Szíria

Staffan de Mistura is a „Szíriáról döntsenek a szírek” –  szlogen mellé állt. Kifejezte abbéli reményét, hogy a következő asztanai forduló kezdetére már Deir ez-Zor is felszabadult város lesz. És hát bízik abban, hogy a szíriai ellenzék reálisan fogja végre értékelni önnön szerepét és súlyát.

Megfigyelők szerint lelassult a szír hadsereg Deir ez-Zor irányába. Bár ugyanezek a megfigyelők hozzáteszik azt is, hogy valójában nincs miért siettetni a támadást. A két tűz között vergődő kalifátusisták ha nem ma! – akkor holnap pusztulnak el. A várost már nem fenyegetik, és hát az idő is ellenük dolgozik.

Tegnap délutánra a városba vezető nyugati útvonalat teljesen biztonságossátették az aknamentesítők. Ma délelőtt már ezen az úton érkezett Deir ez-Zorba a szír honvédelmi miniszter, Fahed al-Frege.

Mindezzel együtt is Moszkvában az orosz HM-ben ma már kihirdették a Deir ez-Zor-i csata győztesét. Nem az ISIS az!

Az „Akerbat-katlan” gyakorlatilag megszűnt tegnap késő délután. A benne rotyogtatott horda rendesen odakozmált. Még a délnyugati csücsökben volt némi latoréletjel észlelhető ma délelőtt, de a felszámolásuk folyamatban.

Jelentések szerint az „Akerbat-kazánból” csodával határos módon kimenekült néhány tucat rémkalifátusista Idlibbe szeretne eljutni.

Raqqaban is nagy az SDF igyekezet, és csak úgy buzgólkodik az amerikai légierő. Sikerrel le is bombázták mára virradóan a város még egyetlen hasznosítható kórházát. Legalább húsz civil halt bele.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Izrael nem fér a bőrében

A mára virradó éjszaka folyamán Izrael rakétatámadást intézett Szíria területe ellen.

A jelentés szerint a zsidó állam légteréből indított levegő-föld rakéta a Hama-tartománybéli Masyaf város katonai bázisán csapódott be, megülve két szír katonát.

Meg nem erősített hírek szerint viszont a szíriai légvédelem a libanoni határtérségben lelőtt egy izraeli repülőgépet.

A világ közben a KNDK „agresszív magatartása miatt” izgul!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A szír kormányerők megreccsentették az ISIS-t Deir ez-Zornál. A pillanat, amikor a szír védők találkoznak a szír felmentőkkel:

A rémkalifátus Deir ez-Zor ostromgyűrűjének áttörésével megnyílt a szárazföldi összeköttetés a város és a kormányerők ellenőrzése alatt lévő területek között. A szír kormánycsapatok szélesítik a rést, és ádáz harcokat vívnak a rémbandával. A pribékhorda dzsihadmobilos öngyilkos merénylőkkel próbálják feltartóztatni az előrenyomuló kormányerőket.

A Földközi-tengeren szolgálatot teljesítő „Admiral Esszen” orosz rakétahordozó is beszállt a sátáni gyülekezet végfelszámolásába. „Kaliber” rakétákkal lepte meg a Deir ez-Zor környéki hordát.

A hatás frenetikus volt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulált Bassár el-Aszad szíriai államfőnek ahhoz, hogy a szíriai hadseregnek sikerült áttörnie a rémkalifátus vonalait Deir-ez-Zor városnál.

Az orosz államfő ígéretet tett arra, hogy Oroszország a továbbiakban is támogatni fogja Szíriát és a szír hadsereget a terrorizmus elleni harcban – közölte tegnap Damaszkuszban a szíriai elnöki hivatal.

Bashar al-Aszad szír elnök pedig a város védőinek gratulált.

Ma kora reggel indult a városért a kormánycsapatok offenzívájának második szakasza. Ennek a célja a katonai repülőtér ostromlóinak teljes megsemmisítése. Nem lesz könnyű feladat, mert a szörnyszervezet legütőképesebb pribékjei ásták be magukat a vidéken.

Bár most szinte minden figyelem Deir ez-Zorra összpontosul, Aleppotól nyugatra is nagy dolog van készülőben. A szír kormányerők komoly átcsoportosításokat hajtottak végre, hogy egy régóta esedékes tisztogató offenzívába kezdjenek Al-Zahran, és Al-Laramoun térségében. Ahonnan a mindenféle an-Nuszra franchise bandákat kívánják kisöpörni. Elemzők szerint elképzelhető, hogy ez az előjátéka az Idlib latorrezervátum végleges lerendezésének, ahol a „megszorítások miatt” egyre komolyabb tezsvírmarakodások jellemzik a mindennapokat.

Damaszkusztól keletre is sanyarú a latorsors. Ott már nem csak a hadsereg, hanem a mindennel besokallt civilek is „zaklatják” a „mérsékelteket”!

Lassan megrogyni látszik Raqqa ISIS patkánysereglete is. Az SDF újabb utcákból szorította ki őket.

Al-Tanf „szabad-szír” latorbázisáról a britek tegnap az utolsó szálig Jordániába menekítették kiképzőiket a szír kormánycsapatok elől.

Térkép valasz.hu

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Tegnap este az orosz HM Moszkvában kiadott közleménye szerint két szerződéses orosz katona esett el Deir ez-Zor tartományban, amikor az orosz Megbékélési Központ autókonvoját a kalifátusisták aknavetőtűz alá vették.

Az egyik katona a helyszínen, a másik kórházba szállítását követően halt bele sebesüléseibe.

Ma reggelre a kormányerők támadóéke nyugati irányból elérte Deir ez-Zor peremét, és délnyugat felől is sebesen közelítenek a tartományi főváros felé.

Az offenzíva során kialakított katlant az orosz légierő latortalanítja.

Vlagyimir Putyin orosz államfő a szíriai háború „drámai mértékű átalakulásáról” beszélt ma Deir ez-Zor ürügyén. „Amennyiben megtörténik Deir ez-Zor felszabadítása, akkor beszélhetünk az ISIS végének kezdetéről” – mondta a helyzetről meglehetős visszafogottsággal Vlagyimir Putyin.

Az „Akerbat-katlan” kihamuzása zajlik. Tegnap mindennemű ellenállás nélkül kaparintotta meg a kalifátusisták főhadiszállását a szír hadsereg. A pribékek mindent hátrahagyva szeleltek el. Még a fölöttébb értékes dokumentumokat sem semmisítették meg nagy sietségükben.

A Jordán határ mentén is tegnap elindult ismét a szír hadsereg nyomulása. Egyre közelebb kerülnek az USA által fenntartott Al-Tanf latorbázishoz, melynek „szabad-szíreit” szórólapokon értesítették: jövünk! Azok meg csapatostul mennek. A biztonságos Jordániába.

Tegnap délutánra végre sikert ért el Raqqaban az SDF. Az óvárosból kiverték a kalifátusista hordát.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A szír kormányerők mint forró kés a vajon! – hatoltak át a rémkalifátus Deir ez-Zornál lévő nyugati „védelmi” vonalain. A „Tigrisek” több helyen is behatoltak a városba.

A pribékek minden felszerelésüket eldobálva, hátrahagyva menekülnek.

Mára virradóan két katlant is kialakított a szír hadsereg a tartományi fővárosnál. Egyet északon az Eufrátesz mentén, egyet pedig Deir ez-Zortól nyugati irányba.

Az orosz légierő pedig teszi a dolgát:

Deir ez-Zor lakossága az utcákon ünnepli a közelgő felszabadulást.

Jelentések szerint már talán csak órák vannak hátra Deir ez-Zor felszabadításáig.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter szerint Szíriában oly mértékben javult a katonai helyzet, hogy mostmár a háborút követő politikai rendezést kell forszírozni. A szíriai emberekre bízva országuk jövőjének eldöntését.

Deir ez-Zortól délnyugati irányba nagyon nyomul előre ma délelőtt is a szír kormányerők offenzívája. Al-Mavared és Al Maya városkák környékén hullanak a rémkalifátus pribékjei rendesen.

A tegnap délutáni állapotok szerint a kormányerők még 30 kilométerre voltak a várostól. Ma délben – ke-idő szerint – már csak 18 kilométerre.

Tény és való, hogy az orosz légierő rettenetes pusztítást vitt/visz végbe a martalócbanda állományában.

Ezzel egyidejűleg is újabb és újabb területek kerülnek a szír hadsereg kezére a Jordán határ mentén.

Nagy a rémkalifátusista ajvék az amerikaiak által a sivatagba kergetett konvoj miatt. Ájuldoznak ott az átforrósodott buszokban. A gyerekeikre, asszonyaikra meg véneikre hivatkozva (akik mind velük vannak) követelnek humánus bánásmódot.

A szír hadsereg Damaszkusz keleti Jobar és Ayn Tarna külvárosaibanindított ma hajnalban komoly támadást a Faylaq Al-Rahman és a Hay’at Tahrir al-Sham bűnbandák ellen.

Érdekesen alakul a helyzer Raqqaban. Azazhogy sehogyan sem alakul. Az SDF nagyon szüszifuszi módra harcol a kalifátusista horda ellen. Márpedig ha így alakulnak a dolgok, akkor Deir ez-Zor után Raqqat is a szír kormányerőknek kell…?

Márpedig azt se az amerikaiak, se a kurdok, se a törökök nem szeretnék! És a szír kormány is mintha nem nagyon venné a szívére, hogy Raqqa nem kerül vissza Damaszkusz fennhatósága alá.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Oroszország állandó ENSZ-képviselője Vaszilij Nyebenzja New Yorkban kijelentette: a háború végeztével Oroszország átadja a terepet a civileknek Szíriában. Döntsenek ők maguk országuk jövőjéről. A politikai rendezésben vagyunk érdekeltek! – közölte.

Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin „szárnysegédje” pedig arról tájékoztatott,hogy az orosz államfő a BRICS-csúcson arra kéri fel arészvevú állam és kormányfőket, hogy szálljanak be aszíriai rendezési folyamatba. Ugyanakkor az egész Közel-Kelet és Észak-Afrika problémáinak rendezésében való részvételre is szeretné őket rábeszélni.

Akerbat városát tegnap késő délután megkaparintotta a szír kormányhadsereg a rémkalifátustól. A pribékek nehéz napokon vannak túl. Tennivalójuk több nincs. Elnyúltak hát a puha homokon.

Nem a tegerparti fövenyen napoznak, hanem a sivatagi homokon aszalódnak. Ők is letették a lantot. És még sokan mások közülük.

Jelentések arról szólnak, hogy az „Akerbat-katlan” még a szír hadseregáltal el nem foglalt területei tele vannak félőrülten bolyongó, rettegő martalócokkal.

Deir ez-Zor ostromlói is kezdik mostmár érezni a bőrükön az igazi ostrom csípéseit. Az orosz légierő tegnap délután igazán nem spórolt a bombákkal és rakétákkal. Ma reggel pedig újrakezdte. De immár egészen közel a városhoz.

Raqqaban az amerikaiak közlése szerint talán annyira mégsem rózsás,mintahogyan azt az SDF lefestette. Állítólag van haladás, de alig-alig.

Az amerikaiak által befenyített kalifátusista konvoj valahol a sivatagban barangol. Sehol sem látják őket szívesen. Illetve ahol igen, oda meg nem tudnak eljutni. Első körben Abu-Kamal lett volna az úticél, de attól eltérítették őket.

Fél éve már, hogy a szír hadsereg legkiválóbbjaiból összeválogattak egy cspeciális feladatokra bevethető különleges egységet. „Mindig jó ha van egy ilyen a háznál!”-felkiáltással. Hát úgy tűnik, hogy elérkezett a feladat ideje. Idlib latorrezervátum martalócai lettek kijelölve feladatul. Nagyon úgy fest tehát, hogy megkezdődik az ottani rendrakás is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Staffan De Mistura ENSZ-főbiztos a BBC-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte október végére az ISIS ki lesz végezve Szíriában. Mistura már a háború végét vizionálja.

A Kazah KüM közölte a következő asztanai vízgereblyézési forduló időpontját. Eszerint szeptember 14 és 15 az összejövetel időpontja.

Észak-Aleppo tartomány Afrin és Shagba városaiba az YPG megnyugvására orosz békefenntartók érkeztek tegnap a térségben fellángolt török-kurd ellentétek lecsitítása céljából.

Az „Akerbat-katlanban” a kormányerők ismét kitikkasztottak egy hadurat. Abu Omar Rankusi pusztulásánakláttán még a képzett öngyilkos dzsihadmobil-sofőrök is kiugráltak járműveikből, és uccu neki! – menekülőre fogták. Az egyszerű pribékek soraiban pedig pánik tört ki.

Raqqa és Deir ez-Zor között az Eufrátesz partján ellentámadást indított a kalifátusista horda és 2-3 nap alatt meglepően sokat jutottak előre. Ez az utóbbi időben szokatlan, hisz az orosz részvétellel és irányítással zajló hadműveletek nem szoktak ilyen lehetőséget adni az ellenségnek. Valószínúleg nem véletlen a dolog. Egy ügyesen kigondolt orosz tervet sejthetünk mögötte.

A rémkalifátus úgy véli, hogy észrevettek egy gyenge pontot a fronton, és gondolták, ott lehet esélyük. A hely védtelensége azonban nem feltétlenül volt véletlen: esetleg pont az volt a cél, hogy odacsalogassák őket, mégpedig az Eufrátesz mentén 50-60 kilométerrel lejjebb fekvő Deir ez-Zoor városa felől, amit az is alátámaszt, hogy tegnapelőtt valóban egy 500 fős erősítés érkezett onnan.

Mindennek az adhat értelmet, hogy közben egy másik útvonalon a sivatagon át, délnyugat felől az orosz-szír erők nagy sebességgel robognak előre, pont Deir ez-Zoor városának irányában. Az előttük álló úton összesen két település van útközben, csak ott ütközhetnek ellenállásba, a sivatagban sok nehézség nem adódhat, legfeljebb az utánpótlási vonalak gyors kiépítése. Ha jól sejtjük, akkor a terv az, hogy miközben a visszafoglalt területeknél rohamoz a bűnbanda, addig ők begördülnek a gyengített védelmű városba és elfoglalják azt. Ezzel egyúttal kettévágják a rémkalifátus által még uralt, az Eufrátesz délnyugati oldalán fekvő részét, így a most sikeresnek tűnő erőket egy katlanba zárják.

Bevált módszer

Az ellenség csapdába csalása, felaprózása, katlanokba zárása majd megadásra kényszerítése a második világháborúban is gyakori volt, és az oroszok az utóbbi hetekben eredményesen alkalmazták a módszert Szíria középső részein, így szabadítottak fel hatalmas területeket. Elméletünket alátámasztja, hogy amerikai repülők épp most romboltak le egy Eufrátesz-hidat az iraki határhoz közel, hogy meggátolják rajta a pribékhorda visszavonulását. Nem kizárt, hogy a két nagyhatalom össze is hangolta az akciót – okoskodnak így a dolgokhoz a balrad.ru-nál hozzáértőbbek.

Csak honi libsijeink izgatása miatt az alábbi történet: Moszkvában az „Armija-2017” kiállítás egy szekcióját a rendezők a Szíriában a terroristáktól begyűjtött kegytárgyakat tették közszemlére.

Stephen Townsend amerikai tábornok koalíciós parancsnok arról beszélt, hogy az Abu Kamal közelében az amerikai légierő „csak” megkuszkurálta” a Libanon felől Deir ez-Zor irányába tartó kalifátusista buszkonvojt. Csak annyira, hogy berezeljenek, és visszaforduljanak. Most Damaszkusz felé vették az irányt, és bolyonganak a sivatagban mint Mózes és népe. Régen.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Moszkvában Marija Zaharova az orosz KüM-szóvivője ma arról tájékoztatott, hogy Szíriában megszűnőben az an-Nuszra banda! Na nem úgy szűnik meg, hanem úgy, hogy ismét nevet vált.

A társulat új néven szeretne az apanázslistára ismét fölkerülni, és feledtetni eddigi csínyeit. Bár már az an-Nuszra név több mint egy esztendeje nem divat, hiszen jelenleg is a „Hayat Tahrir al-Sham” név alatt futnak.

Zaharova szerint ráadásul Daraa tartományban megint vegyészkedni akarnak. Értesülések szerint egy jó kis vegyifegyver-buli készülődik.

Közben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és francia kollégája Jean-Yves Le Drian Moszkvában Szíriáról beszélgetnek.

Damaszkuszban Aszad elnök ma fogadta az iráni külügyminiszter-helyettest, Hussain Ansarit. Aszad megköszönte az iráni segítséget az ISIS hordák elleni harcban.

Az orosz légierő ma az Akerbat-katlant intézte. Hírek szerint rossz napjuk volt a kalifátusistáknak Akasha, Umm Miyaly Abu Dzhabil, Észak- és Dél-El Qastal településeken.

A szír kormányerők a katlan belseje felé haladva kisebb „zsebeket alakítanak ki, és amíg az abban rekedt pribékekkel nem végeznek, addig mással nem foglalkoznak.

A libanoni-szír határtérségből rossz irányba indultak el az Idlib latorrezervátumba sánt kalifátusisták. Konvojuk Deir ez-Zor irányába vette az utat, az iraki határral párhuzamosan. Ezt meg az irakiak és az amerikaiak nehezményezték. Aztán Abu-Kamal közelében lebombázták. A konvojt. Előtte morogtak egy sort, hogy miért nem a Nyugat-Qualamoun-béli tetthelyen csapták őket agyon a Hezbollah milíciák.

Az pedig, hogy Deir ez-Zor irányába indították a hordát, komoly csel volt Izraellel szemben. Meg Amerikával szemben. Amelyek már kifejezték, hogyha a kalifátusisták a Golan-mentén vonulnak Idlibbe, azt ők nem fogják tűrni. Ez esetben háborúskodás tört volna ki a deeszkalációs zónában. Így viszont a mindenképpen pusztulásra ítélt latorbanda legalább ott nem okozott problémát. A Hezbollah sem küszködött velük-kockáztatva a milicistáit.

Raqqaban végre valami kis sikert értek el a kurdok. Egy kisebb területen be tudták keríteni a kalifátusistákat. Most azon ügyködnek, hogy fölszámolják őket ezen a területen.

„Valakik” felgöngyölítették, hogy miként kerülnek még mindig a volt szocialista országokból szovjet haditechnikák a szíriai terrorbandákhoz.

Szaud Arábia bonyolítja a bótot. Ő veszi meg, fizeti ki Csehországban és Lengyelországban a cuccokat, és Bulgáriától megbízható hajó, a „Hanne Marian Danica” fuvarozza a fél világon keresztül a vevőnek, aki pedig átadja a felhasználónak.

A fotók ez év május 29 és augusztus 10 között készültek.

A képeken ugyanaz a BTR látható. Az első fotón valahol a csehországi kipofozdában májusban, az utolsón Daraaban a múlt héten.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

„Oroszország nem tud olyasmiről, hogy bárki is meg kívánná támadni katonai erővel Izraelt. Az pedig, hogy ha két ország megállapodik abban, hogy gyárat építenek valahol, és az nem ütközik a nemzetközi jogba, azt egy harmadik ország nem kérdőjelezheti meg!”- kommentálta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a tegnapi izraeli fogcsikorgatást.

Netanjahuék áskálódása azért lassan kezdenek célt érni. A libanoni-szír határvidékről kitakarítandó kalifátusista pribékeket buszkonvojo kszállítanák Idlib latorrezervátum területére, a Hezbollah-ISIS alku alapján. Igen ám, de az útvonal az a deeszkalációs zónán vezet keresztül, amely zóna miatt a zsidó állam acsarkodik. Igérgetve, hogy ő ezt nem nézheti tétlenül.

Ma Bagdadban Ryan Dillon ezredes a nemzetközi koalíciót képviselő Pentagon tisz bejelentette, hogy ők nem veszik jó néven a martalócfuvarozást. A buszkonvojt pedig „rendkívül csábító célpontnak” nevezte. Valamint kifejtette, hogy minden valószínűség szerint légicsapásokat fognak rájuk mérni.

Ha egy ilyesmi bekövetkezne, máris teljesül Izrael óhaja és akarata.

Es-Suwayda tartományban az an-Nuszra banda addig-addig feszelgett, amíg komoly pofonba ugrott ma bele. A szír hadsereg kihajtotta őket a deeszkalációs zónából. Azon kívül pedig szabad a latorvadászat. Ami pedig nagyban zalik is.

Közben az amerikaiak – még nem tisztázott hogy barátságból vagy erőszakkal – sorra evakuálják a Deir ez-Zor környékén veszélyhelyzetbe került kalifátusista főnököket.

Al-Muhasan városánál kimenekítették Abu Khuzaimah al-Maghribi martalócfőnököt, Al-Tibrit közelében pedigegy csomó európai származású pribéket szállítottak el helikoptereken.

Durva időszakot és helyzetet érnek meg mostanság a kalifátusisták a Sukhnah-Deir ez-Zor autópálya mentén. A szír kormányerők nem gyors ütemben ugyan, de nyomulnak a tartományi főváros felé. És minden útjukba kerülő pribéket lerendeznek.

A török tüzérség rakétákkal lőtte Afrin kurdok ellenőrizte várost. Tíz helyi civil sebesült meg.

Az eset miatt orosz békefenntartók vonultak be Afrinba.

Manbidzs környékén is hasonló dolgok történtek, csak ott a törökök által támogatott martalócok kezdték a kurdok ellen a cirkuszt. Viszont ott voltak amerikaiak is. Akik visszalőttek. Úgyhogy martalócék jobbnak látták a visszavonulást.

Ryan Dillon ezredes ezeket is – meg Ankarát is – megrótta.

A Hama tartomány keleti részén fortyogó katlanból rendesen fogy a főzet. Jobbára az orosz-szír légipáros kanalazza kifelé a martalócokat. A kormányerők már két kilométerre megközelítették Uqayrbat városát, az utolsó kalifátusista erődöt Közép-Szíriában.

Sem Raqqaban, sem pedig a várostól délre nem változott a helyzet. A kalifátusisták a városon kívül saját élőerejüket felőrlő támadásokat indítanak folyamatosan a szír kormányerők ellen. Azok feladnak egy-egy falut, a kalifátusisták pedig tucatszám pusztulnak bele ezekbe a „sikerekbe.” Persze azért a szír hadseregnek is vannak veszteségei.

A városon belül pedig tovább tart a tusakodás a kurdok és a kalifátusista pribékek között.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com