2018-ban az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.
Kifejtette: folytatódik Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztése, a következő években 700 milliárdot költenek a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére, összesen 25 kórházban, illetve 7 önálló szakrendelőben lesz fejlesztés. 2018-ban a Közép-Magyarországi régióban 30 milliárdot költenek kórházfejlesztésre, folytatódik az orvosi eszközök beszerzése, a mentőautók lecserélése és a béremelés.
Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás szerint az egészségügyi szakdolgozók bére novemberben újra 8 százalékkal emelkedik, 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő a bérük. A mentők bére is nő, januártól további 10 százalékkal – mondta.
Ne felejtsük, ez az MTI híre, idén pedig választások lesznek. Közben január 3-án egy nő 9,5 órát várt a Szent Imre kórház sürgősségi osztályán, egy polifoamon feküdt.
(HVG)
Bal-Rad komm: „…a következő években 700 milliárdot költenek…”
– Értjük ugye? A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN! Hogy ez hány év lesz? Öt,tíz, húsz? Ezt persze SENKI nem mondja! De igéri,hogy…!
– Hát igéretben hiány az nincs. Politikai bűnbandáink az igérgetést tökélyre fejlesztették! Így lett Döbrögisztán az országból! Ami ugye – szárnyal!
Ott még persze nem tartunk, hogy BÁRMELY POLITIKAI MAFFIACSAPAT föl merné tenni a kérdést: MIBŐL?
Ennek persze több oka is van! Legfőképpen az, hogy tudják: NINCS MIBŐL!
Hogyne tudnák! HISZEN ŐK IS RÉSZESE VOLTAK A „VOLT” SZÉTRABLÁSÁNAK!
Inkább nem kérdeznek! Csak igérnek!
Így hát a kérdezés JOGA minket illet!
TESSÉK MONDANI! MIBŐL?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kezdjük ott, hogy a határátkelés egy teljesen természetes jelenség (emberek mindig is jöttek és mentek), amiért a magyar társadalomnak mégis talán a vártnál nagyobb sokkot okozott (bár erre sincsenek adatok, szóval ez inkább csak amolyan megérzés), az az, hogy az utóbbi évtizedekben hagyományosan nem voltunk egy nagyon mobilis ország.
Azaz az emberek nem szívesen költöztek el otthonról, és még ma is jellemző, hogy országon belül viszonylag kisebb a mozgás. Ehhez képest az, hogy emberek százezrei indultak el az Európai Unióhoz történt csatlakozás után, kisebb sokként érte az országot.
Pedig az elvándorlás iránya és szerkezete mindegyik 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozott kelet-európai ország (Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Észtország, Litvánia és Lettország) esetében hasonló volt.
Ez azt jelenti, hogy nagyjából hasonlóan rövid, időszakos jellegű, munkavállalási célú határátkelésről beszélhetünk, ami ráadásul „cirkuláris jellegű”, azaz nem csak kifelé, de visszafelé is irányul.
Hárs Ágnes tanulmánya szerint utóbbi leginkább a lengyeleknél figyelhető meg, de a szlovákok és a balti államok lakosai esetében is sokan hazatértek a kivándorlók közül – hogy aztán közülük megint csak nem kevesen ismét felkerekedjenek.
Magyarországról igazából 2010 után gyorsult fel az elvándorlás, ami különlegessé is teszi az új uniós országok között, ám az azóta eltelt időben megközelítette a korábban körükben tapasztalt mértéket.
Manapság Magyarországról körülbelül annyian mennek el külföldre, mint a hagyományosabban mobil Lengyelországból közvetlenül az uniós csatlakozás után, illetve a munkaerőpiac korlátozásának feloldását követő években.
Nézőpont kérdése, hogy ez a népesség 0,3 százaléka körül mozgó arány sok, vagy kevés (Magyarország esetében ugye évi 30 ezer emberről beszélünk). Mindenesetre sokkal alacsonyabb, mint Lettország, Litvánia, vagy Románia esetében.
És akkor jött 2010…
Valami az súgja, hogy a rengeteg „ki a felelős?” felvetés alapja egy nagyon érdekes történelmi egybeesés. Három dolog történt ugyanis ekkor.
1. Már javában tartott a gazdasági válság, ami az azt megelőző két évben nagyon rossz gazdasági helyzetet (és hangulatot) teremtett Magyarországon (is) – nem véletlenül nyert a Fidesz kétharmaddal abban az évben.
2. Ha már itt tartunk: éppen arra az évre esett a kormányváltás.
3. 2011. május elsején Németország és Ausztria megnyitotta a munkaerőpiacát a 2004-ben csatlakozott országok előtt.
Mindehhez jött még az, hogy (ismét Hárs Ágnest idézve) bár a kedvezőtlen gazdasági és munkapiaci mutatók bár önmagukban is indokolhatták a migráció 2010 utáni gyors növekedését, ezzel párhuzamosan megváltozott a migrációs viselkedés is.
Azt egyelőre nem tudjuk, miért, az egyik oka az lehet, hogy az addig – 2004 óta – eltelt években kialakult a határátkelés kultúrája, elkezdtek épülni azok a külföldi kapcsolati hálók, melyek megkönnyítik a határátkelést (nyilván egyszerűbb elindulni, ha az ember segítségre számíthat az adott országban).
Mindez szerintem kissé összemosódott az emberek tudatában, így jöhetett ki az, hogy az Orbán-kormány hatalomra kerülésével lendült fel az elvándorlás, ami tényszerűen persze igaz, csak nem biztos, hogy közvetlen összefüggés van a két dolog között.
A határátkelés oka 1.: a gazdaság
A magyarok számára legfontosabb munkaerőpiacok (Ausztria, Németország és már korábban az Egyesült Királyság) teljes megnyílásával hirtelen kiderült, hogy ugyanazzal a munkával külföldön nem csak, hogy többet lehet keresni, de a magasabb megélhetési költségek ellenére jobban is lehet élni.
Lehet itt persze legendázni arról, hogy Magyarország felzárkózott, sőt, már jobb is, mint Nyugat-Európa, ez nyilván nem igaz, hiszen akkor egyrészt özönlene haza az összes magyar, másrészt tele lenne az ország osztrák, német és brit munkavállalóval. Márpedig nincs tele.
Az erősebb, jobb életszínvonalat, biztosabb jövőt ígérő nyugat-európai gazdaságok pedig egyszerűen elszívták a kelet-európai (benne a magyar) munkaerő egy jelentős részét.
Ugyanez a jelenség zajlott le egyes peremországokban is (ezért hasonlított annyira a minapi spanyol poszt a magyar helyzetre, de nyilván a portugálok, görögök is tudnának mesélni), és ez teljesen természetes következménye volt Európa egyesülésének.
A határátkelés legfontosabb oka tehát nyilván az, hogy Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, stb. ugyanazért a munkáért több fizetést lehet kapni, és ez még akkor is jobb megélhetést biztosít, ha a megélhetési költségek magasabbak.
A határátkelés oka 2.: a kormány
Minden gazdasági szükségszerűség ellenére, amikor egy kormány nyolcadik éve van hatalmon, akkor egyszerűen nem lehet úgy tenni, mintha semmilyen szerepe nem lenne az országban zajló folyamatokban.
Magát az elvándorlást nyilván nem lehetett megállítani, és az sem kérdés, hogy az öröklött gazdasági helyzet kifejezetten pocsék volt. Ebből kellett várat építeni – hogy ez sikerült-e, azt mindenki döntse el magának.
(Minapi hír, hogy az Európai Unió lakossága 2016-ban összesen majdnem 400 milliárd eurót költött ruházkodásra. Magyarország évi 200 euróval a fejenkénti költésekben az utolsó előtti helyen áll, alaposan lemaradva még a régiótól is, ahol 300 euró körül van a költés. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha azt nézzük, a háztartások a kiadásaik hány százalékát költik ruházkodásra, Magyarország itt is a lista vége felé helyezkedik el.)
Az is kétségtelen, hogy akadtak próbálkozások például az egészségügyi dolgozók béremelésére, ami olyan jól sikerült, hogy éppen most terveznek sztrájkot.
Nyolc év után ezeket egyre nehezebb a 2008-as válsággal és az előző kormánnyal magyarázni, tehát azt gondolom, az Orbán Viktor vezette magyar kormánynak igenis van felelőssége abban, hogy az elvándorlás úgy alakult, ahogy.
Miként azt se feledjük el, hogy ha jóval kisebb arányban is, de azért vannak szép számmal olyanok, akik azért hagyták el Magyarországot, mert lehetőségük adódott rá ÉS nem érezték jól magukat, ami az egyre mérgezettebb légkört elnézve nem meglepő.
A vissza(nem)térők
Ha elfogadjuk azt a kormányzati narratívát, hogy a magyar gazdaság erősödik (csak az a fránya Eurostat ne lenne…), akkor viszont felmerül a kérdés, hol vannak a visszatérő magyarok.
Egyrészt Magyarországon. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy miként azt sem lehet mérni, mennyien mennek el, az sem látszik, mennyien tértek vissza. Az arány nem kicsi, más kérdés, hogy a visszatérők közül hányan vágnak neki ismét a külföldi életnek – nekem az a tanulság, hogy sem a határátkelés, sem a hazatérés nem feltétlenül végleges döntés, az emberek mozognak városok, országok között, és ezzel nincs is különösebb baj.
Az viszont egyértelmű, hogy nagyon komoly munkaerőhiány van Magyarországon (is). A KSH legfrissebb adata szerint a harmadik negyedévben a vállalati szektorban csaknem 53 600 betöltetlen pozíció volt, ami 30 százalékkal (!!) meghaladja az előző év azonos időszakában mért szintet.
A vállalkozásoknak már nem a tőke- vagy kereslethiány, hanem a munkaerő- és szakemberhiány okozza a legnagyobb gondot – mondta a napokban Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. Idén például a kis- és középvállalkozások háromnegyede készül átlagosan 9,5 százalékos béremelésre, ami rekord.
Nincsen tehát elég munkavállaló Magyarországon, és persze adat sajnos megint nincsen, de a Magyarországon – nem utolsósorban a kormány gyűlöletkampánya nyomán – kialakult légkör aligha bátorítja arra a külföldön élő, és döntéshelyzetben lévő magyarokat, hogy hazaköltözzenek.
Másrészt, ha igaznak fogadjuk el a poszt elején vázolt gazdasági szükségszerűséget (azaz hogy az erősebb gazdaságú országok bevonzzák a gyengébb helyekről a munkaerőt), akkor a magyar gazdaságnak éppen a nála gyengébb gazdaságú országok munkavállalói jelenthetnének megoldást, csak hát nagyrészt éppen ellenük sikerült felhergelni a lakosság jelentős részét az elmúlt lassan három évben.
Összességében tehát a címben feltett kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. A legerősebb tényező nyilván a gazdasági különbség Kelet- és Nyugat-Európa között, de nem lehet eltekinteni a hatalmon lévők felelősségétől sem.
(hataratkelo)
Bal-Rad komm: „…Összességében tehát a címben feltett kérdésre – Ki a felelős az elvándorlásért? – nem lehet egyértelmű választ adni…”
– Nem lehet, mert egy ELEVE GYÁVA KÉRDÉS van föltéve! Pedig csak EGYETLEN BETŰT kellene kicserélni! Nem KI? – hanem MI a felelős…!
Alighanem a balrad.ru már megadta az egyetlen elfogadható és logikus választ! A FELELŐS A RENDSZER!
Azon belül aztánlehet(ne) kutakodni a személyes felelősök után, de vélhetőleg nagyon hosszű lenne az elkövető felelősük listája. Majd tízmillió nevet tartalmazhatna!
A lista élére nyilván a működtető kiválóságok kerülhetnének, de azzal a bajaink sem így – sem úgy nem oldódnának meg. Még csak nem is enyhülnének!
A FELELŐS A RENDSZERVÁLTÁS! AZAZ MI!
A nagyobbik baj viszont az, hogy 28 esztendővel a gyalázat után is INKÁBB A MAGYAROK MENNEK EL, MINTHOGY ELKERGETNÉK A RENDSZER HAZUG – TOLVAJ MŰKÖDTETŐIT!
Ebben is van persze logika! Hiszen egyre többen ragaszkodnak a hazátlanság nyújtotta hamis kényelemhez! Fölfogva azt, hog HA ITT ISMÉT SAJÁT HAZÁT KELL építeni, hát hosszú ideig oda a kényelem!
– Jah! Hogy a gyerekek meg az unokák? Hogy azok jövője – hazája…?
Az már minket nem érdekel! Fő a nyugalmunk! (Még be kéne vallanunk – ÖNMAGUNKNAK IS! – a saját hülyeségünk! Az meg olyan ciki!)
Inkább hülye kérdéssel bújunk ki a válaszadás alól!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Megtartották New Yorkban az amerikaiak által kiküzdött rendkívüli ENSZ BT – ülést – Irán ügyében.
A tulajdonképpen senki által nem óhajtott tanácskozás meddő időpocsékolás vol. Az is többnyire orosz – amerikai szócsatározásokból állt!
A világ legbékésebb államának – az USA – ENSZ – nagykövete Nikki Haley arról kotkodált, hogy „az USA és szövetségesei 2018-ban már nem hallgatnak tovább, mert az iráni rezsim fittyet hány népe jogaira”!
Irán fegyverkezik, amit az irániak jóléte bán. „A népfelkelés (!) üzenete az volt, hogy Iránnak fel kell hagynia a terrorizmus támogatásával!” – karattyolta Trump bohóc főmegbízottja. „Az iráni népnek joga van az internethez!” – kövelte Nikki Haley, amire a németalföldi szövetséges buzgón helyeselt! Akárcsak az Egyesült Királyság ENSZ-nagykövete, Matthew Rycroft helyénvalónak tartotta a rendkívüli ülést, és annak amerikai tematizálását. Az ötletekkel együtt.
Gallia ENSZ – nagykövete már óvatosabban fogalmazott. Francois Delattre szerint ugyan „éberen figyelni kell az iráni szabadság helyzetét”, de nem szabad „külföldről eszközként felhasználni” az iráni helyzetet.
Oroszország képviselője Vaszilij Nyebenzja azt mondta, hogy „Irán dolga a saját problémáinak rendezése”. Az orosz diplomata „fantázián alapuló ürügynek” minősítette a BT rendkívüli ülésének összehívását, és kijelentette, hogy az „iráni belügyekbe történő beavatkozásról” van szó. Szerinte az USA visszaél a Biztonsági Tanács adta lehetőséggel. Ezt az álláspontot aztán a többség is támogatta.
Wu Hai-Teo kínai misszióvezető-helyettes kijelentette: „az iráni helyzet nem fenyegeti a térség stabilitását, kár rá az ENSZ BT idejét és tekintélyét pocsékolni”.
A témaalany Irán képviselője Golamali Hosru az egész ülést „az USA ostoba erőszakoskodásának” minősítette, kijelentve, hogy tisztán iráni belpolitikai kérdésről van szó.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Meglehetősen talányos dolog történt szilveszterkor Győr-Moson-Sopron megyében: egy ikrényi férfi arra lett figyelmes, hogy a konyhapultján hagyott nyers csirkemell kékes fénnyel kezdett el világítani. Az eset kapcsán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) sem tud biztosat mondani…
…A hatóság lehetséges magyarázatként felvetette, hogy a termék Pseudomonas baktériumokkal szennyeződhetett, mivel ezek sötétben fluoreszkáló pigmenteket termelnek. Emellett annak is felmerül a lehetősége, hogy a fényjelenség hátterében foszforvegyületek foszforeszkálása áll. Az említett vegyületek vélhetően a gyors csontnövekedés folytán épülhettek be a szárnyas csontjaiba.
(Forrás: hazipatika)
Bal-Rad komm: Lássuk csak, mik is ezek a Pseudomonas baktériumok?
A Gram-negatív Pseudomonas család számos faja okozhat fertőzést, különösen a Pseudomonas aeruginosa.
A Pseudomonas-ok az egész világon jelen vannak a talajban, a vízben, az emberek és az állatok bőrén. Kedvelik a nedves, nyirkos helyeket: lefolyókat, mellékhelyiségeket, medencéket és a meleg kádakat is, és általában ellenállnak a szokványos mértékű klórozásnak. Ismeretes, hogy e baktériumok fertőtlenítő (antiszeptikus) oldatokban is megélnek.
APseudomonasokjelentéktelen bőrfertőzésektől a súlyos, életet veszélyeztető kórképekig sokféle betegség hátterében állhatnak. A legsúlyosabbPseudomonas-fertőzések legyengült, kórházban ápolt személyekben alakulhatnak ki, különösen ha védekezőrendszerük gyengült. A cukorbetegek szintén feltűnően hajlamosakPseudomonas-fertőzésekre. APseudomonasokmegfertőzhetik a vért, a bőrt, a csontokat, a fület és a szemet, a húgyutakat, a szívbillentyűket, valamint a tüdőt.
Panaszok, tünetek és kórisme Két enyhePseudomonas-fertőzés létezik, melyek az egyébkent egészséges emberre veszélyt jelenthetnek: a hallójáratgyulladás (úszók hallójáratgyulladása) és a szőrtüszőgyulladás („forró-fürd ő follikulitisz”) . Az előbbi (otitisz externa) a külsőfület vagyis hallójáratot érintő, fájdalommal és fülfolyással Lásd még járó fertőzés. A szőrtüszőgyulladást (follikulitiszt) apró pattanásokból álló, viszkető bőrpír jellemzi, némelyik pattanás közepén gennycsepp lehet. Lásd még
Súlyos, mélyre hatoló lehet a leginkább cukorbetegek hallójáratát érintőPseudomonas-infekció (otitisz externa maligna) , ami igen erős fülfájdalmat okoz és idegkárosodáshoz vezethet.
A Pseudomonas fekélyt idézhet elő a szemen, ha oda szemsérülés, szennyezett kontaktlencse, vagy szennyezett kontaktlencse-folyadék révén bekerül. A fekélyek nem csak fájdalmasak, de a látás elvesztéséhez is vezethetnek. APseudomonasmély, szúrt sebeket is megfertőzhet, elsősorban gyermekek lábán. APseudomonas-sebfertőzés nyomán az elpiszkolódott kötésen tenyésző kórokozók jellegzetes gyümölcsillatot (hársfa) árasztanak.
A Pseudomonas súlyos tüdőgyulladást okozhat kórházban, kivált intenzív osztályon kezelt betegekben. Húgyúti fertőzéseket is okozhat, rendszerint olyan személyekben, akik urológiai beavatkozáson estek át, vagy akiknek húgyúti elzáródásuk van.
E kórokozók gyakran behatolnak égési sérülést szenvedett vagy rákos betegek vérébe. Az ilyen, egész szervezetet érő fertőzés a kezelés elmaradása esetén keringési elégtelenségbe (sokk) mehet át, ami vészesen alacsony vérnyomással jár és halállal végződik. A fertőzés kapcsán sokszor lilás-feketés foltok jelennek meg a bőrön. Körülbelül 1 cm átmérőjűek, sebes közepüket vörös duzzanat veszi körül. E kiütések gyakran a felkar alatt és az ágyékon jelentkeznek.
A Pseudomonasritkán a szívbillentyűket betegíti meg. Veszélyeztetettebbek azok, akiknek mesterséges billentyűket ültettek be, de a természetes billentyűkön is előfordulhat a fertőzés, elsősorban injekciós kábítószer-fogyasztókban.
A Pseudomonas-fertőzés kórisméje a vérből vagy más testnedvekből származó minták tenyésztésén alapul.
Megelőzés és kezelés
A hallójárat-gyulladás általában megelőzhető a fülek átmosásával, amit alkohol és ecetsav keverékével végzünk úszás előtt és után. A már kialakult fertőzés ecetsav és helyileg adott antibiotikumok hatására rendszerint gyors javulást mutat. A meleg fürdőt követő szőrtüszőgyulladás többnyire kezelés nélkül rendeződik.
A Pseudomonas-okozta szemfertőzést igen tömény antibiotikum-tartalmú cseppekkel gyógyítják. Olykor az antibiotikumot közvetlenül a szemgolyóba kell fecskendezni.
A súlyos Pseudomonas-fertőzések kezelése nehéz. A malignus hallójáratgyulladás, a vérárammal terjedő illetve zsigeri fertőzések gyógyítása több hetes intravénás kezelést igényel, általában több antibiotikum együttes adásával. A szívbillentyűket érő fertőzés néha gyógyul csak antibiotikum adására, sokszor van szükség a billentyűk cseréjére nyitott szívműtétben”
– Semmi vész tehát! Van gyógymód! Megnyugodhatunk!
MEGNYUGODHATUNK?
Természetesenmeg. Hiszen már fényvisszaverő mellény nélkül is kószálhatunk biciklivel vagy gyalog az úttesten. Merthogy a sofőr felelőssége immár, ha nem veszi észre a foszforeszkáló embereket!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A magántulajdonban lévő termelőeszközök szentségének alapján.
A Magyar polgári demokrácia az alkotmányban rögzíti:
„Magyarország független, demokratikus jogállam”: Magyarország független? Magyar gazdaság nélkül? Az EU labancainak érdekében alárendelt gazdasággal és törvényhozással? Demokratikus, ahol a dolgozó nép proletár bérrabszolga? Jogállam, ahol a törvényhozásban a többségben lévő bérrabszolga érdeke alá van rendelve a kapitalista érdekeknek?
„A közhatalom forrása a nép”: De rendelkezik a dolgozó nép bármilyen hatalommal? A nép, aki proletár sem a termelőeszközökkel, sem a politikai hatalommal nem rendelkezik. Sőt saját érdekeinek megfelelő érdekképviselettel sem. A kapitalizmusban a bérrabszolgaság a korbács, ha nem úgy viselkedsz, nem az én érdekeimben, akkor éhezel, nyomorgsz, még bérrabszolga sem leszel!
„A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja”: A választott képviselők a kapitalista állam érdekében és fizetéséből élnek, és jól, jobban, mint a proletárok. Ehhez a minden hatalommal és érdekérvényesítő eszközzel rendelkező kapitalista állam sikeresen átdolgozza, manipulálja a dolgozó nép a proletárok gondolatait, így azok érdekeik ellenére a kizsákmányolásra, élősködésre, szolgaságra fognak szavazni és ez fel sem tűnik nekik. A mézesmadzag a gazdag kapitalisták sikerei, amit dolgozók soha el nem fognak érni. De példakép, hogy lám-lám, a szorgalmas munka meghozza gyümölcsét, dolgozz (!!), neked is sikerülhet, illúziója. De a valóság, a proletár dolgozó csak bérrabszolga marad, bármenyit dolgozik is. A dolgozó népet olyan birkává nevelték, hogy elég neki és még boldog is, ha a tv-ben nézi a vacsora csatát, miközben neki csak zsíros kenyérre telik. Utazáshoz, pedig elég neki a tv-ben az álomhajó, de még a Balatonra sem jut el.
„Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik”: Az értéktermelő a dolgozó bérrabszolga a proletár, a szabad vállalkozó pedig a kapitalista, a kizsákmányoló és élősködő, az értéket nem termelő tőkés vállalkozó. Hol itt a demokrácia? Ja, hogy mindenki lehet úr vagy szolga? Elhatározás kérdése csupán? Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa? A szorgalmas az úr lesz, a lusta pedig a szolga? Hogy van ez? A becsületes kisvállalkozó, meg akármennyit dolgozik, nem jut egyről-kettőre.
Polgári érték a magántulajdon védelme, ami a termelőeszközök magántulajdonának is a védelme. A termelőeszköz magánkézben csak akkor működik, ha a proletár dolgozik, ez pedig együtt jár a kapitalizmusban a kizsákmányolással. Mert tudvalevőleg a kapitalista termelésben a cél a tőkés vállalkozó minél nagyobb profitja. Ez az a része a dolgozó által előállított értéknek, amit a tőkés vállalkozó a termelőeszköz birtoklásával saját magának kizsákmányol. Ezt a polgári „demokrácia” törvényesen lehetővé teszi és a kapitalista álam garantálja. A termelési folyamatban a tőkés vállalkozó dolga a vagyonszerzés, vagyona növekedésének szervezése, a profit elköltése. Ez a polgári erkölcs, amivel pofátlanul hivalkodnak.
Az alkotmányban garantált „szabad” választásokon a kifosztott proletár dolgozó a kapitalista élősködésre szavaz. Ki érti ezt? Az ilyen mértékben manipulált dolgozó nép nagyon eltorzult tudattal rendelkezik. A dolgozó nép a saját érdekeiről önként lemond, a termelési folyamatban csak élősködők javára. Miért? Mit nyer vele? Ezért a dolgozó nép a proletárok cserébe termelési ösztönzőként a bérrabszolgaságot, mint korbácsot kapják. Ha a proletár szorgalmas és szerencsés akár bérrabszolga is lehet. Így az általa termelt értékből is fogyaszthat. De sokan ennek ellenére is a humán kukában végzik. Elenyészően kevés azoknak a száma, akik proletárból kapitalisták lettek, de sokkal többen végezték a humán kukában.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Pusztahencse, az alig ezer lelket számláló Tolna megyei község azért került a hírekbe, mert az időközi választás után a település kettészakadt. Az egykori képviselő, Bán István, miután feloszlatta a képviselő-testületet, elindult a polgármeteri székért, amit szűk többséggel el is nyert.
Az addigi polgármester, Iker Ibolya, azzal vádolta meg Bánt, hogy ötezer forintot kínált a szavazatokért. Helyben elutasították Iker kifogását, a területi választási bizottság viszont a voksolás megismétlését írta elő. Ez ellen Bán fellebbezett, így a Pécsi Ítélőtábla elé került a kereset. A bíróság pénteken úgy döntött, hogy meg kell ismételni a pusztahencsei időközi polgármester-választást. Igaz, a szavazatvásárlással kapcsolatos panasz későn érkezett meg, azt viszont megállapította az ítélőtábla, hogy Bán és több támogatója a szavazóhelyiség közelében kampányolt, ami tilos.
Elmentünk a településre, hogy megkérdezzük a helyieket, mit gondolnak a kialakult helyzetről. És beszéltünk a Momentum által támogatott Bánnal is, aki azt mondja: a megismételt választáson simábban fog győzni.
(24.hu)
Bal-Rad komm: „Cseppben a tenger” esete Pusztahencse. Csupa ismerős „választási” trükkökkel. A végeredmény is ugyanaz. Megosztottság.
Ami meg fog maradni a megismételt „választás” után is. Még egy alig ezer lelkes faluban is!
Viszont működik a demokrácia!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A vadabbnál-vadabb dolgokon edződött kijevieknek is minden eddigit fölülmúló szörnyűségnél is borzalmasabb élményben volt részük tegnap. Mármint azoknak, akik délelőtt abban a szerencsétlen helyzetbe kerültek, hogy pontosan a „Femen” – akciója idején az amerikai nagykövetség környékére vetődtek.
Nekik horrorisztikus élményben lehetett részük.
A meztelenkedéseiről elhíresült lotyóbanda egyik egyede a fejét „trumpira” fazonírozva tiltakozott az USA kijevi nagykövetsége előtt az amerikai vezérbohóc Nagy Gombja miatt.
Bár az akció nem tartott sokáig, a kritikus időszakban eléggé sokan kóboroltak a tetthely környékén. Amúgy jobb sorsra érdemes kisgyerekes anyukák porontyaikkal, meg gyengébb idegzetű felnőttek.
Semmi csodálkoznivaló nem lesz tehát, ha az elkövetkező időszakban arról kapunk híreket, hogy 2018 január 5. óta ugrásszerűen megnőtt a kijevi gyermekpszichiátriák kliensforgalma, és zsúfolásig megteltek a kórházak „viccosztályai”!
A méretes „aktivisztka” nem először szörnyesztette már el Kijev népét. Első alkalommal tavaly december 7 – én hozta a frászt a MihoMajdan sátortáborának lakóira. Megjelenése akkor jóval nagyobb hatást váltott ki, mint a Nemmzetthy Gárda! Kakasvili újnácijai úgy széjjel futottak ijedtükben, hogy néhányat a mai napig sem találnak.
Többekben fölmerült az alapos gyanú, hogy az USA-nál nem éppen jól fekvő Valcman elmés bosszúakciójának idegekre pusztítóan ható új eszköze került bevetésre.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ma MÁR 2018 január 6-a, szombat van! A 2018-as esztendő első munkahete kifutott. (Már akinek!) Lassan illik beleszokni robotba! (Szökőévben is 6. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.)
Majd el telik ez az esztendő is! Még 359 nap van hátra (Szökőévben 360)(Rohan ám az idő!)
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: BOLDIZSÁR + ANASZTÁZ, BALTAZÁR, EPIFÁNIA, GÁSPÁR, GAZSÓ, MELCHIOR, MELHIOR és MENYHÉRT nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
Január 6-án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
1199 – I. Leó örmény királyt a kilikiai Tarsusban Örményország királyává koronázzák
1323 – Károly Róbert magyar király átfogó gazdasági reformsorozatának részeként elrendeli az új, stabil pénz, a dénár verését
1481 – Az Arany Horda serege vereséget szenved valahol az orosz sztyeppéken a szibériai tatároktól, s a kán is elesik
1540 – VIII. Henrik angol király feleségül veszi 4. hitvesét, Klevei Anna német hercegnőt.
1568 – Tordán megkezdődik az az erdélyi országgyűlés János Zsigmond fejedelemsége idején, amelyben a vallási türelmet a világon elsőként meghirdették és törvényben szabályozták (13-áig tartott)
1622 – A nikolsburgi békében Bethlen Gábor erdélyi fejedelem lemond magyar királyi címéről
1661 – Barcsay Ákos vereséget szenved Kemény János seregeitől
1838 – Samuel Morse nyilvánosan bemutatja találmányát, a távírót
Január 6-án születtek főúri sarjak IS, meg póri porontyok. Közülük néhányan emlékezetes dolgokat vittek végbe életük későbbi szakaszában. Mint pl:
1367 – II. Richárd angol király († 1400)
1412 – Jeanne d’Arc (Szent Johanna), katolikus szent, († 1431)
1766 – Fazekas Mihály magyar költő, botanikus († 1828)
1807 – Petzval József magyar mérnök-matematikus, egyetemi tanár, feltaláló, az MTA kültagja, a Bécsi Tudományos Akadémia tagja († 1891)
1893 – Endresz György magyar pilóta, repülőoktató († 1932)
1897 – Veres Péter magyar író, politikus († 1970)
1934 – Voith Márton kohómérnök, egyetemi tanár
1955 – Rowan Atkinson angol színész, komikus
Persze ezen a napon is haltak meg jelességek. Mint pl:
1481 – Ahmat kán az Arany Horda uralkodója.
1537 – Alessandro de’ Medici a firenzei köztársaság vezetője (* 1510)
1693 – IV. Mehmed az Oszmán Birodalom 20. szultánja (* 1642)
1852 – Louis Braille francia feltaláló, (* 1809)
1990 – Pavel Alekszejevics Cserenkov Nobel-díjas orosz fizikus (* 1904)
2006 – Zavadszky Gábor válogatott labdarúgó (* 1974)
2008 – Körmendi János magyar színművész (* 1927)
Tudomásunk szerint MA SEM LESZ SEHOL A VILÁGBAN valami jó kis nemzeti vagy állami ünnep! Pedig annyir kéne már valami! Így csak dögunalom az élet.
Kész szerencse, hogy ma van:
Vízkereszt napja. A karácsonytól vízkereszt napjáig tartó 12 szent nap – illetve az ezoterikus kereszténységben a december 24-étől tartó 13 szent éjszaka – zárónapja, a farsang kezdete. A nyugati kereszténységben ekkor ünneplik a napkeleti bölcsek („háromkirályok”) látogatását a kis Jézusnál. Egyes országokban ma is élő szokás, hogy megajándékozzák a gyerekeket az éjjel az ajtó elé vagy ablakba tett csizmájukba rejtett édességekkel, amit a „háromkirályok” hoz nekik. A keleti keresztény egyházakban a vízkereszt Jézus megkeresztelésének, Krisztussá válásának ünnepe.
A magyarság körében régen általános szokás volt, hogy a papok a házakat meghintették szenteltvízzel (házszentelés). Ezenkívül elterjedt népszokás volt a „csillagozás”, amikor gyerekek jártak körbe a faluban csillaggal a kezükben és a kis Jézusról szóló énekeket énekeltek. Ez egyes magyarlakta vidékeken még a mai napig is létező szokás. Német nyelvterületen az ünnep neve Dreikönigstag („a háromkirályok napja”).
A vízkereszt ünnepének neve Olaszországban Epifania. A Befana (öreg jó boszorkány) ezen a napon a jó gyerekeknek ajándékot hoz.
– Irakban: a hadsereg napja van ma.
– Laoszban pedig a Pathet Lao napját ünneplik az ottaniak.
Az oroszországi Irbit városának motorbicikligyárában hatalmas feladattal kéne megbirkóznia a kollektívának. Olyannyira megugrott az oldalkocsis „Ural” motorkerékpárok iránti kereslet. Főként az USA-ban vannak megőrülve a legendás orosz háromkerekűért.
Eduard Miller igazgató-helyettes már lassan kezdi bánni a konstrukció modernizálását. Ennek nyomán ugyanis bizonyos módosítások és tunning után nagyon rákaptak Amerikában az oroszos dizájnra. II. Abdullah jordán király szemet vetett egy ilyen holmira. A király alatt meglátta Brad Pitt. Ő is megkívánt magának egy ilyet. Amerikában azóta meg vannak zavarodva az Ural motociklik után.
Olyannyira, hogy még abba is belementek, hogy ők is szerelnek össze „amerikaiasított” csilli-villi Ural motorbicikliket.
Persze nem olcsó móka egy ilyen csudajárgány. 14 ezer dollárnál indul a kezdőár.
A nagy amcsi kereslet miatt viszont csökkenteni kellett a hazai kínálatot. Pedig az oroszországi 600 – 700 ezer rubeles induló ár nem számít barátinak!
Úgyhogy hiány lett Oroszországban az elnyűhetetlen Ural.
Reagált viszont a rekreációs üzletág. Levadásszák a régi cuccokat, és ügyesen helyrepofozzák. Egy – egy ilyen felújított Ural 150-200 ezer rubelért már megkaparintható. Viszik is mint a cukrot.
Az ausztriai Vorarlberg egyik sípályáján készült az alábbi drámai felvétel, amelyen az látszik, ahogy a hatalmas szélben ide-oda vágódnak egy, a rossz idő miatt leállított sífelvonó ülései, bennük a síelőkkel.
Bivalycsordát hajtottak át a Kiskunsági Nemzeti Park területén, a Kelemen-széki vizes területeken, Fülöpszállás közelében csütörtökön. A körülbelül 120 állatot a szabadszállási Zab-széki téli szállásukról a fülöpszállási Kígyós-háti állattartó telepre hajtották.