Alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt feljelentette Sorost, erre őt hívták be a rendőrök
Október közepén jelentette fel Sorost alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás miatt Mirkóczki Ádám. Aki ezzel a tettével…-darázsfészekbe nyúlt.
A jobbikos politikus szerint csak így derülhet ki, hogy igazat beszélnek-e a kormánypárti politikusok a Soros-tervről.
A feljelentés miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőre berendelte Mirkóczkit, írja a Magyar Nemzet.
A nyomozók arra kérték a politikust, mondja el, mit tud az ügyről.
Mirkóczi a lapnak elmondta, hogy a rendőröknek azt mondta, hogy ő maga csak a kormánypárti politikusok megnyilvánulásait ismeri a témában, ezért indítványozta, hogy hallgassák meg a feljelentésében is szereplő Tuzson Bencét, Bakondi Györgyöt, Halász Jánost, Németh Szilárdot, vagy Budai Gyulát.
Bár – szerintünk – a nyomozók megnézhetnék az udvari televíziók valamelyik híradóját is!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!