
Moszkvában ma az orosz HM szóvivője Igor Konasenkov bejelentette: MEGDÖNTHETETLEN BIZONYÍTÉKOK TANÚSÍTJÁK, hogy tegnap Idlib latorrezervátum fővárosának Al-Wahda kerületében, egy iskola épületében „parancsnoki taktikai értekezletre” gyűltek össze a „Hyatt Tahrir al-Sham” ( „Dzhabhat en-Nusra”) és a „Hizb al-Islami al-Turkesztán” („Turkesztáni Iszlám Párt”), martalócvezérei, valamint a „Szíria Polgári Védelem” („Fehér sisakosok”) koordinátorai.
Az összeröffeneten véglegesítették a Szíriai Arab Hadsereg vegyitámadásának forgatókönyvét Jisr al-Shugur, Saraqib, Taftanaz és Sarmin települések ártatlan -védtelen civil lakossága ellen.

Eszerint a szír kormányerők még szeptember 8-a este előtt (tehát ma) vegyifegyvert vetnek be nevezett idlibi települések lakói ellen.
Csupán „a szíriai forradalom néhány „külföldi barátjának a „különleges parancsára várnak, ami jelet ad a terroristáknak az Idlib tartományban való provokáció gyakorlati végrehajtásának a megkezdésére” – mondta Konashenkov.
„Az orosz HM továbbra is szoros figyelemmel kíséri a Szíriai Arab Köztársaságban alakuló helyzetet és a különböző országok fegyveres erői által a közel-keleti régióban végrehajtott tevékenységeiket” – tette hozzá Konashenkov.
Ez a mai bejelentés ismét bizonyítja, hogy Oroszország szeretné elejét venni a háború eszkalálódásának. Ám ha ilyen előzmények után is bekövetkezik a vegyiprovokáció, senki nem tehet szemrehányást a következmények miatt Moszkvának.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

















