Különleges tünti lesz ma Budaörsön

Lehet, hogy szabadtéri múzeum lesz a rendőrség előtt?

Minden bizonnyal a 2017. október 6-án, -azaz MA!-egy rendkívüli tüntetés lesz a budaörsi rendőrség, és otp előtt.

A jelenlét, táblák, feliratok, kellékek, és egyéni beszélgetések, sajtónyilatkozatok fogják megjeleníteni a véleményt.

Nem tervezünk szónoklatokat, színpadot.

Helyette elviszünk nagyon sok véleménynyilvánító eszközt, amit használtunk az elmúlt öt év során. Már a békás, fideszparódiás jelmezeket is kikészítettem.

Mintegy múzeumot fogunk felépíteni a rendőrség előtti útszakaszon.

Aki jön, hozzon el minden korábban használt eszközt, plakátot.

Élő közvetítésben az eszközök nagy részét be fogjuk mutatni az élmények felelevenítésével.

Összhangban a Sárgapólósok által egy ideje követett iránnyal, azt tervezzük, hogy mindenki véleménye teret kap sokak aktív részvétel által.

Már egy ideje felhagytunk azzal, hogy néhány ember ossza az észt egy bambán bámuló tömegnek.

HA van ehhez kedved, gyere el ma Budaörsre a rendőrség elé 12 órára.

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1795013847192545/?active_tab=discussion

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Október 6 a Nemzeti Gyász Napja!

Október 6 a Nemzeti Gyász Napja!

„…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”
(Ferenc József utasítása Haynau számára)

1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg.

Bár a magyar honvédseregek csak augusztus 13-án, Világosnál – szimbolikus módon az oroszok előtt – tették le a fegyvert, a Habsburg katonai közigazgatás megtorló akciói már július elején megkezdődtek. A május végén lemondott Welden után a „bresciai hiéna” néven emlegetett Haynau táborszernagy lett a császári hadsereg új főparancsnoka, aki Ferenc József (ur. 1867-1916) utasítása nyomán a már megszállt területeken ádáz hajtóvadászatba kezdett a „rebellió” támogatói ellen. Mivel a háború még folyt, a nyári akciók java része a polgári lakosság – főleg jegyzők, papok, tanítók – ellen irányult, a világosi fegyverletétel után azonban megkezdődhettek a tárgyalások I. Miklóssal (ur. 1825-1855) az orosz fogságba esett tisztek átadásáról. Bár a cár újfent könyörületességre intette a fiatal Ferenc Józsefet, a császár mindenképpen példát akart statuálni a szabadságharc kézre kerített vezetőivel, igaz, még ő is elutasította Haynau kérését, aki a foglyokat statáriális eljárás keretében akarta kivégeztetni.

Ennek következtében számos városban – például Kecskeméten, Aradon vagy Nagyváradon – különleges katonai törvényszékek alakultak, melyek közül a később kivégzett 13 honvédtiszt elleni eljárást Aradon, Karl Ernst törzsbíró vezetésével folytatták le. A bíróság az aradi tizenhármakat két szempont alapján választotta ki: egyfelől mindegyikük a császári hadsereg tisztjeként kezdte meg katonai pályafutását, másfelől pedig valamennyiükről elmondható volt, hogy az 1848. október 3-i uralkodói manifesztum kiadása után – melyben V. Ferdinánd (ur. 1835-1848) önkényesen feloszlatta a magyar országgyűlést – önálló seregtesteket vezettek. Bár ehhez rendes esetben tábornoki rang szükségeltetett, Lázár Vilmos személyében mégis akadt egy kivétel, akit Bem az utolsó napokban nevezett ki ezredesnek, és a világosi fegyverletételkor állt először egy seregtest élére. A haditörvényszék elé állított tisztek elleni vád elsősorban fegyveres lázadás volt, amit a Függetlenségi Nyilatkozat kiadása – 1849. április 14-e – után szolgálatban maradók esetében felségárulásnak minősítettek.

Kimondhatjuk, hogy az eljárás számos szempontból koncepciós jellegű volt, hiszen Haynau körében már a tárgyalások előtt döntöttek a halálos ítéletről, a vádak pedig jogi szempontból is aggályosak voltak: a felségárulás azért volt vitatható, mert Ferenc József a törvények értelmében nem volt legitim király, a fegyveres lázadás vádjának pedig többek között az mondott ellen, hogy Ferdinánd 1848 októberében törvénytelenül oszlatta fel a magyar országgyűlést. Ez a tény a Karl Ernst főtörzsbíró vezette 14 tagú törvényszéket ugyanakkor nem akadályozta meg abban, hogy augusztus 25-én – Kiss Ernő kihallgatásával – megkezdje a honvédtisztek elleni eljárást.

A vizsgálat során a vádlottak nem részesültek méltányos eljárásban – ugyanis a vád képviselte a „védelmet” is –, vallomásaikat csak kivonatosan rögzítették, az ítéletet pedig két nappal a kivégzés előtt tudatták velük. A törvényszék – Haynau kívánságának megfelelően – szeptember 26-án valamennyi honvédtisztet kötél általi halálra ítélte, négy fő ügyében azonban Ernst enyhítésért fellebbezett Haynauhoz, aki Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Schweidel József és Kiss Ernő esetében az ítéletet golyó általi halálra változtatta. Az enyhítést az első két esetben az indokolta, hogy Dessewffy és Lázár az osztrákoknak adták meg magukat, Schweidel és Kiss pedig viszonylag jelentéktelen szerepvállalása miatt részesült főparancsnoki „kegyben.”

A honvédtisztekkel párhuzamosan gróf Batthyány Lajos, az első felelős kormány miniszterelnöke ellen is eljárás indult, akire az Olmützben ülésező osztrák bíróság a lázadás mellett azt is rá akarta bizonyítani, hogy részt vett az 1848. október 6-i bécsi forradalom megszervezésében – az ügyészek ennek nyomán úgy vélték, tettei együttesen kimerítik a felségárulást. Batthyány esetében az előre borítékolt döntés szintén a halálos ítélet volt, ám az ítészek kezdetben úgy gondolták, az uralkodó később kegyelmet gyakorol majd a gróf felett; ez végül nem valósult meg, ugyanis a jogi szempontból ugyancsak aggályos eljárás előtt Ferenc József szabad kezet adott Haynaunak az ítéletek végrehajtása szempontjából, és átadta neki a foglyot.

A „szabad kéz” azt jelentette, hogy a táborszernagynak csak utólagos jóváhagyást kellett kérnie Bécstől, vagyis a szeptemberben Pestre szállított miniszterelnök sorsa megpecsételődött. Haynau az ő esetében is ragaszkodott a legmegalázóbb kivégzési módhoz, az akasztáshoz, azonban Batthyány egy, a felesége által bejuttatott tőrrel olyan sérüléseket tudott magának okozni, melyek lehetetlenné tették az ítélet – ilyen – végrehajtását. A miniszterelnök és a tizenhárom, Aradon fogva tartott tiszt kivégzését Haynau szándékosan október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulójára időzítette, amivel egyértelművé tette, hogy az eljárások célja a bosszú és nem az igazság volt.

Ezen a szomorú napon Aradon hulltak le először a Ferenc József által követelt fejek: Haynau rendelkezése nyomán – hajnali fél hatkor – a négy golyó általi halálra ítélt tisztet – sorrendben Lázárt, Dessewffyt, Kiss Ernőt és Schweidelt – végezték ki először, utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok. A sort hat órakor Poeltenberg Ernő nyitotta meg, őt pedig Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, majd Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés így Vécsey Károly grófnak jutott osztályrészül, neki ugyanis végig kellett néznie társai halálát; miután ő már senkitől nem tudott elbúcsúzni, kivégzése előtt jobb híján Damjanichnak csókolt kezet.

A 13 mártír honvédtiszt a szemtanúk szerint bátran állt hóhérai elé, akik elrettentésül estig kinn hagyták a holttesteket. Számításaik nem váltak be, ezzel a lépéssel ugyanis csak azt érték el, hogy a közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre. Batthyány Lajost ugyanezen a napon Pesten az esti órákban, az Újépület zárt udvarán állították kivégzőosztag elé, majd a ferencesek belvárosi templomában helyezték végső nyugalomra.

Az aradi tizenhármak és az első felelős miniszterelnök meggyilkolásával a Haynau által levezényelt megtorlás elérte csúcspontját, ami nem csak Magyarországon váltott ki erős indulatokat, de Európát is tiltakozásra sarkallta. A honvédtisztek és Batthyány kivégzése a bírósági eljárás dacára puszta gyilkosság volt, hiszen az ítélethozatalra egy koncepciós pert követően, jogtalan vádak alapján került sor; halálukkal Haynau – és Ferenc József – a magyarság függetlenségi törekvését kívánta büntetni, ennek nyomán pedig a tizennégy kivégzett férfit joggal tartjuk nemzeti ügyünk mártírjainak.

Tarján M. Tamás

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 6. csütörtök van. Az év 279. (szökőévben 280. napja a Gergely-naptár szerint.)

Az évből még 86 nap van hátra. 

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: BRÚNÓ, RENÁTA, BERÉNY, CSABA, CSOBÁD, PEREGRINA, RENÁTÓ, RENÁTUSZ és RENÉ nevű olvasóit! 

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Október hatodika is bővelkedik sorsfordító történelmi eseményekben.

i. e. 105 – A Római Köztársaság csapatai katasztrofális vereséget szenvednek a kimberektől az arausiói csatában.

891 – Formózusz pápa megválasztása.

1205 – III. Ince pápa János kalocsai érseket áthelyezi az esztergomi érseki székbe.
1395 – Zsigmond király kérésére IX. Bonifác pápa kiadja az óbudai egyetem alapítólevelét.

1437 – Az apáti csatában újabb vereséget szenvedett nemesek és Budai Nagy Antal győzelmes felkelői megkötik a második kolozsmonostori egyezséget.

1593 – Szinán török nagyvezír elfoglalja Veszprémet.

1602 – Rudolf német-római császár, magyar király hadereje Hermann von Russwurm tábornagy parancsnoksága alatt elfoglalja Pestet és ostrom alá veszi Buda várát. Az ostrom sikertelen, a császári sereg november 14-én elvonul.

1631 – VIII. Orbán pápa megerősíti székében Dávid Pál veszprémi püspököt.

1636 – A nagyszalontai csata: I. Rákóczi György leveri a budai pasa seregét, amely őt akarja megbuktatni.

1666 – A Wesselényi-összeesküvés kezdete.

1788 – Varsóban megnyitják a nagy szejm ülését, ami 1791-ben megalkotja Európa első írott (kartális) alkotmányát, a Május 3-i Alkotmányt.

1844 – A Perczel fivérek kezdeményezésére Tolnában megalakul a Védegylet.
1848 – Bécsben forradalom tör ki. Latour császári hadügyminisztert meggyilkolják, a császári udvar Olmützbe menekül.

1849 – A pesti Újépület udvarán kivégzik gróf Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét.

1849 – Aradon kivégzik a szabadságharc 12 honvéd tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat.

1889 – Párizsban megnyílik a Moulin Rouge táncos revüszínház („cabaret”).

1941 – Ifjúmunkások németellenes és antifasiszta tüntetése a Batthyány-örökmécsesnél.

1944 – A 2. Ukrán Front csapatai hadműveletet indítanak Észak-Erdély és a Tiszántúl elfoglalására. Arad térségében megsemmisítik a 3. magyar hadsereget.

1944 – Budapesten kommunista vezetésű partizánok (a Marót-csoport) felrobbantják Gömbös Gyula korábbi magyar miniszterelnök szobrát (az Erzsébet híd budai hídfőjénél).

1951 – A Szabad Európa Rádió megkezdi rendszeres magyar nyelvű adását.

1951 – Sztálin elismeri, hogy a Szovjetunió atombomba-kísérletet hajtott végre.

1989 – Budapesten összeül az MSZMP XIV. – egyben utolsó – kongresszusa.

Ezen a napon olyan történelemformáló egyéniségek születtek, mint pl:

1289 – Vencel magyar király, III. Vencel néven cseh és lengyel király († 1306)

1795 – Lahner György honvéd tábornok, aradi vértanú (kivégezték † 1849. október 6-án, 54. születésnapján.)

1892 – Rónai Sándor politikus, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az Országgyűlés elnöke († 1965)

1914 – Thor Heyerdahl norvég tengerbiológus, antropológus, felfedező († 2002)

1929 – Bruno Crémer francia színész (1991–2005-ig „Maigret felügyelő”) († 2010)

1930 – Hafez al Asszad szíriai elnök († 2000)

1931 – Ökrös Zsuzsa magyar ruhatervező, divattervező és mintatervező († 2005)

1967 – Boros Péter (Pöpi) magyar dobos (Zorall)

1995 – Nikas Dániel szinkronszínész

A MAI NAP A MAGYAR NÉP NAGY HALOTTAIRA EMLÉKEZÜNK! A TIZENHÁROM ARADI VÉRTANÚRA!

1849 – Batthyány Lajos Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke (* 1807)
1849 – Aulich Lajos honvéd tábornok, magyar hadügyminiszter, aradi vértanú (* 1793)
1849 – Damjanich János honvéd tábornok, hadtestparancsnok, aradi vértanú (* 1804)
1849 – Dessewffy Arisztid honvéd tábornok, hadtestparancsnok, aradi vértanú (* 1802)
1849 – Kiss Ernő honvéd altábornagy, aradi vértanú (* 1799)
1849 – Knezich (Knezić) Károly honvéd altábornagy, hadtestparancsnok, aradi vértanú (* 1808)
1849 – Lahner György honvéd tábornok, hadfelszerelési főfelügyelő aradi vértanú (* 1795)
1849 – Lázár Vilmos honvéd ezredes, hadtestparancsnok, aradi vértanú (* 1817)
1849 – Leiningen-Westerburg Károly gróf, honvéd tábornok, aradi vértanú (* 1819)
1849 – Nagysándor József honvéd tábornok, hadtestparancsnok, aradi vértanú (* 1804)
1849 – Poeltenberg Ernő honvéd tábornok, hadtestparancsnok, aradi vértanú (* 1813)
1849 – Schweidel József honvéd tábornok, Pest várospancsnoka, aradi vértanú (* 1796)
1849 – Török Ignác honvéd tábornok, erődparancsnok, aradi vértanú (* 1795)
1849 – Vécsey Károly gróf, honvéd tábornok, hadtestparancsnok, aradi vértanú (* 1807)

A MAI NAP AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA HAZÁNKBAN!

 

 

Cirkusz a kijevi Radában

Irgalmatlan botrány tört ki ma este Kijevben a Rada üléstermében, a „Donbassz reintegrálása” című rémregény beterjesztését követő „vitában”.

Egy lóvásári civakodás ahhoz képest ministránkórus amit a „népgépviselők” ott lezavartak!

Többen ugyanis egyenesen megrettentek a preambulum szövegétől, ami Oroszországot agresszor államnak titulálja!

(Hogy értsük: EZ EGY NYÍLT, TÖRVÉNYBE ÍRT HADÜZENET OROSZORSZÁGNAK!)

A „Szamopomoscs” és a „Batykivscsina” képviselői ki is fejezték riadalmukat evégett!
Az összes többi rájuk rontott! Turcsinov hiénát – erősen háborúpárti – nem akarták hagyni fröcsögni. El akarták hallgattatni, ám a dulakodás vége az lett, hogy majdnem kitépte helyéről a mikrofont dühében, és tajtékozva üvöltözte, hogy aki megpróbálja úgy beállítani Oroszországot hogy az nem agresszor! – az Kreml ügynök hazaáruló!

Ettől persze csak még nagyobb lett a cirkusz, mígnem Parubij – másik nagy háborúpárti fenevad – házelnök, berekesztette az mókát!

De hírek szerint a Rada külső körlete sem csendesebb!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Az iraki kurdok és a függetlenség: háttérben a geopolitika és a nagyvállalati érdekek? – 1. rész

„Megérdemlik, hogy saját országuk legyen!” – kiáltanak fel sokan, amikor a Maszúd Barzáni vezette Iraki Kurdisztán még friss népszavazására gondolnak. Igen, bizonyos szempontból mondhatnánk, hogy a kurdokat – és elődnépeiket – az ág is húzta.

A két kaukázusi folyóról elnevezett, az i. e. 4. évezred közepétől a 3. évezred végéig virágzó kura-arakszi kultúrából kiszakadó hurrik és urartuiak, a Tigris és a Felső-Záb közti síkságról szétterjedő asszírok, a Zagrosz-hegység nomádjai, a kaukázusi alán kapun átvágó kimmerek, a derbenti kapun át délre is elvágtató szkíták, az Asszíriával korokon át vetélkedő Babilon népei, az indoiráni törzsek hullámaival tartó médek, perzsák és pártusok, az etnogenezisükben kurdokéhoz és asszírokéhoz hasonló alapokról induló, de régóta eltérő utat járó örmények, a nyugatról érkező görögök és rómaiak, a délről kirajzó arabok, a keleti sztyeppékről kiszoruló oguz-törökök, a mongol hódítás sodrába került belső- és közép-ázsiai emberek, a messzi szigetükről Nyugat-Ázsiába vetődő britek, a pánarab törekvések ellen mozgatható klienst kereső izraeli zsidó vezetők, valamint olaj- és hataloméhes amerikaiak – ezek a legfontosabb népek és csoportok, amelyek közvetlen vagy közvetett hatást gyakoroltak rájuk.

És bár a 20. század általában igen rövidnek bizonyuló időszakaiban fel-felbukkant egy-egykurd államocska, ezektől és a korábbi, szintén csak rövid időkre függetlenedő, leginkább vazallusként létező emírségeiktőleltekintve a kurdok – amióta kurdoknak nevezik magukat – mindig valamilyen nagyobb államszervezet keretein belül éltek, lett légyen az birodalom vagy ország. Mégsem olvadtak bele egyik népébe sem. Vajon miért vált most fontossá újra egy független Kurdisztán gondolata?

Kezdjük talán Izrael és Iraki Kurdisztán kapcsolatával, hiszen izraeli zászlók legutóbb a szimpatizáns iraki kurdok kezében is felbukkantak.

Kakukktojás: izraeli zászló a kurd nemzeti jelképek között. Kép: Twitter, Adam Mirani

Izraeliták (szamariaiak) nagyobb számban már az asszírok i. e. 8. századi deportációi óta éltek az észak-iraki területen, de még több érkezett a „babiloni fogság” idejétől kezdve, a 6. századtól. Segítségükre volt, hogy a régi Asszíria magterületén megalakuló, örmény vazallus Adiabene klienskirályság uralkodói az időszámításunk utáni első század elején, egy röpke évszázadra áttértek a judaizmusra, vagyis prozeliták lettek. Talán a már régebb óta ott élő zsidók egy részének leszármazottai, talán a később érkezők alkották a magját a „kurd” zsidó közösségnek, melyet a helyiek többnyire toleráltak (leszámítva néhány pogromot), bár nem tartották őket annyira, mint a keresztényeket, vagy később a muzulmánokat.

Némelyek közülük azért igen jó viszonyba kerültek egymással. Különösen a kurdok egyik vezető klánja, a Barzánik és Izrael fiai között kialakult kapcsolatról volt ez elmondható, és egyebek mellett ez vált alapjává annak a kötődésnek, amelyet az ’50-es években Izraelbe emigrált zsidókéreztek a korábbi élőhelyükön velük osztozó kurdok iránt, s természetesen ésszerű közös érdekek is tápláltak. A mostani vezető, Maszúd Barzáni szintén a híres Barzáni-klán tagja, közeledése Izraelhez tagadhatatlan (apja, Musztafa Barzáni az 1960-as években a volt izraeli védelmi miniszterrel, Móse Dajannal (Moshe Dayan) szerepelt egy képen, és élveztea Moszád támogatását a Bagdad elleni függetlenségi törekvéseiben).

Musztafa Barzáni, az izraeliekkel barátkozó kurd vezető. Kép: SARADISTRIBUTION

Ugyanaz, kicsit messzebbről. Kép: Twitter, Mustafa Özcan

Csakhogy kurdnak lenni a pánarab eszmétől fűtött arabok, vagy erős nacionalizmusuk miatt a kurdokat gyakran – és nem éppen ok nélkül – veszélyforrásnak tartó, szintén büszke törökök szomszédságában korántsem életbiztosítás. Sokan felszisszenhettek, amikor valamivel északabbra Recep Tayyip Erdoğan 2015-ben szabályszerű háborúba kezdett a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) ellen Diyarbakir utcáin, majd Szíriában és Irakban folytatta műveleteit, de ez még eltörpül ahhoz képest, ami Szaddám Husszein alatt történt velük. A végül csúnyán megbuktatott iraki elnök alatt ugyanis ők kerültek célpontba az elnöki unokatestvér, Ali Hasszán al-Madzsid (Ali Hassan al-Majid), alias Vegyi Ali által vezetett al-Anfal evű hadműveletben, amelyben szerény becslések szerint is több tízezernyi kurd, s mellettük igen sok asszír és jezidi pusztult el. A dolog külön érdekessége, hogy az ehhez vezető iraki vegyifegyver-programban Németország nyújtott nélkülözhetetlen segítséget, mind az infrastruktúra kiépítésében, mind az alapanyagok biztosításában. A világ pedig rögtön elfelejtette – ha foglalkozott vele egyáltalán –, hogy bizony jónéhány évtizeddel korábban aligha kellett túl nagy biztatás igen sok szunnita kurdnak, hogy részt vegyenek a közel-keleti keresztények (főleg örmények és asszírok) elleni tömeges vérontásokban, ahol még a saját vérükhöz tartozó jezidiket is megritkították.


Leölt asszírok között. Kép: Rutgers

Tehát, bár a kurdok múltja nem szenvedett hiányt ma népirtásoknak is nevezhető eseményekben, amelyeknél szenvedő és cselekvő szerepekben egyaránt megjelentek, ma olyan országok veszik körbe őket, amelyek jelentős kurd kisebbségük miatt nem érdekeltek a további erősödésükben, valahol érthető hát, hogy kénytelenek szövetségeseket keresni. A sors első ránézésre furcsa fintora következtében az iraki kurdok közül ezt sokan Izraelben találták meg. Ők egyrészt felhasználhatják a tekintélyes, mintegy kétszézezres méretű izraeli „kurd” zsidó közösség segítségét, amelynek tagjai a ’40-es és ’50-es években települtek át, és a ’60-as évektől kezdve támogatták az iraki kurd ellenállást. Esetükben olyannyira jó kapcsolatokról beszélhetünk, hogy Seth Frantzman, egy nemzetközi kapcsolatokra szakosodott agytröszt munkatársa szerint a kurdoknál az „utca szintjén” is megvan a meleg fogadtatás, ellentétben például Egyiptommal vagy Jordániával.

Az iraki kurdok többsége – állítólag egy 2009-es, Maariv által végzett, a másodlagos források által nem egyértelműen közölt eredményű közvéleménykutatás alapján /amelyet nem sikerült megtalálnom – a szerk./ – nem ellenzi a diplomáciai kapcsolatok felvételét Izraellel, így Maszúd Barzáni azon kijelentésén sem csodálkozhatunk, hogy ha Bagdad lépne az ügyben, izraeli konzulátus nyílhatna Erbilben. Másrészt az Izrael-barát kurdok elvileg hasznot húzhatnának a zsidó állam térséget megosztani kívánó politikájából, amelynek végső célpontja nem Irak vagy Törökország, hanem Irán. Binjámin Netanjáhú (Benjamin Netanyahu) nem is fukarkodott a legutóbb népszavazásban kicsúcsosodó kurd függetlenségi törekvések dicséretével, mondván, Izrael támogatni fogja a kurdok törvényes erőfeszítéseit saját államuk elnyerése érdekében.

Binjámin Netanjáhú, az iraki kurd függetlenség nagy támogatója. Kép: CNN

Hogy Izrael készül erre, azt mutatják az egyre szorosabbá váló gazdasági kapcsolatok is. A regionális kurd kormányzat (a KRG) 2015-ben például az Izrael által abban az évben vásárolt olaj háromnegyedét biztosította (másik nagy vásárlója – régen akár a szankciókkal szembemenve is – a 2010 óta erbili konzulátust működtető, és naponta átlagosan 450 ezer hordónyi kurd olajat felvevő Törökország, amely emellett mintegy 1 milliárd dollárnyi pénzbeli segítséget nyújtott a KRG-nek, de a török elnök bizonyos családi érdekeltségei is felfedezhetők a motivációi között), és most is minden lehetőséget megragad, hogy a gazdasági szálakat erősebbre fonja.

Az olajban gazdag terület forrásai fölötti irányítás megosztásával gyengül Bagdad befolyása a társadalmi kérdésekre, következésképp Iráné is: Izraelnek a Nyugattal együtt ez akkor is közös célja, ha az egyik támogatná Kurdisztán függetlenségét, míg a másik kormányai hivatalosan többnyire nem. Márpedig a kurd-izraeli kapcsolatoknak nagyon komoly alapjai vannak, még ha ez korábban nem is volt olyan nyilvános, mint manapság. A térség szocialista államban egyesülő pánarab törekvéseivel szemben ugyanis Izrael létrehozta a „perifériák szövetségét” („alliance of the peripheries”: Patrick Higgins, teleSUR, 2017) nem arab muzulmán cselekvőkből, majd a végén kicsúcsosodó Ellenállás Tengelyével (Irán, Szíria, illetve libanoni és palesztin ellenállási mozgalmak) szemben az iraki kurd függetlenségi törekvések mellé állt. Az első elismerése e folyamatoknak 1980-ban következett be, amikor Menáhém Begín (Menachem Begin) izraeli miniszterelnök alatt kiderült, hogy állama támogatta a kurd ellenállást 1965 és 1975 között
.

Menáhém Begín, az iraki kurdok fegyverellátója. Kép: Wikipedia

Ez fegyvert, lőszert, európai propagandakampányt, valamint egészségügyi és oktatási segítséget jelentett. Az izraeli műveletek természetesen nem korlátozódtak csupán erre az időszakra. A The New Yorker magazinban Seymour M. Hersh írta meg, hogy izraeliek kiképzést biztosítanak kurd különleges egységeknek, illetve Irán és Szíria kurd területeire irányuló fedett műveletek kiindulópontjául használják a zónát. Az IDF (Izraeli Védelmi Erők) és a Moszád egyébként már a ’70-es évektől  még az iráni shah ideje alatt képeztek ki kurd ellenállókat Szaddám Husszein rendszere ellen. Csoda, ha többek között irak alelnöke, Núri al-Máliki (Nouri al-Maliki) is „második Izraelt” emleget Iraki Kurdisztán függetlenségi próbálkozása kapcsán? Megkockáztatjuk, hogy az Olvasónak már nem.

Núri al-Máliki: Nem engedjük egy második Izrael létrehozását Észak-Irakban! Kép: The Times of Israel

Annál is inkább nem, hiszen olyanok fejezték ki, vagy legalább érzékeltették támogatásukat a kurdok tervével kapcsolatban, mint Simon Peresz (Shimon Peres) volt izraeli elnök, Jair Golán (Yair Golan) izraeli tábornok, Ajelet Saked (Ayelet Shaked) igazságügyi miniszter, Ofra Bengio, a Tel-Avivi Egyetem professzora, vagy éppen a BESA[Begin-Sadat – szerk.] Center, egy zsidó alapítású, izraeli kötődésű agytröszt.

Simon Peresz, a nagy felvásárló. Kép: Wikipedia

Persze akadnak más, józanabb hangok is az izraeli oldalon, például a nyugalmazott Amosz Gilád (Amos Gilad) vezérőrnagyé. Ő nem gondolja, hogy az iraki kurdoknak szükségük lenne Izrael nyilvános támogatására, hiszen ez olyan állításokat vonhat maga után, hogy ők (az izraeliek/zsidók) állnak a kurdok vagy a népszavazás, egyúttal pedig a Törökországot, Szíriát, Iránt és Irakot fenyegető veszély mögött, és ez egyesítheti ezeket az országokat a zsidók vagy Izrael ellen.


Amosz Gilád, aki másként gondolja, mint Netanjáhú. Kép: Ynet

A nyugalmazott vezérőrnagy szavai nem véletlenül szökkentek át fogai kerítésén, a kurdok lakta országokat vezető nem kurd politikusok ugyanis nem is ostobák. Átlátják a fenyegetést. A „nagy dumás” Recep Tayyip Erdoğan már a Moszádot emlegetia kurdisztáni népszavazás mögött, Bagdad parlamenti felhatalmazással katonákat küldhet a kirkuki olajmezőkre, Szíria és Irak a határokon túl is folytathat katonai műveleteket, ha az szükséges, Irán pedig pontosan tudja, hogy Irakkal, Szíriával és a Hizbollah (Hezbollah) szervezettel való zavartalan együttműködéséhez megengedhetetlen egy független Iraki Kurdisztán. Összezárásukat valóban segíti Netanjáhú köreinek viselkedése, ezért már a Pentagon felől is – igaz, nem hivatalosan – figyelmeztetések érkeznek: Halkabban, fiúk-lányok! Még lebukunk!

(Fergeteg)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Döbrögisztán a nyugdíjasok Kánaánja…- LESZ!

Lézerjani bejelentette a jó hírt a nyugdíjasoknak

Lesz nyugdíjprémium 2017 novemberében – jelentette be Lázár János csütörtökön Budapesten. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt azzal indokolta, hogy a gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell.

A 2010 óta hozott döntéseket értékelve azt mondta: bevált a rezsicsökkentés és sikerült megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét.

Közölte: a tavaszi nyugdíjemelés után novemberben egyösszegű korrekció jön a törvénynek megfelelően, emellett pedig nyugdíjprémium is lesz.

Arról is beszámolt: dolgoznak azon, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak az érintettek, ez a következő hónapok gazdasági adatain múlik. Lázár János a versenyképesség javítása miatt fontosnak ítélte, hogy ne csak olcsó legyen a gáz és az áram a lakosság és a vállalkozások számára, hanem azt is, hogy mennyi idő alatt lehet áramot vagy gázt vásárolni, hogyan lehet kapacitást növelni, kiépíteni, hozzáférni. A kormány minden akadályt próbál ezen területen lebontani – emelte ki.
(blikk)

Bal-Rad komm: Beindul a mézesmadzag húzogatás a nyugdíjasok orra előtt! Lesz itt minden! Főként szebb jövő! Főként a „választások” után! Döbrögisztán az Igéret Földje! Már most!

Megvan a fedezet is! Hiszen kiválóan teljesít a gyarmat!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

ITT ÉS ÍGY ÉLÜNK!

Megütötte a diáklány a tanárt, mert nem engedte, hogy az órán tekerjen cigit

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban, az elkövetéstől számított egy hónapon belül, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt bíróság elé állította a 17 éves lányt – közölte az ügyészség.

A pedagógus az egyik tatabányai iskolában szeptember 5-én informatikaórát tartott a lány osztályának. A fiatalkorú elkövető az órán a padtársával beszélgetett, illetve dohányt és cigarettapapírt vett elő azért, hogy cigarettát töltsön. A tanár hiába szólt rá, hogy hagyja abba, a lány nem hallgatott rá, ezért a sértett két figyelmeztetést követően a cigarettát, illetve dohányt el akarta venni. Ekkor a tanuló felugrott, kiabálni kezdett, majd egy alkalommal a műanyag vonalzóval nyakon ütötte a tanárt.

A sértett a jogszabályok szerint közfeladatot ellátó személynek minősül. A Tatabányai Járásbíróság a fiatalkorúval szemben az ügyészi indítvánnyal egyezően felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki, elrendelte a pártfogó felügyeletét, és magatartási szabályként azt is előírta, hogy fejezze be a tanulmányait. Az ítélet jogerős.
(mno)

Kirabolták, agyonverték az idős asszonyt

Az áldozat, akire szomszédai találtak rá, belehalt a sérüléseibe.

Az idős asszonyt tatabányai házában rabolták ki – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Egy 19 éves fiatalember és társa még vasárnap bántalmazta az áldozatot, akitől készpénzt raboltak. Az asszony, akire szomszédai találtak rá, kedden belehalt sérüléseibe. A rendőrség őrizetbe vette a két gyanúsítottat, és előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra.
(nepszava)

Bal-Rad komm: A két történetben az a legijesztőbb, hogy szinte vállrándítással vesszük tudomásul. Már ilyen nagy a baj!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Az USA komolyabb beavatkozását sürgette a szíriai háborúba Avigdor Lieberman izraeli hadügyér.

„Reméljük, hogy az USA aktívabbá válik Szíriában és általában a Közel-Keleten”, fogalmaza meg a zsidó állam legfőbb óhaját Lieberman. Azon háborgott, hogy országa már konfrontálódik az oroszokkal, perzsákkal, törökökkel és a libanoni síita Hezbollahhal is, és ebből ők – ha egyedül maradnak – csak nagyon rosszul jöhetnek ki! – idézték Liberman szavait hírügynökségek.

A véresszájú és fékezhetetlen izraeli külügyminiszter ezúttal is köpködött rendesen azokra, akik Bashar el-Aszad szír elnök „kegyeiért állnak sorba, látván, hogy Damaszkusz lassan azért úrrá lesz a nehézségeken.”

„Assad nyer, és máris mindenki közeledni szeretne hozzá”.

Lieberman nem mondta ki hogy mit is akar Washingtontól, de azt kihabzotta magából, hogy „minél aktívabb az USA a térségben, annál jobb Izraelnek”.

A többit meg egye meg a fene!

A török armada is bevonul Idlíb latorrezervátumba! A „feszültségcsökkentési övezetbe”! Amit a már lefejezett, megbénított an-Nuszra banda uralt eddig.

Ezt maga Kardigan Keresztapa rikácsolta szét iráni hivatalos útjáról hazatérőben a repülőgépen tartózkodó újságíróknak.

Sietnie is kell armadájának, hiszen az orosz légierő komoly feszültségcsökkentő intézkedéseket foganatosít az övezetben.

Ma pedig akciózott a Földközi – tengerről a „Velikij Novgorod” és a „Kolpino” is. Két orosz tengeralattjáróról van szó. Bár a két padlodka nem a közelebbi latorrezervátumot, hanem a valamivel messzebb lévő Deir ez-Zor tartomány kalifátusistáit szórták meg. Öt-öt „Kaliber” rakétát rájuk engedve. Mayadin környékén pusztult minden.

Mayadin pedig afféle fő-fő latorvárnak számít a környéken. Ráadásul már világosan látható a szír kormányhadsereg szándéka. A mai „kaliberes” csapásoktól meggyengített kalifátusisták lerohanásával az Es-Sukhnakt ostromlók hátába kerülni, és máris megvalósul a „katlancsel”!

Ma reggelre odakozmált az „Akerbat-katlan” északi része. Mintegy 1500 kalifátusista pribékkel. Jelentések szerint a déli sütöde is a hadsereg teljes kereszttüzébe került.

Állítólag nem is takarékoskodnak a gránáttal. Mondják, csak lőni kell célzás nélkül a katlan belseje felé! Biztos pribéket talál.

Amúgy pedig csend honol a diplomáciai frontokon. A jelek szerint Oroszország gyorsan szeretné legalábbis dűlőre vinni a dolgokat a terepen. Szíriában viszonylag tiszta kép kell hogy legyen, mire Kijevben új tények elé állítják Moszkvát.

Raqqaban váratlanul szorult helyzetbe kerültek a kurdok! Hiányoznak az olajmezők felé irányított csapatok. A kilifátusisták pedig felismerve a lehetőséget, elkezdték visszaszorítani az SDF – erőket a városban.

Ma azért kiderült az Salman bin Abdul Aziz Al Saud Őfelségét, Szaud Arábia uralkodóját ért mozgólépcsős skandallum oka is. Őfelsége egészen váratlanul érkezett Moszkvába. Még a dísszázad is riadóban vnult Őfelsége fogadására. A mozgólépcső-ügye is csak az utolsó pillanatokban derült ki. Márminthogy szükség lesz rá. Nemigen használnak ilyesmiket, csak akkor, ha igazi felséges uralkodó érkezik. Elnökök meg mindenféle póri származékok nem kapnak mozgólépcsőt.

Hát úgy fest, hogy nem volt idő előkészíteni. Berozsdásodhatott álltában.

Elemzők pedig úgy sejtik, hogy Őfelségének orosz Sz-400-as rakétarendszerre támadt királyi gusztusa. Amit külön kiemelnek, hogy POLITIKAI MEGFONTOLÁSOKBÓL támadt vásárohatnékja Őfelségének. Hírlik, hogy 3 milliárd dollárt érő bankkártya volt a lebernyege ráncai közt. Azt mind elrakétázná.

Az is hírlik, hogy az ötlet hallatán Vlagyimir Putyin orosz államfő is azonnal teával kínálta Őfelségét.

Ha pedig a bót összejön, biztos hogy fölfelé már működni fog az a fránya mozgólépcső!

Nem véletlenül vonyít Avidgor Liberman Izraelben!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Erről BIZTOS NEM LESZ NÉPSZAVAZÁS!

Nem szavazta meg a horda az Európai Ügyészséget

Nem szavazta meg a Fidesz EP-frakciója az Európai Ügyészséget. Azt a vádhatóságot, amit már nagyon időszerű lesz végre felállítani, mivel eddig nem volt olyan szerv, amelyik jogosult lett volna hatékony nyomozásokat folytatni az uniós költségvetést és támogatásokat érintő bűncselekmények esetén.

Az EP a fideszesek nélkül is megszavazta az Ügyészség felállítását az EP mai strasbourgi plenáris ülésén, így hamarosan megalakulhat a meglevő uniós intézményektől független hivatal. Az Ügyészséget húsz tagállam támogatta, a közép-európai régióból egyedül az illiberális politikát követő Lengyelország és Magyarország nem.

Szájer József, a néppárti frakció fideszes alelnöke miután a jobboldali képviselőcsoportnak azt mutatta, hogy a frakció támogatja a jelentést, több fideszeshez hasonlóan végül nem nyomott gombot.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Nincs itt semmi gond! Semmi jelentősége annak, hogy végülis a HORDA NÉLKÜL szavazták meg! „ŐK” NEM szavazták meg! Ez a lényeg. Ennélfogva ennek az ügyészségnek DÖBRÖGISZTÁN TERÜLETÉN SEMMI DOLGA NEM LEHET!

Kissé árulkodó magatartás ez! De hát az ördögtől nem lehet elvárni, hogy tömjént szaglásszon!

Arra persze mérget mernénk bevenni, hogy ebben a témában a horda NEM MERNE népszavazást kiírni!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Donbassz

Kijevben tegnap maga Valcman Nyalókakirály személyesen nyűjtotta be a Radában a Donbassz reintegrálásáról szóló álmoskönyvet. Lehet röhögni ezen, de van ennek a törvénytervezetnek nevezett marhasággyűjteményben egy – két kitétel, ami igencsak vészjósló valami! „UKRAJNA EGYES TERÜLETEIN HARCI JOGGAL” ruházza fel az ukrán fegyveres erőket. Ilyen törvényi rendelkezés eddig nem létezett! Donbassz ellen is CSAK ALKALMI DÖNTÉS ALAPJÁN vetették be az ukrán hadsereg BIZONYOS ALAKULATAIT! Ám az új törvényjavaslat ELŐ IS ÍRJA A HADSEREG KÖTELEZŐ BEVETÉSÉT! (Igaz ettől el is lehet tekinteni.)

Eddig ugyanis a közvetlen ostromtevékenységet NÉHÁNY KIVÉTELTÓL ELTEKINTVE, a martalóczászlóaljak bonyolították!

Ennek a törvénytervezetnek a preambulumában szerepel az „Oroszország agresszor állam” megnevezés!

Magának a törvénynek a megszavazását november 18. előtt kell a Radának megejteni! Ha ugyanis addig nem teszik meg, Donbassz már korábban megválasztott, de még nem működő önkormányzatai JOGSZERŰSÉGET KAPNAK, és megkezdhetik működésüket! KIJEV ÁLTAL A MINSZKI PAKTUMBÓL RÁHÁRULÓ KÖTELEZŐ ELISMERÉS MELLETT!

Ha viszont megszavazza a Rada ezt a törvényt? AKKOR JOGILAG IS FÖLRÚGJA KIJEV A MINSZK-2 MEGÁLLAPODÁST!

Ha széna lesz-ha szalma lesz a döntés! – egy minőségileg új helyzet fog előállni Dinbassz és Maradék-Ukrajna viszonyában! Tekintettel arra, hogy a minszki paktum a konfliktus békés rendezésének elsődleges alapfeltételeként a Kijev által Donbassz számára megadandó különleges státusz november 18.-ig az ukrán alkotmányba való beemeléséhez köti. Arra meg már idő nincs!

Október 18-ig pedig elszórakozik a latortüzérség Donbassz ostromával.

Tegnap kora délután Jaszinovatajában a latortüzérség ostromában egy gránátbecsapódásban egy civil a helyszínem belehalt sebesüléseibe. A regionális áramszolgáltató vezetője az áldozat.

Kész csoda, hogy csak egyetlen áldozata van az utóbbi 24 óra latorostromának. Amely azért kezd fölpörögni. Olyannyira, hogy az EBESZ figyelmét ISMÉT FÖLHÍVTÁK a Népköztársaságok az egyre súlyosbodó helyzetre.

A szervezet válasza: NEM KÉNE SZEKÁLNI AZ EBESZ-t!

Az alábbi videot tegnap „lőtték” Volnovaha (Dél-DNR) határában. Hatalmas latortank – szállítmány érkezett a front közvetlen közelébe.

Lengyelországban volt látogatáson Maradék-Ukrajna energiaügyi minisztere. Igor Naszalik Katowicében koslatott némi elfogadható árú lengyel szén után. Az amerikai Pennsylvániából származó szén drága is, kevés is! Donbassz blokádja miatt pedig közvetlen beszerzésre nincs módja Kijevnek. Úgyhogy…

A derék ukrán miniszter Katowicében értesült a hírről: van ott antracit szén dögivel. Öröme azonnal lelohadt, amint a kezébe nyomták a „Gazeta Prawna” nevű újságot.Amely bőven tárgyalja, hogy ez a szén ez „orosz” szén. Pontosabban donbasszi származású. Lengyelországba pedid a DOT-DonCoalTrade nevű, amúgy a volt LNR energiaügyi miniszter, Alekszandr Melnyicsuk által igazgatott cég importálja.

Menten ki is tört a botrány! Naszalik miniszter tajtékzott, hogy Maradék-Ukrajnát hátulról döfték mellbe hű szövetségesei. De megfontolja a szénvásárlást Lengyelországon keresztül. Még mindig olcsóbb, mint az amerikai!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com