Szíria

Asztanában megkezdődött a Szíria-ügyi vízgereblyézés hatodik fordulója.

Oroszországés az USA delegációi külön kétoldalú konzultáción vitatják meg az őket leginkább érdeklő témákat.

Tegnap kora este megérkezett a rémkalifátus sokat megért konvoja Deir ez-Zor tartomány még kalifátusista kézen lévő területére. Az elcsigázott utasok lecuccoltak, és pihenni tértek. Pedig ha sejtik hogy…

Öszintén szólva már vártunk valami bejelentést a Földközi-tengerről. Mert az, hogy az „Admiral Esszen” eleresztett néhány „Kaliber” rakétát az tudott. De hát vele együtt hajókázott oda a „Novgorod” és a „Kolpino” padlodka (tengeralattjáró) is. Azokon is akadt némi kilőni való. És hát a ‘zoroszokra nem az a jellemző, hogy csak úgy…!

Nos megjött a hír Moszkvából. A HM kora délután közölte, hogy tényleg nem csak kirándulni vitte legénységét a Földközi – tengerre az említett két orosz tengeralattjáró.

Megszabadultak „Kaliber” készletüktől. A célpontok Deir ez-Zor tartományban VOLTAK!

Már nincsenek. De a buszkonvoj utasai – már ha még…- vélhetőleg rájöttek: nem egy biztonságos helyen kötöttek ki.

Deir ez-Zorban az akna – és lőszer kutatók-hatástalanítók vették át a főszerepet. Meg a sajtófotósok.

A várostól délkeletre lévő katonai bázissal és a repülőtérrel átellenes Eufrátesz szakaszon keltek át a kormánycsapatok, és létesítettek a folyó bal partján hídfőállást, amit folyamatosan szélesítenek.

Hírek szerint az USA nagyon összevont ferde tekintettel nézi az akciót. A néhány kilométerre északabbra lévő SDF-kurdok egyelőre nyugton vannak. Most még az ISIS köti le őket.

Egyébként a tegnapi állapotok szerint a rémkalifátus már csak 27 ezer négyzetkilométernyi területet ural, melynek nagy része sivatag. Lakott terület már csak az Eufrátesz és annak egy mellékfolyója mentén található.

Raqqaban a kurdok már a város felét elszerezték a pribékhordától.

Hmeymimbe pedig MiG-29-eseket telepített az orosz légieró. Nem kimondva, de föltételezhetően az izraeli feszelgést ellensúlyozandó.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

2 Orosz tengeralattjáró ISIS célpontokat lőtt a Földközi tengerről

tengó

7 db 3M-54 Калибр (Kalibr) rakétát lőtt ki ma a  Velikiy Novgorod és a Kolpino tengeralattjáró a Kelet-Földközi-tengerről jelentette az orosz védelmi minisztérium.

kalibr

Most a célkeresztben:” ellenőrző központok, kommunikációs központok, harci fegyverek és lőszerraktárak, mind az ISIS által ellenőrzött Deir ez-Zor délkeleti részén” – nyilatkozta a minisztérium.

Hozzátette, hogy a rakéták elérték az összes tervezett célt, amely 500 és 670 kilométer közötti tartományban volt, ezzel nagyban segítette a szíriai hadsereg előrenyomulását.
Múlt héten meg a légierő segített a blokádot feloldani. A tengerészet viszont a kezdettől segíti a terrorizmus elleni harcot korszerű hajókkal.

Júniusban az Essen admirális és a Grigorovics admirális, valamint a Krasnodar tengeralattjáró vett célba lőszerraktárakat Hama tartományban.

Pierre / paxjetix@gmail.com

Deir ez-Zor gyermekei visszatérnek az iskolába az ostrom után (Szíria)

A Deir ez-Zor város felszabadított területein lévő iskolák viszonylagos békében kezdték az új iskolai tanévet, miután Damaszkusz megtámadta az iszlám állam ostromát, és nagy szükségletű humanitárius segélyt küldött a lakosságnak, akik évek óta blokádot szenvedtek. 

deirezzzor

© Ruptly

A több mint 2 évig elhúzódó ostrom alatt az iskolák többsége összedőlt, tanulók nagy része inkább elment dolgozni, vagy segíteni a családjukat otthon. Kevesek viszont megpróbálkoztak mégis csak bejárni az ágyúzások ellenére.

„A tüzérségi lövedékek minden nap egyre közeledtek, aztán egy másik. Sokan megsérültek. Arra támaszkodtunk hogy addig így élünk és kitartunk amíg Isten fel nem szabadít minket” -mondta egy tanuló.

Szeptember 5-én, csak egy héttel az osztályok indítása előtt, a szíriai hadsereg az orosz légierő segítségével végül megtörte a város ostromát.

„Hála a hadseregnek, Istennek és Mr. Bashar Al Assad elnök úrnak, vissza megyünk az iskolába, és reménykedünk a lehető legjobban, egészen a végéig. Az elmúlt évben szegénységben, éhségben és hidegben éltünk, de hála Istennek, továbbra is tanulni fogunk. Hála a hadseregnek!” – mondta egy másik diák.

A helyiek hálásak a humanitárius segélyekért és az ellátásért, amelyet humanitárius ügynökségek, Moszkva és Damaszkusz küldött a felszabadított városba.

„Az ostrom megtört, hála Istennek, boldogok vagyunk, izgatottak és vidámak. Azt szeretnénk, ha a dolgok tovább javulnának” – tette hozzá Khaldi Alsh’hada tanár.

„Mindenre szükségünk van – ruhák, cipők és teljes írószerek, hogy még többen jöjjenek vissza az iskolába, hogy újra írhassunk, olvassunk és térjünk vissza normális állapotba” – mutatott rá egy diák.

A hadsereg közben kiszélesíti a műveleti területeket, mivel maradtak hátra még zsebek amiket fel kell számolni.

Az orosz Alexander Lapin tábornok azt mondta újságíróknak, hogy a szíriai kormány jelenleg az ország területének 85 százalékát ellenőrzi.

Azonban, ahogy a szíriai kormány offenzívája előrehalad, a hadsereg egyre közelebb áll az USA által támogatott erőkhöz, akik múlt szombaton kezdték meg működésüket, miután megdöntötték a város ostromát. A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) az amerikai légierő és tüzérséggel megtámogatva Deir ez-Zor felé haladnak északról.

Kedd óta az SDF-erők „körülbelül 42 000 négyzetkilométert szabadítottak fel Szíriában”, ez taz Egyesült Államok által vezetett Koalíció mondta a kurd Rudaw hírügynökségnek, továbbá „az ISIS által korábban birtokolt terület 77 százaléka” már az övék.

Vajon megy a versenyfutás az olajért?

oil

RT.com nyomán

Pierre / paxjetix@gmail.com

Szíria

Heather Nauert T. Rex szóvivője bejelentette: főnöke szerint elérkezett az ideje az Oroszországhoz fűződő viszony javításának.
Amiatt pedig a főnökség általános aggodalmát fejezteki, hogy Irán is a szíriai tűzszünet három garantáló országa közé tartozik.

Tegnap az orosz honvédelmi miniszter Szergej Sojgu ugrott be Aszad szír elnökhöz egy kis érdeklődő baráti vizitre. Megtudakolni közérzetet, egészségi állapotot, családot stb. És ha már aara járt, átadta Vlagyimir Putyin üdvözletét is.

A holnap Asztanában kezdődő hatodik plenáris Szíria-egyezkedés előtt ma a három „kezes ország” – Oroszország, Irán és Törökország – képviselői hányják-vetik meg a dolgok állását Szíriában. Megfigyelő hozzáértők szerint a „teljes katonai megoldás” témája lesz a terítéken.

Hogy ez mit jelenthet?

Az orosz katonai rendészeti alakulatok előőrsei megérkeztek Idlib latorrezervátumba. Folyamatosan érkeznek persze a főerők is. Ezzel párhuzamosan a Hmeymim orosz légibázis SzU-25-ös és Mi-28-as pilótaállományát is értesítették parancsnokaik: legyenek ugrásra kész állapotban! Mert ha idlibben az orosz erőknek haja szála görbülne, akkor oda kell csapni!

A pilótákhoz szóló fölhívást – már csak miheztartás végett – megkapták Idlib martalócai is.

Dmitrij Feoktyisztov az orosz KüM titszviselője figyelmeztetett: az ISIS az utóbbi napokban a még uralma alatt lévő területekről megkezdte a pénzeszközei átutalását (kimenekítését) európai bankokba. Végső soron ez jelenti a rémkalifátus beismerését: vége a dalnak Szíriában. Bár tegnap még indítottak valami ellentámadás félét Deir ez-Zortól délre, de… Amelyikük nem a sivatagban pusztult el, az az Eufrátesz vizébe fulladt bele.

Raqqaban a kurdok azért kezdik lassan fölmorzsolni a kalifátusista hordát. Ők is kezdik hinni a „kisebb zsebek-biztos siker elvét”, és nem széles frontokon, hanem kisebb szakaszokra bontva a ténykedési területet, gyorsabban haladnak.

Deir ez-Zornál viszont érdekes a helyzet. Nem a rémkalifátus miatt! – hiszen az már nem játszik. Az Eufrátesz jobb partján elterülő szír hadsereget csak a folyó választja el a bal parti SDF éktől. A távolság max. 2 km. a két társulat között. Amelyek azért olyan nagyon nem kedvelik egymást.

Damaszkusz Iráni áramfejlesztőket vásárol a lerombolt Alepponak

الجمهورية العربية السورية 

Szíria szerződést írt alá iráni energiatermelő berendezések beszerzésére Aleppo városa számára, írja az állami hírügynökség.
A megállapodást állítólag aláírták Irán állami tulajdonban lévő Mabna vállalattal, amikor a szíriai villamosenergia-miniszter, Zuhair Kharboutli látogatást tett Teheránban.

Az ügylet értéke 130 millió euró, és célja 125 megawatt villamos energia biztosítása Szíria legnagyobb városának.

A miniszter aláírt további szándéknyilatkozatot öt generátor behozatalára is Latakia part menti régiójába, és hogy országos szinten helyreállítva legyen a teljes elektromossági infrastruktúra.

Az új üzem várhatóan állítólag 540 megawattot termel majd.

A múlt héten a minisztérium szerint Szíria és Irán közösen kidolgozna egy megújuló szél és napenergiai beruházást is.

Úgy néz ki Damaszkusz nem ül a babérjain és már igencsak a háború utáni újjáépítésen ügyködik, micsoda gaz népelnyomó diktatúra ugye?

aleppo

FILE PHOTO: People walk along a damaged neighbourhood in the northern Syrian town of al-Bab, Syria March 6, 2017. © Khalil Ashawi / Reuters

Pierre / paxjetix@gmail com

Szíria

A brit „The Independent” mai cikkében elkeseredve állapítja meg, hogy amíg Trump harmadik világháborúját lesték-várták a népek, Szíriában „véget ért a háború, és Aszad nyert!”

Viszont a győztes sokkal veszélyesebb az izraeli vezető politikusok szerint, mint az elvérzett ISIS!-sopánkodik a The Independent.

Borúlátó a rémkalifáts leverése miatt Jevgenyij Gvozgyjev, az Európai Biztonsági és Tratégiai Tanulmányok Központja vezető kutatója is. Brüsszelben aggodalmaskodik – alighanem joggal. Szerinte mintegy tízezernyi EURÓPÁBÓL ÉRKEZETT FANATIKUS ÉS VÉRSZOMJAS TERRORISTA TÉRT MÁR, VAGY TÉR VISSZA A KONTINENSRE! Közülük sok békés családapának tűnő agymosott gyilkos, a familiája élén.

Ankarában a Török Köztársasági Néppárt elnöke, Kemal Kılıçdaroğlu úgy nyilatkozott, hogy nemzetközi bíróságnak kéne megvizsgálni Kardigan maffiafőnök kapcsolatait a rémkalifátussal. A pártelnök szerint Kardigan nagyban bótolt velük, de általában kiváló üzleti kapcsolatokat ápolt mindenféle terrorista népséggel. És nem csak Szíriában, hanem Irakban is.

Jordánia is beszáll az asztanai tárgyalásokba, aminek hatodik fordulóját a héten csütörtökön-pénteken tartják.

Nehéz a kalifátusista latorélet az „Akerbat-katlan” bugyrában, és Deir ez-Zor környékén. Orosz helikopterek a levegőből mint megannyi dühös darázs…! A szír kormányhadsereg meg a földről…!

Becslések szerint Deir ez-Zornál az egy héttel ezelőtti latorállományának legkevesebb 75 százaléka már elpusztult, kb 10 százalékuk el tudott inalni, és még mintegy 15 százalék vár a kiirtására.

Az amerikai „Popular Mechanics” magazin pedig arról cikkezett, hogy a minap Oroszország a Földközi-tengerről indított „Kalibr” rakéták „árnyékában kipróbálta a latrokon a „Minden Bombák Atyha” nevű kütyüt. Állítólag frenetikus sikerrel, hiszen az amerikai „anyánál” – a GBU-43/B nevű szerkezetnél – jóval könnyebb, ám négyszer hatékonyabbnak bizonyult. Az állítólagos tesztüzemről viszont orosz illetékesek nem számoltak be.

Raqqában még javában tart viszont a kurdok küszködéde az ISIS-sel. Az SDF erői délnyugaton és a város keleti fertályain keresik a fogást a sátáni ellenségen.

Orosz hírportálok jelentései szerint Deir ez-Zor pontosan meg nem nevezett környékén a szír hadsereg egységei átkeltek az Eufráteszen. és pontonhíd összeállítását készítik elő. Az SDF kurd milíciái biztosították – állítólag – őket, hogy az amerikai fenyegetés ellenére sem fogják őket támadni. Pedig a kurdok már nagyon megközelítették a várost északkeleti irányból.

Teherán és Szíria már a háború utáni időkre készül. Memorandumot írt alá ma Teheránban a két ország energiaügyi minisztere a szíriai villamosenergia-ipar és a hozzá csatlakozó infrastruktúra közös vállalkozásban való újjáépítéséről.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette Ajman al-Safidi jordán külügyminiszterrel történt megbeszélését követően: „Oroszország és Jordánia megállapodtak az USA-val közösen egy dél-szíriai deeszkalációs zóna létrehozásában.”

Az orosz diplomácia vezetője azt is határozottan kijelentette Ammanban, hogy bármiféle idegen erő Szíria területén a damaszkuszi kormány jóváhagyása nélkül a nemzetközi jog durva megsértése.

Az Al-Mayadin tévécsatorna szerint Fayssal Mekdad szír külügyminiszterr-helyettes elfogadhatatlannak és illegálisnak nevezte amerikai erők jelenlétét Szíriában, és felszólította az USA-t, hogy haladéktalanul vonja ki erőit Szíriából. Vagy különben… – a szír hadsereg ellenségnek fogja őket nyilvánítani.

Deir ez-Zornál minden jel szerint „lefőtt a kávé”! A kalifátusisták maradéka kereszttűzbe került. Sőt annál többe, hiszen föntről is pusztítják őket.

A Sky News Arabia hírügynökségre hivatkozva közölte a TASZSZ, hogy az USA vezette nemzetközi latorkoalíció repülőgépei ma reggel megtámadták Deir ez-Zortól keletre a szír hadsereg egységeit. A jelentés szerint „vannak halálos áldozatok”. A hírt egyelőre sem a szír hadsereg, sem a latorkoalíció nem erősítette meg.

Ha viszont ez mégis igaz, akkor ez azt jelenti, hogy a szír hadsereg átkelt az Eufráteszen.

A CIA ma reggel FÖLSZÓLÍTOTT két általa abrakolt bűnbandát, – az „Usuda Jaish Al-Sharq” és a „Shahid Ahmad Abdo” nevű hordákat – hogy azonnalfejezzék be áldásos ténykedésüket délkelet Szíriában, vagy ők is a kalifátusisták sorsára fognak jutni.

Idlib latorrezervátumban fokozódik a helyzet. Hamarosan „kapuzárás lesz”, és mire az bekövetkezik, valamelyik martalóchorda szeretne uralkodó erővé válni! Ebből aztán súrlódások alakultak ki ismét. Ezek miatt orosz katonai rendőri alakulatok indultak Idlib felé.

Szegény Sojgu orosz honvédelmi miniszternek pillanatnyi nyugta nincs. Most humanitárius segélyeket próbál összegrundolni Szíria számára. Már de Mistura ENSZ főmegbízottal levelezget, hogy hasson már oda az ügy érdekében.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Az „Al Ekhbariya” tévécsatorna jelentette ma reggel, hogy a végső ütközet is megkezdődött Deir ez-Torért. A Hasan Suhail tábornok vezette szír kormányerők széles folyosót nyitottak a város és a katonai repülőtér között, amit folyamatosan bővítenek.

A hadműveletek szóvivője szerint a rémkalifátus hordái döntő vereséget szenvedtek, és fejvesztve menekül aki tud El-Mayadin irányába. Az orosz légierő gépei által űzve.

A tegnap délelőtti állapot Deir ez-Zornál:

Ma reggel már ez volt az ábra:

Ugyanez a szóvivő arról tájékoztatott, hogy mekezdődik az Eurfátesz völgyénnek teljes latormentesítése, egészen az iraki határig. A célterület gáz-és olajmezőkben igen gazdag térség, amely fontos szerepet fog kapni Szíria háború utáni gazdaságának és az ország újjáépítésében.

Szíria: USA vezette koalíció hadsereg megtiltja Assad átkelni az Eufrátesz Deir ez-Zor

Ez az első eset, hogy a háború kezdete óta ilyen jellegű bejelentés – mint katonai célmeghatározás – elhangzott.

Nem is csoda, hogy az amerikaiak sürgetik a kurdokat Deir ez-Zorhoz. Hiszen ha a szír hadsereg átkel az Eufráteszen, bukhat Kelet-Szíria utáni vágyuk is.

Az USA vezette latorkoalíció helyettes műveleti parancsnoka, bizonyos Robert Jones vezérőrnagy bejelentette, hogy a latorkoalíció NEM ENGEDI MEG (!) HOGY A SZÍR HADSEREG ÁTKELJEN AZ EUFRÁTESZEN!

Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szaudi kollégájával Adel al-Jubeirrel folytatott tárgyalásokon kifejtette: Oroszország eltökélt szándéka egy negyedik deeszkalációs zóna létrehozása Idlib latorrezervátum területén.

Hozzátette, hogy ez csak egy ideiglenes állapot lesz!

Lavrov egyébiránt egy sor Öböl-menti kalifával meg kényúrral értekezik. De tervez találkozót a szaudi uralkodóval, és a Jordán külügyérrel.

Asztanában Hassan Rouhani iráni elnök Nicolas Maduro venezuelai elnökkel tárgyalt. Szidták az USA-t mint a bokrot mindketten. Rouhani amerika terrorcselekményeit a Közel-Keleten, Maduro ugyanazért Latin-Amerikában.

Orosz internetes portálokról kell megtudnunk, hogy Magyarországon tanuló szír diákok közössége „Szíriáért” elnevezéssel rendezett fórumot a Deir ez-Zor körüli történelmi jelentőségű ütközet alkalmából. Ezen kifejezték reményüket, hogy a szír hadsereg és szövetségesei végleg legyőzika terroristákat.

Nyilatkozatukban emlékeztettek arra, hogy a jelen és jövőbeni győzelmek nyomán összeomlik az USA által szervezett nemzetközi szintű összeesküvés Szíria és a régió ellen.

Élesen bírálták továbbá a nyugati országok bűnös hallgatását a terroristák által Szíriában, Irakban, Líbiában és Jemenben elkövetett bűncselekményei kapcsán.

„…Сирийские студенты, обучающиеся в Венгрии, представители сирийской общины и венгерский форум «За Сирию» назвали победу…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Nurszultan Nazerbajev kazah elnök az ankarai maffia főnökével tárgyalt ma Asztanában. Többek között a szíriai helyzetről is szót váltottak.

Kardigan maffiavezér a szeptember 14-15-én a kazah fővárosban megtartandó újabb Szíria – ügyi fordulótól megoldást remél minden bajra.

Deir ez-Zornál már nem a városba vezető folyosó szélesítése a szír hadsereg fő feladata, hanem az ISIS-maradványok szétmorzsolása. Az orosz légierő is igen nagy buzgalommal veszi ki a részét a dologból.

Becslések szerint még mintegy kétezer pribék várja a biztos pusztulást a várostól déli-délnyugati irányban, a város és a légibázis közé szorulva.

Jelentések szerint az USA rendkívül szeretne részt venni a Deir ez-Zor környéki zárókoncerten. Bár még Raqqaban dólnak a harcok az SDF és a kalifátusisták között, Amerika már arra ösztökéli támogatottjait, hogy Észak -Deir ez-Zor tartományban is rontsanak rá az ISIS-re. Ott, ahol egyébként a szír hadsereg egy katlant alakított ki az Eufrátesz jobb partján. Ha pedig a kurdok ebbe belemennek, abból még nem kis ramazuri lehet!

Talán érthető némiképp azamerikaiak sietsége. Kiderült ugyanis, hogy a szír hadsereg a Deir ez-Zorért vívott csata után át kíván kelni az Eufráteszen, és a tartomány keleti részén is meg kívánja indítani a műveleteket a rémkalifátus ellen.

Az előkészületek már javában zajlanak.

Hírügynökségek úgy tudják, hogy az amerikaiak fölhagytak a sivatagban bolyongó martalóc-buszkonvoj riogatásával.

Az orosz HM mai közleménye szerint egyre több horda tér jobb belátásra Aleppo, Damaszkusz, Hama és Homsz tartományokba. Sorra teszik le a fegyvert, és hirtelen mind-mind hatalmas békevágyát fejezi ki.

Ugyanakkor Aleppotól nyugatra-délnyugatra az SDF és a szír hadsereg között csatározások robbantak ki ma délelőtt.

A Golan-fennsíkon megnőtt az izraeli légiforgalom. A határral párhuzamosan repkednek a zsidő állam harci gépei, de sok vizet eddig nem zavartak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Napirenden van ismét a szíriai vegyifegyverkezés ügy. Először kedden az ENSZ – illetékes szagbizottsága állapította meg, hogy áprilisban Khan Shaykhunban Isten bizony a szír hadsereg vetett be vegyifegyvert. Moszkva politikai mázba csomagolt, elfogult vizsgálatról beszélt. Erre Izrael „vegyifegyver-laboratóriumot” rakétázott meg. Moszkvában ma Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes tárgyalt az ENSZ eljáró bizottsága – OPVW-UN – ez a vegyifegyver ellenőrző bizottság – vezetőjével, Edmond Mulettel.

Rjabkov egy depolitizált, független, valamennyi érintett fél bevonásával lefolytatott új vizsgálatot tartott fontosnak.

Franc Klincevics az orosz Föderációs Tanács Védelmi Bizottsága elnökhelyettese ma amiatt zúgolódott Moszkvában, hogy augusztusban az amerikaiak kimenekítették Deir ez- Zor környékéről a rémkalifátus mintegy húsz latorvezérét. A hadurak továbbhasznosítása céljából. Merthogy a jeles hadfyjak tudását és tapasztalait más helyeken kívánják kamatoztatni.

Az orosz külügy szóvivője, Marija Zaharova mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a szíriai tűzszünet kiterjesztése és erősítése egy új valóságot eredményezett Szíriában. Esélyt Szíria polgárainak egy békés életre.

Zaharova bejelentette, hogy a deeszkalációs zónákban a helyzet stabil. Amennyiben viszont a martalócok mozgolódni kezdenének, jaj nekik. Merthogy „Oroszország a továbbiakban is megalkuvás nélkül fog harcolni a terrorizmus ellen!”

Szergej Sojgu is sajtóértekezletet tartott. Noszogatta a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy kissé hatékonyabban azzal a humanitárius segélyszállítmányokkal, mert ezidáig szinte csak Oroszország látja el a szír lakosságot azokon a területeken, ahol szükség van.

Ritka eset az, amikor egy hadviselő nagyhatalom hadügyminisztere segélyek után könyörög. Sojgunak ettől nem esett le a gyűrű az ujjáról, és még csak a tekintélye sem csorbult.

Deir ez-Zornál időközben már húsz kilométernél is szélesebb a biztonságos folyosó a város felé. És nincs megállás! Tovább zajlik a nagybani latorirtás.

Ma vált ismertté, hogy szerdán a szír hadsereg Al-Kassim csoportjának parancsnoka, Ghassan Iskendar Taraf tábornok súlyosan megsebesült. Állítólag mindkét lábát elvitte egy aknarobbanás. Kórházban ápolják.

Az orosz illetékesek tájékoztattáka dusanbei hatóságokat: tegnap Deir ez-Zor környékén egy orosz légicsapásban kitikkadt Gulmurod Halimov, tadzsik származású banditafőnök, a rémkalifátus éppen regnáló „hadügyminisztere”!

Halimovot a tadzsik hatóságok égre-földre keresték. Most sürgős megerősítését kérik a kiváló hírnek.

Halimovval együtt pusztult a pénzügyér Abu Muhammad Al-Shima is, valamint még két másik kalifátusista fejes. Őket még nem tudták azonosítani.

Abu Muhammad Al-Shima volt állítólag a 2015 novemberi párizsi terrorakció fő kitalálója és finanszírozója.

Izrael tényleg nem fér a bőrében. A Golan-fennsíkon Quneitra tartományban egy helyen mintegy kétszáz méterre mélységben behatoltak Szíria területére, ahol mosz még az an-Nuszra banda pöffeszkedik. Most nagy egyetértésben táborozgatnak ott.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com