Szíria

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője tájékoztatója szerint ma Vlagyimir Putyin elnöklete mellett tanácskozik Moszkvában az orosz Nemzetbiztonsági Tanács. TÖBBEK KÖZÖTT kitárgyalják Szíria ügyeit is.

Az orosz KüM közleményben tudatta, hogy a szocsi Szíriai Nemzeti Párbeszéd Kongresszusra MEGFIGYELŐKÉNT készek meghívni az USA képviselőit is.

Eddig valami 1700 delegált van listára véve.

Ugyanakkor Szergej Lavrov megjegyezte: az USA „meglehetősen sajátságosan kezdi értelmezni az Oroszországgal Szíriáról kötött megállapodásokat.” Az orosz diplomácia vezetője határozott aggodalmát és rosszallását fejezte ki azon amerikai tervek miatt, miszerint a különféle latorbandákat félmilliárd dollárnyi „fegyversegéllyel” és kiképzőbázisok létrehozásával kívánja az USA újból talpra állítani. Ily módon „elősegíteni a jövőben Szíria demokratizálását.”

Szíriában elég hosszú idő óta először tarthatnak nyugodt körülmények között az ottani keresztények karácsonyi szentmisét.

Ahol nem miséznek meg nem ünnepelnek Szíriában, ott latorirtás zajlik éppen.

Így a Beit Jinn katlannál is.

Idlib latorrezervátum déli fertályán az an-Nuszra tegnap komoly erőket megmozgató támadást indított a kormányerők és a kalifátusisták ellen is.

Nem is minden siker nélkül.

Az orosz légierő kénytelen szorgoskodni. Alacsony repülésekkel ijesztegetni a latrokat, és bátorítani a kormánycsapatokat.

Na meg bombázgatnak is „néha”.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Tömegszerencsétlenség Moszkvában

Öt halottja van annak a szerencsétlenségnek, amelyben egy busz egy aluljáró lépcsőjére hajtott Moszkva nyugati részén hétfő délután.

A baleset a Szlavjanszkij úti metrómegállónál történt. Hírek szerint legalább tíz sérültje is volt az esetnek.

A busz sofőrje a helyszíni első kihallgatásán azt közölte, hogy „véletlenül a gázra lépett a fék helyett, és utána már nem birt a járművel.”

A hatóságok NEM FELTÉTELEZNEK terrorcselekményt.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A jogállamiság a kapitalizmusban = polgári diktatúra

A történelem folyamán a nagy gondolkodók a társadalom igazságtalanságainak vizsgálata alapján jutottak el a hatalmi ágak szétválasztása és a jogállami berendezkedés gondolatához. Ezt a kapitalista viszonyok között fejlesztették ki, majd a szocializmus a proletárdiktatúra kereti között átvette. Ez nagy eredmény az emberiség számára.
A jogállamiság röviden a teljesség igénye nélkül. A hatalmi ágakból a törvényhozók, akik akár erőszakkal vagy „demokratikus” úton erre jogosultságot szereztek, a rendszerük szabályainak és az érdeküknek megfelelő szabályozókat megvitatják, és ezt törvényben megfogalmazzák. A törvényt leírják, kinyomtatják és kihirdetik. A hatalmi ágak segítségével ezt végrehajtják, ellenőrzik, a törvény megsértőit szankcionálják. Az államhatalmi ágak erőszakszervi ezt erővel is érvényesítik.
Budapest, 2011. november 7.
Korényi János: Lovasroham (2006. október 23.) című alkotása az Országos Széchényi Könyvtárban. Tizenöt kortárs magyar festőművész Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott felkérésére a magyar történelem elmúlt 150 évének kiemelkedő eseményeiről készített festményeket, melyek a millenniumra készült ötven alkotás mellett az új alaptörvény díszkiadását díszítik majd.
MTI Fotó: Reprodukció
A hatalmi ágak szétválasztása a jogállamiság kereteinek betartását segíti, az önkényes érdekeket az egymás ellenőrzésével, független hatalmi ágakban végzik. Ez a módszer elsősorban a demokrácia hatókörébe tartozóknak igen eredményes érdekérvényesítési lehetőséget teremthet.
A kapitalista termelés működési módja röviden a következő. A teljesség igénye nélküli egyszerűsített modell. A kapitalista árutermelő gazdaság felfogható úgy, mint egy termelő gépezet, egy fekete doboz. A termelés eredménye a termék. A termelő gép bemenő oldalán vannak a szükséges félkész vagy nyersanyagok. A termelő gépezet működéséhez a termelőeszközök, a munkaerő, ami a végtermék értékét hozza létre és tőke is kell. A termelés minden bemenő és a működéshez szükséges minden tényező pénzért megvásárolható. Az elkészült termék pénzért értékesíthető, majd pénzért megvásárolható. A termelő gépezetben a tőkés szerepe a tőke biztosítása, de a munkafolyamatban nem szükséges a részvétele, működik a munkája nélkül is. A kapitalista dolga a tőkéjének befektetése, a megtérülés vizsgálata, a profit ellenőrzése és a kizsákmányolás. De ezeket a funkciókat is a dolgozókkal elvégeztetheti és marad a kizsákmányolt pénz elköltése számolgatása. Tehát a tőkésnek az érték létrehozásában nincs számottevő szerepe. Bár szórakozásból, időtöltésből akár dolgozhat is és nem zárható ki a hozzáértése, hasznossága sem.
A döbrögista tákolmány egyik képi illusztrációja. „Alkotója”  Rényi Krisztina „Kádár János kora (1956–1989) – Én 1956-ban születtem és a fiam 1989-ben. A Kádár-korszakban éltem, a képen festett tárgyak mind személyes emlékek, élő szimbólumai ennek a negyed évszázadnak. A ködös sötét erdőt éreztük a hátunk mögött, azt is, hogy sakkoznak velünk. A játék nem volt tisztességes. A fiam születésekor mindez véget ért, és az a remény éltet, hogy számára is ez már csak történelem.” (Rényi Krisztina)
A kapitalista termelés célja nem a szükségletek kielégítése, mint a szocializmusban, hanem a profit, a tőkés haszna, a befektetett tőke bővített megtérülése. Az elkészült termék a tőkésé, ami ha az fogyasztási termék a fő felhasználója az, aki megtermeli, de a profit a tőkésé, aminek mennyisége nem a munkájához, hanem a tőkéjéhez mérhető. A polgári demokrácia a tőkéseknek ezt az előnyös helyzetet a jogállamiság kereti között biztosítja, ami így a kizsákmányolás garantálása, azaz a lopást segítő törvényes diktatúra.
A kisvállalkozó kiskapitalista helyzete azonban eltérő néhány jellemzőjében. A kisvállalkozó általában a kezdeti feltételeket a saját maga munkájával, a lehetőségek kihasználásával, a vállalkozói rátermettségével teremti meg. Ezért nagy húzóerőt képvisel a dolgozói számára és sok esetben munkatársként dolgoznak együtt. Bár a kisvállalkozó célja, amit akár elrejthet még maga előtt is, a meggazdagodás, akár a munkanélküli élősködés, de ez a kezdetekben nem a meghatározó. Ő is csak élni, jól élni szeretne és tud is ellene tenni a munkájával. A sikeresebbeknek ez bejön és a gazdagodás mértéke a csillagos ég, és ekkor már más lesz a szerepe, mint nagyvállalkozó már megteheti az élősködést.
A polgári demokráciában a törvényalkotásnál a dolgozók érdekeit nem képviseli senki. A törvények a tőkésosztály érdekeit tükrözik. A dolgozó osztályoknak ezeket a gazda által és érdekében hozott törvényeket be kell tartania, amit a hatalmi ágak megfelelő működése garantál. Ez bizony diktatúra a javából, pedig polgári demokrácia és jogállamiság van, a hatalmi ágak is szét vannak választva, valamint ellenőrzik is a tőkések egymást és a törvényességet. De a dolgozó osztályok érdekeinek képviselői nem szerepelnek semelyik hatalmi ágban.
SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ma 28 éve történt

Ma 28 esztendeje történt a XX. század második felének legérthetetlenebb és legértelmetlenebb eseménye.

1989 december 25 – én a világ elszörnyedve nézte a televíziókban a Ceausescu házapár „tárgyalásáról” és kivégzéséről vetített tudósításokat.

A Nagy Kérdés azóta is megválaszolásra vár: MIÉRT?

„Tisztázták a Ceauşescu-házaspár kivégzésének körülményeit

Azt is, hogy három merényletet is megkíséreltek a diktátor-páros ellen, mielőtt kivégezték volna őket.

Tisztázták, hogy milyen körülmények között került sor a volt elnök és felesége, Nicolae és Elena Ceauşescu sürgősséggel történő elítélésének előkészítésére, magára a perre és milyen valós indokok álltak e cselekmények mögött, valamint hogyan került sor a Ceauşescu-házaspár kivégzésére, magyarázták a forradalom ügyében vizsgálódó katonai ügyészek.

Marian Lazăr katonai ügyész december 18-i sajtókonferencián beszámolt a forradalom ügyében zajló nyomozások stádiumáról.

„A korábban felsorolt bizonyítékok feldolgozása nyomán az ügyészek jelentős mértékben előrehaladtak az 1989 decemberében létezett kontextusra nézve releváns állapot megismerésében és feltárásában”, mondta Marian Lazăr. A katonai ügyészek azt állítják, a forradalom ügyében összegyűjtött bizonyítékok alapján a nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy 1989 decemberében nem létezett hatalmi űr.

„Sikerült meghatározni annak a politikai–katonai parancsnokságnak az összetételét, mely a hivatalban lévő elnök elmenekülését követően nagyon rövid időn belül Romániában átvette a teljes hatalmat. Ezzel az aspektussal kapcsolatosan hatékony együttműködés zajlott az ország fő jogi egyetemeivel (Bukarest, Kolozsvár, Iaşi), egyértelműen arra a következtetésre jutva, hogy 1989 decemberében nem létezett hatalmi űr. A nyomozásnak ebben a szakaszában jobban meg lehet állapítani az új politikai–katonai hatalom tagjainak viselkedését és ennek bel- és külpolitikai legitimációs cselekedeteit”, mondta Marian Lazăr.

Az ügyészek magyarázatai

A katonai ügyészek beszámoltak a forradalom ügyében zajló nyomozás állásáról, melyet a Legfelsőbb Bíróság nyitott meg újra. A Legfelsőbb Bírósághoz tartozó ügyészség katonai ügyészei 2016. november 1-én rendelték el az ismeretlen tettes elleni nyomozás kiterjesztését emberiesség elleni bűncselekményekre.

Az aktában szereplő iratokból kiderül, hogy az 1989 decemberében hatalomra került politikai és katonai vezetőség – a hatalom megőrzése érdekében – a végrehajtott cselekményeivel és a meghozott döntéseivel jelentős számú személy meggyilkolását, lőfegyverrel történő megsebesítését, testi vagy lelki bántalmazását, illetve személyi szabadságától való megfosztását okozta, „mely tettek megfelelnek az emberiesség elleni bűncselekményekre jellemző feltételeknek”, jelentette ki a PICCJ (Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék Ügyészsége – a szerk.).

A nyomozás menete

Az ügyészek állítása szerint, az ügyben összetett bizonyítékgyűjtés zajlott.

1) Számos tanú meghallgatása, vagy újbóli meghallgatása;

2) Együttműködés azokkal a történészekkel, írókkal és újságírókkal, akik az 1989. decemberi eseményeket dokumentálták és az 1989. decemberi forradalom tárgyában született bőséges irodalomban feltárt adatok és információk hatékony felhasználása;

3) A katonai és polgári archívumok ellenőrzése és hasznosítása, valamint az 1989. decemberi román forradalomra vonatkozó szenátusi bizottság jelentése alapjául szolgált bőséges archívum (28.730 lap) kartotékozása, digitalizálása, elemzése és hasznosítása;

4) A forradalomra vonatkozó hang- és képanyagok felkutatása, tanulmányozása és hasznosítása (a Román Televízió archívuma, a Sahia Film archívuma, a Román Rádió archívuma, magán filmfelvételek);

5) Állandó és hatékony együttműködés az állam különféle intézményeivel (Románia Parlamentje, a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, Honvédelmi Minisztérium, Román Hírszerző Szolgálat, Belügyminisztérium, Külügyminisztérium, a bukaresti, iași-i és kolozsvári jogi egyetemek, a Nemzeti Könyvtár, a Nemzeti Levéltár és mások).

A releváns tények

A katonai ügyészek elmondása szerint, jelentős előrehaladást értek el az 1989 decemberében létezett kontextusra nézve releváns állapot megismerésében és feltárásában, az alábbiak szerint:

A) Megállapítást nyert az 1989 végén létezett rendkívül összetett nemzetközi helyzet, különösen a kelet-európai országokban.

B) Tisztázták Románia belpolitikai helyzetét a temesvári események kirobbanását megelőzően és a lefolyásuk alatt.

C) Ismerté vált, hogy milyen körülmények között hívta össze Nicolae Ceauşescu volt elnök az 1989. december 21-i népgyűlést.

D) Azonosították – többek között tanúvallomások alapján – annak az (1989. december 21-én, Nicolae Ceauşescu beszéde alatt kibocsájtott) pánikkeltő hatású hangnak a forrását, mely más elemekkel együtt hozzájárult a Palota (Palatului) téren zajló gyűlés megzavarásához és a bukaresti tüntetések kirobbanásához.

E) Sikerült meghatározni az 1989. december 21-e délutáni és esti politikai–katonai események egyértelmű sorrendjét.

F) Körvonalazódott az 1989. december 21-éről 22-ére virradó éjszaka rendkívül fontos eseményeinek sorrendisége.

G) Tisztázták az elnöki házaspárnak a Román Kommunista Párt (PCR) Központi Bizottságának (CC) épületéről történt menekülésének körülményeit, útvonalát és a katonai erők viselkedését a forradalmárok Központi Bizottság épületébe történt behatolása előtt, idején és azt követően.

H) Megállapítást nyert a Romániában a teljes hatalmat a hivatalban lévő elnök menekülése után nagyon gyorsan átvevő politikai–katonai parancsnokság összetétele. Ezzel az aspektussal kapcsolatosan hatékony együttműködés zajlott az ország fő jogi egyetemeivel (Bukarest, Kolozsvár és Iași), arra az egyértelmű következtetésre jutva, hogy 1989 decemberében nem volt hatalmi űr. A nyomozásnak ebben a szakaszában jobban meg lehet állapítani az új politikai–katonai hatalom tagjainak viselkedését, valamint a belföldi és nemzetközi legitimálásukra tett lépéseiket.

I) Megtörtént az 1989. december 22-e estéjétől kezdődő katonai diverzió kirobbantására és végrehajtására vonatkozó részleges feltárás. Az biztos, hogy a diverzió létezett, komplex módon nyilvánult meg több szinten és a számos haláleset, testi sérülés és rombolás fő oka volt.

A katonai ügyészek következtetései

*Az összegyűjtött bizonyítékok kidomborították a – rendkívül súlyos következményekkel járó – folyamatos dezinformálások mechanizmusait, melyek a Román Televízión, a Rádión és a katonai kommunikációs eszközökön keresztül zajlottak, ezáltal terjesztve el országos szinten a közismert terrorista pszichózist.

* Ezen kívül körvonalazódik az a módszer, ahogy egy sor diverziós célú katonai utasítást továbbítottak, rendkívül súlyos következményekkel.

* Ugyanezzel a diverzióval kapcsolatosan olyan adatokat sikerült megszerezni, melyek azt bizonyítják, hogy Románia fegyveres erői 1987-ben kétfajta katonai lövésutánzót importáltak, nevezetesen gyalogsági fegyverlövést torkolati tűzzel imitáló berendezéseket és ejtőernyős deszantot imitáló berendezést.

* Ugyanakkor az összegyűjtött bizonyítékok nyomán érthetőbbé vált a rádió-elektronikus diverzió.

* Jelentős előrelépések történtek az (összetettségét és méretét illetően Románia történelmében egyedülálló) diverziós jelenség megértésében, mind a konkrét cselekvési mechanizmusok aspektusát, mind a jelenséget irányító személyeket illetően. A további nyomozások várhatóan tisztázni fogják a diverzió elkövetőit és az ennek végrehajtásában létezett esetleges cinkosságokat.

J) Az összegyűjtött bizonyítékok lehetővé tették az idegen (szovjet) katonai támogatás kérésének és azoknak a súlyos következményeknek a jobb megértését, melyekkel egy ilyenfajta kérés járt volna a hazai katonai struktúrákra és a polgári lakosságra nézve. Ezt annak a riasztó katonai helyzetnek a körülményei között kell értelmezni, mely Románia teljes államhatára mentén létezett 1989 decemberében.

K) Ugyanakkor sikerült tisztázni a târgovişte-i 01417 sz. katonai egységnél lezajlott események sorrendiségét, ahol 1989. december 22-e délutánjától kezdve a Ceauşescu-házaspárt őrizték. A bizonyítékok feltárták, hogy e katonai egység vezetősége folyamatos diverziónak volt kitéve és a katonai hierarchia csúcsáról több parancs is érkezett a Ceauşescu-házaspár fizikai megsemmisítésére.

Ügyészek: 3 merényletkísérlet

Az ügyészek állítása szerint, a két személy 1989. december 25-én bekövetkezett kivégzéséig három kísérlet történt a fizikai megsemmisítésükre.

L) Bizonyítékok hatékony feldolgozása történt azoknak a körülményeknek és konkrét cselekményeknek a feltárásához, melyek eredményeként kulturális értékek semmisültek meg a Palota tér környékén (Központi Egyetemi Könyvtár, Királyi Palota). Lépések történtek annak tisztázása érdekében, hogy a katonai szabályok milyen viselkedést írnak elő a városi környezetben lévő páncélozott erők számára, összehasonlításképpen megvizsgálva más országok hasonló helyzeteit, ahol szintén sor került kulturális értékek megsemmisülésére.

M) Bizonyítékokkal sikerült meghatározni azokat az eseményeket, melyeknek személyek halála és megsebesülése volt a következménye különböző településeken az ország egész területén.

N) Tisztázták, hogy milyen körülmények között került sor a volt elnök és felesége, Nicolae és Elena Ceauşescu sürgősséggel történő elítélésének előkészítésére, magára a perre és milyen valós indokok által e cselekmények mögött, valamint hogyan került sor a Ceauşescu-házaspár kivégzésére.

O) Nem utolsó sorban fontos megjegyezni, hogy 1989 után fontos, a forradalommal kapcsolatos igazság megállapítására alkalmas bizonyítékokat semmisítettek meg vagy módosítottak, ami megnehezíti bizonyos viselkedések, cselekedetek vagy nem-cselekvések, valamint az 1989. decemberi események rendkívül súlyos következményei közötti oksági viszony egyértelmű megállapítását.

A nyomozás nagy sebességgel folytatódik

A katonai ügyészek arra mutatnak rá, hogy ebben az ügyben nagy sebességgel és hatékonysággal folytatódik majd a nyomozás és minden szükséges bizonyítékot összegyűjtenek ahhoz, hogy teljes mértékben feltárják a jelentős számú személy halálához, mások megsebesüléséhez, illetve kulturális értékek megsemmisüléséhez vezető körülményeket és okokat. Ezen kívül a jelenlegi büntetőeljárási törvénykönyv összes követelményének teljesítése érdekében újra meghallgatják majd a sértetteket.
(foter.ro/gondola.hu)”

MIÉRT?

A Nagy Kérdés – valószínűleg – soha nem lesz megnyugtatóan megválaszolva.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Karácsony van Donbassz frontjain is.

Az nem mondható, hogy a világ diplomáciája Donbassztól lenne hangos. Az egyetlen ilyen hír is egyházi berkekből érkezett.

Moszkvában ma Kirill pátriárka, Moszkva és Minden Oroszok legfőbb pravoszláv egyházi vezetője fogadta Alekszandr Zaharcsenko DNR, és Leonyid Paszecsnyik LNR elnököket, valamint Viktor Medvedcsuk ukrajnai pártvezetőt, az „Ukránok választása – jobb a népnek” nevű politikai mozgalom vezetőjét.

Korábban Viktor Medvedcsuk vetette föl Kirill pátriárka jelenlétében az orosz államfőnek, hogy próbáljanak meg még az idei esztendő vége előtt kijárni Kijevnél egy ukrán – donbasszi fogolycserét.

A mai egyházfői fogadás után Kirill jelentette bea hírt a sajtónak: befejeződött a fogolycsere rlszleteinek megtárgyalása.

Magára a fogolycserére december 27-én fog sor kerülni. A pontos időpontot és a lebonyolítás helyszínét biztonsági okokra hivatkozva nem közölte Kirill pátriárka.

Donbassz ostroma – bár ezzel talán nagy újdonsággal nem szolgálunk – pedig a legesleges…- legújabb tűzszünet dacára is zajlik.

„Ünnepies hangulatban és intenzitással”, de zajlik. E tény pedig egyáltalán nem vigasz azon települések lakóinak, ahová a korábbiakhoz képest gyérebb gránátzáport terít Valcman latortüzérsége.

Főképp nem vigasztalja Jaszinovataja, Trudovszka, Gorlovka, Dokucsajevszk… – és még ördög tudja hány település lakóit.

Zajlik az élet.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Orosz-kínai béketer a Koreai-félszigetre

A RIA Novoszty hírügynökségnek adott interjújában Szergej Lavrov elmondta, hogy Moszkva és Peking egy hárompontos „útitervet” dolgozott ki az észak-koreai – amerikai szembenállás moldására.

A terv első szakasze tartalmazza a „kettős befagyasztás ötletét.

Ennek értelmében a KNDK leállítja az újabb nukleáris – és rakétateszteket, az USA pedig a Koreai-félszigeten és a félsziget környéki vizeken a saját és szövetségeseivel közös hadgyakorlatait.

A második szakaszban Phenjan és Washinton, ill Phenjan és Szöül között közvetlen tárgyalások kezdődnek.

A terv harmadik szakaszában pedig valamennyi érintett ország részvételével tárgyalások indulnak az északkelet-ázsiai béke és biztonság mechanizmusának megteremtése érdekében.

A közös orosz – kínai rendezési terv feltételezi MINDEN ÉRINTETT konstruktív hozzáállását a térség a térség viszonyainak normalizálásának igényéhez.

Az orosz diplomácia vezetője azt is elmondta, hogy Oroszország A MAGA RÉSZÉRŐL továbbra is fontosnak tartja a LEHETŐ LEGMAGASABB SZINTŰ DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK TOVÁBBI FENNTARTÁSÁT a Koreai NDK-val.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A mese folytatódik…

Csepreghy: Hazánk a régió legversenyképesebb gazdaságává vált

Kapcsolódó kép

Pályázati döntések egészen az év végéig születnek, akár arra a 430 mikro-, kis- és középvállalkozásra gondolunk, amely decemberben nyert el 40 milliárd forintnyi forrást, akár arra az 54 cégre, amely 13 milliárdot kapott technológiai és digitális fejlesztésekre.

A viták és a párbeszéd témája alapvetően megváltozott a három évvel ezelőttihez képest, amikor szó szerint versenyfutás volt az idővel, hogy a 2007-2013 közötti pénzeket még fel tudja használni az ország. Erre a változásra is utalt Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, amikor áttekintette az évet az uniós források tekintetében.

Három évvel ezelőtt az volt a legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudunk kiszabadulni abból az időprésből, ami a pályázatok gyors forrásfelhasználására vonatkozó kötelezettségből adódott. Ma mi vagyunk a leggyorsabbak a tekintetben is, hogy a saját vállalkozásinknak milyen ütemben tudtuk megnyitni a fejlesztési források lehívásának lehetőségeit – mondta el a Kossuth Rádió Európai idő című magazinjában Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Kapcsolódó kép

Úgy fogalmazott: 3–4 évvel ezelőtt a kormány két nagyon világos célt, kérdést határozott meg. Az egyik az volt, hogyan tud több munkahelyet teremteni, a másik, hogy hogyan tudja a gazdasági növekedést minél magasabb szintűre pörgetni, illetve hogyan tudja garantálni annak magasabb szinten maradását.

„Ezt a munkát kell elkötelezetten folytatni”

„2010-ben, amikor a második Orbán-kormány megalakult, 12 százalékos munkanélküliségről beszéltünk, mára lényegében elértük a teljes foglalkoztatottságot. 4 százalék alatti a munkanélküliség, több mint 700 ezerrel több ember dolgozik ma Maggyarországon, mint 2010-ben” – részletezte az államtitkár, aki azon személyes meggyőződéséről is beszélt, hogy abban, hogy milyen fejlesztések valósulnak meg, milyen lesz a magyar gazdaság belső szerkezete, abban a fejlesztési politikának rengeteg szerepe van.

Rámutatott: ma nem azt kérdezik a gazdasági elemzők, amint 2010 előtt, vagyis hogy a zsugorodás mértéke vajon milyen lesz, hanem azt, hogy a növekedés mértéke 4 százalék alatt vagy felett realizálódik.

Nincs olyan objektív gazdasági mutató, amely ne azt igazolná, hogy Magyarország 2010-es, abszolút sereghajtó pozíciójából 2017-re a régió legversenyképesebb gazdaságává vált. Ezt a munkát kell elkötelezetten folytatni – szögezte le Csepreghy Nándor államtitkár.
(hirado)

Bal-Rad komm: „…2010-es, abszolút sereghajtó pozíciójából 2017-re a régió legversenyképesebb gazdaságává vált. Ezt a munkát kell elkötelezetten folytatni – szögezte le…”

– De hát ezért fizetik busásan a NER – nyaloncot, hogy ilyen hülyeségeket beszéljen.

Sátoraljaújhely, 2015. március 11.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kipróbálja a Sólyom névre keresztelt átcsúszó pályát a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkban 2015. március 11-én. Az ezen a napon átadott csúszó pályával és zártkabinos kötélpályával a kalandparknak már kilenc élményeleme van.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Főnökök

Néhány hete az orosz államfőnek bemutatták az új orosz távolsági vonattípust. (Csudás!)

Aztán amikor vége lett a bemutatónak, leszállt a vonatról. Szó szerint leszállt. Mert nem lépcsőzött, hanem leugrott a peronra. A 65. életévét betöltött Vlagyimir Putyintól ez nem egy szokatlan dolog. Meg is kérdezték tőle a produkcióját látva, hogy mi a titka a kiváló fizikai és mentális állapotának?

Elárulta a titkot – ami nem titok. A SPORT! (Szport=Sport) NEM PEDIG A SZPIRT! (Szpirt=Szesz.)

„CSAK EGY BETŰ MINDÖSSZE A KÜLÖNBSÉG” – válaszolta a kérdésre. Persze a video fölkerült a netre.

A héten aztán egy másik video is fölkerült a netre. Ezen egy másik „vezető”, az Európai Unió 63 éves főnöke, Jean-Claude Juncker mutatja be szokásos támolygó produkcióját.

Mondjuk ő is sportol! Sportot űz a szesz vedeléséből. Mondják, mióta a vedelést föltalálták, Juncker azóta nem iszik.

https://www.facebook.com/heylen.cos/videos/787757111408159/

Persze a junckeri sportnak is megvan a szellemre és a testre gyakorolt hatása. Ha éppen nem autóban ül, legalább kétszer annyit gyalogol, mintha egyenesen menne.

A rendszeres „súlyemelés” Juncker szellemi állapotára gyakorolt frissítő hatásáról is legendákat lehetne sorolni.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 december 25. hétfő van. Az év 359. (szökőévben 360. napja a Gergely-naptár szerint.) 

KARÁCSONY ELSŐ NAPJA VAN!

Az évből már csak 6 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  ANASZTÁZ, ANASZTÁZIA, EUGÉNIA, GÉNIA, KABOS, KARÁCSON, NASZTÁZIA, NERELLA, NERINA, NIKODÉMUSZ, NOEL, NYESTE és ZSENI nevű kedves olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

December 25-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(A fölsoroláshoz a Wikipedia.hu – ból merítettünk!)

800 – III. León bizánci császár Rómában császárrá koronázza I. Károly frank uralkodót, s ezzel a római császárok jogutódjának nyilvánítja

967 – I. Ottó német-római császár társcsászárrá koronáztatja fiát, II. Ottót

1000 – I. Istvánt magyar királlyá, Gizellát pedig királynévá koronázzák Székesfehérvárott vagy Esztergomban

1848 – Bem tábornok bevonul Kolozsvárra, ezzel kettészakítja Puchner császári tábornok erdélyi hadseregét

1918 – A magyar kormány Ruszka Krajina néven autonóm terület létrehozását helyezi kilátásba a ruszinok számára

1944 – A szovjet Vörös Hadsereg csapatai körülzárják Budapestet

1989 – Kivégzik Nicolae Ceaușescu román kommunista elnököt és feleségét Târgovișteben

1991 – Lemond Mihail Szergejevics Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke

Ezen a napon jelességek IS születtek. Mint pl:

1584 – Ausztriai Margit spanyol királyné († 1611).

1856 – Feszty Árpád magyar festőművész († 1914)

1919 – Vályi Péter vegyészmérnök, miniszter, miniszterelnök-helyettes, az MSZMP KB tagja († 1973)

1924 – Váci Mihály Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő († 1970)

De december 25-én jelességek IS meghaltak. Többnyire ágyban-párnák közt. De voltak akik gyilok által vesztek.

1361 – Piast Ágnes magyar királyné (* 1293/1296)

1683 – Kara Musztafa török nagyvezír, a sorsfordító kahlenbergi csata vesztes katonai vezetője (* 1634)

1915 – Taisó japán 123. császára (* 1879)

1989 – Nicolae Ceaușescu román kommunista politikus, pártfőtitkár, elnök-diktátor (* 1918) A feleségével – Elenával együtt – kivégezték.

Ma van:

Jézus Krisztus születésének ünnepe a nyugati keresztény egyházakban

Pakisztán nemzeti ünnepe (Muhammad Ali Jinnah, az ország alapítója születésnapján)

A SOR(s)

Ma hosszú sor volt…

RÉGEN – A SZOCIALIZMUS KORSZAKÁBAN – IS SORBAN ÁLLTUNK!

Képtalálat a következőre: „Kádár-kép”

Igaz, AKKOR még ráadásul fizettünk is azért, amiért sorban álltunk. Mondjuk banánért!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com