Ezernyi unatkozó sorosista péntek esti ajvékkórusa

Fekete-Győr kiosztotta a rektorokat, tanárokat, orvosokat

Nagyjából ezren tüntettek a CEU elköltözése miatt a Momentum szervezésében péntek este a budapesti Egyetem téren, megtelt a tér.

Fekete-Győr András azzal kezdte, beszélhetne arról, „Orbán mekkora takonygerincű tolvaj gazember”, de ezt már mindenki ezerszer hallotta, így ehelyett a csöndben maradásról fog beszélni. A rektorokhoz, egyetemi tanárokhoz, orvosokhoz, ápolókhoz, iskolaigazgatókhoz, pedagógusokhoz fogok beszélni, mondta.

Fekete-Győr: Hol vannak?

A Soros-ellenes kampányban ki akarnak dobni egy egyetemet az országból, betiltottak egy tudományterületet, a politika privatizál egyetemeket, a szegényeket eltávolítva a tudástól.

Hol vannak ilyenkor a rektorok, a dékánok, hol vannak az egyetemi tanárok?

– tette fel a kérdést Fekete-Győr. Tavaly Király Miklós dékán, Ürge-Vorsatz Diana kiállt a CEU mellett, a Fidesszel szemben, az ELTE-n a héten sztrájkoltak, csatlakoztak hozzájuk máshonnan is, sorolta ezután Fekete-Győr.

DE EZ A KISEBBSÉG. HOL A TÖBBSÉG, HOL AZ EGYSÉG A FELSŐOKTATÁSI KARBAN?- kérdezte. Amikor a tudományosságról beszélünk, nem fideszes vagy ellenzéki dolgokról, hanem több száz éves dolgokról van szó, mondta.

VÉSZHELYZET VAN AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN, HOL VANNAK AZ ORVOSOK? VANNAK CSERBENHAGYOTT HŐSÖK, AKIK FELÁLLNAK, ELMONDJÁK, MI A HELYZET, VAN, AKI KÜZD A HÁLAPÉNZ ELLEN, DE HOL VANNAK A TÖBBIEK?

A politika megmondja, milyen könyvből tanuljanak, tanárhiány van, fideszes igazgatók uralkodnak néhány iskolán. Hol vannak ilyenkor a tanárok, a pedagógusok? Itt is vannak cserbenhagyott hősök, például a Tanítanék, mondta Fekete-Győr.

Egységbe kell rendeződni, ha változást akarunk. Mi itt vagyunk, de nem vagyunk elegen a változtatáshoz, szükségünk van rájuk is, folytatta. „Orbán az erő nyelvén beszél, az erő nyelvén ért. Kiröhögi a diplomáciát, átgázol mindenen. A netadós tüntetéstől megfutamodtak. A Nolimpiánál megfutamodtak. Arra kérem a felsőoktatás vezetőit, hogy fogjanak össze, és mi támogatni fogjuk őket”, mondta Fekete-Győr.

„Mindig kérdezik, miért nem megyek ki külföldre. Nekem lehetőségem van változtatni, és ha lehetőségem van, akkor felelősségem is” mondta. Beszédét azzal zárta, hogy

vétkesek közt cinkos, aki néma.

Szél: A sötétség egyre nő

Szél Bernadett beszédében azt mondta, ma a legnagyobb bátorság szabadnak lenni, szabadságot követelni. Ő pontosan tudja, hogy az elnyomó hatalom nem a parlamenti felszólalásoktól és stúdióbeszélgetésektől függ, hanem az utcától.

„A mi szabadságunk a szabad oktatás, szabad egyetem, ami megrémíti őket. Mi vagyunk, akiket nem tudnak lefizetni, megfélemlíteni, akinek nem tudják befogni a száját. Látom, hogy sokan feladják, a sötétség egyre nő. Otthon alszanak, akiket az ügyészség futni hagy, miközben legnyomorultabb embertársainkat börtön fenyegeti”, mondta.

„Az egyik oldalon mindig ott voltak az elnyomók, másik oldalon a szabadságot követelők. Akiket meghurcoltak, de nem adták fel. Nekik köszönhetjük, hogy itt vagyunk, tudjuk, mit a dolgunk.

Harcolnunk kell, vannak eszközeink, itt vagyunk egymásnak.

Kiállunk a CEU, az oktatás szabadsága mellett”, mondta. Szerinte aki egyetemre jár, az szeret a dolgok mögé nézni, meg tudja szervezni a közösségét, és utcára tud menni, amikor kell.

Azt mondta, ott volt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, és tudja, hogy nincs Soros-hálózat. Van viszont az értékek őrzőinek hálózata. Az azonos értékeket valló embereknek meg kell szervezniük magukat. „Álljunk ki az év minden napján amellett, ami nekünk számít. Mindig álljunk ki magunkért és egymásért”, mondta. Minden elnyomó a tudástól fél, mindig a történelemben kontrollálni akarta, mondta Széll.

„Ma itt és most zajlik az esemény, amiben egy ország mondhatja, hogy mi ebből nem kérünk”, tette hozzá.

Elnyomni, elhallgattatni, elzavarni mindenkit, aki hallatja a szavát

Előttük, a demonstráció kezdetén Bereczki Dávid, a TizenX elnökségi tagja volt az első felszólaló. Arról beszélt, hogy  bűn elősegíteni, hogy egy egész generáció széledjen szét a világban. Szerinte a kormány célja „elnyomni, elhallgattatni, elzavarni mindenkit, aki hallatja a szavát.” Azt mondta, nemcsak a CEU miatt vannak itt, hanem a tanulás és tudás jogáért, és kiállnak az ELTE, a Corvinus és az MTA mellett is.

Mécs János alkotmányjogász, aki a CEU-n és az ELTE-n tanult, azt mondta, a CEU „ezer szállal kötődik a magyarokhoz”. Szerinte a magyar embereket fosztja meg a kormány a tudástól azzal, hogy elüldözi. Ha jövőre nem lesz itt az egyetem, „az ország szegényebb lesz szellemileg”. És egy lerombolt társadalmat évtizedekig tart visszaépíteni, mondta.

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja arról beszélt, hogy Budapest világváros, kulturális és kereskedelmi központ, a tudás és szabadság városa. És a CEU ennek a Budapestnek szerinte szerves része, amikor „el akarják üldözni, ezt a Budapestet akarják tönkre tenni, és NER-lovagok játszóterévé tenni, ahol menekülő bűnözőket bújtatnak luxusvillákban”.

A Momentum október végén már demonstrált az a CEU épülete előtt, majd az LMP ifjúsági szervezete is tartott ugyanott egy demonstrációt novemberben Puzsér Róberttel. Most viszont a színhely nem a CEU, hanem az ELTE Állam- és jogtudományi Karának épülete volt.

A mostani momentumos tüntetés, amelynek a párt a „Második figyelmeztetés” alcímet adta, tartogatott egy újdonságot: az egyik felszólalónak ugyanis Szél Bernadettet, az LMP-ből nemrég távozott társelnök-frakcióvezetőt kérték fel. Szél már jó ideje foglalkozik a CEU ügyével, legutóbb két minisztériumban is járt, hogy a CEU-val foglalkozó kormányzati szakértőket megtalálja. Ugyanakkor Szél – bár konkrét szakpolitikai ügyben – de mégis csak egy párt rendezvényén vállalt szónoki szerepet.

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Íme az élő példa, hogy MIRE NEM KÍVÁNCSIAK a magyarok. A Soros komisszárképzőjére például NEM KÍVÁNCSIAK!

A CEU – nak nevezett politikai pallérdában NEM GYAKORLATI SZAKMAI KÉPZÉS, hanem egy cionista – liberális agymosoda működik. Elég csak belegondolni abba a névsorba, amely a CEU – n végzett – AKÁR DÖBRÖGISTA – kiképzettek neveit tartalmazza. Csupa naplopó, tisztes kenyérkereső foglalkozást soha nem tanult gazember és gazembernyica. Döbrögitől – Kancsal Macán keresztül Kovács Luciferig, és sorolhatnánk a Nyitott Társadalom gazemberségével beojtottak hosszú listáját.

Fekete-Győr HIÁBA KERESI demonstrációin a tanárokat, orvosokat, mérnököket! Vagy a VALÓDI SZAKEMBEREKET. Olyanok a sorosista tanoda védelméért nem fognak kiállni!

A MAGYAROKAT ÉRINTŐ ÉS NYOMASZTÓ VALÓS PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁNAK ÖTLETEIT TÁMOGATÓ DEMONSTRÁCIÓKRA MÁR INKÁBB ELMENNÉNEK!

Ám a Momentumnak és Fekete-Győrnek (de a többi álellenzéki bűnbandát is ide sorolhatjuk) ILYEN JELLEGŰ ÖTLETEIK NINCSENEK! Az olimpia – ellenesség volt! – de hol van az már? Az akkor és azért megszerzett ismertség mára KIISMERTSÉGGÉ VÁLTOZOTT a magyarok elméiben!

A CEU – léte vagy nem léte Youdapesten CSAK AZ ÉRINTETT TÖRPE MINORITÁS SZÍVÜGYE! Kész csoda még így is, hogy majd ezernyi pártoló összeröffent tegnap este.

„Kórházat mikor fogsz átadni?”

Széttrollkodták a fociakadémiát avató Döbrögi oldalát

A kormányfő máskor rendszerint gondosan karbantartott Facebook oldalán elszabadultak az indulatok, a kommentelők többek közt a Magyarországra szökött volt macedón miniszterelnök hogyléte felől érdeklődtek felettébb vicces/gúnyos bejegyzéseikben Orbánnál.

Ahogy megírtuk, Orbán Viktor Dunaszerdahelyen a több mint 14 millió euróból, részben magyar állami forrásból megvalósult futballakadémia avató ünnepségén vett részt pénteken, az erről készült látványos, pom-pom lányos – focistás képsorozat ki is került hivatalos Facebook oldalára. Megszokhattuk, hogy itt nem igazán jelen(hetn)ek meg negatív vélemények, sőt, az innen kitiltottak még külön oldalt is fenntartanak.

Most viszont vagy váratlanul lebetegedett a pozitív kommentek őre, vagy sutba dobva a billentyűzetet ez egyszer hagyta érvényesülni a véleményszabadságot. Mindenesetre szombatra virradóra elárasztották a bejegyzést az állami pénz elköltését, a magyar egészségügy állapotát, illetve a börtönbüntetése elől hazánkba menekült Nikola Gruevszkiről érdeklődtek Orbánnál.

A legérdekesebb hozzáfűzött bejegyzésekből szemezgettünk (a helyesírást médiatermékhez illően azért javítva), egyben lementve az utókornak – hátha valami történik velük cikkünk megjelenése után:

Valaki például megfordítva az eredeti hírt próbálta elmagyarázni, mi a baja az állami pénzzel kistafírozott újabb focilétesítménnyel: „Egy hír: a szlovák kormány 13.000.000 euróért labdarugó akadémiát létesít Vácon – ugye, hogy hülyén hangzik, mi több, abszurd”.

„A jó isten áldjon meg ezért az újabb szép kórházért és mert elkaptad a négereket. Azért meg külön ámen, hogy befogattad a makedón embert, akit soros csufult” – parodizálta az Orbán oldalán rendszeresen megjelenő áldásokat az egyik posztoló.

„Erre az időre Gruevszki a családfő?” – utalt más arra, hogy felröppentek hírek arról, hogy a volt macedón politikus Orbánnál vendégeskedik.

„A szöktetett macedón is ott volt?”

Mi a helyzet az illegális macedón migráns ügyében? Inkább arról mesélj! Megint egy újabb nemzetközi botrányt akarsz kirobbantani, mint az azeri baltás gyilkos ügyében?”

„Felújított kórházakat mikor fogsz kitenni ilyen nagy lelkesedéssel?”

„Szívesen látnám egy szép új, orvosoktól és ápolóktól hemzsegő frissen felépült (Magyarországon) kórház átadásán is a drágalátos miniszterelnök urunkat.”

„Leszállópályát építettél mellé?” – kérdezte valaki, de Orbán repülős meccsre járása mást is megihletett.

Természetesen – csak éppen a megszokotthoz képest kevésbé egyeduralkodó módon – szép számmal akadtak „Orbán Viktor köszönjük szépen, erőt egészséget kívánok! Hajrá DAC! Hajrá magyarok!” – jellegű kommentek is.

Az új fociakadémia Dunaszerdahelyen                                                                    (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Bajban van most Döbrögi bejegyzésőre! A „Gruevszki – jelenség” meglehetősen sok munkát adhat neki is, meg a horda netes fantáborának.

Persze dőreség lenne bárki észéről is azt föltételezni, hogy a morgolódások visszafogják Döbrögi ELSZÁNTSÁGÁT! Ha másért nem, már csak DACból is folytatja ámokfutását!

DE NEKI NINCS MÁS LEHETŐSÉGE! HA LEÁLL, GRUEVSZKI SORSÁRA JUT! HA NEM ÁLL LE – …AKKOR IS! A kérdés csak az, hogy SZÁMÁRA miként végződik a kaland? Csukotkán-e, vagy valami mediterrán magánszigeten?

A balrad.ru az ELŐBBIRE tippel!

2019 is „ÉV LESZ”

A féltucat külföldi fociakadémiát építő Orbán előre szólt: még több pénzt küldenek a határon túlra

2019 a külhoni magyar gyerekek éve lesz – mondta a miniszterelnök a dunaszerdahelyi MOL Akadémia pénteki átadásán. Korábban arról beszélt, tíz éven belül újra kell építeni és be kell népesíteni a Kápát-medencét.

Gyerekekkel barátkozott Orbán Viktor a lemenő nap fényében – az idilli jelenet hátterét a frissen átadott dunaszerdahelyi labdarúgó akadémia biztosította. A 14 millió euróból (mintegy 4,5 milliárd forintból) épített komplexumot közel 2,4 milliárd forinttal támogatta a Magyar Labdarúgó Szövetség és Bethlen Gábor Alapítvány is – a Mol pedig korábban tulajdonrészt vásárolt az akkor még félkész stadionban; mindez magában is jelzi a magyar gazdaság- és sportpolitika határon túli térfoglalását. Orbán Viktor ünnepi átadó beszédében a gyerekekkel foglalkozott: mint mondta, éppen a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) üléséről  érkezett Dunaszerdahelyre, a megbeszélésen pedig úgy döntöttek, hogy 2019 legyen a külhoni magyar gyermekek éve.

„Nemcsak a magyarok, hanem egész Európa közös jövője azon múlik, hogy összefogunk-e annak érdekében, hogy egészséges fiatal nemzedékeket neveljünk” – mondta az MTI szerint Orbán, hozzátéve, hogy a szlovák-magyar együttműködéssel megvalósuló csallóközi akadémia projekt a régió közös sikerének számít.
Orbán Viktor gyerekkel és Világi Oszkár akadémiatulajdonossal (j)

Orbán Viktor gyerekkel és Világi Oszkár akadémiatulajdonossal (j)
A kormányfő hangsúlyozta, hogy jelenleg Munkácson, Sepsiszentgyörgyön, Eszéken és Lendván is komoly akadémiai fejlesztések zajlanak, a Felvidéken pedig Révkomáromban és Rimaszombaton. De más sportakadémiákat is támogatnak, mert ezen intézmények mindegyike egy erőközpont, amely az egész régióra kisugározza jótékony hatását – magyarázta.
A miniszterelnök dunaszerdahelyi nyilatkozata csak a sportra vonatkozik, ám ha korábbi bejelentéseit is figyelembe vesszük, akkor ezek alapján Orbán jóval kiterjedtebb határon túli fejlesztési tervekben gondolkodik
  • A Máért állandó értekezletén arról is beszélt, hogy a következő évek során a Kárpát-medence lesz az európai gazdasági növekedés motorja , és számításaik szerint minden egyes forint, amelyet határon túli gazdasági fejlesztési programokra külföldön költenek el, két forint GDP-növekedést eredményez.
  • Csütörtökön a Magyar Diaszpóra Tanács VIII. plenáris ülésén a 2030-ig elérendő célok között említette a népesedési hanyatlás megállítását és növekedési pályára állását; a Kárpát-medence újraépítését, azaz a gyorsforgalmi, gyorsvasúti összeköttetések megteremtését; Közép-Európa egységes politikai és gazdasági térségként való felépítését
Mindebből nem nehéz arra következtetni, hogy a magyar kormány 2019-től az eddigi tízmilliárdoknál is több pénzt pumpál a határon túli fejlesztésekbe, és az sem kizárt, hogy a külhoni magyarok családtámogatását is szeretnék valamilyen formában támogatni. (nepszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Döbrögi minden évre meghirdet valami hangzatos rablóakciót. Volt itt már többek között a „Fölemelkedés Éve”, a „Szárnyalás Éve”, a „Családok Éve” – ami most is dúl – és íme ITT A LEGÚJABB: „…úgy döntöttek, hogy 2019 legyen a külhoni magyar gyermekek éve…”

Értjük ugye? A KÜLHONI „MAGYAR” GYEREKEK ÉVE!

„…Mindebből nem nehéz arra következtetni, hogy…”

– EZ BIZONY A VAJDASÁG HATÁRAIN BELÜL ÉLŐK ROVÁSÁRA MEGY!

Amivel AMÚGY senkinek nem lenne baja, HA a vajdasági magyarok szerint ITT rendben mennének a dolgok. De a dolgok ITTENI menetével bajok vannak! Olyannyira, hogy az ITTENI MAGYAROK MENNEK INKÁBB EL!

A határon túliak meg LEGFELJEBB A JUTTATÁSOK MIATTI ELVÁRÁSOK OKÁN JÖNNEK! AZTÁN – LETUDVA AZ ELVÁRÁST! – FUTÁS VISSZA!

A Döbrögi-Gruevski Saga maji epizóggya

Thomas Melia a Gruevszki-ügyről: Ki fogja befogadni Döbrögit?

A volt amerikai külügyi helyettes államtitkár feltette az egyik legfontosabb kérdést Nikola Gruevszki menedékjoga kapcsán.

Melia most a Gruevszki-ügyről is elmondta, mit gondol. Twitter-oldalán azt írta, a volt macedón kormányfő nemcsak a barátja és ideológiai értelemben lelki társa Orbánnak, hanem

egy átlátható és hiteles eljárásban korrupcióért elítélt bűnelkövető is. Ki fogja ugyanezt tenni Orbánért, amikor eljön az ő ideje?

Thomas O Melia@thomasomelia

Not just a friend and ideological soulmate of PM Orban, but a felon convicted of corruption in a transparent & credible process. Who will do this for Orban when his time comes?

HunHelsinkiCommittee@hhc_helsinki

„Hungary’s interior minister has discretionary power to grant asylum even if someone can’t be considered a refugee under normal circumstances. It’s hypocritical that this extraordinary exception is only for someone who is a great ally of PM Orban,” we said https://nyti.ms/2z9lQtm 

See Thomas O Melia’s other Tweets

Melia a Magyar Helsinki Bizottság közleményét osztotta meg a bejegyzésében, amiben pontokba szedték, milyen kérdések merülnek fel Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő magyarországi menedékkérelménél. A Helsinki szerint a menedékjogi eljárás szempontjából kulcsfontosságú kérdés, hogy a kérelmező szabályosan vagy szabálytalanul lépte-e át a magyar határt, és jogszerűen vagy jogszerűtlenül tartózkodik-e Magyarország területén. A macedón kormány állítása szerint Gruevszkitől korábban elvették az útlevelét, márpedig az kell a szabályos belépéshez.

Thomas O. Melia

„Ugyan a macedón állampolgárok vízum nélkül léphetnek be és tartózkodhatnak három hónapig nálunk, de ehhez útlevél kell, személyi igazolvány nem elégséges. Viszont belügyminiszteri külön engedéllyel mégiscsak szabályosan beléptethették őt az országba a magyar rendőrök. Ennek nem mondana ellent Gulyás Gergely miniszter nyilatkozata” – írták korábban.

Rendkívüli ülést tart az Európai Néppárt elnöksége a Gruevszki-ügy miatt

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint már Strasbourgban is mindenki a volt macedón miniszterelnök és a magyar kormány kapcsolatáról beszél.

Rendkívüli ülésre összehívják az Európai Néppárt elnökségét a Gruevszki-ügy miatt – jelentette be az ATV-ben Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője. A politikus szerint a volt macedón miniszterelnök – akiről még mindig nem tudni, pontosan hogyan érkezett Magyarországra – Strasbourgban is téma volt, Molnár azt mondta, sokan érdeklődtek nála az üggyel kapcsolatban.

A képviselő úgy véli, ha nem lenne az egész történet „mélységesen lelombozó és egész Magyarországra szégyent hozó, nevetni lehetne rajta”, mivel szerinte a magyar kormány James Bond-filmekbe illő akciók próbált végrehajtani, de lebukott.

Korábban a Deutsche Welle macedón kiadása is arról írt, hogy Nikola Gruevszkit kémfilmekbe illő módszerekkel hozhatták ki országából. A volt miniszterelnök – akinek hazájában már meg kellett volna kezdenie börtönbüntetését – macedón privát és magyar diplomataautókkal juthatott át a Macedóniát Magyarországtól elválasztó három balkáni országon.  (Összeállítás a HVG – ből)

Bal-Rad komm: A botrány akkora már, hogy a döbrögista lakájmédia is tollhegyre volt kénytelen venni! Parádésra – MAJOMPARÁDÉSRA! – sikeredett a szerecsenmosdatás.

A horda pornósajtójában – a Ripost nevű akármiben – a dolog El Qrora nézve botrányos.

Az Origo vérverejtékkel összeizzadt nyugati példatárában pedig még ezt is sikerült alulmúlni. Olyan hülyeséggyűjteményt prezentáltak, hogy arra csillagos nullát lehet adni.

Aligha túlzás, hogy a világ ismét Döbrögisztánon röhög. Egyik fele hangosan, A MÁSIK FELE PEDIG „BEFELÉ”!

A Döbrögisztán ÁLLAM ÁLTAL SZERVEZETT lopás, rablás, sikkasztás, fogolyszöktetés és rejtegetés, bűnpártolás a téma. ÉS NEM ÉRTIK, HOGY A MAGYAROK MIÉRT NEM REAGÁLNAK?

Jah! Ilyenkor van lényege a KÉTHARMADNAK! Amivel újabb és újabb kétharmadokat lehet összebarkácsolni. Azzal pedig HAMIS BIZTONSÁGÉRZETET!

Viszont alapos lehet a gyanú, hogy most Döbrögiék elkalkulálták magukat. Még nem tudni hol? – de zűr támadt az űrben. Ahol eddig mindent elnéztek, most szemüveget vesznek magukra, és nagyítót a kezükbe.

Döbrögink feje pedig kezdhet fájni: ŐT KI FOGJA MEGSZÖKTETNI?

A Döbrögi – Gruevski Saga újabb epizódjai szórakoztató műsorok lesznek. No nem nekünk – MAGYAROKNAK! – hanem a világnak.

Írta: J. V. Sztálin  

Hová vezet a moszkvai tanácskozás?

Menekülés Petrográdról
A Moszkvai Tanácskozás megkezdődött. Méghozzá nem Petrográdon, nem a forradalom középpontjában, hanem mennél messzebb tőle, a „moszkvai csendben”.

A forradalom napjaiban rendszerint Petrográdra, a cárizmust elseprő forradalom fellegvárába hívták össze a fontosabb tanácskozásokat. Akkoriban nem féltek Petrográdtól, akkor simultak hozzá. De a forradalom nappalait most felváltotta az ellenforradalom szürkülete. Petrográd most veszélyes, félnek tőle, mint a pestistől és … menekülnek tőle, mint az ördög a tömjéntől, mennél messzebbre, Moszkvába, „ahol nincs olyan nyugtalanság”, ahol az ellenforradalmárok véleménye szerint könnyebben űzhetik sötét játékaikat.

„A tanácskozás Moszkva zászlaja alatt folyik, a moszkvai eszmék, a moszkvai hangulatok messze vannak a rothadt Petrográdtól — ettől a fekélytől, amely megfertőzi Oroszországot” („Vecsernyeje Vrémja”, augusztus 11.)

Így beszélnek az ellenforradalmárok.
A „honvédők” tökéletesen egyetértenek velük.

— Moszkvába, Moszkvába! — suttognak az „ország megmentői”, kereket oldva Petrográdról.
— Fel is út, le is út — feleli nekik a forradalmi Petrográd.
— Bojkottáljuk a tanácskozásukat – vágják utánuk a petrográdi munkások.

És Moszkva? Beváltja-e az ellenforradalmárok hozzáfűzött reményeit?

Valahogy mintha nem így volna. Az újságok tele vannak a moszkvai általános sztrájkról szóló jelentésekkel. A moszkvai munkások sztrájkba léptek. A moszkvai munkások, akár a petrográdiak, bojkottálják a tanácskozást. Moszkva nem marad el Petrográdtól.

Éljenek a moszkvai munkások!
Ejnye, már megint szökni kell?
Petrográdról Moszkvába, és Moszkvából — hová?
Talán Kukutyinba?

Rosszul, rosszul áll a versaillesi urak dolga …

A tanácskozástól a «hosszú parlamentig»

A „megmentő” urak a moszkvai tanácskozás előkészítésekor azt a látszatot keltették, hogy „egyszerű tanácskozást” hívnak össze, amely nem dönt semmiben és nem kötelez semmire. De az „egyszerű tanácskozás” lassacskán „államivá”, azután „nagygyűléssé” kezdett átalakulni, most pedig félreérthetetlenül arról beszélnek, hogy a tanácskozásból „hosszú parlament” lesz, amely életünk legfontosabb kérdéseiben fog dönteni.

„Ha a moszkvai tanácskozáson — mondja Karaulov, a tyereki kozák seregek atamánja — nem kristályosodik ki az ország egyesítésének központja, akkor Oroszország jövője igen sivárnak ígérkezik. Azt hiszem azonban, hogy ez a központ létre fog jönni… és ha . . . ez a támaszpont létrejön, a moszkvai tanácskozás nemcsak eleven szerv lesz, hanem minden esélye meglesz arra, hogy hosszú életű legyen és ragyogjon, mint Cromwell idején a «hosszú parlament». A magam részéről én, mint a kozákság képviselője, minden tőlem telhető módon igyekszem előmozdítani egy ilyen egyesítő központ megalakítását” („Russzkije Védomosztyi”, augusztus 11-i esti szám).

Ez a véleménye a „kozákság képviselőjének”.

A moszkvai tanácskozás, mint az ellenforradalom „egyesítésének központja” — ez Karaulov hosszú beszédének rövid értelme.

Ugyanezt mondja a doni kozákság is képviselőinek adott utasításában:

„A kormányt a moszkvai tanácskozásnak vagy az Állami Duma Ideiglenes Bizottságának kell megalakítania, nem pedig valamely pártnak, ahogy eddig történt. Ennek a kormánynak teljhatalmat és függetlenséget kell biztosítani.”

Így vélekedik a doni kozákság képviselőinek gyűlése.

És ki nem tudja ma, hogy a „kozákság — erő”?

Egészen világos: vagy nem lesz tanácskozás, vagy ha lesz, elkerülhetetlenül az ellenforradalom „hosszú parlamentjévé” alakul át.

A tanácskozást egybehívó mensevikek és eszerek, akár akarták, akár nem, megkönnyítették az ellenforradalom szervezkedését.

Ez tény.

Kik ők?

Kik ők, az ellenforradalom e főkolomposai?

Legelsősorban a katonai klikk, a magas rangú katonatisztek, s a kozákság és a György-lovagok ismert körei, amelyek velük tartanak.

Másodszor ipari burzsoáziánk, élén Rjabusinszkijjal, ugyanazzal a Rjabusinszkijjal, aki „éhséggel” és „nyomorral” fenyegeti a népet, ha nem mond le követeléseiről.

S végül Miljukov pártja, amely a tábornokokat és nagyiparosokat az orosz nép, a forradalom ellen egyesíti.

Mindez elég világosan kitűnt a tábornokok, nagyiparosok és kadetok augusztus 8—10-i „előzetes tanácskozásán”.

„Mindenki Kornyílov tábornokot emlegeti — írja a „Birzsovka”. — A tanácskozáson Alexéjev tábornok úgy nevezett katonai pártjának és a kozák szövetség küldötteinek van döntő befolyása. Alexéjev tábornok a tanácskozás első ülésén tartott és viharos tetszéssel fogadott beszédét meg fogja ismételni a Moszkvai Állami Tanácskozáson” („Vecsernyaja Birzsovka”, augusztus 11-i szám).

Ez ugyanaz a beszéd, amelyet Miljukov külön röplap formájában javasolt kiadni.

Továbbá:

„Nagy figyelemben részesül Kalégyin tábornok. Különös bizalommal tekintenek rá, figyelmesen hallgatják minden szavát. Körülötte csoportosul a tanácskozás katonai része” („Vecsernyeje Vrémja”, augusztus 11-i szám).

Végül mindenki ismeri az elkergetett és még el nem kergetett tábornokok vezetése alatt álló György-lovagok és kozák szövetségek ultimátumait.

Az ultimátumokat haladéktalanul teljesítik. Mert a katonák nem szeretnek „fecsegni”.

Egészen világos: katonai diktatúra van készülőben.

A hazai és a szövetséges burzsoázia „csak” finanszírozni fogja ezt a diktatúrát.

Nem hiába „érdekli annyira a tanácskozás sir Buchanant” (lásd a „Birzsovkát”), aki, úgy látszik, szintén Moszkvába készül.

Nem hiába ujjonganak Miljukov úr legényei.

Nem hiába érzi magát Rjabusinszkij Minyinnek, a „megmentőnek” és más effélének.

Mit akarnak?

Az ellenforradalom teljes diadalát akarják. Hallgassuk meg az előzetes tanácskozás határozatát.

„A csapatoknál helyre kell állítani a fegyelmet és a hatalom legyen a tisztikar kezében.”

Másszóval: zabolát a katonákra!

„Az egységes és erős központi hatalom vessen véget a kollegiális intézmények felelőtlen és illetéktelen működésének.”

Másszóval: le a Munkások és Parasztok Szovjetjeivel!

A kormány „erélyesen szüntesse meg a különböző bizottságoktól, Szovjetektől és más efféle szervezetektől való függésének utolsó nyomát is”.

Másszóval: a kormány csak a kozákok és a György-lovagok „konferenseinek” „tanácsaitól” függjön.

A határozat azt állítja, hogy csakis így lehet „Oroszországot megmenteni”.

Azt hiszem, világos.

Nos, megalkuvó urak, eszerek és mensevikek, hajlandók-e önök megegyezésre lépni az „eleven erők” képviselőivel?

Vagy, talán — meggondolták?

Szerencsétlen megalkuvók . . .

Moszkva hangja

Moszkva pedig folytatja forradalmi munkáját. A lapok arról számolnak be, hogy a bolsevikok felhívására Moszkvában már megkezdődött az általános sztrájk, éspedig az Összoroszországi Végrehajtó Bizottság határozata ellenére, amely még mindig a nép ellenségeinek uszályában vonszolódik.

Gyalázat a Végrehajtó Bizottságra!

Éljen Moszkva forradalmi proletariátusa!

Zúgjon ércesebben moszkvai elvtársaink hangja az elnyomottak és leigázottak örömére!

Tudja meg egész Oroszország, hogy vannak még a világon emberek, akik készek életükkel is megvédelmezni a forradalom ügyét.

Moszkva sztrájkol. Éljen Moszkva!

„Proletarij” („A Proletár”) 1. sz.
1917. augusztus 13.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 november 17. szombat van. Rohan az idő! 

Hamarosan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 44 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gergő, Hortenzia, Brunhilda, Brünhild, Dienes, Ében, Ede, Gergely, Gergő, Gertrúd, Györe, György, Györk, Györke, Hilda, Hilka, Ildikó, Salómé, Szalóme, Trudi, Viki, Viktória, Zágon, Zakeus, Zekő nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 17 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_17.

Ma van:

– Youdapest napja, a Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött székesfőváros közgyűlésének 1873-as első ülése emlékére

– a Nemzetközi diáknap Csehszlovákia náci megszállásakor meggyilkolt Jan Opletal és több száz társa emlékére

– a koraszülöttek világnapja. Ebből az alkalomból lilába „öltöztetnek” mindent. Nemzetközi esemény, Magyarországon is sok épületet lilával világítanak meg ezen a napon, például Budapesten a MÜPÁ-t és a Budapest EYES-t. Ennek a napnak a célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszülöttségre mint népbetegségre. A világban minden 10. gyermek – Döbrögisztánban kb. minden 9-10. gyermek – korábban érkezik a világra, mint a 37. gesztációs hét

– Tours-i Szent Gergely emléknapja a katolikus egyházban

– Helftai Nagy Szent Gertrúd német bencés apáca, misztikus emléknapja a katolikus egyházban

– A szabadságért és demokráciáért való küzdelem napja Csehországban és Szlovákiában az 1989-es bársonyos Majdan emlékére.

A balrad.ru mára az alábbi zenével üdvözli olvasóit:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

 

Donbassz

Az orosz államfő tegnap érintőlegesen beszélt a donbasszi konfliktusról. Vlagyimir Putyin úgy látja, hogy a jövő év márciusi ukrán választásokig semmi értelme a „Normandiai Négyek” formáció legmagasabb szintű összejövetelének.

Az orosz elnök szerint a jelenlegi kijevi rezsim amúgy is hajthatatlan, és szerencsére tehetetlen is. Putyin szerint a jelenlegi helyzetben inkább Kijevnek a népköztársaságokkal kéne közvetlenül tárgyalnia.

Kijevben Turcsinov Hiéna ezt hallva fölvonyított! „SOHA! Még hogy tárgyalni a szakadárokkal?! Szó sem lehet róla! Meg kell, és meg is fogjuk őket semmisíteni!” – őrjöngött imigyen.

Még csak jövő héten hétfőn fog megalakulni Donyeckben az új Népi Tanács (parlament), de már ma a DNR Alkotmánya rendelkezéseire hivatkozva megfosztotta a „Donyecki Köztársaságért Mozgalom” képviselőcsoportjának egyik tagját a frissen szerzett mandátumától. Gyenyisz Pusilinről van szó. CSAK elnökösködjön, ne képviselősködjön. A képviselői címtől való „megfosztását” maga Pusilin IS kezdeményezte.

Ma bejelentkezett Donyeckben Alexander Hug utóda. Az EBESZ megfigyelő missziójának első helyettes vezetője Mark Etherington.

A DNR emberjogi ombudsmanja Darja Morozova ma ismertette Donyeckben a Donyecki Népköztársaságot az idén január 1 – től november 16 – ig ért emberveszteségét.

149 civil halt bele a latorostromba. Öt gyermek, kilenc nő és 135 férfi. Ugyanezen időszakban 298 civil szenvedett maradandó fogyatékossággal járó sebesülést.

A legfrissebb adatok szerint a DNR a háború kezdete óta 4716 embert veszített. 81 gyermeket, 614 nőt és 4021 férfit. Etherington úrnak szeretettel.

A donbasszi frontokon semmi újdonság. Továbbra is mérsékelt ostromkedv, ám erőkoncentráció latoroldalon. Meg három fűbeharapás. Egy haraptatás Avgyejevkában, kettő pedig nem harctéri fűbeharapás.

Gorlovkától némileg északkeletre – Golmovszkijban – viszont egy helyi civil sebesült meg a latoraknavetőzéstől.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Döbrögisztán „versenyképességének” az ára

Hatalmasat nőtt a dolgozói szegénység Döbrögisztánban

A hazánk esetében közölt számok kirívóan aggasztó trendről árulkodnak, hiszen az elmúlt 7 évben közel a duplájára nőtt az érintettség.

2017-ben a 18 éven felüli foglalkoztatottaknak ugyanis 10,3 százaléka számított a rendszeres munkavégzés ellenére is szegénynek, vagyis 442 ezer magyar. A mutató 2016-hoz képest 0,6 százalékponttal növekedett, ami a második legnagyobb a tagállamok sorában. Ennél jobban csak Luxemburgban romlott a helyzet, 1,7 százalékpontos volt a növekedés – írja az mfor.hu.

Még aggasztóbb a kép, ha 2010-hez képest nézzük a változást: 7 év leforgása alatt 4,9 százalékponttal nőtt a dolgozói szegénység aránya Magyarországon, ami az egész uniót tekintve a legnagyobb mértékű romlást jelenti.

A 2010-es 5,3 százalék még egyébként a negyedik legalacsonyabb mutató volt, a 2017-es 10,2 százalék viszont már a hetedig legmagasabb a tagállamok rangsorában.

A rendszeres munkavégzés ellenére akkor számít szegénynek egy dolgozó, ha juttatása nem éri el a mediánbér 60 százalékát. Az Eurostat ugyanakkor figyelembe veszi a számításkor a szociális juttatásokat is, tehát az nem tekinthető szegénynek, ha az amúgy alacsony jövedelmét az állam különféle támogatásokkal kiegészíti, így a medián 60 százaléka fölé húzza. Az érintettséget egyébként az időszakos munkavégzés és a részmunkaidős foglalkoztatás tudja fokozni,

Az mfor.hu szerint Magyarország esetében azonban ennél sokkal nagyobb szerepet játszat a szociális ellátórendszer munkaerőpiaci „lábának” szétverése, és a felpörgetett közfoglalkoztatás, ahol még a minimálbérnél is alacsonyabb juttatásért lehet elérni.

(privatbankar)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Miközben nemmzetthesseynk a VERSENYKÉPESSÉGÜNK növekedéséről karattyolnak, rajongóik és a JOBB KORSZAKOT MEG NEM ÉRT vajdasági melósok nem is gondolnak a büszkélkedés hátterével. Az ún. dolgozói szegénységgel.

VISZONT EZ AZ ÁRA VAJDASÁG VERSENYKÉPESSÉGÉNEK! Az olcsó biorobot.

Amely a meló után odaül a televízió elé, és beleálmodja magát a csillogásba.

Az USA és Ukrajna az ENSZ – ben a nácizmust támogatják!

Ukrajna az Egyesült Államok után nem támogatta az ENSZ határozatát a nácizmus dicsőítése ellen  Orosz tavasz

Az ENSZ Közgyűlésének harmadik (humanitárius) bizottsága határozat – tervezetet fogadott el egy országcsoport javaslatára, a nácizmus dicsőítése ellen.

130 tagállam szavazott. 51 tartózkodott, és csak két ország – az USA és Maradék-Ukrajna – voksoltak ELLENE!

Ilyen határozat már 2005 óta évente kerül elfogadásra. Ám az utóbbi időben az Egyesült Államok és Maradék-Ukrajna rendre NEM – mel szavazott.

A tervezet megszövegezői szerzői Algéria, Angola, Örményország, Banglades, Fehéroroszország, Benin, Bolívia, Burkina Faso, Burundi, Venezuela, Vietnam, Guyana, Guinea, Zimbabwe, Kazahsztán, Kína, Kongó, Észak-Korea, Elefántcsontpart, Kuba, Laosz , Mali, Mianmar, Niger, Nigéria, Nicaragua, Pakisztán, Oroszország, Szíria, Szudán, Tádzsikisztán, Togo, Uganda, Üzbegisztán, Közép-afrikai Köztársaság, Eritrea, Etiópia, Dél-Afrika és Dél-Szudán voltak.

Beszédében az Egyesült Államok képviselője arról ömlengett, hogy „a nácizmus a legádázabb ellenségünk” és „az amerikai katonák vérüket áldozzák külföldön a gonosz elleni harcokban”. Ugyanakkor felszólította a többi országot, hogy szavazzanak ellene, mivel az Egyesült Államok úgy véli, hogy az állásfoglalás-tervezet „politikai ellentámadásnak” minősül. Emellett az amerikai diplomata azt mondta, hogy az állásfoglalás azt javasolja, hogy „büntessék a szólásszabadságot”.

Az ukrán képviselet szó szerint megismételte az amerikai képviselő által elmondottakat. Kiegészítve azzal, hogy „az állásfoglalás szerzői a történelmi tényeket manipulálják”.

Ezek után ki akar még csodálkozni olyasmiken, hogy a Kárpátokban ukrajnai gyerkőcöket tanítanak az oroszok elleni gyilkolásászra olyan remek hazzaffyak, mint az ungvári származású, Donbassz frontjait is megjárt neonáci „szvobodás” lator, Jurij Cserkasin. Aki nélkül Kárpátalján amúgy sincs semmiféle neonáci összeröffenet!

Félreértés ne essék: NEM A „FÖLKÉSZÍTÉSEN” RÉSZT VEVŐ GYEREKEK vétkesek a dologban. Hanem a szüleik, és az az állam, amely ilyesmit támogat!

És ezt mostmár nyíltan, az ENSZ különféle fórumain is! Legfőbb uszigatójával egyetemben!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Kudarcot vallott a „Vaskupola”

Váratlanul nagy kudarcot vallott a híres-hírhedt izraeli „Vaskupola” nevű légelhárító rendszer.

A minapi gázai zsidó-palesztin konfliktus során a Hamasz által november 12 – ről 13 – ra virradó éjszaka indított barkácsrakétáknak mindössze alig 20 százalékát tudta megsemmisíteni ez a kiválóság. A palesztinok 300 modernizált „tűzijátékrakétát” lőttek ki, amelyek közül 60 „célt” talált.
Persze ez a találat viszonylagos. Inkább úgy mondhatni, hogy lakott területre zuhantak. Ott aztán vagy fölrobbantak, vagy nem.

Ám a dolog legijesztőbb része az, hogy az „Iron Dome” pontosan a lakott térségek védelmét hivatott garantálni. Ami – elvben – ujjgyakorlat lenne az amúgy méregdrága, és CSAK RÖVID IDEIG MŰKÖDŐ rendszernek. Amelynek hatékonysága egyébként nem megkérdőjelezhető, HA CSAK NÉHÁNY CÉLTÁRGYRÓL VAN SZÓ!

A Hamasz viszont rájött a rendszer gyenge pontjára.

Az „Iron Dome” egy többfunkciós EL / M-2084 radarból, tűzvezérlő központból, és három rakétaindító állásból áll, amelyek 20db. „Tamir” interceptor rakétát indítanak. Ezt a 20 rakétát viszont egy perc alatt kiköpik. A rakétaelhárító rakéta hossza három méter, átmérője 160 mm, tömege pedig 90 kilogramm.

A tár kiürülése után pedig újra kell betárazni a vetőgépet. Ami amúgy nem kis idő. A palesztinok erre blazíroztak, és bejött nekik.

Olyan tömegben indították a „Kassam” barkácsrakétákat, hogy lefogták a „Vaskupola” EGY PERCIG TARTÓ üzemidejét. Amikor aztán kiürült az „Iron Dome” rakétatár, és megkezdődött a rövid idejűnek éppen nem mondható izraeli újratárazás, ismét jöttek a fejlesztett petárdarakéták. Akadálytalanul. Aztán leestek valahol. Emberéletben és anyagiakban is kárt téve.

Ám a pszichikai hatás az mindennél nagyobb volt. A történet azzal végződött, hogy Izrael – jobb ötlete meg több bevethető „vaskupolája” nem lévén – rövid úton tűzszünetet kötött a palesztinokkal. Ennek viszont politikai következménye lett.

Lieberman lemondása - bizonyítéka Izrael tehetetlenségének - Hamász 

Avigdor Liberman hadügyér másnap lemondott, és pártja is kivonul Bibi qrmányából. Liberman – hivatalosan – „Izrael népe katonai megvédelmezése politikai qrmányzati szándékának hiányával” indokolta a koalícióból való kiugrását, amit viszont nem sokan hisznek.

Inkább tartja magát a vélekedés, miszerint a katonai tehetetlenség a valós ok.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com