Donbassz

Grigorij Karaszin az orosz KüM államtitkára ma Oroszország abbéli meggyőződését fejezte ki, hogy az USA és Kanada fegyverszállításai a kijevi juntának Pandora szelencéjének a kinyitásával egyenértékű cselekedet.

A Kreml sajtószolgálatának vezetője Dmitrij Peszkov pedig kijelentette: Pletykák csupán azok a hírek, miszerint Moszkva „ellensúlyozn készül” Donbassz számára a Maradék-Ukrajnának szállított észak-amerikai (tulajdonképpen tisztán amerikai)fegyvereket. Elmondása szerint „Moszkva nem hozott ilyen döntést!”

A kijevi „112 Ukrajna” nevű telelevíziónak nyilatkozott tegnap este Szergej Melnyicsuk. A jeles úr az „Ajdar” latorzászlóalj ex dirigense. Öreg motoros ő már a Donbassz elleni áskálódásban.

A kiérdemesült hordavezér Melnyicsuk szerint abból csak baja lesz Maradék-Ukrajnának, ha érkeznek a amerikai cuccok. Úgy véli, hogy az ukrán nép már belefáradt a Donbassz elleni háborúba, meg általában is az egész hajcihőbe. ABBA KÉNE HAGYNI DONBASSZ OSTROMÁT! – jelentette ki. Anélkül is van itt éppen elég megoldandó probléma.

Donbassz ostroma pedig zajlik. Olyan „friss tűzszünetes” tempóban. Merthogy csa fél Donbassz ostromáról kell most beszélnünk az utóbbi24 óra történései kapcsán.

Andrej Marocsko LNR katonai eseményfelmondó ugyanis ma meglepo dolgot mondott. Tudomása szerint a luganszki frontszakaszon sem az éjszaka, sem pedig ma délelőtt nem észleltek komolyabb ostromtevékenységet. Néha – néha egy – egy pukkanás! – de már – már zavaróan nagy a nyugalom! – állapította meg.

Szerinte viszont zavaró, félrevezető ez a csend. Értesülései szerint az ordashad a tűzszünetet a harckészsége helyreállítására használja fel.

A donyecki front már korántsem mondható csendesnek. Bár Eduard Baszurin napi összefoglalója tartalmasabb volt, ő maga is kitért arra, hogy néhol még a repkedő varjak károgását is hallani.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy kiváltkép a donyecki délvidék Novoazovszk-fertályán nem csitult a latortüzérség ostromkedve.

Karácsony lévén az ajándékok mellé mit kívánnak még Donbassz gyermekei?

Hát még több ajándékot!

No mega háború végét. Egészséget, boldogságot, nyugalmat, békét! Mint a világban bárhol, bármely gyerek!

CSAK AZT KIVÁNHATJUK NEKIK, HOGY TELJESÜLJENEK A VÁGYAIK!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A bohóc villogtatja fogait, és meresztgeti karmait!

Az ENSZ nem úgy szavazott, ahogy szerette volna, Trump máris büntet

Negyedével csökkenti a világszervezet támogatását.

Csaknem 25 százalékkal, 285 millió dollárral csökkenti az amerikai hozzájárulást az ENSZ működéséhez Donald Trump. Az amerikai elnök azok után döntött így, hogy az ENSZ Közgyűlése csütörtökön 128 szavazattal, kilenc ellenszavazattal és 35 tartózkodással megszavazta a Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a csökkentést a világszervezett túlzott költéseivel indokolta, és nem tett utalást a közgyűlés múlt heti szavazására. Jelezte ugyanakkor, hogy a jövőben újabb csökkentések várhatók. Trumpm 2018-as büdzséjében nem jut pénz például az ENSZ klímaprogramjaira, és 16 százalékkal csökkentik az UNICEF támogatását is.

Az ENSZ Közgyűlésének határozatai jogilag nem kötelezőek, de nagy politikai súlyuk van.
(HVG)

Bal-Rad komm: Trump bohóc már szerdán – a szavazás előtti napon – „befenyítette a világot egy rossz voksolás esetére.

ENSZ BT – képviselője Nikki Haley már közvetlenül a szavazás után dúlt – fúlt, és nyihogott mérgében.

Pénteken Trump fölviágosította azokat, akiknek nem tetszik az ő terve: sok jóra TŐLÜK ne számítsanak az VELÜK ellenkezők:

(A magyarra lefordított videora a Vigyázó! blog nevű kőkemény cionista oldalon akadtunk.)

„Donald Trump: Tetszett az üzenet, amit Nikki Haley elmondott az ENSZ-ben. Ezek a nemzetek, mind a mi pénzünket veszik el, aztán pedig ellenünk szavaznak a Biztonsági Tanácsban és különösen pedig az ENSZ közgyűlésben. Több száz millió dollárt visznek el, talán milliárdokat is, utána pedig ellenünk szavaznak. Nos, figyelünk ezekre a szavazatokra. Tessék, lehet nyugodtan ellenünk szavazni, sokat fogunk spórolni, nem zavar bennünket. De nem lesz ezután úgy, mint régebben, amikor ellenünk szavaztak, és aztán még mi fizettünk nekik százmilliókat és milliárdokat, anélkül, hogy bárki tudta volna, mit kezdenek a pénzünkkel. Nikki tehát a helyes üzenetet mondta el, és nagyon sok támogató üzenetet kaptam, mert az itt élő embereknek, remek állampolgároknak elegük van abból, hogy mások kihasználják az Egyesült Államokat. Én nem többé hagyom azt, hogy kihasználjanak bennünket.”

A bohóc villogtatja fogait, és meresztgeti karmait! Legalábbis ő azt hiszi!

Hiszen fogai már hullófélben, karmai tompák, hangja pedig gyenge-göthös.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Témahiány?

Évi 82 millió forintba kerül a két éve elkészült és azóta is zárva tartó Sorsok Háza

Két éve elkészült, és azóta sem nyitották meg a 7,5 milliárdból létrehozott Sorsok Házát.

Az ok: Schmidt Mária és Lázár János utálja egymást.

Szeptemberben a Miniszterelnökséget vezető miniszter fenyegetőzött azzal, hogy ha pár hónapon belül nem történik érdemi lépés az ügyben, más funkciót keresnek az épületnek.

Mire a projektgazda alapítványt irányító Schmidt úgy reagált, hogy „amíg Lázár János és személyes megbízásából a súlyos állampárti múlttal terhelt Zoltai Gusztáv kezében van a Sorsok Háza, addig annak megnyitására nincs remény.”

A HírTV közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, hogy megtudja, mennyibe kerül a két éve zárva tartó komplexum állagmegóvása. Megtudta.

Évi 82 millióba.

A Vagyonkezelő arra nem válaszolt, hogy ezen felül mennyibe kerül az épület őrzése. A hírcsatorna megkereste a Mazsihiszt is, hogy kaptak-e Schmidt Máriáéktól új, konszenzusra törekvő tervezetet a kiállítás tartalmáról. Heisler András elnök röviden válaszolt: nem kaptak. A Mazsihisz elnöke hozzátette:

„mindenki mással foglalkozik, mindenki a szavazatokat próbálja maximalizálni és egy ilyen konfliktusos projekttel ezt nem lehet megtenni. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a választásokat követően mindenki, minden illetékes fog lépni ebben a kérdésben.”
(444/hirtv)

Bal-Rad komm: „…kaptak-e Schmidt Máriáéktól új, konszenzusra törekvő tervezetet a kiállítás tartalmáról…”

– Értjük ugye? Van ez a „Sorsok Háza” nevű, közpénzből, méregdrágán…- ÉS MÉG AZT SEM TUDJÁK A MEGRENDELŐK, HOGY MIT IS KÉNE BENNE KIÁLLÍTANI!?

Van minekünk tippünk, ha már „ŐK” nem találnak témát!

– Állítsátok ki benne b@…-tok meg Kancsal Macát, meg a Zoltait, meg…! Ne álljon már ott üresen-kihasználatlanul az a Szent Emlékhely!

Képtalálat a következőre: „Sorsok Háza - kép”

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Tomszki „Tarzan-játékok” abszolút „nyertesei”

Tegnapelőtt az oroszországi Tomszk-régióban lévő Szeverszk városában „játszottak Tarzant” helyi fiatalok.

Egy hídtól vetették alá magukat. Afféle „budyjumpingozós” stílusút. Bár azt általában egyszemélyes formációban szokták megugrani. Többnyire sikerrel, és többnyire – biztos ami biztos! – víz felett.

Szeverszkben eleve rosszul indították a dolgot. Vagy kifelejtették a kalkulációból, hogy a gumikötél két személy esetébe azért jobban megnyúlik mintha csak egyvalakit kéne megtartani, vagy eleve hosszabbra hagyták a kötelet mint kellett volna.

A másik probléma a híd alatti folyómederben lapult. A nemigazán vastag puga hóréteg alatt, kemény és vastag jég formájában.

A problémák pedig összeadódtak. A mutatványból csak a Tarzan – ordítás jött össze.
Alighanem az is a kései fölismerés miatt: baj lesz ebből!

Lett is! Nem is kicsi!

A szeverszki kórház intenzív osztályának ügyeletes orvosa ma úgy nyilatkozott a RIA Novosztyi hírügynökség érdeklődésére, hogy két nappal az ugrás után az ugrópáros óráról-órára közelebb kerül egy még mélyebb helyhez.

A fiú 20, a lány 18 éves.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A szíriai kormányerők hétfőn előrenyomultak az izraeli és libanoni határok közelsége miatt stratégiailag fontos lázadó enklávéban Nyugat-Gúta térségében, mely Damaszkusztól dél-nyugatra fekszik.

Céljuk a Beit Jinn városa körüli, martalócok uralta enklávé visszafoglalása. Volt.

A Beit Jinn katlanban az utóbbi idők leghevesebb harcai folytak. A kormányerőket iráni támogatású síita milíciák, a Hezbollah libanoni mozgalom katonai parancsnokai és a térségben élő drúz kisebbség fegyveresei segítették az előrenyomulásban. Az offenzívát folytató kormányerők légi- és tüzérségi támogatást is bőven kaptak.

A szíriai hadsereg tegnap közölte: elvágták a latorhordák utánpótlási vonalait, és körbezárták a Beit Jinnhez közeli Mugr al-Mírt.

A libanoni határon fekvő Hermon-hegytől délre lévő város a legfrissebb hírek szerint szerint mára már a kormánycsapatok kezére került. Így aztán egy komoly martalócméregfogat rántott ki a fenevad szájából a szír haderő.

A túlélő és magukat megadó martalócokat mos fogdossák összefelé, hogy Idlib latorrezervátumba szállítsák valamennyit. Ott meg majd…

Izrael pedig elszontyolodva konstatálja, hogy már csak közvetlenül a megszállt Golan izraeli határán maradtak pátyoltjaik, akik most vélhetőleg a kormányerők következő célpontjai.

De hát a fogcsikorgatáson kívül azsidó állam sokat nem tud tenni! Tehetne! – de nem javallott.

 

Nyugatra Aleppotol is fokozta offenzívákának erejét a szír kormányhadsereg.  Az an – Nuszra és csatolt részei kapnak rendesen.

[KGVID]http://balrad.ru/wp-content/uploads/dam.mp4[/KGVID]

A Hama tartomány északkeleti fertályán zajlóösszecsapásokban az orosz légierő nagyvadat kapott terítékre. Abu Hamza al-Hamwi hadurat, a „Tahrir al-Sham” latorhorda martalócvezérét, és pár tudatnyi udvaroncát „csinálták meg” az orosz vadászok.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes tegnap helyére tett egy kényes kérdést. Szíria területén a török csapatok a deeszkalációs zónákról szóló megállapodás keretébe illeszkedő módon, és IDEILENES JELLEGGL tartózkodnak.

Bogdanov ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy sem az amerikai, sem a török vezetés nem hagyhatja figyelmen kívül Damaszkusz kifogásait.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Itt a vég! Gyed Maroz legyőzte Santa Claust! Mi jöhet még?


Ismeretes, hogy a világ legbékeszeretőbb országában – ez az USA – annyira rettegnek az orosz propaganda világméretű fölforgató tevékeységétől, hogy ellenlépéseket tettek (és még fognak is tenni!) a Medvebrummogás visszaszorítása érdekében.

A Kreml legfőbb fölforgató eszköze az állami RT – csatorna nem igazán érti az amerikaiak védekező mechanizmusát, de ha már így alakultak a dolgok, tudomásul vette. És úgy döntött, hogy igyekszik is megfelelni az Oroszországról és az oroszokról Amerikában megpingált képnek megfelelni.

Készítettek egy a Medve gonoszságát bizonyító videot, amit Karácsony Szenteste be is mutattak.

Az orosz Gyed Maroz már elhatalmasodott Amerikában! Legyőzte Santa Claust! Amerika nebulói rémülten látják, hogy…

A szörnyű látványba belezavarodott amerikai csemete hirtelen oroszul kezdi félelmében elszavalni Vlagyimir Orlov „A szülőföldről” című versét.

„Megtudtam, hogy nekem hatalmas családom van…”

A videon föltűnően ott a szöveg: „Mi feltörtük a Karácsonyt! Az orosz hackerek. Az RT Boldog Karácsonyz kíván” – szolgál rá rossz hírére a Kreml-propaganda zászlóshajója.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Nem tán megfújták…?

Eltűnt a TEK páncélos a Vörösmarty térről

Ennyit írt elő Pintér Sándor belügyminiszter.

Hétfőn már nem voltak kinn a Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott harcjárművei sem a Vörösmarty térnél, sem a Bazilikánál – írja az Index. A lap rákérdezett a TEK-nél, miért vitték el a járműveket, és tervezik-e visszavinni azokat.

A TEK azt írta, a belügyminiszter által előírt intervallumban voltak kint a karácsonyi vásárokon.

„A fizikai jelenlét mellett a TEK természetesen az ünnepek alatt is figyelemmel kíséri és elemzi a lehetséges kockázati tényezőket és a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve ellenőriz és értékel minden információt annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban tölthessék az ünnepeket.”

Arra nem válaszoltak, hogy az érintett helyekre visszaküldik-e később a páncélosokat, amelyek közül az egyiket vörös festékkel lefújta valaki.
(HVG)

Bal-Rad komm: Nekünk viszont szörnyű gyanúnk támadt. Lehet hogy valakik megfújták a TEK BronyeTRanszportyirovkáit? Váltás közben!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Nincs Karácsony Sárgapólósok nélkül 2017-ben sem!

Mi döntöttünk: Nem lakoltatnak, hanem lakolnak. – TE meddig vársz még?

Az idén már hagyományosnak tekinthető, hogy Karácsonykor is tüntetés van politikusok, bankvezérek házai előtt, vagy bankok kirakatain.

Viszont van fejlődés. Az idén eddig csak egyszer találkoztunk rendőrökkel a házaknál, vagy környékén. 24-én bóna képviselő házától nem messze ált egy rendőrautó. Ez akár véletlen is lehetett.

Ha valakinek van ellenkező infója esetleg képekkel az idei rendőri jelenlétről, az feltétlen küldje el.

Ugye tudjuk, hogy egy évvel ezelőtt sok helyszínen egész karácsonykor álltakm, vagy az autóban ültek a rend bártor őrei.

Az idei akciók:

Mezőkövesden Tállai házánál:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2190683344290932/

Mezőkövesden a fidesz irodánál, és a város nevezeteségeinek bemutatása 23-án:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2190945374264729/

Az uzsorás házánál 23-án:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2190801397612460/

Trócsányi házánál 23-án:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2190801497612450/

Szigetszentmiklósi bankok 24-én:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2191697537522846/

24-e Kövér házánál:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2191745927518007/

Felsőrajki véleménynyilvánítás 24-én Vígh László fideszes képviselő házánál:

https://www.facebook.com/imre.farkas.5055/videos/306575836502543/

24-én Bóna házánál:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2191932580832675/

Golcsék Kövérnél 25-én:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2193242877368312/

otp visszaplakátolás 25-én:

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2193628523996414/

… és még nincs vége a Karácsonynak!

Te mikor indulsz?

Legyen 2018. a győzelem éve!

Hajrá!

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 december 26. kedd van. Az év 360. (szökőévben 361. napja a Gergely-naptár szerint.) 

KARÁCSONY MÁSODIK NAPJA VAN!

Az évből már csak 5 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: DÉNES, DIENES, ELŐD, ISTVÁN, STEFÁN, STEFÁNIA, STEFI és ZSUBOLY nevű kedves  olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

December 26-án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(A fölsoroláshoz a Wikipedia.hu – ból merítettünk!)

795 – III. Leó pápa megválasztása

1476 – Galeazzo Maria Sforzát, Milánó hercegét misére menet három fiatalember megöli, fia (Gian Galeazzo Maria Sforza) lesz Milánó új hercege (aki 1494-ig uralkodik)

1825 – Oroszországban kirobban a dekabristák felkelése a cári önkényuralom ellen

1944 – A németek fölrobbantják az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hidat.

1948 – Letartóztatják Mindszenty József bíborost

1991 – Felbomlik a világ legnagyobb területű állama, a kommunista Szovjetunió, megalakul a Független Államok Közössége

2004 – Súlyos víz alatti földrengés, majd szökőár Indonézia közelében

December 36-án születtek MÁR ELEVE KIVÁLÓSÁGOK, vagy későbbi életük során nagy dolgokat véghez vivők IS! Mint pl:

1194 – II. Frigyes német-római császár († 1250)

1332 – István herceg Károly Róbert legkisebb fia († 1354)

1851 – Hazai Samu (er. Kohn Sámuel) császári és királyi honvéd vezérezredes, honvédelmi miniszter († 1942)

1893 – Mao Ce-tung tanító, kommunista forradalmár, a Kínai Népköztársaság első elnöke († 1976)

Ezen a napon jelességek IS meghaltak. Mint pl:

268 – Dionüsziosz pápa (születési időpontja ismeretlen)

418 – Zószimosz pápa (születési időpont ismeretlen)

795 – I. Adorján pápa

1476 – Galeazzo Maria Sforza Milánó hercege (* 1444)

1616 – Thurzó György nádor (* 1567)

1820 – Joseph Fouché francia politikus, rendőrminiszter, Otranto hercege (* 1759)

1972 – Domján Edit Jászai Mari-díjas magyar színésznő (* 1932)

1992 – Kemény János amerikai magyar matematikus, (* 1926)

Szlovéniában ma van a függetlenség napja.

Szent István vértanú ünnepe a katolikus egyházban

Fenyegetés az új stratégia szerint

Putyin bizalmasa: A hidegháború gyerekjáték ahhoz képest, ami jöhet

Több újabb gazdasági szankciót vezethet be az Egyesült Államok hamarosan Oroszországgal szemben. A Sberbank vezérigazgatója, Herman Gref óva int a nagyon keményen pénzügyi fellépésektől, mert annak súlyos következményei lehetnek.

Újra egyre feszültebb az amerikai-orosz viszony, hiába várták, hogy Donald Trump elnökké választása enyhülést hozhat. Bár eleinte az új államfő valóban nyitott Moszkva felé, az egyre komolyodó nyomozás, mely kampánya és az orosz kormány esetleges összejátszását vizsgálja satuba fogta Trumpot. Az őt az elnöki székbe juttató Republikánus Párt több szankciót és lépést vár el tőle az ügyekben.

Ezek egyike, hogy az Egyesült Államok kész lenne fegyvereket adni Ukrajnának, melyre Moszkva hevesen reagálva azt üzente: az elnök ezzel a felajánlással átlépett egy határt, amelyet nem néznek jó szemmel.

„Washington úgy tesz, mintha közvetítő lenne, valójában egyáltalán nem az, hanem a háborút elősegítő cinkos” – idézi a Financial Times Szergej Rijabkov külügyminiszter-helyettes vasárnapi kijelentését.

Az amerikai fegyverek megjelenése újabb halálos áldozatokhoz vezethet a velünk szomszédos országban, ebben az ügyben pedig nem maradhatunk közömbösek” – érvelt Rijabkov amellett, hogy Moszkvát miért zavarná az USA lépése.

Más miatt is aggódhatnak

A Republikánus Párt tagjai viszont egy másik oroszellenes lépést is ki akarnak csikarni Trumpból, amely csak még több olaj lehet a tűzre: azt akarják, hogy vezessen be további szankciókat Oroszország ukrajnai agressziója miatt Vlagyimir Putyin elnök és a Kremlhöz közeli oligarchákra.

A gazdasági büntetőintézkedések között viszont több lehetőség is felmerült, az egyik a nemzetközi utalások lebonyolításáért felelős SWIFT-rendszerből való kitiltásuk is. Az enyhébb forgatókönyv csak néhány bankról szól, de van olyan ötlet is, hogy a teljes orosz bankrendszert dobják ki a hálózatból.

A szankciók további szigorítását viszont veszélyes játéknak tartja az orosz állami többségi tulajdonban lévő Sberbank vezérigazgatója, Herman Gref. A Financial Timesnak adott interjújába arról beszélt – a 444 szemléje szerint -, hogy messzeható következményei lehetnek annak, ha jövő év elején tényleg új szankciócsomagot vezet be az USA Oroszországgal szemben.

Gref balgaságnak tartja, ha korlátozzák az orosz állami bankok nyugati szerepvállalását. Szerinte, ha bemennének ebbe az utcába, akkor olyan konfliktus kezdődhet, amelyhez képest a hidegháború akár gyerekjátéknak is tűnhet. A SWIFT-tiltás még ennél is súlyosabb következményekkel járhat.

Valószínűbb, hogy csak újabb cégeket és oligarchákat raknak nemzetközi tiltólistára az amerikaiak. Várhatóan februárban derül ki, merre indulnak tovább.

A portál szerint Gref a kilencvenes évek óta Putyin bizalmasa, a szentpétervári elit egy legliberálisabb tagja. Ő 2007 óta vezeti a Sberbankot. Nem meglepő, hogy a következő választáson is Putyin győzelmére számít.

(Napi.hu)

——————————————————————————————————————————————-
Szerk3. megj.
(Elnézést a Napi.hu újmagyar stílusáért.) Az ország bankjainak SWIFT-rendszerből való kitiltása nyilvánvalóan nem az országon belüli átutalásokat lehetetlenítené el, hiszen Oroszország már bejelentette, hogy van rá pótlehetősége a saját fizetési rendszerén belül. A meglebegtetett intézkedés elsősorban a nemzetközi pénzügyeit (átutalás vagy fogadás) célozná, ami háborús fenyegetéssel lenne egyenértékű. Egy pillanatig sem csodálkozhatunk az oroszok reakcióján. Mindazonáltal az amerikaiak aligha fognak idáig elmenni, mert Oroszország – akár úgy is, mint az EU legnagyobb földgáz-ellátója – túl sok közvetlen és közvetett szállal kapcsolódik a világgazdasághoz. Oroszország nem Irán és nem is Észak-Korea. Ilyen kiterjedt szankció világszerte végzetes lenne a belgiumi SWIFT-be fektetett bizalom szempontjából is. Egyes személyek és cégek elleni intézkedések természetesen elképzelhetők, de bizonyosan nem maradnának válasz nélkül.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com