Boldog belepusztulást!

Nyugdíjak: több mint egymillió ember 100 ezer forintot se kap

Senior woman counting money

A pártok közül van, aki kampányfilmmel, van, aki személyes találkozóval igyekszik megnyerni magának a nyugdíjasokat. Ígéretekből nincs hiány: ha a rendszer egészének megreformálásról óvatosan is beszélnek, emelést, kedvezményeket mindenki ígér.

Eközben azonban a 2,6 millió nyugdíjasból 1,2 milliónyian 100 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak, nem beszélve egy nem is annyira szűk százezres körről, akik sokszor a 28 ezer forintos minimálnyugdíjat se kapják meg. A Heti Napló annak járt utána: mi a baj a magyar nyugdíjrendszerrel, és mit kéne tenni ahhoz, hogy évtizedek múlva is biztos lábakon álljon a rendszer?


(atv)

Bal-Rad komm: A múlt VALÓDI ISMERETE segítséget nyújthatna a jövő alakításához!

Ezt viszont egyik politikai bűnbanda sem meri bevállalni!

Nem merik, hiszen akkor ki kellene mondaniuk: A RENDSZERVÁLTÁSSAL TÖNKRETETTÉK AZ ORSZÁGOT!

A magyar gazdaság szétlopásával, kapcsolati-piaci rendszerének lerombolásával egyszerűen megszüntették a finanszírozói hátterét MINDENNEK!

A teljesen fölkészületlen és fölkészítetlenmagyar társadalomra rázúdították a lehető legvadabb rablókapitalizmust! MÁSFÉL MILLIÓ MAGYARVESZTETTE EL A MUNKAHELYÉT a rendszerváltást közvetlenül követő időszakban!

Ezen iszonyatos tömeg jó részéből kényszervállalkozókat faragtak. Vidéken többnyire őstermelőket. Akik – mondjuk így – értettek a földhöz, de nem értettek a könyveléshez. Ráadásul azt nem tudatták velük, hogy EZ ITT MÁR NEM A MEGSZOKOTT ÉS BEVÁLT SZOCIALIZMUS!

Aligha volt véletlen, hogy a horni Maszop nyerte a második „szabad” választást, a szocializmus visszahozásának burkolt igéretével! Hogy mi lett volna ha a Szadesz bele nem köp a levesbe? – már soha nem fogjuk megtudni!

MAGYARORSZÁGOT A RENDSZERVÁLTÁS TÖNKRE – ÉS GYARMATTÁ TETTE! EGY JÖVŐTLEN ORSZÁGGÁ!

Képtalálat a következőre: „Nyomorgó nyugdíjas-kép”

Akik ezt tették, TUDNIUK KELLETT HOGY AZT TESZIK!

Alapigazság: finanszírozói háttér nélkül semmire sincs pénz!

Tudják ezt a most sorra egymásra igéretlicitálók is!

TUDJA EZT A „NYUGDÍJSZAGÉRTŐ” IS, AKI A BETELEPÍTÉSBEN LÁTJA AZ ÜDVÖSSÉGET!

De azt elhallgatja, hogy az összeszereldék betelepített biorobotállománya legfeljebb a gyarmat lakosságának szinten tartását, és az összeszereldék profitjának előállítását szolgálják csak! Mert azok nem magyar tulajdonúak!

Hosszasan lehetne sorolni a közelgő katasztrófa okait! De egyszerűen már nincs értelme! A probléma KOMPLEX, és megoldása KOMPLEX MEGOLDÁST IGÉNYEL!

Nem véletlen, hogy bűnözőinknek nincsenek programjaik! Csak homályos igérgetések!

Ők maguk is tudják, hogy ez a probléma a jelen társadalmi berendezkedés keretében meg nem oldható! Mint a jelen RENDSZER működtetői és haszonélvezői, nem is akarják a RENDSZERT megváltoztatni! Ennél fogva pedig NEM IS AKARNAK, ÉS NEM IS FOGNAK TENNI a helyzet jobbítása érdekében. Mindösszesen igérgetnek! Mindegyik!

Ettől persze nem fog javulni a helyzet! Sőt! Drámai állapotok fognak hamarosan bekövetkezni!A nyugdíjkassza egyensúlya átmenetileg csak az öregek tömeges kpusztulásával lesz fenntartható! Hihetetlen mérvű tragédia előtt állunk!

LENNE UGYANAKKOR MEGOLDÁS, DE…!

Ahhoz RENDSZERVÁLTÁSRA, SZOCIALIZMUSRA, EGY ÚJ ORSZÁG FELÉPÍTÉSÉRE LENNE SZÜKSÉG!

Ami hosszú idő, és sok kín! Ráadásul NINCS KIKKEL EGY ÚJ ORSZÁGOT felépíteni! És itt lehetne ismét hosszan sorolni az ismert okokat, gátló tényezőket.

Annak meg megint nem sok értelme van, hogy azt emlegessük: „hej ha visszamehetnénk az időben harminc évet, nem úgy cselekednénk!”

PEDIG HA LENNE KÜLSŐ SEGÍTSÉG, AKKOR „VISSZA KELL MENNÜNK AZ IDŐBEN”! Legalább kétszer harminc esztendőt! És újrakezdeni!

DE KIKKEL? Cigányokkal? Drogosokkal? Deviáns yuppikkal? Kivénhedt – reszketeg öregekkel?

Bizony feleim, elértünk a bot végéhez!

Beérett a rendszerváltás „gyümölcse”!

Mi plántáltuk el, mi nevelgettük! Hát akkor együk is meg! Boldog belepusztulást! Megérdemeljük!

MEGÉRTE? EZT AKARTAD? EZT AKARTUK?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

MELÓSOKAT a parlamentbe!-meghívásos alapon

Tállai András a parlament lépcsőjének Méltóságos Ura

Kapcsolódó kép

Má’ megist gyünnek?

Tállai Benzinárcsökkentő Andrást két dologgal biztosan nem lehet megvádolni.

-Kerüli a kampányfotózásokat.

-Kerüli a kampánytalálkozásokat a választópolgáraival.

De mit lehet tenni, ha egyéb elfoglaltságai (államtitkárság, NAV-vezetése) miatt csak a hét három napján tudja járni a választókerületét? Hát a választókat kell elvinni a Méltóságos Úrhoz egyenesen az Ország Házába.

És ha Tállai András le akarja nyűgözni a választóit, akkor nem lehet megállítani.
Ahogy ő maga fogalmaz: „A kormányzatban rám bízott feladatok ellenére a legfontosabb mégis az, hogy Önökért és választókerületünk fejlődéséért legjobb tudásom szerint mindent megtegyek!”

A Borsod megyei 7-es számú választókerületbe 54 település tartozik. A Tállai Tours szeptemberben indult, a képviselő, államtitkár, NAV-vezér, fociklubelnök a Facebook-oldala alapján szeptember 4-én fogadta az első megutaztatott csoportot.

Látogatást tettek az Országházban Igrici település érdeklődő lakosai. A Világörökség részét képező épület nevezetességeinek megtekintése után üdvözölhettem őket.Fotó: PETER MUNKACSI

Az igriciek a különjárattá alakított iskolabusszal jöttek:

És azóta sincs megállás.
Nemesbikk településről érkeztek ma az Országházba. Az épület legszebb helyiségeinek látogatása és az érdekességekkel teli idegenvezetést követően váltottunk egy pár szót a megjelentekkel.”Fotó: Tállai András/Facebook
„Látogatócsoport Hejőszalontáról. Választókerületem kis településéről az érdeklődők az őszi ülésszak első ülésének napján érkeztek, így egy mozgalmas napon tapasztalhatták meg az Országház-látogatás élményét!” Fotó: Tállai András/Facebook
„Ároktő községből érkeztek vendégeim akik felejthetetlen élményekkel gazdagodtak az idegenvezetés alatt, míg végigjárták az Országház épületét.”Fotó: Tállai András/Facebook
„A mai, munkával teli napon érkeztek Hejőkeresztúr lakosai az Országházba. Elmondásuk szerint nagyon tetszett nekik az impozáns épület és érdekes információkkal gazdagodtak az idegenvezetés alkalmával!”Fotó: Tállai András/Facebook
„2011-ben a Világörökség részének választott épületben láttam ma vendégül Tiszadorogma lakóit, akikkel a látogatás alkalmával találkoztam pár szó erejéig és egy közös képet is készítettünk.” Fotó: Tállai András/Facebook
„Egy kis időre átvettem az idegenvezető szerepét és meséltem első parlamenti élményeimről vendégeimnek, akik ma Muhi településről érkeztek.”Fotó: Tállai András/Facebook
Szakáld településről fogadtam vendégeket. Lassan 20 éves képviselői múlttal a hátam mögött, a mai napig jól esik, amikor meglátogatnak választókerületem lakói az Országházban.”Fotó: Tállai András/Facebook
„Látogatók Hejőbábáról. A tárlatvezetésen résztvevők a nevezetességek megtekintése mellett a mai plenáris ülés alkalmával betekintést nyerhettek az Országgyűlés munkájába.”Fotó: Tállai András/Facebook
„Sok Országházban jártam már, de a magyar a legszebb! A sajóládi vendégeimmel érkező ifjú úriember nagyon élvezte a mai napot és mosollyal az arcán nézte végig a szebbnél-szebb termeket, folyosókat.”Fotó: Tállai András/Facebook
„A kormányzatban rám bízott feladatok ellenére a legfontosabb mégis az, hogy Önökért és választókerületünk fejlődéséért legjobb tudásom szerint mindent megtegyek! Köszönöm a sajóhídvégieknek a látogatást!”Fotó: Tállai András/Facebook
„Az Emőd városából érkezők is csodájára jártak Országházunk szépségének. A mai napig büszkeséggel tölt el, hogy ebben az épületben képviselhetem Önöket!”Fotó:Tállai András/Facebook
„A Tiszatarjánból érkező vendégeimmel egyetértettünk abban, hogy az országon és településükön is egyre jobban meglátszik a kemény munka gyümölcse.”Fotó: Tállai András/Facebook
„Ároktői aktivistákat láttam vendégül, akikkel együtt készen állunk az elkövetkezendő hónapok feladatainak elvégzésére!”Fotó: Tállai András/Facebook
„A mai délutánon Bogács község lakói is bepillantást nyerhettek egy dolgos parlamenti hétköznapomba. Köszönöm, hogy eljöttek és remélem jól érezték magukat!”Fotó: Tállai András/Facebook
«A geleji csoport „személyében” egy olyan fiatal és aktív közösség látogatott ma meg, akik idejüket nem sajnálva készek közösen megdolgozni térségünk sikeréért!»Fotó:Tállai András/Facebook
„Az Országház egyik ékkövének tartott helyiségében, a díszlépcsőházban fogadtam a Mezőcsátról érkező vendégeimet, akik közül többen először tekinthették meg az épületet.”Fotó: Tállai András/Facebook
„Munkahelyemen látogattak meg Mezőkövesd érdeklődő lakosai. Mezőkövesd az idősebbek és fiatalok számára is egyre élhetőbb várossá fejlődött az elmúlt években. Büszkén képviselem a várost és választókerületem minden települését az ország házában!”Fotó: Tállai András/Facebook
„Adóügyekért felelős államtitkári feladataim szerves része a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselete az azonnali kérdések órájában, amit ma a hejőpapi vendégeim testközelből tapasztalhattak meg.”Fotó: Tállai András/Facebook
„Kabinetülés közepette fogadtam a répáshutai és bükkszentkereszti vendégeimet, akiket a túra alkalmával elkápráztatott az Országház szépsége és hangulata.”Fotó:Tállai András/Facebook
„A parlamenti személyes élményeimmel színesítettem a hejőkürtiek mai látogatását, akik közül többen először jártak az Országházban.” Fotó: Tállai András/Facebook
„A Szent Korona és a koronázási jelvények Magyarország történelmének jeles ereklyéi. Ezen jelképek társaságában egyetértettünk a tibolddaróciakkal abban, hogy közös kötelességünk magyarságunk ápolása és nemzetünk védelme.”Fotó: Tállai András/Facebook
„Egerlövő településéről minden korosztály képviseltette magát a mai országházi látogatáson. Remélem jól érezték magukat és felejthetetlen élményekkel térnek haza!”Fotó: Tállai András/Facebook
„A ma délutáni vendégeim egy olyan településről érkeztek, amelyről kevesen tudják, hogy egy miniszterelnököt „adott” országunknak. Vatta lakosai a mai napig büszkék arra, hogy az ő kis községükben született Szemere Bertalan, Magyarország második miniszterelnöke.”Fotó: Tállai András/Facebook
„Fidesz aktivisták, önkéntesek és szimpatizánsok látogattak meg munka közben Tiszakesziről és tekintették meg az Országház nevezetes helyiségeit. A 2018-as választás tétje nagy! A siker kulcsa a közösen elvégzett, alázatos munka!”Fotó: Tállai András/Facebook
„Mezőkeresztes és Mezőnyárád településekről érkezőkkel egy kötetlen beszélgetés keretében meséltem parlamenti élményeimről és érintettük az aktuális politikai helyzetet is. Jó utat kívánok és köszönöm, hogy elfogadták a meghívást!”Fotó: Tállai András/Facebook
„Köszönöm a borsodivánkaiaknak, hogy elfogadták meghívásom és találkozhattunk az ország házában!”Fotó: Tállai András/Facebook
„A bükkzsércieket immáron közel 20 éve képviselem az Országházban! Az érdeklődő állampolgárok az épület nevezetességei mellett a karzatról megtekinthették a mai ülésnap egy részét is. Bízom benne, hogy a továbbiakban is méltónak tartanak arra, hogy én képviseljem Önöket és településüket a parlamentben!”Fotó: Tállai András/Facebook
„A Nyékládházáról érkezők közül többen említették, hogy eddig nem látott fejlődés előtt áll településük. Városuk ebben a ciklusban került választókerületembe, így külön öröm volt ezt hallani. Köszönöm, hogy eljöttek!”Fotó: Tállai András/Facebook
„A látogatóközpontban filmes betekintést nyerhettek a kácsi vendégeim az Országház múltjával kapcsolatban, találkozásunkkor pedig én is felelevenítettem pár emléket! Jó utat kívánok és köszönöm, hogy meglátogattak!”Fotó: Tállai András/Facebook
„Népes társaság érkezett meghívásomra ma Mezőkövesdről megtekinteni az Országházat, akikkel a kupolacsarnok előtt készítettünk egy közös képet. A kupolacsarnok érdekessége, hogy ez a Ház mértani és Magyarország szimbolikus középpontja. Remélem szép emlékekkel térnek haza a látogatásról!”Fotó: Tállai András/Facebook
„Nagy az érdeklődés a kácsiak körében a parlamenti munkámmal és látogatással kapcsolatban, ugyanis a tegnapi csoport után ma ismét érkeztek vendégeim Kácsról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást!” Fotó: Tállai András/Facebook

A választókerület 54 településéből precíz tervezéssel 31-ből jöttek már buszok, van, ahonnan többször is. Nemhogy a kampány végére, de Szilveszterre meglesz a tökéletes kör.

Megkérdeztük a Fidesz-frakciót, hogy ki állja a túráztatás költségeit. Azt a választ kaptuk, hogy:

„Minden parlamenti képviselő párthovatartozásra való tekintet nélkül ingyenesen fogadhat látogatókat az Országgyűlésben, a képviselői vendégek esetén a belépés nem jár költségekkel.”

Miután nem volt világos, hogy az utaztatást költségeit ki állja, a képviselő, a párt vagy az Országgyűlés, arra visszakérdeztünk, de még nem kaptunk választ.
Aki részt vett ilyen túrán, az azért tudja, kinek kell hálásnak lenni:


(444)

Bal-Rad komm: Azért nem kis teljesítmény ám ez Busafejtől! Két lopás intézése között még a „társadalmi kapcsolatokat” is ápolgatni!

A gond ezzel csupáncsak annyi, hogy a melósok némelyike CSAK ÍGY látja belülről a cirkuszházzá züllött youdapesti Duna-parti cifra palotát. A többség még így sem!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Precedens teremtődött!

FURCSA ÉS ÉRTELMETLEN KIHALLGATÁS VOLT

Dobrev Klára Facebook oldalán ígéretet tett arra, hogy a tanúkihallgatásán készült jegyzőkönyvet közzéteszi. Betartotta a szavát.

„Nyomozó: Az eljárás adatai szerint az Altus Portfólió Kft. több alkalommal adott 2016, 2017 évben kölcsönt a Humán Operátor Zrt. részére. A fentiek alapján kérem nyilatkozzon ezen kölcsönszerződések tartalmával kapcsolatosan.

Tanú: Kérem, a tanúkihallgatási jegyzőkönyv szó szerinti rögzítését.

Nyomozó: A jegyzőkönyv szó szerint kerül rögzítésre.

Tanú: A kérdés megválaszolása előtt elöljáróban annyit el szeretnék mondani, hogy magát az eljárást egy politikai motiváltságú eljárásnak tartom. Önmagában az, hogy a Fideszes többségű Országgyűlés határozatban dönt egy ember bűnösségéről, a jogállam megcsúfolása. Az, hogy a eljáró hatóságok, a NAV, a felügyeletet gyakorló ügyészég az eljárás során folyamatosan szivárogtat a kormánypárti sajtónak, az baj, az, hogy az idézésről a kormánypárti sajtó hamarabb szerez tudomást, mint én magma, az nagy baj. Az pedig, hogy ezek után sem a nyomozó hatóság, sem az ügyészség szolgálati titoksértés címen még csak vizsgálatot sem indít, az bűn.

Az ügy minden minden érdemi részét ismerve, az Önök rendelkezésére állnak a szerződések, levelezések, gondolom a beszélgetések leiratai is, ezért pontosan tudhatják, hogy a gyanúsítást képező alap ügyhöz érdemi hozzászólni valóm nem tud lenni.

Tanúkihallgatásom egyetlen célját abban látom, hogy a Fidesz kampányának megfelelően a kormánypárti sajtóban többször le lehessen írni, lehessen fényképet készíteni arról, hogy a kormány egyik legádázabb politikai ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségét büntetőüggyel hozzák összefüggésbe. Hogy ebben az eljárásban bárki parancsra, utasításra, vagy saját meggyőződésére vesz részt, azzal csak a saját lelkiismeretének tartozik elszámolni.

(gepnarancs)


Bal-Rad komm: Ennenk a történetnek nem az a lényege, hogy mi is történt valójában. Czeglédy – ügyileg.

Ennek a KIHALLGATÁSNAK PRECEDENS ÉRTÉKE VAN!

A döbrögista horda saját maga állított példát a jövőt illetően.

HA AZ ELSZÁMOLTATÁSRA KERÜL SOR, ASSZONY, GYEREK, CSALÁDTAG, JÓKOMA ÉS CIMBORA ELŐVEHETŐ (előveendő) ÉS ELJÁRÁS ALÁ VONHATÓ (vonandó)!

Nem is hivatkozhatnak „nemtelen” akcióra! ŐK KEZDTÉK!

Ezzel aztán föl is mentettek mindenkit jó előre, aki hasonló dolgot fog cselekedni a jövőben! Egy szavuk nem lehet a saját lábra állottak, a klánok és az udvartartás, az ilyen – olyan nemmzetthy és polgárrhy elythez tartozók vagy oda sorolhatók majdani lefogása és kivallatása miatt.

PRECEDENST TEREMTETTEK!

KÖSZÖNJÜK! ŐSZINTÉN KÖSZÖNJÜK!

Nem lehetnek a jövőben aggályaink már az ártatlanság vélelmének mellőzése miatt sem!

NEM IS LESZ!

Már csak azért sem, mert „EZEK” – párthovatartozástól függetlenül – eleve gonosztevők! A bandavezérektől a haszonlesők és haszonélvezők csesszopóiig bezárólag. Ha lett is volna esetleg lelkiismeretfurdalásunk a jövőben miattuk, ezek után már biztosan nem lesz!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 november 26. vasárnap van. Az év 330. (szökőévben 331. napja a Gergely-naptár szerint.) 

Az évből még 35 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  VIRÁG, ATANÁZ, BERENGÁR, CIKLÁMEN, KONOR,KONRÁD, KURT, LÉNÁRD, LEONÁRD, LEONÁRDA, LEONÁRDÓ, LEONYID, MILOS, PÉTER, PETŐ, SZILVESZTER és VIKTORINA nevű kedves olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

November 26-án nagy dolgok estek meg a történelem során, és születtek meg haltak meg nagy emberek, jelességek.

579 – II. Pelágiusz pápa trónra lép.

1402 – Évreux-i Blanka navarrai infánsnő (1425-től I. Blanka néven Navarra királynője) feleségül megy az I. Mária szicíliai királynő halálával 1401-ben megözvegyült I. (Ifjú) Márton szicíliai királyhoz. Blankát az esküvőt követően még ugyanaznap Palermóban Szicília királynéjává koronázzák.

1523 – VII. Kelemen pápa trónra lép.

1526 – V. Károly német-római császár és spanyol király levélben biztosítja a magyar rendeket, hogy az országot megvédi a török ellen.

1630 – A segesvári országgyűlés I. Rákóczi Györgyöt erdélyi fejedelemmé választja.

1677 – Kassát a császári csapatok elfoglalják és a vezetőket kegyetlenül kivégzik.

1924 – Kikiáltják a Mongol Népköztársaságot.

1941 – Megindul Pearl Harbor felé az 1. japán légiflotta.

1941 – Theodore Roosevelt bevezeti a Hálaadás ünnepét.

1942 – megalakul a „Jugoszlávia Népi Felszabadításának Antifasiszta Népgyűlése” Josip Broz Tito vezetésével.

1948 – A magyar országgyűlés elfogadja a nők egyenjogúsításáról szóló törvényt.

1959 – Az ENSZ közgyűlése ismét napirendre tűzi a „magyar kérdést”.

1973 – Megkezdi a termelést az Ajkai Timföldgyár.

1989 – A „négy igenes” népszavazás Magyarországon.

November 26-án többek között olyan történelmi jelességek születtek, mint:

1809 – Földváry Sándor magyar honvéd ezredes († 1868)
1809 – Földváry Károly magyar honvéd ezredes († 1883)

1928 – Sándor Károly (Csikar) magyar labdarúgó, az Aranycsapat tagja († 2014)

1951 – Cicciolina (eredetileg Staller Ilona) magyar származású olasz pornó-színésznő, politikus, képviselő

Ezen a napon ismert személyiségek IS meghaltak. Igy többek között:

399 – Sziriciusz pápa (* 334 körül)

1634 – Alvinczi Péter református lelkész, hitvitázó, Pázmány Péter egyik legnagyobb ellenfele (* 1570)

2006 – Ugrai Ferenc katonatiszt, volt vezérkari főnök (* 1922)

 

Ma Mongóliában ünneplik a népköztársaság kikiáltásának 93. évfordulóját

Indiában az Alkotmány Napja miatt van állami ünnep.

A katolikus keresztények Guzzolini Szent Szilveszter itáliai apát, a szilvesztrinus bencés kongregáció alapítójának emléknapját tartják.

Szíria

A hét végére lecsitultak a Szíriát övező diplomáciai randevúhullámok. A legújabb történés mindössze annyi etekintetben, hogy Staffan de Mistura ENSZ „főszírista” hirtelen kezdte úgy érezni, hogy kiéneklik a szájából a sajtot.

Így aztán bejelentkezett ő is a szocsi Szír Nemzeti Párbeszéd Kongresszusra. Hátha ott még tud valamit kavarni. Bár továbbra is a genfi összeröffenetet tekinti kulcsmomentumnak. Ezen hitében erősítette őt az EU „külügyminisztere” Federica Mogherini is.

A szíriai csatatereken pedig csordogál a háború.

Tegnap megint volt egy kis „hattyújárás” kalifátusistáék fölött. A szokásos módon zajlott minden. Rotyog az Abu-Kemal katlan főzete.

Nem tartozik szorosan a szíriai történések keretébe a következő hír, de szír ihletésű.

A szíriai eredményeket látva – és az amerikai pofátlanságba beleunva – Omar al-Bashir szudáni elnök fölvetette Vlagyimir Putyinnak: nem-e lenne kedve Oroszországnak néhány szudáni bázist csinálni.

Lenne. Franc Klincevics az orosz Föderációs Tanács Védelmi Bizottsága elnöke mai nyilatkozata alapján Khartoum bizakodhat. Klincevics szerint ugyanis néhány szudáni orosz katonai bázis még éppen beleférne Oroszország elképzeléseibe.

Kevésbé a világ legbékeszeretőbb államának elgondolásaiba. Azt már meg sem említve, hogy a hír hallatán Londonban May Rézi hisztizni kezdett! Ő megmondta: támad a Medve! (Igaz ellenkező iránybe irányba mint London! – de nem számít az!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hát csak -50 fok van! Nyomás a suliba büdös kölkök!

Oroszország szibériai részén található Ojmjakon. Egy 500 lelkes falu. Tán az egész Föld egyik leghidegebb, állandóan lakott települése. Valahol félúton Csukotka és Birobidzsan között!

Tegnapelőtt reggel a hőmérő -50 fokot mutatott. CSAK! Az iskolás nebulók nagy bánatára. Merthogy a helyi önkormányzat szerint ilyen „enyhe időben” éppen jó dolog elsétálni az iskolába. Mínusz 52 fok az már azért hőzósabb! Ha annyit mutat a hőmérő, akkor iskolai szünet van. Mínusz ötvennél menni kell! – mese nincs! Bár a húst akkor már – vagy valamivel korábban – berakják a hűtőbe. Nehogy megfagyjon.

Nem úgy mint a régiós fővárosban, Irkutszkban! Ott már mínusz negyvennél sem kell suliba menni!

Ojmjakon egy völgyben fekszik, ahol össze tud gyűlni a hideg levegő. Egy 2016. decemberi -71,1 fokkal itt mérték az északi féltekén valaha feljegyzett legalacsonyabb hőmérsékletet. Amióta feljegyzik az adatokat, a Földön egy helyen rögzítettek alacsonyabb hőmérsékletet: -89,2 fokot az antarktiszi Vosztok kutatóállomáson.

De ne felejtsük el, hogy Ojmjakon egy állandóan lakott település.

A novemberi átlaghőmérséklet itt -35,2 fok, a legdurvább feljegyzett hideg pedig -58,5 fok volt. Október 25. és március 17. között még soha nem volt fagypont felett a hőmérséklet, a rövid nyár viszont egészen forró is lehet, harminc pluszos napokkal.

Emiatt az egész világon itt az egyik legnagyobb a hőingadozás, 102,3 fokkal.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A dögkeselyűk gyászéneke

A magyarság többet tapasztalt a szovjet uralmi modell exportjáról, mint bárki más

Nemzetközi konferenciát tartottak pénteken Budapesten, a Parlamentben Sztálin árnyékában – A szovjet modell exportja Kelet-Közép-Európába címmel.

A tudományos tanácskozást a szervezők nevében Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „nem a nagy honvédő háború iszonyatos borzalmait, szenvedéseit átélő szovjet emberek érthető dühe” döntötte el 1945 után fél évszázadra Magyarország térségének berendezkedését, hanem „egy közel három évtizedes gyakorlatban edzett terrorgépezet”.

Feltette a kérdést: a bolsevik vezérkarnak volt-e egyáltalán dilemmája, hogy milyen formában fogják berendezni Közép-Európát? Előre eltervezetten cinikus hatalmi és ideológiai játéktér volt? Az igazgató szerint a közép-európai országok egységes sorsa arra bizonyíték, hogy nem a vezérkarnak nem nagyon voltak dilemmái.

Bellavics után a rendezvény fővédnőke, Kövér László is köszöntőt tartott. Azt mondta, a közép-kelet-európai sorstársaihoz képest Magyarországnak sajnos többlettapasztalatai vannak a szovjet uralmi modell exportjáról, mert míg az másutt csak 1945 után bontakozott ki, a magyarok már 1919. március 21. és augusztus 1. között, az úgynevezett Tanácsköztársaság idején megtapasztalhatták a bolsevik gondolat államhatalmi megtestesülését. Úgy fogalmazott, a szovjet exportőrök magyarországi ügynökei már 1918. november 4-én létrehozták a Kommunisták Magyarországi Pártját egy moszkvai szállodában, megválasztották a központi bizottságot, és döntöttek arról, hogy mindenben alávetik magukat az oroszországi kommunistáknak. Ezt követően a központi bizottság tagjaivá vált magyarországi ügynökök visszatértek Magyarországra, és 1918. november 24-én – azaz éppen 99 évvel ezelőtt – egy budapesti lakásban is kimondták a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulását.

Az Országgyűlés elnöke szerint külön konferencia tárgyát képezhetné annak vizsgálata, hogy a szovjet bolsevisták mintegy tucatnyi magyarországi ügynöke, a későbbiekben körülbelül ezer erőszakszervezeti különítményessel kiegészülve miként tudta négy hónappal később magához ragadni és csaknem négy hónapig bitorolni az állami főhatalmat. Kövér László a Tanácsköztársaságot Magyarországot tragikus következményekkel sújtó bolsevik politikai exportterméknek nevezte.

A történettudománynak köszönhetően már meglehetősen jól ismert az a geopolitikai valóság, amely a második világháború után a szovjet kommunizmus fennhatósága alá taszította Kelet-Közép-Európát és tudható, hogy a térségben 1945 után három évnél rövidebb idő alatt láncreakciószerűen épült fel, majd több mint negyven év múlva dominószerűen omlott össze a szovjet uralmi modell – közölte Kövér László.

A házelnök szerint a 20. század második felében elkezdett felborulni az egyensúly a közérdeken nyugvó, demokratikus legitimációval rendelkező közhatalmak, az államok és a magánérdekeken nyugvó, demokratikus legitimációval nem rendelkező magánhatalmak között. Napjainkban a közhatalmak erőforrásai csökkennek, míg a magánhatalmak erőforrásai nőnek. A globális fejlődés költségeit jobbára az előbbiek, míg nyereségeit az utóbbiak könyvelik el – tette hozzá.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte: míg a 20. században jellemzően a közhatalmak igyekeztek exportálni az uralmi modelljüket, ma már a magánhatalmak érdekeit kiszolgálni hivatott – úgynevezett – demokráciák elengedhetetlen alkotóelemeinek minősített intézményi megoldások exportja zajlik.
(valasz)

Bal-Rad komm: „…nem a nagy honvédő háború iszonyatos borzalmait, szenvedéseit átélő szovjet emberek érthető dühe” döntötte el 1945 után fél évszázadra Magyarország térségének berendezkedését, hanem…”

– Hanem az, hogy ODAMENTÜNK! „ODA”! Nem titkolt pusztító szándékkal! Pedig a fene sem hívott bennünket, és a fene sem küldött oda bennünket. Mégis mentünk, az elvakult düh által vezérelve. Bolsevikieket pusztítani!

A dolog balul ütött ki! És hát mint tudjuk, a győztesnek nincs bírája! MI MÉGIS BÍRÁLUNK!

Mi?

Egy fenét MI! „ŐK” bírálnak! A „kommunizmus korszaka” utáni, vámszedő hitvány gazemberek! Akik most pajzsra emelik a balul kiütött kaland értelmi szerzőit. Meg nem említve, hogy ŐK A FELELŐSEK a „málenkij robotra” erhurcoltakért! Mert ugy otta másik történelemfilozófiai alaptétel: JAJ A LEGYŐZÖTTNEK!

Márpedig a kaland végén MI LETTÜNK a legyőzöttek! De hát az okozók azok mostanság dícséretes magyah nagyságok!

Hogy aztán miként keveredik az alaptémába a Szovjetunió társadalmi rendjének döbrögisztáni kritikája? – no az rejtély. Azazhogy nemis az. Inkább afféle szerecsenmosdatás.

Na abban jók vagyunk!

Az persze végképp talány, hogy Kövér Cirkuszigazgató agymenésébe miként keveredett be egy 133 napos Tanácsköztársaság históriája. Bár ez is betudható a szerecsenmosdatásba!

A II. világháború Németországon kívüli MÁSIK vesztes országaként járhattunk volna rosszabbul is. Területileg is, meg szociálisan is. Ahhoz képest elég jól jöttünk ki belőle. Egészen 1989-ig jól el voltunkmi itt a kommunista rémuralom alatt! A terrorista Szovjetunió segítségével.

Mint úgy általában a Szovjetunió népei.

Aztán…

Aztán minden úgy történt, ahogyan azt Kövér Ökör Cirkuszigazgató felbőgte.

„…a 20. században jellemzően a közhatalmak igyekeztek exportálni az uralmi modelljüket, ma már a magánhatalmak érdekeit kiszolgálni hivatott – úgynevezett – demokráciák elengedhetetlen alkotóelemeinek minősített intézményi megoldások exportja zajlik.”

– Bizony! Tákolmányosítás, rabolgatás, fosztogatás!

Ha cinikusak akarnánk lenni, akkor föltennénk a kérdést: KIK IS A „KOMMUNISTA TERROR” NYERTESEI?

De ha még cinikusabbak akarnánk lenni, akkor most elkezdenénk fölsorolni!

Döbrögivel kezdhetnénk is a névsort! Kövér Ökör is ott lenne az élbolyban!

De hát se hely, se idő a fölsorolásra! Majd! A Népbíróság MAJD megteszi!

A hazától távol szenvedettekre, meghaltakra pedig részvéttel gondolunk!

Hozzátartozóik figyelmébe pedig ajánljuk az OKOZÓK és a mostanság bérsíránkozók személyét!

Undorító, mocskos egy népség! Hullagyártók, hullarablók, halottgyalázó pribékhorda!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Igor Plotnyickij tegnap esti lemondását követően az LNR legszűkebb körű politikai vezetése megkérte Leonyid Paszecsnyik állambiztonsági minisztert, hogy a Népi Tanács döntéséig vállalja be az államfői teendők ellátását is. Bevállalta.

Megköszönte Plotnyickij eddigi áldozatos munkáját, méltatta érdemeit, sajnálta betegsége miatt, és mielőbbi felépülést kívánt Igor Plotnyickijnak.

Aztán a Luganszki Népköztársaság Népi Tanácsa TELJES LÉTSZÁMBAN (38 fő) összegyűltek Luganszkban, és megtárgyalták Igor Plotnyickij államfő tegnap este Vlagyimir Gyegtyarjenko tanácselnökhöz eljuttatott írásos lemondását államfői és minden egyéb tisztéről.

„Tekintettel arra, hogy elnöki hivatali teendőim és egyéb megbízatásaim gyakorlását megrendült egészségi állapotom miatt nem vagyok képes maradéktalanul ellátni” – írta Plotnyickij Gyegtyarjenko tanácselnöknek.

A Népi Tanács tagjai „mélyen megrendültek” Plotnyickij rossz egészségi állapotának hallatán, és mást nem tehetvén, akceptálták lemondó „kérelmét”. Majd gyorsan és határozottan módosították a Luganszki Népköztársaság Alkotmányának 62. cikkelyét. Ezt követően pedig – mivelhogy a módosítás immár lehetővé tette – egyhangúlag az LNR ideiglenes államfőjévé választották Leonyid Ivanovics Paszecsnyik elvtársat, aki eddig a népköztársaság Állambiztonsági Minisztériuma első embere volt. Leonyid I. Paszecsnyik a megbízást elfogadta, és le is tette a hivatali esküt.

Megbízatása ideiglenes jellegű, és a „rendes” választásokig tart.

A Népköztársaság új elnöke „szűzbeszédében” kifejtette, hogy az ő elnökösködése ideje alatt is ugyanazok a politikai és gazdasági prioritások, amik eddig voltak. A minszki megállapodások betartása is roppant fontos. Rögvest meg is bízta Vlagyiszlav Gyejnyát, hogy az eddigiekhez hasonló intentitással képviselje az LNR – t Minszkben.

Alekszandr Zaharcsenko a DNR elnöke elsőként gratulált a nehéz feladatra vállalkozó kollégájának az elnöki cím elnyeréséhez.

Aligha az új elnök beiktatását hivatott köszönteni a ma délelőtt Luganszk központjában egy kézigránátot a járókelők közé dobó valaki.

Három nő súlyosan megsebesült. Őket kórházban ápolják. A gránáthajigáló után kutatás indult.

A luganszki belpolitikai események nem befolyásolják persze a valcmani ordashad ostromtevékenységét. Még a súlyos veszteségek sem tántorítják el őket.

Még a sajátjaik hulláit sem hajlandóak összeszedni. Hiába kaptak lehetőséget a dologra, nem éltek vele. Így aztán a „szakadárok” kénytelenek megtenni. Már csak emberségből is.

Nem térnek haza: az LNR milíciuma elvette a halott VSUshnikov testét, akiket iker testvéreiknek hagytak

Sőt! Andrej Marocsko tájékoztatta a MAMÁT, valahol Volinyban: „az Ön fia meghalt! Most evakuáljuk. Reméljük hamarosan átadhatjuk az ukrán félnek.”

Nem térnek haza: az LNR milíciuma elvette a halott VSUshnikov testét, akiket iker testvéreiknek hagytak

A martalócsebesültek ápolása közben kiderül: AZOK NEM IS HALLOTTAK OLYASMIRŐL, HOGY ISKOLAI TŰZSZÜNET! Nekik senki nem mondta, hogy ne lőjenek!

Így aztán lőnek. Minden kezük ügyébe kerülő tűzszerszámból. Dolgojet (LNR) tegnap is megszórták.

Az LNR-DNR-Ukrán határszakaszon a Szvetlodarsz-íven, Gorlovkánál folyamatosak a harcok.

A DNR délvidéken ma délelőtt a latortüzérség alig fél napos szünet után ismét rázendített Dokucsajevszk ostromára. Persze a környező településeknekis bőven kijut a latorgránátokból.

A „Juzsnodonbasszkaja” szivattyútelep ostroma szinte folyamatos.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

RÉSZLEGES beismerő vallomás

28 éve vagyok ebben a műfajban, de ilyen szintű korrupciót én még nem láttam

A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit.

Többek között ezt is lenyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gémesi György gödöllői polgármester, akinek azért relevánsak a tapasztalatai, mert azon ritka városvezetők közé tartozik, akik már a legelső, 1990-es önkormányzati választáson is nyertek és azóta 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották őket. Gémesi 1989 és 2006 között az MDF-ben politizált, volt a párt elnöke is, majd idén tavasszal Új Kezdet néven pártot alapított, ami az LMP-vel szövetségben tervez indulni a 2018-as választásokon. Íme pár erősebb idézet az interjúból.

– Ma már olyan szinten mosta át az emberek agyát az állandó sorosozás és migránsozás, hogy az már károsan hat. Pedig sokkal nagyobb problémákat is lát az ember, ha kimegy az utcára. (…) A kormány azonban az állandó migránsozással eltereli a figyelmet a mindennapi problémákról, mint az egészségügy, a közoktatás, a fiatalok elvándorlása. A legutolsó téma előbb-utóbb működésképtelenné teszi az országot.

– Lassan 28 éve vagyok ebben a műfajban, de ilyen szintű korrupciót én még nem láttam. A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit. Ha meg netán egy polgármester politikai funkciót vállal, akkor ellehetetlenítik.

– Én azzal lennék elégedett, ha a Fidesznek nem lenne meg az 50 százaléka. Ne dönthessen el mindent egyedül, ne legyen korlátlan hatalma. Legyen koalíciós kényszer, akár jobbra, akár balra, vagy kisebbségi kormányzás. Ezt nem fogják szeretni, és szerintem ez reális cél. Amikor elvesztették a kétharmadot, rögtön visszafogták magukat.

– A Momentum is be fogja látni, hogy egyedül nem megy. Erre kezdenek rájönni.

– A jelölő szervezet az LMP lesz, ezt tudomásul vettük, mert mi vagyunk a fiatalabb párt. Nem kockáztatjuk meg, hogy esetleg 9,9 százalékkal mindent elbukjunk (ha két párt közös listát állít, akkor a parlamentbe jutási küszöb öt helyett tíz százalék). December 2-a után lesz nyilvános, hogy hány Új Kezdet-beli politikus indul majd LMP-s színekben.

– Számomra szimpatikusak Vona Gábor megnyilvánulásai, a centrumhoz való közeledése, de azért ne felejtsük el, hogy ott vannak a Jobbikon belül azok, akik korábban egészen kemény, akár antiszemita, akár rasszista, kirekesztő magatartást tanúsítottak. Számomra a kirekesztés, az antiszemitizmus, a rasszizmus elfogadhatatlan.

– Vidékre nem tud eljutni az információ. Hogyan tudna? A vidéki lapok, regionális televíziók, rádiók kormányközeli kézben vannak. A közösségi médiát inkább a fiatalok használják, az még egy megmaradt csatorna a kommunikációra. De a vidéki többség a köztelevíziót nézi, a Kossuth rádiót hallgatja, ahonnan dől az agymosás. A Hír TV-t, az ATV-t nem lehet fogni. Nem véletlenül koncentrál a Fidesz a nyugdíjasokra.

 A Magyar Nemzetnek adott interjú  teljes egészében itt olvasható.
(444)

Bal-Rad komm: „…A legutolsó téma előbb-utóbb működésképtelenné teszi az országot…”

– Azaz: BEFEJEZNI A 28 ESZTENDEJE ELKEZDETT MŰVET! Közben pedig azt Gémesi sem említi, hogy itt azért a mű faragcsálásakor EGYMÁS KEZÉBE ADTÁK A SZESZÁMOT!

Most megpróbáéják a döbrögista hordára rátolni a felelősséget, az pedig a vajda vezérletével a zsákmányolás kizárólagos jogáért be is vállalja! Abban a biztos tudatban, hogy a totális összeomlás észlelésekor ők már túllesznek árkon-bokron.

Csak azt felejtik ki a kalkulációból, hogy ég alól-föld alól is, ÍGY-VAGY ÚGY! – DE ELŐ LESZNEK KERÍTVE! MINDEGYIK BŰNÖZŐ!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Brutális baleset Szolnokon: három halott

Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A nagy ködben egy kisbusz és egy nagyobb autóbusz ütközött össze nem sokkal háromnegyed hat előtt a 4-es út 99. kilométerénél, a Szent István hídnál – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője.

S. Tóth Anikó elmondta: a karambolban a kisbusz utasai közül hárman meghaltak, két elhunytat a szolnoki tűzoltók feszítővágóval emeltek ki a járműből. Az első információk szerint nyolcan könnyebben, négyen súlyosan megsérültek.
Kardos József, a megyei mentőszolgálat vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy tíznél többen sérültek meg a balesetben.

A Ford Transit előzés közben frontálisan ütközött össze a nagyobb busszal, amelybe aztán hátulról belecsapódott egy személygépkocsi. Utóbbiban senki nem sérült meg – közölte Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A balesetet szenvedett kisbusz román, a nagyobb jármű magyar rendszámú.

Másfél órával korábba – és kb. 20 kilométerrel arrébb – Törökszentmiklós határában volt baleset a 4-esen.

Ott eddig tisztázatlan okból három gépkocsi ütközött össze. A balesetben az elsődleges adatok szerint három fő sérült meg.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com