“Fényes hordadiadal Kósavárán” bővebben

"/>

Fényes hordadiadal Kósavárán

A döbrögista nyerte a debreceni időközi választást

Bejött a papírforma, a Fidesz jelöltje nyerte az egyik debreceni önkormányzati körzet időközi választását. A Jobbik gyengült, a baloldali pártok pedig külön indultak, olyan is lett az eredményük.

Ahogy várható volt, nagy fölénnyel nyerte a Fidesz jelöltje, Türk László a debreceni 6. körzet időközi választását – írta meg az Index. A szavazást azért kellett kiírni, mert a körzet korábbi önkormányzati képviselője januárban meghalt.

A fideszes jelölt 58 százalékot szerzett – alapvetően semmi meglepő nincs ebben, egy masszívan jobboldali város jobbos körzetéről van szó. A kormánypártnál annak mégis különösen örülhetnek a győzelem tényén is túl, hogy az előző választáshoz képest is javítani tudtak az eredményükön fél százalékot, és hogy egy időközin is sokakat el tudtak vinni az urnákhoz.

A második helyre a Jobbik jelöltje jött be, a 16 százalékos eredménye másfél százalékkal gyengébb, mint három éve volt. A baloldal pártjai külön indultak, és az eredményük ennek megfelelően nagyon rossz: egyedül a DK jelöltje került 5 százalék fölé, ő 9,3 százalékot szerzett. Az MSZP 4,97 százalékot kapott. Az Együtt pedig legfeljebb annak örülhet, hogy 3,2 százalékával a 2,8 százalékos LMP-t megverte, de egy helyi civil egyesült mindkettejük elé bekerült. Rajtuk kívül a Magyar Munkáspárt indult, de ők az 1 százalékot sem érték el.
(HVG)

Bal-Rad komm: “…az előző választáshoz képest is javítani tudtak az eredményükön fél százalékot, és hogy egy időközin is sokakat el tudtak vinni az urnákhoz…”

-Ezt a fényes hordadiadalt érdemes annak fényében is vizsgálni, hogy alig két hete egy KOMPLETT DEBRECENI FAMILIA ERŐSZAKOS KILAKOLTATÁSÁTÓL VOLT HANGOS Döbrögisztán. Viszont ez a hangoskodás a RENDSZER DÍCSÉRETE volt a jelek szerint. A hóhér dicsérete!

-Az már csak hab lehet a döbrögisták ünnepi tortáján, hogy az ellenmaffiák miközben sorra kiáltják ki magukat a jövő esztendei “választások” EGYEDÜLI sikervárományosának, rendre beégnek az “EGY A ZÁSZLÓ!-EGY A TÁBOR!”-filozófiával szemben.

“Fényes hordadiadal Kósavárán” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. El kéne inkább azon gondolkozni, hogy mit csinál jól a Fidesz? Nem gondolom, hogy kizárólag az agymosás a fegyverük. Minden bukott párt és a megvesztegetett jobbik is azt nyomja, hogy agymosottak a szavazók. Azt gondolják, ha sértegetik a szavazók kétharmadát, azzal sikeresek lesznek. Elárulom, hogy ez zsákutca. Egyszerűen jobbnak kell lenni a Fidesznél, ez a nagy trükk. Sajnos erre képtelenek voltak és most is azok.

    Admin:

    “…mit csinál jól a Fidesz…?

    -Kezdjük a fölsorolást? A MINDENT ELLOPÁSSAL! Beleértve a tákolmányozást, a választási rendszert, az agymosodai berendezéseket. Ezt a listát amúgy MINDEN IDŐKÖZIN ÉSZBEN TARTOTTÁK ÁM A SZAVAZÓK! Bukta is azokat a választásokat a horda!
    Kósavára az egy külön csodálatos sereglet! De kell az ilyen is, hogy más helyeken MÉG JOBBAN elkezdjenek gondolkodni a magyarok!

    1. Pont erről beszéltem! Ne a hibáit keressétek, hanem azt amitől jobbak! Ébresztő, olyan párt nincs, amelyik mindig, minden helyzetben csak rosszat csinál! Egyetlen egy ellenzéki nyilatkozatban nem hallottam eddig, hogy valami ilyesmit nyilatkoztak volna a Fideszről: Na végre! Ez igen! Ezt mi is így csináltuk volna! Ehelyett megy az állandó fröcsögés, ami egy idő után monoton zajjá válik. Nagyjából annyira figyelemfelkeltő, mint a vízesés hangja.

  2. .bal oldal nem fog nyerni mostanában az országban!! (5-10 év)..a baloldal tömeges négerhordák bételépítését akarja az országba. Soros támogatásával a Deviancia-Anarchia térnyerését akarják elősegíteni!!…rengeteg ismerősöm ezért nem szavazna a bal oldalra!! Én sem!!..A bal oldal támogatása , az maga az Anarchia -“másság” támogatása!!

    1. Pontosan így van! Az ellenzék végtelenül béna! Egyszerűen nem tudnak másban gondolkodni, mint abban, hogy amikor a Fidesz ezt csinálja, mi pont az ellenkezőjét. Függetlenül attól, hogy ez ésszerű-e vagy sem!

  3. Én úgy gondolom hogy aki a fejét néha gondolkodásra is használja,téveséből sem szavaz a Fideszre! Ők a napi hipnózis alatt állnak a különböző hírközlő szervek által!Olvasni és gondolkodni azt meg oszt minek mondta a tv meg rádió oszt kész!Ismerek nem egy olyat akinek volt szerencséje azt mondani, hogy inkább tört volna el a kezem mikor rájuk szavaztam!Az pedig mit hoz a jövő, bízzuk inkább őrá őrá.Egy teljesen biztos Zero és feco:SEMMI, SEM ÁLLANDÓ!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com