Szíria

A Kreml sajtószolgálatának vezetője Dmitrij Peszkov Vlagyimir Putyin orosz elnök és a kanzlerina szombati mesebergi találkozójának szír vonatkozású eredményét szellőztette meg az Interfax orosz hírügynökségnek.

Eszerint megállapodtak, hogy Oroszország, Germánia, Gallia és Törökország közösen próbálják meg stabilizálni Szíriát. A qartett először csak szakértői szinten tartana majd megbeszéléseket, viszont később ha a dolgok jól alakulnak, akár csúcstalálkozó is lehet.

Trump bohóc is érzi Washingtonban, hogy ha kimarad az USA a szervezkedésből – lemarad. Márpedig az új négyesfogatban a jelek szerint nem számolnak a világ legbékeszeretőbb országával. Tett is hirtelen egy kecsegtető ajánlatot Oroszországnak. Eljár az Oroszország elleni szankciók feloldása érdekében, ha Moszkva hajlandó Washington szája – íze szerint cselekedni Szíria és Donbassz vonatkozásában.

Az Orosz Duma Nemzetközi Ügyek Bizottsága alelnöke kommentálta az RT – nek az igazán „nagyvonalú amerikai gesztust”. Alekszej Csepa szerint „Trump most megpróbálja kiverekedni magát abból a zsákutcából, amibe betévedt. Nem egyéb, mint kisérlet a lefagyott párbeszéd újraindítására, ami éppenséggel megfelel a nemzetközi elvárásoknak. Azon kívül a két országnak akár egybe is eshetnének az érdekei Szíria, Ukrajna és a nemzetközi terrorizmus ellenes harc ügyében. Ám a szankciókat Oroszország ellen KIMONDOTTAN ÁRTÓ SZÁNDÉKKAL, Trump amerikai ellenfelei hozták meg, és vezették az amerikai elnököt SZÁNDÉKOSAN TÉVÚTRA. De ezek az USA – ra tartozó dolgok.”

Egyszóval: az EDDIGI legmgasabb szintű orosz válasz a trumpi ajánlatra NYET! Erre pár órával ezelőtt Amerikában újabb szankciós intézkedéseket jelentettek be.

Szíriában a tettek mezein viszonylagos csend honolt.

Leszámítva a tegnap estét, amikoris Idlib latorrezervátum déli fertályán a „Hayat Tahrir al-Sham” martalócai egy Huwayn nevű falu környékén megtámadták a kormányerőket.

Rossz ötlet volt ez a részükről, hiszen pontosan a „Tigris”alakulat egyik csoportjára rontottak – volna. Meg is lett az eredmény. Két óra múlva tigrisürülék volt a meggondolatlan horda. Pedig még néhány napig kihúzhatták volna. Gyanú szerint nem tovább.

Ugyanis Deir ez-Zor és Daraa tartományokból áttelepülési parancsot kaptak az orosz haditudósítók. Idlib latorrezervátum határvidékére.

Ez pedig annak a jele, hogy arrafelé érdeklődésre méltán számot tartó dolgok fognak bekövetkezni a közeljövőben.

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Tegnap az orosz államfő tájékoztatta a szíves vendéglátóját Szíria – ügyileg. Merkel meglehetősen kényszeredett örömmel fogadta a szír helyzet konszolidálódásáról első kézből kapott híreket, de hát nagyot fordult a helyzet a lassan három évvel ezelőtti orosz közbelépés óta.

Mesehegyi közös sajtótájékoztatójukon a kanzlerina a szíriai polgárháború kapcsán azzal indított, hogy rettegett egy sort Idlib latorrezervátom martalócainak sorsa végett. A humanizmus sztanioljába csomagolva persze. Kidomborította, hogy meg kell akadályozni a humanitárius katasztrófát Idlíb városában és a térségben, és az ENSZ vezetésével az egész országban be kell indítani a politikai rendezést. A 2011 óta tartó háború lezárásának folyamatában végre kell hajtani az alkotmány reformját és törvényhozási választásokat kell tartani. Nem győzte hangoztatni, hogy dolgozni kell a béke és a biztonság megteremtésén azon területeken, amelyekre visszatérhetnek a menekültek, köztük olyan szíriaiak is, akik Európába menekültek a hazájukból. Ehhez több humanitárius segítséget kell nyújtani Szíriának, amihez Európától is nagyobb támogatás szükséges.

A kanzlerina felidézte, hogy legutóbb alig három hónapja, május közepén folytatott kétoldalú megbeszélését az orosz elnökkel. Az oroszországi Szocsiban kezdett párbeszédet most folytatják, és a nemzetközi viszonyokat terhelő ügyek közül tárgyalnak az iráni atomprogramról kötött megállapodásról is, amelyet Germánia jelenlegi álláspontja szerint meg kell őrizni.

Az orosz államfő vendéglátójához hasonlóan az iráni atomprogramról szóló nemzetközi megállapodás fenntartását szorgalmazta. Továbbá valamivel nagyobb adakozókedvre buzdította a fölforgatásban eddig bőszen részt vállaló nyugati országokat. Kevesellte ugyanis a segítő lelkesedést. Valami oknál fogva a kanzlerina ennél a témánál eléggé szűkbeszédűvé vált.

Amiként a Főnök tegnap intézkedett, úgy tettek Moszkvában is. Ahová Törökországból érkezett a legmagasabb rendű – rangú katonai delegáció. Őket Szergej Sojgu honvédelmi miniszter, és Valerij Geraszimov VKF fogadta Hulusi Akar és Hakan Fidan kollégákat.

Nagy hírverést nemcsaptak a dolog körül, a tárgyalások eredményéről meg még akkorát sem. Elemzők úgy vélik, hogy talán nem minden alapot nélkülöző a germánok kanzlerinájának aggodalmaskodása Idlib latorrezervátum martalócainak sorsa iránt.

Merthogy a katonák csúcsrandijának vélhetően központi témája volt/lehetett egy hamarosan meginduló nagytakarítás.

Ennek kapcsán pedig időben tisztázni kell a tevékenységi formákat és körleteket, hiszen vélhetőleg nagy lesz ott a fölfordulás. Ha eljő az idő.

Vájtfülűek szerint az orosz fél szeretne garanciát a törököktől, hogy Törökország felé egyetlen lator se tudjon meglépni. Ha eljő az idő.

Állítólag Afrin ügye is a megbeszélések tárgykörében szerepelt, de kitárgyalták Latakia tartomány esedékessé vált latormentesítését is.

Hétvége lévén a harci események nem tengtek túl. Észak-Hama banditáit szórta meg azorosz légierő hmeymimi különítménye.

Es-Suweda katlanja rotyogott/rotyog mindössze. Az sem nagyon, de a szír hadsereg részánta magát a borzastetemek elföldelédére, mert már igen nagy az egészségügyi kockázat.

Egyöntetű a vélekedés, hogy legfeljebb néhány nap, és ott is vége a dalnak.

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

„Azt csiripelik a verebek…” – amelyek Moszkvában a Kreml nyitott ablakai előtt elrepülve hallanak egyet ‘s mást, hogy szombaton a germán lápvidéki (Berlin nevének szláv eredetére utalás ez. „berl” – mocsár, láp) látogatásán az orosz államfő a kanzlerinát meg kívánja győzni a Szíria háború utáni újjáépítésében való germán részvétel fontosságáról. (Is!)

Mint a háború befejezésének LEGNAGYOBB EU-s NYERTES ORSZÁGOT. Mert bizony Germánia nyeri Európában a legtöbbet a szíriai polgárháború befejeztével.

Mert ugyanis – legalábbis Szíria Eufrátesztől nyugatra elterülő részein – kézzelfogható közelségbe került a háború vége.

A délnyugati országrészben Es-Suwayda utolsó rémkalifátusista kígyófészkének a bekerítése is megtörtént a szír hadsereg által.

A katlanba zárt maradék torzonborz állomány fegyverszünetért, és szabad elvonulásért esedez. Vagy legalább kegyelemért. Irgalmatlanul sok elpusztult banditatetem hever elföldeletlenül a sivatagban. Rettenetes a bűz, és a vízhiány. A latrok már saját vizeletükkel próbálják szomjukat oltani. A dögletes bűz már a kormánykatonákat is zavarja.

Képtalálat

Tartanak a „megbeszélések”, néha – néha egy kis ösztökével.

Idlib latorrezervátum területén egyre eszkalálódik a martalócok közti tezsvírháború. Valahol mindig robbantják egymást. Már legalább félezernyi halottja a föl – és rárobbantásoknak.

A kurdok igyekeznek kihasználni Kardigan szultán „egyébirányú elfoglaltságát” és Afrinban szervezkedni kezdtek.

Deir ez-Zor Eufráteszen túli részén pedig nekimentek az ottani rémkalifátusista hordának. Ezidő szerint is csatáznak az olajkutak birtoklásáért.

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Az Aktauban tartott Kaszpi-konferencia „mellékeseménye” volt Vlagyimir Putyin orosz államfő és Haszan Rouhani iráni elnök külön kétoldalú megbeszélése.

Túl sok információ erről a megbeszélésről nem került anyilvánosság elé. Szakérők úgy gondolják, hogy aligha az ott kitárgyalt Kaszpi – tengerről beszéltek. Sokkal inkább föltételezik, hogy Szíria ügye volt kettejük tárgyalásainak témája.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és iráni kollégája is jelen voltak az elnökök disputáján.

Az orosz diplomácia vezetője ma ezen megbeszélések tartalmával a zsebében érkezik Törökországba.

Ugyanezek szakérők tudni vélik, hogy Geraszimov orosz vezérkari főnök is hamarosan fölkeresi török kollégáját.

Ráadásul ott van a 18 – i Putyin vizit a Mocsári Lotyónál Berlinben. Amely során a megbeszélésmenü egyik fő témája szintén Szíria. Szűkebb értelemben pedig Idlib latorrezervátum, mint az utolsó szétzúzandó martalócvár Szíria északnyugati fertályán.

Idlib igazi levedző fekély Szíria testén. A tartomány nyolcvan százalékát uraló bandítahordák legutóbbi tezsvírharcában legalább százan pusztultak bele a török határhoz közeli Sarmadában berendezett raktár fölrobbantásába. Köztük sok gyerek is.

Mivelhogy a harcok Szíria nyugati részein jószerével (Es-Suwaydában is) megszűntek, sor kerülhet az idlibi fekély kezelésére is. Az „orvosi team már bemosakodott a műtéthez.”

A törökök is fölkészültek az amerikaiak által támogatott SDF – elleni mókázásra. A török pénzügyi összeomlás mögött – a talán nem is minden alap nélkül – az USA – t orrintó Kardigan armadája is az utolsó simításokat végzi a Szíria északi vidékein kivitelezendő KURDELLENES műveleteken. Mely műveleti térség egyik szakasza éppenséggel Idlib latorrezervátum északi fertálya.

Özönlik is erre a területre a vesztük közeledtét érző banditák sereglete. Ők csak a török határ – ennélfogva az egyetlen menekülési útvonal – közelségében bízhatnak.

Egyszóval Szíriában JELENLEG MÉG viszonylagos csend van.

Mindössze Hmeymimből érkezetthír a papírrepülők elleni akcióról. Ötöt kellett megsemmisítenie a légibázis légvédelmének.

Mértékadó orosz elemzői vélemények úgy látják, hogy küszöbön áll az Idlib elleni offenzíva. Izrael „elvágva” az eseményektől. Ha mégis rakoncátlankodna, azt már csak sját felelőssége és büntethetősége tudatában teheti.

Közben pedig egyre több menekült tér vissza Szíriába, és egyre több szeretne.

Ennek viszont nem mindenki örül.

Legfőképpen nem az eddig őket „táboroztató segélyszervezetek”. Tegnap éppen az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nyilatkozott úgy, hogy „ej ráértek arra még!”

A szír menekültek pedig egyre többen vágnak neki az útnak. Minden lebeszélési törekvés dacára. „A tábor maga a pokol. Otthon LEGALÁBB OTTHON leszünk!”

AZ ANYAG A „KUNYERA” UTÁN FOLYTATÓDIK!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Iráni külügyminisztere Mohammad Javad Zarif bejelentette: nem kíván élni Mike Pompeo amerkai külügyér nagylelkű ajánlatával. Azaz: a szeptemberben kezdődő ENSZ közgyűlés 73 évadjának nyitóján NEM AKAR TALÁLKOZNI Pompeoval.

„Szankciók garmadával forgatják föl országunkat, és közben tárgyalni akarnak! Nem! – erről szó sem lehet! Az amerikaiak nem egy tisztességes társaság!” – nyilatkozta Zarif, aki azt is cáfolta, hogy ománi közvetítéssel tárgyal Irán és az USA. „Ha tárgyalunk, akkor azt nyíltan és közvetlenül tesszük. De az USA – val mostanság sehogyan sem fogunk tárgyalni” – közölte az iráni külügyminiszter.

Kardigan török szultánnal és kártyavárszerű birodalmával is tengelyt akasztott Amerika. A derék jó szultán számít alattvalói valuta és aranytartalékának állam javára való fölajánlásában, és Allah segedelmében. Amerikában már kevésbé bízik. Mondhatni egyáltalán nem bízik. Így aztán kérdésessé válik a közös török-amerikai mókázás Észak-Szíriában. A kurdok rovására.

A hirtelen fordulat a kurdokat is zavarba ejtette. Nemtudnak mit kezdeni a helyzettel. Ami ha nem változik, Kardigan hadainak amerikai kontroll nélküli rájuk zúdulását jelentheti. Már csak Damaszkusz megértésében, és Vlagyimir Putyin közbenjárásában reménykedhetnek. Tekintettel arra, hogy őszultáni fennsége talán kevésnek tartja az alattvalók fölajánlási buzgóságát, Allah segítségével együtt is, és ezért rátelefonált az orosz állammfőre: számít a jóindulatára.

A kurdok is aspirálnak ilyesmire.

Mindenesetre a török-amerikai csörte befoyásolhatja a közeljövő Szíriai VÁRHATÓ eseményeit. Mondjuk Idlib latorrezervátumban. Ahol mint tudjuk, Törökország garanciavállalókénr van/lenne jelen. Viszont özönlik a szír hadsereg Idlib latorrezervátum felé. Küszöbön áll az utolsó nyugat-szíria martalócfészek elleni kormányoffenzíva. Amiből pedig ha Kardigan valami oknál fogva kimarad vagy lekésik,lecsúszhat birodalmi álmairól. Ha az USA dühe mellett avatkozna be, annak is lehet/nek ódiuma/i.

Összességében tehát úgy néz ki, hogy az iráni-merikai, a török-amerika torzsalkodások közepette Szíria – ügyileg ismét Oroszország az egyetlen biztos pont.

Szíriában MOST MÉG viszonylag csendes medeben zajlanak az események.

Jelenleg Es-Suwayda tartomány keleti részén folyik a rémkalifátusista horda irtása. A „fekete sivatagban” bujdokló bozontosképű martalócok levadászását segíti az orosz-szír légipáros is.

De várható az események zajosabbra fordulása. Vonul a kormányhadsereg Idlib felé. A mókázás és kacagtatás minden kellékével egyetemben.

Mára virradóan Hmeymim légibázis elhárítása megint papírrepülőkkel küzdött meg. Kettővel.

Ám hogy kacifántosabb legyen a helyzet, a SANA szír állami hírügynökség jelentette: Damaszkusz tartomány Deir Al-Ashaer településénél a szír légvédelem ellenséges légicélt küzdött le. Azt nem közölték, hogy mi volt az a légicél, és egyéb más részleteket sem.

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Elkészült egy hozzávetőleges gyorsmérleg Szíriáról.

Az erre vonatkozó becsléseket az ENSZ Nyugat-Ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottsága (ESCWA) tette közzé egy több mint 50 szíriai és nemzetközi szakértő részvételével tartott bejrúti gyűlést követően.

„Közel 400 milliárd (106 ezer 700 milliárd forintos) kárt okozott eddig Szíriában a több mint hét éve tartó polgárháború” – állapította meg az ENSZ.

A 2011 óta pusztító, a rákosképú McCain amerikai Hiéna által összegrundolt és a Nyugat által abrakolt rémkalifátus és franchise bűnbandák, valamint a több nyugati és hasonszőrű martalócállam beavatkozásával folyó polgárháború eddig már több mint 350 ezer ember életét követelte. Az ország lakosságának legalább fele elmenekült.

Aszad elnök a minap bejelentette: a kormányerők következő csapásiránya Idlíb latorrezervátum lesz.

A szír elnöknek más gondja – baja is van közben. A felesége Ashma a hírek szerint rákbetegséggel küzd.

Idlibben amúgy is meg a tezsvírharc. A latrok a minap bedobták a „zászlótrükköt”. A konkurencia a gyűlölt szír zászlót tűzte ki csalinak. Abu Al Halik pedig, a „Hayat Tahrir al-Sham” hírhedett harctéri martalócvezére ráharapott. Látványosan „megrohamozta” több beosztott közlatorral egyetemben a „csúcsot”. Ami alá volt aknázva. A társulás néhány nagyobb méretű cafatjait aztán összekotorták, és nagy óbégatás közepette elföldelték.

Valódi háború Es-Suwayda tartomány északi – északkeleti fertályán zajlanak. A földi akciót segíti az orosz – szír légipáros is. Haladnak El-Tanf irányába, és pusztítják az arrafelé bujkáló rémkalifátusistákat.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Tegnapelőtt a Reuters hírügynökség amerikai kormányberkekből kiszivárogtatott információk alapján közölte, hogy Valerij Geraszimov orosz VKF levelet írt John Dunfordnak, amerikai kollégájának. Amit az július 19-én kapott kézhez. Néhány nappal a helsinki csúcs után.

Ebben Geraszimov ERŐSEN JAVASOLTA amerikai kollégájának, hogy az USA nyújtson segítséget Oroszországgal közösen Szíria Damaszkusz által ellenőrzött térségeinek újjáépítéséhez, ill. az USA tegye lehetővé az általa fenntartott El-Tanf környéki „Rukban” menekülttáborban élők visszatérését lakóhelyükre. Levelében az orosz VKF azt is javasolta, hogy az USA igazán beszállhatna Raqqa aknamentesítésébe is, ha már oly bőszen odapotyogtatta őket.

Valerij Geraszimov levele John Dunfordhoz SZIGORÚAN BIZALMAS VOLT, ám az orosz HM most rettentően sérelmezi, hogy annak részletei napvilágra kerültek. Mégpedig olyan megjegyzések kiséretében, hogy az abban foglalt orosz JAVASLATOK NEM VÁGNAK EGYBE AZ USA ÉRDEKEIVEL, ezért aztán… – sorry tavarisi!

Az orosz morgolódás nem is emiatt van. Hanem amiatt, hogy az USA egy egyszerű kívánalomnak – a titkosságnak – sem képes megfelelni. Evégből az orosz HM „csalódottságának ad hangot”.

Tegnap délután Szíriában a Golan – fennsík is elcsitult. A Yarmouk folyó völgyében volt utolsó rémkalifátusista latorfészek állománya is likvidálva lett. Mintegy háromszáz pribékegyedról van szó.

A „Demokratikus Szíria Tanács” elnöke Ilham Ahmad arról IS beszélt az orosz RT – hírcsatornának, hogy hamarosan folytatódnak amegbeszélések a damaszkuszi kormány, és a kurdok között.

В Совете демократической Сирии рассказали о переговорах с курдскими силами

Ahmad hangsúlyozottan beszélt Szíria decentralizációs átakításáról mint kormányzati törekvésről, és ennek keretében az ország területén élő nemzeti kisebbségek és etnikumok – így a kurdok – kultúrális autonómia igényeinek kielégíthetőségéről.

A hadiesemények Szíriában jelenleg szünetelnek.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A szíriai polgárháború 2012-es kirobbanásakor az ENSZ megfigyelői „kivonultak” a Golan – fennsík elválasztó zónájából. (Látni sem akarták, ahogy a mccainista ISIS martalócok szabadon kószálnak Izraelből-Szíriába.)

De hát egyszer minden jónak vége szakad. Így a rémkalifátus és csatolt intézményei garázdálkodásának is! A Golan szíria ellenőrizte fertályán is. Tegnap aztán az elválasztó vonalra – hat esztendei távollét után – orosz fölvezetéssel, belopakodtak az ENSZ – (UNDOF) megfigyelői.

Szergej Rudszkoj vezérezredes, az orosz VKF Műveleti Főnöke intelemmel fordult a megszelídült martalósokhoz: legyetek velük barátságosak, tisztelettudók és szelídek. Ha gorombaságra panaszkodnak, velünk gyűlik meg a bajotok!

A zóna keleti – szír vonala a „Bravo – vonal”. Az Izrael által birtokolt az „Alfa – vonal”. A kettő között fog leselkedni az 1112 UNDOF – személyzet. Egyelőre orosz védelem alatt, mert biztos ami biztos.

Izrael – nyugati elemzők szerint is – kissé fanyalog. A zsidó állam nem éppen ilyen lovat szeretett volna. Oroszok nélkül örömtelibb lenne a dolog, de hát ez van. Abban is egyetértenek nyugati elemzők, hogy az orosz jelenlét ezen a 85 km. hosszú vonalon VALÓS GARANCIA A NYUGALOMRA, kellő visszatartó hatású. Nem mellesleg komoly orosz diplomáciai siker, ami vélhetőleg Helsinkiben született meg. (Bár erről a felek mélyen hallgatnak.)

Moszkvában az RF NVIK igazgatója Mihail Mizsincev vezérezredes közölte: még az idén majd egymillió menekült fog visszatérni Szíriába. A Szíriával szomszédos országokból. Törökországból, Irakból, Libanonból, Jordániából és Európa országaiból.

Megjegyezte, hogy a Genfi béketárgyalásokba éppen evégből be kell vonni az EU – tagállamait is. Szakértők is hangozatták ennek fontosságát, miszerint az európai országoknak mindenképpen hozzá kell járulniok a folyamat zökkenőmentes lebonyolításához. Még a bugyelláris tágra nyitásával is. Mizsincev tábornok örvendetesnek nevezte, hogy JAPÁN MÁR JELEZTE: KÉSZEN ÁLL SEGÍTENI SZÍRIA ÚJJÁÉPÍTÉSÉT!

Ugyanezek a szakértők megjegyzik, hogy POLITIKAI OKOK MIATT SZÁMOS NYUGATI ORSZÁG NEM AKARJA TÁMOGATNI AZ OROSZ ELGONDOLÁSOKAT!

Ezidőszerint egyébként Szíriában „majdhogynem teljes” csend van.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szíriában kezd rend lenni! A jelek szerint.

Moszkvában az orosz HM-ben ma a vezérkar műveleti főnöke Szergej Rudszkoj vezérezredes a sajtónak is megerősítette: Szíria délnyugati fertályán a Jordán határtérség kipucolva a martalócerőktől.

A vezérezredes jelezte: a műveletek véget értek. El-Tanf amerikaiak működtette latorbázisa momentán nem katonai, hanem diplomáciai megoldásra vár. Jelezte: Oroszország szerint az ameikaiaknak föl kell számolniuk ezt a terroristafészket, és elhúzni Szíriából.

Az izraeli légierő végzett a rémkalifátus merényletre készülő hét mrtalócával a Golán-fennsík szíriai oldalán – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.

A mókázásra szerdáról csütörtökre virradó éjjel került sor, nagyjából kétszáz méterre az izraeli-szíriai határtól.

Reggel, a terep átfésülésekor találták meg a martalócok tetemeit.

Az al-Arabija tévétársaság jelentése szerint ugyanebben az időben Jordánia hadserege is támadást intézett a rémkalifátus „Jaish Khalid ibn Walid” nevű franchise bűnbandájának Jordánia határához közeledő fenevadjaira. Ott is legalább egy tucatnyi borzassal végeztek.

2018. augusztus 1-jén este számos törökországi iszlamista csoport megállapodott, hogy létrehoznak Szíria északi részén egy nagy koalíciót.

„Nemzeti Felszabadítási Front” elnevezéssel illették a majd tucatnyi bűnbandát tömörítő kardiganista formációt.

Olyan hírhedett latoregyletek szövetkeztek, mint a „Dzhebhat Tahrir Surya”, az „Ahrar al-Sham”, a „Noor al-Din al-Zanki”, a „Liva Sukur ash Sham”, a „Jaysh al-Ahrar” és a „Jebhat ash Sham”.

Nem mellesleg: ezek még a hét elején vadul mészárolták EGYMÁST Aleppotól északkeletre.

Főparancsnokot is választottak. Valami Hasan Sufan nevű Rumcájsz kinézetű zsiványvezért.

Szíriában a jelek szerint még el fog telni egy kevéske idő, mire rend lesz.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Amint tegnap Szocsiban véget ért az „asztanai formáció” értekezlete, az orosz elnök szíriai főreferense Alekszandr Lavrentyijev bejelentette: Szíria déli – délnyugati fertályán véget értek a „műveletek”. An-Nuszra, ISIS likvidálva.

Vágóhíd Szíria déli részén: a sivatagban hullák és kiégett berendezés IGIL (VIDEO, FOTÓ 18+) |  Orosz tavasz
Vágóhíd Szíria déli részén: a sivatagban hullák és kiégett berendezés IGIL (VIDEO, FOTÓ 18+) |  Orosz tavasz
Vágóhíd Szíria déli részén: a sivatagban hullák és kiégett berendezés IGIL (VIDEO, FOTÓ 18+) |  Orosz tavasz
Vágóhíd Szíria déli részén: a sivatagban hullák és kiégett berendezés IGIL (VIDEO, FOTÓ 18+) |  Orosz tavasz

El – Quneitra és Daraa latormentes. A szír kormánycsapatok a jordán határon, a Golan – fennsíkon pedig az elválasztóvonalon.

Lavrentyijev egyúttal közölte: JELENLEG NAGYSZABÁSÚ MŰVELET Idlib latorrezervátum ellen nincs folyamatban. Elmondása szerint a vadrezervátum mérsékeltebbjeivel, valamint Törökországgal együttműködve próbálják az an – Nuszra bandát békésen közömbösíteni.

Ma kora hajnalban viszont Észak – Latakiában indult meg a szír hadsereg offenzívája Jebel al-Akrad és Jebel at-Turkman térségének iszlamista martalócbandái ellen. Működik a légierő is.

A törökök afrini „mókázásai” miatt panaszkodnak az érintettek. Kurdok és palesztinok. Túl sokan halnak bele. Tegnap négy palesztin, akik „csak úgy át akartak kelni” a szír – török határon. Törökországba.

Aleppotól északkeletre tegnap estére a török parancsnokság rábeszélte az általuk támogatott marakodókat a megnyugvásra. MOST ott is csend van

Egyébiránt RÉGEN VOLT SZÍRIÁBAN OLYAN CSENDES NAP, MINT A MAI!

Ebben a csendességben már eléggé jól hallható az amerikaiak jajveszéke. Az a problémájuk, hogy Szíriában az orosz inteferencia – generátorok nagyon hatékonyak. A panasz szerint nehézkes a belső kommunikációjuk, és ez életveszélyes. Brian Sullivan amerikai colonel szerint ez az elektronikus hadviselés túlterheli az amerikai csapatok képességeit.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com