Gruevszki a tiranai magyar nagykövetség egyik autójával hagyta el Albániát
Egy albán lap, a Shekulli azt írja, hogy Nikola Gruevszki bukott macedón kormányfő – aki a 2 éves börtönbüntetése letöltése helyett Magyarországra jött, és menedékkérelmet nyújtott be –a közúti nyilvántartórendszer adatai alapján vasárnap 19:11-kor a tiranai magyar nagykövetség autójával jutott át Albániából Montenegróba.
A lap még a rendszámot is tudni véli: CD1013A. (Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, használ-e ilyen rendszámú autót a tiranai magyar nagykövetség. Amint válaszolnak, a cikkünket frissítjük.) A macedón kormány szerint Macedóniából Albániába illegálisan, a zöldhatáron át jutott el a volt miniszterelnök.
Frissítés: A Balkan Insight azt írja, az albán rendőrség megerősítette az információt, és közölte, hogy Gruevszki utasként egy magyar diplomataautóban a saját személyi igazolványával hagyta el az országot, még azelőtt, hogy az Interpol november 13-án kiadta a körözést.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta: a magyar kormány nem segítette Gruevszkit abban, hogy elhagyja Macedóniát. Azt nem tette hozzá, hogy Albániából már magyar kocsival vitték el.
A macedón Kanal5 azt írta, korábban a tiranai magyar nagykövetség sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó, hogy Gruevszki a követségen töltött-e egy éjszakát. (444)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta: a magyar kormány nem segítette Gruevszkit abban, hogy elhagyja Macedóniát. Azt nem tette hozzá, hogy Albániából már magyar kocsival vitték el…”
– A kérdésre Gergő megválaszolt! „Emezt” meg nem kérdezték tőle AKKOR!
Egyszóval EGYRE NAGYOBB nemzetközi érdeklődés közepette zajlik a két „putyinista” gazember ügye. Mesébe illő szökési történetekkel fűszerezve.
Az odáig rendben van, hogy Döbrögi MEGÉRTÉSBŐL bevállalta a befogadást. A – reméljük hamarosan időszerűvé váló VISZONZÁS – csalfa reményében! (Gruevszki – HACSAK VALAMI NAGY DOLOG NEM TÖRTÉNIK KÖZBEN – immáron élete végéig űzött vadként kénytelen bolyongani a világban. Döbröginek tehát NEM FOG TUDNI SEGÍTENI AKKOR, AMIKOR A VAJDÁNAK IS FORRÓ LESZ A LÁBA ALATT A TALAJ.)
Ártani viszont igencsak sokat ártott Döbröginek, hiszen ő maga kürtölte tele a világot Youdapesti jelenléte hírével. Pedig maradhatott volna Szerbiában IS, vagy AZONNAL TOVÁBB IS UTAZHATOTT VOLNA. Akár Azerbajdzsánba is. De nem!
Sokkal izgalmasabb lehet EZ A KÉRDÉS, hogy MIÉRT ITT, ÉS MIÉRT JELENTETTE BE?
Néhány nappal az után, hogy Youdapesten elismerték: PAKS-II. még legalább 12 év…
Mindenesetre Gruevszki jól betartott a vajdának a lepcseskedésével.
A vajdaság Gyarmati Terület IT. nem is igen tud mit kezdeni a dologgal! A témában úgy kussol a döbrögista kórus, mintha meg sem történt volna!
Örülhetnek (?) a nyugdíjasok – hamarosan pénzt hoz a postás
A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak – jelentette be Rétvári Bence.
Tavaly 12 ezer forint volt a nyugdíjprémium, míg most 18 ezer forint a maximális összeg. A prémiumot nemcsak a nyugdíjasok, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője elmondta, a kézbesítés november 30-áig tart, a nyugdíjkifizetési naptárnak megfelelően. A nyugdíjprémium és a nyugdíj egy utalványon érkezik, így a jogosultak egy összegben kapják meg, de a szelvényen külön feltüntetik a két összeget.
Rétvári Bence kitért arra is, hogy akik bankszámlán kapják a nyugdíjat, azoknak a folyószámlájára már hétfőn megérkezett a nyugdíjprémium. (privatbankar)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Talán mégsem minden nyögdíjast – SŐT BIZTOS, HOGY NEM MINDEGYIKET! – éri ez a hatalmas „prémiumöröm”. A balrad.ru adminjaként talán nem ildomos saját „élménnyel” untatni a blog olvasóit, de én bizony nem részesültem – e hatalmas qrmánykegyben.
Talán azért, mert csak március óta vagyok terhére a nyugdíjkasszának, havi 50 ezer forint erejéig. Nem föltételezem, hogy „kivételezett” helyzetben tartaná qrmányunk b. személyemet (bár ezt is tudnám cáfolni), ám HA NEM VAGYOK EGYEDÜL A NEM „PREMIZÁLTAK” LISTÁJÁN, akkor talán jogos lehet a kérdés: AKKÓ MOST MI VAN?
A mai helyzetben a háború kérdése a döntő kérdés. A gazdasági bomlás és az élelmezés állapota, a földkérdés és a politikai szabadság csak a háború általános kérdésének részletkérdései.
Mi idézte elő az élelmiszerhiányt?
— Az elhúzódó háború, amely dezorganizálta a közlekedést és a várost kenyér nélkül hagyta.
Mi idézte elő a gazdasági és pénzügyi romlást?
— A végetnemérő háború, amely elnyelte Oroszország minden erejét és pénzét.
Minek köszönhetjük a megtorló intézkedéseket a fronton és a hátországban?
— A háborúnak és a támadási politikának, amely „vasfegyelmet” követel.
Mi idézte elő a burzsoá ellenforradalom diadalát?
— A háború egész menete, amely új milliárdokat követel, de a hazai burzsoázia, melyet a szövetséges burzsoázia támogat, nem ad hitelt, amíg a forradalom főbb vívmányait fel nem számolják.
És így tovább, és így tovább.
Ennélfogva, ha a háború kérdését megoldjuk — megoldjuk az országot fojtogató különféle „válságokat” is.
De hogyan érjük ezt el?
Oroszország előtt két út áll.
Vagy folytatja a háborút és tovább „támad” a fronton, és akkor — elkerülhetetlenül az ellenforradalmi burzsoázia kezébe adja a hatalmat, hogy belső és külföldi kölcsönök útján pénzt szerezzen.
Az ország „megmentése” ebben az esetben egyértelmű azzal, hogy a háborús kiadásokat a munkások és a parasztok bőrére (közvetett adók!), az imperializmus orosz és szövetséges cápáinak előnyére fedezik.
Vagypedig a hatalom a munkások és parasztok kezébe megy át, közzéteszik a demokratikus békefeltételeket és beszüntetik a háborút, hogy továbbfejlesztve a forradalmat, a parasztoknak átadják a földet, megszervezzék a munkásellenőrzést az iparban és a tőkések s földbirtokosok nyereségei rovására rendbe hozzák a szétzüllő nemzetgazdaságot.
Az ország megmentése ebben az esetben annyit jelent, hogy a munkásokat és a parasztokat megszabadítják a háború pénzügyi terheitől és azokat az imperialista cápákra hárítják.
Az első út arra vezet, hogy a dolgozókat a földbirtokosok és tőkések diktatúrája alá vetik, az országot a legsúlyosabb adókkal terhelik meg, Oroszországot fokozatosan kiárusítják a külföldi tőkéseknek (koncessziók!) és Oroszország Anglia, Amerika és Franciaország gyarmatává válik.
A második út megnyitja a munkásforradalom korszakát a Nyugaton, szétszaggatja az Oroszországot behálózó pénzügyi szálakat, megingatja a burzsoá uralom alapjait és szabaddá teszi az utat Oroszország igazi felszabadulására.
Ez az a két út, amelyek két ellentétes osztály érdekeit, az imperialista burzsoázia és a szocialista proletariátus érdekeit fejezik ki.
Harmadik út nincs.
Ezt a két utat éppoly lehetetlen kibékíteni, mint az imperializmust és a szocializmust.
A burzsoáziával való megalkuvás (koalíció) útja elkerülhetetlen kudarcra van kárhoztatva.
„Koalíció demokratikus platform alapján — íme ez a kiút” — írják a „honvédő” urak a moszkvai tanácskozással kapcsolatban („Izvésztyija”).
— Nem igaz, megalkuvó urak!
Háromszor léptek önök koalícióra a burzsoáziával és mind a háromszor újabb „hatalomválság” lett a vége.
Miért? Azért, mert a burzsoáziával való koalíció útja megtévesztő út, amely a mai helyzet fekélyeit leplezi. Azért, mert a koalíció vagy puszta szólam, vagy pedig eszköz az imperialista burzsoázia kezében arra, hogy hatalmát a „szocialisták” kezével megszilárdítsa.
Vajon a mai koalíciós kormány, amely a két tábor között próbált helyet foglalni, nem pártolt-e később az imperializmus oldalára?
Miért hívták össze a „Moszkvai Tanácskozást”, ha nem azért, hogy megerősítvén az ellenforradalom pozícióit, a „világ hatalmasaitól” szentesítést (és hitelt!) kapjanak erre a lépésre?
Mi más Kerenszkijnek a „tanácskozáson” elmondott beszéde, amelyben — persze a „haza” és a „háború” érdekében — „áldozatvállalásra” és „osztályönmérsékletre” szólít, ha nem az imperializmus alátámasztása?
És Prokopóvicsnak az a kijelentése, hogy a kormány „nem tűri a munkásoknak a vállalatok vezetésébe való beavatkozását (munkásellenőrzés!)”?
És ugyanannak a miniszternek a kijelentése, hogy „a kormány a földkérdés terén semminemű gyökeres reformot nem foganatosít”.
És Nyekrászov kijelentése, hogy „a kormány magántulajdon elkobzásába nem fog beleegyezni”?
Mi ez, ha nem az imperialista burzsoázia ügyének közvetlen szolgálata?
Nem világos-e, hogy a koalíció csak álarc, amely Miljukovnak és Rjabusinszkijnak tetsző és előnyös? Nem világos-e, hogy a megalkuvás és az osztályok közötti lavírozás útja a tömegek félrevezetésének és butításának az útja?
Nem, megalkuvó urak! Elérkezett az a pillanat, amikor nincsen helye többé sem ingadozásnak, sem megalkuvásnak. Moszkvában már határozottan az ellenforradalmárok „összeesküvéséről” beszélnek. A burzsoá sajtó a zsarolás kipróbált módszerével próbálkozik, midőn világgá kürtöli „Riga feladását”. Ilyen helyzetben választani kell.
Vagy a proletariátus mellett, vagy ellene.
A petrográdi és moszkvai proletariátus, a „tanácskozást” bojkottálva, a forradalom igazi megmentésére hív.
Hallgassanak a szavára, vagy félre az útból.
„Proletarij” („A Proletár”) 2. sz.
1917. augusztus 15.
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
A moszkvai tanácskozás eredményei
– írta: J. V. Sztálin –
A Moszkvai Tanácskozás befejeződött.
A „két ellentétes tábor éles összeütközése” után, Miljukov és Cereteli „véres csatája” után, miután a „harc” végétért s a sebesülteket összeszedték — megkérdezhetjük: mivel végződött a moszkvai „csata”, ki nyert, ki vesztett?
A kadetok elégedettek és kezüket dörzsölgetik. „A népszabadság pártja — mondják — büszke lehet arra, hogy jelszavait . . . az egész nép jelszavainak . . . ismerték el” („Récs”).
Elégedettek a „honvédők” is, mert ők a „demokrácia” (olvasd: a „honvédők”!) „diadaláról” beszélnek, mondván, hogy a „demokrácia megerősödve került ki a moszkvai tanácskozásból” („Izvésztyija“).
„Meg kell semmisíteni a bolsevizmust” — mondja Miljukov a tanácskozáson az „eleven erők” képviselőinek tapsvihara közepett.
Mi ezt meg is tesszük, feleli Cereteli, mert a bolsevizmus ellen „már bevezettük a kivételes törvényt”. De „a forradalom (olvasd: ellenforradalom!) még tapasztalatlan a baloldali veszély ellen folytatott harcban” — hagyjatok tapasztalatot gyűjteni.
És a kadetok hozzájárulnak, hogy jobb a bolsevizmust fokozatosan megsemmisíteni, semmint egyszeriben, s még hozzá nem közvetlenül, nem saját kezükkel, hanem idegen kézzel, a „honvédő szocialisták” kezével.
„Fel kell oszlatni a bizottságokat és a Szovjeteket” — mondja Kalégyin tábornok az „eleven erők” képviselőinek tapsától kísérve.
Helyes, feleli neki Cereteli, de még korai, mert „nem lehet még lebontani ezeket az állványokat, mikor a szabad forradalom (olvasd: ellenforradalom!) épülete nincs felépítve”. Hagyják „befejezni az építkezést”, azután eltűnnek majd a Szovjetek is, meg a bizottságok is!
És a kadetok hozzájárulnak, hogy jobb a bizottságokat és a Szovjeteket az imperialista gépezet egyszerű függelékének szerepére szorítani, mint azonnal megsemmisíteni.
Az eredmény — „közös diadal” és „közmegelégedés”.
Nem ok nélkül írják a lapok, hogy a „szocialista miniszterek és a kadét miniszterek között az egyetértés ma nagyobb, mint a tanácskozás előtt volt” („Nóvaja Zsizny”).
Ki nyert, kérdezik önök? A tőkések nyertek, mert a kormány kötelezte magát a tanácskozáson, hogy „nem tűri a munkásoknak a vállalatok vezetésébe való beavatkozását (ellenőrzés!)”. A földesurak nyertek, mert, a kormány kötelezte magát a tanácskozáson, hogy „a földkérdés terén semminemű gyökeres reformot nem foganatosít”.
Az ellenforradalmár tábornokok nyertek, mert a halálbüntetést jóváhagyták a moszkvai tanácskozáson.
Ki nyert, kérdezik önök? Az ellenforradalom nyert, mert összoroszországi méretben megszerveződött, maga köré tömörítette az ország összes „eleven erőit”: Rjabusinszkijt és Miljukovot, Ceretelit és Dant, Alexéjevet és Kalégyint. Az ellenforradalom nyert, mert kezébe kaparintotta az úgynevezett „forradalmi demokráciát”, mint alkalmas fedezéket a nép felháborodásával szemben.
Az ellenforradalmárok most nincsenek egyedül. Most az egész „forradalmi demokrácia” nekik dolgozik. Most rendelkezésükre áll „az orosz föld” „közvéleménye”, amelyet a „honvédő” urak „lankadatlanul” gyúrni fognak.
Az ellenforradalom megkoronázása – ez a moszkvai tanácskozás eredménye.
A „honvédők”, akik most a „demokrácia diadaláról” fecsegnek, nem is sejtik, hogy csupán lakájoknak fogadták fel őket a diadalmaskodó ellenforradalmárok kiszolgálására.
Ez és csak ez a politikai értelme annak a „becsületes koalíciónak”, amelyről Cereteli úr „esdekelve” beszélt s amely ellen Miljukov úréknak nincsen semmi kifogásuk.
A „honvédőknek” az imperialista burzsoázia „eleven erőivel” kötött „koalíciója” a forradalmi proletariátus és a szegényparasztság ellen — ez a Moszkvai Tanácskozás eredménye.
Hogy meddig fogják élvezni a „honvédők” ezt az ellenforradalmi „koalíciót” — azt megmutatja a közeljövő.
„Proletarij” („A Proletár”) 4. sz.
1917. augusztus 17.
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2018 november 16. péntek van. Rohan az idő!
Hamarosan letelik ez az esztendő is! Az évből már csak 45 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ödön, Aglent, Ágnes, Agnéta, Alfréd, Edmond, Edmunda, Gertrúd, Margit, Olinda, Otmár, Örs, Péter, Pető, Trudi nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
November 16 – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Ma már 2018 november 15. csütörtök van. Rohan az idő!
Hamarosan letelik ez az esztendő is! Az évből már csak 46 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Albert, Lipót, Aisa, Ajsa, Alberta, Albertin, Albertina, Ángyán, Ányos, Artúr, Dezsér, Dezsider, Dezső, Hajnácska, Ladomér, Leopold, Leopolda, Leopoldina, Marinusz, Polda, Richárd, Vladimír, Vladiszláv nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
November 15 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
A donbasszi népköztársaságok hivatalos egyesülése a minszki megállapodással ellentétes lenne. Ezért nem is szorgalmazzuk. Viszont a vámhatárok eltörlése és a gazdaságok integrációja gyakorlatilag egy egységes Novorossziját jelent. Mindkét népköztársaság a fő hangsúlyt inkább az Oroszország felé való lehető legszorosabb integrációra helyezi – mondta a DNR elnöke Gyenyisz Pusilin a Komszomolszkaja Pravdának adottinterjújában.
Az Orosz Állami Duma SzNG – bizottságának elnökhelyettese Konsztantyin Zatyulin szerint Donbassz visszatérése Ukrajnához teljességgel kizárható. Nem adminisztratív, hanem emberi okokból. Kijev fegyverrel rontott a donbasszi emberekre. Ez a bűn pedig beleégett örökre a régió lakosainak lelkébe, tudatába.
A donbasszi civil lakosság elleni háborús bűntetteket vizsgáló Oroszországi Nyomozati Bizottság vezetője, Szvetlana Petrenyko ma bejelentette: a bizottság három újabb, a 2018 szeptember 1 – október 31 közötti időszakban civil halálos áldozatokat is követelő háborús bűntettek ügyében rendelt el nyomozást a valcmanista latorhad ellen.
Tarasz Csornovol kijevi hiéna, volt Rada gépviselő szerint Ukrajnának nem Donbasszt kell visszaszereznie, hanem MOSZKVÁT egy „blitzkriggel” (villámháborúval.) Egy győzedelmes Vörös – téri parádéval ünnepelve. „Csakhogy erre még nem vagyunk fölkészülve!” – sopánkodott. De addig sem tétlenkedhetünk! Diplomáciaiai és szankciós politikával kell gyengítenünk Oroszországot! – adta elő a tennivalókat.
No meg persze Donbasszt azért közben aprítani.
Ez utóbbit – még ha „mérsékelten” is – de mindennapi szinten gyakorolgatják.
Amúgy a frontokon a helyzet változatlan.
Ordasék utóbbi két napi NEM HARCTÉRI egyedvesztesége négy halott, és hét sebesült.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Judith Sargentini Twitteren jegyezte meg, hogy amikor utoljára érdeklődött arról, hogy a Szerbia felől érkező bevándorlók kaphatnak-e menedékjogot „Magyarországon”, azt a választ kapta, hogy nem.
Vajon Magyarországon van VIP-tranzitzóna?
– kérdezte Sargentini.
Judith Sargentini
✔@judithineuropa
I once asked the Hungarian authorities wether one can ask for asylum outside of the detentions centres at the Serbian border. ‘No’ was the answer. Will they lock #Gruevski up or is there a VIP-asylum procedure possible in Budapest?
Peter Murphy@MurphyPeterN
„I don’t wish to confirm or deny information regarding his whereabouts, we are unable to comment on ongoing asylum applications” Hungary Foreign Min Szijjártó on Gruevski
Persze a V.I.P. – tranzitzónára vonatkozó kérdésére egyhamar nem fog választ kapni. Qrmányzati szájzár rendeltetett el Gruevszki – ügyileg. Mély kussolás van! (Hátha elalszik az érdeklődés! Majd hamarosan jön egy újabb botrány, oszt’ az felejtőssé teszi! Nagyon soxor bevált!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Pörögnek a kilakoltatások: megvan, hány ember érintett eddig idén
A kilakoltatási moratórium lejárta óta vészesen emelkednek az ingatlannal kapcsolatos végrehajtási cselekmények. Az utóbbi negyedévben csaknem ezer, az idei évben összesen több mint 2400 kilakoltatás történt. Hiába a családok éve, sokan kénytelenek hátrahagyni egykori otthonukat.
Július óta összesen 919 kilakoltatás történt az országban – derült ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatokból. Május óta tehát – a kilakoltatási moratórium lejártát követően – ez a szám több mint kétezer. Egészen pontosan 2274 esetben jártak el a hatóságok.
Az adatokból kiolvasható: július és október között (III. negyedév) a kilakoltatások csaknem kétharmadát (65%) – 601 esetet – a lakóingatlanok sikeres árverését követő birtokbaadási eljárások tették ki, de voltak egyéb okból végrehajtott kilakoltatások is. Lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 191, önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 38, bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően 7, a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során pedig 82 kilakoltatás zajlott le.
Ha az egész évet nézzük, akkor valamivel magasabb az ingatlannal kapcsolatos végrehajtások száma, 2405. 2016-ban 3474, 2017-ben pedig 3667 kilakoltatás történt a nyilvántartás szerint. Igaz, ebbe bele kell számolni azt is, hogy a moratórium tavaly novembertől ez év áprilisának végéig volt érvényben.
Korábban egyébként mi is több kilakoltatásról beszámoltunk, többek között gyermekes családokat, de idős embereket is érintett ez a probléma. Sőt, legutóbb Bíró Ica is azt írta, hogy heteken belül kilakoltathatják őket.
Sokkal nagyobb azok száma, akik elvesztik otthonukat
A Széchenyi Hitelszövetség elnöke augusztus közepén még azt nyilatkozta Híradónknak: már az 1355 is magas szám, ráadásul az adatok ráadásul csak a rendőri erővel történő kilakoltatásokat foglalják magukba. Barabás Gyula hozzátette: „Ezen kívül még ugye van ott, ahol önként hagyta el az ingatlanát a hiteladós. Ezek nem tartoznak ebbe a kilakoltatásban nevesített eljárásba, és ezeknek a száma azért ennél jóval magasabb, azt kell mondani, hogy havonta körülbelül 4-4500 otthonvesztésről beszélhetünk jelen pillanatban, ami körülbelül 10 ezer ember érinthet”. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…havonta körülbelül 4-4500 otthonvesztésről beszélhetünk jelen pillanatban, ami körülbelül 10 ezer ember érinthet…”
– Ez pedig nagyon alaphangon is 130 család földönfutóvá tétele 31 napos hónapot alapul véve. Azaz: MINDEN NAPTÁRI NAPON 130 CSALÁD! Aligha csak férj – feleség. Van ott MÉG LEGALÁBB KETTŐ MÁSIK családtag is. Ez pedig NAPONTA MINIMUM 520 ember hajléktalanná tétele. A LEGJOBB ESETBEN IS 15 EZER KIFOSZTOTT/HÓ!
És Döbrögisztánban az idei esztendő a „Családok Éve”! (Persze tudjuk, mely családoké.)
Hasít a magyar gazdaság, rég volt ekkora növekedés
Az elemzőket is meglepte, mekkorát nőtt a magyar gazdaság az előző negyedévben.
A magyar GDP a harmadik negyedévben a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok még jobb képet mutatnak, ezek szerint 5,0 százalékos a növekedés a tavalyi harmadik negyedévhez képest – közölte a KSH. Ez jóval nagyobb növekedés, mint amire az elemzők számítottak, a legtöbben 4,3 százalék körüli adatot vártak.
Azt a KSH az első becsléskor még nem részletezi, hogy pontosan hogyan állt össze a mutató, csupán annyit írtak: a növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások.
A gazdasági teljesítmény az idei első három negyedévben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző negyedévhez képest 1,2 százalékos a növekedés – ugyanez a szám az előző két negyedévben 1,3, illetve 1,1 százalék volt –, ami azt mutatja, hogy a gazdaság nagyjából egyenletes tempóban bővül.
Az elmúlt években egyszer mértek csak ekkora növekedést, a tavalyi utolsó negyedévben jött össze 5,0 százalékos bővülés. Az idei első két negyedévben a kiigazított adatok szerint 4,8, majd 4,7 százalékkal nőtt a GDP. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ámbérék! Hát ez csudálatos hír! ÖT SZÁZALÉKKAL jobban teljesített:
– az IKARUS – a DIGÉP – az MHD – a KÖFÉM – a December 4. Drótművek – a GANZ – a Csepel Művek – a MATÁV – a KISTEXT
– és még hosszan sorolhatnánk! Ha…- MÉG LENNÉNEK! De NINCSENEK!
De hát akkor MI TELJESÍTETT JOBBAN?
AZ ÖSSZERELDÉK, meg a nyugati spekulánscégek. DE MERT ITT IS VANNAK TELEPHELYEIK, magyarnak mondják őket! Mert az olyan jól hangzik.