A gallok is ünneplik a Győzelem Napját!

Két fontos hívást is lebonyolított az új francia elnök

A dialmas győztes Macron első hivatalos programján hétfőn Hollande-dal együtt részt vesz a II. világháborús Győzelem napi ünnepségen. Az elnökválasztás hivatalos eredményét az alkotmányos tanács jelenti be csütörtökig.

A megválasztott francia elnök telefonon beszélt vasárnap este Angela Merkel német kancellárral, megígérve neki, hogy hamarosan ellátogat Berlinbe, és beszélt Theresa May brit miniszterelnökkel is Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból – közölték különböző források.

Merkellel 10 perces, nagyon szívélyes beszélgetést folytatott Macron – közölte egy meg nem nevezett forrás, aki közel áll a vasárnapi francia elnökválasztás győzteséhez.

Theresa May egyik szóvivője közölte, hogy a brit kormányfő melegen gratulált Macronnak, és kifejezte várakozását leendő közös munkájukkal kapcsolatban egy sor területen, legközelebb a NATO- és a G7-csúcstalálkozókon. May ismét elmondta, hogy hazája – az unióból való kilépése után – erős partneri kapcsolatot szeretne egy biztonságos és gyarapodó Európai Unióval.
(Forrás: HVG)

Bal-Rad komm: „…hétfőn Hollande-dal együtt részt vesz a II. világháborús Győzelem napi ünnepségen…”

-Hm! Milyen jellemző! A kollaboráns gallok is győztek!-és ünneplik a győzelmet…!

Macron máris tíz percig telefonenyelgett a kanzlerinával! Föltételezhető, hogy Junckerrel csak azért nem, mert az hülyére itta magát a diadal megorrintásakor.

Mert nagy diadal ám ez az EU-nak! Egy komoly viharfelhő oszlott el Brüsszel feje fölül.

A Döbrögi által az idei esztendőre megjósolt forradalmak utolsója is elbukott. Az EU-vezérkar mostmár a lengyel renitensekre koncentrálhat teljes erővel. Döbrögi megregulázása csak ujjgyakorlat lesz ennek farvizén. Ha Trump is úgy akarja!

De miért is ne akarná úgy?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Egy ilyen eset után fejlett demokráciában tízezrek lennének az utcán.

Halász Júlia – Szabó László talija kapcsán jutottak eszembe az alábbiak.

Felgyújtanának néhány rendőrautót, és estére az érintett politikusok már le is mondanának.

– De nálunk ilyenek nem lesznek.

Ennek az egyik oka, hogy itt néhány kivételtől eltekintve a sajtó munkatársai a politikusok, bankárok seggét nyalják.

Ők maguk, az újságírók sem állnak ki a pontos és hiteles tájékoztatás mellett.

Ők maguk, a sajtó munkatársai fogadják el, és tevékenyen támogatják a sajtószabadság korlátozását.

Csak néhány példa, amiről tudtak, és valamiért nem tartották fontosnak, hogy tudósítsanak, de ha hasonló események politikai pártokhoz köthetőek, akkor tele vannak vele a híradások:

– Póka Lacit jogerősen felmentették a terroros vádak alól

-Több Sárgapólóst kisebb tettekért, mint Gulyás Márton tartották garázdaság miatt eljárás alatt.

– 20-an álltunk bíróság előtt több esetben, mert ellenálltunk a hatalom önkényének.

– Közveszéllyel fenyegetés miatt ítéltek egyenként 300 óra kényszermunkára több SeVizás ellenállót.

– Zaklatás miatt folyik nyomozás már négy ügyben közel húsz Sárgapólós ellen, mert békésen véleményt nyilvánítanak politikusok, bankvezérek házainál.

– Póka Lacit kitiltották Budapestről, és 17 megyéből, két napra a Gyorskocsiba csukták, mert felhívja a figyelmet a Sevizás kifosztásra.

– több SeVizás ellenálló ült már több napig börtönben, végzett kényszermunkát, mert nem fizette ki a SeVizás ellenállás miatt rárótt büntetéseket.

– SeVizások már négy alkalommal foglalták el a Kúria auláját véleménynyilvánítás miatt.

– Póka Lacit felmentették a bakárkonferenciás vádak alól. Tehát szabad felszólalni, hogy „Hallihó, bakárok!”

– folytathatnánk, és folytatjuk is, azzal, hogy minden eseményről értesítjük a sajtót. Hátha lesz olyan, akik nem csak pártpolitikusok által támogatott akciókról tájékoztatnak.

Ha fenti akciókat valamelyik párt zászlaja, vagy támogatása alatt tettük volna, akkor biztosan nagyobb lett volna a hírverés.

Persze az is igaz, hogy ezen akciók nagy részét egyetlen politikai párt sem vállalta volna fel. Elsősorban nem a keménysége, hanem a témája miatt.

Mert mindegyik politikus, és az újságírók nagyobbik része  a bakárok idomított majmai.

(Póka László)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Miről beszélünk?

Tízszeres fizetés: Külföldi állások közül válogathattak az egészségügyi dolgozók

Külföldi álláslehetőségek közül válogathattak vasárnap az egészségügyben dolgozók a Gellért Hotelben. A Careers in White nevű nemzetközi cég európai és közel-keleti állásokat, elhelyezkedési és beilleszkedési lehetőségeket nyújt az érdeklődőknek. A magyar fizetésekhez képest akár tízszeresét is megkereshetik kint a fiatalok.

Már angolul zajlik némelyik állásinterjú az egészségügyben dolgozóknak szánt állásbörzén, ahol európai és közel-keleti állásajánlatokkal várták a látogatókat. Fogorvosokat, rezidenseket és szakorvosokat várnak több országban is.

A szervező szerint évről évre több fiatal egészségügyis puhatolózik, hogy milyen segítséget kaphatnak a munkaközvetítő cégektől.

A nyelvtudás miatt a legtöbben az angol pultnál álltak sorba. A prospektus szerint Angliában egy kezdő orvos számára az átlagos havi fizetés nagyjából bruttó 850 ezer forint.
(atv)

Bal-Rad komm: MOST AKKOR MIRŐL IS BESZÉLÜNK? Ez az ország a NYITOTT HATÁRAIVAL, és az azokon keresztül szabadon távozható-DE ITT KÉPZETT-FIATALJAINKAT hogyan is tudná itthon tartani?

Az az ország, amelyet ráadásul teljesen fölszámolt és rombadöntött-kifosztott, jövőtlenné tett, és örök időkre eladósított a rendszerváltás ótai politikai rablóelitje!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Elintézték ezt is a’ zoroszok!

Macron győzött a francia elnökválasztáson

Az exit pollok szerint a centrista jelölt szavazatok 66 százalékával győzött a referendumon, és lett Franciaország új elnöke.

A centrista Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen a voksok megközelítőleg 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg az urnazárás után közölt exit poll eredményei szerint.

A centrista Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen a voksok megközelítőleg 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg az urnazárás után közölt exit poll eredményei szerint.

Európa-szerte fokozott érdeklődés követte a franciaországi voksolást, hiszen az ötödik köztársaság megalapítása óta – csaknem 60 éve – ez volt az első alkalom, hogy egyik nagyobb jobbközép vagy balközép párt jelöltje sem jutott be az elnökválasztás második fordulójába.

A 39 éves Emmanuel Macron egy éve hozta létre a magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Indulás!) nevű politikai mozgalmát.
(MTI)

Bal-Rad komm: Elintézték ezt is a’ zoroszok! Hiszen „ők voltak azok, akik meghekkelték” Macron kampánystábjának számítógépeit!

Újfent bebizonyosott az amerikai elnökválasztás után, hogy akit „a zoroszok meghekkelnek”-az kapja a legtöbb szavazatot! Amerikában a Nyőstényördög kapott többet, csak ott a rendszer másként működik.

Fényes hordadiadal Kósavárán

A döbrögista nyerte a debreceni időközi választást

Bejött a papírforma, a Fidesz jelöltje nyerte az egyik debreceni önkormányzati körzet időközi választását. A Jobbik gyengült, a baloldali pártok pedig külön indultak, olyan is lett az eredményük.

Ahogy várható volt, nagy fölénnyel nyerte a Fidesz jelöltje, Türk László a debreceni 6. körzet időközi választását – írta meg az Index. A szavazást azért kellett kiírni, mert a körzet korábbi önkormányzati képviselője januárban meghalt.

A fideszes jelölt 58 százalékot szerzett – alapvetően semmi meglepő nincs ebben, egy masszívan jobboldali város jobbos körzetéről van szó. A kormánypártnál annak mégis különösen örülhetnek a győzelem tényén is túl, hogy az előző választáshoz képest is javítani tudtak az eredményükön fél százalékot, és hogy egy időközin is sokakat el tudtak vinni az urnákhoz.

A második helyre a Jobbik jelöltje jött be, a 16 százalékos eredménye másfél százalékkal gyengébb, mint három éve volt. A baloldal pártjai külön indultak, és az eredményük ennek megfelelően nagyon rossz: egyedül a DK jelöltje került 5 százalék fölé, ő 9,3 százalékot szerzett. Az MSZP 4,97 százalékot kapott. Az Együtt pedig legfeljebb annak örülhet, hogy 3,2 százalékával a 2,8 százalékos LMP-t megverte, de egy helyi civil egyesült mindkettejük elé bekerült. Rajtuk kívül a Magyar Munkáspárt indult, de ők az 1 százalékot sem érték el.
(HVG)

Bal-Rad komm: „…az előző választáshoz képest is javítani tudtak az eredményükön fél százalékot, és hogy egy időközin is sokakat el tudtak vinni az urnákhoz…”

-Ezt a fényes hordadiadalt érdemes annak fényében is vizsgálni, hogy alig két hete egy KOMPLETT DEBRECENI FAMILIA ERŐSZAKOS KILAKOLTATÁSÁTÓL VOLT HANGOS Döbrögisztán. Viszont ez a hangoskodás a RENDSZER DÍCSÉRETE volt a jelek szerint. A hóhér dicsérete!

-Az már csak hab lehet a döbrögisták ünnepi tortáján, hogy az ellenmaffiák miközben sorra kiáltják ki magukat a jövő esztendei „választások” EGYEDÜLI sikervárományosának, rendre beégnek az „EGY A ZÁSZLÓ!-EGY A TÁBOR!”-filozófiával szemben.

Még ma sem bir magával a döbrögista horda!

A döbrögista horda IS megnyilvánult az Anyák Napja alkalmából! Szabályos közleményt adtak ki. Olyan igazi hordás stílusút.

„A kormánypártok az édesanyák mellett állnak és azon dolgozunk, hogy a megbecsülést és a segítséget az év mindennapján és minden élethelyzetben érezzék. A baloldal kormányzása alatt a megszorítások első célpontjai mindig a gyermekes családok és az édesanyák voltak: elvették tőlük a családi adókedvezményt, a hároméves gyest, az otthonteremtési kedvezményeket, bölcsődéket zártak be, és a sorozatos adóemelésekkel megnehezítették számukra a mindennapi megélhetést. Ma az édesanyák számíthatnak a kormányra, a 2018-as költségvetést is úgy terveztük, hogy a családok és a munkából élő édesanyák előrébb tudjanak lépni. A béremeléseknek köszönhetően több százezer család jövedelme nő, már havi 35 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye.”

Még ezen alkalomból sem képesek fölülemelkedni a politikának nevezett ámokfutásukon.

Szíria

Tegnap az orosz hadsereg vezérkari főnökét-Vlagyimir Geraszimovot-zaklatta telefonon amerikai kollégája. Joseph Dunford az amerikaiak és szövetségeseik számára Szíria fölött elrendelt repülési tilalom miatt hívta fel Geraszimov altábornagyot.

Dunford amiatt érdeklődött, hogy miféle tartalommal bir ez a tilalom. Geraszimov elmondta neki, hogy klikkeljen rá az interneten is föllelhető memorandumra, és abból mindent megtudhat.

Az amerikai generális végig azt hangoztatta, hogy az ő leghőbb vágyuk a rémkalifátus, az an-Nuszra és csatolt szerveik elleni lelkes harc.

Geraszimov biztosította amerikai „partnerét”, hogy ezen törekvésükben az égvilágon senki nem fogja őket gátolni. Az Eufráteszig megtehetik. Addig repkedhetnek.

Aztán majd…-az eredményeket elemezve meglátják a jövőbeni tennivalókat.

Északkelet-Homsz nincs a „deeszkalációs” zónába sorolva. Ott megengedett, sőt ösztönzött dolog a latorvadászat. A szír hadsereg gyakorolja is rendesen.

Hama tartomány északi fertálya is a latormentesítés terepévé lett meghagyva. Az an-Nuszra horda már bánja a döntést. Tegnap késő délutánra elverték őket a kormánycsapatok Zalakiyat városától. Azt vették ugyanis a fejükbe a martalócok, hogy beveszik a várost. Rossz ötlet volt.

Ráadásul most kereshetnek vagy választhatnak maguknak latorfőnököt is. Mindjárt négyet is.

Deir ez-Zornál a közeli véget megorrintó rémkalifátusisták ismét rászánták magukat egy offenzíva-félére! Hülye gondolat volt! Mire a hadsereg elindítja a valódi offenzívát, „félő” hogy nem lesz kit támadniuk.

Bár Daraa-tartomány besorolást nyert a deeszkalizációs zónák közé, az ott tanyázó „szabad szírek” ennyivel nem érték be. Fájt a foguk Khirbet Ghazaleh városára, amelyben kormánycsapatok állomásoznak. Bele is vásott a „szabad szírek” foga a vágyakozásba. Annyira, hogy nagyon sok fűbe is harapott, de vágyaik nem teljesültek.

Öt robbanás történt ma délelőtt Suwayda város autóbusz-pályaudvarán. Pontos számokat még nem tudni, de sok lehet a halott.

Időben szóltunk!

Kiállt a sajtószakma a 444.hu meghurcolt tudósítója mellett

Közleményben vállalt szolidaritást négy országos sajtószakmai szervezet a 444. hu vegzált tudósítójával.

Halász Júliát csütörtökön fideszes szervezők rángattak ki egy nyilvános kormányzati fórumról, Szabó László, az újbudai önkormányzat fideszes frakcióvezető-helyettese karjánál fogva cipelte ki Halászt az eseményről, az utcán elvette a nő telefonját, és kitörölte a fórumon készült fényképeket.

Szombaton szerkesztőségünk is jelezte: szolidaritást vállalunk a meghurcolt tudósítóval.

„Ami Halász Júliával történt, korábban nem volt elképzelhető, mára ez a hozzáállás mégis egy sorozat része lett. A sajtó munkatársai elleni erőszak nem csak az egyéni újságírónak fáj, hanem minden polgárnak. Ugyan nem minket lökdöstek le tegnap a lépcsőn, de mindannyiunknak rosszabb lesz attól, ha a sajtó nem végezheti a feladatát szabadon és félelemmentesen” – figyelmeztet közös levelében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Főszerkesztők Fóruma, a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete.

A hazai sajtószakmai szervezetek felháborítónak és jogsértőnek tartják az atrocitást, azt, hogy az újságírókat rendszeresen zárják ki nyilvános eseményekről, kérdéseiket pedig állami intézmények bojkottálják.

„Ez elfogadhatatlan. Az erőszak ugyanakkor az egyénen és az újságírószakmán keresztül a széles körű, hiteles tájékoztatás és tájékozódás lehetőségét veszélyezteti, a társadalom működését támadja. Az Alaptörvény és a médiatörvény különleges védelemben részesíti a munkáját végző újságírót, a közhatalom képviselőit pedig együttműködésre kötelezi a sajtó képviselőivel” – olvasható a közleményben. Az aláírók emlékeztetnek rá:

„nyilvános eseményen a kiküldött újságírónak joga van jelen lenni, kép- és hangfelvételt készíteni. Ebben őt jogszerűen nem lehet megakadályozni, mindaddig, amíg ő maga jogszerűen végzi munkáját. A hatályos polgári törvénykönyv szerint nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez, ahogy azt is szabadon megválaszthatja az újságíró, hogy a közlésnek milyen formáját, a tudósításnak milyen technikáját preferálja.”

A szervezetek jelezték, a továbbiakban minden hasonló esetben a jog eszközeivel fogunk fellépni a jogsértést elkövető személyek ellen. Az újságíróknak pedig képzést szerveznek az ilyen helyzetekben követendő viselkedésről és a rendelkezésükre álló lehetőségekről.
(mno)

Bal-Rad komm: Döbrögisztánban-tákolmányilag-demokrácia van. Polgári! Meg sajtószabadság van! Ahol a döbrögista horda szolgálatába szegődött vagy kényszerített lakájmédia szabadon hirdetheti a vajda és bandája dicső tetteit, hintheti az igét!

Meg is teszi!-fölöttébb buzgón. Nem is járnak rosszul! Anyagilag. A hordamédia számára etika, morál, erkölcs nem létezik!

Mert miközben POLGÁRI DEMOKRÁCIÁRÓL papol a horda – már-már totális diktatúrát gyakorol.

Persze csak azt teszik amihez értenek, és amit előszeretettel művelnek! Hazudnak és lopnak!

Az erőszak ezidáig nem került előadásra részükről. Most is csak lazán! De nekifogtak! Valamikor ezt is el kell kezdeni. Elkezdték hát. Most kicsiben. Egyelőre csak így! Ha a finomabb eszközökkel nem megy a megregulázás, vannak keményebb módszereik is!

Lám-Lám!

Hogy miként volt?-hogyan volt? Elmondója válogatja! DE VALAMI VOLT! Ez a lényeg! Valami olyasmi, aminek nem lett volna szabad megtörténnie!

Ha demokráciában létezünk, akkor tessék úgy viselkedni! Valóban!

Az erőszak a diktatúra eszköze! Persze diktatúrából is van legalább kétféle!

Van a harács diktatúrája! EZ MOST VAN!

És van a népi diktatúra! AZ PEDIG MAJD LESZ!

A harács diktatúrája KI FOGJA TERMELNI A NÉP DIKTATÚRÁJÁT!

FIJÚG! JÓL VIGYÁZZATOK! ÁTLÉPTETEK EGY HATÁRT! A MAGATOK ÁLTAL KIJELÖLT HATÁRT LÉPTÉTEK ÁT!

A FELELŐSSÉG A TIÉTEK!

NEM MONDHATJÁTOK, HOGY SENKI NEM SZÓLT! MI SZÓLTUNK! IDŐBEN!

Nekünk a kérés nagy szégyen, de…

Tisztelt Bal-Rad olvasók!

Működik a www.balrad.ru .

Csak az elnevezés változott, de a problémák azok továbbra is megmaradtak. Amelyek elsősorban anyagi természerűek. Régebbi olvasóink ismerik az okokat. Nem is részleteznénk!

A  www.balrad.ru működtetése is pénzbe kerül, mint minden más egyéb. Pénzhez pedig csak olvasóink jóvoltából juthatunk! Közvetlen módon felajánlások, adományok formájában.

Ha Önök úgy érzik, hogy szükség van a Bal-Rad-ra, erre a radikális baloldali, nemzeti hírblogra, akkor kérjük Önöket támogassák a  www.balrad.ru-t. 

Közvetett támogatási lehetőség, hogy a közösségi médiákon-Facebook, Twitter, népszerű fősodratúak és alternatív portálok kommentrovataiban osszák meg a   www.balrad.ru linket, cikkeket. Hívják fel ismerőseik, barátaik figyelmét a  www.balrad.ru hírblogra.

Persze azon olvasóink és szimpatizánsaink, akik külföldről (akár) adakoznának (vagy belföldről) pénzadománnyal, megtehetik a Bal-Rad támogatására létrehozott Pay-Pal rendszeren keresztül. A Bal-Rad nyitóoldalának jobboldali tartalomjegyzéke fölött, a György-szalag szimbolikája alatt van feltüntetve a lehetőség mikéntje.

“Így támogasd a Bal-Rad-ot!” felirat alatti piktogrammra kattintva:

 PayPal - The safer, easier way to pay online!

A “Donate” piktogrammra kattintva megnyílik a tennivalók tárháza.

De sajnos a Google nem egy gáláns partner, mint ahogyan a Pay-Pal sem! A két rendszer produktuma-finoman szólva-nem a remélt eredményt hozza.

Ezért aztán felhívnánk azon olvasóink figyelmét egy régi-bevált-borítékos-utalványos módszer iránt, akik égnek a vágytól, hogy finanszírozhassák a Bal-Rad-ot. Ismét csak az adakozó kedvű és “tehetős” olvasóink pumpolása.

Használják a bonyolultabb-de hasznosabb borítékos módszert!

Tudják: két papírdarabka közé a bankót, bele a borítékba, oszt’ jónapot! Senki ne gondoljon nagy címletű bankókra. Ötszáz, vagy ezer forintos címletből kellene inkább több. És több adományozótól. Az a kettő-három rendszeresen adományozó olvasó SEGÍTI ELŐ A TÖBBIEK “szórakozását”-akik küldenek ketőezer, ötezer forintokat.

Persze a pénzesutalványon érkező adományokat sem fogjuk visszaküldeni! (Már ha úgy gondolják, hogy ezt a büdöskomcsi hírblogot érdemes életben tartani.)

A név és a postacím, ahová várnánk a jó szívvel küldött pénzadományokat:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Tisztelettel: Bal-Rad admin

 2014 11. 27

Donbassz

Alekszandr Lukasevics Oroszország ENSZ-képviselője figyelmeztette Kijevet: a minszki megállapodásnak nincs valós alternatívája. Óvta a valcmani udvart, hogy Donbassz „visszaintegrálásának” erőszakos megoldását tovább favorizálja. Ha ez folytatódik mégis, Oroszország türelme hamarosan véget fog érni, és el fogja ismerni a donbasszi népköztársaságok jogát az önálló állami léthez.

Ukasevics nyilatkozata világos és egyértelmű üzenet. Jelzi, hogy a Kreml kész egy az eddigieknél magasbb szintű kapcsolat létesítéséhez a donkbasszi népköztársaságokkal, ami pedig nem fog jót tenni Maradék-Ukrajna egybentartása-a területi integritás megtartása-kijevi szándékának.

Oroszország ENSZ-képviselőjének nyilatkozata válaszként értelmezendő a kijevi udvarból pénteken kiszivárgott „állásfoglalásra”, miszerint a Minsz-2 szerződésnek nincsenek elfogadott nemzetközi jogi garanciái. Ukrajna csak a Bécsi Egyezmény hatálya alá eső szerződéseket hajlandó teljesíteni. De mivelhogy a donbasszi népköztársaságok ezidő szerint nem minősülnek önálló államoknak…! Ennél fogva Kijev ukrán belügyként kezeli a dolgokat, megoldásukat pedig a kijevi udvar feladataként határozza meg! (Megjegyeznénk: kb. ennyi időre volt szükség a Szocsit megjárt Germán Ribancz és Kijev között az egyeztetésekre!)

Tegnap Luganszkban a hatóságok közzétették a minap a Szvetlodarsz-ívben likvidált kijevi diverzánsbanda egyik egyedének telefonján talált felvételeket. Ezeken a latrok-többek között-aknatelepítéssel bíbelődnek.

A donbasszifrontokon a változás mindössze annyi tegnaphoz képest, hogy mára virradóan sűrűbben hullottak a latortüzérségi gránátok.

Donyeckben négy napos kimaradás követően ismét működik a régió legnagyobb szivattyútelepe. Ez jó hír. Rossz hír viszont, hogy a tegnap hajnali latortüzérségi tűzben megsebesült terhes kismama magzatát nem tudták megmenteni a kórházban. Az anya is válságos állapotban van.

A szerencsétlen sorsú Zajcevonak mára virradóan is alaposan kijutott a valcmanista latortüzérség „figyelmességéből”. Újabb három család vált hajléktalanná.

Természetesen máshol sem jobb a helyzet. Fölsorolni fölösleges is a latortüzérség által ostromlott célterületeket.

Így múködik Kijev elképzelése a minszki paktum végrehajtásáról.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com