A Fehér Ház adminisztrációjának költségvetési igazgatóságának főnöke-Mick Mulvaney-bejelentette: az USA prioritása Izrael és Egyiptom katonai képességeinek fenntartása. Maradék-Ukrajna nincs a washingtoni fontossági lista dobogójának közelében sem! Ennélfogva meg is szüntetik a kijevi junta ingyenes “katonai segélyprogramját”!
Ez nem jelenzi azt, hogy a valcmani udvar ne kapna paripát-fegyvert! Kaphat, ha fizet érte!
A Reutersnek nyilatkozó Mulvaney hozzátette, hogy ugyanakkor fegyvervásárlásra adnak hitelt a kijevi udvarnak, de azt jó kamatokra. Visszafizetési garanciával. A Mr. Director nem indokolta az amerikai kegyetlenséget.
A hír nem okozott felhőtlen jókedvet juntaberkekben. Beindult viszont az ötletelés. Hogy lehetne némi fegyverre való pénzmagot összesöprögetni még?
Moszkvában az állami Duma Külügyi Bizottsága elnöke már adott is tippet Kijevnek a hitel visszafizetésére. Alekszej Puskov szerint koldulják körbe a Nyugatot, és híreszteljék, hogy az Oroszország elleni háborúhoz kell a pénz!
Hogy az USA eme barátságtalan lépése befolyásolhatja-e Valcmanék Donbasszra fenekedését?-még nem tudjuk.
Alexander Hug az EBESZ ukrajnai missziójának vezetője a “Baltkom” nevű lett rádiócsatornának meglehetősen borúlátóan nyilatkozott az ukrán-donbasszi katonai konfliktus békés bevégződéséről. Szerinte egy éjszakára meg lehet állítani a harcokat. Mint tavaly ősszel az iskolai tanév kezdetén. Ami akkor is-minden esküdözés ellenére-csak egy éjszakán át tartott.
Hug úgy látja, hogy hiányzik az akarat, és a nehéz fegyverek sem ott vannak, ahol lenniük kéne. “Ha KÖLCSÖNÖSEN meglenne az akarat és a nehézfegyverek is ott lennének ahol kellene hogy legyenek, volna esély a konfliktuszóna békéjének megteremtésére”-mondta a lett rádiónak Alexander Hug, aki viszont nagyon diplomatikusan nem nevezte meg, hogy melyik félre is gondol, mint konfliktusélezőre.
Amúgy a konfliktus Donbassz határai mentén általánosságban is megállapítható: terebélyesedik.
A “régi szép időket” felidéző latortüzérségi ostrom alá került tegnap délutántól ma estig a DNR szinte teljes érintett szakasza.
Jaszinovatajában négy civil sebesült meg súlyosan. A rombadőlt házak számát már nem is közlik.
Makejevka, Jakovlenyka, Gorlovka, Zajcevo, Szpartak amúgy is lőirányába esett a Jaszinovataját ágyúzó latortüzérségnek. Úgyhogy…!
Donyeck Kujbisev kerületét is “megörvendeztették” a martalócok. Ott is csináltak egy súlyos sebesültet. Érdemes megjegyezni, hogy a “szeparatisták által agyonra ágyúzott Avgyejevka” latortüzérsége szorgoskodott ennyire.
A donyecki délvidéket Szartana és környéke latortüzérsége szórja. Kominternovo és Dokucsajevszk kapták mára virradóan a legtöbb latorgránátot. Volt azok között “Grad”-rakéta is.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Jaszinovatajaban, a Valcmanisták többek közöt egy kokszoló vegyi üzemet is ágyuzták, több helyüt az üzem területén tüzet is okoztak. Az összes tűzoltó a tüzek lokalizásán munkálkodott.
KOREKCIÓ: NEM JASZINOVATAJÁBAN, hanem AVGYEJEVKÁBAN, volt a tűzér támadás https://www.google.sk/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0ahUKEwiSwOaf6oXUAhXHDxoKHYD0AEoQFgglMAA&url=http%3A%2F%2Fdnr-news.com%2Fdnr%2F40566-vsu-obstrelyali-avdeevskiy-koksohimicheskiy-zavod-nachalos-vozgoranie-komandovanie.html&usg=AFQjCNFjXjUV_grZ8LfLtSQrxyM1Y8TVuQ&sig2=-ifhXB4ZgYEYqyJpTRn3oA a kokszokó vegyi üzem ellen. ELNÉZÉST!