Rövid életrajz 1917-1918

Ezerkilencszáztizenhét április 3-án, hosszú száműzetés után visszatért Oroszországba Lenin. Petrográd élenjáró munkásai ujjongva fogadták a szeretett vezér megérkezésének hírét. A bjeloosztrovi állomásig Lenin elé utazott Sztálin elvtárs egy munkásküldöttséggel. Lenin fogadtatása Petrográdon, a Finlandi pályaudvaron, hatalmas forradalmi tüntetéssé lett. A megérkezését követő napon Lenin fellépett híres Áprilisi téziseivel, amelyek a pártnak zseniális tervet adtak a burzsoá- demokratikus forradalomról a szocialista forradalomra való áttérésért folytatandó harchoz. Lenin tézisei a harcnak a cárizmus megdöntése után előállott új feltételei között új irányelvet adtak a pártnak. 1917. április 24-én nyílt meg a bolsevikok VII. (áprilisi) értekezlete, amelynek munkájához Lenin tézisei szolgáltatták az alapot. Az Áprilisi Értekezlet a pártot a burzsoá-demokratikus forradalomnak a szocialista forradalomba való átnövéséért folytatandó harcra irányította be.

Az értekezleten Sztálin, erélyesen síkraszállva a szocialista forradalomra vett lenini irányvonalért, leleplezte Kámenjev, Rykov és csekélyszámú híveik opportunista, Lenin-ellenes vonalát. Ezen kívül Sztálin az értekezleten előadói beszédet mondott a nemzeti kérdésről. Kifejtve a következetes marxista-leninista vonalat a nemzeti kérdésben, Sztálin megokolta a bolsevik nemzetiségi politikát, síkraszállt a nemzetek önrendelkezési jogáért, beleértve a különválás és önálló államalakítás jogát is. A lenini-sztálini nemzetiségi politika biztosította a pártnak az elnyomott nemzetiségek támogatását a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban.

1917 májusában, az értekezlet után megalakítják a Központi Bizottság Politikai Irodáját, amelybe beválasztották Sztálint. Azóta és mindmáig Sztálin állandóan tagja a Központi Bizottság Politikai Irodájának.

Az Áprilisi Értekezlet határozatai alapján a párt óriási munkát fejt ki a tömegek megnyeréséért, harcos szellemű neveléséért és megszervezéséért.

A forradalomnak ebben a bonyolult időszakában, amikor az események rohamosan kergették egymást, hozzáértő, rugalmas taktikát követelve a párttól, Lenin és Sztálin vezetik a tömegek harcait.

„Emlékszem az 1917-es évre — mondja Sztálin —, amikor a párt akaratából a börtönök és száműzetések viszontagságai után, Leningrádba kerültem. Ott, az orosz munkások körében Lenin elvtársnak, minden ország proletárjai nagy tanítómesterének, közvetlen közelében, a proletariátus és a burzsoázia nagy összecsapásainak viharában, az imperialista háború viszonyai közt, először tanultam meg megérteni, hogy mit jelent az, ha valaki a munkásosztály nagy pártjának egyik vezetője. Ott, az orosz munkások, az elnyomott népek felszabadítói és minden ország és nép proletár harcának előharcosai körében, ott estem át harmadik forradalmi tűzkeresztségemen. Ott, Oroszországban, Lenin vezetése alatt lettem a forradalom mestereinek egyike.”

Sztálin központjában áll a párt egész gyakorlati munkájának. Mint a Központi Bizottság tagja, közvetlenül, mint vezető vesz részt a párt Petrográdi Bizottságának munkájában, vezeti a „Právdá”-t, cikkeket ír a „Právdá”-ba és a „Szoldatszkaja Právdá”-ba („Katona Igazság”), irányítja a bolsevikok tevékenységét a petrográdi községi választásokon. Leninnel együtt tevékenyen részt vesz a párt katonai szervezetei országos értekezletének munkájában és előadói beszédet mond ott „A nemzeti mozgalom és a nemzetiségi ezredek” kérdéséről. Leninnel együtt Sztálin szervezi meg a június 18-i történelmi jelentőségű tüntetést, amely a bolsevik párt jelszavainak jegyében folyt le, ő írja a Központi Bizottság nevében a Petrográd munkásaihoz és forradalmi katonáihoz intézett kiáltványt. Június 20-án az I. Összoroszországi Szovjetkongresszus Sztálin elvtársat beválasztja a Központi Végrehajtó Bizottságba.

Az 1917-es júliusi napok után, mikor Lenin, akit az ellenforradalmi ideiglenes kormány hajszolt és üldözött, illegalitásban élt, közvetlenül Sztálin vezette a Központi Bizottságot és a párt központi lapját, amely ebben az időben különböző címekkel jelent meg („Rabócsij i Szoldat” — „Munkás és Katona”; „Proletarij” — „A proletár”; „Rabócsij” — „A Munkás”; „Rabócsij Putj” — „A Munkás Útja”). Sztálin mentette meg a párt számára, népünk számára, az egész emberiség számára Lenin drága életét azzal, hogy Lenin megjelenését az ellenforradalmi bíróság előtt határozottan ellenezte, szembeszállva az árulók — Kámenjev, Rykov, Trockij — javaslatával, hogy Lenint ki kell adni az ellenforradalmi Ideiglenes kormány bíróságának.

A júliusi tüntetés szétverése a forradalom fejlődésében fordulatot idézett elő. Az új harci helyzetben Lenin új párttaktikát dolgoz ki. Szverdlovval együtt Sztálin vezette az illegálisan ülésező VI. párt- kongresszust (1917. július-augusztus). A kongresszuson Sztálin volt a Központi Bizottság beszámolójának előadója és ő mondott előadói beszédet a politikai helyzetről. Ezekben az előadói beszédekben Sztálin szabatosan megfogalmazta a párt feladatait és taktikáját a szocialista forradalomért folyó harcban. Sztálin szembeszállt a trockistákkal, akik a szocializmus győzelmét Oroszországban lehetetlennek tartották.

Válaszul a trockisták kirohanására, akik a pártnak a szocialista forradalomra irányuló vonalát a nyugati proletárforradalomtól akarták függővé tenni, Sztálin elvtárs kijelentette: „Nincs kizárva annak a lehetősége, hogy éppen Oroszország lesz az az ország, amely utat nyit a szocializmus felé . . . Sutba kell dobni azt az elavult felfogást, hogy csak Európa mutathat nekünk utat. Van dogmatikus marxizmus és van alkotó marxizmus. Én az utóbbi talaján állok.” Sztálin szavai prófétai szavak voltak. Oroszország elsőül mutatta meg a szocializmushoz vezető utat.

A kongresszus Sztálin köré tömörült, aki síkraszállt Leninnek azon tanításáért, hogy országunkban a szocializmus győzelme lehetséges. Sztálin vezetése alatt, Lenin utasításainak megfelelően a VI. pártkongresszus a felkelés előkészítésének kongresszusa lett. A kongresszus beirányította a pártot a fegyveres felkelésre, a proletariátus diktatúrájának kivívására.

1917 augusztusában kitört Kornjilov tábornok lázadása, aki vissza akarta állítani Oroszországban a cárizmust. A bolsevikok talpra állították a néptömegeket a tábornoki kalandorság elleni harcra A Kornjilov-lázadás leverése a forradalom történetének új szakaszát nyitotta meg: megkezdődött a roham megszervezésének szakasza.

Mialatt Lenin illegalitásban él, Sztálin szoros kapcsolatot tart fenn és levelezést folytat tanítómesterével és barátjával — Leninnel. Sztálin két ízben keresi fel Lenint Razlivben.

Lenin és Sztálin bátran és biztosan, szilárdan és körültekintően vezették a pártot és a munkásosztályt a szocialista forradalomra, a fegyveres felkelésre. Lenin és Sztálin a Nagy Októberi Forradalom győzelmeinek megihletői és szervezői. Sztálin Leninnek legközelebbi segítőtársa. Ő vezeti közvetlenül a felkelés előkészítésének egész munkáját. Irányító cikkeit átveszik a vidéki bolsevik lapok. Sztálin magához hívja az egyes vidéki szervezetek képviselőit, instruálja őket s kijelöli az egyes vidékek harci feladatait. Október 16-án a Központi Bizottság Pártközpontot választott a felkelés vezetésére Sztálin elvtárssal az élén. A Pártközpont volt a Petrográdi Szovjet mellett működő Katonai Forradalmi Bizottság irányító góca és gyakorlatilag ő vezette az egész felkelést.

Október 16-án a párt Központi Bizottságának ülésén Sztálin, elvetve a fegyveres felkelés ellen felszólaló áruló Zinovjev és Kámenjev kapitulálásra irányuló javaslatait, kijelentette: „Az, amit Zinovjev és Kámenjev javasol, objektíve módot ad az ellenforradalomnak felkészülésre és megszervezkedésre. Vég nélkül hátrálni fogunk és elveszítjük a forradalmat. Miért ne biztosítanók magunknak a felkelés napja és feltételei megválasztásának lehetőségét, hogy ne adjunk módot az ellenforradalomnak a megszervezkedésre.”

Október 24-én kora reggel Kerenszkíj parancsot adott a párt központi lapjának, a „Rabócsij Putj”-nak („A Munkás Útja”) betiltására és páncélos gépkocsikat küldött a lap szerkesztőségi és nyomdahelyiségéhez. Reggel 10 órára azonban Sztálin elvtárs utasítására vörösgárdisták és forradalmi katonák visszaszorították a páncélos autókat és erős őrséget állítottak fel a nyomda és a szerkesztőség előtt. Délelőtt 11-re megjelent a „Rabócsij Putj” aznapi száma Sztálin vezércikkével — „Mire van szükségünk?” —, mely a tömegeket a burzsoá Ideiglenes kormány megdöntésére hívta fel. Ugyanakkor a Pártközpont utasítására a Szmolnij intézet épületéhez sürgősen forradalmi katonák és vörösgárdisták osztagait vonták össze. A felkelés október 24-én kezdődött. Október 25-én, este, megnyílt a II. Szovjetkongresszus, mely az egész hatalmat a Szovjeteknek adta át.

Sztálin tagja lett az első Népbiztostanácsnak, amelyet — élén Leninnel — az Októberi Forradalom győzelme után a II. Összoroszországi Szovjetkongresszuson választottak meg.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. Az Októberi Forradalom az egész világot két rendszerre, a kapitalizmus és szocializmus rendszerére osztotta. A bolsevikok pártja új viszonyok közé került és új, óriási feladatokat kellett megoldania. Gyökeresen megváltoztak a munkásosztály harcának formái is.

A Szovjetkormány fennállásának első napjaitól fogva egészen 1923-ig Sztálin a nemzetiségek ügyeinek népbiztosa, ő vezette közvetlenül a pártnak és a Szovjethatalomnak egész munkáját, amellyel a nemzeti kérdést a Szovjetunióban megoldotta. A munkások és parasztok Lenin és Sztálin vezetésével a cári gyarmatok helyébe szovjetköztársaságokat kezdtek alkotni. Nincsen egyetlen szovjetköztársaság sem, amelynek megszervezésében Sztálinnak nem lett volna tevékeny és vezető része. Sztálin vezeti a harcot az Ukrán Szovjetköztársaságért, ő vezeti a Bjelorusz Köztársaság és a kaukázusontúli és középázsiai szovjetköztársaságok megalkotásának művét, ő segíti a Szovjetország nagyszámú nemzetiségét abban, hogy felépítsék a maguk autonóm szovjetköztársaságait és területeit. Lenin és Sztálin a nagy Szovjetszövetség megihletői és szervezői.

Sztálin, Szverdlovval együtt, legközelebbi segítőtársa Leninnek a Szovjetállam felépítésének munkájában. Leninnel együtt Sztálin vezeti a harcot Kámenjev, Zinovjev, Rykov és a forradalom többi sztrájktörője és szökevénye ellen. Kerenszkíj és Krasznov szétverésének megszervezése, a hivatalnokok és alkalmazottak szabotázsának megtörése, az ellenforradalmi főhadiszállás és a cári tábornoki kar felszámolása, a polgári sajtó betiltása, az ellenforradalmi ukrajnai rada ellen folytatott harc, az Alkotmányozó Gyűlés szétkergetése, az 1918-as első Szovjetalkotmány kidolgozása — mindezekben a döntő jelentőségű eseményekben Sztálinnak a legaktívabb vezető szerepe volt.

A Központi Bizottság megbízásából Sztálin vezeti 1918 januárjában azt a tanácskozást, amelyen különböző európai és amerikai országok szocialista pártjainak forradalmi szárnyai voltak képviselve, és amely jelentős szerepet játszott a III., a Kommunista Internacionálé megteremtéséért folytatott harcban.

A breszti béke nehéz napjaiban, amikor a forradalom sorsa forgott kockán, Sztálin Leninnel együtt állhatatosan harcolt a bolsevik stratégia és taktika keresztülviteléért az áruló Trockij és annak csatlósa, Buchárin ellen, akik az angol-francia imperialistákkal egy gyékényen árulva, a zsenge, még meg nem erősödött Szovjetköztársaságot a német imperializmus csapásának akarták kitenni.

(idézet:- Sztálin: Rövid életrajz – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Tragikus események színtere lett Magyarország. Az ország szocialista fejlődését a Rákosi—Gerő-féle politika zsákutcába juttatta. E bűnös politika következményei nagy felháborodást és széleskörű népmozgalmat váltottak ki. Dolgozók százezrei síkraszálltak a népi hatalom megtisztításáért, az elhatalmasodott bürokratizmus megszüntetéséért, és a nemzeti érzést súlyosan sértő politika felszámolásáért. Mindez a szocializmust építő népi demokratikus rend megerősítését és valóban szabad további fejlődését célozta. Hiszen a munkásság nem hajlandó visszaadni a tőkéseknek a gyárakat, a parasztság hallani sem akar a földesurak visszatéréséről, a nép nem akar lemondani saját hatalmáról és nem kívánja még egyszer a tőkés-földbirtokos uralom jármába hajtani a fejét.

A jogos népi és nemzeti követelések jegyében kibontakozott mozgalmat azonban az ellenforradalom sötét erői kezdettől fogva a népi hatatom megdöntésére igyekeztek felhasználni.

Nem lehet azonban e füzetnek a feladata, hogy rögzítse e szomorú napok véres eseményeinek minden részletét. Csupán néhány nap egyes tényeit ismerteti, amikor Budapest utcáin, a vidéki városokban és sok faluban az ellenforradalmi erők garázdálkodtak.

A fegyveres felkelést az ellenforradalmárok katonailag tervszerűen előkészítették. Erről tanúskodik az, hogy már a tömegtüntetés első estéjén tervszerű támadás indult a rádió, a József Telefonközpont nemzetközi részlege, továbbá gépkocsi- és fegyverraktárak ellen. Mindez sok tekintetben meglepően azonos módon történt, mint 1919-ben a Tanácsköztársaság elleni ellenforradalmi kísérletnél. Allan Dulles, az amerikai külügyminiszter fivére, az amerikai kémszolgálat vezetője jelentette ki, hogy a magyarországi felkelésről már jóval előbb tudomásuk volt. Az angol Daily Mail tudósítója október 25-én, két nappal a felkelés megindulása után a következőket írta: „Az elmúlt napokban együtt ebédeltem a szabad emberekkel, akik egy egész éven át dolgoztak az e héten kirobbant felkelés előkészítésén”. Hogy kik és hogyan készítették elő és szervezték meg a felkelést, arra további kiadványaink dokumentációs anyaga ad majd választ. Minden kétséget kizáró tény azonban, hogy október 30-án, amikor a kormány tűzszünetet rendelt el, az ellenforradalmi erők már nyíltan a porondra léptek. Széleskörűvé vált a vérengzéseknek az a sorozata, amelyről néhány adatot, szemtanúk beszámolóját, fényképfelvételeket közöl ez a füzet. Az ellenforradalmi vérengzések méreteire nézve e füzetben felsorolt tények mellett érdemes ismét idézni a nyugati polgári lapok budapesti tudósítóit. Gordon Shepherd, a Daily Telegraph tudósítója írta október 30-án: katonai és rendőri egységek által nem korlátozott népi erőszakosság ragadta karmaiba Budapestet. A rendszer teljesen tehetetlennek látszott a helyzet kézbentartására”. Seton Delmer, a Daily Expressben október 31-én írja: „Most a csőcselék terrorja kerül napirendbe … a lincstörvény rendszere, melyhez csatlakozott a kisegítő karhatalom”. (A tudósító itt a nemzetőri egységekre céloz.)

A kormány teljesen tehetetlen volt. Tevékenysége abban merült ki, hogy szinte naponként átalakult és egyre jobbra tolódott. Egyetlen szó, egyetlen felhívás sem hangzott el részéről, amely az ellenforradalmi veszély elleni harcra szólított volna, miközben az utcákon egyszerű munkás- és parasztembereket, kommunistákat, katonatiszteket, az állami szervek vezetőit, az államvédelmi hatóság beosztottjait és egyszerű sorozott katonáit akasztották fel, lőtték agyon, vagy kínozták halálra, pártházakat ostromoltak, lakásokba hatoltak be, öregeket és gyermekeket gyilkoltak le. Barret McGurn, a New-York Herald Tribune november 20-i számában írt cikkében így értékelte a magyar helyzetet: „Számos nyugati szakértő úgy gondolta, hogy a magyaroknak, legalábbis egy ideig meg kell elégedniök egy kommunistákból és nem kommunistákból álló koalícióval, amelynek élén a kommunista, de ugyanakkor nacionalista Nagy Imre állt … Hamarosan világossá vált azonban, hogy Magyarországon … az Adenauer-féle irányzat kerül napirendre”.

Az október 23-i eseményeket felhasználva, részben előre elkészített tervek szerint, részben a közben felszínre került kalandorok kezdeményezésére, egymásután alakultak különböző ellenforradalmi különítmények. Budapesten felosztották egymás között az egyes területeket, és megkezdték a hajtóvadászatot a nép fiai ellen.

Összefoglalva: az ellenforradalmi lázadás taktikájának és tevékenységének főbb jellemvonásai a következők voltak:

1. Irtóhadjáratot indítottak „minden ávós” ellen, az Államvédelmi Hatóság összes fegyveres alakulatainak, a népi hatalom fegyveres védőszervének megsemmisítésére. A kormány teljesítette az Államvédelmi Hatóság megszüntetésének a követelését. Ez helyes is volt, mert az egységes államrendőrség jobban biztosíthatja mind a szocialista törvényesség, mind pedig a népi hatalom védelmének nagyfontosságú ügyét. Tudatos ellenforradalmi taktika volt azonban az, hogy legfeljebb néhány száz államvédelmista tényleges bűneiért — akiknek legnagyobb részét el is távolítottak és jórészt le is tartóztattak már — hangulatot szítsanak az államvédelmiek ezrei, többségükben ott szolgáló sorkatonák ezrei ellen.

2. Az ellenforradalmárok kiszabadították a börtönökből a fasisztákat, háborús bűnösöket és a közönséges bűnözőket. Ennek során kerültek ki pl. Márianosztráról Antal István és Kunder Antal egykori horthysta miniszterek, háborús bűnösök és mások. Ennél azonban még többet jelentett a közönséges bűnözők sok ezres tömege a különítmények számára.

3. Általános hajsza indult a népi hatalom vezető ereje: a munkásosztály pártjának szétverésére. E hajsza keretében október 30-án ágyútűzzel lőtték szét a budapesti pártbizottság Köztársaság téri székházát. Egykori horthysta tisztek, csendőrök és más elemek, akik az elmúlt évek során bekerültek különböző üzemekbe, feltűzve a nemzeti kokárdát, kiadták magukat „forradalmároknak” és uszítottak az üzemi pártfunkcionáriusok ellen is, hogy az üzemi pártszervezeteket szintén szétverjék, vagy legalábbis megbénítsák.

4. Széleskörű hajsza indult meg helyi tisztségviselők, a tanácsfunkcionáriusok ás gazdásági funkcionáriusok ellen is. Sok helyen az ellenforradalmárok ebben a vonatkozásban is alkalmazták a népi hatalom megtisztításáért indult mozgalomba való „bekapcsolódás” taktikáját. Néhány nap alatt azonban mind Budapesten, mind pedig számos vidéki helyen — mikor már az ellenforradalmi erők győztesnek érezték magukat — eldobták a „szocialista” álarcot és a polgári restauráció nyílt célkitűzéseivel bomlasztották a népi demokrácia egész államrendjét.

5. Az ellenforradalmárok taktikájának igen fontos része volt az, hogy minél teljesebben és minél gyorsabban behatoljanak a kormányzati szervekbe, különösen a fegyveres testületek vezető szerveibe, hogy megszerezzék ott a vezetést, vagy legalábbis megbénítsák azok működését.

A Nagy Imre kormány idején a Parlamentet ellepte a régi horthysta politikusok, arisztokraták, koronaőrök, palotaőrök és hasonszőrű alakok sisere hada. Ezeknek nyomására a kormány Király Béla, volt horthysta vezérkari tisztet, Gömbös Gyula, a hírhedt fasiszta vezér rokonát nevezte ki a karhatalmi erők főparancsnokává. A Honvédelmi Minisztériumban mind nagyobb számban jelentkeztek volt horthysta tisztek és ez az áradat mindig jobban fokozódott, minél jobban változott a kormány összetétele a polgári restauráció képviselőinek javára.

6. Az ellenforradalmi erők növekedésében jelentős szerepet játszott az emigráns fasiszta elemek nyugatról való behatolása. A dollárral táplált emigráns szervezetek megtalálták a módját annak, hogy még a Nemzetközi Vöröskereszt egyes testületeibe is behatoljanak, felhasználják a Vöröskereszt egyes repülőgépeit és autóit — amelyek gyógyszert és kötszert szállítottak — fegyver és lőszer csempészésére, valamint arra is, hogy ellenforradalmárokat dobjanak át Magyarországra. A november előtt Budapestre érkezett 100 Vöröskeresztes repülőgép közül több mint negyven gépen mintegy félezer ilyen elemet szállítottak ide. Nyugati határainkat más fegyveres csoportok is nagy számmal lépték át.

A magyar kormány békésebb nemzetközi légkör kialakításában bízva és annak elősegítésére már korábban elrendelte, hogy határaink mentén szüntessék meg a műszaki zárat, semmisítsék meg az aknamezőket. A nyugati határon ez szeptember második felében fejeződött be. Az összeesküvést szervező nyugati ügynökségek a magyar kormány e jelentős békegesztusát azonnal arra használták fel, hogy nagyobb számban dobják át megbízottaikat és meggyorsítsák a felkelés kirobbantására irányuló előkészületeiket. A könnyebb határátlépés lehetőségével a felkelést követő napokban is éltek, hogy nagyobb és szervezett egységeket dobjanak át a hazai ellenforradalmárok erejének növelésére.

7. Az ellenforradalmárok széleskörű, de kezdetben rejtett tevékenysége, fegyveres erőik gyors növekedése következtében, valamint a Nagy Imre-kormány tehetetlensége, folytonos jobbratolódása, majd szétesése nyomán mind nyíltabbá vált. A polgári restauráció különböző pártjai és szervezetei szinte gomba módra bújtak elő és hangjuk a Nagy Imre-kormány utolsó hetében uralkodó lett a politikai életben. Ez visszatükröződött a jelentős számban megjelent új lapokban is. Október 29-én a felkelők egyik, Dudás-féle csapata megszállta a Szabad Nép székházát és november első napjaiban lehetetlenné tették a lap megjelenését is. Minden más lap, melyek túlnyomó része különböző árnyalatokban uszított a kommunisták és a Szovjetunió ellen — szabadon megjelenhetett. Október 31-én diadalmenetben hozták fel Budapestre a felsőpetényi kastélyból Mindszenty bíborost, aki nyíltan fellépett a népi demokratikus rend teljes felszámolásáért.

Az ellenforradalom már nyeregben érezte magát, bár vezető politikusait rendkívül nyugtalanította a szovjet csapatok ittléte és e körülmény hangjukat bizonyos mértékben tompította. Nyugati haderők, ENSZ-csapatok idejövetelét kérték, várták és remélték. Ez lett volna a polgári restauráció legfontosabb biztosítéka. Az ellenforradalmi lázadás Magyarországot a népi demokratikus rend megdöntésével, valamint azzal a veszéllyel fenyegette, hogy hazánk összeütközésbe kerül szomszédaival, egy új világháború kiindulópontjává és első hadszínterévé változik. Az ellenforradalom elfojtása volt a népi hatalom megmentésének és a Duna völgyében egy új pusztító háború elhárításának egyetlen lehetősége.

Ez a kis füzet néhány tényt, adatot, eseményt ismertet. Nem törekedhet arra, hogy teljes képet adjon, csupán elősegíti a történtek megvilágítását, az igazság megismerését mind Magyarország, mind pedig a külföld közvéleménye előtt.

Ellenforradalmi támadás az MDP budapesti Pártbizottságának székháza ellen

A támadás október 30-án történt; tehát akkor, amikor hivatalosan már tűzszünet volt. Ezzel a támadással kezdődött meg az ellenforradalom általános rohama az MDP szervezetei ellen. A cél a népi demokratikus hatalom megdöntése s a kapitalista rendszer visszaállítása volt. Taktikailag is fordulat volt ez: a nép jogos tömegmozgalmába már eleve bekapcsolódott ellenforradalmi elemek szervezett fegyveres ereje nyíltan és leplezetlenül lépett színre.

Az ellenforradalmi taktika egyik eleme volt az államvédelmi hatóság elleni hangulatkeltés is. A szó legszorosabb értelméből ki akarták irtani e fegyveres testület minden tagját, az államvédelmi hatóság minden egyes munkatársát, tekintet nélkül arra, hogy azok egyszerű sorkatonák voltak-e, akik e testület kötelékében teljesítették szolgálatúkat vagy olyan régi, becsületes kommunisták, akik maguk is súlyos börtönbüntetést szenvedtek a Rákosi uralom alatt és akiket épp azért küldtek az október 23-át megelőző hetekben a testületbe, hogy annak a munkáját megjavítsák s a törvényességet biztosítsák.

Amikor az ellenforradalmárok megindították támadásaikat a párt székházai ellen, már megszületett a Nagy Imre-kormánynak az a határozata, hogy az államvédelmi hatóságot meg kell szüntetni. A Nagy Imre-kormány azonban semmit sem tett, hogy megszüntesse a dühöngő pogromot. Így az ellenforradalmárok az ÁVH-t feloszlató kormányhatározat után tovább folytathatták szervezett irtó-hadjáratukat „minden ÁVH-s ellen”. Budapest utcáin az elfogott és a legrafináltabb módszerekkel meggyilkolt ÁVH-sok holttestei hevertek. Egyidejűleg hajsza indult a pártmunkások ellen is. Elég volt valakire rámondani, hogy „ez is ÁVO-s” s az illetőt máris elhurcolták, megkínozták vagy meggyilkolták. Az államvédelmiek elleni pogromot nyomon követte a kommunisták elleni uszítás.

A kommunista párt elleni hajsza jegyében szerveződött meg a budapesti kerületi pártbizottságok székházai és a körzeti pártszervezetek elleni támadás. A budapesti pártbizottság székháza elleni támadást megelőzően október 29-én már megtámadták a VII. kerületi és a VIII. kerületi pártbizottságot és a pártoktatók házát. Október 29.-én délután már kisebb fegyveres csoportok jelentek meg a Köztársaság-téren, a budapesti pártbizottság székháza körül is.

A székház bejáratát ekkor egy nehézgépfegyverrel ellátott páncélautó védte. Alkonyatkor a páncélautó legénysége elfogott három felkelőt. Mindhármuknál nemzetőri igazolványt találtak. Egyikük egy 16 éves fiú volt. A fiúnál kézigránát, társainál lőfegyver volt. A 16 éves fiú elmondotta, hogy a kézigránátot a páncélkocsiba akarta hajítani. A két másik felkelőnél új cipőket, pálinkát és egyéb kétes holmit találtak. A három felkelőt lefegyverezték, majd rablott holmijaikkal együtt átkísérték a rendőrség Mosonyi utcai épületébe.

Este 9 óra körül a Honvédelmi Minisztériumból két honvédtiszt érkezett a pártbizottsághoz. Közölték, hogy a környéket fegyveresek szállták meg s támadásra készülnek a párt székháza ellen. A két honvédtiszt csatlakozott Tóth Lajos ezredeshez, aki néhány honvédtiszttel együtt a munkásmilíciák megszervezése ügyében már korábban a pártbizottság székházába érkezett.

A várt támadás az éjjel még nem következett be. Másnap reggel a páncélautó elhagyta a székház kapuját. Délelőtt 10 óra tájban tömegesen kezdtek gyülekezni a fegyveres csoportok az épület körül. Megszállták a székházzal szemben levő Erkel Színházat s annak tetején tüzelőállást létesítettek. Megszállták a székház előtti teret is és az ott levő fák mögött helyezkedtek tüzelőállásba. Behatoltak a felkelők a szomszédos és környező házakba is és elhelyezkedtek az ottani lakásokban.

A párt székházában kb. 40 főnyi őrség volt két hadnagy parancsnoksága alatt. Az őrség sem a fegyveres csoportok gyülekezésére. sem azok harci készülődéseire nem reagált. A székházban tartózkodott Mező Imre, a pártbizottság titkára is és vele együtt a pártbizottság kb. 40 munkatársa, köztük gépírónők, a konyha személyzete, fűtők és néhány más személy.

Az épületben tartózkodók, látva az ostrom előkészületeit, jelentést tettek a párt vezető szervének, a kormánynak és a főkapitányságnak és védelmet kértek. Ígéretet kaptak, hogy megfelelő intézkedések történnek. A kormány szervei azonban, és természetesen a fegyveres erők irányító szervei is, ekkor már felbomlóban voltak. Így az ígért segítség elmaradt.

A támadás átgondolt, katonai terv szerint zajlott le. A felkelők délelőtt 10 óra után néhány perccel megkezdték az ostromot.

Az őrség kézi lőfegyverekkel sikeresen védte a székházat a 20—30-szoros túlerővel szemben mindaddig, amíg az ellenforradalmárok csak kézifegyverekkel, illetve géppuskákkal támadtak. Kb. fél 12-kor azonban a támadók tüzérséget vetettek harcba s ágyúval kezdték lőni a székházat. Az ágyútűz, a géppuska- és puskatűz folytatódott. Az épületben tüzek keletkeztek. Az összerombolt szobákban és a folyosókon már több halott feküdt s szaporodtak a sebesültek is. A vezető karhatalmi szervek eközben többször ígérték, hogy küldenek segítséget, s voltak, akik próbáltak is segíteni, de sikertelenül. Délután 2 óra után a Honvédelmi Minisztériumból végül is telefonon közölték, hogy nem tudnak segítséget küldeni.

A helyzet súlyosságára való tekintettel a székházban tartózkodó honvédtisztek azt tanácsolták, hogy az őrség szüntesse meg az ellenállást és tegye le a fegyvert.

Mező Imre, a pártbizottság titkára felhívta az őrséget, hogy szüntesse meg a tüzet. Az épületre kitűzték a fehér zászlót. A felkelők egy része ekkor behatolt a romokban heverő épületbe, másik része pedig folytatta a tüzelést.

A székházban tartózkodó egyik pártmunkás így beszéli el az épület ostromát:

„A székházat közel négy és fél órás tűzharcban tüzérséggel rommá lőtték. Fél 3 felé már láttuk, hogy a további vérontásnak nincs értelme. Mező Imre elvtárs kiadta az utasítást, hogy szüntessék meg az ellenállást. A házban lévő két katonatiszt vállalkozott arra, hogy a támadók tudomására hozza a harc feladását. Velük együtt volt Mező elvtárs is. A fehér zászlóval kilépőket sortűz fogadta. Mező elvtárs meg akarta győzni a támadókat, hogy céltalan az épület elleni támadás és a további vérontás. Erre nem kerülhetett sor, mert mindhármukat agyonlőtték. A betóduló támadók azután iszonyatos kegyetlenséggel kínozták és gyilkolták a bentlévőket. A házban tartózkodó egyenruhás embereket, katonatiszteket, rendőröket, az államvédelmi hatóságnál tényleges szolgálatukat teljesítő sorkatonákat, akiknek többsége 20 év körüli munkás- és parasztfiú volt, a Köztársaság téri fákra akasztották fel, egyeseknek agyonverésük után levágták a fejét, másoknak szívét vágták ki.”

Így halt meg Mező Imre, a nagybudapesti pártbizottság titkára. Itt vágták ki szívét a hóhérok Asztalos János honvédezredesnek, a munkásmozgalom régi, megbecsült harcosának. Ekkor ölték meg Papp ezredest és Szabó ezredest. Itt lőtték le Lakatos Péter pártiskolai tanárt. A magyar nép több mint 20 fia lett a Köztársaság téri vérengzés áldozata.

A felkelők egy része megborzadt a szörnyű vérengzéstől. Döbbenten látta, milyen szörnyűségeknek vált részesévé. Némelyek közülük igyekezett enyhíteni a kegyetlenségeket és megmenteni legalább a polgári személyeket. Az őrség tagjainak kivégzését azonban ők sem merték megakadályozni. A honvédtiszteket sem tudták megmenteni.

Megkínozták és megverték a pártbizottság munkatársait is. Kállai Éva, a pártbizottság egyik munkatársa, a gyilkosok elől kiugrott a második emeletről. A véresre vert emberek súlyos sebesülésekkel kerültek kórházba.

H. I. a pártbizottság egyik munkatársa így ír e rettenetes órákról:

„A második emeleten voltam, amikor a tömeg felfelé özönlött a lépcsőkön. Valaki a tömegből rám emelte fegyverét. Egyik vezetőjük azonban rászólt, hogy ilyen öreg nénit ne bántsanak. A kezemben lévő erszényemet és kabátomat eldobatták. Átkutatták zsebeimet, mindent elszedtek tőlem, majd egyikük azzal az utasítással, hogy fedezzem és vezessem őket, előrelökött a folyosón. Épp akkor érkezett a folyosó végére a lépcsőhöz a pártfőiskoláról egy elvtárs. Rugdalni kezdték és közben személyi igazolványát vizsgálták. Ekkor sikerült megszöknöm onnan és eljutni az első emeletig. Itt valaki megint feltartóztatott, valamivel összeverte a vállamat, rugdosta a lábaimat, majd levezettek a székház előcsarnokába és ott közrefogtak. Itt sebesültek feküdtek. Ezután kivittek a Köztársaság térre, hogy nézzem meg, milyen sors vár barátaimra. Itt hatalmas tömeg gomolygott. Az egyik ÁVH sorkatonát rugdalták, lökdöstek, verték, végül a szájába gyömöszölték a zsebében talált párttagsági könyvet. Tőle nem messze feküdt a pártszékház egyik sebesültje. Ezt rugdalták, leköpték, testén ugráltak, szidalmazták, majd kicsit távolabbra hurcolták, ahol már a lábánál fogva felakasztották az egyik elvtársat. Hogy élt-e, azt nem tudom, de vérzett, A kötél nem bírta el, leszakadt. Ekkor újból felhúzták. Szinte őrjöngtek körülötte.”

Hazugság és rágalom.

Az 1919-es fehér terrorra emlékeztető ellenforradalmi hajszában jelentős szerepet játszottak a Köztársaság téri pártszékházzal kapcsolatos alattomos hazugságok. Ilyen volt a székház alatti „titkos kazamaták”-ról terjesztett képtelen történet.

A történet első változata szerint ebbe az állítólagos titkos pincébe szorult az a „többszáz AVH-s , aki a híresztelés szerint a székházat védte. Ám a székházban, mint tudjuk, mindössze 40 főnyi őrség volt.

Hová lett akkor a „több száz”? Rémhíreket terjesztettek rejtelmes „mélyből jövő kopogásokról”, amik az állítólag odamenekült „ávósoktól” származtak volna. Ám itt a logika csődöt mondott. Ha ezek az állítólagos ávósok találtak olyan titkos lejáratot, amelyen át lejutottak a titkos pincébe, akkor vajon mért nem találták meg a kijáratot, amelyen át elmenekülhettek volna? Az is különös volt, miért jelezték az „odamenekült” ávósok kopogással, hogy ott vannak. Az esztelenség még szerzői előtt is nyilvánvalóvá vált, ezért a történetet módosítani kellett Ekkor ki találták a „10 év óta bezárt politikai foglyok”- ról szóló rémregényt. Ez a változat már jobban szolgálta az ellenforradalmi propagandát, mert alkalmas volt arra, hogy az ÁVH elleni gyűlöletet a párt elleni általános gyűlöletté változtassa. Még újságírók is akadtak, akik tollúkat e becstelen hírverés szolgálatába állították: Végh Ottó az egyik napilapban „Titkos földalatti börtön a kommunista pártház alatt” címmel már-már valóságként tárgyalta ezt az elemi logikának is ellentmondó hazugságot. Dudásék lapja, a „Magyar Függetlenség” a két mesét egyesítve, egymás mellé helyezte a „titkos pincébe” az eltűnt ávósokat és a rejtelmes politikai foglyokat.

A rémtörténetek hitelesítése érdekében és a kommunistaellenes hisztéria fokozása végett végülis nagy felszereléssel ásatásokat kezdtek az épület körül. A rádió többször is közölt felhívásokat, hogy jelentkezzenek az épület építői, a helyzettel ismerős mérnökök. Az „ásatás” természetesen eredménytelen volt. Hiszen semmiféle „titkos börtön”, semmiféle kommunista pártház pincéjében nincs és nem is lehet. Van azonban mindenféle rémmese, amit ellenforradalmárok tudatosan terjesztettek és terjesztenek, hogy valamiféleképpen eltereljék a figyelmet saját vérengzéseikről és uszítsanak a kommunisták ellen. Így volt ez a Köztársaság téri pártház „titkos pincéjéről” terjesztett rémmesével is.

Íme az MDP Köztársaság téri épülete elleni támadás valódi története.

Az ellenforradalom Budapesten

Még folyik a vizsgálat és folynak a kihallgatások. Nincsenek még minden részletre kiterjedő jelentések az 1956 őszi budapesti fehérterrorról. De a már elkészült hiányos és szűkszavú beszámolók is eleget mondanak arról, milyen politikai erők léptek színre a kezdődő anarchia napjaiban és ki ellen irányult a kezükben lévő fegyver.

Egy szemtanú vallomása.

Oravecz László budapesti lakos mondta el a következőket:

„1956. október 31-én 14 óra 30-kor Budapesten, a Lenin körút és a November 7 tér sarkán állva a következő esetnek voltam szemtanúja: a Lenin körúti Művész mozival szembeni járdán haladó egyik férfira valaki rákiáltott: „Ávós!”. Az illetőt, aki khaki színű nadrágot és a Dózsa Sportegyesület színét viselő tréningruha blúzt hordott, megrohanta a tömeg és bántalmazni kezdték. Az így keletkezett tumultust kihasználva, valaki az elfogott férfi nyakába helyezett egy drótból összecsavart kábelt. Ennek segítségével a már elalélt embert a Lenin körút és az Aradi utca sarkán egy vasárubolt előtti fára felakasztották. A meggyilkolt ember nyakába táblát akasztottak ezzel a felírással: „Tóth áv. százados. Így jár minden ávó-s.”

Senki nem ellenőrizte, hogy kik azok az emberek, akikre ráfogták, hogy az Államvédelmi Hatóság tagjai. A bestiálisan meggyilkolt emberek hecckampány és rágalmazás áldozatai.

Egy félrevezetett fiatal vallomása

Bányai Csaba 15 éves fiú, akinek fegyvert adtak, és aki egy ún, „különleges osztagban” kapott beosztást, ezt mondja:

„November 2-án és 3-án 10-es csoportokban elhelyezkedtünk lefoglalt polgári lakásokban. Ezekbe cipeltük fel áldozatainkat. Méreggel telt injekciós tűvel megöltük, majd a látszat kedvéért fejbelőttük őket.”

Ez a fiatal fiú elmondotta, hogy „különleges osztagukat” tízes csoportokba osztották, s közölte azt is, hogy november 9-én összes parancsnokaik „autókba ültek és elmentek valahová”.

Sziklai Sándor halála.

Egykori volksbundista svábok, akiknek élén Eszterle József állott, már 10 nappal az októberi események előtt megfenyegették a Budakeszin lakó Sziklai családot, hogy kiirtják őket. Október 25-én felfegyverzett banditák támadták meg a házat, kézigránátot dobtak a lakásba, majd benyomultak. Sziklai Sándor ezredes revolverrel védekezett és egyik támadóját lelőtte. A banditák kézigránátjától azonban ő maga halálos sebet kapott. Apósát, Kiss Lajost, a benyomuló banditák baltával verték agyon. Sziklai Sándor a munkásmozgalom régi, ismert harcosa, apósa, Kiss Lajos pedig régi kommunista volt, 1919 óta tagja a pártnak.

Néhány tény.

Néhány arcképet és néhány tényt írunk itt le. Azt kívánjuk megmutatni, kik és milyen célokra akarták kihasználni az október 23-i eseményeket.

A IX. kerületben működő egyik fegyveres csoport vezetője Laskovics Vera, Illatos út 5. sz. a. lakos, büntetett előéletű, közismert prostituált volt. Csoportja nagymennyiségű fegyverrel rendelkezett. A Ferenc körút, a Mester utca és a Tompa utca környékén garázdálkodtak. Laskovics állandóan részeg volt és válogatás nélkül tüzeltetett mindenfelé.

Szilágyi János 16 éves fiú évekig a nyomorék gyermekek otthonának lakója volt. A kórházban, ahová sebesüléssel került, nevetve mesélte:

„Én egy civil ruhás századoshoz kerültem és megadott címekre jártunk leszámolni az ÁVH-sokkal és a kommunistákkal. Egy alkalommal a Royal szálló környékén az egyik ház III. emeletére mentünk egy címre. A századosunk azt mondta, hogy egy ávós- hoz megyünk. Otthon találták feleségével és 6 esztendős kislányával együtt. A százados először összeverte az ávóst, majd kiszakította füleit és ollóval lekaszabolta az orrát. Utána egy sorozatot engedett bele. Közben az ávós felesége menekülni próbált, de a csoportunk egyik tagja egy lövéssel leterítette. Utána — bár gondolkodtunk, hogy mit csináljunk a kislánnyal — őt is lelőttük… Nemcsak ide mentünk fel, minden nap megvolt a magunk feladata.”

Sz. E. börtönből szabadult nő, akit november 8-án fogtak el, amikor el akarta hagyni az országot, a következőket mondja el:

„Horváth János kb. 28 éves géplakatossal ismerkedtem meg. Ez a Horváth János abban a házban, ahol lakik, agyonlőtt négy vagy öt ugyanott lakó ávóst. Ezen kívül vitt még oda ávósokat a pincébe és ott valamennyit agyonlőtték”

Budapesten, a XIX. kerületben agyonlőtték Turner Kálmánt, a Hazai Fésűsfonó öreg hegesztőjét, mert részt vett a párt székházának védelmében.

Ugyanebben a kerületben kihívták házának kapujába Lábadi József tanácstagot és ott hasbalőtték.

Lados Károlyt, Kispest tanácselnöknőjének férjét a lakásán géppisztoly sorozattal ölték meg.

Százával tartóztattak le és hurcoltak el becsületes embereket. A III. kerületben letartóztatták Bihari Ottót, a Goldberger gyár párttitkárát és Molnár Ernőt, a kerületi pártbizottság titkárát. Ugyanebben a kerületben fegyveresek keresték fel lakásán az Államvédelmi Hatóság egy 70 éves nyugalmazott, volt gazdasági tisztviselőjét. Az idős ember a támadók elől a világítóudvarra vetette magát és szörnyethalt. Az elhurcoltak egy részét az ellenforradalmi különítmények a gyűjtőfogházba vitték. November 3-án már az államvédelmi hatóság több száz tagja és 120 polgári személy volt őrizetükben. Kivégzésüket 5-ére tervezték. Más különítmények más börtönökbe hurcolták áldozataikat. Sokakat viszont a helyszíneli végeztek ki.

November 4-én a II. kerületben a Mártírok útján elhurcolták egy élelmiszerüzlet elől az ott sorban álló férfiakat és letartóztattak az utcán tartózkodó több más férfit. Közülük a kommunista párttagokat agyon akarták lőni. Tervük végrehajtását a szovjet páncélosok megjelenése akadályozta meg.

Néhány arckép a budapesti VII. kerületi fegyveres csoportok tagjairól.

A Steiner-csoport: kb. 40 fővel indult, majd a bűnözők kiszabadításával mintegy 100 főre szaporodott. Vezetője a kerületi kapitányságon jól ismert, többszörösen büntetett előéletű bűnöző, Steiner László, VII. kerületi lakos, Belsped szállítómunkás. Legutóbb 1955-ben szabadult négy évi börtönbüntetésének letöltése után. Működési területük: Csengeri u., Dob u., Wesselényi u., Alsóerdősor u. és Rákóczi út által határolt terület. Székhelyük a Csengeri u. 7-ben, a kerületi tanácsházán volt. A csoport részt vett a Budapesti Pártbizottság elleni fegyveres támadásban.

A Baross-téri Nickelsburger-csoport: kb. 500 fegyveresből állt. Szervezetszerű kötelékben működtek. Működési területük: a Rottenbiller u., Lövölde tér, Gorkij fasor és Nefelejts u. által határölt terület. Fegyverzetük: hatásos tűzfegyverek, gépágyúk, páncéltörők, amiket a Baross téren ástak be. Területüket még a rendőrök sem tudták megközelíteni mert kivégzéssel fenyegették őket. Főhadiszállásuk a Baross tér 19. sz. házban volt, szintén részt vettek a köztársaságtéri székház elleni fegyveres támadásban. Tevékenységük részletei eddig még ismeretlenek.

Az Almássy téri csoport: vezetője egy tartalékos honvéd alhadnagy, akit bűncselekmény miatt szereltek le a hadseregből, valamint egy tényleges szolgálatot teljesítő repülő szakaszvezető. Felszerelésük, golyószóró, géppuska, páncéltörő, aknavető. Kb. 150 fővel működtek. Jelentős részük kétes, bűnöző egyén. Működési területük: az Almássy tér, Wesselényi u., Szövetség u., Rákóczi út, Hársfa u. által határolt terület. Székhelyük az Almássy tér 2. sz. házban volt. Gépkocsival mozogtak a város területén.

A csoport részt vett a Budapesti Pártbizottság elleni fegyveres támadásban.

A Garai utcai csoport: kb. 200 főt számláló fegyveres egység volt, amely a Sportcsarnok kávéház kétes „törzsvendégeiből és hasonló elemekből tevődött össze. Székhelyük a Garai tér és Garai u. sarkán lévő garázsban volt. Működési területük a Verseny u., Dózsa Gy. u., Bethlen G. u. és Gorkij fasor által határolt terület, ahová más fegyveres egységet, még a rendőrséget sem engedték be.

A Klauzál téri csoport: egy Gólya gúnynéven ismert személy volt a parancsnokuk. Az egység kb. 25—30 fegyveresből állt. Székhelyük a Klauzál téren volt. Működési területük: a Klauzál tér, Rákóczi út által határolt terület. Főtevékenységük fegyveresen elkövetett közönséges bűncselekményekből állt. Raboltak és fosztogattak.

A Hungária kávéházban (volt New York kávéház) működött csoport: Vezetőjük egy Bence nevezetű személy volt Kb. 30 főnyi csoport volt. Maga Bence kezelte a csoport gépágyúját. Területük, a Dohány u., Hársfa u., Rákóczi út, Lenin körút által határolt rész volt. Részt vettek a nagybudapesti és a VII. kerületi pártbizottság épülete elleni fegyveres támadásokban.

A Royal szállóban működő csoport: ez a csoport az utolsó napokban állt össze, amikor a szovjet erők nov. 4-én megkezdték bevonulásukat. A Corvin-közi egységből, az Almássy téri csoportból, valamint az akkor szabadult bűnözőkből verődött össze. Az utolsó napokig tartották magukat, mert komoly tűzfegyverekkel rendelkeztek. Közvetlenül a szétverésük előtt felgyújtották a Vörös Csillag mozit.

Ellenforradalmi események vidéken

Az október 23-i budapesti tömegmegmozdulás 25-én és 26-án csapott át a vidékre.

Október utolsó napjaiban a felkelők — néhányuk talán emberiességi meggondolásoktól indíttatva — megnyitották a bebörtönzött fasiszták és a közönséges bűnözők előtt a börtönök kapuit. A bűnözők jelentős szerepet játszottak az ellenforradalom megerősödésében. Erre jellemző a móri járási nemzeti bizottság példája. E bizottság elnöke egy öreg parasztember, Kovács Imre lett, rajta kívül azonban csak egyetlen paraszt volt az egész testületben. A bizottság többi tagja kivétel nélkül fasiszta, a börtönökből frissen szabadult bűnöző volt. Közöttük: a bizottság elnökhelyettese Onodi nevű tizenhétszer elítélt bűnöző, titkára Kiss József tizenegy évre elítélt gonosztevő, tagjai Schiffer János és Bándy Pál volt horthysta tisztek, Köves, Harsányi, Lendvai és Kovács nevű volt csendőrök.

Horthysták Győrött.

Az októberi napokban hirtelen Győrött termett bizonyos Somogyváry Lajos százados, horthysta tiszt. Megérezvén az ellenforradalmi szelet, Münchenből repülőgéppel sietett Magyarországra és Győrbe érkezve azonnal élére állott az ellenforradalomnak. Programot is adott, amelyet a győri rádió mikrofonjába mondott be s ott hangszalagra vették. Íme néhány szemelvény Somogyváry úr programjából:

„Somogyváry Lajos, az ebben a pillanatban is vérét hullató ifjúság küldötte (!) eljött Győrbe, a rádióhoz azzal, hogy haladéktalanul megalakítjuk az ellenkormányt. Nagy Imre kormánya minden alkotmányos alapot nélkülöz, 20—30.000 fegyveres briganti és martalóc áll csak mögötte… Elhatároztuk, hogy még ma honvédelmi, illetve hadműveleti kormánybiztosságot állítunk fel, honvédelmi és belügyminiszteri jogkörrel… Nem lehet egyetlen egy közöttünk, aki az elmúlt 12 éves rezsim alatt bármely vezető posztot vállalt… Elhatározott szándékunk, hogy felvesszük a kapcsolatot a külföldi kormányokkal…”

…„Kísérletet teszünk arra, hogyha nem tudunk megfelelő rádióhoz jutni, visszafoglaljuk (!) az igen csekély erővel védett nagyadókat vagy külföldről fogunk megfelelő adóállomáshoz jutni a legrövidebb időn belül. Mindent megteszünk, hogy a külföldön élő magyarok … önkéntes szabadságharcos ezredeket szervezzenek és küldjenek, mert minden perc drága. Az a kérésem és ezt kérjük mindenkivel és a Szabad Európával is közölni, keressenek összeköttetést a Somogyváry Lajos vezetése alatt felállítandó győri forradalmi minisztériummal és a hadműveleti kormánybizottsággal… Minden magyar munkás tudja mi a kötelessége. A gyárakban és bárhol a munkát azonnal abbahagyni, hogy csak az újra megalakítandó kormány parancsára kezdjék meg. Azon kívül vidéken és mindenütt a megbízhatatlan embereket őrizetbe kell venni.”

Jelentkezett a Győri Gyapjúfonó és Szövőgyár volt főrészvényese, egy Kertész nevű tőkés is. Eddig nyugaton élt, majd a magyarországi események hírére Bécsbe érkezett azzal a céllal, hogy visszajöjjön és Győrött az „üzemét” átvegye. Üzeneteket küldött a gyár főmérnökének, hogy „tárgyalni” akar véle a „gyáráról”.

Azt hisszük ebből elég ennyi.

Győrben megkezdték tevékenységüket az ellenforradalom terrorista csoportjai. Németh Vendel 50 éves megyebizottsági munkatársat egy kb. 20 főből álló fasiszta csoport az utcán feltartóztatta, elkezdte ütlegelni és be akarta dobni a Dunába. Két magyar katona mentette ki kezeik közül. Az ellenforradalmárok hozzáfogtak fegyveres különítményeik kiépítéséhez és a tervezett kegyetlenkedések tömeges végrehajtásához, de erre már nem volt elég idejük.

Szekszárdon

a város reakciós elemei Vették hatalmukba a nemzeti bizottságot. A tanács vezetőit önhatalmúlag leváltották és helyükbe a régi világ főszolgabíróit és szolgabíróit állították. A megyénél egy öttagú jogászbizottság vette át az irányítást, köztük dr. Marth, dr. Farkas és dr. Simon volt főszolgabírák. A járási tanácsnál dr. Pető Antal, dr. Taba György és dr. Mező László volt szolgabírák lettek a vezetők. Az összegyűlt községi küldötteknek egyszerűen kijelentették, hogy a régi vezetők közül egy sem maradhat és az általuk kijelölteket kell elfogadni.

Füzesabony

községben november 3-ára Virradó éjszaka Gál János kulák, Gál Kiss János és Koródi István munkakerülő kocsmatöltelékek vezetésével egy csoport ledöntötte a szovjet emlékművet, majd a tanácsháza elé vonultak, meg akarták verni a tanács vezetőjét. Mivel a tanácsházán nem találtak senkit, elmentek a községi begyűjtési megbízott lakására, ahol beverték az ablakokat, a begyűjtési megbízottat, aki Budapestről vidékre helyezett munkás, a lakásáról a tanácsházára hurcolták, összeverték és egy szobába zárták. A kulákok által összegyűjtött csoport a község volt horthysta főjegyzőjét, egy Fecske nevezetű egyént „kiáltotta ki” a község vezetőjének. A volt főjegyző vezetésével létrejött a „munkástanács”, melynek első ténykedéseként elzavarták helyéről és súlyosan bántalmazták Kovács Lajost, a földműves szövetkezet ügyvezetőjét. Antiszemita jelszavakat kiáltozva vonultak a textil-üzlet elé, ahonnan elzavarták az üzletvezetőt. A begyűjtési megbízott családját (feleségét és kisgyermekét) a lakásából az utcára dobták, nem engedték meg a szomszédnak, hogy helyet adjon a gyereknek. A Gál János által vezetett csoport megrohanta a rendőrőrsöt, onnan fegyvereket szerzett, a fegyverekkel felvonultak a járási pártbizottsághoz, azt elfoglalták és a páncélszekrényben levő 18 000 forintot elvitték.

Mezőtárkány

községben a budapesti üzemből odakerült községi tanácselnököt, aki Heves megye egyik legrégibb községi tanácselnöke, súlyosan bántalmazták: kétoldali bordatörése van és tüdő vérzést kapott: 9 éves kisfiát úgy összeverték, hogy ágyban fekvő beteg lett. Feleségét két ajtó közé szorították, hogy ne tudjon elmenekülni.

Pápán

október 31-én hajnalban megkezdték a vezető kommunisták lefogását. Letartóztatták Pandúr Sándor járási tanácselnököt. Pap Józsefet, a rendőrség járási vezetőjét és másokat. A városból közel 40 kommunistát hurcoltak el, bár ezek egy részét később visszaengedték. Kijelentették, hogy a fogvatartottak közül egyeseket internálni fognak, másrészüket kivégzik. E tettük végrehajtását a szovjet csapatok bevonulása gátolta meg.

Miskolcon

a rendőri szervek felszámoltak egy ellenforradalmi csoportot, amely párttagokról, becsületes dolgozókról listát készített, hogy a listán szereplő személyeket kivégezzék. November 3-án ez a csoport 22 személyt kivégzett. Fegyveres csoportok behatoltak a megyei rendőrség épületébe, ahonnan kihurcolták Gáti rendőr alezredest, Raduly rendőr századost, Strelecz rendőrhadnagyot, Juhász államvédelmi hadnagyot és Antal rendőrtörzsőrmestert. Előbb megverték, majd a szovjet emlékműre felakasztották őket. Mohai államvédelmi századosnak sikerült üldözői elől megszöknie, de végülis kétségbeesésében öngyilkosságot követett el. Negyedikére további 150 személy kivégzését tervezték. További terrorcselekedeteiket azonban a szovjet csapatok megakadályozták.

Ózdon

október 29-én véres esemény zajlott le. A város egyik terén nagy tömeg gyűlt össze és lövöldözés kezdődött, melynek során egy nemzetőr tüdőlövést kapott. A tömegben valaki elkiáltotta, hogy az „ávósok lőttek”. Ezután három embert, vadállati kínzások után a munkástanács épülete előtt felakasztottak. A három közül kettő nem is az államvédelmi hatóságnál, hanem a rendőrségen dolgozott. A harmadik az államvédelem munkatársa volt. Őt otthonából hurcolták el; mintegy 3—4 kilométer távolságra lakott a lövöldözés színhelyétől és az egész dologról nem is tudott. A lövöldözés oka egyébként az volt, hogy a tömegben véletlenül (vagy provokációs célból) elsült egy nemzetőr puskája és a többi nemzetőr erre nagy lövöldözést kezdett. A három áldozat közül a másodikat ott a helyszínen fogták el, a harmadikat pedig az utcán, tehát az sem volt ott. Ezeket az embereket rettenetesen összeverték, majd a munkástanács épületébe vitték. A munkástanács később a tömeg követelésére kiadta őket. Ezután történt felakasztásuk.

Kiskunmajsán

az ellenforradalmárok kivégezték Neményi Józsefet. Neményi József 61 éves volt. 1919 óta vesz részt a munkásmozgalomban, a kiskunmajsai tanács ipari és kereskedelmi előadója volt.

1956. október 27-én 10—15 ember vezetésével egy csoport hatolt be a tanácsházára. Neményit keresték. Neményi nem volt ott. Elmentek érte a lakására és onnan a tanácsházára hurcolták, ahol ez a 10—15 főből álló csoport agyonverte.

Azután a pártbizottságra vonultak. A párttitkárt azonban nem találták meg, de megtalálták Kuklis Lukács félkarú, béna embert, aki a legeltetési bizottságnak volt a tagja és megverték. Ezután egy zsidó kiskereskedő — Krausz — házához vonultak, akit ugyancsak nem találtak meg. Antiszemita jelszavakat kiabálva megtámadtak Fischöf, a földműves szövetkezet felvásárlójának házát, azt feldúlták, összerombolták a berendezést. Fischöf maga a tetőn keresztül menekült meg. A tömeg nekiment és ugyancsak megverte Balog Benjámin dolgozó parasztot, aki a legeltetési bizottság elnöke volt.

Az események után megválasztották a falu úgynevezett munkástanácsát, amely csupa kulákból, feketézőből, csendőrökből és a börtönből kiszabadítottakból állt. Jellemző, hogy az új rendőrség parancsnoka Karcsú József, volt csendőrőrmester lett.

Mihályin

1956. október 27-én Maróti Mihály volt horthysta jegyző vezetésével alakították meg a „Nemzeti Tanácsot”, amelybe bevontak két volt csendőrt is. Ezek közül Kiss Lajos volt csendőr és ifj. Halász István november 1-én fegyveresen betört a párttitkár lakására. A párttitkárt kihurcolták és megverték.

Téten

október utolsó napjaiban, volt nyilas elemek egy Baumgartner nevű nyilas vezetésével megalakították a nyilaskeresztes pártot és rettegésben tartották a lakosságot.

Újkéren

Horváth Béla 85 holdas kulák, aki 1949-ben önként ajánlotta fel földjét az államnak, október 26.-án fegyveres bandával állított be a községi tsz. épületébe, ahol az ott lakó tsz. tagoktól azt követelte, hogy 24 órán belül takarodjanak ki az épületből és leltár szerint adják vissza gazdasági felszerelését.

Bősárkányban

október 27-én egy kulákok által vezetett csoport betört a községi tanácsházba, eltávolították onnan a tanács tagjait és új tanácselnöknek Kiss Andorka András kulákot tették meg. Ezután fegyveresen betörtek a párttitkár lakására, elhurcolták a pártházba, ahol minden iratot széttéptek és kijelentették, hogy a szegények ideje lejárt, átveszik a vezetést és visszaállítják a régi világot.

Csornán

1956. október 26-án Plénár Imre, volt kocsmáros és mások vezetésével tüntetést szerveztek, amibe rövid időn belül bekapcsolódtak a községben megbúvó összes reakciós elemek. A tüntetésben a község lakosságának mintegy 6—8 százaléka vett részt. Ez a réteg saját köréből „Nemzeti Bizottságot” alakított. A Nemzeti Bizottságban a vezető szerepet Czinder György, volt nyilas főjegyző töltötte be. Czinder György apja 1920-ban egyik vezetője volt az ellenforradalmi fehérterrornak, brutális módon gyilkolta a becsületes dolgozókat. Czinder György öccse, Czinder János az 1956. október 26-i események során elsőnek követelte, hogy a volt csendőrök azonnal öltözzenek be csendőrruhákba és vegyék át a községben a hatalmat. Czinderék segítőtársai is mind közismert reakciós ellenforradalmi beállítottságú emberek voltak. A községi Nemzeti Bizottság elnökévé Székely Sándor, volt horthysta tisztet tették meg. Egy Ronge nevezetű volt horthysta százados Csorna katonai parancsnokává kiáltotta ki magát. A községben és környékén megbúvó volt horthysta tisztekből tiszti különítményt szervezett, amely azonnal elkezdte a fehérterror előkészítését. Ez a tiszti csoport Czinder György parancsára letartóztatta Hajtó Ferenc, volt községi párttitkárt és egy saját magukból alakított „számonkérőszék” elé állították. Ez a törvényszéki komédia jeladásul szolgált volna a többi becsületes, a népi demokráciához hű vezető ember lemészárlására. Czinder György, Székely Sándor és társai listát állítottak össze leendő áldozataikról. A november 3-án megrendezett törvényszéki komédián Hajtó Ferenctől a listán szereplő egyénekről terhelő vallomásokat igyekeztek kicsikarni. A tárgyalás után Czinder György parancsot adott a fogdát őrző katonáknak, hogy az éj folyamán a fogdában lőjék le Hajtó Ferencet. A katonák azonban, akik személyesen is ismerték Hajtót, a parancsot nem hajtották végre. A vérontást a szovjet csapatok érkezése akadályozta meg. Czinder György és néhány társa, látva az ellenforradalmi fehérterror kudarcát, nyugatra menekült.

A szegedi

úgynevezett forradalmi bizottságnak tagja lett Kovács József könyvelő. Őt tették meg a szegedi ellenforradalmi fegyveres erők parancsnokává.

Kovács 1926-ban született Békéscsabán. 1944-ben Nyugat-Németországba menekült, ahonnan 1946-ban tért vissza. 1949-ben népi demokrácia ellenes politikai bűncselekményért börtönbe zárták. Büntetését letöltve, Röszkén lett könyvelő, az október 23-i események után az ellenforradalom egyik legaktívabb szervezője lett. Ő adott utasítást az ávósok és politikai személyiségek letartóztatására és a börtönben levő foglyok kiszabadítására. A bankból 100 000 forintot vitt el a „forradalom céljaira”.

Kovácsnak Szegeden két titkos lakása is volt, még a 23-i események előtt. Az ellenforradalmi rendőrség megalakulásakor apját, aki a felszabadulás előtt a horthysta rendőrség egyik vezető tisztje — százados — volt, mint tanácsadót a rendőrségbe vitte be dolgozni. Kovács tartotta az összeköttetést a Szeged-környéki felkelőkkel, így többek között a Makó városiakkal is. Ő adott utasítást Kertes Endrének, a ruhagyári munkástanács elnökének, hogy szervezzék meg az ellenállást és ha az elfoglalás veszélye fenyeget, gyújtsák fel a Ruhagyárat is. Kertesék nem hajtották végre Kovács egyetlen parancsát sem.

Baján

november 2-án 21 órakor ellenforradalmárok megtámadták a járási kapitányság épületét. A támadók géppisztolyokkal tüzeltek az épületben levő személyekre, aminek következtében Zeleckó Benjámin rendőrfőhadnagy, közrendvédelmi parancsnokot agyonlőtték, ugyanakkor több lövéssel súlyosan megsebesítették Bogács Géza rendőrfőhadnagyot, á kapitányság vezetőjét, Lőrincz István rendőrtörzsőrmestert és András István rendőrhadnagyot.

Szombathelyen

1956. október 27-én, 22 órakor nagyobb csoport támadást indított egymásután a volt ÁVH, a pártbizottság és a megyei börtön épületei ellen. A támadók leütötték Magyar István, bv. főhadnagy börtönparancsnokot, utána a foglyokat kiengedték a börtönből.

A magyar események a nyugati sajtó tükrében

Ha végigtallózunk a nyugati sajtó hasábjain, hosszan sorolhatjuk az egymás mellé kívánkozó idézeteket, melyek kétségbe vonhatatlanul bizonyítják, hogy a nyugati polgári körök is világosan látták a magyarországi ellenforradalmi erők előretörését és terrorakcióit. Ezek az idézetek, ha mégoly hézagosan is, összefüggő filmszalag kockáiként vetítik az elfogulatlan szemlélő elé a torlódó eseményeket és azok vészes következményeit, a magyar szélsőjobboldali és fasiszta csoportok szövevényes nemzetközi kapcsolatait, és a Rákosi—Gerő-féle vezetés bűnei ellen mozgásba lendült népmozgalom ügyes és gondosan előkészített kihasználását az ellenforradalom céljaira.

Az október 30-a után már nyílt sisakkal fellépő ellenforradalom előzményeire fényt vet Allan Dullesnek, az amerikai kémszervezet vezetőjének ismert és már idézett kijelentése, hogy „mi előre tudtunk a magyar felkelésről”.

A „Szabad Európa Szervezet” szerepe.

A nemzetközi összefüggésekre, a szerteágazó előkészítésre utal a párizsi Le Monde november 22-i számának hosszú cikke, amely a többi között ezeket mondja:

„A legmagasabb amerikai személyiségek a legkisebb alkalmat is megragadták, hogy kifejezzék érdeklődésüket a kelet európai népek iránt, hogy ellenállásra buzdítsák őket, és hogy hangsúlyozzák: mindazok, akik a szabadságért harcolnának, élveznék Amerika támogatását… 1949-ben a hidegháború kellős közepén hatalmas szervezet alakult, névlegesen ugyan magánjelleggel, valójában azonban a Külügyminisztérium irányítása alatt: a Szabad Európa Bizottság. A szervezet vezetőségének elnöke Allan Dulles lett, a Központi Hírszerző szerv akkori helyettes vezetője, ma főnöke. A bizottságot azzal a kettős céllal hívták életre, hogy kezébe vegye a háború utáni politikai emigráció szervezését és irányítását és biztosítsa a vezető szerepet a Kelet-Európának szánt propagandában. New-Yorkban nemzeti bizottságokat hoztak létre, amelyeknek tagjait az amerikaiak válogatták ki. Anyagilag támogatták őket, s ez lehetővé tette számukra, hogy monopolizálják az emigráció képviseletét. Ugyanakkor felállítottak egy rádióállomást Holzkirchenben, München mellett, mintegy 100 magyar munkatárssal. Ez a rádió naphosszat közvetített Magyarország számára olyan műsort, amelynek az volt a célja, hogy hallgatóiban erősítse a kommunista rendszerrel szemben az ellenállás szellemét. Az adások fő témája: Amerika hatalma és elhivatottsága a rab népek megsegítésére. Másrészt a „Kereszteshadjárat a szabadságért” nevű szervezet, a Szabad Európa Bizottság testvérvállalata időnként léggömbök ezrei útján röpcédulákkal árasztotta el Magyarországot, hogy a lakosságot egy nem létező felszabadítási bizottság nevében ellenállásra buzdítsa… A felkelés idején a Szabad Európa rádió felhívásait bizonyára igen sokan követték… Vajon nem azért folytatták-e napokon át a hiábavaló harcot, mert követték a Szabad Európa rádiónak az amerikai elnökválasztás előestéjén adott tanácsát, amely biztosította hallgatóit, hogy ha a fegyveres felkelés folytatódna az elnökválasztás eredményeinek kihirdetése után is, akkor a washingtoni kormány felléphetne Magyarország érdekében.”

A felkelés közvetlen előkészítéséről ad képet a Berliner Zeitung november 20-i száma, amely a magyarországi ellenforradalmi erők nyugat németországi kapcsolatait ismerteti:

„A kiképzett magyar emigránsok részvétele a magyarországi véres eseményekben most már kétségtelenül megállapított tény. Münchenben ismeretes lett, hogy a felső-bajorországi Traunstein közelében egy amerikai vezetés alatt álló tábor van, amelyben Franco-Spanyolországból származó katonatisztek és a magyar fasiszta szervezetek tagjai képezik ki az embereket a gerillaharcra. Október 20-a után ebbe a táborba nagy csoport magyarországi sváb érkezett, olyan emberek, akik 1945-ben Nyugat-Németországba menekültek, mivel a fegyveres SS tagjai voltak … Ezeknek szervezetük is van, amely Münchenben Himmelreich Strasse 3. sz. alatt működik.

Október 24-én, 25-én és 26-án a traunsteini tábor „gerillatanulóit” csoportokban Ausztriába szállították és onnan szanitéc-repülőgépeken és autókon Magyarországra csempészték. Az volt a feladatuk, hogy a magyarországi német kisebbséget, amely kb. 300 000 főt számlál, a népi demokratikus rendszer elleni harcra lázítsák …”

Az újság a továbbiakban arról is beszámol, hogy ezek a különleges megbízatással Magyarországra szállított fasiszták részben már vissza is tértek a traunsteini táborba. Müncheni újságírók megkísérelték, hogy velük beszéljenek, de az amerikai hatóságok tisztviselői nem engedték be őket a táborba. A lap beszámol arról, hogy Nyugat-Németország más részeiből is küldtek fasisztákat Magyarországra, így a „Magyar Harcosok Szövetségéinek, a „A Magyar Szabadság Mozgalmá”-nak és hasonló szervezeteknek a tagjait. Október 20-a után, írja továbbá, Münchenben és a München körüli repülőtereken Regensburgból, Stuttgartból és más nyugat-német városokból jövő fegyveres magyar csoportok jelentek meg. A müncheni lakossággal folytatott beszélgetésekben ezek a horthysták nyíltan megmondották, hogy mint az „ország urai” készülnek Magyarországra visszatérni.

Még ékesebben szól erről a nyugati fasiszta magyarok lapja, az „Új Hungária” november 2-i száma:

„Megmozdult a magyar emigráció. A menekült magyarok legnagyobb németországi gyűjtőhelyén, a walkai táborban az ott tartózkodó magyarok lelkesedésükben rohamzászlóaljakat alakítottak. Az a tervük, hogy függetlenül minden más eseménytől és a nyugati állásfoglalástól előnyomulnak Magyarország felé.

Londonban ugyancsak önkéntes zászlóaljak alakultak … Franciaországból, Németországból, Ausztriából és más európai országokból magyar fiatalok és emigráns katonák egyéni kezdeményezések alapján úton vannak Magyarország felé, vagy talán már át is léptek a határon…”

I. M. Biszaga, Nyugat-Németországban élt ukrán nacionalista, volt szovjet állampolgár, aki hazájába való visszatérésre jelentkezett, Berlinben nyilatkozott az ukrán nacionalista disszidáltak szervezetének tevékenységéről. Nyilatkozatából idézzük a következőket:

„Néhány napja annak, hogy életem nagy lépésére szántam el magamat. Ennek meg kellett történnie, mivel nem tudtam tovább nézni mindazt a hazugságot és bűnös tevékenységet, amelyet az ukrán nacionalisták szervezete nyugaton végez…

A ZCS OUN (ukrán nacionalista szervezet) egyik tevékeny vezetőjének, Vladimír Leniknek a szavaiból néhány héttel a magyar események kezdete előtt tudomásomra jutott, hogy Bandera, Kasuba és Lenkavszkij gazdáik utasítására Ausztria területén mintegy tíz különítményt szerveztek az ukrán nacionalista szervezetek tagjaiból diverziós és aknamunka végrehajtására.

Ez év augusztusában Bandera és Lenkavszkij személyesen Ausztriába utaztak, hogy ellenőrizzék ezeknek a különítményeknek a felkészültségét. Majd Münchenbe való visszatérésük után zárt ajtók mögött elégedettségüket fejezték ki a jó felkészülés felett.

Néhány nappal a magyar események előtt egész véletlenül megtudtam Leniktől, hogy ezeket a csoportokat, amelyeket még augusztusban létrehoztak Ausztria területén, diverziós munkáira Magyarországra fogják küldeni. Lenik kijelentette nekem, hogy fontos esemény előestéjén állunk és javasolta, hogy utazzak Magyarországra. Kijelentette, hogy nem fogom sajnálni, mivel ezt a munkát jól meg fogják fizetni…

A magyar események megkezdődése utáni napon Vladimir Lenik a „Slách Peremogi” (A Győzelem Útja) című ukrán emigráns lap tudósítójának álcázva magát, az osztrák—magyar határra ment és OUN-ista bandákat dobott át Magyarországra. Ezen kívül a banderista szervezet vezetője, Iván Kasuba, Münchenből és környékéről még néhány csoportot küldött, amelyek Kisbarnaki horthysta tábornok csoportjaival együtt odautaztak terrorcselekmények végrehajtására…

A banderisták feladata az volt, hogy pánikot keltsenek, lőjenek a szovjet katonákra és tisztekre, támadásokat intézzenek ellenük és megsemmisítsék azok családjait. A fenti csoportok orosz-, ukrán- és magyar-nyelvű röpcédulákat vittek magukkal és ami a fő: amerikai fegyverekkel voltak ellátva.”

Élelmiszer helyett kézigránát

A nyugati sajtóban a nagy titoktartás ellenére is jelent meg hír arról, hogy hadianyagot küldenek a magyarországi felkelőknek, mégpedig csempészúton. A hamburgi „Welt am Sonntag” november 4-i száma riportjában arról számol be, hogy egy magyar nőtől a következő felvilágosítást kapta:

„Csak szombaton kaptuk az első élelmiszerszállítmányt, Egy külföldi, aki folyékonyan beszélt magyarul, 4 kocsirakomány pléhdobozt adott át nekünk és figyelmeztetett, hogy nagyon óvatosan nyissuk ki azokat. Csak később értettük meg a szavak értelmét. 200 pléhdoboz kézigránátokkal volt tele.”

Önmagában is jellemző, hogy a „Welt am Sonntag” szóban-forgó számát a nyugat-német kormány sürgősen elkobozta.

Érdekes jelentést közölt november közepén a Newyork World Telegramm and Sun, amely szerint a volt náci tábornok, Gehlen által vezetett nyugat-német kémszervezet tevékenyen hozzájárult az ellenforradalom kibontakozásához. Az amerikai lap tudósítója azt írja, jól tájékozott diplomáciai körökben megerősítik, hogy Gehlen tábornok ügynöki hálózatának jelentős szerepe volt a magyarországi felkelésben. Gehlen tábornok egyébként közvetlenül Adenauer kancellártól függ és a kancellár rendelkezésére bocsátott külön alapból finanszírozzák szervezetének működését.

A magyarországi események ilyen gyanús külföldi vonatkozásait olyan nagytekintélyű politikusok is világosan látták, mint Nehru indiai miniszterelnök, aki november 19-én az indiai parlamentben kijelentette:

„Meggyőződésem, hogy a magyar felkelés fasiszta elemei részére külföldről szállítottak fegyvert.”

Ami a magyarországi előzményeket illeti, már a bevezetőben utaltunk a Daily Mail tudósítójának büszkélkedve írt közlésére: „Az elmúlt napokban együtt ebédeltem azokkal az emberekkel, akik egy egész éven át dolgoztak az e héten kirobbant felkelés előkészítésén”.

Megmozdultak valamennyien, a levitézlett politikusok, a horthysta katonatisztek is. A Le Monde november 3-i számában így irt:

„Sok emigráns áramlik Budapestre és erősíti a jobboldali pártokat.”

Az AFP hírügynökség ezekben a napokban a következőket jelenti:

„A Király tábornok által létrehozott kommunista-ellenes ellenállási mozgalomról teljes joggal feltehető, hogy erős támasza van a Nyugat-Magyarországon állomásozó egyes helyőrségekben, amelyek az ezen a héten teljesen nyitva álló osztrák határon tartózkodnak. Az Ausztriába és Németországba szökött magyar emigránsok mozgalmai kétségtelenül éltek is ezzel a lehetőséggel.”

A Reynolds News:
Fennáll egy szélsőséges fasiszta rezsim lehetősége.

Ugyanez a hírügynökség közli október 31-én:

„Megerősítést nyert, hogy Nyugat-Magyarországon lázas sietséggel szélsőséges katonai szervezeteket hoznak létre, hogy azok beláthatatlan következményekkel járó politikai akciókat kezdjenek. Ezek a szervezetek már kapcsolatokat létesítettek az egykori „tűzkeresztes”-ekkel (a francia tudósító az egykori francia fasiszta szervezet nevén említi a nyilaskereszteseket — a szerk. megjegyzése) és ultra nacionalistákkal, akik Ausztriában tartózkodnak. Magyarországon az 1919-es Horthy-puccs emléke kísért.”

Az Osterreichische Volksstimme október 30-i száma szerint:

„Egyes határállomásokon szabályos vezérkarokat állít fel az ellenforradalom. Az utóbbi napokban, az ún. menekült magyarok közül az ellenforradalom nagyszámú ügynöke lépte át a határt, hogy ott, mint mondják, „csatlakozzanak a felkelőkhöz”. Mint a tegnapi Daily Telegraph írja, közvetlen kapcsolatuk van a salzburgi ellenforradalmi főközponttal. Még Bajorországból és Nyugat-Németország más vidékeiről is, osztrák területen keresztül, ellenforradalmi csoportokból álló szabályos szállítmányok érkeztek.”

Íme, így dolgozott a külföldi reakció, így próbálta — s tegyük hozzá, nem kevés sikerrel — a tömegek jogos elégedetlenségét megnyergelni, s a tömegmozgalmat saját irányításával egy ellenforradalmi puccskísérlet eszközévé tenni. A külföldi lapok tudósítói ezekben a napokban így jellemezték a torlódó magyarországi eseményeket.

A londoni Reynold’s News szerint:

,,A magyar „forradalmárok” jobboldali radikálisok . . . Magyar fasiszták özönlenek külföldről Magyarországra… Fennáll egy szélsőséges fasiszta rezsim lehetősége, Horthy admirális és Szálasi követőinek vezetése alatt.”

A párizsi l’Express című polgári lap november 9-i számában így írt:

„A Nagy-kormány november 1-én a zavar nyilvánvaló jeleit mutatta. Gyakorlatilag hatalom nélkül engedményeket tett. mind jobbra, mind balra… A haragvó tömeg vadul öldökölt, s a politikai rendőrség tagjai nem voltak az egyedüliek, akiket meglincseltek. Vidéken a jobboldal a felszínre került, és bizonyos nemzeti tanácsok többé-kevésbé náci irányzatokat mutattak. Hemzsegni kezdtek az új politikai pártok.”

A helyzetet a londoni Times bécsi tudósítója a lap november 3-i számában így jellemezte:

„Múlt szombaton (okt. 27-én) az volt a kérdés, milyen messzire mehet Mister Nagy a forradalom követelései elé. Tegnap már minden határon túlment.”

Egy vidéki német lap, az „Aalener Volkszeitung” szerint:

„Nagy Imre végzete, hogy a mozgalom, amely számára megnyitotta a visszatérés útját, a döntő pillanatban egyértelműen antikommunista és szovjetellenes vonást öltött.”

„A csőcselék terrorja a napirenden.”

Az ellenforradalmi terrorista csoportok a kormány tehetetlenségével és hátrálásával egyidejűleg fokozták a hajszát a népi demokratikus rendszer hívei ellen. Több nyugati tudósító részletesen beszámol a kegyetlenkedésekről, a kirajzolódó fehérterror borzalmairól. Az események iránya ekkor már nem volt kétséges. Jellemző ebből a szempontból az angol Reuter hírügynökség jelentése:

„Bizonyos információk szerint a fasiszta mozgalom egykori tagjai megkísérlik pártjukat újjászervezni. A felkelés, amelyet kezdettől fogva gyenge jobboldali csoportok támogattak, olyan helyzetbe csúszott át, amelyben a Horthy restaurációért fellépő elemek győzelme már nem lehetetlen. Tegnap óta Budapest utcáin embervadászat folyik. Az államvédelmi rendőrség tagjait, mint a kutyákat agyonütik, lámpavasakra, erkélyekre akasztják őket. Az egész országban olyan jelenetek játszódnak le, amelyek a „fehérek” 1919-es visszatérésére emlékeztetnek. A magyar politika jobbratolódása az ország demokratikus elemeit méltán nyugtalanítja.”

A svéd Stockholm Tidningen november 1-én Gunnar Kumlien jelentését közli a következőkről:

„Az egyik Budapest felé vezető út menti kisebb faluban tanúja voltam, miképpen lincseltek meg egy kommunista vezetőt. Ez a község tanácsházán történt. Igen sokan csoportosultak körülöttem, parasztok, katonák, felkelők. Hirtelen elkiáltotta magát mellettem egy ember és a következő pillanatban vadállatként ugrott előre és rávetette magát egy másik emberre. Ettől a kommunista vezetőtől bizonyára meggondolatlanság volt ilyen hamar mutatkozni, mert felismerték — és azután az egész villámgyorsan játszódott le. Az az ember másokat hívott oda és a lincselés megkezdődött. A kommunista kezét feje fölé téve igyekezett védekezni, miközben ütések zuhantak arcára, hátára, hasára, utána patkós csizmasarokkal rugdosni kezdték. Eleredt a vére, míg végül is elterült a padlón és a rögtön ítélet végétért.”

Ugyanezekben a napokban, október 30-án Gordon Shepherd, a Daily Telegraph tudósítója így írt:

„A katonai és rendőri egységek által nem korlátozott erőszakosság ragadta karmaiba Budapestet. A rendszer teljesen tehetetlennek látszott a helyzet kézbentartását illetően és óránként adott újabb ígéreteket a rádión keresztül.”

Sefton Delmer, a Daily Expressben október 31-én szintén, hasonló megállapítást tett:

„Most pedig a csőcselék terrorja kerül napirendre … A lincstörvény rendszere, melyhez csatlakozott a kisegítő karhatalom.”

„Mindszenty az új rend jelképe.”

Ezek után írta diadalmasan a Bild-Telegraph október 31-i száma a következő címmel:

„Magyarországon elsöpörték a népi demokráciát”, majd elmondja, hogy értesülései szerint „mindaddig, amíg Nagy Imre van a budapesti kormány élén, mindaddig, amíg akárcsak egyetlen kommunista is van abban képviselve, addig egy ilyen kormányzat számára a felkelők között nem fog többség kialakulni… A kommunista-ellenes erők meg vannak győződve közeli győzelmükről.”

Különös figyelmet keltett Mindszenty bíboros megjelenése az egyre jobbra tolódó politikai helyzetben. A hamburgi Der Spiegel című hetilap november 7-i száma szerint

„Mindszenty a felkelőknek antikommunista mártír-mítoszt és katolikus ideológiát nyújt.”

Később ugyanez a lap a következőket írja:

„Nyilvánvalónak látszik, a felkelés vezéreként Mindszenty aligha jöhet szóba, de feltétlenül szóba kerülhet mint egy új rend jelképe.”

A Daily Telegraph Mindszentyről így ír:

„A legtöbb megfigyelő elismeri, hogy az ő személye a jövő fejlődés egy kulcspontja …”

Különösen figyelemreméltó a New-York Herald Tribun november 20-i számában Barrett McGurn cikke, amely miután leírja Mindszenty kiszabadítását, ezeket jegyzi meg:

„Számos nyugati szakértő úgy gondolta, hogy a magyaroknak legalábbis egy ideig meg kell elégedniök egy kommunistákból és nem kommunistákból álló koalícióval, amelynek élén a kommunista, de ugyanakkor nacionalista Nagy Imre áll… Hamarosan világossá vált azonban, hogy Magyarországon a Szovjetunió nem egy Gomulka típusú nacionalista, kommunista vezetés kilátásaival áll szemben, hanem az Adenauer-féle irányzat kerül napirendre. Amikor kiszabadították a katonák Mindszentyt, már új hangok hallatszottak. Egyesek már azt is követelték, hogy alakítson új kormányt Mindszenty.

Ez az ötlet megdöbbentett sok magyarbarátot nyugaton. A nyugaton azt kifogásolták, hogy a hercegprímás politikai eszméi a XVI. századból valók. Mások viszont azt szorgalmazták, hogy Mindszenty vegyen részt egy főtanácsban, melyet azokból a nemzeti vezetőkből állítanának össze, akikben bíznak, s ez a főtanács a régensség szerepét töltené be, kinevezné a miniszterelnököt és a kormányt. A hercegprímás legközelebbi támogatói egyébként nyíltan megmondták, mit várnak az ENSZ-től: Az ENSZ-megfigyelők azonnali megérkezését Magyarországra és azt, hogy ejtőernyővel dobjanak le fegyvereket, élelmiszert és gyógyszert.”

Íme, a nyugati sajtó beszámolói nyomán is mozaikszerűek tevődik össze a kép, hova torkollott volna az az út, amelyre az ellenforradalmi erők akarták sodorni az országot, de egyben félreérthetetlenül kiderül az is, hogy mindez nem véletlen szülte tényezők Összejátszása, hanem régóta szervezett, külföldről irányított aknamunka eredménye volt.

Mindszenty bíboros jelentkezése az ellenforradalmi kísérletben

Mindszenty bíborost a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedésben betöltött irányító tevékenységéért 1948 végén tartóztatták le. A bíboros, mint a kapitalista-földbirtokosi restaurációs erők egyik vezető képviselője vált közismertté, és mint ilyent ítélték el.

A püspöki kar kérésére a magyar kormány a múlt évben hozzájárult ahhoz, hogy Mindszenty — egészségi állapotára való tekintettel — a börtönt elhagyja. Azóta Felsőpetényben egy kastélyban lakott házi őrizetben. Ez természetesen megkönnyítette részére az érintkezést másokkal.

Az ellenforradalmi erők horthysta vezető rétege Mindszentyt mint „pártokon felül álló” s egyben a katolikus egyház mozgósítására is képes politikai vezetőt akarták legalább is egy átmeneti időre, a Nagy Imre kormány félretolásával előtérbe állítani. Október 29-én és 30-án már nyílt agitációt folytattak egy „Mindszenty-kormányért”. A Rákóczi-téren már gyűlést is szerveztek ezzel a követeléssel. Ugyanakkor megszervezték Mindszenty kiszabadítását a házi őrizetből és Budapestre hozását.

Mindszentyt október 30-án hozták el a felsőpetényi kastélyból és a Rétságon állomásozó páncélos ezred laktanyájába vitték, majd október 31-én kísérték Budapestre.

Budapestre jövetele után Mindszenty gyorsan tájékozódott és 3-án, szombaton este a rádióban „szózattal” lépett fel, melyben minden önmegtartóztató igyekezete mellett is elég nyíltan kifejtette az ellenforradalom célkitűzéseit.

A bíboros a népi demokratikus rendről nyíltan, mint „bukott rendszerről” beszélt Az ellenforradalom felülkerekedését ő már ténynek deklarálta. Kerülte ugyan azt, hogy egyenesen kifejezze a tőkés-földbirtokos rendszer visszaállítását célzó törekvésüket, viszont nyíltan hirdette, hogy a magántulajdon a helyreállítandó rend alapja. A lényeget megmondta: a köztulajdonon alapuló szocialista építéssel végezni fognak, egyben a népi hatalomnak véget vetnek.

Mindszentyt is — mint a burzsoá restauráció más vezető politikusait — óvatosságra késztette az a körülmény, hogy a szovjet csapatok Budapest határában voltak és hírek érkeztek új szovjet egységek érkezéséről. Ezért kerülte a részletekre kiterjedő állásfoglalást. „Szózatom más részletekre tudatosan nem terjed ki — szólt ő —, mert amit mondottam, világos és elég”. Világos és elég volt az előbújó bukott tőkések, földbirtokosok és más reakciós elemek számára. Még nem rukkolt elő a földreform visszacsinálásának „részleteivel”, az államosított vállalatok visszaadásának a „részleteivel” sem, mert a néppel ezt még tudatosan nem akarta közölni. A fenyegetést azonban nem mellőzte a bíboros úr. Hangsúlyozta, hogy „a törvényes felelősségre vonásnak minden vonalon” be kell következnie. Nem más ez, mint általános hadjárat meghirdetése a proletárhatalom harcosai ellen. Ebből is, félig kimondott restaurációs állásfoglalásából is egyértelmű volt, hogy az ellenforradalom nyílt szószólója lépett fel egyházi köntösben a politikai életben. Megértették ezt nemcsak a volt bankárok, gyárosok és földbirtokosok, hanem a nép legöntudatosabb része is.

Mindszenty fellépése nem egy személy jelentkezése. Ez időben „katolikus néppárt”, „demokrata néppárt”, „keresztény front”, „Jézus szíve szövetség”, „keresztény ifjúsági párt”, különböző keresztény ifjúsági szervezetek, a horthysták „pártonkívüli” cserkész-szervezete stb., stb. is jelentkezett már a politikai és társadalmi életben. A horthysta ellenforradalmi erők előszedték régi zászlóikat és nyílt támadásra indultak a politikai vezető szerepért, félretaszítva a polgári restaurálás demokratikusabb csoportjait. Politikai céljaik biztosítására megszervezték fegyveres különítményeiket. Eme erők előretolt vezéralakja lett a bíboros, akinek révén a vallásos tömegek megnyerésére is számítottak. Mindszenty jelentkezése azonban figyelmeztetés volt azok számára, akik a népi hatalom megtisztításáért, de egyben annak megvédéséértküzdöttek. Mindszenty fellépése jeladás-féle is lett: ellentámadásba kell menni a burzsoá restaurátorok ellen, a népi hatalom védelmezéséért.

(Idézet: – Ellenforradalmi erők a Magyar októberi eseményekben – című könyvből)
SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!