Zsákmányféltés vs zsákmányéhség

Bevallotta a Momentum, hogy igazat írt az Origó

Bevallotta Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja, hogy a Fekete-Győr András pártjának vezetői tényleg milliós összegeket tehettek zsebre a Hallgatói Önkormányzatoknál eltöltött idejük alatt. Orosz Anna a Momentum korábbi HÖK-öseinek nevét és az általuk felvett összegeket sem cáfolta az ATV stúdiójában. A Momentum politikusa az Egyenes Beszédben a PestiSrácok.hu-t is kiemelte, szerinte portálunk “mérgezi a társadalmat” és az Origóval együtt a PS sem sajtó. Mindezt csillogó szemmel mondta…

Ismét egy csillogó szemű momentumos politikus kapott mikrofont, hogy elmondja magvas gondolatait a magyar sajtóról és Magyarországról. Ezúttal Orosz Annán, a Momentum elnökségi tagján volt a sor, akit az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Mészáros Antónia kérdezett az Origó elleni momentumos támadásról. A Spíler blog által szemlézett interjú pikantériája, hogy Orosz Anna az ATV-ben bevallotta, hogy a Fekete-Győr András pártjának vezetői tényleg milliós összegeket tehettek zsebre a Hallgatói Önkormányzatoknál eltöltött idejük alatt. Orosz Anna tegnap azt is elmondta, hogy a nevek stimmelnek, az összegek stimmelnek, ezért nem is perlik be az Origót.

Ismert, az Origo korábban arról számolt be, hogy a Momentum tagjai egyetemi tanulmányaik alatt komoly pénzeket tehettek zsebre a Hallgató Önkormányzatokban. A cikk egyébként a Soros György által fenntartott Átlátszó összesítésén alapult. Nem sokkal az Origo cikkének megjelenése után a Momentum elnöke, Fekete-Győr András berontott az Origo szerkesztőségébe és ott felelősségre próbálta vonni az Origo újságíróját, Kovács Andrást, aki a cikket írta. Az eset nagy port kavart, mert a rendszerváltás óta nem történt olyan, hogy egy politikai párt bármely tagja ilyen támadást intézzen a sajtószabadság ellen, és újságírókat vegzáljon.

A Momentum azóta is védi a mundér becsületét, Fekete-Győr András például tegnap kijelentette, újra berontana az Origó szerkesztőségébe. Az ATV-ben Orosz Annán, a Momentum elnökségi tagja is megpróbálta kimosdatni magukat, amely olyan jól sikerült, hogy beismerte, az Origo cikkében minden tényadat stimmel – írja a Spíler.
Orosz Anna az ATV-ben arról beszélt, hogy azok a momentumosok, akik korábban részt vettek a Hallgatói Önkormányzatok tevékenységében, havi harminc-negyven-ötvenezer forintos ösztöndíjakban részesültek. Mészáros Antónia kérdésére, hogy akkor az összesen 16 millió forint, ami néhány emberhez kötődik, az 30-40 ezer forintokból jött össze Orosz Anna nyomatékosítja, hogy “így van”.

Mészáros Antónia azon visszakérdésével sem szállt vitába Orosz Anna, hogy akkor ezek szerint a tények stimmelnek. “Hát, leginkább azért nem perelünk, mert mi egy önkéntesen működő politikai szervezet vagyunk, ahol rengeteg ember munka mellett, tanulás mellett végzi a munkáját a Momentumban, és hogy ha az Origo minden egyes lejáratócikke kapcsán pert indítanánk, akkor gyakorlatilag csak ezzel foglalkoznánk, holott nekünk nem ez a dolgunk” – válaszolta Orosz.

A Momentum politikusa az Egyenes Beszédben a PestiSrácok.hu-t is kiemelte, szerinte portálunk “mérgezi a társadalmat” és az Origóval együtt a PS sem sajtó. Ezek szerint majd a Momentum eldönti, hogy ki a sajtó és ki nem…

Fekete-Győr András origós akciójára ma Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője is reagált, aki a Frakcióinfón elmondta, “a Szamuely-fiúk alkalmaztak olyan módszereket, mint Fekete-Győr Andrásék, akik betörtek az Origo szerkesztőségébe”.

„Ezt a határt a Betyársereg sem lépte át. (…) Ha az új generációnak ez a felfogása, akkor szeretnék arra utalni, hogy ez nem új, ez a Szamuely-fiúknak volt a módszere, amit egy demokráciában el kell utasítani. Semmilyen agresszív cselekedetre nem jó mentség az, hogy már mások is voltak agresszívak, nem kell kopasz a Nemzeti Választási Irodához, és nem kell az Origo szerkesztőségébe agresszív momentumos – mondta Kósa Lajos.”
(cikkezi a pestisracok.hu)

Bal-Rad komm: NODE MIBŐL IS LESZ A CSREBOGÁR? Avagy: nincs új a nap alatt?

Egy kis összehasonlítás, már csak a rend kedvéért. 

„A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.
A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

A ma szintén tele szájjal sorosozó Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.
Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t a minap államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.

A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul.”

Képtalálat a következőre: „Orbán kordont bont-kép”

Azaz: járt utat járatlanért el ne hagyd!

Miben különbözik a Momentum a hordától?

Annyiból, hogy „EZEK” még fiatalok!

De amúgy szinte semmiben! A klisék ugyanazok! „EZEK” is csak a könnyű zsákmányra vágynak!

De mivelhogy még tapasztalatlanok, még nem fogták föl: ZSÁKMÁNYKÉNT ITT MÁR CSAK A NÉP MARADT! Persze beérnék ők azzal is, csak legyen már végre övék a hatalom!

No ezt nem akarja a döbrögista horda! Ők is voltak fiatalok! És „éhesek”! De számukra a hatalom ma már az életet jelenti! A jóllakott vén predátor túlélését.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Tudd a dolgod pribék!

Az USA ismét felszólítja a „magyar” qrmányt

Az áprilisi közlemények és Hoyt Yee eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkár személyes megerősítése után ismét megszólalt az amerikai külügy a Central European University ügyében kedden délután. Az írást az egy hónappal ezelőtt kinevezett szóvivő jegyzi.

A State Department honlapján megjelent írás „ismételten sürgeti a magyar kormányt, hogy függessze fel a felsőoktatásitörvény-módosítás végrehajtását, amely hátrányosan megkülönbözteti az Egyesült Államok Magyarországon akkreditált intézményeit, és veszélyezteti az egyetemi szabadságot és függetlenséget”.

Washington azt kéri a magyar kormánytól, hogy biztosítsa tovább az érintett intézmények szabad működését.

A közlemény nevesíti is a CEU-t: „Az Egyesült Államok kormányának nincs hatásköre vagy szándéka tárgyalásokat folytatni a CEU vagy más magyarországi egyetemek működéséről.”

A kormányzathoz közel álló kommunikáció korábban azzal ütötte el a „sürgetést”, hogy azt egyfelől Mark Toner, a washingtoni külügyminisztérium még Obama által kinevezett szóvivője, másfelől a szintén a korábbi kurzushoz kötött Hoyt Yee fogalmazta meg. Nem is tűnt valószínűtlennek, hogy a Rex Tillerson-adminisztráció még nem végzett a kétszeres demokrata kurzus maradványainak eltakarításával, ezért írogatják a vakondok a „sorosista” állásfoglalásaikat.

A mai közlemény pedigréje egyértelmű: Heather Nauert egy hónappal ezelőtt kinevezett szóvivő jegyzi. A hölgy korábban a jobbos média zászlóshajósánál, a Fox News-nál volt műsorvezető. Tehát ha Mark Tonert Obama emberének nevezzük, akkor Heather Nauert pedig Trump embere.

Ennél világosabb üzenet nem lesz Washingtonból: Trumpék akarják, hogy maradjon a CEU.

Válaszolt a magyar külügy

A KKM sajtófőnöke, Menczer Tamás az MTI-nek küldött reakciójában jelezte: Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott, kijelölt főtárgyaló az amerikai félnek felvázolt tárgyalási menetrendre hivatalos választ vár már több mint három hete. „Egy sajtóközlemény messze van a hivatalos diplomáciai választól” – írta.

A magyar kormány a megállapodásban érdekelt, sajnálatos, hogy ehhez az amerikai szövetségi kormányzattól nem érkezik támogatás – hangsúlyozta. Különösen sajnálatos ez annak tudatában, hogy a magyar és az amerikai kormány az elmúlt évtizedekben háromszor kötött oktatási témájú együttműködési megállapodást – jelezte.
(valasz)

Bal-Rad komm: „…A State Department honlapján megjelent írás…”-amit pedig az egy hónapja kinevezett külügyi szóvivő jegyez.

Bizony több mint világos üzenet! Azok után, hogy Döbrögi már az elnökválasztási kampány ideje alatt Trump öklét nyalta, és hogy Zseléagyúnkat amerikai haknija alatt ÉSZRE SEM VETTÉK,-viszont Döbrögi várva-várt washingtoni fogadása helyett inkább az amerikai csapatok ÉRKEZTEK IDE-már csak arra méltatják a vajdát, hogy külügyi szóvivői cikkben közlik vele a tennivalóit!

A SOROS-KOMISSZÁRKÉPZŐNEK MARADNIA KELL YOUDAPESTEN!

De legalább nem helyettes-szóvivői szinten közvetítették az ukázt!

A meccs állása: Soros-Döbrögi 1:0

Idő kérdése, hogy mikor lesz KO!

Lehet, hogy a vajda ma délelőtt már nem mondaná ki tegnapi szegedi hülyeségét:

„Kevés szovjet katona gondolta harminc évvel ezelőtt, hogy itt egy lézerkutató központ lesz”-indította indította így szokásos zagyválkodását a szegedi lézerközpont átadóján, az egykori szovjet laktanya területén.

„A Tovarisi konyec visszafordíthatatlanná vált, ebből többet laktanya már nem lesz!”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„Szerinte lesznek még Kádár-szobrok Magyarországon.”

Moldova: Rúgtak már ki könyvtárost azért, mert engem hívott meg

Moldova Györgyöt Orbán Viktor néhány éve „a magyar nemzeti szellem megtestesítőjének” nevezte. Ötvenhatban eleinte fegyverrel harcolt a rendszer ellen, később Kádár feltétlen híve lett, a volt első titkárt „proletár szentnek” tartja. Szerinte lesznek még Kádár-szobrok Magyarországon.

Már tíz évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy mindent megírt, amit akart. Mi az oka, hogy azóta is újabb és újabb kötetek kerülnek ki a keze alól?
– Író vagyok, a nép szolgája, nem hátrálhatok meg. Ha fontos témát találok, megírom. A népszerűség, a siker soha nem érdekelt. Ha egy készülő könyvemről valaki látnokként előre megmondta volna, hogy soha senki nem fogja elolvasni, akkor is megírtam volna.

Kegyelemkenyér – beszédes cím. Azt írta a kötete bevezetőjében, elengedhetetlennek érezte, hogy az ország egyik legjelentősebb társadalmi csoportjáról, a nyugdíjasokról könyvet írjon. Miért?
– Mert ők a rendszerváltás igazi vesztesei, egyre nagyobb szegénységben élnek, a hatalom méltánytalanul bánik velük. A szakmunkások bérét 30-40 százalékkal emelték, míg a nyugdíjakat csak 1,6 százalékkal. Az Európai Unió 72 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodik, nálunk vajon hányan fogják ezt megérni? És mi lesz azokkal, akik most minimálbérért dolgoznak?

Jövőre választások lesznek, sok múlhat a nyugdíjasok szavazatán…
– 2018-nak a nyugdíjasok évének kellene lennie, de attól félek, ahogy eddig, most sem fogják rászánni magukat, hogy a szavazatukkal megváltoztassák az ország sorsát. Nem lehet elítélni őket, a rendszerváltás után elveszítették az önbizalmukat, a politikai érdeklődésüket, befolyásolhatóvá váltak, féltik a gyerekeiket, az unokáikat, pedig a passzivitásukkal éppen az unokáik jövőjét nehezítik meg.

Működnek az országban a nyugdíjasok érdekeit képviselő szervezetek is. Tőlük mire lehet számítani?
– Ezek a szervezetek többnyire 1989 körül alakultak, az MSZMP ide mentette át a párt káderállományát. Az egyik alakulat vezetője például korábban államtitkár volt. Tőlük aztán hiába várnánk, hogy komoly ellenállást fejtsenek ki a nyugdíjasokat fenyegető bajok ellen. Gondoljunk bele, Magyarországon az átlagnyugdíj 118 ezer forint, a legalacsonyabb öregségi nyugdíj 28 500. Próbáljon valaki megélni belőle! Nem véletlenül élnek tovább az emberek Nyugat-Európában. Magasabb az életszínvonal, kevesebb a stressz, jobb az egészségi állapotuk. Nálunk aki bemegy a kórházba, és nincs pénze, az nem biztos, hogy ki is jön.

Februártól politikai pártként működik az Idős Demokraták Szövetsége. Az Idesz alapítói elmondták, hogy kifejezetten a nyugdíjasok érdekeit képviselnék, főleg olyan témákban – nyugdíj, egészségügyi ellátás, időskori diszkrimináció –, amelyek nem mélyítik tovább a korosztály erőteljes megosztottságát. Róluk mi a véleménye?
– Derék, jó szándékú vállalkozás, de amatőr kezdeményezés. A vezetőjük azt mondta, hogy olyan pártot akar, amelynek egyaránt tagja lehet a rózsadombi nercbundás nagyasszony és a falusi kápolnában üldögélő nénike. Ezeket a társadalmi rétegeket nem lehet egy kalap alá kényszeríteni, ez a fajta reformizmus eddig mindig megbukott.

A könyve bevezetőjében azt panaszolja, hogy mostanra minden támogató szándék elfogyott ön mögül, könyveiről nem jelennek meg kritikák, író-olvasó találkozókra sem hívják. Most is így van?
– A Kegyelemkenyér megjelenése óta több helyen is jártam dedikálni, és újabb találkozókra is hívnak. De többször előfordult már, hogy balhé lett belőle, ha egy könyvtáros meghívta a „kommunista Moldovát”. Volt már rá példa, hogy ki is rúgtak valakit ezért, és mihez kezd egy ötvenéves munka nélküli könyvtáros? Azonosítanak a Kádár-korszakkal, amit egyébként nagyon szívesen vállalok. De ha meghívnak valahova, mindig megkérdezem, hogy vállalják-e a lehetséges következményeket.

Kommunistának nevezi magát. Lehet kommunista valaki azt követően, hogy megbukott a kommunizmus vagy inkább a „létező szocializmus”? Mit jelent ma kommunistának lenni?
– Miért ne lehetne? Ugyanazt jelenti, amit régen. A nincstelenek, az elnyomottak védelmét.

A mai baloldali pártok szintén ezeket az eszméket hirdetik.
– Ezek nem baloldali pártok. A baloldaliság azt jelenti, hogy kiállok, harcolok a rászorulókért. Őket nem érdekli az emberek sorsa, a céljuk minél több mandátumot és pozíciót szerezni. Lopások, csalások, visszaélések fűződnek a nevükhöz, elveszítették az emberek bizalmát. Arról nem is beszélve, hogy a mostani, magukat baloldalinak nevező pártok történelmi bűne, hogy megágyaztak a Fidesz hatalomátvételének.

Van olyan párt, amelynek bizalmat szavazna?
– Legfeljebb Magyarország határain kívül.

A Kegyelemkenyér című kötetében olvashatunk Hódmezővásárhelyről, Komlóról, Pécsről, Szombathelyről. Mi alapján választotta ki a riportok helyszíneit?
– Hódmezővásárhely a rendszer kirakatvárosa, Lázár János egykori birodalma: korrupció, lopás, csalás minden sarkon. A vasútállomáson hónapokig ott díszelgett a Heil Hitler! felirat. Az ipart tönkretették, pedig ott volt a Hódiköt, a Metripond, a majolikagyár. Van egy új uszodájuk, a polgármester szerint majd az úszóturizmusból lesz pénz… Pécs néhány éve még az Európa kulturális fővárosa címet viselte, mára a romlás képét mutatja, megszűntek szállodák, a kemping, a vidámpark. A nagyzási mánia jegyében született huszonöt emeletes panelépületet milliárdokért bontották le. Komló a szívem közepe, ott voltam bányász. De amióta a bányát bezárták, nincs munka, tizenháromezren váltak munkanélkülivé. Szombathelyen nem jártam sikerrel, mert taccsra játszottak, minden utat elvágtak előttem. A második részben szerepel majd az egykori katonaváros, Kalocsa, ahol a laktanyák ma raktárként funkcionálnak. A híres „kalocsai” paprikát Szerbiában veszik, és átcsomagolják. Valamint Ózd, ahol az ország egyik legjelentősebb kohászati üzeme volt, ám ma nyomorognak az emberek. És Nyíregyháza, amely a maga módján virul. Nem akartam csak negatívumokat írni. Objektivitásra törekedtem.

Sokan nem akartak nyilatkozni önnek. Miért?
– Félnek. Ismert ember vagyok, 13 millió példányban jelentek meg a könyveim.

Miskolcra nem megy vissza? A 2009-ben megjelent, Érik a vihar című kötetében a miskolci ipari üzemek bezárásáról, az egyre nagyobb munkanélküliségről, a passzivitásról, a beletörődésről, a cselekvőképesség hiányáról ír. Az akkori városvezetés szerint ön negligálta Miskolc kulturális értékeit, erőfeszítéseit, csak azt hangsúlyozta, ami tönkrement, ami rossz, szerződést is bontottak önnel.
– Meg is bukott az a vezetés a következő választásokon. Le is mondtam arról a pénzről, ami járt volna még. Végül kétmillió forintot kaptam a másfél éves munkáért, ami körülbelül a reggelire volt elég, pedig nem francia pezsgőt fogyasztottam. Én nem láttam azokat a kulturális értékeket, amelyeket szerintük negligáltam. Szeretem Miskolcot, de teszetosza, tehetetlen csapat irányította akkoriban, és ezt ki is mondtam. Sok derék ember van, akit kedvelek, sok szállal kötődöm Miskolchoz, de nem a vezetéshez.

Nem gondolja, hogy Miskolc és a többi, a köteteiben említett város jelenlegi tragikus helyzetének oka a szocializmus évtizedeinek elhibázott várospolitikájában is keresendő?
– Voltak hibák, de például a kohászat világszerte általános válságba került, mert ami régen fémlemezből készült, az ma műanyagból, nem is kellett több az iparág tönkremeneteléhez. Ami a bányászatot illeti, egyszer csak elkezdték mondani, hogy a bányák mind ráfizetéssel működnek, hogy a szén hagyományos kitermelése és felhasználása ma már nem gazdaságos, és a környezetvédelmi szempontoknak sem felel meg Magyarországon. Ráadásul a kitermelt szenet is ostobán használták fel, például a Berente környéki fiatal barnaszenet nem elégetni kellett volna, az kiváló vegyipari alapanyag. Németországban is arra használják. Régebben valóban ráfizetéses volt a mélyművelésű bányászat, ma már nem az. Történtek biztató kísérletek, például Mázán. Nem hiszem, hogy egy olyan energiahordozókban szegény ország, amilyen a mienk, lemondhat a szénvagyonáról.

Korábbi köteteiben a cigányok jelenlegi nehéz helyzetét is – egyebek mellett – a bányászat megszűnésére vezette vissza.
– A cigányok problémáinak a megoldására sem törekvések, sem eszközök és nem utolsósorban munkahelyek sincsenek. A nyugdíjasok mellett ők a rendszer igazi vesztesei. Alacsony képzettséggel rendelkeznek, de régebben voltak olyan iparágak, például a bányászathoz kapcsolódóan, amelyekben el tudtak helyezkedni. A bányászhalottak emléktáblája tele van cigány nevekkel. Mára ezek az iparágak megszűntek, ráadásul a cigány értelmiség nagy része áruló, nem vállalja fel a sorstársait, és nem tesz egy lépést sem a népe érdekében.

Kétkötetes Kádár-életrajzából eddig több mint kétszázezer példány kelt el a megjelenése, 2006 óta. Heteken belül újra kiadják. Miért pont most?
– A kiadóm így gondolta.

Kádár születésének századik évfordulóján ön beszélt a sírjánál, ön avatta fel a szobrát, proletár szentnek nevezte. Egyszer azt mondta, lesznek még Kádár-szobrok Magyarországon, azaz vissza fog térni a kommunizmus, ezt most is így gondolja?
– Meg vagyok róla győződve.

És Kádárnak az ötvenhatos forradalom leverésében játszott szerepéről mi a véleménye?
– Október 28-án alakult meg az MSZMP, aznap Kádár beszélt a rádióban. Azt mondta, hogy kis párt leszünk, de tisztességes. Államminiszter volt a Nagy Imre-kormányban, és 30-án ott volt a Köztársaság téren, ahol a legjobb barátját, Mező Imrét megölték. Látta, hogy a dolgok egész más irányba fordultak, mint amikor elindultak 23-án. Kommunista volt, internacionalista, és ezért fordult a Szovjetunióhoz. Ő volt a legjobb választás vezetőnek egy új államformához. Elvállalta, de nem a sikerért és nem a hatalomért.

És a kivégzések?
– Amikor Huszár Tibor Kádár-könyve megjelent, akkor a PEN Klubban volt egy találkozó, és egy irodalmi újság szerkesztője azt mondta, Kádár bűne, hogy Nagy Imrét kivégezték. Nyers Rezső állította, hogy ő ott volt, látta, hogy Kádár nem akarta. Persze tudom, hogy egy ember is sok, de ennek így kellett történnie. Ha valaki nem szereti Kádárt, az a szíve joga, de nem volt hóhér.

És ha Kádár lemondott volna?
– És ki lép a helyére? Rákosi?

Kádár sírját megrongálták, földi maradványait elrabolták, a szobrát sem hagyták ott, ahol felavatták. Kádár megítélése nem túl pozitív a mai világban.
– Dehogynem, csak hivatalosan nem az. Köpönyegforgató módon az MSZP sem vállalja a kádári örökséget. Tiltakozik ellene, pedig mindent annak köszönhet. Volna ma MSZP Kádár nélkül? Ő nevelte ki őket, bár nem jól sikerült, azóta bebizonyosodott. Pedig ha leülök beszélgetni az emberekkel, pláne, ha megisznak egy-két fröccsöt, akkor kiderül, hogy Kádárt a mai napig tisztelik. Nem biztos, hogy ez a nemzedék fogja őt felvállalni, de az emberek a saját nyomoruk következtében előbb-utóbb át fogják értékelni a múltat. Kádár abban tévedett, hogy azt hitte, hamarabb megbukik Gorbacsov. Gorbacsovval elkezdődött egy történelmi váltás, ő indította el aztán a Kádár leváltását előidéző párton belüli hadjáratot.

Kezdetben ön sem volt Kádár híve, még a főiskolát is otthagyta.
– Az 1956-os felkelésben is részt vettem, október 24-én reggel fegyvert fogtam, és csak november 6-án tettem le. 1957-ben utolsó éves dramaturg–rendező szakos diák voltam a színművészeti főiskolán. Csurka István az osztálytársam, Háy Gyula pedig az osztályfőnököm. Amikor mind a kettőt lecsukták, úgy éreztem, hogy a jövőben nem illene beülnöm egy dramaturgi vagy rendezői székbe, és a diplomavizsga előtt otthagytam a főiskolát, és elmentem kazánt szerelni. Aztán idővel megváltozott a véleményem, és egyre őszintébb tiszteletet éreztem Kádár iránt.

És mi lett a főiskolai diplomájával?
– Anyám egyszer azt mondta, hogy minden gyereke vitte valamire – négyen voltunk testvérek –, csak én nem. Mondtam, hogy de Kossuth-díjas vagyok, erre azt válaszolta, hogy tudja, de nincs diplomám. Akkor megkerestem a főiskola igazgatóját, és 1985-ben utólag kiadták a diplomám. Attól kezdve anyám is elégedett volt.

Ha már a díjakat említette, 2010-ben, a Fidesz-kormány alatt Prima Primissa díjat kapott. Orbán Viktor gratuláló üzenetet írt önnek, melyben a magyar nemzeti szellem megtestesítőjének nevezte. Mit szólt hozzá?
– Meglepődtem. Nem minden díjat fogadok el. Például a Pro Urbe Budapest díjra megmondtam, hogy nem kell. Azt az MSZP adta volna. Visszautasítottam, mert nem értek velük egyet. A Prima Primissimát viszont nem párt adta.

Visszatérve az irodalomra, borászokról, tűzoltókról is írt az elmúlt években. Miért pont róluk?
– Ahogy a gyerekek, én is mindig rajongtam a mozdonyvezetőkért, a tűzoltókért, a pilótákért, ezekért a sokra hivatott, bátor emberekért. Most is éppen arról írok, hogy a nyíregyházi repülőtéren a Wizz Air számára képeznek pilótákat. Világéletemben csak azzal foglalkoztam, ami érdekelt, nem vállaltam bérmunkát. Írhattam volna a sörgyárakról, amelyek jórészt dél-afrikai érdekeltségűek Magyarországon, hétjegyű honoráriumot ígértek érte, és nem is egyessel kezdődött, de nemet mondtam. Szeretem a sört, de a sörgyárakat nem annyira. A borászat viszont ősi munka, a teremtő ember terepe.

Mikor jelenik meg a Kegyelemkenyér második része?
– Már majdnem kész vagyok vele, a kötet főbb helyszínei: Kalocsa, Ózd, Nyíregyháza, Nagykanizsa és sok apró falu. Rengeteg nyugdíjas él kis falvakban, nagyon rossz körülmények között. Most már a tsz jelentette támogatások sincsenek meg, sokak lába alól kicsúszott a talaj. A kötet harmadik része pedig Budapestről fog szólni.

(mno)

Bal-Rad komm: Kevés irodalmár van, még kevesebb író-aki ma pennájára meri venni a kádári korszakot, vagy annak elismerését. Ismert pedig egyedül Moldova. Teszi ezt ráadásul a magyar kisemberek szemszögéből. Ő, aki bár Kádár Jánossal személyes jó viszonyban volt, életében Kádárt soha nem ajnározta!

Szerinte lesznek még Kádár-szobrok Magyarországon. Mondja ezt Moldova, aki talán maga sem szeretné hogy legyenek Kádár-szobrok. Mert tudja, hogy azt bizony Kádár helytelenítené-rosszallaná leginkább. Pedig megérdemelné! Csak nem illene Kádárhoz!

Talán inkább szeretné, hogy Magyarország egy olyan hely legyen, ahol tisztelet és megbecsülés övezi Kádár János munkásságát, emlékét.

A szobrokkal csak baj van! Néha azokhoz kötelező elmenni. Virággal, koszorúval. Macerás dolog!

DE KÁDÁR LÉTEZŐ EMLÉKMŰVEI! A Kádár-kockák, a lakótelepek, utak, gyárak, iskolák, egészségügyi intézmények… Amik léteznek!

Az azokban élők, tanulók, gyógyulók, stb. AZOK EMLÉKEZETÉBEN, GONDOLKODÁSÁBAN KELL TUDATOSÍTANI A TISZTELETET!

Mint teszi azt-személyes élményként vetem közbe-az a 63 éves, MOST OROSZORSZÁGBAN (és minő véletlen-éppen Csukotkán) boldoguló magyar, aki „nagyon kemény” rendszerváltó volt ’88-’90-ben. Az MHSZ-nél szerzett „minden földön guruló gépi erővel hajtott jármű” vezetésére jogosító iratával. Amire ő csak ennyit mond: EZ AZ IGAZI-KEMÉNY KÁDÁR-VALUTA!
Ma ezt milliókba kerülne megszerezni!

Nem kommunista ő! DE NAGY TISZTELŐJE IMMÁR KÁDÁR JÁNOSNAK! 27 évvel a rendszerváltás után.

Amikor évente egyszer hazajön, a repülőtérről az első útja a Fiumei-úti sírkertbe vezet. Viszi a virágot Kádár-sírjára! Mindig ezt mondja: „MEGJÖTTEM APÁM!”

Ha lesznek Kádár-szobrok Magyarországon, nem lenne jó ha csak a szobrokat látnánk. Jobb lenne emlékezni Kádár Jánosra!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Politikusok ideálja

Bözsi néni

Bözsi néni jelkép lett, azok jelképe, akik idős emberként nincsenek tisztában a történtekkel, feledékenyek. Szerintem nemcsak a hozzá hasonló időseket, hanem a felkészületlen, kevés politikai ismerettel bíró fiatalokat is megtestesítette, amikor Orbán Viktorral találkozott. Bözsi néni nincs egyedül. Sokan vannak, akik félrevezethetők, a hangzatos szövegeknek bedőlnek.

Abba a csapatba tartoznak, amelynek tagjai nem gondolják végig, vagy jónak tartják-e a társadalom hihetetlen mértékű vagyoni szétszakadását, az „urak” és a „cselédek” újraéledő világát. Többségükkel vitatkozni sem lehet. Úgy érzem, nagy bajban vagyunk. A félelem, a gyávaság, a nemtörődömség, másrészt az úrhatnámság, a kivagyiság, az erőszakos megnyilvánulások világát sikerült felépíteni. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” világát.
(nepszava)

Bal-Rad komm: Bizony-bizony! TÚL SOK A BÖZSI NÉNI! RENGETEG! És mind hiszi a szép szavakat, az igéreteket! Mert „AKKOR” megtanultak hinni! Mert amit mondtak, az úgy volt.

A szocializmusban, a Kádár rendszerben a tisztességre szocializálódott tömeg! Amely még ma is azt hiszi, hogy igazak a szólamok.

Számukra emlékeztetőül:

„Az elmúlt hét év alatt pedig nem a jóléti, hanem a munkaalapú társadalom megteremtése volt a cél” – hangsúlyozta Döbrögi a szlovén Nova 24 televíziónak adott álnemzetieskedő dölyfölésében. Aminek során Sorost „elsősorban tehetséges magyarnak” nevezte.

„A politikai hivatás ma sokkal sebezhetőbb, mint évtizedekkel ezelőtt, hiszen a hosszú távú megfontolások helyett a rövidtávú médiamegfontolások kerülnek az előtérbe”, s megjegyezte, az európai gazdaság nincsen túl jó állapotban, mindenki a túlélésért küzd a következő választások előtt.

-Ritka őszinte BEISMERÉSEK ezek Döbrögi részéről! Kár hogy vajdasága népe előtt ilyesmiket nem mond!

El Qro beismerte: LOPTUNK, CSALTUNK, HAZUDTUNK!

Döbrögi-meg mások-ilyet nem mond!

„…a túlélésért küzd a következő választások előtt…”

-A többit meg majd megtudjuk! Választások után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Izgalom a koreai-koreai határon

Valami átrepült Észak-Koreából Dél-Koreába. Az eset ma történt, a demilitarizált zóna keleti részén, a déli Kangvon térségében.

A déliek gyorsan tüzet nyitottak északi irányba. Leadtak egy csomó sorozatot, majd miután meggyőződtek arról, hogy az az átrepült valami semmi kárt nem okozott,-lenyugodtak.

Megkeresték az az átrepült valamit, és azóta is azt próbálják meg kitalálni, hogy mi lehet az! Számukra ismeretlen a design.

Észak-Korea meg hallgat! Mindenesetre délen a légvédelmi rendszereket beriadóztatták.

Aki nem azt a valamit vizslatja!-az az eget fürkészi Dél-Koreában!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vidd innen a mancsod!

Trump bohóc és asszonya kapcsolata sosem volt a romantikus szerelem tanítani való mintája Legalábbis az őket megfigyelő újságírok így gondolják.

Valami lehet is a dologban. Ezt az alábbi videó is jól mutatja, amelyen Donald és Melania az izraeli repülőtér vörösszőnyegén flangrál Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és feleségével.

Melania néhány lépéssel hátrébb követi urát, aki egy óvatlan pillanatban megpróbálja megragadni asszonya kezét, hogy együtt vonuljanak tovább.

Igen ám, de Melania egy határozott mozdulattal elhessenti a hitvesi mancsot. Nem tudni mi történhetett az Izraelbe vezető repülőút alatt, de Rijadban még jobb volt a hangulat.

Meg hát nem mindig volt ez így! Igaz akkor még Donald csak az amerikai prérik rettegett bikája volt.

Ma meg már csak egy üldözött marha! De a Siratófal felé menet már dúlt a szerelem!


Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A manchesteri merényletet: ünnepli a rémkalifátus, és már a mára virradó éjjel azzal dölyföltek, hogy az ő pribékjük követte el az Allahnak oly nagyon tetsző cselekedetet.

„Ha van lehetőséged végezni egy hitetlen amerikaival, európaival – különösen egy rosszindulatú, mocskos franciával –, ausztrállal vagy kanadaival vagy bármilyen más hitetlennel azok közül, akik háborút viselnek az Iszlám Állam ellen, akkor hagyatkozz Allahra, és öld meg, amilyen úton-módon csak lehet. Ne kérdd mások tanácsát vagy véleményét. Ha nincs bombád vagy golyód, akkor zúzd be a fejét egy kővel, mészárold le egy késsel, gázold el, hajítsd le egy magas helyről, fojtsd meg vagy mérgezd meg. … És ha ezekre sem vagy képes, akkor köpd arcon!”

Ez az ő hitvallásuk! (Amit-ha a hazájukban gyakorolnak-a fene bánja!)

Itt azért felemlítenénk: egy a szíriai Idlibbe ternszportált lator azzal hencegett, hogy azonnal megy Törökországba, onnan pedig Európába! Amely tárt karokkal várja! Homsz-Szíria harmadik legnagyobb városa-tegnap abszolút latormentes övezetté vált. A pribékek mind át lettek toloncolva Idlibbe. Onnan aztán…

Nem nehéz még azt sem feltételeznünk, hogy a manchesteri pribék Döbrögisztánon keresztül utazott/érkezett.

Akciójának egyébként már 24 halottja, és 73 sérültje van.

De van persze olyan lator is, aki Idlibből már ne jut tovább. Mint pl. Abu Khaled. Ő a „szabad szírek” hírhedett páncéltörő rakétás mestere volt. Nagyon csúnya betegség végzett vele tegnap. Ólommérgezés nyuvasztotta ki. Már el is ásták.

Moszkvában a Közel-Kelet és Afrika ügyekben illetékes Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes megbeszéléseket folytat Szíria oroszországi nagykövetével. Riyad Haddad nagykövettel a deeszkalizációs zónákkal kapcsolatos dolgokat tekintik át.

Kardigan szultán washingtoni nagykövete rövidtávú taktikai döntésnek nevezte tegnap, hogy az USA fegyvereket szállít a kurdoknak, akik az ISIS ellen harcolnak. Tovább elmélkedve Serdar Kilic eljutott arra a megállapítára, hogy hosszú távon viszont stratégiai hiba ez a döntés Amerika részéről.

Raqqánál ezidőszerint szárazföldön csak a kurdok harcolnak a rémkalifátus ellen. Amely bűnbanda jószerével csak öngyilkosok vezette autóbombákkal képes védekezni.

Sok kárt ugyan nem képesek okozni, de kellemetlenkednek.

Az amerikaiak harci segítségéből pedig már valószínúleg elegük van a Raqqában és a környékén élőknek. Tegnap is serénykedtek uganis. A rémkalifátus „fővárosától” nem messze, nyugati irányban fekvő Kaderan városára csaptak le. A rémkalifátusista Almaq hírügynökség jelentése szerint 35 civil vált ádozattá. Viszont a hírt a ltorügynökségen kívül mások nem erősítették meg.

Aleppo tartomány keleti végein a kormánycsapatok beérték Ras Al-‘Ayn latormentesítésével. Maskanah még vár. Állítólag a hét végére kell hogy teljesen birtokba vegyék, és ezáltal az a vidék is ISIS-mentes lesz.

A vallási őrültek nem kis döbbenetlre ma reggel a Qaryatayn hegység keleti oldalán új frontot nyitott ellenük a szír kormányhadsereg. Így aztán a fenevadak kénytelenek az egyetlen lehetséges irányba menekülni,-a sivatagba.

Shwayda tartományban a kormányerők már mintegy 70 kilométer hosszon ellenőrzik a szír-jordán határt. A területen-mint kis szigeten-kuporognak a „szabad szírek” a hírhedett Al-Tanf falu mellett. Nagy arrafelé a nyugalom, mióta az orosz repülőgépek is megérkeztek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A VÉG kezdete

Kádár Jánost elmentik főtitkári tisztéből

Budapest, 1988 május 23. Ezen a napon mentették fel Kádár Jánost pártfőtitkári tisztéből. Utódja Grósz Károly lett.

Kádár János záróbeszéde:

„Kedves elvtársnők, elvtársak!

Megítélésem szerint a pártértekezlet háromnapi kemény munkával eredményesen elvégezte feladatát. Határozattá emelte útmutató állásfoglalását a párt feladatairól, politikai intézményrendszerünk továbbfejlesztéséről, s újjáválasztotta a párt vezető szerveit.

Köszönetet mondok a vezető testületekből most kiváló elvtársaknak hosszú időn át becsülettel és tisztességgel végzett munkájukért, s magam is szeretnék szívből gratulálni a párt vezető szerveibe újonnan megválasztott elvtársaknak. Egészséget, sikereket kívánok mindnyájuknak.

Kedves elvtársnők, elvtársak!

Tennivalóinkat meghatározza a párt tavaly júliusi gazdasági-társadalmi kibontakozási programja, a kormány múlt év szeptemberében elfogadott hároméves stabilizációs munkaprogramja, s a pártértekezlet irányt mutató állásfoglalása. Nagy és nehéz feladatok várnak ránk. Teljesítésükhöz egységes akarat, összefogás kell a pártban s az országban egyaránt.

A párt eleget kíván tenni történelmi küldetésének, és a mai napon tanúsította, hogy képes erre. Ennek érdekében megújítja a pártéletet, az új követelményeknek megfelelően alakítja a pártmunka módszereit, s továbbhalad a demokratizálás, a reformok útján. Folytatja szövetségi politikáját, összefogásra törekszik a szocialista társadalom minden magyar hívével, pártállásra, ideológiai hovatartozásra való tekintet nélkül. Tömöríti a nemzet minden alkotóerejét nagy történelmi céljaink elérésére, népünk boldogulására.

A nemzetközi életben együtt akarunk működni szövetségeseinkkel, mindazokkal, akik partnereink a béke és a biztonság megszilárdításában, az országok és a népek gyümölcsöző kapcsolatainak erősítésében.

Végezetül szeretnék köszönetét mondani a pártértekezlet küldötteinek, a szervezőknek, a hírközlő szervek tudósítóinak, a pártértekezlet munkájának technikai feltételeket biztosító, ellátó szerveknek és más intézmények dolgozóinak. Jó egészséget, minden jót, sikereket kívánok mindnyájuknak.

Mély meggyőződésem, hogy közös akarattal boldogulni fogunk. Tovább haladunk a szocializmus építésének útján, egy szebb, jobb, biztatóbb jövő felé.

Ezzel a pártértekezlet munkáját befejezettnek nyilvánítom, az ülést bezárom, és kérem, hogy énekeljük el az internacionálét!”
(Forrás: nepszava)

Bal-Rad komm: „…Mély meggyőződésem, hogy közös akarattal boldogulni fogunk…”

-Kádár Jánosnak eme gondolata AKKOR már csakis pusztába kiáltott lehetett! Eme gondolata CSAKIS MOSTANTÓL LEHET ÉRVÉNYES! A boldogulás az még messze van! Még akkor is, ha MOST AZONNAL TENNI KEZDENE A NÉP a boldogulása érdekében.

Ha volt Kádár Jánosnak bűne?-akkor az az volt, hogy nem vette észre a célra alkalmatlanok tobzódását. Bár őt a történelem vihara sodorta az ország élére, és ugyanaz a törekvés távolította el! Sokat nem tehetett!

Amit viszont tett, az a magyarság történelmének legszebb, legeredményesebb időszakai közé sorolandó!

Ami viszont eltávolítását követően történt, az a magyar tragédia!

1988 május 23. ennek a tragédiának a kezdete! A VÉG KEZDETE!

MA MÁR TUDJUK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

A Fehér Ház adminisztrációjának költségvetési igazgatóságának főnöke-Mick Mulvaney-bejelentette: az USA prioritása Izrael és Egyiptom katonai képességeinek fenntartása. Maradék-Ukrajna nincs a washingtoni fontossági lista dobogójának közelében sem! Ennélfogva meg is szüntetik a kijevi junta ingyenes „katonai segélyprogramját”!

Ez nem jelenzi azt, hogy a valcmani udvar ne kapna paripát-fegyvert! Kaphat, ha fizet érte!

A Reutersnek nyilatkozó Mulvaney hozzátette, hogy ugyanakkor fegyvervásárlásra adnak hitelt a kijevi udvarnak, de azt jó kamatokra. Visszafizetési garanciával. A Mr. Director nem indokolta az amerikai kegyetlenséget.

A hír nem okozott felhőtlen jókedvet juntaberkekben. Beindult viszont az ötletelés. Hogy lehetne némi fegyverre való pénzmagot összesöprögetni még?

Moszkvában az állami Duma Külügyi Bizottsága elnöke már adott is tippet Kijevnek a hitel visszafizetésére. Alekszej Puskov szerint koldulják körbe a Nyugatot, és híreszteljék, hogy az Oroszország elleni háborúhoz kell a pénz!

Hogy az USA eme barátságtalan lépése befolyásolhatja-e Valcmanék Donbasszra fenekedését?-még nem tudjuk.

Alexander Hug az EBESZ ukrajnai missziójának vezetője a „Baltkom” nevű lett rádiócsatornának meglehetősen borúlátóan nyilatkozott az ukrán-donbasszi katonai konfliktus békés bevégződéséről. Szerinte egy éjszakára meg lehet állítani a harcokat. Mint tavaly ősszel az iskolai tanév kezdetén. Ami akkor is-minden esküdözés ellenére-csak egy éjszakán át tartott.

Hug úgy látja, hogy hiányzik az akarat, és a nehéz fegyverek sem ott vannak, ahol lenniük kéne. „Ha KÖLCSÖNÖSEN meglenne az akarat és a nehézfegyverek is ott lennének ahol kellene hogy legyenek, volna esély a konfliktuszóna békéjének megteremtésére”-mondta a lett rádiónak Alexander Hug, aki viszont nagyon diplomatikusan nem nevezte meg, hogy melyik félre is gondol, mint konfliktusélezőre.

Amúgy a konfliktus Donbassz határai mentén általánosságban is megállapítható: terebélyesedik.

A „régi szép időket” felidéző latortüzérségi ostrom alá került tegnap délutántól ma estig a DNR szinte teljes érintett szakasza.

Jaszinovatajában négy civil sebesült meg súlyosan. A rombadőlt házak számát már nem is közlik.

Makejevka, Jakovlenyka, Gorlovka, Zajcevo, Szpartak amúgy is lőirányába esett a Jaszinovataját ágyúzó latortüzérségnek. Úgyhogy…!

Donyeck Kujbisev kerületét is „megörvendeztették” a martalócok. Ott is csináltak egy súlyos sebesültet. Érdemes megjegyezni, hogy a „szeparatisták által agyonra ágyúzott Avgyejevka” latortüzérsége szorgoskodott ennyire.

A donyecki délvidéket Szartana és környéke latortüzérsége szórja. Kominternovo és Dokucsajevszk kapták mára virradóan a legtöbb latorgránátot. Volt azok között „Grad”-rakéta is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A jövőnk alakítói lesznek (?)

Fődöbrögista mondta: az embereket nem érdekli a döbrögista gyűlöletkampány

Újabb ifjúdöbrögista videó-gyöngyszem: kutyát sétáltatnak a nagyon fiatal legnemmzetthybbek. És megint belezavarodnak a mondataikba.

Vezírválasztásra röffent össze a hétvégén Székesfehérvárra a döbrögista horda utánpótlás válogatottja. Az N1 TV ki nem hagyhatta ki ezt az újabb remek lehetőséget, hogy bemutassa a valóját ennek a beteg tudatú alomnak. Amely a keresztségben a Fidelitas nevet kapta.

Néhány hordaifjonc képtelen volt két, egyszerű kérdésre válaszolni:

Mit szoktak csinálni?

Mit adott neked a Fidelitas?

Az N1 TV múltkori videóját boldog-boldogtalan megosztotta, amiben a narancspalánták inkább kevesebb, mint több sikerrel megpróbáltak sajtótájékoztatót tartani az új óriásplakát-kampányuk elindítása alkalmából.

De most itt a folytatás és ugyanúgy büntet, mint az előző volt.

A videó elején az egyik ifjúdöbrögista (aki még egyáltalán szóba áll az N1 TV riporterével és emlékszik még Bihar Ura Kósa Fejenagy sértődésére) azt reklamálja, hogy a sajtótájékoztatón nem a megfelelő kérdéseket tették fel az újságírók.

Node lássuk ismét-A SZÁNDÉKAIK SZERINT-JÖVŐNK ALAKÍTÓINAK újabb nyilatkozatremekeit:

No-no! Nem röhögni a látottakon! Sírni! EZEK ARRA KÉSZÜLNEK, hogy majd ha eljön az ő idejük, ők fogják az ország-és a MI-sorsunkat is irányítani!

Egyébként ismét vezírükké választották Böröcz Ifjú Titánt! Érdemei elismeréseként! Hiszen ő már ült a Tonyó mellett! (Fog is még EGYÜTT ÜLNI a Tonyóval!)

Budapest, 2015. március 14.
Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetõje (elsõ sor j) és Böröcz László, a Fidelitas ügyvezetõ alelnöke, a kongresszus házigazdája (j2) beszélget, mellette Ágh Péter, a Fidelitas elnöke a Fidelitas XII. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Bálna kereskedelmi, kulturális, szórakoztató és vendéglátó centrumban 2015. március 14-én.
MTI Fotó: Marjai János

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com