A VCSK megalakulása

„Milliós kivégzésekkel az osztályellenség ellen: 1917. december 7-én írta alá Lenin az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és Szabotázs elleni Harcra elnevezésű, a történelmi köztudatban Cseka néven ismertté vált szervezet felállítását elrendelő dokumentumot. Az eredetileg rendfenntartás céljára létrehozott és kezdetben még csak alig negyven főből álló szervezet az 1918 augusztusától kibontakozó vörös terror motorjává, és a bolsevik diktatúra legrettegettebb elnyomógépezetévé nőtte ki magát. … Lenin számára ezért kulcsfontosságú kérdés volt a kiépülő bolsevik hatalom bármi áron való megszilárdítása, hiszen az eszerektől kezdve a mensevikeken és polgári demokratákon át egészen Kolcsak admirális valamint Gyenyikin és Jugyenics tábornokok fehérgárdista seregeiig terjedt a megdöntésükre szövetkezők széles spektruma. – Origo.hu

Úgy látszik, az origo.hu is segít a probléma felderítésében. Leírták, hogy a nép osztályellenségeit üldözte a cseka. Mit is akartak a dolgozó nép osztályellenségei? Kapitalista élősködést, szolgaságot, polgári „demokráciát”, amiben a dolgozóknak nincs semmilyen hatalma. De a bolsevikok nem estek a fejükre és ezért hozták létre a csekát. A dolgozó nép ellenségei millió számra vitték a háborúba meghalni a proletárokat és a kapitalista bűnösök nem voltak hajlandók kapitulálni, tovább akartak gyilkolni, élősködni. Mit lehet tenni, sokan voltak a bűnöző urak által dolgozóból kényszer verbuvált katona, akik szembeszálltak a dolgozó nép hatalmával. A bolsevikok nem hagyták magukat, ilyen az osztályháború. El kellet dönteni mindenkinek melyik oldalon áll; a kizsákmányolás, élősködés, szolgaság vagy az egyenlőség; a kapitalizmus vagy a szocializmus; polgári „demokrácia” vagy a népi demokrácia; polgári kapitalista diktatúra vagy proletárdiktatúra. A dolgozó nép a bolsevikok népi demokráciája a szovjet mellett állt ki, ami egyben proletárdiktatúra az élősködőknek, ezért győztek. A cseka a dolgozó nép érdekét szolgálta az urakkal szemben.

Vannak olyanok, akik a kapitalizmusban nem képesek meglátni a proletárok ellen elkövetett embertelenséget. Vajon mitől lesznek ilyenek egyesek? Az ilyenek vesznek maguknak egy kutyát, kenyeret és embert a saját hasznukért. A kutya a kenyér az ember csak pénzért megvásárolható dolog számukra. A kutya és a kenyér még érthető, de az embervásár, ami a vállalkozásához szükséges az már embertelen. A polgári „demokrácia” azonban így működik. A kapitalizmusban a proletárokat a vállalkozó a saját profitjáért bérért megveszi, így bérrabszolgává teszi a dolgozókat, úgy használja őket, mint a szerszámokat. Ez nagyon hasonlít a rabszolgatartó rendszerben a beszélő szerszámként dolgozó rabszolgára. Nos, aki a rabszolgatartást, a bérrabszolgaságot saját haszonért jónak, elfogadhatónak tartja, az nem érdemlik meg, hogy emberként elfogadják, még akkor sem, ha öntudatlan csőcselék proletár. A bolsevikok és Lenin az ilyen embertelenség ellen vezette győzelemre az orosz dolgozókat, a csőcselékből emberré kellett válnia a népnek. Olyanná, aki nem tűri a kizsákmányolást és ezért harcol is.

„Elsőnek a Kerenszkij—Krasznov-féle lázadást zúzták szét. Kerenszkij, miután az északi front vezérkarához menekült, összegyűjtötte az ellenforradalmi egységeket, és Krasznov tábornoknak, a 3. lovashadtest parancsnokának segítségével Pétervár ellen vonult, hogy megdöntse a szovjethatalmat. Október 27-én és 28-án (november 9-10-én) az ellenforradalmi csapatok elfoglalták Gatcsinát és Carszkoje Szelőt. A pétervári ellenforradalmi központ, „A haza és a forradalom megmentésének bizottsága”, október 29-én (november 11-én) megszervezte a tisztiiskolások lázadását. A szovjethatalom még ugyanazon a napon szétkergette a tisztiiskolásokat, október 30-án (november 12-én) pedig Krasznov Pétervár felé közeledő kozák egységei szenvedtek megsemmisítő vereséget a pulkovói magaslatokon; elhagyták Carszkoje Szelét, és rendezetlenül vonultak vissza Gatcsinába. November 1-én (14-én) a forradalmi csapatok Gatcsinát is elfoglalták. Kerenszkij elmenekült; Krasznovot elfogták, de később szabadon engedték, minthogy „tábornoki becsületszavát” adta, hogy a jövőben nem fog harcolni a szovjethatalom ellen. (Krasznov megszegte adott szavát, és rövidesen ismét egy ellenforradalmi lázadást vezetett.)

A lázadókkal vívott harcok feszült pillanatában a szovjethatalom ellen fordult a Vasutasok Szövetségének Összoroszországi Végrehajtó Bizottsága (Vikzsel), amelyet az eszerek és a mensevikek irányítottak. A „semlegesség” zászlaja alatt tevékenykedő Vikzsel azt indítványozta, hogy alakítsanak „egységes szocialista kormányt”, amelynek nemcsak bolsevikok lennének a tagjai, hanem mensevikek, baloldali és jobboldali eszerek is. A szocialista forradalommal szemben álló jobboldali eszerek és mensevikek bevonása a kormányba a szovjethatalom felszámolását jelentette volna. A bolsevik párt Központi Bizottsága le akarta rántani a leplet ezekről a szovjetellenes mesterkedésekről, s beleegyezett abba, hogy tárgyalásokat folytasson a Vikzsellel. A kormányalakítás előfeltételéül szabta az új kormány beszámolási kötelezettségét az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság előtt, valamint a II. összoroszországi szovjetkongresszus dekrétumainak és határozatainak elismerését. A Vikzsel elutasította ezt a feltételt, s ezzel leleplezte ellenforradalmi terveit.

E tárgyalások idején ismét jelentkezett Kamenyev, Zinovjev és híveik opportunista ingadozása. Minthogy nem hittek a szocialista forradalom oroszországi győzelmében, és a pártot a burzsoá parlamentarizmus útjára akarták téríteni, támogatták a Vikzsel szovjetellenes platformját. Amikor pedig a párt Központi Bizottsága határozatilag elvetette ezt a platformot, Kamenyev, Zinovjev, Rikov, Nogin és Miljutyin bejelentették, hogy kilépnek a Központi Bizottságból; egyidejűleg Nogin, Rikov, Miljutyin és Teodorovics kiléptek a Népbiztosok Tanácsából is. A Központi Bizottság határozottan elítélte, dezertálásnak és kapitulációnak bélyegezte ezt a magatartást. A bolsevik frakció javaslatára Kamenyevet elmozdították az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnöki tisztéből. Helyére a bolsevik párt kimagasló egyéniségét, J. M. Szverdlovot választották meg, akiről Lenin később azt mondta, hogy „a hivatásos forradalmár legélesebben kiformálódott típusa” volt, s ki tudta fejezni „a proletárforradalom legfőbb, leglényegesebb vonásait”. A Népbiztosok Tanácsába G. I. Petrovszkij, P. I. Sztucska, A. G. Slihter és M. T. Jelizarov, a bolsevik párt ismert vezető alakjai kerültek be.

Az ellenforradalmi főhadiszállás felszámolása

A szovjethatalom számára ezekben a napokban komoly veszélyt jelentett a legfelső parancsnokság Mogiljovban levő főhadiszállása, amely az ellenforradalmi összeesküvés központja lett.

Kerenszkij szökése után Duhonyin tábornok, a vezérkar főnöke, legfelsőbb parancsnokká nyilvánította magát. A főhadiszálláson gyülekeztek az ideiglenes kormány volt miniszterei, akik az eszer Csernov elnökletével szovjetellenes kormányt akartak alakítani. A főhadiszállás mellett működő külföldi katonai missziók azt tanácsolták Duhonyinnak, hogy ne rendelje alá magát a szovjet kormánynak.

A szovjet kormány nevében Lenin kategorikusan követelte Duhonyintól, hogy a békéről szóló dekrétumnak megfelelően haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a német parancsnoksággal. Duhonyin megtagadta a rendelkezés végrehajtását. Ekkor a szovjet kormány leváltotta tisztségéről, és N. V. Krilenkót nevezte ki legfelső parancsnokká. Duhonyin ennek a kormányutasításnak sem engedelmeskedett, s az ellenforradalmi erők szervezkedésének elősegítése céljából szabadon bocsátotta Kornyilov, Gyenyikin, Lukomszkij és Romanovszkij tábornokokat s a Kornyilov-lázadás többi résztvevőjét.

November 9-én (22-én) Lenin rádió útján felszólította valamennyi ezred-, hadosztály-, hadtest-, hadsereg- és egyéb bizottságot, az összes katonát és matrózt, hogy vegyék kezükbe a béke ügyét. A fronton levő ezredeket feljogosították arra, hogy tárgyalásba bocsátkozzanak az ellenséggel, s fegyverszünetet kössenek vele addig az időpontig, amíg meg nem kapják a Népbiztosok Tanácsának végleges rendelkezését. N. V. Krilenko vezetésével Pétervárról, Moszkvából és máshonnan forradalmi katona- és matrózosztagok indultak a főhadiszállásra a lázadás elfojtására.

November 18-án (december 1-én) a mogiljovi forradalmi katonai bizottság még az új főparancsnok megérkezése előtt legfőbb hatalommá nyilvánította magát a városban, és a forradalmi osztagok segítségével kezébe ragadta a főhadiszállás irányítását. A felháborodott katonák elfogták és agyonlőtték Duhonyint.

A Kerenszkij—Krasznov-féle, majd a Duhonyin-féle lázadás gyors szétzúzása arról tanúskodik, hogy a katonák és matrózok tömegei teljes mértékben és tevékenyen támogatták a szocialista forradalmat. John Reed, aki ezekben a napokban a fronton járt, azt írta, hogy „a hadseregtől, a hajóhadtól sorban jöttek a küldöttségek, amelyek örömmel üdvözölték az új népi kormányt”. November folyamán a hadsereg nagy részében a forradalmi katonai bizottságok kezébe ment át a hatalom.”

(idézet: – Világtörténet 8. kötet – című könyvből)

Harc az ellenforradalommal és a szabotázzsal, a VCSK megalakulása

„Petrográdon és Moszkvában földalatti szabotázs-szervezetek alakultak az egykori főtisztviselők, a minisztériumok és központi intézmények tisztviselői, az értelmiség felső, szovjetellenes beállítottságú rétege, a bankárok, az üzem- és gyártulajdonosok szervezete: a „Szövetségek Szövetsége” vezetősége és a hasonló levitézlett elemek közreműködésével.

A szabotázsakciók szervezője és eszmei irányítója a kadét párt volt. A jobboldali mensevikek és jobboldali eszerek támogatták a burzsoázia politikai vállalkozásait. Továbbra is fenntartották a szovjetek egykori mensevik-eszer Központi Végrehajtó Bizottságát, annak ellenére, hogy a II. szovjetkongresszus már új Végrehajtó Bizottságot választott. Cereteli, Abramovics, Dan és más ismert megalkuvó politikusok a földalatti Végrehajtó Bizottságban is folytatták tevékenységüket.

A proletárállam előtt az a nehéz, de halasztást nem tűrő feladat állt, hogy megtörje a burzsoázia ellenállását, s közben kivonja a megtévedt tisztviselőket, értelmiségieket a kadét ellenforradalom és az eszer-mensevik ellenforradalom befolyása alól.

„Tartóztassatok le és adjatok át a nép forradalmi bíróságának mindenkit, aki ártani mer a nép ügyének” – írta Lenin „A lakossághoz” címzett cikkében.

Az ellenforradalom mindenekelőtt a közellátás terén szeretett volna csapást mérni a szovjethatalomra. A mensevikek és az eszerek felhívták az egykori minisztériumok (elsősorban a közellátás ügyeivel foglalkozó szervek) hivatalnokait, hogy ne engedelmeskedjenek a munkásosztály hatalmát képviselő Népbiztosok Tanácsának. Az Élelmezésügyi Népbiztosság elküldte rendkívüli megbízottait Arhangelszkbe, Murmanszkba, Kotlaszba és Permbe, ahol a raktárakból több millió púd gabonára sikerült szert tenni. Heves küzdelem alakult ki a bankok körül, amelyeket a nacionalizálásról szóló dekrétum kiadásáig munkásellenőrzés alá utaltak.

Lenin december 6-án a Népbiztosok Tanácsa előtt kifejtette nézeteit a szabotázs, a spekuláció és az ellenforradalmi megmozdulások elleni harcról. Másnap a Népbiztosok Tanácsa megvitatta Dziertynski erre vonatkozó előadói beszédét. Ezen az ülésen határozat született az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság (oroszul: Vszerosszijszkaja csrezvicsajnaja komisszija, rövidítve: VCSK vagy Cseka) létrehozásáról. A VCSK azt a feladatot kapta, hogy sújtson le azokra, akik kezet emelnek a szovjethatalomra. A VCSK vezetőjévé Dziertynskit nevezték ki. A párt kipróbált forradalmárokat küldött a Rendkívüli Bizottságba, köztük I. K. Kszenofontovot, J. H. Petyerszt, M. J. Laciszt és V. R. Menzsinszkijt.

A VCSK megalakításának időszerűségét bizonyította, hogy 1918. január 1-én ellenforradalmi terroristák sikertelen merényletet követtek el Lenin ellen. A kilőtt négy golyó közül csak egy érte gépkocsiját, s megsebesítette Plattent, a svájci forradalmárt.”

(idézet: – A Szovjetunió története – című könyvből)

Mit kell tudni a csekáról?

„A neves csekista vezető, M. Ja. Lacisz, visszatekintő munkájában (1926) úgy emlékszik, hogy a moszkvai VCSK apparátusában az első hónapokban – sofőrökkel és küldöncökkel együtt – mindössze 40 ember dolgozott.

Az ellenforradalmi kísérletek elhárítása és a forradalmi törvényesség fenntartása igen bonyolult feladatot jelentett. 1918 elejétől az egyre szaporodó belső ellenforradalmi szervezkedések és a külső intervenció szükségképpen előtérbe állította a politikai felderítést és elhárítást.

A Népbiztosok Tanácsa 1918. február 21-én, a „Veszélyben a szocialista haza!” kezdetű dekrétumában a csekát felhatalmazta „rendkívüli intézkedések” foganatosítására is, amit kivételes rendszabályként írtak elő. Ez a rögtönítélő, a legsúlyosabb büntetés kiszabását is lehetővé tevő intézkedés 1918 nyaráig gyakorlatilag csak a súlyos köztörvényes bűnökre terjedt ki.

1918 nyarán a baloldali eszer lázadás, illetve az ezt elindító gyilkosság (a baloldali eszer Rljumkin megölte Mirbach német követet) azonban elkerülhetetlenné tette a rendkívüli intézkedések alkalmazását politikai ügyekben is. A lázadás idején még a cseka néhány baloldali eszer tagja is a lázadók oldalára állt. Dzerzsinszkij a szovjetkongresszusról egyenesen a felkelők parancsnokságára ment. Itt a lázadók 26 bolsevikkal együtt őt is letartóztatták. Dzerzsinszkijt ugyan kiszabadították, de a kongresszusra visszatérvén erkölcsileg felelősnek nevezte magát, amiért a csekába árulók fészkelhették be magukat. Bár a legfelső párt- és szovjetvezetés teljes bizalommal volt iránta, mégis lemondott funkciójáról. Egy időre a VCSK elnöke Ja. H. Petersz lett.

A moszkvai baloldali eszer lázadás azonban csak a kezdet volt. G. Volodarszkijt, a Központi Végrehajtó Bizottság sajtó- és propagandaügyi népbiztosát júniusban meggyilkolták. Augusztus 30-án megölték a petrográdi cseka elnökét, a párt Központi Bizottságának póttagját, Mojszej Szolomonovics Urickijt. Ugyanezen a napon Dóra Kaplan súlyosan megsebesítette Lenint. A bolsevik vezetők elleni egyre szaporodó merényletek már a kibontakozó polgárháború sajátos megnyilvánulásai voltak.

A külföldi katonai intervenció kiszélesedése, a belső fehérgárdista erők szervezkedése és terrorja elkerülhetetlen válaszlépésre kényszerítette a szovjethatalmat: bevezették a vörösterrort. S ennek legfőbb eszköze a cseka volt. 1918 végére 40 kormányzósági és 356 járási cseka alakult. 1919 januárjában a járási cseka helyett létrehozták a járási politikai irodákat, amelyek élére a járási milícia (rendőrség) parancsnoka került. 1918. szeptember 5-én rendelet erősítette meg, hogy a cseka éljen a rendkívüli felhatalmazással minden olyan személlyel szemben, aki összeesküvésben, lázadásban vesz részt, vagy fehérgárdista szervezet tagja. A Központi Bizottság Irodája 1919. december 19-i határozata alapján a VCSK Különleges Osztálya mellett létrehozták a Vörös Hadseregen belüli különleges osztályokat is, amelyek feladata az ellenforradalmi ügynökök leleplezése, a rémhírterjesztés, a soviniszta propaganda stb. megakadályozása volt. Mihelyt a fronton enyhült a helyzet – 1919 második felében döntő sikereket ért el a Vörös Hadsereg –, a halálbüntetés azonnali végrehajtását felfüggesztették.” – Krausz Tamás

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A szovjet kormány megalakítása

„Az orosz forradalmi hagyományokat, az ingatag politikai helyzetet és a polgári kormány népszerűtlen intézkedéseit (mint amilyen például a háború folytatásának terve, a földosztás és a választások halogatása) kihasználva 1917. november 7-én (a Julián naptár szerint október 25-én) a Finnországból titokban visszatért Lenin vezetésével lázadás tört ki Szentpétervárott. Lenint a svájci emigrációjából korábban a német titkosszolgálat juttatta vissza Oroszországba, hogy ezzel is gyengítse első világháborús ellenfelét.

A felkelés Lev Davidovics Trockij – a végrehajtó bizottság elnökének – irányítása alatt a városba vezető utak lezárásával vette kezdetét. Ebben részt vettek a Péter-Pál erőd átállt katonái is. Miután a Vörös Gárda tagjai körülzárták a Téli Palotát (a kormány székhelyét); Lenin a Szmolnijból irányította az eseményeket. Az állami bank és a telefonközpont is a felkelők kezére került, s az ideiglenes kormány vezetője – Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij – elmenekült. Miután a Téli Palotában rekedt miniszterek a felkelők ultimátumát nem fogadták el, – a legendák szerint – az Auróra cirkáló által leadott ágyúlövések adták meg a jelet
Lenin vezetésével összeült a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusa, ahol az alábbi tételeket fogadták el:

• kimondták, hogy minden hatalom a szovjetek kezébe megy át
• dekrétumot adtak ki a hadviselő országoknak az azonnali békéről
• kimondták, hogy a föld köztulajdonba megy át, és a parasztok rendelkezésére bocsátják

Megalakult az első szovjet kormány, a Népbiztosok Tanácsa, amely forradalmi rendelkezéseket hozott:

• bevezette a nyolcórás munkaidőt
• bevezette a munkásellenőrzést az üzemekben, majd a munkásigazgatást
• elismerte a volt Orosz Birodalom minden népének egyenjogúságát és teljes önrendelkezési jogát
• elismerte Finnország függetlenségét
• az iskolákat államosították
• ingyenessé vált az orvosi ellátás
• a polgári házasságkötés engedélyezése
• a nemzetek egyenjogúságának elismerése” – Wikipédia

Ezt a szerencsét! A kapitalista német titkosszolgálat segítségével sikerült a kapitalisták legnagyobb ellenségét Lenint hatalomba juttatni. Ennyire buták voltak a Német kapitalisták? Miért nem olvasták Marx és Lenin műveit. Hiába, a tudatlanság megbosszulja magát. De sikerülhetett volna ez az orosz gyilkos népelnyomó urak nélkül? Tehát ebből következik, hogy a német és orosz urak butaságából és népirtásából, kizsákmányolásából lett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Hát ez persze igaz, amit a bolsevikok kihasználtak, mert bizony a bolsevikok is a dolgozó népből valók és nem szertik a népirtást és a kizsákmányolást. Milyen jó, hogy a Wikipédiából is lehet jó ötleteket meríteni.

A jobboldali felsőbbrendű erkölcsű „ember” a kizsákmányolás híve, mivel a kapitalizmus az értékrendje; az érdekeke az élősködés –vagy hülye- ezért ezt nem fogja belátni; nem érti, hogy aki embert vásárol saját hasznáért az bizony embertelen, a kapitalizmus azonban ilyen. A jobboldali erkölcsű „embernek” fogalma sincs arról, hogy az embervásárlás – a proletár bérrabszolgaság – saját haszonért az embertelen, ezért ő így nem felsőbbrendű, hanem valójában alacsonyabb rendű beteg elméjű. A jobboldali „embereket” úgy kell kezelni, mint egy tébolyodott elmebeteget. Nem tud emberként viselkedni. Az a rögeszméje, hogy a kizsákmányolás, élősködés a természet a világ rendje. Az ilyen beteg elméjű élősködés hívő embereknek nem célszerű hátat fordítani, mert az élősködés nekik természetes, még akkor is, ha rajtuk is élősködnek. A bolsevikok és Lenin ezt tudták és a beteg elméjű élősködés hívő „embereket” könyörtelenül legyőzték vagy meggyőzték. A jobboldali felsőbbrendű élősködő hívők számára ez nagyon rossz volt, de sikerült visszaforgatni a történelem kerekét az emberiség kárára. Most megint élősködhetnek, ma ez a törvény. Az emberiség megint szolgaságban él, ami a bolsevikok megerősödéséhez fog vezetni. A jobboldaliak annyi bűnt fognak elkövetni az emberiség ellen, hogy törvényszerűen jönnek megint a bolsevikok, bármilyen embertelenséggel is üldözik őket. A másik lehetőség, vissza az állatvilágba.

Nincs szükség élősködő és kizsákmányoló kapitalizmusra. Kell a dolgozóknak ilyen társadalom? A kapitalizmusban csőcselékké nevelt proletároknak, akiknek nincs öntudatuk, azoknak kell. Ezért választanak élősködőket vezérüknek. A csőcselékké nevelt proletárok szívesen élnek bérrabszolgaként. A bolsevikoknak ezeket kellett meggyőzni, hogy lehetnek emberek is. Nem könnyű a csőcselékké nevelt proletárokat öntudatra ébreszteni, de ez is sikerült a bolsevikoknak, ezért győzhettek.

„Október 26-án (november 8-án) este megtartották a II. szovjetkongresszus második és egyben utolsó ülését. A kongresszus határozatot hozott a halálbüntetés eltörléséről a fronton, továbbá a forradalmi tevékenységért letartóztatott katonák és tisztek haladéktalan szabadon bocsátásáról. A munkás-, katona- és parasztküldöttek kormányzósági és járási szovjetjeinek és a frontnak küldött üzenetében, valamint a kozákokhoz intézett felhívásában a kongresszus felszólította a dolgozó tömegeket, hogy mind a hátországban, mind a fronton aktívan harcoljanak a szovjetek hatalmáért, építsék az új társadalmi és államrendszert.

A kongresszus figyelmének középpontjában Leninnek a békéről és a földről tartott előadói beszédei állottak.

„A béke kérdése égető kérdés, napjaink fájó kérdése — kezdte kongresszusi beszédét Lenin. — Sokat beszéltek, írtak róla és bizonyára nem keveset foglalkoztak vele önök is. Engedjék meg ezért, hogy áttérjek annak a nyilatkozatnak felolvasására, amelyet az önök által választott kormánynak kell majd kiadnia.” Lenin ismertette a békéről szóló dekrétum általa megfogalmazott tervezetét. A kongresszus egyik résztvevője később így számolt be erről a pillanatról: „Az emberek a lélegzetüket is visszafojtották. Olyan csönd volt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Azután egyszerre csak mintha az egész terem megkönnyebbülten fellélegzett volna; nyomban ezután tapsvihar tört ki, örvendező kiáltások hallatszottak… És kongresszusunk teljesítette a nép akaratát — meghozta a történelmi jelentőségű döntést. A forradalmi Oroszország a világbéke zászlóvivője lett: felszólította a népeket, hogy végezzenek a háború véres lidércével.”

A békéről szóló dekrétumban a szovjet kormány a következő javaslattal fordult az összes hadviselő népekhez és kormányaikhoz: haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat az annexió és hadisarc nélküli igazságos, demokratikus békéről. A szovjet kormány tisztázta, mit ért annexión: „Idegen területek annexióján vagy elfoglalásán a szovjet kormány — általában a demokráciának és különösen a dolgozó osztályok jogérzékének megfelelően — egy kis vagy gyenge népnek valamely nagy vagy erős állammal való bármiféle egyesítését érti olyan esetekben, amikor ez a nép nem nyilvánítja pontosan, világosan és önként beleegyezését vagy kívánságát; függetlenül attól, mikor ment végbe ez az erőszakos egyesítés, függetlenül attól, mennyire fejlett vagy elmaradott az erőszakosan beolvasztott vagy erőszakosan az illető állam határain belül visszatartott nemzet, és végül függetlenül attól is, hogy Európában vagy távoli tengerentúli országokban él-e ez a nemzet.” Az annexiónak ez a meghatározása, amely letépte az álarcot az imperializmus gyarmati rendszeréről, óriási nemzetközi jelentőséggel bírt, kivált a gyarmati és függő országok népei számára.

A békéről szóló dekrétum leleplezte a háború imperialista jellegét, megbélyegezte a háború kirobbantóit, és megmutatta a kivezető utat. „A kormány az emberiség elleni legnagyobb gonosztettnek tartja ennek a háborúnak folytatását, amely azért folyik, hogyan osszák fel az erős és gazdag nemzetek között az általuk meghódított gyenge népeket — állapította meg a dekrétum —, és ünnepélyesen kijelenti, hogy eltökélt szándéka haladéktalanul aláírni egy olyan béke feltételeit, amely ezt a háborút a fentebb megjelölt és kivétel nélkül minden nép számára egyaránt igazságos feltételek alapján megszünteti.”

Javasolták a hadviselő országok kormányainak, hogy haladéktalanul kössenek legalább három hónapra szóló fegyverszünetet; a fegyverszünet időtartama alatt meg lehetne tartani a béketárgyalásokat, a háborúban részt vevő vagy a háborúba belekényszerített valamennyi nép és nemzet részvételével, és a békefeltételek végleges jóváhagyására össze lehetne hívni az erre illetékes képviseleti szerveket.

A békéről szóló dekrétum bejelentette a szovjet kormánynak azt a szándékát, hogy nyilvánosságra hozza „a földbirtokosok és tőkések kormánya által 1917 februártól október 25-ig jóváhagyott vagy megkötött titkos szerződések” szövegét, és e szerződések egész tartalmát „feltétlenül és azonnali hatállyal semmisnek nyilvánítja”. Ezzel teljessé vált a szakítás a megdöntött rendszer imperialista külpolitikájával. A szovjet kormány egyszersmind hangsúlyozta, hogy békefeltételeit nem tekinti ultimátumszerűeknek, hanem hajlandó megvizsgálni minden békefeltételt, amelyet más államok terjesztenek elő.

Ezt a dokumentumot nemcsak a hadviselő államok kormányaihoz címezték, hanem a népekhez is. Külön felhívással fordult a szovjet kormány Anglia, Franciaország és Németország öntudatos munkásaihoz, és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a nevezett országok munkásai megértik majd „a most rájuk háruló feladatokat, az emberiségnek a háború borzalmaitól és következményeitől való megszabadításában rejlő feladatot”, és segíteni fogják a szovjet államot abban, hogy „sikeresen tető alá hozza a béke ügyét”.

A II. szovjetkongresszus egyhangúlag jóváhagyta a békéről szóló dekrétumot, a szovjethatalom első dekrétumát.

Így indult meg a szovjet kormány hosszantartó, lankadatlan küzdelme a szovjetország békéjéért és biztonságáért, a világ népeinek békéjéért és biztonságáért, a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésére vonatkozó lenini elvek érvényesítéséért, a nemzetközi kapcsolatoknak a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága alapján történő fejlesztéséért. Zárszavában Lenin hangsúlyozta, hogy a szovjethatalom békére törekszik a kapitalista államokkal. A következőket mondotta: „Mi elvetjük mindazokat a pontokat, amelyek rablásról és erőszakról szólnak, de örömmel elfogadjuk mindazokat a pontokat, amelyek a jószomszédi viszony feltételeit és a gazdasági megállapodásokat tartalmazzák; ezeket nem vethetjük el.”

Második előadói beszédében Lenin a földkérdéssel foglalkozott, amely a dolgozó nép milliós tömegeinek életbe vágó érdekeit érintette. A Lenin által javasolt „Földről szóló dekrétum” haladéktalanul és minden megváltás nélkül megszüntette a földesúri földtulajdont. A földesúri birtokokkal, valamint a koronabirtokok, a kolostorok és egyházak minden földjével, élő és holt felszerelésükkel, majorsági épületeikkel és minden tartozékukkal a járási földbizottságok és a parasztküldöttek járási szovjetjei rendelkeznek. A dekrétum kimondta, hogy „az egész nép tulajdonát képező elkobzott vagyon bárminemű rongálása súlyos bűncselekménynek számít, amelynek elkövetői fölött a forradalmi törvényszék ítélkezik”. A dekrétum külön leszögezte, hogy a parasztok és a kozákok földjeit nem kobozzák el.

A földről szóló dekrétum kinyilvánította, hogy mindörökre megszűnik a föld magántulajdona, s az állami földtulajdon lép a helyére. Ez összhangban állt a bolsevik párt agrárprogramjának legfőbb elvével, a föld nacionalizálásának elvével. Megtiltották a föld adásvételét, bérbeadását, a bérmunka alkalmazását. Bevezették az egyenlő földhasználatot a munka- vagy a fogyasztási norma alapján, s elrendelték, hogy időről időre újra kell osztani földet.

A dekrétum a földről szóló paraszti választói utasítás alapján készült, amelyet az „Izvesztyija Vszerosszijszkovo Szovjeta Kresztyjanszkih Gyeputatov” című lap szerkesztősége állított össze a dolgozó parasztság kívánságait tükröző 242 helyi választói utasítás nyomán.

Az egyenlő földhasználat bevezetését a dolgozó parasztok választói utasításai követelték; a parasztok ugyanis azt gondolták, hogy ezáltal megszűnik majd a vagyoni rétegeződés a falun. Lenin rámutatott, hogy ez csupán illúzió, mert a parasztság rétegeződése az árutermelés fejlődésének törvényszerű következménye. Mindamellett a bolsevik párt — noha az egyenlő földhasználatot nem tartotta alkalmas útnak a falu szocialista átalakítására — szükségesnek nyilvánította a parasztok kívánságának teljesítését. Lenin azt mondotta: „. . .mi, mint demokratikus kormány, nem mellőzhetjük a néptömegek határozatát, még ha nem is értenénk azzal egyet. Az élet tüzében, a gyakorlati alkalmazás során, az egyes helyeken való végrehajtás során a parasztok majd maguk is rájönnek, hol az igazság”. A bolsevik párt megmutatta a biztos utat, amelyen haladva a parasztság kijut a nyomorból és a koldussorból: a falu szocialista átalakításának útját.

A kongresszus a földről szóló dekrétumot is egyhangúlag elfogadta, s ez az okmány lett a szovjethatalom agrárpolitikájának kiindulópontja. A véghezvitt agrárátalakulások eredményeképpen a parasztok több mint 150 millió hektár földesúri, cári, egyházi és egyéb földet kaptak ingyen. A szovjethatalom által a dolgozó parasztságnak átadott földek teljes értéke sok milliárd aranyrubelre rúgott. A parasztok megszabadultak az évenként fizetendő hatalmas földbérleti díjaktól, a földhitelbanknál fennállott mintegy hárommilliárd rubel összegű adósságuktól és a különféle egyéb adósságoktól; végül körülbelül 300 millió rubel értékű gazdasági felszerelést is kaptak a földesúri birtokokról.

A dolgozó parasztság óriási lelkesedéssel fogadta a földről szóló dekrétumot, amely évszázados álmait valósította meg.

A II. szovjetkongresszus megalakította az Oroszországi Köztársaság munkás-paraszt kormányát, a Népbiztosok Tanácsát. A történelem első igazi népi kormányának fejévé a forradalom nagy vezérét, a szovjet állam megalapítóját, Lenint választották. A Népbiztosok Tanácsának tagjai a bolsevik párt képviselői voltak. A baloldali eszerek, akiknek a bolsevikok felajánlották a kormányban való részvételt, elutasították ezt az ajánlatot, mert nem akartak teljesen szakítani a jobboldallal.

A szovjet állam megalapításáról szóló dekrétum kimondta, hogy a népbiztosok tevékenységének ellenőrzése és elmozdításuk joga a munkás-, katona- és parasztküldöttek összoroszországi kongresszusát és az általa választott Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságot (OKVB) illeti. A Központi Végrehajtó Bizottságba 101 tagot választottak, köztük 62 bolsevikot, 29 baloldali eszert, 6 internacionalista menseviket és 4 más pártbeli megbízottat.

A II. szovjetkongresszus határozatai azt a világtörténelmi jelentőségű tényt tükrözték, hogy Oroszországban a hatalom a dolgozó népnek — a történelem igazi alakítójának — a kezébe került.

A szovjethatalom diadalmenete

Az 1917. október 25-étől (november 7-től) 1918. február-márciusáig terjedő időszakot Lenin a szovjethatalom diadalmenetének nevezte. A néptömegek egész Oroszországban harcot indítottak a szovjetek hatalmáért, s letörték az uralkodó osztályok elkeseredett ellenállását. A szovjethatalom e diadalmenete ragyogóan kifejezésre juttatta az októberi forradalom valóban népi jellegét.”

(idézet: – Világtörténet 8. kötet – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!