolgozó orvosoknál.

Az előtte álló párbeszédét hallgatva kiderült, hogy neki személyes ottlétekor azt mondták, telefonáljon, de nem vették fel neki, majd most személyesen azt mondták, miért nem jött inkább be maga. De kiderült, annak se lett volna sok foganatja, hiszen egy óra alatt elfogyott az össes időpont.

A 24.hu munkatársa is ugyanezt a kört futotta le, azt mondták, nincsen semmilyen mód arra, hogy időpontot kapjon, majd mikor hosszasan kérdezgette, hogy mi mást tehet, azt mondták, írhat panaszt, de attól sem lesz több orvos, de meg lehet próbálni újra időpontot kérni, november 15-én, decemberre talán lesz majd.                                                                                  (atv)

„…Így álltam be a sorba, a sok morgó, rosszkedvű beteg közé, és amikor az ablakhoz kerültem, a következő beszélgetés hangzott el:

– Jó napot, a szüleimnek szeretnék időpontot kérni.

– Taj-kártyák?

– Tessék.

– Mindkettőnek ugyanoda?

– Nem, a Papának ortopédiára, a Mamának reumatológiára.

– Hát, az ortopédiával jól elkéstek, oda tegnap kellett volna időpontot kérni.

– Igen, próbálta is a Mama, de nem vette fel senki a telefont.

– Persze hogy, mert folyamatosan jöttek betegek az időpontért, ezért kellett volna személyesen…

– Volt itt személyesen, de azt mondták, hogy telefonáljon.

– Hát ez ilyen.

– Mi ilyen? 

– A helyzet.

– Mondja, ha személyesen jön, kapott volna időpontot?

– Nem valószínű, mert alig egy óra alatt elfogyott az összes időpont.

– Értem, és akkor most mit lehet csinálni a Papával?

– Semmit.

– Kérem?

– Nem igaz, hogy nem érti, uram, milyen nyelven mondjam? Nincs időpontom, mert elfogyott.

– De most akkor mi legyen?

– Az, hogy legyen szíves odébb fáradni, mert sokan állnak ön mögött.

– Álljunk már meg, az apámnak eltört a csuklója és rosszul forrt össze, ki vannak fordulva a térdei, szüksége van szakorvosra, van beutalója is. Találjunk már ki valamit, kérem.

– Annyit tud tenni, hogy ír egy panaszt az igazgatóságnak.

– És akkor kapunk időpontot?

– Nem. Százával mennek a panaszok, de attól még nem lesz egyetlen ráérő orvos sem. De, nézze, mondok valamit. November tizenötödikén lesz az újabb nap, amikor időpontot lehet kérni decemberre. Próbálják meg.

– Gondolja, hogy van esélyünk?

– Igazából nem hiszem, megint nagyon sokan lesznek, és megmondom őszintén, fiatalabbak is.

– De hát nem jár az apámnak az orvosi ellátás, csak mert kilencvenéves?

– Ismeri a mondást: járni jár, csak nem jut…

– És mi legyen az anyámmal?

– Ezt hogy érti?

– Ő kaphat időpontot? Megmondanám, hogy kihez szeretne menni.

– Ugye nem gondolja, hogy válogathatnak?

– De gondolom, ugyanis a betegeknek joguk van orvost választani.

Mondom az orvos nevét, a hölgy ideges, telefonál, szól az illető orvos asszisztensének.

– November végére tudtak időpontot adni.

– De a Mamának erős fájdalmai vannak, és november vége még másfél hónap.

– Szedjen fájdalomcsillapítót, ki fogja bírni.

Ezen a ponton éreztem úgy, hogy eljutottam a falig.

2018. október tizenhatodikán úgy jöttem ki a területileg illetékes rendelőből, hogy nem sikerült orvosi ellátáshoz juttatnom két szenvedő öregembert, akik történetesen a szüleim. És ez nem valahol a periférián, mondjuk egy elhanyagolt baranyai zsákfaluban történt – nyilván ott sem volna szabad megtörténnie –, hanem a székesfőváros egyik központi szakrendelőjében.

Annyiban talán speciális a helyzetem, hogy újságíró lévén könnyebb az utam a nyilvánossághoz.

De most nemcsak a magam és a két hozzám tartozó idős ember nevében szólok, hanem mindazok a nevében, akik

mögöttem állnak, hosszú, tömött sorokban, meg akiket most tolnak be, majd ki a szakrendelő ajtaján, akik egyszerűen nem, nem és nem kapnak segítséget,

egy olyan országban, ahol

kortól és nemtől függetlenül. A szüleim ahhoz a nemzedékhez tartoznak, akik végigdolgozták az életüket, kifizettek irtózat mennyiségű társadalombiztosítást,  megtettek mindent azért,  hogy most, amikor már gyöngék és akár szó szerint elesettek,  házhoz érkezzen hozzájuk a segítség.

Például felneveltek egy generációt, mely, intézményi szinten, épp most hagyja őket cserben.

Értem, persze, a rendszer azt akarja, hogy az ilyen betegeket vigyük magánklinikákra, horror összegekért.

Amit egyébként meg fogok tenni, ha Isten megsegít. De akkor is, felfoghatatlanul undorító ez az egész.                                                                          (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…A szüleim ahhoz a nemzedékhez tartoznak, akik végigdolgozták az életüket, kifizettek irtózat mennyiségű társadalombiztosítást,  megtettek mindent azért, hogy most, amikor már gyöngék és akár szó szerint elesettek, házhoz érkezzen hozzájuk a segítség.

Például felneveltek egy generációt, mely, intézményi szinten, épp most hagyja őket cserben…”

– DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK! Mert APÁINK – ANYÁINK HŐSÖK VOLTAK! Akik – ugyan egy értelmetlen – háborúban véreztek, DE FELÉPÍTETTEK EGY ORSZÁGOT! Gyerekeik – MI – CSAK SEGÍTETTÜNK NEKIK, hogy aztán közös erővel banditák kezére juttassuk országunkat, akik aztán el is lopták rendesen.

„Dicsőség a hősöknek!” – skandálják már napok óta a gonosztevők, és a csúcs holnap lesz! Az ’56-os pesti Majdan – A HOZZÁJUK MÉLTÓ BŰNOZŐ ELŐDEIK – „dicsőségét” zengedezve! „Azok”, akik kivitelezték ’56 céljait! ’89-ben, – től. MERT MEGVALÓSÍTOTTÁK! EZ VOLT A CÉLJUK! MÁR ’56 – BAN IS!

Most aztán leskelődhetünk!A nyomorból! Amelybe belebetegszünk! Apáink – anyáink, mi magunk! És beledöglünk! Nekik – nekünk CSAK KEGY az egészségügyi ellátás, az orvosi segítség, DE NEM ALANYI JOG! Nem úgy az ’56 – os „hősök” terveit megvalósító „dicsőséges” szellemi örökösöknek, és anyagi haszonélvezőknek!

– Bizony! – tisztelt Balavány úr! NINCS ORSZÁG, NINCS GAZDASÁG! Nincs ami – és amiből MŰKÖDJÖN A MINDENKIT MEGILLETŐ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS!

GYARMATTÁ LETTÜNK! Egy szétlopott, kizsigerelt gyarmat lakóinak sorsa a miénk.

Vannak persze a dolognak haszonélvezői is! „Azok” meg tudják vásárolni ami szükséges a NORMÁLIS EMBERI LÉTEZÉSHEZ! MÉG AZ ORVOST IS!

„AZOK” most ünnepelnek!

Mi pedig? Fájó szívvel kérdezgetjük EGYMÁST ÉS ÖNMAGUNKAT:

MEGÉRTE? EZT AKARTAD? EZT AKARTUK?

Magyar Út!

Ezt senki nem teszi zsebre: Namíbiában is jobbak az utak, mint itthon

A magyar utak híresen rossz minőségéről szinte megszámlálhatatlan mennyiségű anekdota kering az internetes fórumokon éppúgy, mint a családi ebédeken. A helyzet súlyosságát pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy egy friss nemzetközi jelentés szerint a hazainál még Namíbiában és Ruandában is bőven jobb a helyzet. Megnyugvást pedig igazából csak az jelenthet, hogy Szlovákiában és Romániában legalább a miénknél is rosszabb a helyzet.

A World Economic Forum összesen 137 ország úthelyzetét hasonlította össze egy 1-7 terjedő skálán, melyen az egyes a legrosszabb, míg a 7-es a kivételesen jó állapotú úthálózatot jelenti. A lista élén az Egyesült Arab Emirátusok végzett 6,4 ponttal, míg a második helyen Szingapúr, a harmadikon pedig Svájc futott be. A Top 10-be rajtuk kívül még Szingapúr, Hollandia, Japán, Franciaország, Portugália, Ausztria és az USA fért be.

Magyarország az összesített lista 62. helyén végzett 4,1 ponttal, és ezzel egyébként a környező országok közül verjük Szlovákiát, Romániát, Szerbiát és Ukrajnát is. Ausztriától és Horvátországtól viszont nagyon csúnyán elmaradunk, továbbá Szlovénia is előttünk végzett.

Az összesített lista végén pedig Haiti, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Mauritánia végzett.                                                                                                        (penzcentrum)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Nézzük inkább a dolgok jó oldalát. A tótok, oláhok, szerbek, hoholok mögöttünk slattyognak ezen a listán.

Ha pedig a közúthálózat kilométer/kamera összevetést is megcsinálná valaki… Plusz az üzemanyag árába béépített útadó – gépjármű súlyadó – úthasználati díj szentháromságát is figyelembe vennénk… – biztosra vehetjük, hogy még a maorik is utcahosszal előttünk lennének.

Írta: J. V. Sztálin

A lénai vérfürdő évfordulója 

Elvtársak!

Egy év telt el azóta, hogy a Lénánál 500 elvtársunkat agyonlőtték. 1912. április 4-én békés gazdasági sztrájk miatt a lénai arany telepeken az orosz cár parancsára, maroknyi milliomos érdekében, agyonlőtték 500 testvérünket.

Trescsenko kapitány, aki ezt a mészárlást a cár nevében megrendezte, miután a kormánytól magas kitüntetéseket és az aranytelep tulajdonosoktól busás ajándékot kapott, most arisztokrata szalonokban dorbézol és várja kinevezését ohranaparancsnokká. Az izgalom első pillanataiban megígérték, hogy gondoskodnak a megöltek családjairól és kiderül, hogy pimaszul hazudtak. Megígérték, hogy a lénai munkásokat az állam biztosítani fogja, és kiderül, hogy ez is becsapás volt. Megígérték, hogy „kinyomozzák” az ügyet, a valóságban viszont még azt a nyomozást is elrejtették, amelyet saját küldöttük — Manuhin szenátor — hajtott végre.

„Így volt, így is lesz” — vetette oda foghegyről a Duma szónoki emelvényéről Makárov, a hóhér miniszter. És igaza lett: a cár és helytartói hazugok, esküszegők, vérontók kamarillája volt és lesz, amely a barbár földesurak és milliomosok maroknyi csoportjának akaratát teljesíti.

1905. január 9-én a Téli Palota előtti téren kivégezték a régi, forradalomelőtti önkényuralomba vetett hitet.
1912. április 4-én a távoli Lénánál kivégezték a mai „megújított” forradalomutáni önkényuralomba vetett hitet.

Mindazok, akik azt hitték, hogy nálunk most alkotmányos rend van, mindazok, akik azt gondolták, hogy a régi kegyetlenségek többé nem lehetségesek, mindazok meggyőződtek arról, hogy nem így van, hogy most is a cári banda önkényeskedik a nagy orosz néppel, hogy Romanov Miklós monarchiája továbbra is az orosz munkások és parasztok hulláinak százait és ezreit követeli áldozati oltárára, hogy Oroszországszerte most is suhog a korbács és fütyülnek a golyók: a cári bérencek — a Trescsenkók a fegyvertelen orosz polgárokon gyakorlatoznak.

A lénai gyilkosság új lapot nyitott történelmünkben. Betelt a tűrés pohara. Átszakadt a népi felháborodás gátja. Megindult a népharag folyama. Makárovnak, a cári lakájnak szavai: „így volt, így is lesz” — olajat öntöttek a tűzre. Ugyanolyan hatással voltak, mint kilencszázötben a másik cári véreb, Trepov parancsa: „ne sajnáljátok a töltényt!” Viharzik, tajtékzik a munkások tengere. És az orosz munkások egységes, majdnem félmilliós sztrájkkal válaszoltak a lénai gyilkosságra. És magasba emelték régi vörös zászlónkat, amelyre a munkásosztály ismét felírta az orosz forradalom három fő követelését:

Nyolcórás munkanapot — a munkásoknak!
Valamennyi földesúri és cári föld elkobzását — a parasztoknak!
Demokratikus köztársaságot — az egész népnek!

Egy harccal teli év van mögöttünk. És visszatekintve, elégedetten mondhatjuk: az első lépést megtettük, ez az év nem volt hiábavaló.

A lénai sztrájk egybeolvadt Május Elseje megünneplésével. A dicső 1912. Május Elseje aranylapot írt be munkásmozgalmunk történetébe. A harc az óta egy pillanatra sem csitul. Nő, terjed a politikai sztrájk. A 16 szevasztopoli matróz kivégzésére 150.000 munkás forradalmi sztrájkkal válaszol és kikiáltja a forradalmi proletariátus és a forradalmi hadsereg szövetségét. A pétervári proletariátus sztrájkkal tiltakozik a dumaválasztás meghamisítása ellen. A IV. Duma megnyitásának napján, amikor a szociáldemokrata frakció benyújtotta biztosítási interpellációját, a pétervári munkások egynapos sztrájkokat és tüntetéseket rendeltek. És végül, 1913. január 9-én mintegy 200.000 orosz munkás sztrájkolt, ünnepelve az elesett hősök emlékét és új harcra szólítva az egész demokratikus Oroszországot.

Ezek 1912 legfontosabb eredményei.

Elvtársak! Közeledik a lénai vérfürdő első évfordulója. E napot ilyen vagy olyan formában kötelesek vagyunk megünnepelni. Meg kell mutatnunk, hogy tiszteljük megölt elvtársaink emlékét. Meg kell mutatnunk, hogy nem felejtettük el a véres április 4-ét, mint ahogy nem felejtettük el a január 9-i véres vasárnapot sem.

Gyűlésekkel, tüntetésekkel, a munkából való kimaradásokkal stb. ünnepeljük meg mindenütt a lénai évfordulót.

És ezen a napon egész Oroszország forrjon össze egy közös kiáltásban:

Le a Romanovok monarchiájával!
Éljen az új forradalom!
Éljen a demokratikus köztársaság!
Dicsőség az elesett harcosoknak!

Az OSzDMP Központi Bizottsága

Sokszorosítsátok és terjesszétek!
Készüljetek Május Elseje megünneplésére!

1913. január—február.

(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 október 22. hétfő van. Rohan az idő! 

Gyorsan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 70 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Előd, Admira, Inge, Ingeborg, Kordélia, Koren, Korina, Korinna, Mária, Mirabel, Mirabella, Szalóme, Szulamit, Várkony, Vilibald nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Október 22 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_22.

Ma Laoszban ünneplik a teljes függetlenségének napját (1953)

– Szentszék ünnepe – Vatikán nemzeti (!) ünnepe

– De ma van a dadogás elfogadásának nemzetközi világnapja 1998 óta.

– valamint a Caps Lock világnapja is.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Trump bohóc ismét kavar!

„Felbontjuk a szerződést, majd fegyvereket fogunk fejleszteni, hacsak Oroszország és Kína nem egyezik bele egy új megállapodásba” – hőbörgött Trump tegnap a nevadai Elkóban tett kampánykörútja során. Ez pedig azt jelenti, hogy az USA felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről 1987 – ben megkötött szovjet – amerikai megállapodást (INF).

És minő véletlen! Oana Lungescu a NATO – latorszövetség szóvivője máris „aláerősített” Trumpnak. „A NATO többször is aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Oroszország nem mindenben tartja magát az INF-szerződésbe foglaltakhoz.”

A szerződés földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról és robotrepülőgépekről rendelkezik. A hatótávolságot 500-5500 kilométerben határozták meg. Az egyezmény – amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában – megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes „nagyon veszélyes lépésnek” tartja, hogy az Egyesült Államok felmondja az INF – szerződést. „A nemzetközi közösség minden olyan országa határozottan el fogja ítélni, amely a biztonság és a stabilitás elkötelezettje. Oroszország a maga részéről a szóban forgó megállapodást szigorúan betartja, viszont évek óta sérelmezi és szóvá is teszi az USA – nak, hogy Amerika folyamatosan megsérti azt” – nyilatkozta Rjabkov a TASZSZ hírügynökségnek.

Konsztantyin Koszacsjov, a szenátus külügyi bizottságának elnöke Facebook posztjában a következőképpen fogalmazott: „az amerikai kilépés azt jelenti, hogy az emberiség teljes zűrzavarral szembesül a nukleáris fegyverek területén”.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Donbassz – Kárpátalja

Kijevben a hét második felében arról szónokoltak, hogy az USA a legmesszemenőbbekig hajlandó Kijev céljait támogatni, beleértve az ukrán hadsereg teljes fegyverzetmodernizációját is. Tekintettel arra, hogya Kijev és Washington céljai teljességgel megegyeznek. A legközelebbi közös célkitűzés pedig Donbassz visszakaparintása, akár erőszak árán is.

Jurij Svütykin az orosz Állami Duma Külügyi Bizottságának titkára ezen kijevi kijelentésekre válaszul elmondta: az ELSŐ GYANÚS JELRE OROSZORSZÁG DIPLOMÁCIAI ELISMERÉSBEN RÉSZESÍTI a donbasszi népköztársaságokat, és GONDOSKODNI FOG a donbasszi önvédelmi erők LEGMODERNEBB FEGYVEREKKEL VALÓ ELLÁTÁSÁRÓL.

„Türelmünk elfogyott! Donbassz civiljei és Oroszország védelme érdekében ezeket a lépéseket meg fogkuk tenni. Ha Porosnkoék nem állnak le, a lehető leghatározottabban kell fellépnünk. Meg is tesszük! A diplomáciai elismerésről a törvény készen van. Megszavazása csupán egy technikai részletkérdés.”

A héten egyébként a Duma plenáris ülésen vitatta meg Maradék – Ukrajna helyzetét. Ezt követően mondta Vlagyimir Zsirinovszkij liberális pártvezér, hogy „Ukrajna vélhetőleg a közeljövőben a jelenlegi formájában meg fog szűnni.”

«Левобережная Украина отойдет России»: в Госдуме решили больше «не дарить» никому земли – Balparti Ukrajna csatlakozik Oroszországhoz. A Dumában kimondták: tőbb földet senkinek nem adunk.”

(„Balparti Ukrajna a Dnyeper bal parti ukrán térséget jelenti!)

A Valdaj – vitafórumon Vlagyimir Putyin elmondta: az orosz állami és politikai vezetésnek a JELENLEGI KIJEVI VEZETÉSSEL MÁR NINCS MEGBESZÉLNI VALÓJA!

„Oroszország a legteljesebb mértékben érdkelt az Ukrajnához fúződő kapcsolatok normalizálásában, és a jószomszédi kapcsolatok helyreállításában. Meggyőződésünk, hogy Ukrajna is. Ám a jelenlegi politikai ciklus még hátralévő részében EZZEL A KIJEVI REZSIMMEL NINCS ÉRDEKKÖZÖSSÉGÜNK! Készen állunk viszont a választások után felálló ÚJ kijevi hatalommal való párbeszédre, amennyiben azt ők is őszintén akarják” – nyilatkozta Vlagyimir Putyin.

Oroszországban – de nyugodtan kijelenthetjük: szerte az egész világban – már „leírták” Valcman Nyalókakirályt! Újrázása az elnöki poszton szinte teljességgel kizárható. „NORMÁLIS VÁLASZTÁSON” esélytelen. De mivelhogy nagyon szeretne tovább elnökösködni, RENDKÍVÜL VESZÉLYES, KALANDOR POLITIKAI TÉNYEZŐ. Most még. Ugyanakkor szóba jöhető lehetséges utódaitól sem lehet „csodát” remélni.! Egyik bolondabb mint a másik. Talán a russzofóbiájuk és kommunistaellenességük az, amiben megegyeznek.)

Kárpátalján mintegy kéttucatnyi – a kisebbségi magyar vezetők ellen uszító óriásplakát – jelent meg október 20-ra virradóra a régió több pontján.

Az “Állítsuk meg a szeparatistákat” jelmondattal ékített óriásposztereken Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, Barta József, a KMKSZ alelnökének, valamint Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorának, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökének neve és fotója van feltüntetve.

Tegnap reggel Kárpátalja gubernátora Gennagyij Moszkal durva magyarellenes provokációnak, és rendőrségi ügynek nevezte a plakátok fölbukkanását. A vesti.ru mai híre szerint Pavlo Klimkin kijevi külügyér is osztja Moszkal véleményét, és a szervezők mielúbbi kézrekerítését követeli.

Donbassz:

A népköztársaságok elleni latorostrom – kell – e mondani – tovább dúl. Aggasztó, hogy már az EBESZ is szóvá tette: Kijev az LNR frontszakasz közelébe újabb, a minszki megállapodásba foglalt tiltott nehézfegyvereket vonultat fel. Több tucat különféle tank, önjáró és vontatott tüzérségi eszköz érkeztéről szólnak a jelentések.

Trudovszkában (DNR) ismét civil áldozatot követelt egy gyalogsági akna. Egy középkorú helyi férfi mindkét lábát elvitte.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Mindent a túlélés érdekében!

A horda importálna 80 ezer EP-voksot, és legalizálná a szavazatvásárlást a polgármestereknek

A választási törvény módosítása szentesítené azt, hogy a polgármester ajándékosztása nem kampánytevékenység.

Az uniós lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára is lehetővé tenne az európai parlamenti választáson való részvételt Semjén Zsolt, a miniszterelnök-helyettes ennek érdekében nyújtott be törvénymódosító javaslatot.

A szavazati jog jelenleg csak azokat illeti meg, akik Magyarországon élnek (nem csak magyarok), netán magyar állampolgárok, de egy másik uniós országban van az állandó lakcímük. Tehát a lakcím a fontos, nem az állampolgárság. Nekik dönteniük kell arról, hogy állampolgárságuk vagy lakhelyük szerinti pártlistákra akarnak voksolni.

Az újítás azokat a kettős állampolgárokat érintheti, akik az unión kívül élnek (a közérthetőség kedvéért a szlovákiai vagy romániai magyarokat tehát nem). Ezt erősíti, hogy ők – akárcsak az országgyűlési választások esetében – az EP-választáson is levélben nyújtatják be voksukat. Ez összesen 80 ezer plusz szavazatot jelenthet – a korábbi választások tapasztalai alapján ezek szinte mindegyike a Fideszt erősítheti az EP-voksoláson is.

Semjén egy állásfoglalásra hivatkozik indoklásában, amelyben az Európai Tanács tagjai, vagyis az uniós állam- és kormányfők azt javasolták, hogy teremtsék meg a lehetőséget arra, hogy az uniós lakhellyel nem rendelkező állampolgárok is szavazhassanak az EP-re. A szavazók körét – tiszteletben tartva az uniós alapelveket – a tagországok határozhatják meg, jelenleg hat ország zárja ki a külföldön élők voksolását.

A jelöltként indulás joga továbbra is csak a Magyarországon élő magyar és uniós állampolgárokat illetné meg, ajánlást azonban a harmadik országban élők is tehetnének.

A több választási törvényt érintő módosítócsomag tartalmaz még érdekességeket: a jövőben nem csak a magánszemélyek közötti kommunikáció nem minősül kampánytevékenységnek, de az sem, ha állami, önkormányzati szervek alaptevékenységükbe tartozó dolgokat tesznek. Az indoklás a Kúria 2014-es döntéseire vonatkoznak. Egy ilyen ügy például azt állapította meg, hogy ha az önkormányzatnak éppen a kampányidőszakban támad kedve húsvéti sonkát osztani, az valójában nem minősül kampánytevékenységnek – hiszen ez a tevékenység az önkormányzat tevékenységi körébe tartozhat.                                                      (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A döbrögista horda törvénybarkács – gyára gőzerővel dolgozik a VEZÉRKAR TÚLÉLÉSÉN! A dagonyakétharmaduk kizárólag a lopás legalizálásán, és a VEZÉRKAR MENEKÜLÉSÉNEK MEGSZERVEZÉSÉN DOLGOZIK! Nagyjából TÍZEZERNYI ilyen – olyan rendű – rangú martalócvezér ÁTMENETI VAJDASÁGI BIZTONSÁGÁNAK A GARANTÁLÁSÁN, és majdani ELMENEKÜLÉSÜK MEGSZERVEZÉSÉN!

A többiek meg oldják meg valahogy a SAJÁT MEGMENTÉSÜKET! Amikor a sors úgy hozza!

Az EP – választások HATALMAS GYŐZELMI KÉNYSZERREL NEHEZEDNEK a horda egészére! Bizonyítaniuk KELL BÁRMI ÁRON Brüsszel felé, hogy az áprilisi danyonya”választásokon” NEM CSALÁSSAL NYERTEK, és hogy KIZÁRÓLAG ŐK A MAGYARSÁG EGYETLEN HITELES KÉPVISELŐI!

Az EP – „választások” eddig sem mozgatták meg vajdaság HATÁROKON BELÜLI tömegeit, és SEMMI OK ARRA, hogy a jövőben ez változzon. Ám elég cudarul nézne ki a képlet, ha a 2014 – es „választások” részvételi számát tudnák csak produkálni:

Eredmények

Feldolgozás állása: 100,00% (2014.05.28. 20:36)

Párt vagy pártszövetség Szavazatok Mandátumok
száma százalék száma százalék változása
2009-hez
képest
Fidesz – Magyar Polgári SzövetségKereszténydemokrata Néppárt 1 193 991 51,48 12 57,14 Csökkenés –2
Jobbik Magyarországért Mozgalom 340 287 14,67 3 14,29
Magyar Szocialista Párt 252 751 10,90 2 9,52 Csökkenés –2
Demokratikus Koalíció 226 086 9,75 2 9,52 Növekedés+2
Együtt – a Korszakváltók PártjaPárbeszéd Magyarországért 168 076 7,25 1 4,76 Növekedés +1
Lehet Más a Politika 116 904 5,04 1 4,76 Növekedés +1
A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt 12 119 0,52 0 0
Seres Mária Szövetségesei 9 279 0,40 0 0
Összesen 2 319 493 100 21 100

Ami olyan 25 százalékos részvételi arány volt legutóbb.

Így aztán égetően nagy szükség van a rézvételi és a SZAVAZATARÁNY maximalizálására is. Ez pedig csak a határokon túli „vettmagyarok” jóvoltából sikeredhet. Működni is fog a dolog, hiszen Szerbia felől körömaggatás nem lesz, és Maradék – Ukrajnában is addigra már meglesznek a”választások”, és Kárpátalja – ügye is „közös nevezőre” fog jutni!

Már csak a törvényi hátteret kell hozzámókolni a Nagy Célhoz!

DE HÁT MIRE VALÓ A DÖBRÖGISTA DAGONYAKÉTHARMAD?

Arra való, hogy a vajda céljainak megfelelően mókolja át a törvényeket, vagy „alkosson” újakat! Akár tákolmányfabrikálással is.

A szerencsétlen hülyék! Arra nem gondolnak, hogy NEM MINDNEK LESZ LEHETŐSÉGE, HOGY IDŐBEN MEGLÉPJENEK! A nép meg rajtuk – a maradókon – fogja leverni minden dühét!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com