“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Kurt Valker amerikai főkurátor a “Batykivscsina” párt Führerinájával is tárgyalt az ENSZ békefenntartók Donbasszba vezénylésének amerikai – ukrán ötletéről.

Gázos Kapelman Julcsa gáz – és belsőségnagykereskedő, Führerina és elnökaspiráns mindenben egyetértett a nyugati elgondolással, és azt lelkesen támogatja ő is és gruppája is. Akárcsak Donbassz “reintegrálását”! Megállapították, hogy a konfliktus kezd dermedni. Isten ments hogy befagyjon, mert akkor abból nem lesz visszatérítés. Föl kell melegíteni, és úgy is kell tartani! – egyeztek meg.

Kijevben ma délelőtt fél tízkor összröffent a Rada. Tíz órára már le is szavazták a gépviselők az “Ellenzéki Blokk” javaslatát a “Donbassz reintegrációja” nevű agyrém hatálytalanításáról. Andrej Parubij hiéna azonmód alá is körmölte azt, és már loholt is vele Valcman Nyalókakirályhoz. Szentesítse gyorsan, aztán hajrá! Indulhat végre a háború Donbassz, és az “agresszor Oroszország” ellen!

A fölmelegítés előtt “tornyosuló” jogi akadályt tehát a Rada izzadságos munkával elbontotta. A valcmanista hadügy is számíthatott erre a kellemes állapotra, hiszen tegnap Eduard Baszurin közölte: a DNR már egészen részletesen kidolgozott villámháborús tervekhez jutott. Nem az internetről, hanem…- más forrásból.

Az ordashad illetékes harctéri parancsnikai is fülest kaphattak a várhatóan az ügynek kedvező Rada döntésről, és már tegnap késő délután – kora este neki is fogtak az “előmelegítéshez.”

Főként a Szvetlodarszk-ívben, és Dokucsajevszknél. Késő este már Donyeck nyugati peremén is puffogtak az aknavetők, ás buffogtak a tüzérségi lövegek.

Gorlovka sem úszta meg. Tankágyúkból ostromolták a valcmanisták.

Így zajlott ezegészen reggelig. Aztán folytatódott délelőtt és kora délutánis.

A legfrissebb hír szerint ma Dokucsajevszk lakónegyedeit is sorozták a latrok.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Donbassz” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. http://dnr-news.com/dnr/44078-basurin-kiev-podgotovil-vesenniy-blickrig-dlya-zahvata-dnr-i-lnr.html Nem az internetről…. hanem A SAJÁT NAGYON JÓL MŰKÖDŐ FELDERITŐIKTŐL Én még kiegészitem a Luganszk területéni “eltervezett uki villámháboru” harci cselekményekkel. Baszurin meg részletesen elmondta, az ujságírók meg részletesen leírták a Baszurin által elmondottakat. Ez műr szavahihető variaáció, de nem szabad megfeletkezni ,hogy alkalmazhatják az ukik az előbi tervetis, amiben a “lényeg” ugyan az, csak az egyes harci fázisok nem voltak benne,nem voltak nyilvánosak. Kiváncsi vagyok, hogyha valóban elindulnak a Galíciaiak, MILYEN LESZ AZ OROSZOK- PUTYIN- ÁLÁSFOGLALÁSA . Szerintem egyértelmüen Donbaszt, Luganszkot fogják támogatn, MÁRCSAK a Krím félsziget miatt is egy ladikban eveznek a két köztársasággal, és mert az ukik MINDEN ÁRON MEG FOJÁK őket is TÁMADNI a félsziget minden ároni vissaszerzési vágyuknak eleget téve, szerintem.

  2. Az egyik hozzászóló- Krevedka Krevedkovna töbekközöt azt írja, hogy Ukrajna, az Kijev, Zaporozsje, Csernyigov, Poltava, a többbi Lngyelország, Románia, és Magyarország az mind Rossszija.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com