Az első ellenforradalmi lázadás szétzúzása – 1917

A VCSK megalakulása

„Milliós kivégzésekkel az osztályellenség ellen: 1917. december 7-én írta alá Lenin az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és Szabotázs elleni Harcra elnevezésű, a történelmi köztudatban Cseka néven ismertté vált szervezet felállítását elrendelő dokumentumot. Az eredetileg rendfenntartás céljára létrehozott és kezdetben még csak alig negyven főből álló szervezet az 1918 augusztusától kibontakozó vörös terror motorjává, és a bolsevik diktatúra legrettegettebb elnyomógépezetévé nőtte ki magát. … Lenin számára ezért kulcsfontosságú kérdés volt a kiépülő bolsevik hatalom bármi áron való megszilárdítása, hiszen az eszerektől kezdve a mensevikeken és polgári demokratákon át egészen Kolcsak admirális valamint Gyenyikin és Jugyenics tábornokok fehérgárdista seregeiig terjedt a megdöntésükre szövetkezők széles spektruma. – Origo.hu

Úgy látszik, az origo.hu is segít a probléma felderítésében. Leírták, hogy a nép osztályellenségeit üldözte a cseka. Mit is akartak a dolgozó nép osztályellenségei? Kapitalista élősködést, szolgaságot, polgári „demokráciát”, amiben a dolgozóknak nincs semmilyen hatalma. De a bolsevikok nem estek a fejükre és ezért hozták létre a csekát. A dolgozó nép ellenségei millió számra vitték a háborúba meghalni a proletárokat és a kapitalista bűnösök nem voltak hajlandók kapitulálni, tovább akartak gyilkolni, élősködni. Mit lehet tenni, sokan voltak a bűnöző urak által dolgozóból kényszer verbuvált katona, akik szembeszálltak a dolgozó nép hatalmával. A bolsevikok nem hagyták magukat, ilyen az osztályháború. El kellet dönteni mindenkinek melyik oldalon áll; a kizsákmányolás, élősködés, szolgaság vagy az egyenlőség; a kapitalizmus vagy a szocializmus; polgári „demokrácia” vagy a népi demokrácia; polgári kapitalista diktatúra vagy proletárdiktatúra. A dolgozó nép a bolsevikok népi demokráciája a szovjet mellett állt ki, ami egyben proletárdiktatúra az élősködőknek, ezért győztek. A cseka a dolgozó nép érdekét szolgálta az urakkal szemben.

Vannak olyanok, akik a kapitalizmusban nem képesek meglátni a proletárok ellen elkövetett embertelenséget. Vajon mitől lesznek ilyenek egyesek? Az ilyenek vesznek maguknak egy kutyát, kenyeret és embert a saját hasznukért. A kutya a kenyér az ember csak pénzért megvásárolható dolog számukra. A kutya és a kenyér még érthető, de az embervásár, ami a vállalkozásához szükséges az már embertelen. A polgári „demokrácia” azonban így működik. A kapitalizmusban a proletárokat a vállalkozó a saját profitjáért bérért megveszi, így bérrabszolgává teszi a dolgozókat, úgy használja őket, mint a szerszámokat. Ez nagyon hasonlít a rabszolgatartó rendszerben a beszélő szerszámként dolgozó rabszolgára. Nos, aki a rabszolgatartást, a bérrabszolgaságot saját haszonért jónak, elfogadhatónak tartja, az nem érdemlik meg, hogy emberként elfogadják, még akkor sem, ha öntudatlan csőcselék proletár. A bolsevikok és Lenin az ilyen embertelenség ellen vezette győzelemre az orosz dolgozókat, a csőcselékből emberré kellett válnia a népnek. Olyanná, aki nem tűri a kizsákmányolást és ezért harcol is.

„Elsőnek a Kerenszkij—Krasznov-féle lázadást zúzták szét. Kerenszkij, miután az északi front vezérkarához menekült, összegyűjtötte az ellenforradalmi egységeket, és Krasznov tábornoknak, a 3. lovashadtest parancsnokának segítségével Pétervár ellen vonult, hogy megdöntse a szovjethatalmat. Október 27-én és 28-án (november 9-10-én) az ellenforradalmi csapatok elfoglalták Gatcsinát és Carszkoje Szelőt. A pétervári ellenforradalmi központ, „A haza és a forradalom megmentésének bizottsága”, október 29-én (november 11-én) megszervezte a tisztiiskolások lázadását. A szovjethatalom még ugyanazon a napon szétkergette a tisztiiskolásokat, október 30-án (november 12-én) pedig Krasznov Pétervár felé közeledő kozák egységei szenvedtek megsemmisítő vereséget a pulkovói magaslatokon; elhagyták Carszkoje Szelét, és rendezetlenül vonultak vissza Gatcsinába. November 1-én (14-én) a forradalmi csapatok Gatcsinát is elfoglalták. Kerenszkij elmenekült; Krasznovot elfogták, de később szabadon engedték, minthogy „tábornoki becsületszavát” adta, hogy a jövőben nem fog harcolni a szovjethatalom ellen. (Krasznov megszegte adott szavát, és rövidesen ismét egy ellenforradalmi lázadást vezetett.)

A lázadókkal vívott harcok feszült pillanatában a szovjethatalom ellen fordult a Vasutasok Szövetségének Összoroszországi Végrehajtó Bizottsága (Vikzsel), amelyet az eszerek és a mensevikek irányítottak. A „semlegesség” zászlaja alatt tevékenykedő Vikzsel azt indítványozta, hogy alakítsanak „egységes szocialista kormányt”, amelynek nemcsak bolsevikok lennének a tagjai, hanem mensevikek, baloldali és jobboldali eszerek is. A szocialista forradalommal szemben álló jobboldali eszerek és mensevikek bevonása a kormányba a szovjethatalom felszámolását jelentette volna. A bolsevik párt Központi Bizottsága le akarta rántani a leplet ezekről a szovjetellenes mesterkedésekről, s beleegyezett abba, hogy tárgyalásokat folytasson a Vikzsellel. A kormányalakítás előfeltételéül szabta az új kormány beszámolási kötelezettségét az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság előtt, valamint a II. összoroszországi szovjetkongresszus dekrétumainak és határozatainak elismerését. A Vikzsel elutasította ezt a feltételt, s ezzel leleplezte ellenforradalmi terveit.

E tárgyalások idején ismét jelentkezett Kamenyev, Zinovjev és híveik opportunista ingadozása. Minthogy nem hittek a szocialista forradalom oroszországi győzelmében, és a pártot a burzsoá parlamentarizmus útjára akarták téríteni, támogatták a Vikzsel szovjetellenes platformját. Amikor pedig a párt Központi Bizottsága határozatilag elvetette ezt a platformot, Kamenyev, Zinovjev, Rikov, Nogin és Miljutyin bejelentették, hogy kilépnek a Központi Bizottságból; egyidejűleg Nogin, Rikov, Miljutyin és Teodorovics kiléptek a Népbiztosok Tanácsából is. A Központi Bizottság határozottan elítélte, dezertálásnak és kapitulációnak bélyegezte ezt a magatartást. A bolsevik frakció javaslatára Kamenyevet elmozdították az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnöki tisztéből. Helyére a bolsevik párt kimagasló egyéniségét, J. M. Szverdlovot választották meg, akiről Lenin később azt mondta, hogy „a hivatásos forradalmár legélesebben kiformálódott típusa” volt, s ki tudta fejezni „a proletárforradalom legfőbb, leglényegesebb vonásait”. A Népbiztosok Tanácsába G. I. Petrovszkij, P. I. Sztucska, A. G. Slihter és M. T. Jelizarov, a bolsevik párt ismert vezető alakjai kerültek be.

Az ellenforradalmi főhadiszállás felszámolása

A szovjethatalom számára ezekben a napokban komoly veszélyt jelentett a legfelső parancsnokság Mogiljovban levő főhadiszállása, amely az ellenforradalmi összeesküvés központja lett.

Kerenszkij szökése után Duhonyin tábornok, a vezérkar főnöke, legfelsőbb parancsnokká nyilvánította magát. A főhadiszálláson gyülekeztek az ideiglenes kormány volt miniszterei, akik az eszer Csernov elnökletével szovjetellenes kormányt akartak alakítani. A főhadiszállás mellett működő külföldi katonai missziók azt tanácsolták Duhonyinnak, hogy ne rendelje alá magát a szovjet kormánynak.

A szovjet kormány nevében Lenin kategorikusan követelte Duhonyintól, hogy a békéről szóló dekrétumnak megfelelően haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a német parancsnoksággal. Duhonyin megtagadta a rendelkezés végrehajtását. Ekkor a szovjet kormány leváltotta tisztségéről, és N. V. Krilenkót nevezte ki legfelső parancsnokká. Duhonyin ennek a kormányutasításnak sem engedelmeskedett, s az ellenforradalmi erők szervezkedésének elősegítése céljából szabadon bocsátotta Kornyilov, Gyenyikin, Lukomszkij és Romanovszkij tábornokokat s a Kornyilov-lázadás többi résztvevőjét.

November 9-én (22-én) Lenin rádió útján felszólította valamennyi ezred-, hadosztály-, hadtest-, hadsereg- és egyéb bizottságot, az összes katonát és matrózt, hogy vegyék kezükbe a béke ügyét. A fronton levő ezredeket feljogosították arra, hogy tárgyalásba bocsátkozzanak az ellenséggel, s fegyverszünetet kössenek vele addig az időpontig, amíg meg nem kapják a Népbiztosok Tanácsának végleges rendelkezését. N. V. Krilenko vezetésével Pétervárról, Moszkvából és máshonnan forradalmi katona- és matrózosztagok indultak a főhadiszállásra a lázadás elfojtására.

November 18-án (december 1-én) a mogiljovi forradalmi katonai bizottság még az új főparancsnok megérkezése előtt legfőbb hatalommá nyilvánította magát a városban, és a forradalmi osztagok segítségével kezébe ragadta a főhadiszállás irányítását. A felháborodott katonák elfogták és agyonlőtték Duhonyint.

A Kerenszkij—Krasznov-féle, majd a Duhonyin-féle lázadás gyors szétzúzása arról tanúskodik, hogy a katonák és matrózok tömegei teljes mértékben és tevékenyen támogatták a szocialista forradalmat. John Reed, aki ezekben a napokban a fronton járt, azt írta, hogy „a hadseregtől, a hajóhadtól sorban jöttek a küldöttségek, amelyek örömmel üdvözölték az új népi kormányt”. November folyamán a hadsereg nagy részében a forradalmi katonai bizottságok kezébe ment át a hatalom.”

(idézet: – Világtörténet 8. kötet – című könyvből)

Harc az ellenforradalommal és a szabotázzsal, a VCSK megalakulása

„Petrográdon és Moszkvában földalatti szabotázs-szervezetek alakultak az egykori főtisztviselők, a minisztériumok és központi intézmények tisztviselői, az értelmiség felső, szovjetellenes beállítottságú rétege, a bankárok, az üzem- és gyártulajdonosok szervezete: a „Szövetségek Szövetsége” vezetősége és a hasonló levitézlett elemek közreműködésével.

A szabotázsakciók szervezője és eszmei irányítója a kadét párt volt. A jobboldali mensevikek és jobboldali eszerek támogatták a burzsoázia politikai vállalkozásait. Továbbra is fenntartották a szovjetek egykori mensevik-eszer Központi Végrehajtó Bizottságát, annak ellenére, hogy a II. szovjetkongresszus már új Végrehajtó Bizottságot választott. Cereteli, Abramovics, Dan és más ismert megalkuvó politikusok a földalatti Végrehajtó Bizottságban is folytatták tevékenységüket.

A proletárállam előtt az a nehéz, de halasztást nem tűrő feladat állt, hogy megtörje a burzsoázia ellenállását, s közben kivonja a megtévedt tisztviselőket, értelmiségieket a kadét ellenforradalom és az eszer-mensevik ellenforradalom befolyása alól.

„Tartóztassatok le és adjatok át a nép forradalmi bíróságának mindenkit, aki ártani mer a nép ügyének” – írta Lenin „A lakossághoz” címzett cikkében.

Az ellenforradalom mindenekelőtt a közellátás terén szeretett volna csapást mérni a szovjethatalomra. A mensevikek és az eszerek felhívták az egykori minisztériumok (elsősorban a közellátás ügyeivel foglalkozó szervek) hivatalnokait, hogy ne engedelmeskedjenek a munkásosztály hatalmát képviselő Népbiztosok Tanácsának. Az Élelmezésügyi Népbiztosság elküldte rendkívüli megbízottait Arhangelszkbe, Murmanszkba, Kotlaszba és Permbe, ahol a raktárakból több millió púd gabonára sikerült szert tenni. Heves küzdelem alakult ki a bankok körül, amelyeket a nacionalizálásról szóló dekrétum kiadásáig munkásellenőrzés alá utaltak.

Lenin december 6-án a Népbiztosok Tanácsa előtt kifejtette nézeteit a szabotázs, a spekuláció és az ellenforradalmi megmozdulások elleni harcról. Másnap a Népbiztosok Tanácsa megvitatta Dziertynski erre vonatkozó előadói beszédét. Ezen az ülésen határozat született az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság (oroszul: Vszerosszijszkaja csrezvicsajnaja komisszija, rövidítve: VCSK vagy Cseka) létrehozásáról. A VCSK azt a feladatot kapta, hogy sújtson le azokra, akik kezet emelnek a szovjethatalomra. A VCSK vezetőjévé Dziertynskit nevezték ki. A párt kipróbált forradalmárokat küldött a Rendkívüli Bizottságba, köztük I. K. Kszenofontovot, J. H. Petyerszt, M. J. Laciszt és V. R. Menzsinszkijt.

A VCSK megalakításának időszerűségét bizonyította, hogy 1918. január 1-én ellenforradalmi terroristák sikertelen merényletet követtek el Lenin ellen. A kilőtt négy golyó közül csak egy érte gépkocsiját, s megsebesítette Plattent, a svájci forradalmárt.”

(idézet: – A Szovjetunió története – című könyvből)

Mit kell tudni a csekáról?

„A neves csekista vezető, M. Ja. Lacisz, visszatekintő munkájában (1926) úgy emlékszik, hogy a moszkvai VCSK apparátusában az első hónapokban – sofőrökkel és küldöncökkel együtt – mindössze 40 ember dolgozott.

Az ellenforradalmi kísérletek elhárítása és a forradalmi törvényesség fenntartása igen bonyolult feladatot jelentett. 1918 elejétől az egyre szaporodó belső ellenforradalmi szervezkedések és a külső intervenció szükségképpen előtérbe állította a politikai felderítést és elhárítást.

A Népbiztosok Tanácsa 1918. február 21-én, a „Veszélyben a szocialista haza!” kezdetű dekrétumában a csekát felhatalmazta „rendkívüli intézkedések” foganatosítására is, amit kivételes rendszabályként írtak elő. Ez a rögtönítélő, a legsúlyosabb büntetés kiszabását is lehetővé tevő intézkedés 1918 nyaráig gyakorlatilag csak a súlyos köztörvényes bűnökre terjedt ki.

1918 nyarán a baloldali eszer lázadás, illetve az ezt elindító gyilkosság (a baloldali eszer Rljumkin megölte Mirbach német követet) azonban elkerülhetetlenné tette a rendkívüli intézkedések alkalmazását politikai ügyekben is. A lázadás idején még a cseka néhány baloldali eszer tagja is a lázadók oldalára állt. Dzerzsinszkij a szovjetkongresszusról egyenesen a felkelők parancsnokságára ment. Itt a lázadók 26 bolsevikkal együtt őt is letartóztatták. Dzerzsinszkijt ugyan kiszabadították, de a kongresszusra visszatérvén erkölcsileg felelősnek nevezte magát, amiért a csekába árulók fészkelhették be magukat. Bár a legfelső párt- és szovjetvezetés teljes bizalommal volt iránta, mégis lemondott funkciójáról. Egy időre a VCSK elnöke Ja. H. Petersz lett.

A moszkvai baloldali eszer lázadás azonban csak a kezdet volt. G. Volodarszkijt, a Központi Végrehajtó Bizottság sajtó- és propagandaügyi népbiztosát júniusban meggyilkolták. Augusztus 30-án megölték a petrográdi cseka elnökét, a párt Központi Bizottságának póttagját, Mojszej Szolomonovics Urickijt. Ugyanezen a napon Dóra Kaplan súlyosan megsebesítette Lenint. A bolsevik vezetők elleni egyre szaporodó merényletek már a kibontakozó polgárháború sajátos megnyilvánulásai voltak.

A külföldi katonai intervenció kiszélesedése, a belső fehérgárdista erők szervezkedése és terrorja elkerülhetetlen válaszlépésre kényszerítette a szovjethatalmat: bevezették a vörösterrort. S ennek legfőbb eszköze a cseka volt. 1918 végére 40 kormányzósági és 356 járási cseka alakult. 1919 januárjában a járási cseka helyett létrehozták a járási politikai irodákat, amelyek élére a járási milícia (rendőrség) parancsnoka került. 1918. szeptember 5-én rendelet erősítette meg, hogy a cseka éljen a rendkívüli felhatalmazással minden olyan személlyel szemben, aki összeesküvésben, lázadásban vesz részt, vagy fehérgárdista szervezet tagja. A Központi Bizottság Irodája 1919. december 19-i határozata alapján a VCSK Különleges Osztálya mellett létrehozták a Vörös Hadseregen belüli különleges osztályokat is, amelyek feladata az ellenforradalmi ügynökök leleplezése, a rémhírterjesztés, a soviniszta propaganda stb. megakadályozása volt. Mihelyt a fronton enyhült a helyzet – 1919 második felében döntő sikereket ért el a Vörös Hadsereg –, a halálbüntetés azonnali végrehajtását felfüggesztették.” – Krausz Tamás

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!