Ezek a mai fiatalok!

A fiatalok feddhetetlen politikusokat akarnak, nem korrupciót

Ma már a világ lakosságának a fele 30 év alatti. A következő években ennek a korosztálynak a hatása egyre nagyobb lesz a politika, a társadalom és a gazdaság alakulására. A Global Shapers Survey 2017-es felmérésében azt vizsgálta, hogy a mai fiatalok milyennek látják a világot és milyen világban szeretnének élni. A kutatás során 186 országból, közel 25 ezer 18 és 35 év közötti fiatalt kérdeztek meg.

Közel 50%-uk szerint a legnagyobb probléma a világon a klímaváltozás, és ezért egyértelműen az emberek tehetők felelőssé. Veszélyes globális kérdésnek látják a háborúk mellett az egyenlőtlenség növekedését is. Ezeknek a problémáknak a kezelése az elvárásaikban is megfogalmazódik: egyenlőbb társadalmat akarnak, és azt szeretnék, hogy a félelem nélküli élet, a szabad munka- és lakhelyválasztás mindenki számára elérhető legyen. Az akadémiai szféra képviselőit, a bíróságokat és a nemzetközi szervezeteket megbízhatónak tartják, de egyáltalán nem bíznak a nagyvállalatokban és a jelenlegi nemzeti kormányokban. Hazájukban legnagyobb problémának a korrupciót és a politikai instabilitást tartják.

Talán épp ezért, határozott elképzeléseik vannak arról, milyenek legyenek az ország vezetői. Szerintük három tulajdonság kiemelkedően fontos egy politikusnál: az alázat, a becsületesség és a feddhetetlenség. Nem várnak tőlük csodát, úgy gondolják, az egyéneknek nagyobb szerepük van abban, hogy a világot jobbá tegyék, mint a kormányzatnak.

Úgy érzik, lehetőségekkel teli világban élnek. Saját identitásukat így határozzák meg: „ember vagyok” (40,8%), ezt követi, „a világ polgára” (18,6) és csak ezután jön a nemzetiséghez tartozás (13%). Az európai országokban a világ átlagtól eltérően a harmadik helyen a közös európai identitás szerepel. A fiatalokban nincs idegengyűlölet, szívesen látnák hazájukban (73%), városukban (51,3%), szomszédjukban (49,6%) sőt otthonaikban (27,3%) is menekülteket. A megkérdezettek 53,9%-a teljesen egyetért azzal is, hogy azonos neműek házasságot kössenek. Európában ez az arány 78,3% és csak 3% utasítja el ezt a lehetőséget.

A fiatalok feddhetetlen politikusokat, elszámoltathatóságot, társadalmi egyenlőséget, elfogadást és fenntarthatóságot szeretnének. Reméljük, hogy a kereslet előbb-utóbb a politikai kínálatra is hatással lesz és a gyűlöletre, manipulációra és korrupcióra alapozó rendszerek a helyükre kerülnek: egy letűnőben levő világ panoptikumába.
(reflektor)

Bal-Rad komm: Az ideák egy részével-az öregek-is minden bizonnyal egyetértenek. Egy részével nem!

A fiatalok még egy bizonyos korig politikailag romlatlanok. A gond akkor kezdődik, amikor egyiket-másikat a „politika szele megcsap, felkap, és magával sodorja”!

Márpedig az öregek helyére fiatalok kerülnek. Ez a természet rendje! Tanulni pedig általában az öregektől tanulnak!

Azért egy dolgot megsúgunk nekik: „Ahol az emberi tisztesség véget ér, ott kezdődik a politikus!”

Ezt nem mi állítjuk! Ez közmondás. Az egész világban ismert. A közmondások pedig nagy igazságokat tartalmaznak!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Zsarolásfrász?

Néhány politikusunk mintha kicsit tartana a szcientológusoktól

Vajon mit gondolnak képviselőink az adatkezelési botrányról? Esetleg betiltanák a magát egyháznak hívó szervezetet?

Az LMP óvatoskodik, a Jobbik betiltana, a kormánypártiaknak nincs egységes, kiforrott véleményük. Pedig a szcientológus szál még a letelepedési kötvényes mutyiban is felmerült.

Körbekérdeztünk a parlamentben.


(mno)

Bal-Rad komm: Érdekes egy szervezet ez a Scientológiai „egyház”! Közismerten vagyongyűjtésre specializálódott (mint a többi), de kicsivel többre kívánja vinni. Ezek már tudományos alapossággal fanatizálták és delejezték a „híveiket”! A belőlük kicsikart információk pedig komoly fegyvert is jelentenek.

Vélhetőleg nem véletlen, hogy szabályosan MEGOSTROMOLTATTÁK a youdapesti főhadiszállásukat! Könyvelési trükkök gyanúja miatt ilyen roham nem szokott lenni!

VALAKI POLLGÁRRHY VAGY NEMMZETTHESS BEKERÜLHETETT AZ ADATBÁZISBA!

Elképzelhető, hogy dominóeffektustól tartanak nagyjaink! Szeretnék megelőzni a bajt!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Csudás teljesítmény

Forbes: 35-ről 105 milliárdra nőtt Mészáros Lőrinc vagyona

A magazin rangsorában húsz helyet lépett előre a felcsúti polgármester, aki csak idén 82 vállalkozást alapított.

Egy év alatt harmincöt milliárd forintról százöt milliárdra nőtt Mészáros Lőrinc személyes vagyona – derül ki a Forbes magazin leggazdagabb magyarokat bemutató listájáról.

A felcsúti polgármester ezzel a gyarapodással húsz helyet lépett előre a rangsorban, és már a nyolcadik helyen áll.

A lap szerint Mészáros cégbirodalma 121 céget számlál, ebből csak idén 82 vállalkozást alapított. A cégbirodalom összesen majdnem 242 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzést, 17 milliárd forint állami, illetve uniós támogatásban részesült. A lista élén továbbra is Csányi Sándor áll 294 milliárdosra becsült vagyonával, mögötte Demján Sándor 192 milliárddal második, Gattyán György 188 milliárddal a harmadik.

A Forbes becslése szerint az első húszba befért még Széles Gábor (4. hely, 147 milliárdos becsült vagyon), Wáberer György (11. hely, 86 milliárdos becsült vagyon) és Andy Vajna (16. hely, 62 milliárdos becsült vagyon) is, miközben Simicska Lajost a 21. helyre teszik 46 milliárdosra becsült vagyonával.
(atv)

Bal-Rad komm: Ezek mind-mind tisztességes, talpig becsületes, tehetséges, szorgalmas, jóravaló, nagyszerű emberek! Már hallottak Döbrögiről, de a Jó Lőrinc Koma az csak, aki baráti viszonyban is van a vajdával.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Darázsfészek

Alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt feljelentette Sorost, erre őt hívták be a rendőrök

Október közepén jelentette fel Sorost alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás miatt Mirkóczki Ádám. Aki ezzel a tettével…-darázsfészekbe nyúlt.

A jobbikos politikus szerint csak így derülhet ki, hogy igazat beszélnek-e a kormánypárti politikusok a Soros-tervről.

A feljelentés miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőre berendelte Mirkóczkit, írja a Magyar Nemzet.

A nyomozók arra kérték a politikust, mondja el, mit tud az ügyről.

Mirkóczi a lapnak elmondta, hogy a rendőröknek azt mondta, hogy ő maga csak a kormánypárti politikusok megnyilvánulásait ismeri a témában, ezért indítványozta, hogy hallgassák meg a feljelentésében is szereplő Tuzson Bencét, Bakondi Györgyöt, Halász Jánost, Németh Szilárdot, vagy Budai Gyulát.

Bár – szerintünk – a nyomozók megnézhetnék az udvari televíziók valamelyik híradóját is!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A „tótoknak” NEM KELL HORTHY!

Forrtak az indulatok Hodosban, szólt a „Nácik haza!” és a „Ti nem vagytok magyarok!”

Kb. 60 helyi lakos gyűlt össze vasárnap Hodosban (Dunaszerdahelyi járás), hogy tiltakozzanak a helyi lelkipásztor ellen, aki Horthy-szobrot akart emeltetni a református templom bejáratánál.

A Horthy Miklósról megemlékező istentiszteleten kb. 150, jórészt Magyarországról érkező vendég vett részt, és a hodosi tüntetők tettek róla, hogy egyikük számára se legyen kellemes a templomba történő ki- és bejutás.

https://www.facebook.com/parameter.sk/videos/10154832044171109/

Az istentiszteleten a budapesti ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész méltatta Horthyt.

“Horthy Miklós Isten szerinti életet élt, (…) ezért érthetetlen, hogy az egyházi vezetők egy része nem állt a nemeshodosi gyülekezet mellé, amikor meg szerette volna neki adni a méltó tiszteletet” – utalt arra Hegedűs, hogy a református püspök sem állt ki a szoboravatás mellett.

„Mit tudnak a kegyelmi ajándékokról azok, akik megrendelésre fújolnak a templom előtt?” – mondta a helyi tiltakozókról ifj. Hegedűs Lóránt.

(parameter)

Bal-Rad komm: A videon 2:10-től hangzik el: „Köszönjük a vendéglátást!”

Talán meg kéne próbálkozniuk a bátor Horthy-fanoknak – mondjuk a kárpátaljai Ilosván – egy kis vendégjárással.Gyaníthatóan jobban meg lennének sértve!

De! Mi predesztinálja ŐKET egy másik ország területén való hőbörgésre?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Döbrögi tegnap fölavatta a saját gyárát

„Magyarország újraiparosítása mérföldkőhöz érkezett a Kall Ingredients Kft. tiszapüspöki izocukorüzemével” – dölyfölt tegnap Döbrögi a gyár avatóján az MTI tudósítása szerint. Az Eximbank becsléseire hivatkozva rikácsolta: az üzem tevékenysége 185 milliárd forinttal növeli a GDP-t.

Hosszan magasztalta a Kall Kft.-t, hogy „egy ilyen remek eseménnyel ünnepelhetjük az uniós cukorkvóta kimúlását”.

„Reméljük, másfajta kvóták is hamarosan követik a példáját” – tobzódott a VALÓJÁBAN SAJÁT GYÁRA AVATÓJÁN!

Bár az MTI azt írta, hogy „Az üzemet Orbán Viktor mellett a tulajdonosok részéről Kárpáti László és Mészáros Lőrinc indította el ünnepélyesen.”

Már a bevonuló is olyan volt, mint egy sportesesemény éremátadása. Elöl a második helyezett Kárpáti (!), középütt a nyertes Döbrögi, harmadikként a bronzérmes versenyző, a Jó Lőrinc Koma.

A Döbrögi gazdasági birodalom legújabb ékkövének „többségi tulajdonosa” Kárpáti László, a „kisebbségi” pedig az R-kord, illetve a Jó Lőrinc Koma érdekeltségébe tartozó Opus.

 

A nagyjából 45 milliárd forintból megvalósult, zöldmezős beruházást, mint nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházást a qrmány 9,2 milliárd forint közpénnzzel tolta meg. A Jó Lőrinchez köthető MKB és az Eximbank további, mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt tolt a buliba, hitel címén.

A cukorkvóta Döbrögi szerint is Magyarországra nézve katasztrofális volt, „ennek köszönhettük, hogy a rendszerváltás idején még meglévő 12 cukorgyárunkból végül csak egyetlen maradt meg” – hőbörgött az eszement, MINTHA NEKI SEMMI KÖZE NEM LETT VOLNA KÖZE a rendszerváltáshoz, és az azt követő kártételhez!

DE KIMONDOTT EGY A balrad.ru ÁLTAL MINDIG IS HANGOZTATOTT ALAPIGAZSÁGOT IS:

„Erős nemzeti ipar nélkül mindig kiszolgáltatottak leszünk!” (Ettől minden összeröffentett egyből transzba is zuhant!)

Bár a balrad.ru MINDIG GAZDASÁGRÓL beszélt! Ami KÖZÖSSÉGI (állami) TULAJDONÚ, és nem az Új Nemmzetthy Elyth magánvagyona – közpénzből összegründolva.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Újabb leszámolás Maradék-Ukrajnában

Tegnap kora este a Kijevtől alig negyven kilométerre lévő Glevaha falunál ismeretlenek rálőttek egy csecsen házaspár, Adam Oszmajev és Amina Okujeva autójára.

Igazi martalócpárosról van szó ez esetben. Mindketten jeles-neves russzofób brigantik voltak. részüket Donbassz népének gyilkolásából. A „Kijev-2” latorzászlóalj mesterlövészeiként.

A páros nyőstényegyede már garantáltan befejezte ténykedését. A tetthelyen kinyúlt.

A kanegyed Oszmajev 2012 februárjában pokolgépes merényletet készült végrehajtani Vlagyimir Putyin akkori orosz miniszterelnök ellen az elnökválasztás előtt néhány nappal. Akkor letartóztatták, de Kijev nem adta ki Oroszországnak.

Hírek szerint Oszmajeven túlóráznak még mindig a traumatológusok. De jók az esélyei a túlélésre. Csak a lábai bánták a storyt

Jeles majdanovcik voltak amúgy. A MihoMajdan lelkes támogatói. Első vélekedések szerint a vesztüket is ez okozta. Egymás torkának ugrottak a fenevadak.

A latorházaspár a Kijevben a múlt héten megsebzett Moszijcsuk vadkan hívei voltak. Valcman ellenségei.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 31. kedd van. Az év 304. (szökőévben 305. napja a Gergely-naptár szerint.)

Majd meglátjuk milyen pocsék lesz ma az időjárás!

Az évből még 61 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: FARKAS, CSEKE, CSEKŐ, FAJSZ, KRISTÓF, KRISZTOFER, KURD, RODERIK, RODRIGO és VULFIA nevű kedves olvasóit. (Jé! Van közöttük magyaros hangzású is!) 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Október 31-én nagy dolgok estek meg a történelem során:

 

1471 – Hunyadi Mátyás elzálogosítja Sopron városát 10 400 aranyforintért III. Frigyes német-római császárnak.

1517 – Luther Márton Wittenbergben kihirdeti a búcsúcédulával kapcsolatos visszaélésekkel szemben írott 95 tételét; ez a nap a reformáció napja.

1530 – I. Ferdinánd osztrák főherceg hadserege, Wilhelm von Roggendorf gróf parancsoksága alatt megkezdi a Szapolyai János magyar király által védett Buda várának ostromát, miután sikerült bevenniük Esztergomot, Visegrádot és Vácot. Budavár ostroma sikertelenül végződik.

1599 – Báthory András erdélyi fejedelmet a székelyek meggyilkolják Csíkszentdomokos közelében.

1685 – A császári-királyi katonaság elfoglalja Sárospatak várát.

1784 – Erdélyben kirobban a Horea és Cloşca által vezetett magyarellenes oláh felkelés, a század legnagyobb parasztfelkelése.

1916 – I. világháború: A kilencedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadása az osztrák–magyar haderő vonalait két kilométerrel hátranyomja.

1918 – Első világháború: Olaszország és az Osztrák–Magyar Monarchia fegyverszüneti szerződést kötnek Padovában.

1918 – Első világháború: I. Károly császár utasítására az Osztrák–Magyar Monarchia adriai hadiflottáját átadják a zágrábi Délszláv Nemzeti Tanács képviselőinek, a dunai flottát pedig a magyar kormánynak. Az adriai flotta átadásáról szóló megállapodást Horthy Miklós altengernagy, flottaparancsnok írja alá Pólában, a Viribus Unitis csatahajó fedélzetén.

1918 – Budapesten kitör az őszirózsás forradalom, Károlyi Mihály kormányt alakít. Tisza István miniszterelnököt lakásában magyar katonák keresik fel és agyonlövik.

1925 – Reza kán perzsa sahhá kiáltatja ki magát.

1944 – A brit és amerikai légierő támadást intéz Bánréve vasútállomása ellen.

1952 – Az első hidrogénbomba felrobbantása a Marshall-szigeteken.

1954 – Elkezdődik az algériai forradalom Franciaország ellen.

1992 – A római katolikus egyház 359 év után rehabilitálja Galileo Galileit.

1994 – Az első orosz geoszinkron meteorológia műhold, az Elektro–1 pályára állítása.

1999 – A római katolikus és az evangélikus egyház vezetői Augsburgban közös nyilatkozatot írnak alá a megigazulásról, azzal a céllal, hogy véget vessenek az évszázados hitvitának.

Október 31-én történelemformáló személyiségek születtek. Többek között:

1851 – Ilosvay Lajos magyar kémikus († 1936)

1860 – Andrew Volstead amerikai politikus († 1947)

1865 – Feleky Sándor magyar orvos, költő († 1940)

1887 – Csang Kaj-sek kínai politikus, katonatiszt, a Kuomintang parancsnoka († 1975)

1912 – Szentágothai János orvos, anatómus, egyetemi tanár, az MTA tagja († 1994)

1922 – Hegedüs András szociológus, politikus, miniszterelnök († 1999)

1922 – Norodom Szihanouk herceg, 1941–55 és 1993–2004 között Kambodzsa uralkodója király, később Kambodzsa elnöke († 2012)

1929 – Bud Spencer olasz filmrendező, színész, úszó, vízilabdázó († 2016)

1982 – Kunhalmi Ágnes magyar politikus

Ezen a napon persze jelességek is távoztak az élők sorából. Pl:

1599 – Báthory András erdélyi fejedelem (* 1566)

1806 – Kitagava Utamaro japán fametszőmester (* 1753 körül)

1916 – Charles Taze Russell amerikai lelkész, evangéliumhirdető, a Jehova tanúi egyház alapítója (* 1852)

1970 – Szabó Pál magyar író, politikus (* 1893)

1984 – Indira Gandhi indiai politikus, miniszterelnök-asszony, meggyilkolták (* 1917)

2011 – Albert Flórián az egyetlen magyar aranylabdás válogatott labdarúgó (* 1941)

Tudomásunk szerint ma sehol nem lesz nemzeti vagy állami ünnep.

Viszont ma van:

A reformáció napja számos országban

New York’s Village Halloween Felvonulás

Ha hétköznapra esik, akkor a Takarékossági Világnap

Angolszász országokban ezen a napon ünneplik a halloweent

 

 

Szíria

Asztanában ma és holnap kerül megrendezésre a szíriai béketárgyalások névre keresztelt vízgereblyézés hetedik fordulója. Ott van mindenki, aki számít. Oroszország, Irán, Törökország, Szíria és a martalócbandák majd mindegyike, de az ENSZ, Jordánia és az USA megfigyelői is ott legyeskenek.

Az összejövetel miatti örömükben telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz, és Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter. Abban maradtak, hogy majd még beszélnek Szíriáról.

Az orosz diplomácia vezetője iráni kollégájával is beszélt ma telefonon. Mohammad-Javad Zarifrral is megállapodtak, hogy még beszélnek a szíriai dolgokról.

Újabb hullámokat vet a vegyifegyver-ügy.

A SANA hírügynökség megkaparintott egy jelentést, miszerint 2017. október 19-én az amerikai külügyminisztérium elismerte, hogy Idlib latorrezervátumban az „Ahrar Al-Sham” bűnbanda vegyifegyverekkel rendelkezik.

Idlib latorrezervátumban a török csapatok elfoglalták a kialkudott pozícióikat, és kész!-vége. Ők ott be is fejezték a ténykedésüket. Kardigan szultán ugyanis bejelentette: neki igazándiból Afrinra és térségére fáj a foga. A kurdok – elsőső sorban az YPG és a Kurdisztáni Munkáspárt miatt.

Kardigan feje pedig az orosz rendfenntartók miatt fáj. Akik Afrinban és környékén vannak.

A török ​​csapatok stratégiája Szíriában: Az Al-Kaidával Való béke ÉS AZ amerikaiakkal Való koalícióval kapcsolatos háború SDF (kártya) |  Orosz tavasz

A minap Damaszkuszban tárgyalt Aszad elnökkel Alekszandr Lavrentyijev, az orosz államfő Szíria-ügyi megbízottja. Sok minden nem derült ki a tárgyalásaikról, ám még aznap elhangzott a hír, miszerint alkotmánymódosítás is elképzelhető Szíriában.

Politikai elemzők aludtak egyet a dologra, és úgy vélik, hogy megfejtettek egy orosz politikai mestertervet. Alkotmánymódosítás-kurdok-kurd autónómia! Ami ha összejön, komoly saller lenne mind az ankarai maffia, mind pedig Washington kobakjára.

Deir ez-Zor tartományban dúl a kalifátusistairtás. Szír részről. A kormánycsapatok az orosz-szír légipáros közreműködésével latormentesítik a vidéket, míg az amerikaiak az SDF nyakán az utolső kalifátusista bástyát, Abu-Kemal városát szemelték ki maguknak.

Ryan Dillon ezredes be is jelentette, hogy már ki is módolták az ölükbe hulló város „felszabadítását”! Amivel meg kívánják koronázni az „Omar” olajvidék megkaparintását.

Hasakah tartományban az amerikaiak repülőteret építenek. Nem úgy tűnik, hogy komolyan vették Damaszkusz tiltakozását.

Lavrentyijev orosz elnöki megbízott ma azt nyilatkozta az RT-televíziónak, hogy Oroszország minden rendelkezésére álló eszközzel meg fogja akadályozni, hogy az amerikai-izraeli „szent szövetség” Szíria területén konfliktusba keveredjen az iráni miliciákkal. Hogy ez a téma előkerülhetett, az nem egy megnyugtató dolog.

Moszkvában az Állami Duma Védelmi Bizottsága elnöke, Vlagyimir Szamanov vezérezredes bejelentette: Szíriában az orosz fegyveres erők a legfontosabb feladaikat teljesítették. Kifejezte abbéli reményét, hogy még az év végéig a szír kormánycsapatok ELLENŐRZÉSÜK ALÁ VONJÁK SZÍRIA KELETI TERÜLETEIT IS!

Emlékeztetnénk: OROSZORSZÁG A NEMZETKÖZI TERRORIZMUST MEGTESTESÍTŐ ISZLÁM ÁLLAM ÉS CSATOLT RÉSZEI MEGSEMMISÍTÉSÉT VÁLLALTA Szíriában.

Az orosz Kommerszant már arról írt ma, hogy az orosz HM MÉRLEGELI a katonai kontinngens csökkentését. Főként a repülőgépek és helikopterek számának radikális csökkentését.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ámbérék! Ván új kápitaanyunk!

MUNKANÉLKÜLI BELGA EDZŐ VESZI ÁT DÖBRÖGISZTÁN FUTBALLVÁLOGATOTTJÁNAK GARDÍROZÁSÁT

Csányi Sándor az MLSZ által szervezett sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Georges Leekens veszi át a szövetségi kapitányi posztot az ideiglenes kapitánytól, Szélesi Zoltántól. A 68 éves belga szakembernek ez lesz az ötödik válogatott megbízatása, tőle várjuk, hogy kivezesse a válogatottat a részben hazai rendezésű 2020-as Európa-bajnokságra.

Furcsán alakultak az utóbbi hetek a magyar válogatott háza táján. Bár lehetett sejteni, hogy Bernd Storck nem tudja megtartani a posztját, azért a szövetség lekötött két, a későbbiek ismeretében teljesen felesleges barátságos meccset novemberre. Storckot végül elküldték, a Luxemburg és Costa Rica elleni meccseket pedig a kapitány segítője, Szélesi Zoltán kapta meg megbízott kapitányként.

A magyar szövetség az utóbbi hetekben komoly energiákat fordított az új kapitány megtalálására, a pletykákból azonban nehéz volt kibogozni, kik voltak az önjelölt kapitányok, és kiket keresett meg komolyan az MLSZ. Paulo Sousát biztosan felkérték, és valószínűleg szóba került a Honvéddal bajnoki címet szerzett Marco Rossi is, de egyikük sem vállalta a valóba elég hálátlannak tűnő feladatot.

A magyar válogatott csak 2018 szeptemberében játszik legközelebb tétmeccset, az viszont már komoly téttel bír: a 2020-as Európa-bajnokságra, amelynek társrendezője lesz Budapest, még Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint is kötelező kijutnia a válogatottnak (ezt a kijelentését lehet, hogy megbánja még az elnök), így a szövetség olyan edzőt keresett, aki Storckhoz hasonlóan ki tudja hozni a lehető legtöbbet a csapatából.

Nagyon kicsi a merítés

Hogy Georges Leekens mennyire felel meg a kívánalmaknak, azt majd az idő eldönti, annyi azonban kijelenthető, hogy meglepő döntés született. Az éppen munka nélküli edző nem neves szakember – ilyet nem is lett volna könnyű megnyerni a válogatott élére -, nem ismeri a magyar közeget és a magyar játékosokat, és nincs olyan eredménye, ami alapján ő lenne a legalkalmasabb jelölt a kapitányi posztra.

Csányi Sándor nem indult el rossz vonalon, amikor a magyar futballban bravúrnak számító eredményeket elért edzőket (Paulo Sousa, Herczeg András, Marco Rossi) környékezte meg, ám ez a követelmény elég kis merítést kínál, és a fentiek mind nemet mondtak. Innentől kezdve vagy egy ismeretlen külföldi, vagy egy Magyarországon hitelesnek vélt szakember jöhetett szóba. Mivel a munkáját senki nem adja fel a magyar válogatott kedvéért, így a külföldiek közül is csak az éppen munka nélkül állók között lehetett választani, így esett a választás Leekensre.

Mit kell tudni Leeskensről?

A háromszoros belga válogatott Leekens 1984-ben vonult vissza a labdarúgástól, és már abban az évben edzősködni kezdett. Első csapatát, a Cercle Brugest további két alkalommal is edzette pályafutása során, de a belga nagycsapatok (Anderlecht, Club Brugge) mellett hazája több csapatánál is megfordult, némelyiknél többször is. Klubedzőként csak három nem belga csapatnál dolgozott, a Trabzonspornál és a Rodánál egy-egy, az Al-Hilalnál fél évet töltött el.

Első válogatott megbízatását 1997-ben kapta, akkor hazája válogatottját az írek ellen megnyert rájátszás után kivezette a 98-as vébére, ám ott a csoportban ragadt, ezért leváltották. Másodszor 2010-12 között volt szövetségi kapitány, ekkora másodedzője, Marc Wilmots váltotta.

Szövetségi kapitányként irányította még Tunézia és Algéria válogatottjait is, előbbinél remekül rajtolt, az Afrikai Nemzetek Kupáján megnyerte a csoportját, és vitatott körülmények között esett ki a negyeddöntőben, miközben a FIFA-ranglista 22. helyére lépett előre a csapatával. Két évvel később Algériával is kijutott az ANK-ra, de a csoportból nem tudott továbbjutni, ezért leváltották. 2017 elején szóba került a neve a ruandai szövetségnél is, de végül nem rá esett a választás.
(hosszabbítás)

Bal-Rad komm: „…2017 elején szóba került a neve a ruandai szövetségnél is, de végül nem rá esett a választás…”

– Nyilván ott kevesebb a pénz, de nagyobb az elvárás!

Csányi pedig megvillantotta a zsét, és imigyen hízelgett: NÁLUNK A NYUGDÍJASOK KEVESET ADÓZNAK!

Bolond lett volna nem elvállalni! Inkább itt, mint otthon hallgatni felesége őnaccsága házsártolását!

Ráadásul most jók a remények is! Társrendezőként Döbrögisztán football-válogatottja MAJDNEM automatikusan ott lesz a következő kontinensbajnokságon.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com