Beszéd a finnországi szociáldemokrata
munkáspárt helsingforsi kongresszusán

1917. november 14
Elvtársak!

Azért küldtek ide, hogy köszöntsem önöket az oroszországi munkásforradalom nevében, amely alapjában megingatja a kapitalista rend pilléreit. Azért jöttem ide, hogy köszöntsem kongresszusukat Oroszország munkás- és parasztkormánya nevében, a Népbiztosok Tanácsa nevében, mely ennek a forradalomnak a tüzében született.

De nemcsak azért jöttem, hogy köszöntsem önöket. Mindenekelőtt örömhírt akarok közölni önökkel az orosz forradalom győzelmeiről, ellenségeinek szervezetlenségéről és arról, hogy a végét járó imperialista háború légkörében a forradalom esélyei napról-napra nőnek.

Szét van zúzva a földesúri járom, mert a hatalom a falun a parasztok kezébe ment át. Meg van törve a tábornokok hatalma, mert a hatalom a hadseregben a katonák kezében összpontosul. Meg vannak zabolázva a kapitalisták, mert sürgősen bevezetik a munkásellenőrzést a gyárakban, üzemekben, bankokban. Az egész országot, a városokat és a falvakat, a hátországot és a frontot belepik a munkások, a katonák és parasztok bizottságai, amelyek saját kezükbe veszik a kormányzás gyeplőjét.

Minket Kerenszkijjel és az ellenforradalmi tábornokokkal ijesztgettek, Kerenszkijt azonban elkergettük, a tábornokokat pedig rövid pórázra fogták a katonák és a kozákok, akik szintén egyetértenek a munkások és parasztok követeléseivel.

Minket éhínséggel ijesztgettek, azt jósolták, hogy a Szovjethatalom elpusztul a fojtogató élelmiszerhiány következtében. De csak meg kellett zaboláznunk a spekulánsokat, csak fel kellett szólítanunk a parasztokat — és máris száz- meg százezer púd gabona ömlik a városokba.

Minket az államgépezet lezüllésével, a közhivatalnokok szabotázsával stb. ijesztgettek. Mi magunk is tudtuk, hogy az új szocialista kormány nem veheti kézbe és nem teheti sajátjává azonmód a régi polgári államgépezetet. De csak hozzá kellett fognunk a régi gépezet megújításához, az antiszociális elemek kitakarításához — és a szabotázs máris alábbhagyott.

Minket háborús „meglepetésekkel”, azzal ijesztgettek, hogy demokratikus békeajánlatunkkal kapcsolatban az imperialista klikkek bonyodalmakat támaszthatnak. És valóban, veszély, halálos veszély fenyegetett. Ez azonban Ösel elfoglalása után volt, amikor a Kerenszkij-kormány arra készülődött, hogy Moszkvába menekül és Petrográdot feladja, amikor az angol-német imperialisták arról tárgyaltak, hogy Oroszország rovására békét kötnek egymássál. Ilyen béke alapján az imperialisták valóban meghiúsíthatták volna az orosz és — lehetséges — a nemzetközi forradalom ügyét. Az Októberi Forradalom azonban éppen jókor jött. Az Októberi Forradalom a béke ügyét a saját kezébe vette, kiütötte a nemzetközi imperializmus kezéből a legveszedelmesebb fegyvert és ezzel halálos veszedelemtől óvta meg a forradalmat. Az imperializmus vén farkasai most már választhattak: vagy alkalmazkodnak a minden országban lángra lobbanó forradalmi mozgalomhoz és elfogadják a békét, vagy pedig tovább harcolnak a háború folytatása talaján. De folytatni a háborút, annak negyedik évében, amikor az egész világ fulladozik a háború karmaiban, amikor a „küszöbönálló” téli hadjárat a katonák közt minden országban viharos felháborodást kelt, amikor a szennyes titkos szerződéseket már nyilvánosságra hozták — folytatni a háborút ilyen körülmények között egyértelmű a biztos kudarccal. Az imperializmus vén farkasai ezúttal elszámították magukat. Éppen ezért nem ijedünk meg az imperialisták „meglepetéseitől”.

Végül, azzal ijesztgettek minket, hogy Oroszország össze fog omlani, hogy nagyszámú független államra fog feldarabolódni, s arra célozgattak, hogy a Népbiztosok Tanácsa által kihirdetett nemzeti önrendelkezési jog „végzetes hiba”. Ezzel szemben a leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy nem volnánk demokraták (szocializmusról már nem is beszélek!), ha nem ismertük volna el Oroszország népeinek szabad önrendelkezési jogát. Kijelentem, hogy elárultuk volna a szocializmust, ha nem tettünk volna meg mindent, hogy Finnország és Oroszország munkásai között a testvéri bizalmat helyreállítsuk. De mindenki tudja, hogy a finn nép szabad önrendelkezési jogának határozott elismerése nélkül lehetetlen ezt a bizalmat helyreállítani. És itt nemcsak ennek a jognak szóbeli elismerése fontos, még ha az hivatalos elismerés is. Fontos az, hogy ezt a szóbeli elismerést a Népbiztosok Tanácsa tettel fogja megerősíteni, hogy azt ingadozás nélkül fogja megvalósítani. Mert a szavak ideje elmúlt. Mert elérkezett az az idő, amikor ezt a régi jelszót: „Világ proletárjai egyesüljetek!”, valóra kell váltani.

Teljes szabadságot Finnország és Oroszország minden népének, hogy maguk rendezzék be életüket! Önkéntes és becsületes szövetséget Finnország népe és az orosz nép között! Ne legyen semmiféle gyámkodás, semmiféle felülről gyakorolt felügyelet Finnország népe fölött! Ezek az elvek vezérlik a Népbiztosok Tanácsának politikáját.

Csakis ilyen politika eredményeképpen teremthető meg Oroszország népeinek kölcsönös bizalma. Csakis ilyen bizalom alapján valósítható meg Oroszország népeinek egy hadsereggé tömörülése. Csakis az ilyen tömörülés eredményeképpen rögzíthetők meg az Októberi Forradalom vívmányai és vihető előre a nemzetközi szocialista forradalom ügye.

Ezért kell mosolyognunk minden alkalommal, amikor Oroszország elkerülhetetlen összeomlásáról beszélnek nekünk azzal kapcsolatban, hogy a nemzetek önrendelkezési jogának eszméjét valóra váltjuk.

Ezek azok a nehézségek, amelyekkel ellenségeink ijesztgettek és továbbra is ijesztgetnek minket, de mi ezeket a nehézségeket a forradalom növekedéséhez mérten leküzdjük.

Elvtársak! Olyan hírek érkeztek hozzánk, hogy az önök országa körülbelül ugyanolyan hatalmi válságot él át, mint Oroszország az Októberi Forradalom előestéjén. Olyan hírek érkeztek hozzánk, hogy önöket szintén éhínséggel, szabotázzsal stb. ijesztgetik. Engedjék meg, hogy az oroszországi forradalmi mozgalomból merített tapasztalatok alapján kijelentsem: mindezek a veszélyek, még ha valóban megvannak is, egyáltalán nem leküzdhetetlenek! Ezeket a veszélyeket le lehet küzdeni, ha határozottan, ingadozás nélkül cselekszünk. A háború és pusztulás légkörében, a Nyugat lángra lobbanó forradalmi mozgalmának és az oroszországi munkásforradalom növekvő győzelmeinek légkörében nincsenek olyan veszedelmek és nehézségek, amelyek útját állhatnák az önök előretörésének. Ilyen légkörben csak egy hatalom tarthatja magát és győzhet, a szocialista hatalom. Ilyen légkörben csak egyetlen taktika helyes, Danton taktikája: merészség, merészség és még egyszer merészség!

S ha segítségünkre van szükségük, megadjuk, testvériesen kezünket nyújtva önöknek.

Ebben biztosak lehetnek.

„Pravda” 191. sz.
1917. november 16.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

Válasz az Ukrán elvtársaknak – a hátországba és a frontra
– írta: J. V. Sztálin –

Amióta viszonyunk az Ukrán Rádával kiéleződött, nagyon sok határozatot és levelet kapok az ukrán elvtársaktól a Rádával való konfliktus kérdésében. Lehetetlennek és feleslegesnek tartom, hogy minden egyes határozatra és minden egyes levélre külön-külön válaszoljak, mert ezek a határozatok és levelek csaknem mindig ugyanazt ismétlik. Ezért úgy gondoltam, hogy kiragadom a legsűrűbben felmerülő kérdéseket és minden kétséget kizáró, határozott választ adok rájuk. Ezeket a kérdéseket mindenki ismeri:

1) hogyan keletkezett a konfliktus,
2) milyen kérdések miatt támadt a konfliktus,
3) milyen intézkedések szükségesek a konfliktus békés megoldása érdekében,
4) netalán testvérnépek egymás vérét fogják ontani?

Ezután annak az általános meggyőződésnek adnak kifejezést, hogy a két rokon nép konfliktusát békés úton, testvéri vér ontása nélkül fogják megoldani.

Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy az ukrán elvtársak némileg összezavarják a fogalmakat. A Rádával való konfliktust néha úgy tüntetik fel, mintha az az ukrán és az orosz nép konfliktusa volna. Ez azonban helytelen. Az ukrán és az orosz nép között nincs és nem is lehet semmiféle konfliktus. Az ukrán és az orosz nép, mint Oroszország valamennyi többi népe is, munkásokból és parasztokból, katonákból és matrózokból áll. Együtt harcoltak a cárizmus és Kerenszkij, a földesurak és a tőkések, a háború és az imperializmus ellen. Együtt ontották vérüket a földért és a békéért, a szabadságért és a szocializmusért. A földesurak és a tőkések elleni harcban mindannyian testvérek és bajtársak. A létérdekeikért vívott harcban nincsenek és nem is lehetnek közöttük konfliktusok. A dolgozók ellenségeinek természetesen előnyös, ha a Rádával való konfliktust úgy tüntetik fel, mintha az az orosz és az ukrán nép konfliktusa volna, mert ily módon lesz a legkönnyebb a rokonnépek munkásait és parasztjait egymásra uszítani e népek elnyomóinak örömére. De vajon nehéz-e az öntudatos munkásoknak és parasztoknak megérteniük, hogy ami a népek elnyomóinak előnyös, az a népeknek káros.

A konfliktus nem Oroszország és Ukrajna népei, hanem a Népbiztosok Tanácsa és a Ráda Főtitkársága között támadt.

Milyen kérdések miatt támadt a konfliktus?

Azt beszélik, hogy a konfliktus a centralizmus és az önrendelkezés kérdése miatt támadt, hogy a Népbiztosok Tanácsa akadályozza- az ukrán népet abban, hogy kezébe vegye a hatalmat és szabadon határozza meg sorsát. Igaz-e ez? Nem, ez nem igaz. A Népbiztosok Tanácsa éppen azt akarja elérni, hogy Ukrajnában minden hatalom az ukrán népé, vagyis az ukrán munkásoké és katonáké, parasztoké és matrózoké legyen. Szovjethatalom, vagyis a munkások és parasztok, katonák és matrózok hatalma földesurak és tőkések nélkül — éppen ez az a népi hatalom, amelyért a Népbiztosok Tanácsa küzd. A Főtitkárság nem akar ilyen hatalmat, mert nem akar meglenni földesurak és a tőkések nélkül. Ez a dolog lényege, nem pedig a centralizmus.

A Népbiztosok Tanácsa kezdettől fogva a szabad önrendelkezés mellett foglalt és ma is emellett foglal állást. Semmi kifogása sincs még az ellen sem, hogy az ukrán nép független államban különváljon. Ezt több ízben hivatalosan is kijelentette. De amikor a nép önrendelkezését Kalegyin önkényuralmával tévesztik össze, amikor a Ráda Főtitkársága a népi önrendelkezés megnyilvánulásának igyekszik feltüntetni a kozák tábornokok ellenforradalmi garázdálkodását, akkor a Népbiztosok Tanácsának feltétlenül meg kell állapítania, hogy a Főtitkárság játékot űz az önrendelkezésből s ezzel a játékkal leplezi Kalegyinnal és Rodzjankóval való szövetségét. Mi a népek önrendelkezése mellett vagyunk, de ellenezzük azt, hogy az önrendelkezés zászlaja alatt annak a Kalegyinnak önkényuralmát csempésszék be, aki tegnap még Finnország megfojtásáért szállt síkra.

Azt beszélik, hogy a konfliktus az Ukrán Köztársaság kérdése miatt támadt, hogy a Népbiztosok Tanácsa nem ismeri el az Ukrán Köztársaságot. Igaz-e ez? Nem, ez nem igaz. A Népbiztosok Tanácsa az „Ultimátumban” és a Petrográdi Ukrán Törzshöz intézett „válaszában” hivatalosan elismerte az Ukrán Köztársaságot. A Népbiztosok Tanácsa hajlandó elismerni a köztársaságot Oroszország bármely nemzeti területén, ha azt e terület dolgozó lakossága kívánja. Hajlandó elismerni országunk politikai életének föderatív szervezetét, ha Oroszország területeinek dolgozó lakossága ezt kívánja. De amikor a népi köztársaságot összetévesztik Kalegyin katonai diktatúrájával, amikor a Ráda Főtitkársága a köztársaság támaszainak szerepében igyekszik feltüntetni a monarchista Kalegyint és Rodzjankót, akkor a Népbiztosok Tanácsának feltétlenül meg kell mondania, hogy a Főtitkárság játékot űz a köztársaságból s ezzel a játékkal leplezi a monarchista pénzeszsáktól való teljes függését. Mi az Ukrán Köztársaság mellett vagyunk, de ellenezzük azt, hogy a köztársaság zászlajával fedezzék a nép esküdt ellenségeit, a monarchista Kalegyint és Rodzjankót, akik tegnap még a régi rendszer visszaállításáért és a katonák halálbüntetéséért szálltak síkra.

Nem, a centralizmus és az önrendelkezés kérdésének semmi köze sincs a Rádával való konfliktushoz. Nem ezek miatt a kérdések miatt támadt a vita. A centralizmus és az önrendelkezés kérdését a Főtitkárság mesterségesen keverte az ügybe, ez azonban csak stratégiai fogás, mellyel az ukrán tömegek előtt leplezni akarja a konfliktus igazi okait.

A konfliktus nem a centralizmus és az önrendelkezés kérdése miatt, hanem a következő három konkrét kérdés miatt támadt:

Első kérdés. A konfliktus azzal kezdődött, hogy Petljura, a Főtitkárság tagja, olyan parancsokat adott a frontnak, amelyek a frontot teljes szétzülléssel fenyegették. Petljura, nem törődve a Főhadiszállással és a front érdekeivel, nem számolva a béketárgyalásokkal és általában a béke ügyével, parancsaival Ukrajnába igyekezett visszarendelni a hadsereg és a hajóhad ukrán alakulatait. Könnyen elképzelhető, hogy a front egy szempillantás alatt felbomlott volna, ha az ukrán csapatok engedelmeskednek Petljura parancsainak: az történt volna, hogy az északi ukrán csapatok délre, a déli nem-ukrán csapatok pedig északra húzódnak és a többi nemzetiség is „hazafelé” vonul, a vasutak csak katonák szállításával foglalkoznak, a front pedig szállítóeszközök hiányában nem kap sem lőszert, sem élelmiszert — és a frontnak híre-hamva se marad. Így alapjaiban megrendült volna a fegyverszünet és a béke ügye is. Magától értetődik, hogy rendes körülmények között az ukrán katonának elsősorban otthon, Ukrajnában a helye. Magától értetődik, hogy a hadsereg „nemzetiesítése” elfogadható és kívánatos dolog. A Népbiztosok Tanácsa ezt több ízben hivatalosan is kijelentette. De háborús helyzetben, mikor a béke ügye még nincs rendezve, a front pedig nem nemzeti hová tartozás szerint van felépítve, amikor közlekedésünk gyengesége következtében a hadsereg azonnali „nemzetiesítése” azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a katonák otthagyják a frontot és a front összeomlik, a béke és a fegyverszünet pedig meghiúsul — kétségtelen, hogy ilyen körülmények között a nemzeti csapattestek azonnali távozásáról szó sem lehetett. Nem tudom, tudatában volt-e Petljura annak, hogy meggondolatlan parancsaival megsemmisíti a frontot és meghiúsítja a béke ügyét. Az ukrán katonák és matrózok azonban azonnal megértették ezt, mert kevés kivétellel nem engedelmeskedtek Petljurának és helyükön maradtak a béke megkötéséig. Az ukrán katonák ezzel megmentették a béke ügyét, Petljura meggondolatlan parancsainak kérdése pedig egyelőre elvesztette rendkívül éles jellegét.

Második kérdés. Azt a konfliktust, amely Petljura parancsaival kezdődött, a Ráda Főtitkárságának politikája élezte ki azáltal, hogy megkezdte az Ukrajnai Küldöttek Szovjetjeinek lefegyverzését. A Főtitkárság csapatai Kievben éjszaka megtámadták és lefegyverezték a szovjet csapatokat. Hasonló kísérletek történtek Odesszában és Harkovban is, de ezek a kísérletek meghiúsultak, mert ellenállásba ütköztek. Megbízható forrásból azonban tudomásunk van arról, hogy a Főtitkárság csapatokat von össze Odessza és Harkov ellen a szovjet csapatok lefegyverzése céljából. Megbízható forrásból tudjuk, hogy számos más, kisebb jelentőségű városban a szovjet csapatokat már lefegyverezték és „hazaengedték”. Eszerint a Ráda Főtitkársága azt tűzte ki céljául, hogy megvalósítsa Kornyilov és Kalegyin, Alekszejev és Rodzjanko programját — a Szovjetek lefegyverzését. A Szovjetek azonban a forradalom támaszai és reménye. Aki lefegyverzi a Szovjeteket, az lefegyverzi a forradalmat, az tönkreteszi a béke és a szabadság ügyét, az elárulja a munkások és parasztok ügyét. A Szovjetek mentették meg Oroszországot a Kornyilov-uralom jármától. A Szovjetek mentették meg Oroszországot a Kerenszkij-uralom gyalázatától. A Szovjetek harcolták ki Oroszország népei számára a földet és a fegyverszünetet. A Szovjetek, és csakis a Szovjetek tudják teljes győzelemre vinni a nép forradalmát. Aki tehát a Szovjetekre emeli kezét, az a földesurakat és a tőkéseket segíti abban, hogy egész Oroszország munkásait és parasztjait fojtogassák, az a Kalegyinokat és Alekszejeveket segíti abban, hogy megszilárdítsák a katonák és kozákok fölött gyakorolt „vas”-hatalmukat.

Ne mondja senki, hogy a Főtitkárságban szocialisták vannak, hogy ezek nem árulhatják el a nép ügyét. Szocialistának nevezi magát Kerenszkij és mégis ő vezetett hadat a forradalmi Petrográd ellen. Szocialistának nevezi magát Goc és mégis ő lázította fel a hadapródiskolásokat és tiszteket a petrográdi katonák és matrózok ellen. Szocialistának nevezi magát Szavinkov és Avkszentyev s mégis ők vezették be a halálbüntetést a frontkatonák ellen. A szocialistákat nem aszerint kell megítélni, amit beszélnek, hanem aszerint, amit tesznek. A Főtitkárság felbomlasztja és lefegyverzi, Ukrajna Szovjetjeit s ezzel megkönnyíti, hogy Kalegyin véres rémuralmat teremtsen a Don-vidéken és a szénmedencében, — ezt a tényt semmiféle szocialista lobogóval sem lehet elfedni. Ezért állítja a Népbiztosok Tanácsa, hogy a Főtitkárság politikája ellenforradalmi politika. Ezért reméli a Népbiztosok Tanácsa, hogy az ukrán munkások és katonák, akik Oroszországban az első sorokban harcolnak a forradalmi Szovjethatalomért, rendre tudják szorítani Főtitkárságukat, vagy pedig a népek békéje érdekében másikat választanak helyette.

Ukrajna és Oroszország katonai alakulatainak „kicseréléséről”, elhatárolásról és más effélékről beszélnek. A Népbiztosok Tanácsa jól tudja, mennyire szükséges ez az elhatárolás. De ennek az elhatárolásnak testvériesnek kell lennie, baráti úton, megegyezés alapján kell történnie, nem pedig erőszak útján, nem ennek az „elvnek” alapján: „vidd, amit elvihetsz”, „fegyverezd le, akit lefegyverezhetsz”, amint ezt most a Főtitkárság teszi, amikor erőszakkal elveszi az élelmiszert, lefoglal minden teherrakományt, s ezáltal éhezésre és fagyoskodásra kárhoztatja a hadsereget.

Harmadik kérdés. A konfliktus akkor érte el tetőfokát, amikor a Főtitkárság nem engedte átvonulni a Kalegyin ellen küldött forradalmi szovjet csapatokat. A Főtitkárság különítményei megállítják a forradalmi katonaságot szállító vonatokat, szétszedik a síneket, sortűzzel fenyegetődznek, kijelentik, hogy területükön nem engedhetnek át „idegen” csapatokat. Ezek az orosz katonák, akik tegnap még együtt harcoltak az ukránokkal az Ukrajnát eltiporni törekvő hóhér tábornokok ellen — ezek az orosz katonák most „idegenek”! S mindez akkor történik, amikor ugyanaz a Főtitkárság Kalegyin kozák csapatainak és a mindenfelől hozzájuk sereglő ellenforradalmi tiszteknek szabad átvonulást enged saját területén Rosztovba!

Kornyilov és Kalegyin bandái a rosztovi vörösgárdistákat kaszabolják, de a Ráda Főtitkársága megakadályozza, hogy rosztovi elvtársaink segítségére siessünk! Kalegyin tisztjei halomra lövik a bányákban dolgozó elvtársainkat, de a Főtitkárság megakadályozza, hogy segítőkezet nyújtsunk a bányász elvtársaknak! Csoda-e, hogy Kalegyin, akit tegnap szétvertünk, ma egyre tovább nyomul északra, elfoglalja a Donyec-medencét és Caricint fenyegeti? Nem világos-e, hogy a Főtitkárság Kalegyin és Rodzjanko szövetségese? Nem világos-e, hogy a Főtitkárság a Kornyilov bandáival való szövetséget többre becsüli, mint a Népbiztosok Tanácsával való szövetséget?

Azt mondják, hogy a Népbiztosok Tanácsának meg kell egyeznie a Ráda Főtitkárságával. De vajon nehéz-e megérteni, hogy a mai Főtitkársággal megegyezni annyit jelent, mint megegyezni Kalegyinnal és Rodzjankóval? Vajon nehéz-e megérteni, hogy a Népbiztosok Tanácsa nem követhet el öngyilkosságot? Nem azért kezdtünk forradalmat a földesurak és tőkések ellen, hogy a hóhér Kalegyinokkal kötött szövetséggel fejezzük azt be. Nem azért ontották vérüket a munkások és katonák, hogy az Alekszejevek és Rodzjankók kényére-kedvére adják meg magukat.

Vagy-vagy:

vagy szakít a Ráda Kalegyinnal, kezet nyújt a Szovjeteknek és megnyitja az utat a Don-vidék ellenforradalmi fészke ellen vonuló forradalmi csapatok előtt — és akkor Ukrajna és Oroszország munkásai és katonái a testvériség újból fellobbanó tüzében pecsételik meg forradalmi szövetségüket;

vagy pedig a Ráda nem hajlandó szakítani Kalegyinnal és nem nyitja meg az utat a forradalmi csapatok előtt — akkor a Ráda Főtitkársága eléri, amit a nép ellenségei hasztalan igyekeztek elérni: testvéri népek egymás vérét fogják ontani.

Az ukrán munkások és katonák tudatosságától és forradalmiságától függ, hogy rendre szorítsák Fő titkárságukat, vagy a veszélyes konfliktus békés megoldása érdekében másikat válasszanak helyette.

Az ukrán munkások és katonák állhatatosságától és elszántságától függ, hogy a Főtitkárságot határozott feleletre kényszerítsék, milyen szövetséget akar most: szövetséget Kalegyinnal és Rodzjankóval a forradalom ellen, vagy pedig szövetséget a Népbiztosok Tanácsával a kadét és tábornoki ellenforradalom ellen.

A konfliktus békés megoldásának ügye az ukrán nép kezében van.

I. Sztálin
népbiztos

1917. december 12.

„Pravda” 213. sz.
1917. december 13.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!