A dolgok haladnak

A nyugati területek felszabadulása folyamatban van. A forradalmi hullám tovább terjed és elsöpör útjából minden akadályt. A régi világ ügynökei és Észtország, Lettország, Litvánia sötét elemei menekülnek, mint ördög a tömjén elől.

Észtország lövészei már bekerítik Tapsz fontos csomópontot. Flottánk, a Népbiztosok Tanácsának parancsa értelmében, a tenger felől védi Szovjet-Észtországot esetleges meglepetésekkel szemben. A szocializmus vörös zászlaja leng Észtország felett. Észtország dolgozó tömegei újjonganak. Már nincs messze Revel felszabadítása. Mondanom sem kell, hogy az Észtország megszállására küldött angol csapatok az egész észt nép általános ellenállásába fognak ütközni.

Litvániában fokozódó erővel csap fel a forradalom lángja. Vilnát már a munkások és földnélküli parasztok küldötteinek Szovjetje tartja kezében. A napokban lezajlott nagyszabású vilnai tüntetés teljesen dezorganizálta a császári Taribát. A Vilnai Szovjetnek a Népbiztosok Tanácsához és a Vörös Hadsereghez intézett forró üdvözlete elég világosan mutatja a litvániai szabadságmozgalom jellegét. Az a tény, hogy Kovnóban, Savliban és más városokban, a járásokban és falvakban, közvetlenül a hóhér Hoffmann tábornok szemeláttára Szovjetek alakultak, a szovjet forradalom nyomásának erejéről tanúskodik. A Vilejkában megalakult litvániai munkáskormány, amely lángoló kiáltvánnyal fordult a néphez, kétségtelenül megbízható központot teremt Litvánia forradalmi erőinek egyesítésére. Litvánia vörös lövészei felszabadítják hazájukat. Az Oroszországi Szovjetkormány elismerte a litván munkáskormányt, s ez megerősíti a végső győzelembe vetett hitüket.

Viharosan és feltartóztathatatlanul terjed a lettországi forradalom. Lettország dicső vörös lövészei, akik már elfoglalták Valkot, győzelmesen bekerítik Rigát. A napokban megalakult Lettországi Szovjetkormány biztos kézzel vezeti győzelemre Lettország munkásait és földnélküli parasztjait. Kiáltványában leleplezte a berlini kormány és a német megszálló hatóságok kétkulacsos politikáját és fenntartások nélkül kijelentette:

„Határozottan visszautasítunk mindenféle beavatkozást feudális-burzsoá ellenségeink érdekében, még akkor is, ha az a kormány, amely bennünket ilyen beavatkozással fenyeget, szocialistának nevezi magát.”

Lettország Szovjetkormánya csak a világ, és elsősorban Oroszország forradalmi proletariátusának segítségére számít. Ezt mondja:

„Segítséget kérünk és ezt a segítséget a világ valóban forradalmi proletariátusától, különösen az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaságtól várjuk.”Bizonyításra szorul-e, hogy az Oroszországi Szovjetkormány minden eszközzel támogatni fogja a felszabadulásáért küzdő Lettországot és hős lövészeit?

Északon, Finnországban, még mindig „csend” van. De a csend és nyugalom leple alatt nem szunnyad az ellenforradalom és újabb csatákra készül. Svinhufvud lemondása és Mannerheim kinevezése azt jelenti, hogy az országban szakítanak a belső „reformok” politikájával és hogy Anglia Finnországon keresztül hadjáratra készül Petrográd ellen. Ennek pedig feltétlenül ki kell éleznie a közelgő finnországi forradalmi válságot.

Ukrajnában Szkoropadszkij futása, amely parancsra történt, és az a tény, hogy az Antant elismerte Vinnyicsenko direktóriumát, új képet tár elénk az antant-diplomácia új „munkáiról”. Nyilvánvaló, hogy Petljura úr, aki tegnap még a „függetlenség” kardját csörtette, ma tárt karokkal várja a segítségére „siető” antantcsapatokat, vagyis Krasznovot és Gyenyikint. A felkelő csapatokat és a Szovjeteket Ukrajna legfőbb ellenségeinek nyilvánították. A legjobb barátnak pedig — az Antantot, a „szívesen látott vendéget” és barátait, Krasznov és Gyenyikin fehérgárdistáit, akik máris megszállták a Donyec-medencét. Petljura úr, aki egyszer már eladta Ukrajnát a németeknek, most újra eladja az angol imperialistáknak. Kétségtelen, hogy Ukrajna munkásai és parasztjai számon tartják Vinnyicsenko és Petljura újabb árulását. Erről eléggé világosan tanúskodik az a tény, hogy Ukrajnában óráról-órára terjed a forradalmi mozgalom és Petljura hadseregének soraiban máris megindult a bomlás.

A dolgok haladnak …

„Zsizny Nacionalnosztyej”
(„A Nemzetiségek Élete”) 7. sz.
1918 december 22.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

Ukrajna felszabadul

A kincsekben gazdag Ukrajna már régen az imperialista kizsákmányolás tárgya.

A forradalom előtt a nyugati imperialisták, mondhatni, csendben, „hadműveletek” nélkül zsákmányolták ki Ukrajnát. Franciaország, Belgium és Anglia imperialistái óriási (szén-, fémipari stb.) vállalatokat szerveztek Ukrajnában és kezükbe kaparintva a részvények többségét, legális formában, „törvényesen”, zajtalanul szívták az ukrán nép vérét.

Az Októberi Forradalom után megváltozott a helyzet. Az Októberi Forradalom elmetszette az imperializmus csápjait, az ukrán nép tulajdonának nyilvánította a földet és a vállalatokat, s így megfosztotta az imperialistákat a „szokásos”, „zajtalan” kizsákmányolás lehetőségétől. Ezzel az imperializmust Ukrajnából kiűzték.

De az imperializmus nem akart engedni, semmi szín alatt sem akart megbékülni az új helyzettel. Most már erőszakkal „kellett” leigáznia, meg „kellett” szállnia Ukrajnát.

Az osztrák és német imperialisták kezdték meg először Ukrajna megszállását. A „független” „Ráda” és a „független” „hetmanság” csak játékfigura, cégér volt, amely jól leplezte ezt a megszállást és külsőleg „szentesítette” azt, hogy az osztrák és német imperialisták Ukrajnát kizsákmányolják.

Az a rengeteg megaláztatás és megpróbáltatás, amelyet Ukrajna az osztrák és német megszállás idején átélt, a munkások és a parasztok szervezeteinek szétzúzása, az ipar, a vasúti közlekedés teljes felbomlása, akasztófák és agyonlővetések — ki nem ismerné az osztrák-német imperialisták védnöksége alatt létrejött ukrajnai „függetlenség”-nek ezt a mindennapi képét?

Az osztrák-német imperializmus szétzúzása és a német forradalom győzelme azonban gyökeresen megváltoztatta Ukrajna helyzetét. Megnyílt a dolgozó Ukrajna felszabadulásának, az imperializmus igája alóli felszabadulásának útja. Vége szakad Ukrajna pusztításának és leigázásának. Az Ukrajnában fellángoló forradalmi tűzvész megsemmisíti az imperializmusnak és „nemzeti” toldalékainak utolsó maradványait. „Ukrajna Ideiglenes Munkás-Paraszt Kormánya”, mely a forradalom hullámaiból született, új életet fog teremteni Ukrajna munkásainak és parasztjainak uralma alapján. Az Ukrajnai Szovjetkormány „kiáltványa”, amely visszaadja a parasztoknak a földesúri földeket, a munkásoknak a gyárakat és üzemeket, s valamennyi dolgozónak és kizsákmányoltnak a teljes szabadságot — ez a történelmi „kiáltvány” mennydörgésként harsog majd végig Ukrajnán Ukrajna ellenségeinek rémületére és áldott harangszóként cseng majd Ukrajna elnyomott fiainak örömére és vigasztalására.

A harc azonban még nem ért véget, a győzelem még nincs biztosítva. Az igazi harc Ukrajnában még csak megkezdődött.

A német imperializmus utolsó napjait éli, a „hetmanság” pedig már végsőket vonaglik, de az angol-francia imperializmus csapatokat von össze és Ukrajna megszállása céljából a Krímben csapatokat készül partra szállítani. Most az angol-francia imperialisták akarják betölteni Ukrajna német megszállóinak megüresedett helyét. Ugyanakkor felbukkan az „Ukrajnai Direktórium” is — a kalandor Petljurával élén és a régi „függetlenség” „új”- szabású jelszavával — mint új, a „hetmanságnál” megfelelőbb cégér Ukrajna új, angol-francia megszállói számára.

Az igazi harc Ukrajnában még ezután következik.

Nem kételkedünk abban, hogy az Ukrajnai Szovjetkormány kellő ellenállást tud tanúsítani az új, hivatlan vendégekkel — az angol és francia leigázókkal szemben.

Nem kételkedünk abban, hogy az Ukrajnai Szovjetkormány le tudja leplezni a Vinnyicsenko és Petljura táborához tartozó kalandorok reakciós szerepét, akik akarva-nemakarva az angol-francia leigázók bevonulását készítik elő.

Nem kételkedünk abban, hogy az Ukrajnai Szovjetkormány maga köré tudja tömöríteni Ukrajna munkásait és parasztjait és becsülettel harcba viszi és győzelemre is viszi majd őket.

Felhívjuk Szovjet-Ukrajna valamennyi hű fiát, siessenek a fiatal Ukrajnai Szovjetkormány segítségére és könnyítsék dicsőséges harcát, melyet Ukrajna fojtogatói ellen vív.

Ukrajna felszabadulásáért harcol — siessetek a segítségére.

„Zsizny Nacionalnosztyej”
(„A Nemzetiségek Élete”) 4. sz.
1918 december 1.
Vezércikk.
Aláírás: Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

Keletről jön a fény
– írta: J. V. Sztálin –

Lassan, de feltartóztathatatlanul hömpölyög a szabadságmozgalom hulláma Keletről Nyugatra, a megszállott területekre. Lassan, de ugyanolyan feltartóztathatatlanul tűnnek le Észtország, Lettország, Litvánia, Belorusszia „új” burzsoá-köztársasági „kormányai”, a munkások és parasztok hatalmának adva át helyüket. Leomlik, eltűnik az Oroszország és Németország közé ékelődő válaszfal. A burzsoá nacionalizmus jelszavát: „Minden hatalmat a nemzeti burzsoáziának”, a proletár szocializmus jelszava váltja fel: „Minden hatalmat az elnyomott nemzetiségek dolgozó tömegeinek”.

Egy évvel ezelőtt, az Októberi Forradalom után ugyanebben az irányban haladt, ugyanezzel a jelszóval küzdött a szabadságmozgalom. A végvidékek akkor alakult burzsoá-nemzeti „kormányai” fel akarták tartóztatni a szocialista mozgalom Oroszországból jövő hullámát s hadat üzentek a Szovjethatalomnak. A végvidékeken különálló burzsoá államokat akartak alapítani, hogy a nemzeti burzsoázia megtarthassa hatalmát és kiváltságait. Az olvasók emlékeznek arra, hogy ezek az ellenforradalmi mesterkedések kudarccal végződtek: ezek a „kormányok”, amelyeket belülről „saját” munkásaik és parasztjaik rohamoztak, kénytelenek voltak meghátrálni. Az ezután kezdődő német imperialista megszállás félbeszakította a végvidékek felszabadításának folyamatát, mert túlerőhöz juttatta a burzsoá-nemzeti „kormányokat”. Most azonban, miután szétzúzták a német imperializmust és a végvidékekről kiszorították a megszálló csapatokat, új erővel, új, kirívóbb formákban, ismét felújult a szabadságharc.

Elsőnek az észtországi munkások tűzték ki a felkelés zászlaját. Az észtországi munkás-kommün diadalmasan halad előre, szétrombolja az észtországi burzsoá-köztársasági „kormány” alapjait s harcra mozgósítja Észtország városainak és falvainak dolgozó lakosságát. Az Észtországi Szovjetkormány kérelmére az Oroszországi Szovjetkormány ünnepélyesen elismerte az Észtországi Szocialista Köztársaság függetlenségét. Bizonyításra szorul-e, hogy ez az ünnepélyes elismerés az Oroszországi Szovjetkormány tartozása és kötelessége? Szovjet-Oroszország a nyugati területeket sohasem tekintette saját birtokainak. Mindig azt vallotta, hogy ezek a területek az ott élő nemzetiségek dolgozó tömegeinek elidegeníthetetlen birtokát alkotják, s ezeknek a dolgozó tömegeknek korlátlan joguk van arra, hogy szabadon döntsenek politikai sorsukról. Ez természetesen nem zárja ki, hanem feltételezi, hogy Szovjet-Oroszország minden eszközzel segítse észtországi elvtársainkat, akik a dolgozó Észtországnak a burzsoázia igája alól való felszabadításáért harcolnak.

Lettország munkásai szintén hozzáláttak agyongyötört hazájuk felszabadításához. A Szovjetek visszaállítása Verróban, Valkában, Rigában, Libavában és Lettország más helyein, a rigai munkások arra irányuló kísérletei, hogy forradalmi úton kivívják a nélkülözhetetlen politikai szabadságjogokat, a lett lövészek gyors előretörése Riga felé — mindez arról tanúskodik, hogy a burzsoá-köztársasági „kormányra” Lettországban is ugyanaz a sors vár, mint Észtországban. Értesüléseink szerint, a napokban hivatalosan kihirdetik Lettország Ideiglenes Szovjetkormányának a megalakulását. Ha ez valóban megtörténik, kétségtelenül meg fogja gyorsítani és meg fogja pecsételni Lettország felszabadítását, Lettország is lerázza magáról az imperializmust.

A lett munkásokat Litvánia munkásai és parasztjai követik. Az a tény, hogy Vilnában, Savliban, Kovnóban és Litvánia más helyein Szovjeteket, igaz, hogy még csak félig legális Szovjeteket alakítottak; a litvániai mezőgazdasági munkások példátlan forradalmi aktivitása, mellyel a nagy gazdaságokat védik a fosztogató földbirtokosok ellen; a litvániai lövészek gyors előnyomulása Litvánia belsejébe; végül, a Litvániai Ideiglenes Szovjetkormány megalakulásának értesüléseink szerint küszöbön álló kihirdetése — mindez arról tanúskodik, hogy a hírhedt Litván Tariba sem kerüli el lettországi és észtországi hasonmásainak sorsát.

A megszállott területek nemzeti „kormányainak” kérész élete nemcsak azzal magyarázható, hogy mint burzsoá kormányok semmibe veszik a munkások és parasztok érdekeit, hanem — és elsősorban — azzal a körülménnyel is, hogy ezek a „kormányok” megszálló hatalmak puszta függvényei, aminek következtében semmiféle morális súlyuk sem lehet a lakosság széles rétegei szemében. Ebben az értelemben a megszállási időszaknak kétségtelenül pozitív szerepe volt a végvidékek fejlődésében, mert teljesen leleplezte a nemzeti burzsoázia rothadtságát és árulását.

A dolgok szemmel láthatóan olyan irányban fejlődnek, hogy a nyugati területek, e területek dolgozó tömegei, melyek a mai napig az imperialisták szélhámos mesterkedéseinek tárgyai voltak, — ha nem ma, akkor holnap kivívják szabadságukat és végre saját lábukra állnak …

Északon, Finnországban, egyelőre még „csend” van. De ez a csend kétségtelenül mélyen folyó belső munkát takar: dolgoznak a szabadságra törő munkások és torpárok, de a Svinhufvud-kormány sem alszik, valahogy feltűnően sűrűn váltogatja minisztereit és szüntelenül az angol imperializmus ügynökeivel sugdolódzik. A megszálló csapatok kivonulása Finnországból kétségtelenül meggyorsítja Svinhufvud rabló kompániájának, amely alaposan rászolgált Finnország széles néprétegeinek mély megvetésére, felszámolását.

Délen, Ukrajnában, nem olyan csendes a helyzet, mint Finnországban — korántsem olyan csendes! A felkelő seregek délre vonulva erősödnek és szerveződnek. Harkov példásan megszervezett háromnapos sztrájk után a Munkás- és Parasztküldöttek Szovjetjének kezébe került. Petljura hívei, a német megszállók és Szkoropadszkij ügynökei kénytelenek a munkások akaratával számolni. Jekatyerinoszlávban nyíltan működik a Munkás- és Parasztküldöttek Szovjetje. Az Ukrajnai Ideiglenes Munkás-Paraszt Kormány híres kiáltványát legálisan nyomtatták ki és Jekatyerinoszláv utcáin kiragasztották. A „hatóságok” nem bírták megakadályozni ezt a „vakmerőséget”. Már nem is szólunk az ukrán parasztok hatalmas felkelő mozgalmáról, akik úgy fogadták az Ukrajnai Szovjetkormány kiáltványát, mint az Evangéliumot.

Messze délen pedig, Észak-Kaukázusban még az ingusok és csecsencek, oszétok és kabardok is csoportosan csatlakoznak a Szovjethatalomhoz s fegyverrel kezükben tisztítják meg hazájukat az angol imperializmus felbérelt bandáitól.

Mondanunk sem kell, hogy mindez ki fog hatni Nyugat elnyomott népeire és elsősorban Ausztria-Magyarország népeire, amelyek egyelőre még a burzsoá-nemzeti szabadságmozgalom időszakában vannak, de az események hatására máris az imperializmus ellen folyó harc szakaszába léptek.

Mindezeknek a nagyszerű eseményeknek középpontjában a világforradalom zászlóvivője — Szovjet-Oroszország áll, mely győzelmi hittel lelkesíti az elnyomott népek munkásait és parasztjait s szabadság-mozgalmukat a világszocializmus érdekében támogatja.

Természetes, hogy a másik tábor, az imperialisták tábora sem alszik. Ügynökeik Finnországtól a Kaukázusig, Szibériától Turkesztánig ott sürögnek-forognak minden országban, pénzelik az ellenforradalmárokat, rabló összeesküvéseket szőnek, hadjáratot szerveznek Szovjet-Oroszország ellen és kovácsolják a láncokat Nyugat népei számára. De nem világos-e, hogy az imperialisták rablóbandájának már semmiféle morális súlya sincs az elnyomott népek szemében, hogy örökre kialudt az a hajdani dicsfény, amely ezt a bandát, mint a „civilizáció” és a „humanitás” zászlóvivőjét övezte, hiszen megvesztegetéssel és felbérelt söpredékkel, Afrika úgynevezett „színeseinek” rabsága és sötét tudatlansága árán tartja fenn rabló létét?..

Keletről jön a fény!

A Nyugat, nyakán az imperialista emberevőkkel, a sötétség és rabság fészkévé vált. Szét kell tipornunk ezt a fészket a világ dolgozóinak örömére és vigasztalására — ez a feladat.

„Zsizny Nacionalnosztyej”
(„A Nemzetiségek Élete”) 6. sz.
1918 december 15.
Vezércikk.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa