Szíria

Elképzelhető, hogy beletaláltunk tegnap a dolgok közepébe, amikor úgy véltük: meglehet megkezdődött Idlib latorrezervátum martalócállományánal lezsibbasztása! Legalábbis erre utal, hogy ma folytatódott a dicstelen pribékhordák irtása a térségben.

Ezúttal a víz alól kaptak tüzet a nyakukba Idlib pribékjei. Úgy jó 300 lilométerról, a Földközi-tengerről.

A „Velikij Novgoros” orosz tengeralattjáró kínáéta meg őket néhány „Kaliber” rakétával.

Rövid ideig tartó, ám igen hatásos előadás volt ez a martalócok számára. Pár száznak az idők végeztéig szóló élményt jelentett.

Az Idlib-Hama határvidéken folytatódott az orosz légierő latorirtó művelete.

A hírek hallatára Mevlut Cavusoglu török külügyér máris sürgetni kezdte egy orosz-török közös munkacsoport létrehozását az idlibi tevékenység összehangolására.

Irán külügyminisztre – Mohammad Javad Zarif – New Yorkban úgy vélte, hogy nemzetközi összefogással kell Szíriát újjáépíteni a háború után.

Ahmad Al-Awadi egyiptomi külügyminiszter szerint viszont a cionista területi egység miatt aggódóknak nem érdeke egy stabil és biztonságos Szíria.

Ezen aggódoknak igazán rossz hír, hogy Kína bejelentette: ŐK HAJLANDÓAK A STABIL SZÍRIA MEGTEREMTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNI.

Gennagyij Gatilov orosz külügyminiszter-helyettes szavai sem lehettek kedélyjavítók a számukra: a deeszkalációs zónák csupán ideiglenes jellegűek. Semmiképpen sem értelmezhetőek befolyási övezetek előkészítéseként. A végső cél Szíria területi egységének a visszaállítása.

Deir ez-Zor már-már szinte lefutott téma. A szír kormánycsapatok folytatják az offenzívájukat a rémkalifátus ellen. Minden irányba. Nyomják őket az iraki határtérség felé. Ott meg az irakiak várják őket.

A kurdok ma már kis híján Raqqa fölszabadításáról adtak ki jelentést. Viszont eddig sehol sem tartottak be a szír hadseregnek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Izrael Damaszkuszt támadta

Mára virradóan Izrael dróntámadást intézett Damaszkusz Al-Kiswah kerülete ellen, a szír főváros nemzetközi repülőterének környékén.

A drónokat – mert kettő is volt – Libanon felől idították az izraeliek.

A másik repülő szerkezetet a szír hadsereg lelőtte.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

New Yorkban Szíria-nagyüzem van. Macron ötletének egy kapcsolattartó csoport létrehozásáról nincs ellenvélemény. Csak még azt nem tudni, hogy kik akarnak részt venni a kibeszélőshowban. Mint írja a Gazeta.ru, valószínû, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (Oroszország, Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Kína) öt állandó tagja vesz részt a szíriai jövõjéről szóló beszélgetésben.

Szíria jövőjéről Federica Mogherini EU-s „külügyminiszter” ma úgy vélekedett, hogy annak alakítása a szíriai emberek dolga.

Trump bohóc a jordán királlyal alkudozott Szíriáról. Kölcsönösen egyetértettek abban, hogy az ISIS veresége és a polgárháború lezárulta után úgy kell hogy alakuljon Szíria helyzete, hogy az az USA ÉS JORDÁNIA ÉRDEKEINEK IS MEGFELELJEN! Értjük ugye? KELL hogy megfeleljen! Ez pedig akár középtávon is csak rosszat jelenthet Szíria népének.

Az orosz HM szóvivője Igor Konasenkov vezérőrnagy ma Moszkvában közölte: Oroszország erőteljesen figyelmeztette az USA-t és az általa támogatott SDF – milíciákat: ne próbálkozzanak Deir ez-Zor tartomány területén a szír kormányerők offenzívájának megakasztásával, mert azt Oroszország rossz néven venné.

Javallotta egyúttal, hogy a felszólítottak inkább Raqqa bevételével foglalkozzanak. Bár szóvá tette, hogy nagyot lankadt az USA-SDF koalíció harci kedve az előbbi helyen, és mintha csökkenni látszana a város kurdok által ellenőrzött területe.

Ezt úgy értékelte Igor Konasenkov, hogy Raqqaból eltűnt a kurd milicisták egy jó része, akik most az Eufrátesz bal partján bukkanhattak fel Deir ez-Zorral átellenben. Bár a környéken hemzsegnek a kalifátusisták, a szír-orosz felderítés nyomát sem észlelte eddig a két társulás közötti harcoknak.

Mindenesetre minden lehetséges információs csatornán közölték a „koalíciós erőkkel” a szír hadsereg és az őket segítő orosz deszantosok „úticélját”! Mint az SDF számára tiltottirányt.

Ma reggel pedig elindult Deir ez-Zortól északi-északnyugati irányba egy kormányoffenzíva az Eufrátesz jobb partján, Raqqa irányába. Elég jó ütemben kezdték fszűkíteni a katlant. A kalifátusista pribékek feje most azon fő, hogy vízbe fulladjanak, vagy a sivatagban pusztuljanak el.

Az Idlib latorrezervátum pribékirtásának hírére akkora riadalom tört ki Törökországban, hogy azonnal indították a „felügyelő” hadat Idlibbe. Közúton!

Jelentések szerint ugyanis a csapás olyan erejű volt a hordára, hogy az többé nem képes lábra állni.

Ezért aztán a törökök amiatti rettegésükben, hogy vagy a ‘zoroszok, vagy a szírek akár teljes Idlibet megszállják, fejetlenül elkezdték a bevonulást. Bár őket veszély nem fenyegeti, hiszen barátok közé mennek!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A végfelszámolás kezdete?

850-1000 közé tehető végülis az orosz békefenntartók ellen Idlib latorrezervátum és Hama tartomány határán fenekedő an-Nusra horda latoregyedvesztesége. Közlatortól az emírig bezárólag.

Aki több kierített latort ábrázoló fotót szeretne látni, itt:

http://rusvesna.su/news/1505854255

Tegnapi helyzetértékelőjében Szergej Rudszkoj az orosz vezérkar múveleti csoportjának vezetője bejelentette: „a terroristák elpusztítását célzó művelet folytatódik”.

Persze nem csak Idlib latorrezervátum martalócbandái ellen!

(Azt már csak a balrad.ru jegyzi meg nagyon halkan, hogy érzésünk szerint kezdetét vette a latorrezervátumba beterelt pribékhordák fölszámolása.)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Érdekes dolog a diplomácia! Az utóbbi hónapokban Jordánia magatartása érezhetően pozitív fordulatot vett Szíriával kapcsolatosan. Szíria ammani nagykövete Ayman Alloush szerint „megszűntek a kényszerhatások a Jordán politikára, és a háború kimenetele sem kétséges immár.”

A szír-jordán határon lévő „NAsib” nevű határátkelőt eddig birtokló „szabad szírek” úgy döntöttek, hogy átadják a terepet a szír kormányhadseregnek. Csak úgy. Azt pedig az orosz RIA Novoszty hírügynökség jelentette, hogy Al-Tanf latorbázist – ugyancsak a szír-jordán határ közelében – az amerikaiak adják fel. A kedvezményezett itt is a szír kormányhadsereg.

Trump bohóc is új húrokat kezdett pengetni Szíriával kapcsolatban. Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője meg is jegyezte a trumpi szirénéneket: „tiszteletben kell tartanunk egy másik ország szuverenitását.”

Trump mindezt azt követően mondta, hogy Szergej Lavrov kijelentette T. Rexnek: Szíriában „az USA egy hívatlan vendég, amely közvetlen módon sérti meg a nemzetközi jogot.”

Lavrov rámutatott Tillersonra, hogy az Egyesült Államok Szíriában "meghívott vendégek"

Szergej Lavrov arrólis beszélt, hogy Oroszország és az USA térségbelierői a jövőben még jobban összehangolják ténykedésüket Szíriában, nehogy „véletlen” dolgok történjenek.

Emmanuel Macron gall prezident pedig amiatt kesergett New Yorkban, hogy a szíriai helyzet megoldásának kulcsa kizárólag Oroszország kezében van.

A tegnap Idlib latorrezervátum és Hama tartomány határán összegyülekezett an-Nuszra horda sorsa már akkor eldőlt, amikor felfedezték őket. Ma pedig beteljesedett.

A dicstelen horda elkezdett erőszakoskodni.

Az orosz-szír légipáros pedig érkezett. Mintegy 100 csapást mért rájuk. Egy emir is terítékre került.

Csoda történt! Az SDF ma délelőtt bejelentette, hogy Raqqa 90 százalékát megkaparintották a kalifátusistáktól.

Az ISIS egyre tehetetlenebb az Eufráteszen átkelt szír kormánycsapatokkal szemben. Próbálkoztak a folyó keleti partján valamiféle ellentámadással, de hamvába holt kísérlet lett belőle.

A kormányerők offenzívája pedig tart a folyó mindkét partján. Délkeleti irányba a jobb parton, míg a túloldalon keleti-déli irányba.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Antonio Guterres ENSZ – főtitkár nagyon közeli tervei között szerepel, hogy találkozik New Yorkban Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, és kibeszélnék Szíriával kapcsolatos meglátásaikat. Időpont még nincs.

Staffan de Mistura már időpontot is – bár ő is csak relatíve – közölt. Ő októberben várja Genfbe a Szíria – ügyi konferenciára a feleket.

Deir ez-Zor tartományban az Eufrátesz bal partján ma délutánra már hatvan négyzetkilométeresre terebélyesedett a szír kormányhadsereg hídfője. Az orosz HM pedig ismételten felszólította az USA-t és az általa támogatott SDF-erőket, hogy ne próbálkozzanak a hadsereg offenzívájának akadályozásával.

T. Rex sietve közölte: tartják magukat a szíriai repüléstilalmi orosz-amerikai memorandumban foglaltakhoz.

A RIAFAN orosz hírügynökség elemzése szerint Szíriában bár kivégzik az ISIST, az ország egy újabb polgárháborúba csúszhat át az Eufráteszen túli olajlelőhelyek miatt. Amire a kurdok vetettek szemet. De amit Damaszkusz is magáénak tulajdonít, és akar.

Deir ez-Zor repülőterén POLGÁRI REPÜLŐGÉPEK szálltak le, és szálltak fel. Kezd az élet normalizálódni.

Raqqaban – a hírek szerint – egyre nehezebben bir az erőit megosztó SDF a kalifátusistákkal. Utóbbiak megérezték a kurd milicisták gyérülését, mivelhogy azokat Deir ez-Zor felé irányították.

Így aztán a pribékhorda Raqqaban ellenakciókat indított. Nem is minden siker nélkül. Bár esélyük nincs, tudják húzni az időt.

Idlib latorrezervátum Hama tartománnyal határos vidékén koncentrálja páncélos hordáit az an-Nuszra horda. Nagyon zokon vették, hogy a szír hadsereg és az orosz deszantegységek is a torkukra ülnek.

Persze hiába éjszaka settenkedtek a vidékre, mind a 15 tankot „lefotózták”!

Az izraeli hadsereg „Patriot” rakétával lelőtt egy Szíria felől a Golán-fennsíknál izraeli légtérbe hatoló drónt – jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság. Most vad iramban keresik a röptetőt. A Hezbollah a gyanúba keveredett társaság.

Aleppo tartományban Tal-Rifat településnélnagyon egymásnak ugrottak a kurdok és a törökök által fölbuzgatott „szabad szírek”. A kurdok közleménye szerint „szabadék” most nagyon ráfáztak.

El-Bab városánál is cirkuszoltak egymással. Ott viszont állítólag a kurdok húzták a rövidebbet.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Asztana után, Genf előtt most New Yorkban központi téma Szíria.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az ENSZ közgyűlés 72. évadnyitója alkalmából Találkozott és ttak egymással Szergej Lavrov orosz, és T.Rex amerikai külügyminiszterek.Többek között Szíria eseményeit is átbeszélték, meg a hogyan tovább? – kérdését. Hogy mit intéztek egymással? – majd kiderül.

Annyit ma Párizsban kikotyogott Jean-Yves Le Drian gall külügyér, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagországainak külügyminiszterei találkozóján egy szíriai kapcsolattartó csoport létrehozása van tervbe véve.

Amíg a diplomaták egymással iszapbirkóznak,a tettek mezein serény háborúskodás zajlik. Ennek az ISIS a nagy kárvallottja.

Deir ez-Zor alatt a rémkalifátus „flottája” és átkelőeszközei – no meg párszáz lator – bánta az eufráteszi menekülőút elleni orosz légicsapásokat.

Ugyanakkor a keleti parti hídfőben harci helikopterek fogadására alkalmas leszállóteretis kialakítottak már az átkelt kormánycsapatok.

Az orosz HM pedig értesítette az amerikaiakat és az SDF-alakulatait, hogy jó lesz ha az általok átnyújtott műveleti térképeket alaposan tanulmányozgatják. És igyekeznek elkerülni a „kényes” területeket. Az esetleges félreértések elkerülése végett.

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök telefonon is elmagyarázta mindezt Joseph Dunfordnak, aki őneki az amerikai megfelelője.

Igor Konasenkov orosz HM szóvivő is alaposan fölvilágosította az érintetteket az egészségügyi kockázatokról.

Mindez pedig utal arra, hogy hamarosan kezdetét veszi a rémkalifátus elleni utolsó nagy offenzíva.

Törökország is nekikezdett cihelkedniIdlib latorrezervtum rá eső részének a megszállásához. Hatay tartományban már gyülekezika kontingens.

Idlib martalócai a rezervátum fölösztásának hírére fejvesztve kezdtek a kijelölt török zónába özönleni. Valamiért ragaszkodnak a török ügyfélkörhöz.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Hétvége van! Pihennek a bajkeverők, így hát nyugodt mederben csordogál a szíriai háború.

Deir ez-Zortól déli-délkeleti irányban újabb területekről hajtotta ki a szír hadsereg a kalifátusistákat.

A tartományi fővárostól keletre tovább stabilizálta a szír hadsereg az Eufrátesz keleti partján létesített hídfőállását, míg attól északra az SDF rendezi a rendezni valókat.

Az amerikaiak pedig nyerítenek az Eufrátesz túlpartján az SDF-et ért „szándékos” légicsapás miatt. Annyira fájdalmasan érintette őket a dolog, hogy Ryan Dillon ezredes, koalíciós főkommunikátor egyből berohant egy kórházba, és le is fotóztatta magát az egyik sebesülttel.

Az alábbi térkép mindent elmond Deir ez-Zor és az Eufráteszen túli térség fontosságáról. Szíria olajkészletének legnagyobb hányada ott található.

Az orosz Fekete-tengeri flotta „Jamal” nevű desszanthajója ma a Dardanellákon keresztül áthajózott a Földközi-tengerre. „50 katonával és tíz tankkal. Megfigyelők szerint Idlib latorrezervátum a „rakomány” úticélja.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője ma arról tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy Moszkvában ma Vlagyimir Putyin államfő elnökletével ülésezett a Föderációs Nemzetbiztonsági Tanács.

Putyin megvitatta az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsa helyzetét Szíriában és a Koreai-félszigeten

Szergej Sojgu honvédelmi miniszter beszámolt szíriai útjáról, és a testület áttekintette a szíriai eseményeket.

Foglalkozott a testület az észak-koreai rakétázással is. Hogy milyen döntésre jutottak? – arról nem szólt a tájékoztató.

A diplomaták és a politikusok még Asztanát emésztik. Így aztán Szíria frontjain a küzdő felek minden káros befolyástólmentesen tehették dolgukat. Bár ez inkább csak Raqqa és Deir ez-Zor környékére értendő.

Kezd pezsegni az élet az Eufrátesz bal partján is, Deir ez-Zorral átellenben. A szír kormányerők egyre szélesítik a keletihídfőt, amelynek bal oldalán az SDF, előtte és jobbra pedig a rémkalifátus:

Egyelőre elképzelhető, hogy ebben a nagy kavarodásban véletlen légicsapást mért az SDF-re Deir ez-Zor „Eufráteszen túli” vidékén vagy az orosz, vagy a szír légierő. A légicsapás következtében hatan sebesültek meg.

Bizonyos vélekedések szerint lehetett az akció szándkolt is. Nem sokkal az eset után Aszad egyik tanácsadója Butain Shaaban közölte: a szír kormánycsapatok készek harcolni az ország területi integritásáért, még az USA által támogatott erőkkel is.

Egy fontos tényre derült fény. Talán meglepó lehet, de az „Akerbat-katlan” kalifátusistáinak fölszámolását nem csak az orosz légierő végezte, hanem egy KIKÉPZETT SZÍR REGULÁRIS EGYSÉG! Amelyet orosz tanácsadók képeztek ki szíriai bázison, fegyverzetkezeléssel együtt. Ez az állomány a megtanult technikát kezelte a harcok során, és ennek köszönhető a siker.

(Ezek szerint eddig a szír erők „java része” alkalmilag összeállt kalasnyikovosokból verbuválódott? Aztán gyerünk és lesz ami lesz?)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Vlagyimir Putyin és Emmanuel Macron ma telefonon értekeztek a Szíria kapcsán szükséges tennivalók koordinálásáról.

Az asztanai béketárgyalásokon, amelyek Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt zajlanak, a felek megállapodtak az északnyugat-szíriai Idlíb latorrezervátum feszültségmentesítési övezetének határairól.

A több mint kétmilliós lakosságú terület ellenőrzésében előreláthatóan mindhárom védnök állam részt vesz. Az északnyugati részben a török haderő, valamint az Ankara által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) nevű latorbanda kb 25 ezer pribékje martalóvkodhat tovább.

A művelet még szeptember folyamán megindul a törökországi Hatay tartomány felől és a csapatok a szíriai oldalon egészen 35-50 kilométeres mélységig benyomulnak, ellenőrzésük alá véve mintegy 5 ezer négyzetkilométert. Az övezet délkeleti részét az iráni és a szíriai kormányerők, a középső harmadát pedig Oroszország fogja felügyelni.

Kazahsztán reméli, hogy az asztanai tárgyalások segítenek csökkenteni a szíriai erőszak szintjét

Alekszander Lavrentyev az orosz államfő különleges szíriai megbízottja arról tájékoztatott, hogy a következő – hetedik – asztanai tárgyalási forduló október vége táján lesz.

Egyúttal megintette az Asztanában izmozni próbáló fölforgatókat: felejtsék el a szíriai rendszerváltó álmaikat, és változtassák konstruktívabbá a dolgok általuk való megközelítését.

Lavrentyev javasolta, hogy az ENSZ újítsa fel békefenntartóinak golani misszióját.

Az ötlet akkora ajvékolást váltott ki Izraelben, hogy Asztanáig hallatszott.

T. Rex amerikai külügyér ma telefonon fölhívta Szergej Lvrovot. Szíriáról beszélgettek.

A diplomaták kötélhúzása nem különösebben idegesítette a harctéri történések résztvevőit. Azok tették a dolgukat.

A fő hadszíntér természetesen Deir e-Zor tartomány. A szír kormánycsapatok az orosz légierő hatékony támogatásával elvágták a várostólkeletre hűzódó főútvonalat, amely egészen az iraki határig húzódik. Ezzel aztán elvágták a kalifátusistákkeleti utánpótlási főútvonalát is.

Megkezdődtek a szír kormánycsapatok műveletei Deir ez-Zortól északra. Az Eufrátesz mentén kialakított katlanban rekedt bűnbandák fölszámolása beindult.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com