Ínyenceknek

A „Top Things” – című kiadvány (nem hülyeség) jelenti: Tokióban egy vadiúj gasztronómiai élvezkedőhely (étterem) nyílt. Kimondottan ínyencek számára. Az intézmény az „Egyél Testvért” – nevet kapta a keresztségben.

A világban -HIVATALOSAN – eddig első és egyedülálló kulinárium mesterszakácsa ugyanis az arra fájó fogú exkluzív vendégkör számára emberpecsenyét ajánl. Mint speciális ételkínálatot.

Magyarán EMBERHÚST!

A „Top Things” – című kiadvány jelzi ugyanakkor, hogy az étterem ilyetén kínálata nem ütközik a Felkelő Nap Országa törvényeibe, hiszen Japánban 2014 óta hivatalosan engedélyezett a kannibalizmus. (Ennek nyomát az interneten a balrad.ru nem lelte.)

A dolog lényege, hogy a fogások ára adagonként 100 és 1000 euro között mozog.

Az étterem kifüggesztette a vonatkozó rendeletet is, miszerint a halálát érző rendelkezhet afelől, hogy testét sz étterem étekként fölhasználhatja. Aztán a rokonság bezsebelheti az akár 35 ezer eurot is elérhető „vételárat”.

A zsenge alapanyagért állítólag nagyságrendekkel magasabb árat fizet a kifőzde, mint egy aggastyánért.

Forrás

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Az Orosz Föderációs Tanács Védelmi és Biztonsági Bizottság első alelnöke, Franc Klincevics a gall-germán-polák követelésre, miszerint Oroszország ismét vezényelje vissza delegáltjait az SzCKK-bizottságba, kijelentette:

„Nyugat-Európa végre fölfogta, hogy a minszki megállapodások képezhetik csak az ukrán-donbasszi konfliktus rendezését. A minszki folyamat betartásának pedig Oroszország ellenőrző szerepe nélkül nincs esélye.

Az orosz delegáltak visszatérése a bizottságba viszont önmagában véve kevés. Nemcsak egyszerűen ott kell lenniük, hanem DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ KELL hogy legyen a szerepük. Máskülönben nincs értelme a visszetérésüknek, mégha ennek a követelése láthatóan pozitív változás is Nyugat – Európa eddigi magatartásához képest.”

Leonyid Szluckij az Állami Duma Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnöke pedig kijelentette: ha a nyugati országok szorgalmazzák az oroszmegfigyelők visszatérését a bizottságba, akkor bizony meg kell hogy győzzék Kijevet a korábbi magatartása megváltoztatásának szükségességéről. „Ha biztonságukat és a feladataik ellátásához szükséges jogokat EGYÜTTESEN GARANTÁLJÁK, akkor lehet szó az esetleges visszatérésükről az SzCKK -ba.”

Donbassz frontjain pedig – mi mást is várhattunk – dúl a legeslegesleges…- legújabb „tűzszünet”! Az újévi. Azt persze senki sem állíthatja hogy az ostrom hevessége nem csökkent.

Csökkent, mégpedig érezhető mértékben. Még akkor is, ha a Szvetlodarszk-ívben szinte folyamatosak az összecsapások.

Mindazonáltal szinte minden település érzi a latortüzérség „figyelmességét”.

Komoly nyomozás indult ukrán oldalon annak kiderítésére, hogy mi okozta tegnap délután féltucatnyi jobbszektoros lator kinyúlását. Jobban mondva az tudják hogy mi! Avgyejevkából gradozták volna Gorlovkát, de „baráti tűz” lett beléle. Most a hoholok felelőst keresnek.

Egyáltalán nem sejtet nyugodt jövőt az a tény, hogy özönlik Donbasszhoz a tiltott nehézfegyverzet.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Elnökaspiránst váltott-választott a KPRF

Az Orosz Föderáció Kommunista Párta (KPRF) XVII. Kongresszusán a 73 éves Gennagyij Andrejevics Zjuganov pártelnök bejelentette: visszavonja indulási szándékát a jövő esztendei oroszországi elnökválasztáson.

Javasolta a kongresszusnak, hogy a KPRF jelöltje az 57 éves Pavel Nyikolajevics Grugyinyin legyen.

A kongresszus a javaslatot elfogadta, és titkos szavazáson meg is szavazta Pavel N. Grugyinyint a KPRF elnökaspiránsául.

A hivatalosan nem párttag Pavel Grugyinyin több mint két évtizede vezeti a Moszkva melletti „Lenin Állami Gazdaságot”, emellett Moszkva megye dumájának képviselője. 2010-ig a kormányzó Egységes Oroszország tagja volt.

Pavel Nyikolajevics Grugyinyint az orosz Baloldali Front december elején már hivatalosan elnökjelöltjévé nyilvánította.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Meggyalázták Damuné batárját

Ez felháborító: valaki leköpte Vajna Tímea kocsiját

Az egy ideje már Vajna Tímea néven futtatott Damuné az Instagramon számolt be a szörnyesztően alpári véleménynyilvánításról.

„Bárki is vagy, remélem, boldoggá tett, hogy leköpted a kocsimat. Boldog karácsonyt, Magyarország!” – írta rá a beás vagy oláhcigány nyelvjárást már felejtő NER – ribanc angolul (véletlenül sem magyarul) a képre, amelyen egy méretes köpet csorog le az ablaküvegen.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Reggel a Balahán

2017 december 24. Döbrögisztán vajdaság székesfővárosa, Youdapest, Blaha Lujza tér. Reggel hat óra.

Habár a karszalagokat csak fél 9-től kezdik el kiosztani, már hosszú sor állt a Blaha Lujza téren.

Sokan a biztos siker reményében már ilyenkor sorban állnak. Ők azt mondják, nem merik megkockáztatni, hogy lemaradjanak az ételről és a csomagról.

MERTHOGY ÉTELOSZTÁS LESZ! OTT IS!

Egy friss statisztika szerint a magyar lakosság 32 százalékát sújtja anyagi és szociális nélkülözés.

(A fenti statisztikát NEM Döbrögisztán KSH-ja készítette, hanem az Eurostat.)

Youdapesttől alig 40 kilométerre délkeleti irányba, a „leggazdagabb” döbrögisztáni régióban található Albertirsa. A szocializmus korszakában is kiemelkedően jómódú 12 ezres településen december 23-án EGY VÁLLALKOZÓ 500 adag meleg ételt osztott ki a HELYI RÁSZORULÓKNAK! (Kevés volt!)

A RÁSZORULÓK PEDIG HÁLÁLKODTAK AZ ÖNKORMÁNYZATNAK ÉS A QRMÁNYNAK A SEGÍTSÉGÉRT!

HÁT HOVÁ JUTOTTÁL TE MAGYAR NÉP?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Praktikus és kiváló játékajánlat a balrad.ru – tól

Az alábbi linkre kattintva igazán klassz lehetőség tárul olvasóink elé. ORoszul tudók előnybe! Oroszul nem tudók számára a Google fordítóval is kisilabizálható a „működés”!)

A lényeg: MINDENKI elkészítheti saját – kedve szerint kiválasztott és feldíszített – karácsonyi fenyőfás üdvözlőlapját, és elküldheti akinek akarja.

Szenzációs a díszítési kellékek tára. De az ajándékoké sem szerény!

  elka

Ha a link nem – vagy rosszul – működne, akkor a Google keresőmezőbe az alábbi kódot kell bemásolni: https://mediarepost.ru/elka.html
Конструктор поздравлений «Новогодняя ёлка»
Jó munkát, kellemes időtöltést kíván hozzá a balrad.ru.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A Tanácsadó viskója

Lázár János tanácsadója épített egy kastélyt, amelyet Lázár János anyjának és fiainak a földjei vesznek körül, és Lázár János vadászterülete mellett fekszik

A Magyar Narancs karácsonyi száma terjedelmes cikket közöl Lázár János hódmezővásárhelyi múltjáról és jelenéről, mivel a Miniszterelnökséget vezető miniszter belengette, hogy 2018-ban visszavonulna a szülővárosába.

Az egyik legfurcsább történet a város határában lévő Batidán épült vadászkastélyról szól. Erről tavaly szeptemberben írt először a Délmagyar és az Átlátszó, de akkor még csak óriásdaruval építették a fényűző ingatlant, amely mára elkészült.

Rejtélyes luxuskastély mellett terjeszkedik Lázár János és családja

A miniszter állítja, nincs köze a nemrég épített kastélyhoz, mégis felvásárolták a környező földeket. Ízelítő a már szerdán megjelent karácsonyi Narancsból. Az utóbbi hónapokban egyre többet hallani arról, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 2018-as választásokat követően visszavonulna saját választókörzetébe, ahol szülővárosa, Hódmezővásárhely és környezete fejlesztésével foglalkozna, illetve többet lehetne a családjával.

Az Átlátszó arról írt, hogy a telket a hódmezővásárhelyi Előre vadásztársaság adta el 2015-ben egy magánszemélynek, Kulik Jenőnek, és a hódmezővásárhelyi közgyűlés fontosnak tartotta a batidai beruházást annyira, hogy a tulajdonosváltás után pár hónappal rögtön helyi építési szabályzatot módosított, és kiemelt intézményi besorolást kapott a vadászház.

Kulik régi ismerőse Lázárnak: együtt gyakornokoskodtak az önkormányzatnál, és bár rövid ideig vetélytársak voltak, de mindketten a helyi Fideszben vagy annak környékén dolgoztak. Kuliknak a Lázár vezette Miniszternökséggel is volt szerződése: „örökségvédelmi jogi szakterületen rendszeresen kérem jogi tanácsait” – írta a miniszter az Átlátszónak.

De a Kulik és Lázár közti személyes viszony csak az egyik a kastély körüli, Lázár felé mutató jelek közül.

– A földhivatali adatokból ugyanis látható, hogy az épületet teljesen körbeveszik Lázár saját, illetve az édesanyja és a fiai nevén lévő földjei.

– A helyszínen az is kiderült, hogy a területet biztonsági őr védi, és csak Lázárék földjein keresztül lehet bejutni a kastélyhoz.

– Ráadásul a kastély annak a vadászterületnek a közelében fekszik, amelyet nemrég 20 évre megszerzett a Lázárt is tagjai között tudó vadásztársaság.

– A Narancs pedig beszélt egy olyan vállalkozóval, akitől árajánlatot kértek a kastély építési munkálataira, és egyértelművé tették, hogy az Lázárhoz tartozik.

A helyiek is úgy tudják, hogy ez Lázár kastélya, a miniszter viszont ezt tagadja:
„csupán annyi közöm van hozzá, hogy a szomszédos, mintegy 45 hektáros területen erdőgazdálkodást folytatok” – mondta tavaly az Átlátszónak.
(444)

Bal-Rad komm: „…A helyiek is úgy tudják…”

– Eh! Csak asszonyi beszéd! Egy „favágónak” miből is telne vadászkastélyra. A TANÁCSADÓ! – az igen! Annak összejöhet.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A lengyelek kezdenek gyanakodni Döbrögire?!

Meglepő vélemények Döbrögiről a lengyel médiában

A lengyel médiát annak ellenére eluralta az ország ellen kezdeményezett uniós eljárás híre, hogy az évnek ebben a szakaszában ott is minden az ünnepekről szól. Az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárás elindításával kapcsolatban gyakran említik Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is.

Az onet.pl idézi a német Süddeutsche Zeitung kommentátora, Florian Hassel cikkét. Eszerint Brüsszel két év késéssel reagált a jogállamiság lengyelországi korlátozására. A publicista a térség több más országában is hasonló gondokat lát – amelyek szerinte a szovjet idők „igazságszolgáltatásához” való visszatérést jelentik -, és úgy véli, hogy az uniós támogatások megvonásával lehetne jobb útra téríteni a tévelygő kormányokat.

„Tudományos” értékelés

A gazeta.pl a Magyarország-szakértő Bogdan Góralczyk professzorral készített interjút. A tekintélyes kutató szerint csalódhat, aki abban bízik, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke majd megvédi Lengyelországot. (Mármint azzal, hogy az Európai Tanácsban megvétózza a 7-es cikkely életbe léptetését, amelyről egyhangú döntést kell hozniuk az uniós állam- és kormányfőknek – a szerk.)

Góralczyk szerint a magyar kormány feje saját érdekei szerint kalkulál. Budapesten tesztnek tekintik a Varsó elleni eljárást, amelyhez hasonlót Magyarország ellen is indíthatnak. A dolgok jelenlegi állása szerint 2018 szeptemberében a Közép-európai Egyetemet (CEU) és a civil szervezeteket érintő törvényekkel kapcsolatos kifogások miatt a magyarok ügyében szavazhatnak az uniós vezető testületekben.

A professzor szerint Orbán Viktor évek óta minden tettével azt bizonyítja, hogy hideg számítások alapján hozza meg döntéseit. Ha kifizetődőnek látja, hogy fellépjen Lengyelország mellett, akkor megteszi, ha nem, akkor nem. Góralczyk emlékeztetett arra, hogy a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) jelentős tagja és a magyar kormányfő jó kapcsolatokat ápol a brüsszeli vezetőkkel. Sokan azt tartják róla, hogy egy neveletlen, rakoncátlan gyerek, de a mi kutyánk kölyke.

Legyünk elsők, de ne ebben!

A TOK FM rádióban Krystyna Lybacka európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy mindig szerette volna, hogy hazája valamiben első legyen az EU-ban, de nem arra gondolt, hogy ez azzal teljesül, hogy elsőként indítanak ellene eljárását a jogállamiság megsértése miatt.

Úgy véli, hogy a Lengyelországot kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt utolsó reménye Orbán Viktor – mármint a magyar kormányfő vétója -, ám Orbán meglepetést szerezhet. Szerinte a magyar miniszterelnök ügyesen és cinikusan játszik. Azt mondja, hogy nem voksol Lengyelország ellen, de lehet, hogy csak tartózkodni fog a szavazáson.

Kapcsolódó kép

Elkerülhetetlen veszteségek

A Rzeczpospolita című konzervatív lap címe szerint: A magyarok velünk vannak. Ezt kötően azonban az újság publicistája, Artur Bartkiewicz felteszi a kérdést: hogyan tovább? Andrzej Duda államfő aláírta a bírósági törvényt, amivel deklarálta, hogy a varsói vezetés egy lépést sem hátrál. (A lengyel igazságügyi reform a parlament kezébe adja a legfelsőbb bírói vezetők kinevezését, amivel megszünteti a törvényhozás és az igazságszolgáltatás szétválasztását, ami az Európai Bizottság és számos tagállam szerint véget vet a jog uralmának Lengyelországban – a szerk.)

A konfliktusban az EU álláspontját osztja Franciaország, Németország és Olaszország, Varsó csak Budapestre számíthat – emlékeztet Bartkiewitz. És ez kevés ahhoz, hogy a lengyel kormány ellenálljon a rá nehezedő nyomásnak. A publicista szerint Lengyelországot meg fogja tépázni az ügy, amire nem biztos, hogy fel van készülve a társadalom. A veszteségek elkerülhetetlenek.
(napi.hu)

Bal-Rad komm: „…a magyar kormány feje saját érdekei szerint kalkulál…és a magyar kormányfő jó kapcsolatokat ápol a brüsszeli vezetőkkel…ügyesen és cinikusan játszik…”

Kapcsolódó kép

– A lengyel barátok között is akadnak már, akik fölfedezni vélik a cigányjellemet a vajda várható viselkedésében. Ami nem egyéb, mint a SAJÁT ÉRDEKEI MINDENEK ELÉ helyezése. Ez pedig mostmár a TÚLÉLÉS!

Károghat naponta a Brüsszel meg a Soros elleni harc szükségességéről és a napi csatanyertességéről, – hatalmát kizárólag a brüsszeli júdáspénzek tartják fenn. Amiket bizony a gyarmati RENDSZER GARANTÁLT MŰKÖDTETÉSÉÉRT kap Döbrögisztán.

Azon is ideje lenne már elgondolkodni, hogy esetleg működik a „visszaosztás” rendszere, ami garanciája a kiváló brüsszeli kapcsolatainak. (Amely kapcsolatok – minő véletlen a 2020-as dátum – Junckerék 2019 október 31 – ig kitarthatnak. Akkortól ÚJ BIZOTTSÁGA LESZ AZ EU – nak! Új elnökkel!)

A teljesen vagyontalanított és kifosztott Döbrögisztán uniós gyarmat arányait tekintve jóval több júdáspénzt kap Brüsszeltől, mint a SAJÁT GAZDASÁGGAL RENDELKEZŐ, ezért aztán az uniós ártalmaknak sokkal inkább ellenálló, lassan – lassan európai katonai „nagyhatalommá” váló Lengyelország. Ennélfogva az uniós „atombomba” ledobása a lengyelekre nézvést nem lesz olyan hatással, mint LESZ MAJD Döbrögisztánra.

Döbrögi érdeke azt diktálja, hogy TÁMOGASSA AZ UNIÓT A LENGYELEKKEL SZEMBEN! Meg is fogja tenni!

Így aztán amikor Döbrögisztánra is ledobják majd az atomot, az európai katonai nagyhatalom Lengyelország fogja garantálni a Döbrögiék menekülése utáni nyugodt állapotokat. Ami – tekintettel arra hogy mindkét ország a NATO latorszövetség tagja – még mindig barátibbnak fog számítani, mintha a románok garantálnák a társadalmi békét. (Mert hiszen az EU – ról szól a történet, és nem a NATO – ról!)

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 december 24. vasárnap van. Az év 358. (szökőévben 359. napja a Gergely-naptár szerint.) 

KARÁCSONY HAVÁBAN VAGYUNK! Már csak  EGY FELET kell aludnunk,  és…

Az évből már csak 7 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  ÁDÁM, ÉVA, ADALA, ADÁLIA, ADÉL, ADELA, ADELAIDA, ADÉLIA, ADELIN, ALINKA, AZÁLEA, DÉLIBÁB, EVILA, EVITA, HERMINA, IRINGÓ, LÉDA, MINEA, NOÉ, NOÉMI és VICA nevű kedves olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

December 24-én nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során, és születtek meg haltak meg nagy emberek, jelességek.

(A fölsoroláshoz a Wikipedia adja a tippeket!)

640 – IV. János pápa hivatalába lép.

1046 – II. Kelemen pápa hivatalába lép.

1144 – A moszuli emír serege elfoglalja Edesszát, ez lesz az 1147-ben induló második keresztes hadjárat kiváltó oka.

1294 – VIII. Bonifác pápa hivatalába lép.

1530 – Somlyói Báthory István mellett Laszky Jeromost nevezik ki erdélyi vajdának.

1918 – Kolozsvárt megszállja a román hadsereg.

1944 – Sopronkőhidán a nyilasok kivégzik Bajcsy-Zsilinszky Endre parlamenti képviselőt és Pesti Barnabást.

1856 – a pesti utcákon megkezdődik a gázvilágítás.

1960 – A román alkotmány 19. cikkelyének módosításával a korábbi Magyar Autonóm Tartomány egy részét a többségében román lakosú Brassó megyéhez csatolják.

1989 – A nyugat-berlini polgárok e naptól szabadon utazhatnak Kelet-Berlinbe.

1997 – Első alkalommal gyújtanak Hanuka gyertyát hivatalosan Vatikánban.

December 24-én olyan később történelemformáló egyének IS születtek, mint pl:

1 – Megszületett Betlehemben egy JÉZUS nevű fiúcska. A fáma szerint Ő aztán tényleg nagy dolgokat csinált később. A keresztények ezt tartják Jézus születése előestjének. Ezért Szenteste a mai este.

3 – Galba római császár († 69)

1166 – János angol király (Földnélküli János) angol király († 1216)

1389 – VI. János, Bretagne hercege, Montfort és Richmond grófja, († 1442)

1746 – Bánffy György császári és királyi kamarás, Erdély kormányzója († 1822)

1837 – Elisabeth Eugenie Amalie von Wittelsbach bajor hercegnő, később Erzsébet osztrák császárné, magyar királyné, „Sissy” († 1898)

1845 – I. György Görögország királya († 1913)

1848 – Bornemissza Árpád huszárhadnagy († 1885)

1896 – Jens Olivur Lisberg a feröeri zászló egyik kitalálója († 1920)

1907 – Sándor Böske magyar színésznő († 1992)

1910 – Erdei Ferenc politikus, szociológus, politikus, miniszter († 1971)

1928 – Klapka György, magyar üzletember, koreográfus († 2017)

Persze december 24-én hírességek IS meghaltak. Mint pl:

1257 – I. János hainaut-i gróf (* 1218)

1317 – Jean de Joinville champagne-i nemesember, örökös sénéchal, keresztes lovag (* 1224)

1944 – Bajcsy-Zsilinszky Endre ügyvéd, politikus (* 1886)

1944 – Pesti Barnabás (Getzler József) vegyészmérnök, kommunista aktivista (* 1920)

1962 – Sándor Kálmán Kossuth- és József Attila-díjas magyar író (* 1903)

1997 – Mifune Tosiró japán színész (* 1920)

2011 – Mary Zsuzsi magyar táncdalénekesnő (* 1947)

A mai napra SEM jut semmi jó kis állami vagy nemzeti ünnep! De már nem mérgelődünk emiatt, mert ma van:

Kapcsolódó kép

– Karácsony előestéje, szenteste! Jön a Jézuska!

– Ádám és Éva, az ábrahámi vallások szerinti első emberpár emléknapja

Szíria

Nincs őrületes diplomáciai tempó Szíria ügyében. Az asztanai mókázás is lezajlott. Még Boris Johnson brit külügyér is belenyugodott, hogy „egyelőre” Aszad elnök marad a hivatalában.

Hétvége van, Karácsony közeledik, évvégi hangulat uralkodik.

A tettek mezején – dacára a szombatnak – serényen ténykednek a felek. Összességében véve rossz dolog most latornak lenni Szíriában.

Irgalmatlan csapásokkal pusztítja a Bei-Jinn katlan martalócait a szír hadsereg a ma megindított totális offenzívájában. A helyi szír csapásmérő erők parancsnoka Aszad elnök testvére – Maher.

A legfrissebb jelentések szerint még talán néhány napjuk marad a szerencsésebb latroknak.

A térségben történt néhány olyan áldozatokat nem követelő, és károkat nem okozó robbanás, amiket az El Nashra ügynökség az izraeli légierő ténykedésének tulajdonít.

Zajlanak természetesen összecsapások más vidékekenis.

Még mindig nyögvenyelős a kormánycsapatok haladása Hama és Idlib tartományok határvidékén. Pedig az orosz légierő derekasan permetezett tegnap is, ma is.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com