„A vörös sárgamellényesek „kivégezték” Macront, és megrohamozták a nyári szállását!” bővebben

"/>

A vörös sárgamellényesek „kivégezték” Macront, és megrohamozták a nyári szállását!

A gall „Le Figaro” címú újság híre szerint tegnap mintegy negyven „sárgamellényes” elszánt „megrohamozta” Macron „Fort Bregancon” elnevezésű nyári rezidenciját.

A szörnyületes történést a területileg illetékes Bormes-les-Mimos község polgármestere mondta tollba az újságnak.

Az ostromot” az attakban résztvevők le is videozták.

A derékpolgármester tegnap óta rettegésben él. Az ok prózai: a „sárgemellényesek” megfogadták, hogy nem nyugszanak,és az elkövetkező napokban újólag rohamokat fognak indítani.

Ugyancsak tegnapi galliai történés, hogy az ország délnyugati fertályán – valahol – a rendőrség letartóztatott három személy. Avégből, hogy a múlt héten Angoulem településen teátrális külsőségek közepette megtartottak egy népbírósági tárgyalást, amelyen Macron halálra itélték, és utána látványosan menten ki is végezték.

Szitává lőttek egy Macronra megszólalásig hasonlító bábut.

Erről a hírről pedig a Sud Ouest számolt be.

Most gondoljanak bele Kedves balrad.ru Olvasók!

Ha a Magyar Idők című „irodalmi műben” megjelennének valami hasonló hírek. Hogy Felcsúffon ostrom, a Várban meg…

Belegondolni is hajmeresztő!

Szerencsére Döbrögisztánban ilyesmik nem történ(het)nek meg! Mert Döbrögisztán az Döbrögisztán! Ahol még virtuálisan se!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A vörös sárgamellényesek „kivégezték” Macront, és megrohamozták a nyári szállását!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Pökhendi burzsoák, 120 %-ig bíznak a tankjaikban!
    Azt hiszik, hogy a tank az 70 tonna acéltól tank.
    Pedig nem!
    Hanem a 3 kiskatonától, akik benne ücsörögnek, és a (fő)parancsnoknak fogalma nincs, hogy épp abba a faluba-városba vezényelte a TANKJÁT, amelyiket egy ottani kiskatona vezet.
    Minden burzsoá egyformán gondolkodik: darab-darab, millió-millió, ember-ember, nem számít, van másik!
    Pedig előbb-utóbb nem lesz másik, de lesznek elsők, akik megfordítják majd a löveget. Így szokott lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com