A végső stádium

EZ AZ IGAZI ÉHEZŐK VIADALA

Ha valaki túlélt egy igazán komoly betegséget a magyar egészségügyben, annak lesz mondanivalója arról, hogy a magyar állam 19 milliárd forintos kölcsönnel járul hozzá egy 500 ágyas onkológiai központ megépítéséhez – 18 éves futamidőre – Vietnam negyedik legnagyobb városában. Ha valaki túlélt egy igazán komoly betegséget a magyar egészségügyben, annak karcos véleménye lesz arról, ami a magyar kórházak nagy részében történik – a még itthon dolgozó lelkiismeretes és végletekig fáradt szakemberek minden igyekezete ellenére. Szentesi Éva túlélt egy igazán komoly betegséget a magyar egészségügyben. Ez az ő publicisztikája.

Az ember beteg

Anya hatalmas csomag A/4-es papírt vitt be a nővéreknek, mert nem tudtak mire nyomtatni, amikor kórházban voltam. Vécépapírt és folyékony szappant is hoznunk kellett magunkkal, ha kemó volt, mert sosem láttuk utántöltve a fertőtlenítős tartályt. Azt mondták, annyira kevés pénzből kell gazdálkodniuk, hogy ezekre a „luxusdolgokra” már nem futja. A nővérek sokszor 24 óráztak, iszonyú fáradtak voltak, az orvosokat meg úgy kellett kilesni, és eléjük ugrani, ha szaladtak egyik betegtől a másikig a folyosón, soha, semmi idejük nem volt.

Sok idős emberrel együtt jártam a kezelésekre, a nővérek arcán mindig láttam a megrendülést, amikor megkérdezték, mennyi idős vagyok, és válaszoltam nekik. Fiataloknak úgy látszik, nehezebb beadni a kemoterápiás koktélt. „Úristen, maga csak nyolcvanötös?” – kérdezték elborzadva, amikor ráírták a nevem a koktélos üvegre. Én meg mosolyogtam a koktél szón, mert nagyon szeretem a koktélt, bár jobban díjaztam mindig is, ha egy homályos bárban kellett elfogyasztanom, nem pedig intravénásan. A 2014-re virradó szilvesztert az onkológián töltöttem, az egyik nővér karácsonyi gyertyát rajzolt a tükörre, hogy hangulatosabb legyen a hideg szoba, Zsuzsi barátnőm meg bejött, és hozott szerpentint. Tudom, hogy sírt, amikor kifelé ment.

Három év telt el azóta, de ma ugyanez van kábé, bár szerencsére már rég feküdtem odabent. Mostanában arról szólnak a hírek, hogy az egyik kórházban nincs fűtés, a másikban okádék módon omlik a vakolat. A fertőzés miatti halálozások száma pedig egyre nő, mert az intézmények dolgozóinak nincs alkalmuk megfelelően fertőtleníteni. Valamelyik kórház valamelyik osztályán nyáron a plafon szakadt be, patkánnyal együtt. Aztán még arról is jöttek hírek, meg akarják szavazni azt a törvényt, amely nehezítené a személyre szabható kezelést, pedig a rákkutatás arrafelé halad, hogy bebizonyítsa, épp ebben; a célzott terápiákban van a rákgyógyítás jövője.

A beteg: ember

Egyszer azt mondta az orvosom, hogy a betegség mögött az embert is kell nézni, csakis így lehet sikeres a gyógyítás.

A beteg nem kórlapszám. A beteg érez, figyel, kétségbe van esve, a beteg próbálja megérteni, mi történik vele, de kurva nehéz ezt az egészet úgy felfogni, ha az orvosnak még meghalni sincs ideje. Mondjuk, a betegnek legalább annyija van. Az én dokim kutyafuttában evett, délután kettő előtt szinte soha, mert általában akkorra zavarta le a durva operációkat.

Magyar beteg, vietnami beteg

Múlt héten újabb hír jött. Arról, hogy a magyar kormány 60 millió eurót ad kamatmentes hitelként egy új, 500 férőhelyes onkológia megépítésére. Vietnamban. Az ügyet még a Bajnai kormány kezdte el tárgyalni – igaz, ezt a jelenlegi miniszterelnök elfelejtette megemlíteni, mondjuk, nem is lényeges, baszottul eltörpül a rengeteg hazugság mellett ez a kis nüansz –, Orbán Viktor pedig most aláírta.

Szóval Vietnamban lesz fasza onkológia magyar pénzből, itthon meg van fűtött stadionból vagy nyolcvanhatezerhatszáz, de nem tudom pontosan, lehet, hogy több, mert meg se bírom számolni. Igaz, Vietnamban jóval kevesebben betegszenek meg tumorban, míg a magyarok ebben is az élbolyban eveznek a világon. De hadd legyen ott fasza onkológia, mert nekik az rohadtul kell. Itthon pedig dögölj meg a beteg, patkányrágta, fertőtlenítő nélküli, beomlott vakolatú kórházakban, mert az állami vezetőink leszarják, hogy ordítva patkolsz-e el valamelyik elfekvőben, vagy az utcán fagysz meg karácsony éjszaka, csendben. Legyünk igazságosak, nem újkeletű hozzáállás ez, mert nemcsak az utóbbi hét év vezetői hagyják szétrohadni a magyar egészségügyet, hanem az előzőek is ezt tették. Mert az egészségügybe pénzt fektetni hülyeség, az nem térül meg, abban nincs politikai potenciál, különben is, sok vele a macera, az egész struktúra omladozik, olyan hatalmas hézagok tátonganak rajta, hogy hülye lenne bármelyik kormány is nekivágni a foltozásnak.

Négy év alatt csak a baj van vele, látható (és jól kommunikálható) eredmény meg nuku.

Ja, nekünk még egészségügyi miniszterünk sincsen, csak államtitkárunk, mert mi a lófasznak az, ugye, hát az egészségügy az külön miniszterséget se érdemel, annyira marginális probléma.

Arról nem is beszélve, hogy ha a prevencióra és a rákedukációra fordítanának energiát és pénzt, mennyivel kevesebb beteg lenne, mennyivel hamarabb fel lehetne fedezni a tumort, és mennyivel könnyebb (és olcsóbb) gyógyítani az első stádiumot, mint a negyediket. Ha nem volnának sok hónapos várólisták egy sima CT-re vagy MRI-re, már akkor is jóval beljebb lennénk.

Egyszer írt egy ismerősöm, hogy az édesapjának tumor van az agyában, kimutatta a CT, de az operációhoz kellene MRI- vizsgálat, amire augusztusra kapott időpontot. Amikor felhívott, január volt. Ez normális? Vagy ezen már meg se rándul a szemhéjunk fölötti ideg, mert annyira megszoktuk ez is?

Aki azt kommenteli majd ide, hogy azt kívánja a magyar kormánynak: legyenek rákosak, azt megkérem rá, inkább ne tegye, mert rákot senkinek nem kívánunk. Kívánok inkább csak grammra pontosan fele annyi fájdalmat, ami nekem és a sorstársaimnak jutott, de rák nélkül, mert már annyiba is tutira beledöglene bármelyik.

Szentesi Éva
(Még mielőtt a blog főszerkesztője ismét kardélre nem hánynáa balrad.ru-t: az írás a WMN.HU tulajdona!)

Bal-Rad komm: „…nekünk még egészségügyi miniszterünk sincsen, csak államtitkárunk, mert mi a lófasznak az, ugye, hát az egészségügy az külön miniszterséget se érdemel, annyira marginális probléma…”

– Van viszont a mai naptól regnáló „városminiszterünk” Bihar Ura Kósa Fejenagy/Mr. 20 százalék személyében. A feladat nagyságához illő apparátussal!

„…az egyik nővér karácsonyi gyertyát rajzolt a tükörre, hogy hangulatosabb legyen a hideg szoba…”

– Még ez az emberség az, ami tartja a lelket Döbrögisztán közegészségügyében.

„…állami vezetőink leszarják, hogy ordítva patkolsz-e el valamelyik elfekvőben, vagy az utcán fagysz meg karácsony éjszaka, csendben. Legyünk igazságosak, nem újkeletű hozzáállás ez, mert nemcsak az utóbbi hét év vezetői hagyják szétrohadni a magyar egészségügyet, hanem az előzőek is ezt tették…”

– Mondjuk ki: A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA! – GYARMATTÁ VÁLÁSUNK ÓTA! – NEM VEZETŐINK VANNAK A KOLÓNIA ÉLÉN, HANEM IRÁNYÍTÓINK ÉS KISZOLGÁLTATÓINK, AKIK EGYÚTTAL KIFOSZTÓINK IS!

Persze a MI AKARATUNKBÓL!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Érdemlünk jobbat?

Pártok támogatottsága és politikusok népszerűsége, 2017 szeptember

Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, szeptember 14 és 18 között, 1014 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát és egyes politikusok megítélését.  Az elmúlt egy hónapban a Fidesz támogatottsága egy százalékpontot növekedve 25 százalék. Az MSZP tábora egy százalékpontot csökkenve 12 százalék, míg a Jobbik tábora egy százalékpontot növekedve 11 százalék. 

Fidesz szavazóinak száma az elmúlt két hónapi csökkenés után, most egy százalékpontot növekedett, és így 25 százalék. A párt szavazóinak aktivitása továbbra is magas.

Az MSZP támogatottsága júniusig még csúcsporthához képest újra egy százalékpontot csökkent, és 12 százalék. A párt szavazóinak aktivitása is csökkent.

Jobbik támogottsága a elmúlt hónapban egy százalékpontot növekedett, így 11 százalék. A Jobbik támogatóinak aktivitása azonban továbbra is alacsony.

2017_09_ppref.png

A többi párt támogatottsága némileg változott. Az LMP tábora változatlanul 3 százalék, azonban a DK támogatottsága egy százalékpontot növekedve 4 százalék. Az Együtt támogatottsága ebben a hónapban nem érte el az egy százalékot, és ez most sem sikerült ez a Párbeszédnek, és az MLP-nek sem. A Kétfarkú változatlanul egy százalékon áll, a Momentum Mozgalom támogatottsága április óta2 százalék.

A bizonytalanok aránya 40 százalék.

2017_09_ppref_idosor.png

Orbán Viktor (Fidesz) népszerűsége múlt hónapi egy pontos csökkenés után, mostegy pontot növekedett, így 40 pont. Ez januárhoz képest összesen kilenc pontos visszaesés, ám közel fél éve beállt a 39-42 pontos sávba.

Botka László (MSZP) népszerűsége a ebben a hónapban is három pontot csökkent, így 33 pont. Ez januárhoz képest hét pontos csökkenés, azonban az áprilisi csúcsponthoz képest 11 pontos folyamatos olvadás.

Vona Gábor (Jobbik) népszerűsége múlt hónapi két pontos csökkenés után, most újra két pontot csökkent, és így 30 pont. Ez januárhoz képest egy pontos csökkenés, viszont a júniusi csúcsához képest hat pontos.

Gyurcsány Ferenc (DK) a múlt havi csökkenés után most két pontot növekedett, 19 pont. Ez januárhoz képest két pontos csökkenés, ám elmozdulás a múlt havimélypontról.

2017_09_pol_nepsz.png

A kutatás eredményeiről további részletek, például biztos szavazók preferenciái és az országban zajló folyamatokkal való elégedettség változása a szombaton megjelenő Vasárnapi Hírekben találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Vasárnapi Hírekre is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2017. augusztus 10-12 között a Publicus Intézet készítette az ország felnőtt népességét reprezentáló 1014 fő telefonos megkérdezésével, a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2011 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.

Bal-Rad komm: A legrosszabb esetben is a választásra jogosultak 63 százaléka (az undorgók 40, plusz a Maszop és a Jobbik összesen 23 százaléka) szerint a döbrögista hordát bizony el kéne hajtani a halál f…-ra!

Ám ha az undorgóknak csak a felét lenne képes CSAK A CÉL ÉRDEKÉBEN egy Maszop-Jobbik összefogás megszólítani, már akkor is menne a horda a lecsóba!

Ez természetesen kizárt dolog! Mármint a Maszop-Jobbik összefogás! Hiszen mindkettőnek a zsebében a bölcsek köve (vagy Döbrögi milliárdjai)!

Ezért aztán garantált a horda 25 százaléknyi voksmennyiségével a min. kétharmadnyi mandátum!

A magyarok pedig vidáman ballagnak a Keresztúton! Politikusaik sűrű korbácsütéseitől ösztökélve gyorsabb haladásra! Nemsokára felérünk a Golgotára! Onnantól pedig már nem rajtunk lesz a kereszt! Mi leszünk a kereszten!

ÉRDEMLÜNK JOBBAT?!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Orosz határőrt gyilkoltak kalifátusisták

Megöltek egy orosz határőrt az ukrán – orosz határtérség orosz területén, a Kurszki régióban található Tyetykino faluban – közölte vasárnap este az orosz biztonsági szolgálatoktól származó értesülésre hivatkozva a TASZSZ hírügynökség.

Az orosz határőrök egy gyanús fészert ellenőriztek, amelyben fegyveresek rejtőzködtek. A banditák ekkor tüzet nyitottak rájuk, és lelőttek egy kutyás határőrt.

Az ezt követő tűzharcban a három latort az orosz határőrszolgálat likvidálta.

A TASZSZ értesülései szerint a Szíriából menekülő kalifátusista banditák Maradék – Ukrajnán keresztül próbáltak meg hazatérni az egyik észak-kaukázusi köztársaságba.

Az orosz határőrség kurszki parancsnoksága a maapra ígért bővebb és hivatalos tájékoztatást az esetről.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Katalónia: 90 százaléknyi „IGEN” a függetlenségre!

Az előzetes eredmények szerint Katalónia döntő többsége a függetlenségre szavazott a madridi kormány által illegálisnak tartott tegnapi népszavazáson – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.

A „vérbe fojtott” (több mint ezer sebesült a rendőri brutalitás nyomán) referendumon Katalónia 5,34 millió szavazópolgárából 2,26 millióan szavaztak, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük 2,02 millióan voksoltak a régió függetlenségére, és hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába – ismertette. Hozzátette: 15 ezer szavazat számlálása még folyamatban van, a spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapok tartalmát pedig nem ismerhetik.

A La Vanguardia című lap internetes kiadása szerint a voksoló katalánok 6,8 százaléka nem támogatta Katalónia kiválását Spanyolországból.

A katalán tartomány elnöke Carlos Puicdemont kvázi bejelentette Katalónia függetlenségét!

A Katalán Himnusz alatt pedig emelkedtek az öklök!-és a katalán függetlenséget szimbolizáló kezek.

Dolors Lobet, a legnagyobb spanyol szakszervezet regionális szóvivője úgy fogalmazott, hogy „ütőképes válaszra” van szükség az elnyomással szemben.

Hétfő délre tüntetéseket jelentett be a katalóniai polgármesteri hivatalok előtt. Spanyolország másik legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége, az UGT viszont hétfőn készül döntést hozni a sztrájkról.

Jordi Cuixart, az Ómnium Cultura nevű függetlenségi mozgalom vezetője szintén általános sztrájkot sürgetett.

Az Orosz Föderációs Tanács Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága elnöke – Konsztantyin Kaszacsov – többek között Novorosszija esetéhez hasonlította Katalónia függetlenségi törekvéseit.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Az ELSŐ érdemi lépés

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő  vendégei voltunk SeVizás egyeztetés miatt.

2017.09.27. napján Bicskén Tessely Zoltán Fidesz országgyűlési képviselőjével három órás megbeszélést folytattunk SeVizás ügyben.

A beszélgetés közben kiderült számunkra, hogy jelen viszonyok között nincs esély arra, hogy a mi teljes megoldásra tett javaslatunkról egyáltalán tárgyaljunk. De azért természetesen átadtuk.

Megismerve a Fidesz érveit, és azt, hogy hogyan látják a helyzetet más javaslatokat is tettünk. Ezek nem a végleges megoldást jelentik, de sok emberen tudnak segíteni úgy, hogy nem terhelik e költségvetést, és a bankároknak sem azonnali zsebbenyúlást jelent. Nagyobbik része nem is a bankároknak jelent veszteséget, hanem a kifosztásra épült hiénáknak marad el a semmi munkáért remélt haszna.

A beszélgetést és a javaslatokat egy levélben foglaltam össze, amit javaslok figyelmesen elolvasni úgy, mint a levélben lévő hivatkozáson elérhető teljes megoldásra tett javaslatunkat. Ez utóbbi javaslatunk már 2013-ban is erre az elvekre épülve létezett, majd 2014-ben véglegesítettük.

Javaslataink nagyobbik részét korábban megosztottuk ellenzéki képviselőkkel is. Nem nagyon látjuk visszaköszönni, még a kampánnyal kapcsolatos kommunikációjukban sem.

Ezt írtam Tessely Zoltán képviselőnek:

„Tárgy: 2017.09.27-i SeVizás megbeszéléssel kapcsolatos javaslatok

Tisztelt Tesselly Zoltán Úr!

Nagyon örülök, hogy sikerült tartalmas egyeztetést folytatnunk Önnel Sevizás kérdésben.

Hasznos volt megismerni a kormánypárt álláspontját, ami megegyezik az Önével. Azt is jó volt hallani, hogy ez nem különbözik a nyilvános kommunikációban megjelentektől.

Amiért mégis érdemes volt a beszélgetésre a tervezettnél hosszabb időt szánni, az az, hogy részleteiben is sikerült ismereteket szerezni.

Szintén pozitív volt, hogy Ön – majd meglátjuk, és reméljük, hogy Önön keresztül a szakpolitikusaik is – nyitott volt néhány javaslatra.

Mielőtt az írásban is kért javaslatokra térek, kicsit összefoglalom, hogy én hogyan értettem az elhangzottakat.

–          A kormány SeVizás kérdésben elment a falig.

–          A fal, vagyis a mozgástér határát a bankárok, illetve a pénzügyi rendszer tűrőképessége határozta meg.

–          Az nem derült ki számomra, – talán a behatárolt idő miatt – hogy a keretet milyen információk, tanulmányok alapján határozták meg, vagy csak a bankár lobby elmondására hagyatkoztak. Úgy hangzott el, hogy ön bízik a szakpolitikusokban, Önnek részletes rálátása nincs ezekre az ügyekre.

–          Azt is meghallottuk, hogy a megmentés tekintetében a mozgástér esetleg változhat a gazdaság javulása függvényében.

–          Számomra ez azt jelenti, hogy további segítség nem a bankárok, bankok terhére, hanem az adófizetők pénzéből, máshonnan elvonva lehetséges esetlegesen. Ez ellen én kifejezetten tiltakoztam. Ha nem volt elég hangsúlyos, akkor most ismét megteszem. Minden rendezést kizárólag a kifosztók, vagyis a bankok terhére tudok elképzelni. Még akkor is, ha az „elmúlt nyolcév” állami felügyeletei is mulasztást követtek el. Mivel a hasznot a bankok tették el, így a felügyelet esetleges hiányosságai nem mentesíti őket a károk megtérítésétől.

–          A „bankmentő” törvények megítélésével kapcsolatban nem sikerült közelíteni az álláspontokat. Ön szerint az adósokat mentették, mi szerintünk a bankokat. Még az ezzel kapcsolatos EU-s vizsgálódások irányát is ellentétesen értelmeztük.

–          Abban egyet értettünk, hogy az EU-nak nem feltétlen célja a bankok elmarasztalása.

–          Pontosan ez utóbbi két gondolat miatt Ön nem látta indokoltnak a végrehajtások újbóli felfüggesztését.

–          A valós, és általános példákat Ön nehezen tudta elképzelni. Legalábbis azt nem, hogy ezek az arányok valóban általánosak. Sajnos igen. Valóban sokszor előfordul, hogy valaki: kapott 15 MFt-ot, 5 MFt-ot visszafizetett, és a bank további 60 MFt-ot követel.

–          Ön méltatta az árverések korlátozásával kapcsolatos intézkedéseket. Mi ezt további kiegészítésekkel tudjuk csak jónak értékelni. Jelen formájában csupán néhány hónapos időhúzásra alkalmas. Valódi szabadulásra nem.

–          Ugyan így gondoljuk az eszközkezelővel kapcsolatban is.

–          Kaptunk kritikát Öntől a módszereink miatt. (Testtartás) Többek között az Önnel való kapcsolatfelvétel általánosító, és kissé agresszív módja miatt. Sajnos ma ott tartunk, hogy ha valaki nem elég hangos, akkor nem hallják meg. Na, nem azért mert süketek, hanem mert a kormányzati kommunikáció – ami sokszor a pénzhatalom álláspontját is közvetíti – elnyom minden más hangot. Aztán amikor egyre hangosabbá válik a kifosztott réteg, akkor hatalmi, büntetőjogi, galád politikai eszközökkel próbálják őket elhallgattatni. Ez utóbbi a késlekedésem oka is. Négy nappal ez előtti találkozásunk óta két Sárgapólóst békés véleménynyilvánítás miatt lecsuktak, és 24 óra után szabadultak. Levelem végén az erről készült összefoglaló hivatkozását is bemásolom, ami videót, és a rendőrségi szerveknek küldött levelemet is tartalmazza. Utólag hívták fel a figyelmemet arra, hogy a bicskei kapitányságnak nem küldtem el, pedig az első focizáskor hasonló elvek alapján jártak el a rendőrök. A lényeges különbség az volt, hogy Felcsúton a parancsnok másképp ítélte meg a viszonyokat. Azért sem jutott eszembe számukra elküldeni, mert az első esetet követően két alkalommal sem került sor a focizásunk korlátozására. Amennyiben Ön úgy gondolja, hogy a lent elérhető anyag hasznos lehet a bicskei rendőrségnek, kérem, juttassa el hozzájuk azzal, hogy a budaörsi akció után még inkább értékeljük a felcsúti hozzáállásukat.  

–          Bár nem mondta ki, de a beszélgetésből kiéreztem azt a zsarolást, amit a bankárok a kormánnyal, és így az egész országgal szemben tesznek. Nevezetesen, hogy a gazdaság életben tartásához szükséges hitelezésért cserében elvárják, hogy a SeVizás buliból jól jöjjenek ki. Lehet, hogy ez megegyezik az „elmúlt nyolcévben” a SeVizás kölcsönök bevezetése kapcsán történt zsarolásokkal?

Bízom benne, hogy semmilyen lényeges részt nem hagytam ki a megbeszélésünkből. Természetesen amennyiben kéri, az Ön válaszát is megjelentetjük oldalainkon.

Mielőtt rátérek az Ön által kért – a megbeszélésen elhangzott – javaslatok elküldésére, leszögezem, hogy teljes megoldásként az átadott, és az alábbi hivatkozáson is elérhető megoldási javaslatot tartjuk elfogadhatónak:
https://nemadomahazamat.hu/blog/?post=az-eladosodottsag-rendezese

Az elhangzott javaslatok:

Úgy gondoljuk, hogy ezek nem a végleges megoldást jelentik. Csupán sok embernek segíthetnek úgy, hogy nem terhelik az adófizetők pénzét, és különösebben nem okoznak nagy kiadást a kifosztó bankoknak sem. Kizárólag jelen helyzetben alkalmazandók, amikor a bankárok zsarolása alól a kormány nem lát lehetőséget határozott fellépéssel menekülni, és menekíteni a társadalmat.

–          Tartozáselengedés teljes, és feltétel nélküli adómentessége.

o   Jelenleg adó és járulékfizetés terheli az adósságelengedést, hacsak ki nem terjeszti a bank azonos feltételekkel minden adósra, és nincsenek az adósnak egyéb mentő lehetőségei.

o   Ez ebben a formában jelentősen nehezíti az egyedi megállapodások létrejöttét. Ez miatt alig van olyan elengedés, ami miatt adó, és járulék folyna be az államkasszába.

o   Amennyiben az adó és járulékmentességet megszüntetjük, akkor sem éri számottevő veszteség az államkasszát, viszont lehetővé tesszük, hogy többen legálisan meneküljenek.

o   Amúgy is igen aggályos, hogy olyan adósság elengedése miatt kell jelenleg adózni, amit soha nem kapott meg az adós.

–          Elővásárlási joga legyen az adósnak, vagy családtagjának minden esetben, amikor a pénzintézet, vagy követeléskezelő megszabadul a behajthatatlan követeléstől, zálogingatlantól, vagy egyéb végrehajtás alá vont ingatlantól, ingóságtól.

o    Eszközkelős elővásárlás:

  • Akik jogosultak az eszközkezelőre, azok általában nem tudják visszavásárolni az ingatlant.
  • Akinek lenne lehetősége akár családi segítséggel visszavenni azt, az többnyire nem jogosult a programban való részvételre.
  • Ki kell terjeszteni mindenkire, és minden tartozásra az eszközkezelő rendszerében alkalmazott módszert úgy, hogy akik jelenleg nem jogosultak bekerülni, azok maguk kifizethessék a bankot olyan összegben, ahogyan az eszközkezelő kifizette volna. Erre akár kölcsönt is vehessenek fel.

o   Árverés:

  • Minden elárverezett ingatlan és ingóság esetén az árverési vevővel szemben elővásárlás illesse meg a tartozás kötelezettjét, vagy az általa megnevezett személyt.  Erre akár kölcsönt is vehessenek fel. Ez az így megszerzett ingatlan, vagy ingóság később ugyan ebben a tartozásban ne lehessen újból elárverezhető.
  • A zálogtárgy – ingatlan és ingóság- elárverezése után szűnjön meg a teljes tartozás.

o   Követelés eladása:

  • Követelés eladása esetén legyen kötelező követelésenként egyenként meghatározni az eladási árat, és ezt közölni legyenek kötelesek az adóssal.
  • Minden adósnak, vagy az általa megnevezett személyeknek legyen elővásárlási joga a követelésre. Erre akár kölcsönt is vehessenek fel.

–          Kötelezővé kellene tenni a pénzintézetek számára, hogy tartozáselengedés, vagy követelés megvásárlására (elővásárlási joggal élés miatt is) piaci feltételekkel vagy kedvezményesen kölcsönt adjanak azoknak is, akik jelenleg negatív adóslistán vannak.

o   Fontos leszögezni, hogy az adósok legnagyobb része a rendkívül magasra szökött törlesztések elmaradása miatt kerültek rossz adós minősítésre. Minden bizonnyal sokan egy jóval kisebb összegű kölcsön alacsonyabb törlesztését már tudnák fizetni.

–          Vissza kell vonni azokat a perrendtartási rendelkezéseket, amik nehezítik a SeVizás szerződésekkel kapcsolatos pereket. Ezek kifejezetten hátrányos rendelkezései a bakmentő törvényeknek.

o   Ne kelljen elfogadni a bíróságoknak, a felülvizsgáltnak számító elszámolást. Az adott perben kelljen a banknak bizonyítania a követelése összegét és jogosságát.

o   Továbbra is lehessen csupán semmisségre perelni.

o   A végrehajtás megszüntető perek adósok szempontjából bevezetett nehezítéseit el kell törölni. Továbbra is a bankmentő törvények előtti perrendtartási szabályokat kelljen alkalmazni.

o   Tisztességtelen feltétel a korábbiak szerint továbbra is a szerződés teljes semmisségét vonja maga után.

–          A fent említett rendelkezések bevezetésig az összes végrehajtást ismét le kell állítani.

o   Nem csak a kilakoltatásokat, ahogy néhány tudatlan, és csak pár szavazat megszerzése miatt hőzöngő ellenzéki politikus ezt újabban szajkózza, hanem a végrehajtásokat.

–          Természetesen, ahogyan az egyeztetéseken említettük, készséggel találkozunk a felvetett kérdésekkel kapcsolatban szakpolitikusokkal, vagy akár Önnel is újból.

–          Amennyiben szán időt rá, akkor a szólásszabadság kérdésében is készséggel egyeztetünk Önnel, vagy szakpolitikusokkal.

Összefoglaló a sárgapólósok legutóbbi bebörtönzéséről:
https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/2067905693235365

 

Tököl, 2017. október 1.

Tisztelettel: Póka László”

További képek a találkozóról itt érhetők el:
https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/2068966976462570

 

Bal-Rad komm: Általában nem szokta a balrad.ru megkommentelni az ilyen híreket, de most a ritka kivételek egyike következik.

EZT KELL CSINÁLNI! A POLITIKAI HATALOMMAL KAPCSOLATBA LÉPNI, ÉS ELJUTTATNI SZÁMÁRA A MEGOLDÁSI JAVASLATOKAT!

Ez most megtörtént! Dícséretes dolog még akkor is, ha érzésünk szerint a hatalom csupán taktikai megfontolásból „engedte magához közel” a „Nem Adom a Házamat Mozgalom” képviselőit!

AZ ELSŐ LÉPÉS MEGTÖRTÉNT! 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 2. van. Az év 275. (szökőévben 276. napja a Gergely-naptár szerint.) Az évből még 90 nap van hátra. 

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: PETRA, BERENGÁR, ÖRS, PETRINA, TAMÁS és TOMAJ nevű olvasóit! 

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

 

Fantasztikus történelmi események zajlottak le a világban október másodikán. Ezek közül csemegézünk.

1187 – Szaladin, Egyiptom és Szíria uralkodója elfoglalja Jeruzsálemet, ezzel okot ad a III. keresztes háború megindítására.

1377 – Péter korábbi győri püspök elfoglalja a veszprémi püspöki széket.[1]

1472 – I. Mátyás király Kisszeben városát Kassa és Buda városok kiváltságával ruházza fel.

1604 – Kitör a Bocskai-felkelés.

1848 – Lemond az első felelős magyar kormány (Batthyány Lajos kormánya).

1849 – Komárom erődjét, hosszas alku után Klapka György átadja az osztrákoknak.

1850 – Neszmély parasztsága rátámad a bordézsma behajtóira.

1910 – Első alkalommal ütközik össze két repülőgép a levegőben (Milánó fölött).

1935 – Olasz invázió Abesszínia (Etiópia) ellen.

1938 – Megkezdi működését az első gázturbina. (A turbinát Jendrassik György szabadalmaztatta 1928-ban.)

1938 – Lengyel csapatok elfoglalják a Csehszlovákiához tartozó Teschent.

1941 – Megkezdődik a moszkvai csata („Tájfun-hadművelet”).

1972 – Dánia a Közös Piacba való belépés mellett dönt.

1979 – II. János Pál pápa felszólal az ENSZ közgyűlésén.

1988 – Véget ér a szöuli olimpia.

1994 – A nagycenki kisvasút utolsó üzemnapja.

2014 – A török parlament – 298 igén és 98 nem szavazattal, egy év időtartamra – felhatalmazást ad az Ahmet Davutoğlu vezette kormánynak, hogy szárazföldi csapatokat és katonai eszközöket vessen be a szomszédos Szíriában és Irakban terrorista csoportok ellen, továbbá hogy – a terrorellenes küzdelem érdekében – külföldi katonák használják az ország támaszpontjait, és Törökországból induljanak bevetésekre ebből a célból.

2016 – A nem magyar állampolgárok az országba történő kötelező betelepítésével kapcsolatos népszavazás Magyarországon, melyen a részvételi arány 44%, az érvényes szavazatok aránya 41%, ez utóbbin belül a „nem” szavazatok aránya 98% lett

A világ történelmére nagy hatással bíró személyiségek születtek október másodikán.

1452 – III. Richárd angol király († 1485)

1616 – Andreas Gryphius német költő és színműíró, a német barokk irodalom kiemelkedő alakja († 1664).

1847 – Paul von Hindenburg német császári tábornok, I. világháborús hadvezér, politikus, Németország köztársasági elnöke († 1934)

1851 – Ferdinand Foch francia marsall, I. világháborús főparancsnok († 1929)

1869 – Mahátma Gandhi (er. Móhandász Karamcsand Gandhi) indiai békeharcos († 1948)

1882 – Borisz Mihajlovics Saposnyikov szovjet marsall († 1945)

1904 – Graham Greene amerikai író († 1991)

1933 – Michel Plasson francia karmester

1945 – Martin Hellman amerikai kriptográfus

1951 – Sting (er. neve Gordon Sumner) angol zenész, zeneszerző, színész

1976 – Kulcsár Anita magyar kézilabdázó († 2005)

1979 – Yann Cucherat francia tornász

1982 – Marouan Benabdallah marokkói születésű, Magyarországon működő zongoraművész

Ezen a napon nem kisebb nagyságok haltak meg, mint pl:

I. e. 322 – Arisztotelész ókori görög filozófus (* I. e. 384)

1761 – Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc kamarása (* 1690)

1933 – Rátkay László ügyvéd, népszínműíró (* 1853)

1951 – Kozma István honvéd vezérőrnagy, a székely határvédelmi erők parancsnoka (* 1896)

1965 – Vaszary Piri magyar színésznő, filmszínésznő (* 1901)

1985 – George Savalas amerikai színész (* 1924)

2014 – Lázár György kommunista politikus, miniszterelnök (1975–1987) (* 1924)

Ma Guineában ünnepelnek! 1958 óta! Október másodika azóta a Guineai Köztársaság nemzeti ünnepe – a Franciaországtól való függetlenné válás napja

Ma van a Béke világnapja (ENSZ által elfogadott, Mahátma Gandhi születésének emlékére)

1992 óta a Gyaloglók Világnapja (World Walking Day) október 7-én. Magyarországon 1999 óta október elején tartják

1993 óta a sztómások világnapja

 

Egerben ismét látható a gengszterqvartett

A Jobbik elkezdte visszaraggatni a plakátjait a saját hirdetőfelületeire Egerben.

A párt által korábban kihelyezett gengszteres plakátokat – a plakáttörvényre hivatkozva – rendőri biztosítás mellett pénteken marcangoltákle a táblákról a Heves megyei qrmányhivatal fogdmegjei.

Mirkóczki Ádám szerint törvénytelenül, mert a reklámfelületek magántulajdonban vannak – abba kerültek, így azokra nem vonatkoznak a horda plakáttörvényének rendelkezései.

„Természetesen azokat a reklámeszközöket, amelyek a mieink szeptember 19. óta, igenis használni fogjuk a Jobbik kampányára, politikai üzeneteire, ez ellen a Fidesz és egyetlen hatóság sem tud tenni semmit” – mondta Mirkóczki Ádám

Közben egy kicsit „fenjanozott meg északkoreázott” is! Azt állította, hogy Magyarország nem a KNDK!

Ebben igaza van! Tényleg nem az! Amiben téved: Magyarország – mint olyan – NINCS!

Van helyette Döbrögisztán!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Már hiányolta egyik-másik olvasónk a „Miho Szakácsvili kalandjai Maradék-Ukrajnában” című folytatásos kalandregény újabb epizódját!

Hát jelentjük: „futár jött, s lihegve szólt” – Miho Ogyesszában rettegteti Valcman Nyalókakirályt! Beígérte neki, hogy előzi, leváltja, lakoltatni fogja! Csupáncsak azért nem vágott még neki a kijevi útnak,mert volt ugye Vinnyica környékén az a raktárrobbanás. Ami szintén Nyalókakirály lelkén szárad! Nem is orosz diverzánsok voltak azok,hanem Putyin utasítására Valcman szervezte meg az egészet! Hogy abbahagyhassa Donbassz ostromát!

De majd ő – mármint Miho! – színvallásra fogja kényszeríteni a galádot. Köreivel együtt. Hazaárulás és kollaborálás miatt! A ‘zoroszokkal való kollaborálás miatt!

Ezt üzente ma Miho! Kijevbe. Ogyesszból!

Sztanyica Luganszkánál ismét majnem sikerült a latortüzérségnek egy jó kis tömegmészárlás.

Ha a lövegirányzék egy vonással kevesebb, a 152-es gránát pontosan a buszállomás területére csapódik. Így csak egy civil sebesült meg a több száz közül.

Eduard Baszurin még csak véletlenül sem felejtett ki egyetlen frontmenti DNR-települést sem, amikor megtartotta mai eset – és helységnévfelolvasó tájékoztatóját.

Trudovszkában ismét két súlyos civil sebesültje van a gránáthiányban érezhetően nem szenvedő valcmanista latortüzérség ostromában.

Zajcevoban egy DNR katona sebesült meg súlyosan.

Dokucsajevszknek ismét kijutott:

Ma Jaszinovataja nélkülözőinek vittek a segélyközpontból holmikat a DNR katonái.

Tegnap tíz lakás és lakóház vált hasznavehetetlen romhalmazzá Jaszinovatajában.

Vannak persze derűsebb órák is Donbasszban. Tegnap este Joszif Kobzon énekes-előadóművész lépett fel Donyeckben. Donbassz élni akar!

Már több mint 1200 napja ostromolja őket Kijev latorhada!

A kis Viktorija pedig várja a segítséget.

„Виктории Магер вновь нужна Ваша помощь”

http://voicesevas.ru/news/yugo-vostok/34393-donbass-operativnaya-lenta-voennyh-sobytiy-30092017.html#

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Mi van Katalóniában?

Rengeteg a sebesült Katalónia szerte! Tombol a rendőri brutalitás! Az emberek Barcelonában barikádokat emelnek. A levegőben helikopterek köröznek. Már-már polgárháborús állapotok uralkodnak.

https://www.facebook.com/oksana.vasylenko.7/videos/1684680718243087/

https://www.facebook.com/DWrussian/videos/10159397818685472/

A katalán tűzoltók is harci fölszerelést öltöttek, és védik övéiket a rendőrrohamoktól.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Átlátni a falon – az ultra-szélessávú radar

A modern kor kihívásainak megfelelően az emberi elmékben igény támadt arra, hogy sűrű, nem fémes, átlátszatlan közeg mögött rejtőző dolgokat is feltérképezhessenek.

Az erre kifejlesztett UWB (UWB: Ultra-WideBand) radarok a dielektrikumok töltéssel rendelkező részecskéinek elektromágneses mezővel történő kölcsönhatásait használják ki. A dielektrikumoknak nincsenek jelentős szabad töltéseik (bár mindegyik bír bizonyos átvezetéssel), viszont a radar külső hatására dipólusok alakulnak ki bennük, az időben változó mezőre reagálva pedig ezek a dipólusok megváltoztatják az irányukat, felmelegítve az anyagot, egyúttal dielektromos veszteséget eredményezve.

Az UWB szignál lefedi a teljes, 1,99 Ghz-től 10,6 GHz-ig terjedő frekvenciatartományt az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) 2002-es definíciója alapján, és sávszélessége a sávközép-frekvencia 20%-ánál nagyobb (relatív sávszélesség > 0,2). Annak érdekében,hogy ne zavarják a kommunikációs eszközöket, a kisugárzott teljesítményt (EIRP-sűrűség: a meghatározott tartomány bármely frekvenciáján tetszőleges irányban mért jelerősség) megfelelő szabályozásokkal korlátozták.

A technológia alapjait már 1974-ben alkalmazták föld alá behatoló radar formájában (Rexford Morey, Geophysical Survey Systems, Inc. (GSSI)), az 1980-as években pedig katasztrófák utáni életjelek keresése céljából kutatták, ezekért többek között a régészek igen hálásnak bizonyultak később, hiszen ők is használják a végeredményt. De orvosi alkalmazása is ismert. Mint oly sok minden más, a ’70-es és ’80-as években az UWB radar érdekessé vált a katonai felhasználások szempontjából, mind az Egyesült Államokban, mind a Szovjetunióban, illetve Kínában. Az utóbbi időkben egyebek mellett a MIT Lincoln Laboratory kutatóitól hallhattunk komoly sikerekről, még 2011-ben. Akkor azzal büszkélkedtek, hogy fejlesztésük képes lehet 60 lábról (kb.18 méterről) képeket készíteni egy 8 hüvelyk (kb. 20 cm) vastag betonfal mögött elhelyezkedő célpontról.


Az UWB radarok alkalmasak arra, hogy segítségükkel a kezelőjük átláthasson például egy szokványos tégla- vagy betonfalon. Épületekbe való behatolásoknál, légicsapások előtti felderítéseknél egyaránt bevethetők.


Természetesen Izrael is használja őket. Az alábbi (propaganda)videón jól kivehető, hogy a kezelő gyakorlatilag átlát a megfigyelt ház tetején, viszont nem lát át a fémből készült mentőautón.

Persze rögtön felmerül a kérdés: hogyan lehet védekezni ellenük?

A technológia szempontjából az anyagok három tulajdonsága meghatározó: a permittivitás (dielektromos állandó, amely egyfajta „energiatárolási” kapacitás), a permeabilitás (a közeg mágneses teret áteresztő képessége) és a konduktivitás (fajlagos vezetőképesség). Minél nagyobbak ezek az adott frekvencia használatakor, annál kevésbé lehet „átlátni” a radarral az anyagon. Nagy fajlagos vezetőképessége van pl. a fémfelületeknek vagy a magas sókoncentrációjú víznek. Magas relatív permeabilitása van a ferromágneses anyagoknak (pl. vas). Permittivitás szempontjából ellenállóak e technológia számára a fémek.

(Fergeteg)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com