Két út
A mai helyzetben a háború kérdése a döntő kérdés. A gazdasági bomlás és az élelmezés állapota, a földkérdés és a politikai szabadság csak a háború általános kérdésének részletkérdései.
Mi idézte elő az élelmiszerhiányt?
— Az elhúzódó háború, amely dezorganizálta a közlekedést és a várost kenyér nélkül hagyta.
Mi idézte elő a gazdasági és pénzügyi romlást?
— A végetnemérő háború, amely elnyelte Oroszország minden erejét és pénzét.
Minek köszönhetjük a megtorló intézkedéseket a fronton és a hátországban?
— A háborúnak és a támadási politikának, amely „vasfegyelmet” követel.
Mi idézte elő a burzsoá ellenforradalom diadalát?
— A háború egész menete, amely új milliárdokat követel, de a hazai burzsoázia, melyet a szövetséges burzsoázia támogat, nem ad hitelt, amíg a forradalom főbb vívmányait fel nem számolják.
És így tovább, és így tovább.
Ennélfogva, ha a háború kérdését megoldjuk — megoldjuk az országot fojtogató különféle „válságokat” is.
De hogyan érjük ezt el?
Oroszország előtt két út áll.
Vagy folytatja a háborút és tovább „támad” a fronton, és akkor — elkerülhetetlenül az ellenforradalmi burzsoázia kezébe adja a hatalmat, hogy belső és külföldi kölcsönök útján pénzt szerezzen.
Az ország „megmentése” ebben az esetben egyértelmű azzal, hogy a háborús kiadásokat a munkások és a parasztok bőrére (közvetett adók!), az imperializmus orosz és szövetséges cápáinak előnyére fedezik.
Vagypedig a hatalom a munkások és parasztok kezébe megy át, közzéteszik a demokratikus békefeltételeket és beszüntetik a háborút, hogy továbbfejlesztve a forradalmat, a parasztoknak átadják a földet, megszervezzék a munkásellenőrzést az iparban és a tőkések s földbirtokosok nyereségei rovására rendbe hozzák a szétzüllő nemzetgazdaságot.
Az ország megmentése ebben az esetben annyit jelent, hogy a munkásokat és a parasztokat megszabadítják a háború pénzügyi terheitől és azokat az imperialista cápákra hárítják.
Az első út arra vezet, hogy a dolgozókat a földbirtokosok és tőkések diktatúrája alá vetik, az országot a legsúlyosabb adókkal terhelik meg, Oroszországot fokozatosan kiárusítják a külföldi tőkéseknek (koncessziók!) és Oroszország Anglia, Amerika és Franciaország gyarmatává válik.
A második út megnyitja a munkásforradalom korszakát a Nyugaton, szétszaggatja az Oroszországot behálózó pénzügyi szálakat, megingatja a burzsoá uralom alapjait és szabaddá teszi az utat Oroszország igazi felszabadulására.
Ez az a két út, amelyek két ellentétes osztály érdekeit, az imperialista burzsoázia és a szocialista proletariátus érdekeit fejezik ki.
Harmadik út nincs.
Ezt a két utat éppoly lehetetlen kibékíteni, mint az imperializmust és a szocializmust.
A burzsoáziával való megalkuvás (koalíció) útja elkerülhetetlen kudarcra van kárhoztatva.
„Koalíció demokratikus platform alapján — íme ez a kiút” — írják a „honvédő” urak a moszkvai tanácskozással kapcsolatban („Izvésztyija”).
— Nem igaz, megalkuvó urak!
Háromszor léptek önök koalícióra a burzsoáziával és mind a háromszor újabb „hatalomválság” lett a vége.
Miért?
Azért, mert a burzsoáziával való koalíció útja megtévesztő út, amely a mai helyzet fekélyeit leplezi.
Azért, mert a koalíció vagy puszta szólam, vagy pedig eszköz az imperialista burzsoázia kezében arra, hogy hatalmát a „szocialisták” kezével megszilárdítsa.
Vajon a mai koalíciós kormány, amely a két tábor között próbált helyet foglalni, nem pártolt-e később az imperializmus oldalára?
Miért hívták össze a „Moszkvai Tanácskozást”, ha nem azért, hogy megerősítvén az ellenforradalom pozícióit, a „világ hatalmasaitól” szentesítést (és hitelt!) kapjanak erre a lépésre?
Mi más Kerenszkijnek a „tanácskozáson” elmondott beszéde, amelyben — persze a „haza” és a „háború” érdekében — „áldozatvállalásra” és „osztályönmérsékletre” szólít, ha nem az imperializmus alátámasztása?
És Prokopóvicsnak az a kijelentése, hogy a kormány „nem tűri a munkásoknak a vállalatok vezetésébe való beavatkozását (munkásellenőrzés!)”?
És ugyanannak a miniszternek a kijelentése, hogy „a kormány a földkérdés terén semminemű gyökeres reformot nem foganatosít”.
És Nyekrászov kijelentése, hogy „a kormány magántulajdon elkobzásába nem fog beleegyezni”?
Mi ez, ha nem az imperialista burzsoázia ügyének közvetlen szolgálata?
Nem világos-e, hogy a koalíció csak álarc, amely Miljukovnak és Rjabusinszkijnak tetsző és előnyös?
Nem világos-e, hogy a megalkuvás és az osztályok közötti lavírozás útja a tömegek félrevezetésének és butításának az útja?
Nem, megalkuvó urak! Elérkezett az a pillanat, amikor nincsen helye többé sem ingadozásnak, sem megalkuvásnak. Moszkvában már határozottan az ellenforradalmárok „összeesküvéséről” beszélnek. A burzsoá sajtó a zsarolás kipróbált módszerével próbálkozik, midőn világgá kürtöli „Riga feladását”. Ilyen helyzetben választani kell.
Vagy a proletariátus mellett, vagy ellene.
A petrográdi és moszkvai proletariátus, a „tanácskozást” bojkottálva, a forradalom igazi megmentésére hív.
Hallgassanak a szavára, vagy félre az útból.
„Proletarij” („A Proletár”) 2. sz.
1917. augusztus 15.
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
A moszkvai tanácskozás eredményei
– írta: J. V. Sztálin –
A Moszkvai Tanácskozás befejeződött.
A „két ellentétes tábor éles összeütközése” után, Miljukov és Cereteli „véres csatája” után, miután a „harc” végétért s a sebesülteket összeszedték — megkérdezhetjük: mivel végződött a moszkvai „csata”, ki nyert, ki vesztett?
A kadetok elégedettek és kezüket dörzsölgetik. „A népszabadság pártja — mondják — büszke lehet arra, hogy jelszavait . . . az egész nép jelszavainak . . . ismerték el” („Récs”).
Elégedettek a „honvédők” is, mert ők a „demokrácia” (olvasd: a „honvédők”!) „diadaláról” beszélnek, mondván, hogy a „demokrácia megerősödve került ki a moszkvai tanácskozásból” („Izvésztyija“).
„Meg kell semmisíteni a bolsevizmust” — mondja Miljukov a tanácskozáson az „eleven erők” képviselőinek tapsvihara közepett.
Mi ezt meg is tesszük, feleli Cereteli, mert a bolsevizmus ellen „már bevezettük a kivételes törvényt”. De „a forradalom (olvasd: ellenforradalom!) még tapasztalatlan a baloldali veszély ellen folytatott harcban” — hagyjatok tapasztalatot gyűjteni.
És a kadetok hozzájárulnak, hogy jobb a bolsevizmust fokozatosan megsemmisíteni, semmint egyszeriben, s még hozzá nem közvetlenül, nem saját kezükkel, hanem idegen kézzel, a „honvédő szocialisták” kezével.
„Fel kell oszlatni a bizottságokat és a Szovjeteket” — mondja Kalégyin tábornok az „eleven erők” képviselőinek tapsától kísérve.
Helyes, feleli neki Cereteli, de még korai, mert „nem lehet még lebontani ezeket az állványokat, mikor a szabad forradalom (olvasd: ellenforradalom!) épülete nincs felépítve”. Hagyják „befejezni az építkezést”, azután eltűnnek majd a Szovjetek is, meg a bizottságok is!
És a kadetok hozzájárulnak, hogy jobb a bizottságokat és a Szovjeteket az imperialista gépezet egyszerű függelékének szerepére szorítani, mint azonnal megsemmisíteni.
Az eredmény — „közös diadal” és „közmegelégedés”.
Nem ok nélkül írják a lapok, hogy a „szocialista miniszterek és a kadét miniszterek között az egyetértés ma nagyobb, mint a tanácskozás előtt volt” („Nóvaja Zsizny”).
Ki nyert, kérdezik önök?
A tőkések nyertek, mert a kormány kötelezte magát a tanácskozáson, hogy „nem tűri a munkásoknak a vállalatok vezetésébe való beavatkozását (ellenőrzés!)”.
A földesurak nyertek, mert, a kormány kötelezte magát a tanácskozáson, hogy „a földkérdés terén semminemű gyökeres reformot nem foganatosít”.
Az ellenforradalmár tábornokok nyertek, mert a halálbüntetést jóváhagyták a moszkvai tanácskozáson.
Ki nyert, kérdezik önök?
Az ellenforradalom nyert, mert összoroszországi méretben megszerveződött, maga köré tömörítette az ország összes „eleven erőit”: Rjabusinszkijt és Miljukovot, Ceretelit és Dant, Alexéjevet és Kalégyint.
Az ellenforradalom nyert, mert kezébe kaparintotta az úgynevezett „forradalmi demokráciát”, mint alkalmas fedezéket a nép felháborodásával szemben.
Az ellenforradalmárok most nincsenek egyedül. Most az egész „forradalmi demokrácia” nekik dolgozik. Most rendelkezésükre áll „az orosz föld” „közvéleménye”, amelyet a „honvédő” urak „lankadatlanul” gyúrni fognak.
Az ellenforradalom megkoronázása – ez a moszkvai tanácskozás eredménye.
A „honvédők”, akik most a „demokrácia diadaláról” fecsegnek, nem is sejtik, hogy csupán lakájoknak fogadták fel őket a diadalmaskodó ellenforradalmárok kiszolgálására.
Ez és csak ez a politikai értelme annak a „becsületes koalíciónak”, amelyről Cereteli úr „esdekelve” beszélt s amely ellen Miljukov úréknak nincsen semmi kifogásuk.
A „honvédőknek” az imperialista burzsoázia „eleven erőivel” kötött „koalíciója” a forradalmi proletariátus és a szegényparasztság ellen — ez a Moszkvai Tanácskozás eredménye.
Hogy meddig fogják élvezni a „honvédők” ezt az ellenforradalmi „koalíciót” — azt megmutatja a közeljövő.
„Proletarij” („A Proletár”) 4. sz.
1917. augusztus 17.
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!