FURCSA ÉS ÉRTELMETLEN KIHALLGATÁS VOLT
Dobrev Klára Facebook oldalán ígéretet tett arra, hogy a tanúkihallgatásán készült jegyzőkönyvet közzéteszi. Betartotta a szavát.
„Nyomozó: Az eljárás adatai szerint az Altus Portfólió Kft. több alkalommal adott 2016, 2017 évben kölcsönt a Humán Operátor Zrt. részére. A fentiek alapján kérem nyilatkozzon ezen kölcsönszerződések tartalmával kapcsolatosan.
Tanú: Kérem, a tanúkihallgatási jegyzőkönyv szó szerinti rögzítését.
Nyomozó: A jegyzőkönyv szó szerint kerül rögzítésre.
Tanú: A kérdés megválaszolása előtt elöljáróban annyit el szeretnék mondani, hogy magát az eljárást egy politikai motiváltságú eljárásnak tartom. Önmagában az, hogy a Fideszes többségű Országgyűlés határozatban dönt egy ember bűnösségéről, a jogállam megcsúfolása. Az, hogy a eljáró hatóságok, a NAV, a felügyeletet gyakorló ügyészég az eljárás során folyamatosan szivárogtat a kormánypárti sajtónak, az baj, az, hogy az idézésről a kormánypárti sajtó hamarabb szerez tudomást, mint én magma, az nagy baj. Az pedig, hogy ezek után sem a nyomozó hatóság, sem az ügyészség szolgálati titoksértés címen még csak vizsgálatot sem indít, az bűn.
Az ügy minden minden érdemi részét ismerve, az Önök rendelkezésére állnak a szerződések, levelezések, gondolom a beszélgetések leiratai is, ezért pontosan tudhatják, hogy a gyanúsítást képező alap ügyhöz érdemi hozzászólni valóm nem tud lenni.
Tanúkihallgatásom egyetlen célját abban látom, hogy a Fidesz kampányának megfelelően a kormánypárti sajtóban többször le lehessen írni, lehessen fényképet készíteni arról, hogy a kormány egyik legádázabb politikai ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségét büntetőüggyel hozzák összefüggésbe. Hogy ebben az eljárásban bárki parancsra, utasításra, vagy saját meggyőződésére vesz részt, azzal csak a saját lelkiismeretének tartozik elszámolni.
(gepnarancs)
Bal-Rad komm: Ennenk a történetnek nem az a lényege, hogy mi is történt valójában. Czeglédy – ügyileg.
Ennek a KIHALLGATÁSNAK PRECEDENS ÉRTÉKE VAN!
A döbrögista horda saját maga állított példát a jövőt illetően.
HA AZ ELSZÁMOLTATÁSRA KERÜL SOR, ASSZONY, GYEREK, CSALÁDTAG, JÓKOMA ÉS CIMBORA ELŐVEHETŐ (előveendő) ÉS ELJÁRÁS ALÁ VONHATÓ (vonandó)!
Nem is hivatkozhatnak “nemtelen” akcióra! ŐK KEZDTÉK!
Ezzel aztán föl is mentettek mindenkit jó előre, aki hasonló dolgot fog cselekedni a jövőben! Egy szavuk nem lehet a saját lábra állottak, a klánok és az udvartartás, az ilyen – olyan nemmzetthy és polgárrhy elythez tartozók vagy oda sorolhatók majdani lefogása és kivallatása miatt.
PRECEDENST TEREMTETTEK!
KÖSZÖNJÜK! ŐSZINTÉN KÖSZÖNJÜK!
Nem lehetnek a jövőben aggályaink már az ártatlanság vélelmének mellőzése miatt sem!
NEM IS LESZ!
Már csak azért sem, mert “EZEK” – párthovatartozástól függetlenül – eleve gonosztevők! A bandavezérektől a haszonlesők és haszonélvezők csesszopóiig bezárólag. Ha lett is volna esetleg lelkiismeretfurdalásunk a jövőben miattuk, ezek után már biztosan nem lesz!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Precedens? Az már megvolt az 50-es években!
Dobrev Klára Édesapja a Bulgár szolgálatok eembere volt.
A második János Pál merénylet egy fontos tisztje.
Édes Anyja Apro Piroska fekete mágjával számisztikával,és privatizácioval foglalatoskodott.
Férje Gyurcsány Ferenc kirakati bohoc.
Tisztelt Budai kazár klán. Ti is rajta vagytok a nemzetközi bünözö kazárklánok listáján.
Miért vettetek szénbányákat Indonéziában? a magyaroktol lopott pénzeken.
Mugabe sem kerülte el a sorsát ö is rajta volt a nemzetközi bünözöi listán.
Minden tisztelt nemzetközi bünözöi körök.
Most Internacionálé begyüjtésre kerültök.
Üdvözlettel ujvilágrend from Satana.
https://www.youtube.com/watch?v=NrJRXddbJTw
Admin! Nagyvonalakban igazad van, de …
Egy szerződésben megállapodik két cég egy kölcsönről és a kölcsön összegét nem a kölcsönbe vevő cég, hanem a tulajdonosának a számlájára utalják az a számviteli szabályok durva megsértése. Főleg, ha ez az ügylet aztán összefüggésbe kerül egy – egyelőre vélt – bűncselekménnyel. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a könyvelő ezt hogy papírozta le!