Címke: történelem

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

3

A déli front jelentős erősítést — mintegy 50 000 főnyi utánpótlást — kapott szeptember végén és október elején. Október első felében a hétszáz versztnyi déli fronton a szovjet csapatok létszáma több mint 75 000 gyalogos és 13 000 lovas katona volt, 1733 géppuskával és 424 löveggel. A délkeleti fronton ez idő tájt több mint 36 000 gyalogos és mintegy 5000 lovas katona küzdött 1127 géppuskával és 263 löveggel. Október elsején, még a párthét előtt, a déli front alakulatainál 14 825, a délkeleti fronton pedig 9480 kommunista volt. Ez azt jelenti, hogy a hadra kelt sereg kommunistáinak mintegy 40 százaléka délen harcolt.

A szovjetköztársaságnak azonban Petrográd védőit is segítenie kellett, hiszen az ellenség a kapuk előtt állt, s már arra készült, hogy betörjön a városba. A párt Központi Bizottsága, a Honvédelmi Tanács és személyesen Lenin feszült figyelemmel kísérte az északnyugaton lejátszódó eseményeket.

Lenin még október 14-én ezt táviratozta a Petrográdi Szovjet Végrehajtó Bizottságának: „A fehérek offenzívája nyilvánvalóan manőver, hogy elvonják az erőket a mi déli előnyomulásunktól. Verjék vissza az ellenséget, irányítsák csapásaikat Jamburgra és Gdovra. Mozgósítsák az embereket a frontra. Számolják fel az ügyosztályok kilenctized részét … Mielőbb el kell kergetni őket, hogy önök segítséget nyújthassanak délnek.”⁴⁵ Lenin Művei. 36. köt. Budapest 1958. 528. old.*

Október 15-én a Központi Bizottság Politikai Bizottsága határozatában kimondotta: „Petrográdot fel nem adjuk!” A Politikai Bizottság úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Petrográd védelme fontosság tekintetében a második harci szakasz a moszkva—tulai körzet után, ahol döntő ütközet folyt a szovjet csapatok és Gyenyikin serege közt. Petrográd eleste súlyos csapás lett volna a szovjetköztársaság számára.

Ám Zinovjev és a Moszkvából érkező Trockij kidolgozták saját „tervüket”. Azt javasolták, a szovjet csapatok engedjék be az ellenséget Petrográdba, mert utcai harcokban könnyebb lesz leverni. A terv végrehajtása a város legjobb proletárerőinek tömeges pusztulását, az ipar és a közszolgáltatási intézmények szétrombolását, s végeredményben a fehérgárdisták nagy erkölcsi diadalát jelentette volna.

A Honvédelmi Tanács Leninnel az élén határozottan elvetette Trockij és Zinovjev tervét. Október 17-én hajnalban Lenin a Köztársasági Honvédelmi Tanács alábbi határozatát továbbította közvetlen vonalon Petrográdba:

„Először. A Honvédelmi Tanács 1919. október 16-i határozata alapvető utasításként előírja, hogy tartsák mindenáron Petrográdot az útnak indított erősítések megérkezéséig.

Másodszor. Ennélfogva védjék Petrográdot az utolsó csepp vérig, egy talpalatnyi földet se engedjenek át …”⁴⁶ Dokumentumok Petrográd 1919-es hősi védelméről. Ogiz 1941. 98 old. (oroszul).*

Jelentős erősítéseket küldtek Petrográdba az ország különböző vidékeiről, még a déli front tulai tartalékából is. Petrográdban és a környező vidéken — akárcsak 1919 tavaszán — megkezdődtek a párt-, a szakszervezeti és a Komszomol-mozgósítások, amelyek a legállhatatosabb, harcos szellemtől áthatott párt- és proletár-utánpótlást biztosították a hadseregnek. A pártmozgósítás nagy méreteket öltött. A városi pártszervezet 250 felelős munkatársat és mintegy 2500 párttagot mozgósított. A kerületi pártbizottságok kommunista különítményeket alakítottak. A kormányzósági pártszervezet hat nap alatt — október 17-től 22-ig — 1168 kommunistát indított útnak az arcvonalra. Számos üzemi és községi pártszervezet teljes egészében mozgósítottnak nyilvánította magát. Az üzemekben munkásosztagok alakultak, és sokan közülük rögtön a frontra mentek.

Októberben özönleni kezdett az erősítés a 7. hadsereghez. Októberben és novemberben 107 katonavonat érkezett Petrográdba. A politikai szervek mintegy 1500 kommunistát küldtek. A petrográdi munkások és az egész ország hősies erőfeszítésével megteremtődtek a Jugyenyics-haderő legyőzésének feltételei. Szükség volt e feladat mielőbbi végrehajtására, hogy a szovjetország biztosítsa a győzelmet a legfőbb harci szakaszon, a déli fronton.

„Nagyszámú sereget küldtünk önöknek — írta Lenin október 18-án a petrográdi pártbizottságnak —, s most minden a Jugyenyics elleni támadás gyorsaságától és Jugyenyics bekerítésétől függ. Igyekezzenek minden erővel meggyorsítani a hadműveleteket. A Kaukázusban, Gyenyikin mögöttes területén kitört hatalmas felkelés, valamint szibériai sikereink a teljes győzelem reményét keltik, amennyiben rohamosan meggyorsítjuk Jugyenyics felszámolását.”⁴⁷ Lenin katonai jellegű üzenetváltásai (1917—1920). 212. old.*

Szovjet-Oroszország dolgozói a végső fizikai és szellemi erőfeszítés idejét élték. A polgárháború soha nem látott mértékben kiéleződött, s az ország életének legfőbb tartalma lett. Míg az előző háborúkban, amelyeket az emberiségnek át kellett vészelnie, a front és a hátország fogalma többé-kevésbé világosan elhatárolódott, addig 1919 őszén a front teljesen egybeolvadt a hátországgal. A szovjetköztársaság a szó szoros értelmében katonai táborrá vált, amelynek helyőrségét a munkások és a dolgozó parasztok alkották, élükön a kommunista párttal és a nagy Leninnel.

Harcosok tízezrei adták életüket a szocialista forradalomért, azokért a nemzedékekért, amelyek meg fogják érni a kommunizmus fényes és örömteli hajnalát. S helyükbe újabb harcosok százezrei léptek. Az első vonalban küzdőknek tüzérségi lövedékre, puskára, katonaköpenyre és kenyérre volt szükségük, s mindezt a szerelvények áradata szállította az arcvonalra.

Hogy milyen eredményeket ért el a szovjetköztársaság 1919 őszén a haditermelés fellendítésében, erről ékesszólóan tanúskodnak az alábbi adatok. Augusztustól októberig a puskagyártás másfélszeresére nőtt; ugyanezen idő alatt a töltények havi termelése 3 millió darabbal emelkedett. A köztársaság legfőbb arcvonala — a déli — októberben és novemberben mintegy 30 000 puskát, 33 millió töltényt, több mint 80 000 tüzérségi lövedéket és nagy mennyiségű hadfelszerelési tárgyat kapott.

Október 17-én a Honvédelmi Tanács határozatot hozott a munka termelékenységének emeléséről. Az ipari üzemekben ideiglenesen bevezették a 12 órás munkaidőt. A határozat előírta a túlórák progresszív bérezését, a premizálást stb.; de sok hadiüzemben a munkások a határozat előtt is önként dolgoztak napi 12—14 órát.

Nézzük például, hogyan dolgoztak a petrográdi üzemek munkásai.

Putyilov-gyár. Itt páncélvonatokat, ágyúkat, vasúti kocsikat, páncélgépkocsikat gyártottak és javítottak. 1919 őszének viharos napjaiban számos műhely termelékenysége háromszorosára emelkedett; pedig éppen ebben az időszakban a munkások jelentékeny része a frontra ment, s a többieknek nemcsak a gépek mellett kellett dolgozniuk, hanem naponta még néhány órán át katonai kiképzésben is részesültek, sáncokat ástak, védelmi vonalakat építettek. A főbb megrendeléseken kívül minduntalan befutottak soronkívüli sürgős igények: hol páncélpajzsokat kértek a narvai kapuhoz, hol valamelyik sürgősen a frontra vezényelt csapategység tüzérségi felszerelését kellett megjavítani, hol pedig egy hadtáposztag lovai vártak patkolásra. Érkeztek időnként olyan megrendelések is, amelyeknek teljesítésére a gyár műhelyei nem voltak alkalmasak. Ilyenkor működésbe lépett a munkások mindenen győzedelmeskedő kezdeményező készsége és természetes esze. Honnan, honnan nem, előkerítették a szükséges szerszámokat, aztán egy kis átszerelés, egy kis átalakítás — és a front igényeit teljesítették.

Az emberek hetekig nem léptek ki a gyárkapun. S amikor hosszas távolmaradás után végre hazakerültek, az első hívásra éjnek idején ismét a műhelyben termettek. A munka nehéz volt, ennivaló kevés, de minden munkás úgy viselkedett, mintha az első vonalban lenne.

Egy másik üzemben, a Petrográd környéki Kolpino körzetében fekvő Izsor gyárban már igazi fronthelyzet uralkodott. Az ellenség mindössze néhány versztnyire volt; a műhelyek tetején és falain kopogtak a puskagolyók és a lövedékek szilánkjai. A munkások egy része harci osztagok kötelékében az első vonalban küzdött. S az üzem egy percre sem állt le. Itt gyártották a világ egyik legjobb minőségű páncélzatát. Egyik páncélvonat és páncélgépkocsi a másik után került ki a gyárudvarból az ütközetek poklába. Októberben és novemberben az üzem munkásai 27 nap alatt annyit termeltek, mint más időben három hónap alatt.

E két gyár példája nem volt egyedülálló. Ugyanígy dolgoztak számos moszkvai üzem, a tulai, az izsevszki, a votkinszki, a motovilihai hadiüzemek munkásai.

A honvédelem szükségleteire dolgozó iparvállalatok gyors ütemben növelték a termelékenységet. Ehhez igénybe kellett venni az összes erőforrásokat. Nagyszerű eredményeket értek el például az izsevszki fegyverkészítők. Izsevszk nemrég — 1919 júniusában — szabadult fel a kolcsakisták uralma alól. A fehérgárdisták alaposan megrongálták a fegyvergyárat, Oroszország egyik legnagyobb hadiüzemét. A rombolásokon kívül az ellenség erőszakkal magával vitt sok szakképzett munkást és fegyvermestert. A gyárat óriási erőfeszítésekkel sikerült ugyan hamarosan helyreállítani, de a termelékenység eleinte borzasztó alacsony volt: mindössze 2—3000 puska havonta. Ez volt a helyzet júniusban és júliusban. De a gyár októberben havonta már 21 000, az év végén pedig több mint 171 500 puskát gyártott.

A szovjet hadiüzemek munkatermelékenységének növekedését szemléltetően mutatják a következő adatok: 1919 első felében körülbelül 140 300 töltényt ég 201 400 puskát, az év második felében pedig már csaknem 217 000 töltényt és több mint 268 700 puskát gyártottak.⁴⁸ A szovjet nép döntő győzelmei az intervenciósok és a fehérgárdisták ellen 1919-ben. Cikkgyűjtemény Sz. F. Najda és D. N. Kovalenko szerkesztésében, Moszkva 1960. 545., 551. old. (oroszul).*

1919 őszén különösen kiéleződött a fűtőanyag-válság. Fűtőanyag-hiány miatt veszély fenyegette a hadiipart, elakadtak a vonatok. Veszélyben volt a hadianyagszállítás, a fegyvergyártás, a városok és a front élelmezése.

„A fűtőanyag-válságot mindenáron le kell küzdenünk, különben nem lehet megoldani sem az élelmezési, sem a katonai, sem az általános gazdasági feladatokat”⁴⁹ Lenin Művei. 30. köt. 126. old.* — hangsúlyozta a Központi Bizottságnak a pártszervezetekhez intézett november 13-i körlevele. A párt a munkások és parasztok ezreit mozgósította a fűtőanyag-válság elleni küzdelemre, s ez csakhamar meghozta az első eredményeket.

Szilárd és megbízható hátországa volt a Vörös Hadseregnek. A háborútól, pusztulástól, éhínségtől, blokádtól sújtott szovjetköztársaság egyre újabb emberi erőt és gazdasági erőforrásokat talált, amelyek biztosították a hatalmas és nagyszámú ellenség, mindenekelőtt az antant-imperialisták feletti győzelmét.

1919 őszén a délen húzódó két arcvonal — a déli és a délkeleti — közül egyre nagyobb jelentőségre tett szert a déli front. Igen sok függött a moszkva—tulai körzetért folyó harc kimenetelétől, s a párt az előtte álló számtalan feladat közül megjelölte a legfontosabbat, ennek végrehajtására mozgósította a tömegeket, és ide összpontosított minden erőfeszítést.

Október 15-én a Központi Bizottság Politikai Bizottsága rendkívül fontos ülést tartott, amelyen Lenin elnökölt. A Politikai Bizottság minden tagját, még a fronton tartózkodókat is hazahívták. Ennek az ülésnek a legfőbb eredménye az volt, hogy lényegében új stratégiai alapokra helyezték a délen folyó küzdelmet. Az új stratégiai terv az október közepén előállott helyzetből következett. Addig úgy vélték, hogy az új délkeleti fronthoz tartozó 9. és 10. hadsereg erőinek kell a fő csapást mérniük Gyenyikinre a caricini körzetből, Novocserkasszk irányában; most viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a legnagyobb erőfeszítésnek a középső fehér hadseregcsoport leverésére kell irányulnia. A fő csapás tehát a déli front feladata lett. Itt vonta össze az ellenség legfőbb erőit, innen fenyegette a legnagyobb veszély a köztársaságot. Ezenkívül a Központi Bizottság szeptemberi ülése után a középső szakaszon összpontosították a legerősebb szovjet hadseregcsoportot. Mindez arra vallott, hogy a közeljövőben döntő ütközetnek kell megindulnia azokon a szakaszokon, ahol az ellenség a Moszkva felé irányuló áttörésben reménykedett.

A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy a hadsereg-főparancsnokság minden eszközzel erősítse meg Tula és Moszkva védelmét, a tél folyamán pedig készítsen elő általános offenzívát déli irányban.

A délkeleti front seregei ideiglenesen védelmi feladatokat kaptak. A Politikai Bizottság úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a nyugati és az északi front hadműveletei háttérbe szorulnak az első rendű feladattal, a moszkva—tulai körzet biztosításával szemben. Az ezután következő legfontosabb harci körzetnek a Politikai Bizottság — mint már említettük — a nyugati front petrográdi szakaszát tartotta.

A Politikai Bizottság útmutatásai alapján más arcvonalakról újabb csapatokat dobtak át, s újonnan mozgósítottakból, elsősorban kommunistákból és munkásokból alakult osztagokat vezényeltek a déli frontra.

E rendkívül fontos határozatok végrehajtását Lenin személyesen ellenőrizte. Figyelemmel kísérte mindenütt a fronthelyzet alakulását, s elérte, hogy idejében és sürgősen vezényeljék az erősítéseket délre és Petrográdhoz.

Közeledett az óra, amikor a Vörös Hadsereg — a párt és a dolgozó tömegek akaratát teljesítve —, minden addiginál nagyobb erővel sújtott le a szovjethatalom ellenségeire. A frontokon fordulat érlelődött …

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

Október elején ült össze Moszkvában a Kommunista Ifjúsági Szövetség II. országos kongresszusa, amely egyhangú határozatot hozott a Komszomol-tagok mozgósításáról. A határozat úgy szólt, hogy a moszkvai megerősített körzetben minden tagot mozgósítanak tízenhatéves kortól, a többi körzetben pedig a szervezetek tagságuk 30 százalékát küldik a frontra.

A párt Központi Bizottsága azonban — nehogy a fiatal káderek sorra elpusztuljanak a fronton — úgy döntött, hogy „ezt a mozgósítást bizonyos keretek közé kell szorítani, a mozgósítottaknak először csupán kis részét véve igénybe”.³⁹ Izvesztyija CK RKP(b). 1919. december 2.*

Ámde az ifjúságot nehéz, sőt, időnként lehetetlen volt visszatartani. Gyakran egész körzeti Komszomol-szervezetek vonultak ki a frontra, bizottságukkal az élükön. Mentek a fiúk és lányok, edzett ifjúmunkások és parasztfiúk, egyetemi hallgatók és középiskolások. Voltak, akiket már az első kiegészítő parancsnokságról hazaküldtek, s ők titokban meghúzódtak katonai szerelvényeken, hogy azután megkérjék a politikai biztost vagy a parancsnokot, vegye létszámba őket mint önkénteseket.

S a Komszomol-ifjúságot követte a többi fiatal. A front menti városokban és falvakban különösen tömegméretűvé vált ez a mozgalom. Apjától örökölt, régi ellenzős sapkában, derekán szorosra vont szíjjal vagy kötéllel, gondosan keblébe rejtett karéj kenyérrel beállított egy legényke a legközelebbi ezredhez, s így szólt: „Puskát ide, hadd üssem a fehéreket!”

Orjol közelében van Kunag falucska. Itt élt két serdülő testvér, Ványa és Szenya Szidorov. Mindketten megjelentek a 13. hadsereg egyik egységének törzsénél: „Be akarunk lépni önként a hadseregbe!” A törzsnél dolgozó elvtársaknak akkor éppen a legkevésbé rájuk volt szükségük. Megmondták a Szidorov testvéreknek, hogy menjenek haza — kiskorúak ők még ehhez! Beköszöntött az éj. Az egység a sötétség leple alatt más frontszakaszra vonult. S mi történt? A Szidorov testvérek egyszerre csak felbukkantak a harcosok között. Nem volt más hátra, besorozták őket önkéntesi minőségben. S a parancsnokság nem bánta meg elhatározását: a testvérek kitűnő felderítőknek bizonyultak. Bátran léptek át az arcvonalon, és mindig értékes értesülésekkel tértek vissza az ellenség mögöttes területéről. Egyikük harci lovat szerzett magának teljes felszereléssel: elkötötte a fehérektől. Vitézségükért és hősiességükért a Szidorov testvéreket felvették a Komszomolba.

Sok ilyen eset történt a legkülönbözőbb harci szakaszokon.

Nemhiába írta Podvojszkij akkoriban a Komszomol Központi Bizottságának az északnyugati komszomolistákról: „Öntudatos, lelkes és magabiztos ifjúság szállt harcba a tőkések ellen.”

A helyi mozgósítások végrehajtásánál a párt Központi Bizottsága az egyes kormányzóságok helyi viszonyaiból indult ki. Oroszország központi és északi körzeteiben a párt maximális számban mozgósíthatta a felelős pártmunkásokat és szovjet vezetőket, erősen csökkentve emiatt minden nem katonai jellegű munkát. E körzetek munkásai és dolgozó parasztjai elég öntudatosak, politikailag elég szilárdak voltak ahhoz, hogy megértsék a pillanat komolyságát és felelősségteljes voltát.

Kisebb mértékben számíthatott káderekre a párt a keleti és a délkeleti országrészekben, amelyek gabonát, fémet, gyapotot adtak a köztársaságnak. Ott (az Urálban, Nyugat-Szibériában) még csak nemrég haladt át az arcvonal, s a szovjethatalmat hosszú fehéruralom után állították helyre, Ezekben a körzetekben erős szovjet közigazgatás megteremtésére és fenntartására, nagyszabású politikai tömegmunkára, s ehhez pártkáderekre volt szükség. Ezért ott helyi viszonylatban több pártmunkást és szovjetvezetőt kellett meghagyni, mint a központban.

A párt, miközben kipróbált kádereit a frontra küldte, s felülvizsgálat útján megtisztította sorait a haszonlesőktől és a besodródott elemektől, egyúttal gondoskodott arról is, hogy taglétszámát a munkások, parasztok és vöröskatonák legjobbjaival egészítse ki.

Szeptember 26-án a Központi Bizottság elhatározta, hogy országszerte, a hátországban csakúgy mint a fronton, fontos politikai kampányt, párthetet rendez. Ebben az időszakban szélesre tárultak a párt kapui a munkások, a dolgozó parasztok, a Vörös Hadsereg és a Vörös Flotta harcosai előtt. A szovjetköztársaság igen súlyos helyzetben volt, s a pártra óriási felelősség nehezedett: ő volt felelős a proletárdiktatúra államának, a történelem első munkáshatalmának sorsáért. Abban az időben kommunistának lenni elsősorban annyit jelentett, mint a külső és a belső ellenforradalommal vívott harc élvonalába lépni. Aki a pártba lépett, nem várhatott ettől semmiféle személyes előnyt. Az emberek tudták, hogy „a párt tagjaira … a szokottnál nehezebb és veszélyesebb munka hárul”.⁴⁰ Lenin Művei. 30. köt. 49. old.* S a párthétnek mégis hatalmas sikere volt. Városi és falusi dolgozók, frontkatonák százezrei léptek be a pártba. Ezek az emberek, akik önzetlenül szolgálták a szocialista forradalmat, és hajlandók voltak utolsó csepp vérükig védelmezni a szovjethatalmat, kifejezték azt a készségüket, hogy megosztják a kommunista párttal a nehézségeket és bajokat, amelyekhez foghatót még egyetlen ország kormányzó pártjának sem kellett leküzdenie.

„Elvtársak! Soraitokban nem lehetnek közömbösek, öntudatlanok, gyávák! Álljatok be mindnyájan a harcosok közé! Sorakozzatok a párt vörös zászlaja mögé!”⁴¹ Pravda, 1919. október 10.* — hangzott a „Pravda” felhívása ezekben a napokban.

Moszkvában több mint 14 500 új tag lépett be a pártba. Egy példával szemléltetjük, hogyan zajlott le a párthét a főváros proletár kerületeiben. A Krasznaja Presznya az emlékezetes 1905-ös forradalom idején a munkásság hős fellegvára volt. 1919 októberében a presznyai munkások újból megmutatták, hogy kegyelettel megőrzik dicső forradalmi hagyományaikat. A gyárakban, az üzemekben, a műhelyekben, az étkezdékben és a munkásszállásokon lelkes hangú gyűlések zajlottak le, összesen több mint 53 000 ember részvételével. Valamennyi dolgozó közösség kinyilvánította, hogy bátran kiáll a haza védelmére a belső és külső ellenséggel szemben. A szónokok izzó gyűlölettel beszéltek Gyenyikinről, a fehér banditákról — akik alávaló módon bombákat dobáltak a Leontyevszki utcában — és az antant-imperialistákról. Veszélyben a szovjethatalom, meg kell védeni. Életre-halálra, utolsó leheletig folyik a harc, tehát ebben a vészterhes órában be kell lépni a kommunista pártba, amely annyiszor ontotta a vérét az orosz munkások jobb sorsáért. Az orosz munkásosztály csak a kommunista párt lenini zászlaja alatt győzhet ebben a heroikus harcban.

„A kommunista párt, a ti szeretett pártotok — fordult a presznyai kerületi pártbizottság a munkásokhoz —, amelyet ezer kötelék fűz össze a dolgozó néppel, azért jött létre, hogy ügyeteket szolgálja és támaszotok legyen.

Vele együtt döntöttétek meg 1917 októberében a megalkuvó burzsoá kormányt, és emeltétek magasra a szovjetköztársaság zászlaját …

Vele együtt vertétek le Kalegyint, Krasznovot és Kolcsakot.

Vele együtt veritek le Gyenyikint, fejezitek be a polgárháborút és biztosítjátok a tartós békét, a szabad munkát …”⁴² Pravda, 1919. október 8.*

A presznyai párthét folyamán (október 8—19) 1800 ember lépett be a pártba. Az új párttagok október 18-án más munkásokkal és vöröskatonákkal együtt felvonultak a moszkvai szovjet épületéhez, ahol Mjasznyikov és Jefremov, a moszkvai pártbizottság titkárai üdvözölték őket. Itt az új presznyai bolsevikok több ezer elvtársuk és testvérük színe előtt ünnepélyesen hűséget esküdtek a pártnak.

„Esküszünk, hogy a Vörös Presznya ugyanolyan rendületlenül halad ezután is a forradalom útján, mint 1905-ben.”⁴³ J. A. Poljakov: A moszkvai dolgozók a szovjet főváros védelmében 1919-ben. 138. old (oroszul).*

Hasonló módon zajlottak le a párthetek a főváros zamoszkvorecki, rogozsszko-szimonovszki, zselernodarozsni kerületeiben és más kerületekben is.

Lenin a szovjethatalom és a kommunista párt fényes sikerének tartotta a moszkvai pártheteket. Ez a siker éppen akkor született, amikor a szovjetköztársaság különösen nehéz és válságos helyzetben volt, amikor elkeseredett harcot vívott Gyenyikin ellen, amikor az ellenforradalom ügynökei terrorcselekményeket hajtottak végre a szovjet hátországban, többek között Moszkvában is. Akik Gyenyikin győzelmét óhajtották — a burzsoázia, a volt földesurak és hivatalnokok —, éppen ezekben a napokban igyekeztek minél nagyobb pánikot kelteni, s a szovjethatalom „elkerülhetetlen” bukását jósolgatták. Igen ügyesen használták ki az 1919 október elején kialakult helyzetet arra, hogy a néppel elhitessék az ellenség leverésének lehetetlenségét.

„S mégis, a proletártömegből, amely látta Gyenyikin »sikereit«, és ismerte a nehézségeket, a bajokat, a kommunista névvel és kötelességteljesítéssel éppen most együttjáró veszélyeket, ezren és ezren álltak talpra, hogy megerősítsék a kommunisták pártját, hogy vállukra vegyék az államigazgatás hihetetlenül nehéz terhét …

Ez a siker bebizonyította és szemléltetően megmutatta … az egész köztársaságnak és az egész világnak, hogy éppen a proletariátus mélyén, éppen a dolgozó tömeg igazi képviselőiben van a szovjethatalom erejének és szilárdságának legmegbízhatóbb forrása.”⁴⁴ Lenin Művei 30 köt. 56—57. old.*

Más városokban és kormányzóságokban rendezett párthét eredményei is megerősítették Leninnek ezt a következtetését.

Petrográdban kétszer rendeztek párthetet. Először — augusztusban — a párthét több mint 8000, másodszor — októberben — a 7. hadsereg katonáival együtt csaknem 6000 főnyi taglétszám-emelkedést eredményezett. A szovjetország 21 kormányzóságában (Szibériát, Turkesztánt, Ukrajnát és a frontokat nem számítva) összesen mintegy 160 000 öntudatos munkás és dolgozó paraszt lett kommunista. Jelentős utánpótlást biztosítottak a pártnak a frontokon harcoló egységek. Egyes Gyenyikin ellen harcoló hadosztályoknál 900—1500 katona lépett be a pártba a párthét folyamán.

Ez a siker megmutatta, milyen nagy a párt tekintélye a nép szemében, mennyire hisznek a tömegek a párt bölcsességében, milyen határtalan bizalommal viseltetnek a dolgozók élcsapatuk iránt. A kampány eredményeként ugrásszerűen megnőtt a párttagság létszáma az iparvállalatoknál, falun és — ami különösen fontos volt — a Vörös Hadseregben. A pártmozgósítás és a párthét megerősítette, szilárdabbá tette a hadsereget, és erősen megkönnyítette a Gyenyikin- és a Jugyenyics-seregek, valamint a többi ellenséges erő legyőzését.

A párt és a szovjet állam minden erőfeszítése ebben az időben a Gyenyikin elleni harci front megerősítésére irányult.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

Azokban a napokban, amikor Gyenyikin egyre közelebb nyomult Moszkvához, a frontnak nyújtandó segítség lett az ország valamennyi pártszervezetének legfőbb és állandó feladata. Ez a kérdés az üzemi pártsejtekben éppúgy nem került le a napirendről, mint a kormányzósági pártbizottságokban.

A párt Központi Bizottsága valóságos stratégiai vezérkar lett; itt határozták meg a legfőbb hadvezetési feladatokat. A Központi Bizottság megfeszített erővel dolgozott. Ebben az időszakban csaknem valamennyi tagja állandóan kiküldetésben volt; oda siettek, ahol különösen súlyos helyzet adódott. Sokan dolgoztak valamelyik front forradalmi katonai tanácsában, vagy helyi párt- és szovjetszervekben.

Moszkvában rendszerint a Központi Bizottságnak csupán kis része tartózkodott. De azért a Központi Bizottság valamennyi fontos hadvezetési és gazdasági kérdésben kollektív határozatot hozott, a tagok többségének közvetlen részvételével. Csupán a július 1-től október 15-ig terjedő időben két teljes ülés zajlott le, kétszer ültek össze a Központi Bizottság Moszkvában tartózkodó tagjai, kilencszer tanácskozott a Politikai Bizottság, negyvenháromszor a Szervező Iroda, s hétezer tartott a Politikai Bizottság és Szervező Iroda együttes ülést. A KB apparátusa állandó kapcsolatban volt a helyi pártszervezetekkel, a frontokkal, s folyamatosan tájékozódott az eseményekről.

1919 nyarán és őszén a Központi Bizottság és a Munkás-Paraszt Honvédelmi Tanács figyelmét elsősorban a déli front kötötte le.

Gyenyikin visszaverésének megszervezésével kapcsolatban a legfontosabb határozatokat a Központi Bizottság szeptember 21-től 26-ig tartó teljes ülésén hozta. Az ülésen a Központi Bizottság megvizsgálta a déli front megerősítésének kérdését, különös tekintettel a középső szakaszra, ahol Kurszk elvesztése után közvetlen veszély fenyegette Orjolt, Tulát és Moszkvát, úgy határozott, hogy a hadvezetésnek minden intézkedést meg kell tennie a kurszk—orjoli szakaszon harcoló csapatok megerősítése végett, anélkül, hogy gyengítené a caricini szakaszt, ahol a korábban kidolgozott terv szerint a fő csapást szándékozott mérni az ellenségre. A kurszk—orjoli szakaszra kell irányítani az utánpótlás legnagyobb részét és a nyugati frontról, valamint északról — a 6. önálló hadseregből — átvezényelt csapatokat. A Központi Bizottság egyetértett a hadsereg-főparancsnokságnak azzal a javaslatával, hogy a nyugati szakaszokról irányítsák át a déli frontra más egységekkel együtt a lett hadosztályt és a vöröskozák dandárt, Bugyonnij lovashadtestét pedig vezényeljék Novohoperszk mellől a 8. hadsereg körzetébe.

Ugyanezen az ülésen a Központi Bizottság úgy határozott, hogy létre kell hozni az ország központi körzeteinek védelmi rendszerét, s e célból meg kell szervezni a moszkvai és a tulai megerősített körzetet. A Honvédelmi Tanács szeptember 24-én, a Központi Bizottság két tanácskozása között hasonló értelmű határozatot hozott, amely kimondta:

„1. Az illetékes szervek készítsék elő szívós védelemre a Moszkva, Vityebszk, a Dnyepr, Csernyigov, Voronyezs, Tambov, Sack, Moszkva által határolt körzetet.

2. Hirdessék ki ebben a körzetben az ostromállapotot.
3. Alakítsanak a megjelölt körzetben kormányzósági és járási forradalmi bizottságokat. Ugyancsak alakuljanak forradalmi bizottságok a nagyobb településeken, a jelentős vasútállomásokon stb. a helyi szovjethatalom 3 képviselőjéből, akik közül az egyik a katonai biztos legyen.”²⁶Lenin-gyűjtemény. XXXIV. 215—216 old.*

Minthogy a déli front középső szakasza a kialakult helyzetben különös jelentőségre tett szert, szükségessé vált a délen harcoló csapatok átszervezése. Egy nappal a Központi Bizottság tanácskozásának befejeződése után a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanács utasítást adott, hogy a déli frontot két részre, déli és délkeleti frontra osszák. Az előbbiekhez tartozott a 14., a 13. és a 8. hadsereg, valamint a Bugyonnij-lovashadtest, az utóbbihoz a 9. és a 10. hadsereg.²⁷ Októberben a nyugati front átengedte a délinek a 12 hadsereget, a délkeletinek pedig a 11. hadsereget, a volgai—kaspi flottillát és az asztrahanyi megerősített körzet csapatait.*

A Központi Bizottság szeptemberi plénumának javaslata alapján megerősítették a déli front parancsnokságát: Jegorjev helyére Jegorovot, a tehetséges katonai vezetőt nevezték ki frontparancsnoknak, aki később oly nagy érdemeket szerzett Gyenyikin leverésében.

A párt azt követelte, hogy a legjobb parancsnoki és politikai kádereket küldjék a déli frontra. „Valamennyi arcvonalról a lehető legnagyobb számban vezényeljék át a déli frontra a felelős kommunista pártmunkásokat és a parancsnoki állomány legjobbjait”²⁸ Kommunyiszt, 1956. 12. sz. 64. old.* — így szólt a Központi Bizottság szeptember 26-i ülésének határozata.

A Központi Bizottság Lenin javaslatira elhatározta, hogy nagyszámú kommunistát és szimpatizánst irányít át katonai területre a különböző központi intézményekből és hivatalokból, a hadügyi, az élelmezésügyi és a közlekedésügyi népbiztosság kivételével. Moszkvában nyilvántartásba vették a szovjetekben dolgozó kommunistákat.

A Központi Bizottság körlevelet intézett a pártszervezetekhez a küszöbönálló újabb mozgósítással kapcsolatban. Felhívta őket, hogy kétszeres, háromszoros, tízszeres energiával vegyenek részt Szovjet-Oroszország honvédelmének megszervezésében.

„A Gyenyikin elleni harcban — írta a Központi Bizottság — ki kell használnunk a párt minden forradalmi energiáját. Az egész államapparátust annak az egyetlen feladatnak a szolgálatába kell állítanunk, hogy legyőzzük Gyenyikint, megsemmisítve fehérgárdista bandáinak eleven erejét.”²⁹ Izvesztyija CK RKP(b) 1919 szeptember 30.*

A Központi Bizottság olyan embereket kért a pártszervezetektől a front számára, akik politikai munkatársként, különösen ezredbiztosként dolgozhattak. A párt hangsúlyozta, milyen fontos a kialakult helyzetben a párton kívüli munkás- és paraszttömegek közötti munka, mennyire szükséges, hogy a néptömegek minél nagyobb számban részt vegyenek a Gyenyikin elleni harcban. A pártonkívüli dolgozók legjobbjait be kell vonni a gazdasági irányításba — mutatott rá levelében a Központi Bizottság —, hogy helyettesítsék a katonai területre átirányított kommunistákat.

A déli frontnak lovasságra volt szüksége. A sztyeppei övezetben a lovas fegyvernemnek nagy jelentősége volt. Tetejébe még Gyenyikin jobban állt lovasság tekintetében, és ezt ki is használta. Ezért a Központi Bizottság a leghatározottabban sürgette egy erős vöröslovasság megteremtését. Felhívta a körlevélben a pártszervezeteket, segítsék a lovasság megerősítését azzal, hogy felkutatnak kommunista lovas katonákat, és a frontra küldik őket.

A párt kifejezte azt a szilárd meggyőződését, hogy a kommunisták energiájának újabb lendülete meghozza Gyenyikin teljes vereségét.

„Elsőnek, mint mindig, a pétervári munkások válaszoltak a Központi Bizottság felhívására”³⁰ Beszámoló az OK(b)P Központi Bizottságának 1919. szeptember 15-től október 15-ig folytatott tevékenységéről. Az OK(b)P Központi Bizottságának beszámolói a VIII és a X kongresszus között eltelt időszakban. Az OK(b)P KB kiadása 1921. 16. old.* — mondja a KB egyik dokumentuma az 1919 őszén végrehajtott pártmozgósítás első lépéseiről.

Már két nappal a Központi Bizottság ülése után Petrográdból Moszkvába érkezett a mozgósított felelős munkatársak első csoportja. Voltak közöttük városi és kormányzósági pártbizottsági tagok, szovjet végrehajtó bizottsági tagok, szakszervezeti vezetők stb. A párt országszerte ismertette a petrográdiak kezdeményezését.

Október 4-én a „Pravda” hasábjain megjelent Leninnek „A petrográdi munkások példája” című cikke. A proletariátus nagy vezére e szavakkal fordult a szovjetköztársaság valamennyi munkásához:

„Kurszk bevételével és az ellenség Orjol elleni előnyomulásával az a feladat hárul ránk, hogy új erőket vessünk a frontra avégett, hogy itt visszaverjük az ellenséget. A petrográdi munkások megmutatták példájukkal, hogy helyesen látták a feladatot.”³¹ Lenin Művei. 30. köt. 31—32. old.*

Lenin kifejtette, hogy a friss proletár-utánpótlásnak a frontra özönlése elsőrendű jelentőségű a hadsereg sorainak megerősítése szempontjából:

„Amikor ilyen friss erők indulnak hadseregünk megingott egységeinek megszilárdítására, a dolgozó tömegek, a parasztkatonák új vezéreket kapnak saját embereikből, olyan dolgozókból, akik fejlettebbek, öntudatosabbak, szilárdabbak.”³² Ugyanott, 33. old.*

Ha a főleg paraszti jellegű Vörös Hadsereg ilyen segítséget kap, ez döntő fölényt biztosít neki az ellenséggel szemben. Hiszen a fehérgárdista hadseregnek, amely többségében szintén mozgósított parasztokból áll, csupán a földbirtokos és a burzsoá csemeték sietnek segítségére, akiknek nincs és nem is lehet semmi közük a parasztokból lett katonákhoz. Ez a „támogatás” — mutatott rá Lenin — „volt Kolcsak veszte, s ez a »támogatás« lesz Gyenyikin veszte is”³³. Ugyanott.*

Lenin felhívta a szovjetköztársaság munkásait, hogy kövessék a petrográdiak példáját, és bocsássák a legjobb erők maximumát a honvédelem rendelkezésére.

Október első felében Moszkva területén 600 felelős funkcionáriust mozgósítottak. A városi és a kormányzósági pártbizottság, a Szakszervezetek Központi Tanácsa, szakszervezeti központi bizottságok, valamint több más központi intézmény és hivatal munkatársai indultak harcba Gyenyikin ellen. A mozgósítás a moszkvai kormányzóság járásaira is kiterjedt. A kormányzósági pártbizottság elhatározta, hogy a kommunista különítmények tagjainak egy részét a déli frontra küldi. A moszkvai pártszervezet október folyamán összesen mintegy 3500 kommunistát indított a frontra. A pártszervezetnek és valamennyi fővárosi munkásnak a haza védelmében szerzett óriási érdemeit méltatva Lenin ezt írta 1919 végén: „A moszkvai munkásosztályra esett és esik az ellenforradalom elleni harc javarésze.”³⁴ Lenin-gyűjtemény. XXXVI. 85. old.*

A Szverdlovról elnevezett kommunista egyetemnek 600 hallgatója indult Moszkvából a frontra. Október 24-én Lenin nagy beszédet intézett hozzájuk. Beszéde elején jellemezte a fronthelyzetet és a Vörös Hadsereg harckészségének fokozását célzó feladatokat, majd rámutatott arra, hogy a déli front a köztársaság legfőbb arcvonala, „itt dől el a legközelebbi hetekben, vagy ha nem is a legközelebbi hetekben, de mindenesetre a legközelebbi hónapokban, a háború sorsa”³⁵. Lenin Művei. 30. köt. 67. old.*

Nyomban Petrográd és Moszkva után más oroszországi városok és kormányzóságok is elküldték legjobbjaikat a polgárháború legfontosabb, döntő arcvonalára. Tverből 321, Ivanovo-Voznyeszenszkből mintegy 500, Vlagyimirból 342, Penzából 131 kommunista indult harcba Gyenyikin ellen.

Lássunk egy-két lapközleményt, amely az akkori időket jellemzi.

„Vologdában a városi pártbizottság teljes létszámban kimegy a Gyenyikin elleni frontra. Példáját követi a vasúti pártbizottság. Jelenleg a felelős munkatársak idei nyári ötödik mozgósítása folyik.”³⁶ Bednota, 1919. október 11.*

Ribinszkből jelentették:

„A vörös Ribinszkben a pártmozgósítást óriási lelkesedéssel fogadta a munkásság. Több mint 200 kommunista indul a frontra, köztük mintegy 50 felelős munkatárs. A járási pártbizottságot ostrom alatt tartják az önkéntesek, akik harcolni akarnak Gyenyikin ellen.”³⁷ Bednota, 1919. október 14.*

A Központi Bizottság a párt és a szovjet állam több tekintélyes tisztségviselőjét — a proletár tömegek tehetséges és tapasztalt vezetőit, a régi bolsevik gárda tagjait — küldte a déli frontra. Köztük volt Ordzsonikidze, Potyemkin, Kirov és Zemljacska. A legjobb parancsnoki és politikai kádereket vezényelték át a többi arcvonalról a déli frontra. Így például a nyugati fronton küzdő 7. hadseregből délre küldték Szoloduhin hadosztályparancsnokot és Voszkov katonai biztost.

A pártmozgósítással párhuzamosan a szakszervezetek is a front rendelkezésére bocsátották legjobb kádereiket. Október 4-én a Szakszervezetek Központi Tanácsának kommunista frakciója külön határozatot hozott a felelős szakszervezeti munkatársak mozgósításáról. Október 14-én a Szakszervezetek Központi Tanácsának Elnöksége felhívással fordult valamennyi szakszervezeti tanácshoz.

„Ebben az aggasztó helyzetben — így szólt a felhívás —, a szakszervezeteknek oda kell adniuk legjobb erőiket vörös frontunk megerősítésére és ellátásának megjavítására … A frontnak tapasztalt; felelős munkatársak kellenek, tömegmozgósításra jelenleg nincs szükség.

Az idő nem vár, minden óra drága, segítsétek felgyülemlett tapasztalataitokkal, gyakorlati munkátokkal vörös frontunkat, hogy végleg legyőzzük a ránk tört ellenséget.”³⁸ A szovjet szakszervezetek szerepe a Vörös Hadsereg megteremtésében (1918—1920). Moszkva 1940 178—179. old. (oroszul).*

A helyi szakszervezeti tanácsok számos olyan felelős vezetőjüket küldték a frontra, aki a gazdasági szervező munkában és a tömegmunkában a polgárháború nehéz körülményei között is kiállta a próbát. A front menti nagyvárosokban a szakszervezetek tartalék-munkásezredeket alakították. Ilyen ezredek voltak Petrográdban, Tulában és más városokban.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Jugoszláv földön

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Kommunista pártja vezetésével a jugoszláv nép három és fél éven át folytatott szent háborút a német fasiszta megszállók és cinkosaik ellen. A népi felszabadító harc lángja mind nagyobb területre terjedt ki, nagy néptömegek kapcsolódtak be a küzdelembe. Amikor a Vörös Hadsereg elérte a jugoszláv határt, a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg (körülbelül 400 000 ember) az ország körzeteinek nagy részét ellenőrizte.

A Szovjetunió az egész háború folyamán minden tőle telhető segítséget megadott a jugoszláv népnek. A szovjet kormány támogatta mindazokat a politikai intézkedéseket, amelyek arra irányultak, hogy Jugoszláviában megalakítsák a népi hatalom központi szerveit. Ez különösen fontos volt azért, mert az Egyesült Államok és Anglia Jugoszláviában fenn akarta tartani a régi monarchikus-burzsoá rendszert, támogatta a reakciós emigráns királyi kormányt, és még azután is, hogy érintkezésbe lépett a nemzeti felszabadító mozgalom vezetőségével, segítette a hazaáruló Mihajlovic és Nedic csapatait.

A Jugoszláviának nyújtott segítség különösen megnövekedett azután, hogy a szovjet csapatok felvonultak a jugoszláv határon. A jugoszláv hadsereg 1944 folyamán térítésmentesen kapott a Szovjetuniótól 350 repülőgépet, 65 harckocsit, több mint 4000 különféle löveget és aknavetőt, 500 nehézgéppuskát, mintegy 67 000 géppisztolyt, golyószórót és géppuskát, körülbelül 53 000 puskát és karabélyt, csaknem 4000 páncéltörő puskát, nagy mennyiségű lőszert és felszerelést. A szovjet parancsnokság átadott Jugoszláviának hét tábori kórházat és négy sebészeti tábori kórházat. Mindez növelte a jugoszláv hadsereg harcképességét. 1944 szeptemberében azonban, mivel főleg gyalogsági fegyverzettel volt ellátva, egymaga nem tudta megtisztítani országát az ellenségtől.

Szeptember végén Jugoszlávia, Görögország és Albánia területén meglehetősen nagy német fasiszta erők állomásoztak: 21 hadosztály, 7 dandár és mintegy 25 önálló ezred és zászlóalj. A közvetlenül Jugoszláviában tevékenykedő csapatok létszáma elérte a 200 000 főt. 12 hadosztályt és 1 dandárt felvonultattak a jugoszláv határhoz ért szovjet csapatok ellen. A többi erő a kulcspozíciókat tartotta az ország központi körzeteiben és harcolt a partizánok ellen. A jugoszláv népnek ezenkívül az áruló Pavelic, Nedic, Mihajlovic és Rupnik bandái ellen is harcolnia kellett.

A szovjet kormány és a jugoszláv Nemzeti Felszabadító Bizottság az 1944 szeptemberében a balkáni irányban kialakult politikai és hadászati helyzetet értékelve arra a következtetésre jutott, hogy célszerű megszervezni a szovjet hadsereg és a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg közös tevékenységét a keleti körzetek és a főváros, Belgrád mielőbbi felszabadítása végett.

A jugoszláv nép gyors megsegítésére a 3. Ukrán Front csapatainak állományából kirendelték az 57. hadsereget (három lövészhadtest), egy frontközvetlen hadosztályt, a 4. gárda gépesített hadtestet és más magasabbegységet. Ezeknek a csapatoknak több mint 2200 lövegük és aknavetőjük, 149 sorozatvetőjük, mintegy 360 harckocsijuk és rohamlövegük volt. Támogatta őket a 17. légi hadsereg mintegy 1300 repülőgéppel és a Dunai Katonai Flottilla, amely 80 hajóval, főleg páncélos naszáddal rendelkezett. A Dunától északra, jugoszláv területen vártak harci feladatok a 2. Ukrán Front 46. hadseregének magasabbegységeire, amelyeket az 5. légi hadsereg erőinek egy része támogatott. Nis irányában három bolgár hadsereg támadott (13 hadosztály és egy dandár). A Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg részéről 17 hadosztály részvételével számoltak. E hadosztályok létszáma különböző volt: 2000 és 12 000 fő között mozgott. Főleg gyalogsági fegyverrel voltak ellátva, tüzérségük kevés volt.

Az 57. hadsereg csapatai szeptember 28-án az ellenséget meglepve átlépték a jugoszláv határt, és előnyomultak az ország belseje felé. A csapatoknak és a Dunai Katonai Flottilla hajói által partra szállított deszantnak a közös erőfeszítéseivel már a harmadik napon felszabadították Negotint. Az 57. hadsereg magasabbegységei a támadást továbbfejlesztve átkeltek a kelet-szerbiai hegységen, október 10-én elérték a Morava-folyót, és hídfőket foglaltak el a nyugati partján. Ekkorra a 46. hadsereg csapatai kiűzték a betolakodókat a Tiszától keletre fekvő jugoszláv területről, Belgrádtól keletre kijutottak a Dunához, és hídfőt foglaltak el ebben a körzetben.

Október 12-én a moravai hídfőből harcba vetették V. I. Zsdanov tábornok 4. gárda gépesített hadtestét. A hadtest a németek ellenállását megtörve a jugoszláv hadsereg egységeivel együtt október 14-én reggel betört Belgrádba. Ugyanazon a napon a bolgár, jugoszláv és szovjet csapatok felszabadították Nist.

Belgrád körzetében heves harcok bontakoztak ki. Dél felől a város irányában tört át az ellenség 20 000 főnyi csoportosítása, amely az 57. hadsereg csapatai elől hátrált. Ezt a csoportosítást a szovjet és a jugoszláv csapatok közös erővel bekerítették, és október 19-én csaknem teljesen megsemmisítették. Jugoszlávia fővárosa másnap teljesen felszabadult a fasiszta megszállás alól. A szovjet csapatok a Belgrádért vívott harcokban mindent megtettek azért, hogy elkerüljék a rombolást a városban és hogy minél kevesebb áldozat legyen a lakosság körében. A hálás belgrádiak nagy örömmel fogadták felszabadítóikat.

Jugoszlávia fővárosának felszabadításával befejeződött a belgrádi hadművelet. A 3. Ukrán Front főerőit hamarosan átdobták Magyarországra. November végén ugyancsak Magyarországra csoportosították át az 1. bolgár hadsereget, a többi bolgár csapat pedig visszatért Bulgáriába.

A szovjet hadsereg jugoszláv területen vívott harcai óriási jelentőségűek voltak. A szovjet, jugoszláv és bolgár csapatok közös csapásaikkal felszabadították Szerbia nagy részét és Jugoszlávia fővárosát, Belgrádot. A német fasiszta parancsnokság kénytelen volt kivonni csapatait Görögországból és Albániából. Ezzel a szovjet, jugoszláv és bolgár csapatok testvéri segítséget nyújtottak a görög és az albán népnek a hitleri megszállás alól való felszabaduláshoz. Nem valósult meg Churchillnek az a szándéka, hogy angol csapatokat szállít partra Jugoszláviában.

A belgrádi hadművelet során a szovjet hadsereg csapatai kiemelkedő harci tudásról tettek tanúságot a bonyolult hegyi feltételek közti harctevékenységben, kitűnően oldottak meg villámgyors manővereket egyes irányokban, sikeresen harcoltak ellenséges csoportosítások bekerítéséért és megsemmisítéséért egy nagyvárosban is, s igen jól szervezték meg a három baráti hadsereg együttműködését. A szovjet katonák, nemes internacionalista küldetést teljesítve, nem kímélték erejüket és életüket, határtalan hősiességről, hazaszeretetről tettek tanúságot, s megmutatták a testvéri jugoszláv nép iránti szeretetüket. A jugoszláv földön vívott harcokban mintegy 8000 szovjet katona esett el.

A szovjet kormány méltóképpen értékelte a szovjet hadsereg jugoszláviai harctevékenységét. A katonák ezreit tüntették ki érdemrendekkel és érdemérmekkel. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a jugoszláv népnek nyújtott testvéri segítség emlékére, a jugoszláv főváros felszabadítása tiszteletére Belgrád Felszabadításáért elnevezésű érdemérmet alapított, amellyel a hadműveletnek több mint 67 000 résztvevőjét tüntették ki. 20 kiváló szovjet egység és magasabbegység elnyerte a megtisztelő „Belgrádi” elnevezést. 30 egységnek és magasabbegységnek pedig érdemérmet adományoztak. Szovjet érdemrendekkel és érdemérmekkel tüntették ki a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg 300 harcosát, akik hősiesen harcoltak a szovjet katonákkal együtt.

Jugoszlávia kormánya a hadműveletben részt vett több mint 2000 szovjet katonát tüntetett ki bátorsága és hősiessége elismeréséül. 13 szovjet katona megkapta a Jugoszlávia Népi Hőse címet, köztük V. I. Zsdanov, Sz. A. Kozak, A. N. Vitruk tábornok, V. A. Uliszko őrnagy, G. N. Ohrimenko harmadosztályú kapitány, I. N. Konsztantyinov százados, I. A. Bulkin, P. I. Dmitrijenko, A. G. Monogadze főhadnagy. Tito marsall a szovjet hadseregnek a jugoszláv nép felszabadításában játszott szerepét értékelve hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nélkül lehetetlen lett volna a fasiszta betolakodók legyőzése, lehetetlen lett volna Jugoszlávia felszabadítása, az új Jugoszlávia megteremtése.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

 

Gyenyikin első rohamát visszaverte a szovjet haderő. Világos volt azonban, hogy az ellenség nem fog megállni, s az első ütközeteket további, még hosszabb és véresebb ütközetek követik.

A párt és a szovjetország előtt az a feladat állott, hogy minden eszközzel, a legrövidebb időn belül megerősítse a déli frontot, ugyanúgy, ahogy annak idején a párt, a munkásosztály és a dolgozó parasztság a keleti frontot megerősítette. Ehhez mindenekelőtt arra volt szükség, hogy a dolgozó tömegek forradalmi energiája a Gyenyikin-haderő — a háborúnak ebben a szakaszában a legfőbb veszély — ellen irányuljon.

A szovjetköztársaság védelmi képességének további fokozásában fontos szerepet töltött be a párt Központi Bizottságának 1919. július 3—4-i plénuma, amely Lenin közvetlen irányításával zajlott le. Az ülés határozata alapján újjászervezték a legfelsőbb katonai szervet, a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanácsot. Tagjainak számát 15-ről 6-ra csökkentették; s a Központi Bizottság kötelezte a Tanács minden tagját, hogy rendszeresen vegyen részt a Vörös Hadsereg és a Flotta kollektív vezetésében. Ugyancsak határozatot hozott az ülés a főparancsnok leváltásáról. Vacetyisz helyére, aki nemegyszer téves és a honvédelem szempontjából káros döntéseket hozott, Sz. Sz. Kamenyevet, a szovjethatalomhoz hű, tapasztalt katonai szakembert nevezték ki, aki a keleti front parancsnoki posztján rászolgált a bizalomra. A Központi Bizottság más központi katonai szerveket és arcvonalbeli forradalmi katonai tanácsokat is megerősített azzal, hogy a legjobb parancsnokokat és politikai munkatársakat helyezte a felelős posztokra. Javaslatára a keleti frontnak Frunze, a déli frontnak Jegorjev, a nyugati frontnak pedig Gittyisz lett a parancsnoka.

Ugyancsak több fontos határozatot hozott a Központi Bizottság a további mozgósításokról. Elhatározta, hogy megfelelő kormányintézkedésekkel fokozza a dolgozók katonai kiképzését, a minimumra csökkenti azoknak az intézményeknek a számát, amelyeknek tevékenysége nem közvetlenül honvédelmi jelentőségű, s a felszabaduló munkaerőt a hadseregbe küldi. Egyszersmind úgy döntött, hogy a jövőben nem hajt végre tömeges pártmozgósítást, mivel a helyi, különösen a falusi pártszervezetek már nagyon meggyengültek, s „a megmaradt tagok behívása a pártszervezetek széthullásával fenyegetett”⁷. Beszámoló az OK(b)P Központi Bizottságának 1919. július 1-től szeptember 15-ig folytatott tevékenységéről. Az OK(b)P Központi Bizottságának beszámolói a VIII. kongresszus és a X. kongresszus között eltelt időszakban. Az OK(b)P KB kiadása. 1921. 10. old.* Emellett azonban a Központi Bizottság utasítása értelmében nagyobb ütemben folytatódott a felelős párt-, szovjet- és gazdasági vezetők személyes mozgósítása, őket katonai biztosoknak, politikai munkatársnak, hadtápszervezőnek és más hasonló minőségben küldték a frontra. A Vörös Hadsereg politikai irányító szerve már júliusban több mint 430 felelős pártmunkást vezényelt a frontra; ugyanennyit augusztusban is, szeptemberben pedig 1030 volt az újonnan jött politikai munkatársak száma. A Központi Bizottság meghatalmazottjainak jelentős részét a déli kormányzóságokba (a tulai, az orjoli, a kurszki, a kalugai, a tambovi, a voronyezsi és a szarátovi kormányzóságba) helyezték át a megerősített katonai körzetekben végzendő szervező munkára.

A Központi Bizottság júliusi ülésén úgy határozott, hogy összehívja Moszkvában az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságnak, a moszkvai szovjetnek, a Szakszervezetek Központi Tanácsának és az üzemi bizottságok képviselőinek együttes ülését. Ennek az értekezletnek az volt a célja, hogy megvilágítsa a párt-, szovjet- és gazdasági aktivisták — a dolgozó tömegek szervezői és vezetői előtt a párt és az állam időszerű feladatait. Az együttes ülés július 4-én zajlott le. A beszámolót a Központi Bizottság megbízásából Lenin tartotta „A szovjethatalom jelenlegi helyzetéről és legközelebbi feladatairól” címmel. „… A legközelebbi hónapokban — mondotta — minden erőt a katonai munkának kell szentelnünk. És meg kell mondanunk: ahogy keleten segítettünk, ugyanúgy most is nekigyürkőzünk, hogy segítséget nyújtsunk délnek, és ott győzelmet arassunk.”⁸ Lenin Művei. 29. köt. 474. old.*

Az ülés részvevői felhívást intéztek valamennyi munkáshoz, paraszthoz, vöröskatonához és tengerészhez. Ez a felhívás július 6-án jelent meg a központi lapokban.

És három nappal később, július 9-én a szovjetköztársaság dolgozói a polgárháború korszakának egyik legfontosabb dokumentumát olvashatták a lapokban: a Központi Bizottságnak „Mind egy szálig harcra Gyenyikin ellen!” kezdetű, a pártszervezetekhez intézett levelét, amelyet Lenin írt.

„A munkásoknak és parasztoknak meg kell feszíteniük minden erejüket, a szovjetköztársaságnak meg kell feszítenie minden erejét, hogy visszaverjük Gyenyikin támadását és legyőzzük őt anélkül, hogy a Vörös Hadsereg győzelmes támadását az Urálban és Szibériában megállítanók. Ez

A JELEN PILLANAT ALAPVETŐ FELADATA”⁹ Ugyanott, 445—446. old.* — így szólt Lenin és a párt felhívása.

Egyike volt ez a legnehezebb feladatoknak, amelyeket a szocialista forradalomnak valaha is meg kellett oldania. Végrehajtása megkövetelte minden kommunistától, hogy katonásan helytálljon, és minden erőfeszítését a köztársaság védelmére összpontosítsa. A párt Központi Bizottsága újra meg újra hangsúlyozta, hogy az ellenségtől ostromlott szovjetországnak egységes katonai táborrá kell válnia. A Központi Bizottság rámutatott arra, hogy elkeseredett harcok idején fokozni kell az államapparátusban minden egyes munkatárs egyéni felelősségét. A kérdések testületi eldöntésére szükség van a fontos állami ügyekben, de: „A testületi vezetésnek minden esetben és kivétel nélkül minden körülmények között együtt kell járnia azzal, hogy pontosan megállapítjuk minden egyes személy egyéni felelősségét valamely pontosan meghatározott munkáért. A testületi vezetésre való hivatkozással leplezett felelőtlenség a legveszedelmesebb baj, amely mindenkit fenyeget, akinek nincs igen nagy tapasztalata a gyakorlati testületi munkában, s amely a katonai ügyekben lépten-nyomon elkerülhetetlenül katasztrófára, zűrzavarra, pánikra, egymásnak ellentmondó parancsolgatásra, vereségre vezet.”¹⁰ Ugyanott, 447 old.*

A Központi Bizottság óva intett a szükségtelen szervezgetéstől, különféle új intézmények létesítésétől, lévén a honvédelem számára tökéletesen elegendő, ha a már meglevő intézményeket háborús vágányra helyezik át.

A Központi Bizottság levele utasította a pártszervezeteket, hogy fokozzák a politikai munkát a tömegek között, s az agitációban és a propagandában arra helyezzék a súlyt, hogy megvilágítsák a nép előtt Kolcsak és Gyenyikin valódi mivoltát. Fordítsanak különös figyelmet a Vörös Hadseregbe behívottak közötti munkára, gondoskodjanak politikai felvilágosításukról, nevelésükről, a lehető leggyorsabb és legjobb katonai kiképzésükről.

Politikai szempontból igen fontos volt 1919-ben a katonaszökevények közötti munka, a harc azért, hogy a szökött katonák visszatérjenek a hadseregbe. A szökésnek, ennek az 1918-ban és 1919 elején elterjedt szégyenteljes jelenségnek nagyrészt a paraszttömegek felvilágosulatlansága és öntudatlansága, a középparaszti rétegnek a szovjet- és a burzsoá hatalom közötti ingadozása volt az oka.

Az imperialista háborúban kimerült és tönkrement paraszt azonnali béke után sóvárgott. Ezt a békét csak a szovjethatalom biztosíthatta, de az ellenforradalmi erők polgárháborút kényszerítettek rá, s a békét még fegyverrel kellett kiharcolni. Ez volt az, amit sok paraszt nem értett meg, s ebből adódtak a szökések. Emellett a legtöbb szökés rendszerint ott fordult elő, ahol a pártszervezetek gyengék voltak, és nem végeztek kellő politikai munkát a tömegek között.

A VIII. pártkongresszuson a középparaszttal való szövetségről hozott határozat érvényesítése és a falusi politikai munka fokozása megváltoztatta a középparasztság magatartását. 1919 nyarára megszűntek a szökések. A paraszt látta, hogy Kolcsak és Gyenyikin még a cári időknél is rosszabb állapotokat teremt, visszaállítják a munkások és a parasztok rabságát. Felismerte, hogy a fehérgárdista önkénytől csak egyféleképpen menekülhet: ha fegyvert fog a szovjethatalom védelmében.

1919 nyarán a katonaszökevények ezrei tértek vissza önként a Vörös Hadseregbe. Sikeresen folytak a szökések ellen indított felvilágosító kampányok, újabb jelentős utánpótlást adva a frontnak.

A párt Központi Bizottsága utasította a pártszervezeteket, hogy mindenütt helyezzenek nagy súlyt a katonaszökevények közötti munkára, igyekezzenek elérni, hogy a szökött katonák visszatérjenek a hadseregbe. Az utasítás leszögezte, hogy ez a munka a párt egyik legelső és legéletbevágóbb feladata.¹¹ Ugyanott, 450. old.*

A Központi Bizottság felhívta a munkásokat és a parasztokat, hogy fokozzák a Vörös Hadseregnek nyújtott segítséget, használjanak ki e célból minden erőforrást. Óriási jelentősége volt a kihasználatlan termelési lehetőségek feltárásának és a hadianyagraktárak számbavételének. Sok fegyver és katonai felszerelési tárgy került a lakosság kezébe. Fontos volt, hogy ezeket a fegyvereket felkutassák és átadják a Vörös Hadseregnek. A Központi Bizottság rámutatott arra, hogy a különböző helyeken és a különböző munkaterületeken a hadsereg megsegítésének különböző formáit kell kipróbálni”¹². Ugyanott, 451. old.*

A Központi Bizottság, hogy a legtapasztaltabb szervezőket katonai területre irányítsa, előírta mindazon központi és helyi intézmények számának jelentős csökkentését, amelyeknek tevékenysége nem volt közvetlen összefüggésben a honvédelemmel. Általában szükség volt rá, hogy az ilyen intézményeknél a kommunistákat pártonkívüliekkel, sőt, nemegyszer burzsoá szakemberekkel helyettesítsék. A Központi Bizottság megmagyarázta, hogy ez az intézkedés több száz új politikai munkatársat biztosít a frontnak.

A Központi Bizottság levelében nyomatékosan felhívta a pártszervezetek figyelmét a frontövezetben végzendő munkára. Ez az övezet keleten, délen és Petrográdnál egyaránt szélesedett. A déli fronton, ahol a Gyenyikin-hadsereg — soraiban nagyszámú fehérkozákkal — támadott, villámgyors lovassági rajtaütések, front mögötti lovasportyák, egyes szakaszokon frontáttörések és egyéb kalandos vállalkozások voltak várhatók az ellenség részéről. Mindez pánikot kelthetett a lakosság körében, és nagy kárt okozhatott a frontnak. A bonyodalmak elkerülése végett a frontövezetben az éberség fokozására, a csapatok mögöttes területén vasfegyelemre volt szükség.

A Központi Bizottság, továbbra is követve a VIII. pártkongresszusnak a burzsoá szakemberek tekintetében megszabott irányvonalát, ismételten megmagyarázta, miért kell a szovjethatalomnak felhasználnia a Vörös Hadseregben és a Flottánál volt cári tábornokokat, tengernagyokat és tiszteket, mennyire fontos a fiatal szovjet haderő számára, hogy elsajátítsa harci tapasztalatukat és katonai tudásukat. A Központi Bizottság kifejtette, hogy bár e szakemberek közül sokan árulónak bizonyultak, és titkos szabotőrök is voltak közöttük, ez semmiképpen nem adott okot annak felvetésére, „hogy meg kell változtatni katonai politikánk alapelveit”¹³. Ugyanott, 458 old.*

A Központi Bizottság azonban utasította a kommunistákat, hogy gyorsabb ütemben sajátítsák el a katonai ismereteket, elsősorban a géppuskásoknál, a tüzérségnél és a páncélosoknál megkövetelt szakismereteket, mivel a Vörös Hadseregnek leginkább ilyenfajta szakemberekre volt szüksége.

A „Mind egy szálig harcra Gyenyikin ellen!” kezdetű levélben szó volt a forradalmi éberség fokozásának szükségességéről, és a hátországban garázdálkodó ellenforradalmi elemekkel szembeni kíméletlen harcról. A Gyenyikin-haderő támadása nyomán megélénkült a vereséget szenvedett burzsoá és kispolgári pártok maradványainak szovjetellenes összeesküvő tevékenysége. Igaz, hogy az eszer és a mensevik párt egyszerű tagjai inkább a szovjethatalom felé hajlottak, azonban egyes eszer és mensevik vezetők azt hirdették, hogy nem támogatják a szovjeteket, de nem is hívei Kolcsaknak és Gyenyikinnek, hanem valamiféle „harmadik erőt” képviselnek. A valóságban állásfoglalásukkal a fehérgárdistákat támogatták. A történelem határozottan tette fel a kérdést: vagy burzsoá diktatúra, vagy proletárdiktatúra — harmadik út nincs. Az eszer és mensevik vezérek azzal, hogy szembefordultak a szovjethatalommal, Gyenyikint és a nemzetközi imperializmust segítették.

„Meg kell tízszerezni az éberséget — szögezte le a Központi Bizottság levele —, mert az ellenforradalmi próbálkozások erről az oldalról teljesen elkerülhetetlenek éppen a jelenlegi pillanatban és a közeljövőben.”¹⁴ Ugyanott, 461. old.*

„Forradalmi módon végzett munka” az ország életének minden területén — ezt követelte a párt Központi Bizottsága minden kommunistától, minden öntudatos munkástól és paraszttól. Csakis ennek a követelésnek a következetes teljesítése biztosíthatta a győzelmet.

Napirenden volt az erők mozgósítása az antant új hadjárata ellen. A Központi Bizottság Lenin által megfogalmazott levele ennek a mozgósításnak a harci programja volt. Ez az okmány lett az alapja a párt 1919 nyarán és őszén folytatott gyakorlati tevékenységének.

Amikor a taggyűlések, a pártértekezletek, a pártbizottságok és a szovjetek végrehajtó bizottságai üléseiken megvitatták a Központi Bizottság levelét, nyomban megtették a szükséges gyakorlati intézkedéseket, hogy megerősítsék a déli frontot, és háborús vágányra állítsák át a munkát.

Ennek eredményei már júliusban megmutatkoztak. Ebben a hónapban 137 000 főnyi utánpótlás érkezett a déli frontra a júniusi 36 000 fővel szemben. Július közepén már 166 000 gyalogos és lovas katona védte az arcvonalat 3000 géppuskával és több mint 500 löveggel.

Szakadatlan áradatként haladtak az utánpótlással, fegyverrel és lőszerrel megrakott szerelvények délre, ahol a szocialista forradalom sorsa eldőlt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szlovák felkelés segítése

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

1944 őszén a szovjet hadsereg csapatai széles arcvonalon elérték a Keleti-Kárpátok előhegyeit, és felvonultak Csehszlovákia határán. Közelgett Csehszlovákia felszabadulásának órája is.

A szovjet hadsereg győzelmei óriási befolyással voltak a csehszlovákiai nemzeti felszabadító mozgalom erősödésére. Ez a mozgalom különösen fellendült Szlovákiában, ahol 1944 elejétől mind aktívabban tevékenykedtek az antifasiszta csoportok. Fokozódott a fejetlenség, a széthúzás az ország uralkodó köreiben; a bomlás kiterjedt a szlovák hadseregre. Csehszlovákia Kommunista Pártja vezető központjának és helyi pártszervezeteinek felhívására sok városban és faluban nemzeti bizottságok alakultak, amelyek szoros kapcsolatban álltak a partizánmozgalommal.

A Csehszlovákia területén folyó partizánharc fejlődését nagymértékben elősegítette a Szovjetunió. 1944 nyarán elkezdték Szlovákiába átdobni a szovjet és a csehszlovák partizáncsoportokat, amelyek hamarosan nagy partizánosztagokká szerveződtek. Megérkeztek Szlovákia területére A. Sz. Jegorov, V. A. Karaszev, V. A. Kvityinszkij, M. I. Sukajev és mások szovjet partizán magasabbegységei. A csoportok és az osztagok kiegészültek szlovák önkéntesekkel. Nem teljes adatok szerint 1944 októberében Szlovákiában 7 partizán magasabbegység tevékenykedett, amelyekhez 15 dandár és 20 osztag, továbbá 12 önálló dandár és több mint 70 önálló partizánosztag tartozott – vagyis összesen mintegy 100 partizánalakulat több mint 35 000 emberrel. Harctevékenységük igazi partizánháborúvá kezdett átnőni. A Partizánmozgalom Ukrán Törzse révén fegyvert, lőszert és egyéb anyagokat juttattak Szlovákiába.

Miután a szovjet csapatok elérték Csehszlovákia határát, Szlovákiában újult erővel lángolt fel a felszabadító harc. Szakadatlanul növekedett a fegyveres akciók száma. A szlovák bábkormány Hitlertől kért segítséget. Augusztus 29-én a német fasiszta csapatok bevonultak Szlovákiába. A megszállók betörésére a nép, élén a kommunistákkal, fegyveres felkeléssel válaszolt, amelynek előkészítésében és irányításában kiemelkedő szerepet játszott Karol Smidke, Gustáv Husák, L. Novomesky, Ján Sverma. A felkelés politikai központja Banská Bystrica (Besztercebánya) volt. Nagy tömegek kapcsolódtak be, körülbelül 16 000 partizán vett részt benne. A szlovák hadsereg egyes alakulatai is átálltak a felkelők oldalára.

A hitlerista parancsnokság nagy erőket vetett be a felkelők ellen. A fasisztáknak sikerült lefegyverezniük a szlovák hadosztályokat, amelyeknek létszáma 65 000-70 000 volt, így a szlovák hadsereg katonáinak csak egy része tudott csatlakozni a felkelőkhöz.

Ezekben a nehéz napokban Zdenék Fierlinger, Csehszlovákia moszkvai nagykövete és Klement Gottwald, a CSKP Központi Bizottságának titkára kéréssel fordult a szovjet kormányhoz, hogy a Szovjetunió nyújtson segítséget a szlovák népi felkelésnek. A szovjet parancsnokság sürgősen fegyvert és lőszert juttatott a felkelőknek. Szeptember 5-re virradó éjszaka 19 szovjet szállítógép a felkelők Tri Duby-i repülőterére (Banská Bystricától délre) vitte az első fegyver- és lőszerszállítmányt. Szeptember 18-án erre a repülőtérre települt át a 20 LA-5 repülőgépből álló csehszlovák vadászrepülő-ezred, majd az 1. csehszlovák hadtest 2. légideszant-dandárja is.

A főhadiszállás abból a célból, hogy közvetlen katonai segítséget nyújtson a felkelőknek, utasította a szovjet csapatokat, hogy Krosno körzetéből menjenek át támadásba Presov irányában. Ennek a hadműveletnek a végrehajtása nagy nehézségekbe ütközött. A felkelők és a szovjet csapatok között magasodtak a Kárpátok nehezen leküzdhető hegygerincei. Ráadásul azok a csapatok, amelyek kelet felől érkeztek a Kárpátokhoz, kimerültek a harcokban, feltöltésre szorultak technikában, lőszerben, üzemanyagban. De nem lehetett késlekedni.

A szovjet csapatok rövid előkészület után szeptember 8-án megkezdték a keleti-kárpáti hadműveletet, amely október 28-ig tartott. A hadműveletben kezdetben az 1. Ukrán Front 38. hadserege (három lövész-, egy harckocsi- és egy lovashadtest, valamint az 1. csehszlovák hadtest előbb Kratochvíl tábornok, majd szeptember 10-től L. Svoboda tábornok parancsnoksága alatt) és a 4, Ukrán Front 1. gárdahadserege vett részt. A 2. és a 8. légi hadsereg légiereje támogatta őket. Ahogy szélesedett a támadás arcvonala, egyre növekedett a támadásba bevont erők mennyisége. A 38. hadsereget megerősítették két harckocsihadtesttel, a 4. Ukrán Front harctevékenységébe pedig bekapcsolódott a 18. hadsereg és a 17. gárda lövészhadtest.

Rendkívül nehéz körülmények közt folyt a támadás. Az erősen tagolt terep, az utak hiánya, a nagy erdőségek és hegyek megnehezítették az előnyomulást, kiváltképpen a harckocsizó csapatok számára. Nehézségekbe ütközött a tüzérség és a légierő alkalmazása. Az ellenség szakadatlanul erősítette csoportosítását, és makacs ellenállást tanúsított. A harcok rendkívül hevessé és elhúzódó jellegűvé váltak. Egyes helységek és magaslatok többször is gazdát cseréltek. A csapatok gyakran bekerítve harcoltak.

A szovjet és a csehszlovák katonák rendkívül hősiesen harcoltak. Szeptember 20-án az 1. gárdahadsereg magasabbegységei elérték a csehszlovák határt, és a testvéri Csehszlovákia földjére léptek. A 38. hadsereg csapatai, amelynek állományában támadott az 1. csehszlovák hadtest is, az ellenséget egyre hátrább szorítva, szeptember végén elérték a Kárpátok fő hegyláncát, október 6-án pedig elfoglalták a Duklai-hágót. A csehszlovák katonák elsőkként léptek szülőföldjükre mint felszabadítók. Nagy történelmi esemény volt ez. Később október 6-át a Csehszlovák Néphadsereg napjává nyilvánították.

Október végére a 38. hadsereg magasabbegységei kijutottak a Wislok-folyóhoz. Ugyanekkorra a 4. Ukrán Front csapatai leküzdötték a Keleti-Kárpátokat, és október 26-án elfoglalták Mukacsevót (Munkács), október 27-én Uzsgorodot (Ungvár). A 4. és a 2. Ukrán Front csapatai súlyos harcok közepette, november-december folyamán kelet felől előnyomulva, elérték az Ondava-folyót.

A szovjet csapatok kelet-kárpáti hadművelete és későbbi harcai nagy jelentőségűek voltak. E harcok eredményeképpen felszabadították Kárpát-Ukrajnát, valamint Szlovákia déli és délkeleti körzeteinek egy részét.

A Szlovákiában védő német-magyar csapatok súlyos vereséget szenvedtek. És noha a szovjet és csehszlovák csapatoknak nem sikerült áttörniük a felkelőkhöz, mégis nagy segítséget nyújtottak nekik. A hitlerista parancsnokság kénytelen volt más arcvonalszakaszokról számottevő erőket átdobni a harcok körzetébe, és nem tudott jelentősebb erőket bevetni a felkelők ellen. Ez tette lehetővé, hogy a szlovák hazafiak két hónapig harcoljanak a hitlerista csapatok ellen, majd pedig a hegyekbe vonuljanak, és ott folytassák a harcot a szovjet hadsereg megérkezéséig.

A szovjet csapatok, miközben szent internacionalista kötelességüket teljesítve segítséget nyújtottak a testvéri szlovák népnek, nagy felkészültségről tettek tanúságot a nehéz hegyi feltételek között végrehajtott harccselekmények irányításában. A frontok politikai csoportfőnökségei és a hadseregek politikai osztályai által végzett céltudatos szervező munka, amelyet tapasztalt politikai munkások, M. M. Pronyin, Sz. Sz. Satyilov, L. I. Brezsnyev, D. I. Ortenberg tábornokok, V. G. Szorokin ezredes és mások irányítottak, óriási szerepet játszott a katonáknak a harci feladatok sikeres végrehajtására való mozgósításában, a nagy támadó lendület kialakításában és a harcosok tömegeinek hősies viselkedésében. Hősiességükért és bátorságukért a harcosok ezreit tüntették ki érdemrendekkel és érdemérmekkel, sokan közülük elnyerték a Szovjetunió Hőse címet. Moszkva több alkalommal is tüzérségi díszössztűzzel köszöntötte azokat a csapatokat, amelyek felszabadították Kárpát-Ukrajna és Szlovákia városait és falvait. 58 magasabbegység és egység kapta meg a megtisztelő „Kárpáti”, „Mukacsevói”, „Uzsgorodi” elnevezést. Ugyanakkor az áldozatok is nagyok voltak. A szovjet hadsereg ezekben a harcokban 1944. szeptember-december folyamán több mint 36 000 embert vesztett halottakban és 146 000-t sebesültekben. A csehszlovák hadtestnek 844 halottja és 4068 sebesültje volt. A Duklai-hágónál vívott véres harcokban született meg a jelszó: „Örökre a Szovjetunióval! A Szovjetunióval és soha másképp!”

Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára a szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója alkalmával rendezett gyűlésen mondta: „Tudjuk, hogy egész harcunk – nemcsak a cseh és a szlovák nép harca, hanem más európai népek harca is, közvetlenül függött a szovjet hadsereg és a szovjet nép harcától és áldozataitól.

Teljes 25 éven át Csehszlovákia nemzetközi helyzetét és belső nyugalmát éppen az a szövetség biztosította, amelyet a szovjet és a csehszlovák népnek és más testvéri népeknek a közös harcban kiontott vére pecsételt meg.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!