Fedetlen mellkassal feszít a fülbevalós Putyin: politikust így még nem láthattunk
Scott Scheidly merőben új nézőpontból mutatja meg a legbefolyásosabb vezetőket.
A világ legbefolyásosabb vezetőinek imázsa gondosan fel van építve, és szinte sosem látni őket a formálistól eltérő, lazább külsővel. Éppen ezért olyan különleges Scott Scheidly képsorozata The Pink címmel, melynek lényege, hogy ismert, tekintélyes alakokat rózsaszín, cukormázas ábrázolásban mutat be, a popkultúra stílusjegyeit felvonultatva. Az ohiói művész saját bevallása szerint a szíve mélyén szürrealista, és ez a festményeken is egyértelműen látszik.
„A műveim feltárják a színek és szimbólumok kulturális és szociális jelentőségét, és azt, hogy az ezekkel járó sztereotípiák hogyan befolyásolják az emberek identitását és világnézetét” – fogalmazott Scott Scheidly. Egyetlen célja a festményekkel, hogy megnevettessen másokat, de valahol azért annak is örül, ha negatív visszajelzést kap, mert szerinte a lényeg, hogy gondolatokat tud ébreszteni. Nézd meg a kollekció legmegosztóbb darabjait!
(femina)
Bal-Rad komm: Hazai libsijeink mémje viszont mindent visz! – és mindent alulmúl.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Kapaszkodjon meg: Fodor Gábor nem kap befutó helyet az MSZP listáján
Az MSZP elnöksége tegnap 12-1 arányban leszavazta, hogy Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke befutó helyet kapjon a párt országgyűlési választási listáján – írja szocialista forrásokra hivatkozva az atv.hu. A portál úgy tudja, Fodor parlamentbe repítését egyedül Molnár Gyula pártelnök támogatja.
Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke ne kapjon befutó helyet az MSZP-Párbeszéd országos listáján – ezt javasolja a szocialista párt elnöksége.
Az egyetlen támogató szavazat Molnár Gyula pártelnöktől származott, aki javasolta Fodor szerepeltetését az MSZP-P közös listán; vele szemben 12-en ellenezték a liberális vezető befutó helyen szerepeltetését.
Információink szerint attól nem zárkózik el az elnökség, hogy Fodor Gábort és Bősz Anettet az egyéni körzetükben megtámogatja, de erről még nem született végleges döntés.
A testület hétfőn készítette elő az MSZP szombaton esedékes kongresszusát, amelyen döntenek a Párbeszéddel kötendő választási megállapodásról, várhatóan miniszterelnök-jelöltté választják Karácsony Gergelyt, véglegesítik a párt országos listáját és jóváhagyják a Tegyünk igazságot! című választási programot. A párt országos választmánya pénteken tárgyal a listáról és a választási szövetségekről, várhatóan ott mondják ki a végső szót, amelyre aztán a szombati kongresszus tesz pecsétet.
Molnár Gyula javaslata szerint a Párbeszéd három helyet kapna a közös lista első 20 helye közül; ám forrásaink szerint egyáltalán nem biztos, hogy ebbe végül az MSZP vezető testületei belemennek.
Az MSZP eredetileg decemberben tartotta volna kongresszusát, de azt elhalasztották, miután Botka László szegedi polgármester váratlanul lemondott a miniszterelnök-jelöltségről.
(atv)
Bal-Rad komm: Nekünk most végünk is van! Fodor Gabriellácska nélkül a döbrögisztáni országgyűlés? Hát ezt érdemeljük mi?
Ez itt már a végső összeomlás!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Kurt Valker amerikai főkurátor a „Batykivscsina” párt Führerinájával is tárgyalt az ENSZ békefenntartók Donbasszba vezénylésének amerikai – ukrán ötletéről.
Gázos Kapelman Julcsa gáz – és belsőségnagykereskedő, Führerina és elnökaspiráns mindenben egyetértett a nyugati elgondolással, és azt lelkesen támogatja ő is és gruppája is. Akárcsak Donbassz „reintegrálását”! Megállapították, hogy a konfliktus kezd dermedni. Isten ments hogy befagyjon, mert akkor abból nem lesz visszatérítés. Föl kell melegíteni, és úgy is kell tartani! – egyeztek meg.
Kijevben ma délelőtt fél tízkor összröffent a Rada. Tíz órára már le is szavazták a gépviselők az „Ellenzéki Blokk” javaslatát a „Donbassz reintegrációja” nevű agyrém hatálytalanításáról. Andrej Parubij hiéna azonmód alá is körmölte azt, és már loholt is vele Valcman Nyalókakirályhoz. Szentesítse gyorsan, aztán hajrá! Indulhat végre a háború Donbassz, és az „agresszor Oroszország” ellen!
A fölmelegítés előtt „tornyosuló” jogi akadályt tehát a Rada izzadságos munkával elbontotta. A valcmanista hadügy is számíthatott erre a kellemes állapotra, hiszen tegnap Eduard Baszurin közölte: a DNR már egészen részletesen kidolgozott villámháborús tervekhez jutott. Nem az internetről, hanem…- más forrásból.
Az ordashad illetékes harctéri parancsnikai is fülest kaphattak a várhatóan az ügynek kedvező Rada döntésről, és már tegnap késő délután – kora este neki is fogtak az „előmelegítéshez.”
Főként a Szvetlodarszk-ívben, és Dokucsajevszknél. Késő este már Donyeck nyugati peremén is puffogtak az aknavetők, ás buffogtak a tüzérségi lövegek.
Gorlovka sem úszta meg. Tankágyúkból ostromolták a valcmanisták.
Így zajlott ezegészen reggelig. Aztán folytatódott délelőtt és kora délutánis.
A legfrissebb hír szerint ma Dokucsajevszk lakónegyedeit is sorozták a latrok.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Moszkvában a hétvégén az átlagos februári csapadékmennyiség 125 százaléka hullott.
A hóréteg 47 centiméter. Két nap alatt! Ez még a moszkvaiaknak is sok. Öröm viszont a lurkóknak. Nem kell iskolába menniük mindaddig, amíg a helyzet nem normalizálódik.
Rossz hír ugyanakkor számukra, hogy holnapra már minden visszatér a normális kerékvágásba.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
A Fehér Ház lakói kiruccantak. Csak a házaspár. Donald és Lady Melania. Nem messzire mentek, csak a szomszédos Ohioba. Helikopterrel.
A First Ladyn megint erőt vett a légiiszony. Ura bátorítólag fogta volna meg kacsóját, de az akció megint balul sült el. Melania csak épphogy rá nem csapott az elnöki mancsra. Haggyámán!
WATCH: President Trump and First Lady Melania Trump depart the White House on their way to Ohio pic.twitter.com/unoZ5xyEXN
A HVG.hu számolt be egy tegnap esti budakeszi kortesprodukcióról. Amelynek egyik résztvevője MINISZTERELNÖK-JELÖLT! Érdemes végignézni ezt a valamit. Pontosabban: VÉGIGSZENVEDNI!
„Itt nézheti élőben a jelölti vitát Szél Bernadett körzetéből
A Közös Ország Mozgalom arra vállalkozott, hogy a körzetekben, ahol esély van ellenzéki győzelemre, megméri, ki a legesélyesebb jelölt, valamint fórumot is rendez. A Pest megye 2. számú egyéni választókerület van most soron.
A jelölti vitára meghívták:
Császárné Kollár Tímea (Jobbik)
Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz)
Tóth Zoltán (DK)
Szél Bernadett (LMP)
Szemző Áron (Momentum)
képviselőjelölteteket, de a Fidesz jelöltje nem ment el. Az Együtt pedig már korábban jelezte, az LMP javára visszalépnek.”
Szerencsére csak négyen voltak. (Plusz az ötödik bohóckodó!) „Ellenzékiek”!
A megnyilvánulásaikból világos lehet bárki számára: FOGALMUK SINCS ARRÓL, HOGY MILYEN NAGY A BAJ! De mindenre tudják a megoldást!
SZERENCSÉJÜKRE nem hangzott el a kérdés: MIBŐL? Így aztán őrizhetik-hirdethetik tovább a bölcsességük látszatát.
Volt egy logikus kérdés viszont. A budaörsi polgármester, Wittinghof Tamás tette föl. Meg is válaszolt azonnal a saját kérdésére. Logikusan!
Csak ez érdekelte a Teréz körúti robbantással vádolt P. Lászlót, aki tegnap másodszor állt a bíróság előtt.
Miközben a két, a szöges bombától életveszélyesen megsebesült rendőr vallomást tett, P. László széles vigyorral az arcán fészkelődött a vádlottak padján. Viselkedése a bírónak is feltűnt: dr. Kalina József megkérdezte, hogy min mulat ilyen jól, mire P. azt mondta: tetszik neki a rabosítási képeinek kivetítése.
Ha bármilyen mentális problémája van, azt az orvos szakértői vizsgálat egészen biztosan kideríti. A szakvéleményig csak találgathatunk: lehet, hogy a fiatalembernek hallucinációi vannak, és azért viselkedik így, de cselekedhet tudatosan is – vélekedett dr. Végh József kriminálpszichológus.
P. László apja azt mondta: a tárgyalótermi történések csak biztosabbá teszik abban, hogy a fia ártatlan, és gyógyszerek hatása alatt áll.
(Forrás:blikk)
Bal-Rad komm: Tulajdonképpen csak részleteket copyztunk a tudósításból. Kommentelni már semmi hangulat.
Egyszer – talán – kiderül majd az igazság. Csakhogy az már SENKIN nem fog segíteni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ghána, Uganda és Ukrajna alatt – Döbrögisztán csúnya bizonyítványt kapott
Az egész világon romlottak a költségvetési átláthatósági folyamatok, ezen belül pedig Magyarország is rosszabb pontszámot kapott egy rendszeresen elvégzett nemzetközi felmérés friss kimutatása szerint. Az Európai Unió tagállamai közül Magyarország szerepelt a legrosszabbul a 2017-es adatok alapján.
Megszakadt a pozitív trend
Szomorú következtetésre jutott az országok költségvetési folyamatait az átláthatóság szempontjából elemző International Budget Partnership nemzetközi szervezet a legújabb, 2017-es felmérése alapján.
Megállapításuk szerint ugyanis több kormány is kevesebb információt tesz közzé arról, hogyan szedi be és költi el a közpénzt. Az Open Budget Survey 2017 eredményei szerint 115 ország közül 89 nem tesz közzé elégséges információt a költségvetésről.
Ennek következtében egy tíz éve tartó töretlenül javuló trend szakadt meg a tavalyi számok alapján (az első felmérés 2006-ban volt, így ez most a hatodik hullám). A költségvetési átláthatóság index globális átlaga a 2015-ös 45 pontról 43 pontra csökkent 2017-re. Az átláthatóság növekedésének visszájára fordulása különösen aggasztó annak fényében, hogy a vizsgált országok háromnegyede nem publikál elégséges információt a költségvetéséről (vagyis nem ér el legalább 61 pontot) – mutat rá az intézet.
Az OBS 2017 azt is feltárta, hogy a legtöbb országban nincsenek érdemi lehetőségek arra, hogy a nyilvánosság részt vegyen a költségvetési folyamatban – sem abban a tekintetben, hogy információkat nyújthasson a közpénzek beszedésével és elosztásával kapcsolatos döntésekhez, sem abban a tekintetben, hogy a kormányokat elszámoltathassa e döntések végrehajtásáért. A vizsgált 115 ország közül egyetlen egy sem kínált megfelelőnek tekinthető (61 pontot vagy annál magasabbat elérő) részvételi lehetőségeket. A világátlag mindössze 12 a 100-ból, és 111 ország ért el gyenge (41 pontnál alacsonyabb) eredményt.
Az átláthatóság és a részvétel értékelésén felül az OBS a formális felügyeleti intézmények, mint a számvevőszék és a törvényhozás szerepét is vizsgálta. A felmérés megállapította, hogy mindössze 32 ország (28 százalék) törvényhozásának felügyeleti gyakorlata megfelelő, 47 ország (41 százalék) korlátozott, 36 ország (31 százalék) pedig gyenge felügyeleti gyakorlatot folytat. Összehasonlításul, az OBS vizsgálata szerint a 115 országból 75-ben (65 százalék) biztosítottak az alapvető feltételek ahhoz, hogy a számvevőszék megfelelő szintű felügyeleti tevékenységet lásson el.
Klikk a képre!
A kivételek
Az alacsony globális átlag és a romló pontszámok ellenére néhány országban javulást tapasztalhattunk. Az országok köre igen változatos: Mexikó, Dominikai Köztársaság, Georgia, Szenegál, Thaiföld, Marokkó, Indonézia és Fidzsi érdemben javította költségvetési átláthatóságát.
Az intézet ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy
Bármely ország átláthatóvá válhat, mert az egyes országok költségvetésének átláthatósága csak a kormány politikai akaratán múlik.
Ennek leggyorsabb és legkönnyebb módja, ha a kormány minden költségvetési információt (a nyolc kulcsdokumentumot és a mostani publikált dokumentumokból hiányzó információkat) elérhetővé tesznek az interneten és a nyilvánosság bevonását is beépítik a költségvetési folyamatba.
Klikk a képre!
Magyarország rosszabbul teljesít
Az Open Budget Survey 2017 felmérése szerint Magyarország a lehetséges 100 pontból 46 pontot ért el, ezzel a 115 vizsgált ország közül az 57. helyen végzett. Romhányi Balázs, az elemzésért Magyarországon felelős szervezet, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője a hétfői bemutatón azt emelte ki, hogy
az a 46 pontos érték az EU-ban és az OECD-ben a felmért országok közül a legrosszabb.
A 2015. évi 49 pontos eredményhez képest ez romlást jelent, miközben régiónkban az átlag inkább emelkedett.
A kelet-európai térképre elhelyezett OBI-indexek értéke alapján Romhányi Balázs úgy vélekedett: a költségvetési átláthatóság tekintetében Magyarországon a helyzet „mélybalkáni”.
A KFIB értékelése szerint a gyenge eredmény oka, hogy
a kormány a nemzetközileg elfogadott 8 legfontosabb költségvetési dokumentum közül hármat – a költségvetési irányelveket, a féléves jelentést és a polgárok költségvetését – el sem készít,
a másik öt közül négynek a tartalma pedig még a régiónkban jellemző színvonaltól is elmarad.
A két évvel ezelőtti eredményhez képest a legfontosabb különbség, hogy a tavaszra előrehozott költségvetési vita miatt a költségvetési törvényjavaslat már az előző évi tényszámokat sem tartalmazza – részletezte a KFIB.
Ezt javasolták
Az International Budget Partnership és magyar partner-szervezete, a Költségvetési Felelősségi Intézet azt ajánlja a kormánynak, hogy első lépésként hozza nyilvánosságra azokat a költségvetési információkat, amelyek már ma is rendelkezésére állnak, majd készítse el a fent említett három hiányzó dokumentumot, végül pedig bővítse a publikált anyagok tartalmát annyira, hogy azokból valós és részletes képet lehessen alkotni a közpénzügyek helyzetéről és kilátásairól. Az átláthatóságot biztosító szabályokat intézményesítse.
A közpénzügyi döntések minőségének és társadalmi elfogadottságának növelése érdekében törekedjék az állampolgárok és civil szervezetek bevonására a költségvetési folyamatba.
Kulisszatitkok – így állt össze a jelentés
Az Open Budget Survey az egyetlen független, összehasonlítható és rendszeres időközönként megvalósuló felmérés a világ országaiban tapasztalható költségvetési átláthatóság és felelősség mérésére. A felmérést nemzeti kormányoktól független, a civil szférában dolgozó költségvetési szakértők készítik, minden vizsgált országban más és más. A felmérés dokumentált bizonyítékok és objektív kritériumok alapján értékeli, hogy a résztvevő 115 ország nemzeti vagy központi kormányzata milyen mértékben biztosít a nyilvánosság számára időszerű és teljes hozzáférést a nemzetközi jó gyakorlat alapján szükséges 8 legfontosabb költségvetési dokumentumhoz. A felmérés azt is vizsgálja, hogy a törvényhozás, a számvevőszék és a független költségvetési tanács mennyire képes hatékony felügyeletet gyakorolni a kormányzati költségvetés felett, és hogy a nyilvánosság milyen mértékben vehet részt a költségvetési döntésekben.
A felmérés nem közvélemény-kutatás, és nem a szubjektív véleményeket értékeli – szigorú, objektív módszertanon alapul, az eredményeket pedig független hazai és nemzetközi szakértő ellenőrzi.
Magyarországon a Költségvetési Felelősségi Intézet töltötte ki az egységes kérdőívet, majd küldték el a nemzetközi szervezetnek, amely többszörös ellenőrzést hajt végre. A Nemzetgazdasági Minisztériumnak is volt lehetősége a véleményezésre. Romhányi Balázs ennek kapcsán elárulta, hogy ezúttal nagyon aktív volt a költségvetésért felelős tárca, 57 kérdéshez tettek megjegyzést és nyolc olyan pont volt, amelyben az IBP a magyar kormánynak adott igazat, nem pedig a KFIB-nek.
Ha a nemzetközi szervezet minden kifogásolt pontban a minisztériumnak adott volna igazat, akkor is csak 61 pontot ért volna el Magyarország, amivel épp a megfelelő kategóriába csúszott volna át.
Az NGM szerint Soros van a háttérben
„A Soros-hálózat újabb listával akarja lejáratni Magyarországot” – érkezett a sajtóközlemény hétfő este a Portfolio szerkesztőségéhez is és elsőre azt hihetnénk, hogy a kormány megint a menekültügyet, vagy a civil szervezeteket vette elő, de nem. Ezt a „szakmai” reakciót a költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium adta ki a hétfőn nyilvánosságra hozott költségvetési átláthatósági jelentésre reagálva, melyben kellemetlen bizonyítványt kapott hazánk.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő este külön közleményben reagált a jelentésre, amit változatlan formában közlünk.
„A Soros-hálózat újabb listával akarja lejáratni Magyarországot
Az a nemzetközi lista, amelyre ma a sajtó hivatkozik, egy Soros György megrendelésére készített lista, melynek egy célja van: Magyarország lejáratása. Jól látszik, hogy a példaként állított országok többségének költségvetési hiánya magasabb, mint Magyarországé.
Magyarország a magyar és EU-s jogszabályok szerint készíti el költségvetését, nem a Soros szervezeteknek akarunk megfelelni. Magyarország költségvetése stabil, 2012 óta az államháztartási hiány az uniós szabályoknak megfelelően 3% alatt teljesül, valamint szinte minden egyéb gazdasági mutató is kedvezően alakul, miközben az államadósság aránya folyamatosan csökken. Ezzel szemben a Soros-féle listán példaként felhozott országok többségében zavaros a politikai helyzet, kiszámíthatatlan a gazdasági környezet, a költségvetési hiány pedig jóval magasabb, mint Magyarországon.”
Az NGM fenti reakciója alapján azt mondhatjuk, hogy a kormány most már minden területen beveti az egységes kommunikációs sablont, vagyis Soros György nevét, eddig ezt szakmai vitában azonban nem láthattuk. Az International Budget Partnership nevű nemzetközi civilszervezet kétévente elvégzett felmérését valóban finanszírozta a milliárdoshoz köthető Open Society Foundations, azonban pénzügyileg a kezdeményezés mellé állt a francia külügyminisztérium, az Egyesült Királyság nemzetközi fejlődésért felelős osztálya, illetve a Ford Foundation és a William and Flora Hewlett Foundation. Ez alapján valami irtózatos nemzetközi összeesküvésnek lehetünk szemtanúi, ami Magyarországot vette célba. Legalábbis az összeesküvés-elméletekre nyitott közönség szerint.
Az NGM a közleményben az alacsony hiány és a csökkenő államadósságpálya fontosságát hangsúlyozza (amit el is lehet ismerni a kormány érdemei között, apróbetűs megjegyzésekkel), azonban ezzel egyúttal lebecsüli a költségvetési átláthatóság kérdését, amivel a ma megjelent nemzetközi felmérés is foglalkozott. A költségvetési folyamatok átláthatósága ugyanis nem mellékes. Nem mellékes azért, mert a megfelelő transzparencia és a kellő információk hiányában az adófizetők nem látnak rá a közpénzek elköltésére, melynek eredményeként sérül a kormányok elszámoltathatósága.
Bár a költségvetésért felelős minisztérium ebben a közleményében lebeszéli a felmérés jelentőségét, a jelentés bemutatásán az is kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium összesen 57 állítást vitatott és volt olyan eset, amikor a nemzetközi szervezet az NGM-nek adott igazat. Ebből is látszik, hogy egyébként a minisztériumban a szakmai apparátus komolyan vette a jelentést.
(portfolio)
Bal-Rad komm: Most gondoljunk bele: mi lenne ITT, ha ez a vén akasztófáravaló Soros hirtelen kimúlna!? Az egyenesen katasztrófa lenne! Amire a döbrögista horda nincs fölkészülve. A teljes kommunikációt át kellene állítani! Plakátokat lecserélni, törvénytervezetet visszavonni!
Még csak az hiányozna, hogy földobja a pacskerokat a Sátán! Egyik pillanatról a másikra kéne egy másik ördögöt festeni a falra!
Bár AKKOR IS Ghána, Uganda és Ukrajna alatt tündökölne Döbrögisztán, de hát az nem érdekes!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Amennyiben Orbán ismét kétharmados győzelmet arat, úgy magyarországnak vége.
Nem marad semmi ami megállíthatná a totális diktatúra kiépítésében.
Felszámolná az ellenzéket, és csak annyit hagyna meg belőle ami feltétlenül szükséges a parlament működéséhez. Ezen ellenzéki tömörülés is az ő tányérjából enne.
Következő lépésként a teljes média alárendelése történne meg beleértve ebbe az Rtl klubbot is. Egyetlen egy ellenzéki sajtó sem maradna.
A kiskereskedelmet is kisajátítaná és létrehozná a nemzeti italbolt hálózatot, persze azt is a haveroknak.
Az unióból kilépne és szoros barátságot kötne az illiberális hatalmakkal. A bankszektort maga alá rendelné, a bíróságot az irányítása alá vonná. A közbeszerzéseket kizárólag a rokonok, strómanok és a haverok nyerhetnék el.
Végső lépésként elkezdené a politikai tisztogatást és a leszámolást, hogy elejét vegye az esetleges ellenállásnak. Megerősítené a rendőrséget és a hadsereget is a védelme érdekében.
Ezekkel a lépésekkel viszont megteremt mindent, hogy berendezkedjen még legalább ötven évre!
(O.L.K.T.)
Bal-Rad komm: Mi történik, ha…?
FOLYTATJA! – FOLYTATJÁK!
Az álellenzék eddig is az ő tenyeréből evett, most is elkövetnek mindent, hogy minden így maradjon. Döbrögisztán polythykay elythjének ez így tökéletesen megfelel.
A’ zúnijónak úgyszintén tökéletes az állapot. Döbrögisztán vajdaság gyarmati terület összeszereldéi a vajda és hordája készséges közreműködésével remekül tejelnek. A multi szolgáltatók kaszálnak. A’ zúniós júdáspénz ömlik. DÖBRÖGI STABILIZÁLTA A RENDSZERT, AMIN ÁLELLENZÉKE SEM KÍVÁN VÁLTOZTATNI!
Döbrögi nagyszerűen érzi magát a’ zúnijóban! „Az EU egy nagyszerű projekt, aminek részei kívánunk lenni!” – mondta tán egy hónapja. Dehogy is akar ő ebből a jó kis meleg alomból távozni! Bolond lenne! Kiválóan el van ő Brüsszellel. Holnap jön Youdapestre Tusk Nagymester! ELFOGADNI Döbrögisztán pluszbefizetési ajánlatát! (Amit nem kért Brüsszel, de Döbrögiék felajánlották!)
No meg itt van ám a NATO is! Amely őriz és vigyáz!
Úgyhogy kár riadozni az EU – ból való távozás miatt.
De majd folytatódnak a „választások” végéig felfüggesztett kilakoltatások! A földönfutókká tett magyarok ingatlanaiba pedig beköltöznek Döbrögi migráncsai, és erőtartalékai!
A Nemmzetthy Alkoholboltokban pedig zsibbaszthatja agyát a maradék magyar! Aki még itthon marad(t)!
Nézheti utána családostul – ha még van/lesz/marad neki – a szennykanálisok (beleértve az RTL-t is) magas színvonalú celebmutatványait.
Mi történik, ha…?
És ha történetesen az álellenzék nyerne? Akkor mi lenne?
Semmi nem lenne másként! Hiába mondják, hogy „ők tudják a tutit”! Nincs saját ország, nincs saját gazdaság!
Maga Soros Hiéna jelentette ki: Döbrögi megvette a Maszopot!
Szél Bernadett Soros – ösztöndíjas volt.
Jobbik? Döbrögi Polgárrhy Körei kipallérozottjai!
Mi történik, ha…?
NEKÜNK – MAGYAROKNAK – MÁR TELJESEN MINDEGY!
Mi magunk teremtettük meg ezt a pokoli környezetet MAGUNKNAK! Nem tegnap! Nem is tegnapelőtt! Még 1990 – ben! Annak meg már 28 éve!
28 ÉVE MÁR CSAK „EZEKET” VÁLASZTJUK MEG FOLYAMATOSAN!
Hát ne nyafogjunk! ÉLVEZZÜK ŐKET! Mert mi ilyen mazochista hajlamúak vagyunk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Január 29-én esete tettünk ki egy átfogó írást arról, hogy a Sárgapólósoknak közel Hárommillió Ft az eddigi összes büntetése. Megadtuk a számlaszámot, ahol akár milyen kis összeggel hozzá tudsz járulni, hogy ki tudják fizeni ezeket.
Az első négy napban nagyon sokan küldtek adományt. 400 – 10 000 Ft közötti összegben.
Bíztató, hogy már csak hússzor ennyi kell.
Köszönjük azoknak, akik eddig segítettek.
Ha tetszik, amit teszünk, akkor lehetőségeidhez képest támogasd a büntetések kifizetését, és bíztass erre másokat is. Minél több helyre többször is osszd meg hivatkozáson elérhető felhívást.
Ha tenni akarsz, lehetőségedhez képest valamekkora összeget utalj egyszer, vagy rendszeresen az alábbi takarékszövetkezetes számlára: