Szíria

Az orosz KüM honlapján és a szociális hálózaton az alábbi „gyógyító” foto jelent meg.

„Ez egy gyógyító erejű kép. Ördögűzésre kiváló a világ számos pontján, ahol fájó foltok jelennek meg”. Gondoljon ki mire akar!

Szocsiban a garanciavállaló trió – Oroszország, Irán és Törökország – képviselői megállapodtak egy Szíria számára alkotmányt kidolgozó bizottság létrehozásáról.

Bár a mostani kétnapos találkozóra az USA ismeg volt invitálva, a világ legbékeszeretőbb országa nem élt a felkínált lehetőséggel.

Élt viszont vele Staffan de Mistura, az ENSZ főtitkárának főmegbízottja. Aki nem egy kitörő lelkesedéssel, de üdvözölte a Szocsiban megszületett eredményt, és kikönyörögte, hogy a végkifejletre Genfben kerüljön sor. Szeptemberben.

Erre a garanciavállalók ráálltak. Úgyhogy legközelebb szeptemberben Genfben… (Bár orosz szakértők úgy vélik, hogy az USA de Mistura karnagy úron keresztül fals dolgot próbál majd becsempészni . De hát addig még sok víz folyik majd le az Eufráteszen.)

Trump szívesen találkozna az iráni elnökkel – ezt maga a kelekótya amerikai jelentette be a Giuseppe Conte olasz kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén a Fehér Házban. Ezidáig nincs hír arról, hogy Rouhani saját szakállát megragadva rángatná magát minél gyorsabban a randimeghívásra. A múlt heti „gyere ki ha mersz…!” – csörte tüskéje még nagyon ott lehet a körme alatt.

Persze Trump bohóc már szinte bárkivel hajlandó lenne randizni Teheránból, csak valami tisztsége legyen az illetőnek. Trump szerint az irániak még nem állnak készen az összeborulásra.

A Golan-fennsík nyugati fertályán a Yarmouk-völgyben még meglévő utolsó kalifátusista martalócfészkek elpusztítása zajlik.

Tegnap délután Aleppotól mintegy 30 kilométerre északkeletre, Ahtarin városánál a törökök támogatta „51. Front” és a „Murad Szultán Brigádja” nevú bűnbandák között tezsvírharc robbant ki.

Mindkét bűnbanda résztvevője volt az Eufrátesz Pajzsa” nevű akciónak. Azóta unatkoznak, mióta annak vége. Gyilkolászás nélkül unalmas az élet. Így aztán összeugrottak. Harminc körüli a fűbeharapottak száma. Eddig.

A kurdok megállapodtak Damaszkusszal, hogy nekiveselkednek az utolsó rémkalifátusista zárványnak az Eufrátesztől keletre, az iraki határ melletti térségben.

Hmeymim légibázis légvédelme jól szórakozik a martalócok papírrepülős akcióinak közömbosítése közben.

Ezek a lecsapkodott masinák is Idlib latorrezervátum irányából érkeztek. A dolog miatt az orosz HM morcos. Márpedig egy morcos Medve goromba tud lenni.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szombaton Damaszkuszban megállapodtak a kormány és az SDF képviselői egy „demokratikus útitervben”. Létrehoznak egy vegyes bizottságot, amely megoldási módokat dolgoz ki a felhalmozódott problémákra.

Az SDF már most megfogadta, hogy sehol sem fog a szír hadsereg ellen fordulni.

Abban is megállapodtak, hogy a kurdok első lépcsőben átadják Damaszkusznak Raqqa tartományt, és segítenek az adminisztárció visszaállításában, és munkájának megszervezésében.

Az Eufrátesztől keletre lévő olajmezők is Damaszkusz KIZÁRÓLAGOS ellenőrzése alá fognak kerülni.

Qamishli és Cobani térségek később kerülnek majd sorra, legvégül pedig Afrinról fognak megállapodni.

Szocsiban ma megkezdődött a kétnapos Szíria – konferencia. Immáron a tizedik forduló. Úgy fest a dolog, hogy a fő épintettek (Oroszország, Irán, Törökország és a szíriai „arra jogosultak”) mintha felejtősre vették volna az eddigi fő traccshelyszínt, a kazah fővárost, Almatit.

A szír kormányerők afféle „utómunkálatokat” végeznek a délnyugati csücsök Izraellel határos vidékén. Komoly kockázatokkal jár a dolog.

Nagy a meleg, és rengeteg az elföldeletlen latortetem. Ott püffedeznek – bűzölögnek, ahol a vég utolérte őket.

Néhány helyen – ahol van a közelben valami bombatölcsér – a dögletes bűzt már nehezen viselő katonák összehordják a martalóchullákat, és gyorsan földet túrnak rájuk.

Az orosz békefenntartó erők nyitottak egy humanitárius folyosót a hadsereg által elenőrzöttidlibi Abu – Duhur irányába. Ezen aztán a latorrezervátumban élő civilek áradata indult meg a martalócuralom alatt lévő térségekből. Valamit megsejthettek.

Az Amnesty International brit jogvédői ma petícióban foglalták össze a Szíriában általuk tapasztaltakat. Az USA által gardírozott nemzetközi koalíció munkálkodását vették górcső alá. A tapasztaltak sokkolták őket. „Ez maga a pokol! Itt csecsemőket, gyerekeket gyilkoltak halomra! Az utóbbi néhány évtizedben ilyen borzalmakat katonai konfliktusövezetben nem lehetett tapasztalni!”

Itt megnézhető eredetiben:

https://www.amnesty.org.uk/actions/demand-justice-syrians-killed-us-led-coalition

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A Szíriában ténykedő orosz erők parancsnoka és az ENSZ Golan – fennsíkon tanyázó megfigyelő erőinek parancsnoka, a ghánai Francis Wiebe-Sanziri tábornok egyeztettek a Golan – fennsíkra telepítendő újabb ENSZ (UNDOF) megfigyelőposztokkal kapcsolatos teendőkről. Meg is állapodtak.

James Mattis az amerika Pentagon feje pedig azt jelentette be, hogy hamarosan indulÉszak-Szíriában a KÖZÖS TÖRÖK – AMERIKAI CSENDŐRMISSZIÓ! Az amerikai részvétel technikai elemei már Dél – Törökországban vannak.

Quneitrából is megérkezett a hivatalos győzelmi jelentés a kormányerők főparancsnokságáról. A tartomány – elvben – latormentes.

Hmeymim légitámaszponton az orosz légvédelem megint papírrepülők ellen volt kénytelen a drága „Pancir” rakétákat pocsékolni.

Jelenleg csak Es-Suwayda tartomány keleti fertályán vannak üldözéses csatározások. A hadsereg a kalifátusista martalócokat hajszolja.

Valami viszont készülőfélben…

Hama északkeleti területein a hadsereg komoly erői masíroznak Idlib latorrezervátum felé. A jelentések megemlítik, hogy tucatnyi – még májusban bemutatott – új, közepes hatótávolságú (50-120 km.) rakétavető szörnyetegeket is láttak a trélereken.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Bashar Aszad szír elnök szerint a „Fehér Sisakosok” nevű bűnbanda pontosan olyan teroristaegylet, mint oly sok más – már eddig fölszámolt martalócbanda. A szír elnök be is igérte: a még Szíriában kóborló csapataik is ugyanolyan elbánásban fognak részesülni, mint az egyéb más „rendes” terroristák.

Aszad ugyanakkor kissé dühös és ideges, hogy a bűnözők egy részét az amerikai – izraeli latorpáros kimenekítette Szíriából.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szóvivője Jens Lerke szerinta világszervezet aggódik a Golan – fennsíkon az izraeli megszállók és a szír hadsereg közé szorult rémkalifátusisták miatt. Akik mintegy 200 négyzetkilométernyi térség kb. 55 ezernyi civil lakosát tartják túszként. Az ENSZ természetesen nem a banditák sorsa miatt aggódik. (Bár ki tudja?!)

Idlib latorrezervátumban Szent Háborús Szövetség verbuválódott. A „Hayat Tahrir al-Sham” (korábban „Dzhebhat An-Nuszra”), a „Dzhebhat Tahrir Surya”, az „Ash-Sukur Sham”, és a „Feylak Ash-Sham” bandák vezírei összegyülekeztek. Bajt orrintanak. Külsőt. Így aztán gyorsan félretették a tezsvírháborút, nagy szeretet öntötteel őket egymás iránt, és ha már így alakult a dolog, szövetségre is léptek egymással. Mindenki ellen, aki létükben fenyegeti őket. Mert úgy érzik, hogy a fenyegetés konkrét formája leselkedik rájuk. Alighanem jó a szimatuk.

Szíria délnyugati részén lassan véget ér a tezsvírek likvidálása, és Idlib köv.

Nem mintha Szent Szövetségben vagy külön – külön megúsznák a dolgot, de hát jó érzés tudniuk: nem lesznek egyedül ha jön a baj és azzal együtt a vég.

Ahol pedig már lerendezték a „tezsvíriséget” – mint pl. Deir ez-Zorban is – ott már eléggé normális életet lehet élni ismét.

Ma megérkezett Damaszkuszba az SDF politikai szárnyának delegációja, hogy Észak-Szíria sorsáról tárgyaljanak. A polgárháború kezdete óta ez a legmagasabb szintű ilyen összejövetel.

A kurdok még kötik magukat ahhoz, hogy Damaszkusz engedjen a mostmár csak kultúrális autonómia követeléseiknek. Ezirányban van is megegyezési lehetőség.

Ugyanakkor a szír kormány jelezte: 100 százalékos fennhatóságra tart igényt, és bárhogy is alakulnak a tárgyalások, a szír hadsereg legkésőbb az ősz folyamán be fog vonulni Északkelet – Szíriába.

Persze az ősz még kicsit odébb van. Az addig hátra lévő időalatt pedig bármi megeshet.

Mondjuk egy iráni – amerikai …”akármi”!

Néhány nappal ezelőtt Haszan Rouhani iráni elnök és Trump bohóc perlekedtek a világ nyilvánossága előtt. Kész szerencse, hogy nem voltak egymás közelében. Mindkettő a „gyere ki te…!” – retorikát gyakorolva, háborúval fenyegette a másikat.

Az amerikai ABC – hírcsatornának nyilatkozó meg nem nevezett ausztrál kormányzati forrás szerint Trump elég komolyan vette a háború ötletét Iránnal. Annyira komolyan, hogy az amerikai szagértők brit és ausztrál kollégáikkal már az iráni célok kijelölésén ügyködnek.

Amiket a világ legbékeszeretőb országának – ez ugyebár az USA – katonai erői rakétázgatnának, bombázgatnának. Egyedül! Mert az említett segéderők országai – állítólag – tevékenyen nem vállalnának részt a mókázásban. Ami a tervek szerint már augusztusban – tehát akár néhány nap múlva – kezdődne is.

Malcom Turnbull ausztrál miniszterelnök szerint „Ausztráliának nincs oka azt hinni, hogy az USA katonai konfrontációra készül Iránnal.”

A közeljövőt illetően tehát olyan túlzott optimizmus ne nagyon lengje át.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A dél-afrikai Johannesburgban megkezdődött a BRICS – csúcs. Volt némi kezdeti zavar a zászlók előtti fölsorakozásnál, de amúgy rendben zajlik a dolog.

Az összejövetel egyik fő témája Szíria.

Szocsiban július 30-31 – én tartják a Szíriával foglalkozó „Asztana – formátum” következő fordulóját. Erre meginvitálták az USA képviselőit is. Ugyanakkor Amerika a genfi – de Mistura – féle ENSZ fórumot tekinti mérvadónak.

Alekszandr Lavrentyev az orosz elnökSzíria-ügyi főreferense szerint Szíria átkozottul nehéz helyzetben van. A problémát – a visszatérő menekültek áradatát – egyedül nem lesz képes tudni kezelni. Nemzetközi segítségre leszszükség. Komoly összefogásra. Ugyanakkor meglátása szerint a háború utáni újjáépítéssel egyedül is meg fog tudni birkózniaz ország, és ehhez ajánlja a Szovjetunió háború utáni újjáépítési tapasztalatait. Megtoldva azzal, hogy Szíria – ellentétben a Szovjetunióval – azért számíthat külső segítségre is.

Damaszkuszban a szír elnök a Szíriában elesett orosz katonák családtagjait fogadta. A velük való beszélgetés során Aszad is párhuzamot vont országa jelenlegi állapota, és a II. VH.- végi Szovjetunió közé.

Az orosz KüM iplomáciai osztályának vezetője Alekszandr Grusko „otrányosnak és elhibázottnak” nevezte az EU azon szándékát, hogy az Unió KIZÁRÓLAG AZ ELLENZÉKI KÉZENLÉVŐ SZÍRIAI TERÜLETEK újjáépítésében hajlandó részt venni. „Meggyőződésünk,hogy nem lehetséges ilyen módon különbséget tenni, és kivtelezni!” – jelentette ki az orosz diplomata.

Oroszország ma ismét kivonta Szíriából újabb kétszáz katonai rendőrét.

Suweyda tartományban (a Daraa tartománytól keletre, és a híres-hírhedt El-Tanf amerikai üzemeltetéső latorbázistól nyugatra lévő KÖZTES területen) megbújt rémkalifátusista martalócok robbantásos merényleteiben idáig közel háromszáz civil halt meg.

A civilek lemészárlását még az amerikai külügy is közleményben ítélte el.

Mára fölerősödtek azok a vélekedések, miszerint El-Tanf közelsége és a merényletek között összefüggés van. A hadsereg kétségbeesetten kutatja a civilek közé vegyülő szörnyetegeket. Eleddig kb. 160 egyeddel végeztek. Jelenleg a tartomány keletirészén folyika kalifátusisták elleni hajtóvadászat. Nehéz feladat, és sokan úgy vélik, hogy El-Tanf fölszámolása nélkül nem lehet sikeres.

Van még tennivaló a Daraa délnyugati csücskében összezsúfolódott kalifátusista állomány teljes likvidálása dolgában is. A szír kormányhadsereg most főként ezzel foglalkozik.

Szakmai elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy hamarosan – ha Daraa teljes egészével végeztek – sor kerül Idlib latorrezervátum fölszámolására is. Aki oda való azok már mind ott van, aki nem oda való, az pedig már kimenekítve.

Idlib után kerülhet sor Dél-Aleppo és a szomszédos területek martalóczárványai kisöprésére. Meg más területek karbantartására.

Izraelben a The Jerusalem Post névvel, képpel bemutatta azt a zsidó katonanőt, aki a szír Szuhojt lelövő „Patriot” rakétát indította. Op Naaman kapitány.

СМИ назвали имя сбившей самолет ВВС Сирии израильтянки

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Rendes kört tesz meg Szergej Lavrov és Valerij Geraszimov. Hétfőn Jeruzsálemben tárgyaltak, kedden Párizsban találkoztak Macronnal. A következő állomás Berlin. Ott a kanzlerinát tájékoztatják Szíriáról.

Az orosz külügy tegnap nyilatkozatban tiltakozozott Izraelnél a tegnap lelőtt szír SzU22M4 repülőgép miatt. A „Maariv” izraeli űjság ma közölte: Oroszország – alaposan megismerve a gép lelövésének körülményeit – MA VISSZAVONTA a tiltakozást.

A dél-afrikai Johannesburgban lesz a BRICS – országok csúcstalálkozója. Kardigan szultán is jelen lesz. Azt tervezi, hogy ott talán fog tudni szót váltani Vlagyimir Putyinnal Szíriáról. Manbidzs és Tell Rafaat miatt izgul Kardigan. Elutazása előtt abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy Szíriában csak ott van nyugalom,ahol az ő armadája tanyázik. (Lehetséges. Viszont ott haláli nyugalom van.)

Moszkvában Igor Konasenkov az orosz HM szóvivője sürgette az amerikakat távozásra Szíriából. „Teljesen jogszerűtlenül tartózkodnak ott. Ha már viszont ott vannak, segíthetnének a menekültek visszatelepítésében. De nem! Ezt sem teszik meg! Csak kerékkötőknek jók. Jobb lenne, ha minél előbb eltűnnének onnan, és hagynának bennünket nyugodtan dolgozni!” – füstölgött a vezérőrnagy.

Idlib latorrezervátumban egymásnak ugrottak ismét a tezsvírek. Jisr Sugur városában az an-Nuszra és a csecsenek irtják egymást cudar mód. Érdekessége a dolognak, hogy ez a város Latakia tartománnyal határos, és rendre innen indíthatták papírrepülőiket Hmeymim ellen a bozontosok.

A kitikkasztott csecsen származású zsiványfőnök Tamaz a 2016-ban Irakban hasonló sorsra jutott kalifátusista latorvezér Abu Omar al-Shishani öccse volt

Mészárolhatják egymást nyugodtan. Létszámcsökkenés nem lesz. Daraaból és Quneitrából érkezik az utánpótlás.

A Daraatól keletre lévő Es-Suwayda tartományban még rejtőzködő kalifátusisták öngyilkos merényletekkel pusztítják a helyi civileket.

Szíria: az essaouirai város robbanásának halálos áldozata 38 főre nőtt

Tegnap és ma mintegy százat mészároltak le robbantásaikkal. Csak Essaouida városában a terrorista támadás következtében 38 ember halt meg.

Szíria délnyugati fertályán az utolsó komolyabb latorfészek fölszámolása van a kormányhadsereg programfüzetében.

Daraa és Quneitra határvidékén indult be az üzemszerű latorirtás. A tegnap délután keződött offenzíva Jubail, Mazra, Bakkar Gharbi, Bakkar Sharqi, al-Harat Madzhahid, Ain Zabda, Bass Gharbi, Bass Sharkey, Said al-Golanin településekről verte ki a kalifátusista latrokat.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova közleményben háborodott föl a „Fehér Sisakosok” nevű latoregylet Szíriából történt evakuálása miatt. „Kimentésük provokáció és bűncselekmény is egyben.” Zaharova emlékeztetett, hogy Oroszország több esetben is meggyőző bizonyítékokkal igazolta az álnok banda terrorista voltát.

Moszkvában kormányzati források arról számoltak be, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök Berlinben német kormánytisztviselőkkel tárgyalnak Szíriáról és Iránról. A RIA Novoszty híréből mindössze ennyi derült ki. Hogy mikor? – az nem.

Szíria műveleti térségeiben a dolgok normálismederbe folynak. A kormányerők Quneitra rémkalifátusista eklávéját kezdték meg fölszámolni.

Ahonnan zajlik az Idlib latorrezervátumba való martalóckitelepítés.

Tegnap a szír hadsereg két „Tocska-U” rakétát eresztett rájuk. Az izraeli Haaretz újság arról számolt be, hogy az izraeli légvédelem a vadiúj „Dávid Parittyája” nevű rendszerrel megpróbálta őket leszedni. A dolognak csak érdekes epizódja lehet, hogy a művelet kudarcott vallott, és az indított „parittyakövek” a Golán – fennsík szír oldalán zuhantak le, míg a „Tocskák” tették a dolgukat.

Az már lényegesebb, hogy Izrael SZÍRA TERÜLETÉRE LŐTT, AZ ISIS VÉDELMÉBEN!

A „Patriot” légvédelmi rendszer már hatásosabb volt „Dávid Parittyájánál”! A Golan – fennsík fölött ezzel a rendszerrel lelőttek egy szíriai Szuhojt, amely mintegy 2 kilométerre berepült az izraeli megszállás alatt lévő területre. Hogy miféle – fajtát? – és hogy mi van a gép személyzetével? – az ezidőszerint még nem tudott. Damaszkusz még nem jelentett.

A tényt az izraeli hadsereg jelentette.

Izrael lelőttette a Patriot rakétákat a szíriai "Sukhoi"

Frissítés:  Végülis kiderült a Szír Védelmi Minisztérium közleményéből: egy SzU-22 típusú gépről van szó, a pilóta pedig Omran Mari ezredes volt. Ő meghalt.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szíriában a jelek szerint a hadihelyzet végérvényesen a kormányerők javára fordult, és ezt a diplomácia is tudomásul vette. (Még ha nem mindenfelé örömmel is)

Az izraeli hadsereg mára virradó éjjel nyolcszáz szíriai „aktivistát” menekített titokban határa mellől Jordániába. A kimenekítettek mind – mind a hírhedett „Fehér Sisakosok” egylet tagjai.

 

Az an-Nuszra franchise bűnbanda egyedei az EU – ban (esetleg Angliába és Kanadába) lesznek szétterítve. Retyerutyástul.

Az izraeli külügyminisztérium szóvivője, Emmanuel Nachshon a Twitteren azt írta, hogy Izrael az USA, Kanada és az EU kérésére evakuálta a dögletes bandát.

Az utolsó pillanatban. Csütörtök este ugyamis a Golan-fennsíkon lévő Quneitra tartomány határát teljes egészében lezárta a szír hadsereg. Ami egy dolog, de csapást – csapás után mértek a terrorbandákra. Tegnap reggel aztán a banditahordák tűzszünetet kértek.

A Megbékélési Központ képviselőivel aztán megbeszélték a kapituláció lehetőségeit.

1. A teljes fegyverletétel után aki akar, maradhat a tartományban. Ha jól viseli magát.

2. Aki úgy dönt, az fölszállhat a fölsorakozott zöld buszok valamelyikére, és irány Idlib.

Hírek szerint ez utóbbi nem igazán vonzó alternatíva számukra.

Manbidzs kurdjai és a város polgári közigazgatása tárgyalásokat kezdett Damaszkusszal. Arról egyezkednek, hogy átadnák a várost és környékét a szír hadseegnek,. Azaz: Damaszkusz ellenőrzése alá VISSZAKERÜLNE a terület. Merthogy a törökök foga nagyon fáj Manbidzsra. A kurdoknak meg a fejük a török tervek láttán. Úgy gondolják, hogy mégiscsak szerencsésebb dolog lenne Damaszkusz „igája alatt nyögniük”, mint török megszállás alatt a talajerőt növelni.

Érdekes egy helyzet alakul ott! Tekintve, hogy amerikai katonák is tanyáznak arrafelé. Most még.

A Deir ez-Zor tartománybéli Es-Shusa városát a repülőgépeik meg is bombázták. De alaposan. Eddig még nem pontosított számú civil halt bel a bombázásba. A városban egyébként már régóta nincsenek martalócok.

Az akciót Moszkvában a SZOVFED elnökhelyettese Franc Klincevics „tragikusan hibásnak és riasztó JELZÉSKÉNT” értékelte. „A helsinki csúcs után ez egy tragikus dolog.”

Hmeymim orosz légibázisa ellen ismét „papírrepülőket” iddítottak valakik. Kettőt is. A játékszerek jó messze a bázistól megsemmisültek.

Ibrahim Khuder Al-Salem, Latakia tartomány vezetője tegnap délután egymillió menekült visszatéréséről számolt be. Ők a környező országokból tértek vissza.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Trump berúgta a „druzsba – barátság – motort”! A Fehér Ház szóvivője Sarah Sanders közölte: már az ősz folyamán Washingtonba várja főnöke Vlagyimir Putyint. Sárika Twitterbejegyzésében az is szerepel, hogy már zajlanak is az orosz államfő látogatását előkészítő egyeztetések.

Úgy néz ki tehát, hogy Oroszország és az USA első emberei fölvették a leejtett gombolyag mindkét végét, és elkezdik ismét föltekerni. Amin azért van egy – két csomó!

Elképzelhető, hogy mire Vlagyimir Putyin washingtonba ér, (föltételezhetően októberben) addigra a fonalon lévő Szíria – csomót sikerül is kibontani.

Legalábbis erre utal az, hogy komoly egyeztetések kezdődtek Észak-Szíria ügyében a damaszkuszi kormány, és az SDF politikai szárnya között. Van már pl. olyan megegyezés is, hogy Hama, Latakia, és Homsz tartományok fővárosaiban az SDF képviseleti irodákatfog nyitni. Meg az, hogy Deir ez-Zor „Omar” olajmezejét közösen fogják üzemeltetni.

Politikai elemzők külön is említésre méltónak, és egy ESETLEGES helsinki paktumnak tulajdonítják, hogy tárgyalások kezdődtek a „Rozsavi – ez az „Iraki Kurdisztán” szíriai megfelelője területének ismételten Damaszkusz fennhatósága alá való visszatéréséről.

Ezek az elemzők most azt találták ki, hogy Helsinkiben Trump kialkudta: lemond a kurdokról, kivonja az amerikai csapatokat Szíriából, amiért cserébe Oroszország közömbösíti Iránt Szíriában. (Ez utóbbi kimondottan izraeli óhaj.)

Igen ám, de Irán jelezte: amíg Izrael megszállva tartja a Szíria részét képező Golan – fennsíkot, addig az iráni erők Szíriában fognak maradni.

Némiképp tisztítja a kesze-kusza képet, hogy a jordán – izraeli határtérségben az őszre tiszta, latormentes lesz a szír terep.

Az akció be is indult. A Quneitra beli Baath városába ma megérkeztek a „zöld buszok”! Ezek a tartományban eddig fickándozva eldegélő martalócokat transzportálják Idlib latorrezervátum területére. A banditáknak az ötlet nem nagyon tetszik. De nincs más választásuk! Helsinki ÓTA Izrael nagyon barátságtalan velük szemben.

Azt is sejteni lehet, hogy miért! Anatolij Viktorov Oroszország izraeli nagykövete szerint azért, mert a Kreml meggyőzte Tel-Avivot: Izraelnek, Szíriának, Oroszországak, az USA – nak – egyszóval az egész világnak is – jobb lesz, ha Szíria ezen térségében fegyveres erő csak a Szíriai Arab Hadsereg lesz egyedül.

Idlibből pedig gőzerővel zajlik a siiták evakuálása. A műveletben már 121 busz vesz részt.

A kimenekítési akció minden emberi számítás szerint ma be is fejeződik.

Daraaban már a terület kb 90 százalékát a szír kormányhadsereg ellenőrzi. A maradék helyeken bujdosó martalócok pedig erősen agyalnak. Lehet hogy nekik is jobb lenne? Minthogy mindig az eget lessék! Ahonnan pedig ma is kaptak rendesen.

Libanon területéről megindultak az elmenekültek haza – vissza Szíriába.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A hétfőn a finn fővárosban megtartott orosz – amerikai csúcs Szíria vonatkozásában HOZHAT leglátványosabb eredményt.

Oroszország washingtoni nagykövete Anatolij Antonov szerint Oroszország „érdekes ajánlatot tett, amire az amerikai partnerek fölkapták a fejüket”.

Antonov nagykövet konkrtum említése nélkül jegyezte meg ennek kapcsán, hogy Izrael is érdekelt az orosz javaslat megvalósulásában, amelynek leglényegesebb éslegközérthetőbb járuléka a „MINDENFÉLE MILITÁNS ERŐ ELTÁVOLÍTÁSA” Délnyugat – Szíriából, ahol a tisztaságért a jövőben a Szíriai Arab Hadsereg lesz a felelős, orosz felügyelet mellett.

Anatolij Antonov szerint ráadásként „a jövőben az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok nagyobb lehetőségeket találhat a szíriai interakcióra.” Jelentsen ez bármit.

Július 19-én csütörtökön az orosz elnök Szíriai – ügyi főreferense, Alekszandr Lavrentyijev Teheránba érkezik. Útja nehezen vonatkoztatható el a Helsinkiben ESETLEG létrejött valamiféle megállapodástól.

Irán külügyminisztere Muhammad Javad Zarif is megkommentálta ma a helsinki csúcsot, illetve a LEHETSÉGES orosz-amerikai kompromisszumot. Szerinte az USA Szíriában és a Közel-Keleten is csak pusztít, rombol, gyilkol, és terroristákat támogat.

– CSAKIS ÉRDEKESSÉGKÉNT említjük meg azt a mai információt, miszerint az ENSZ közgyűlés alkalmával az iráni vezető Haszan Rouhani a helyszínen tartózkodott, az amerikaiak NYOLC ALKALOMMAL KAPACITÁLTÁK az iráni delegációt, hogy Ruhani KÉRJEN (!) találkozót az amerikai elnöktől, aki ugyancsak a tetthelyen tartózkodott. Haszan Rouhani NEM TETT ELEGET a NYOLCSZORI felszólításnak! Nem volt hajlandó találkozni Trumppal. Az esetről Mahmud Vaazi, Roihani adminisztrációjának sajtósa tálalt ki a „Mehr” iráni hírügynökségnek.

Az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova mai moszkvai közleményében úgy fogalmazott,hogy Szíriában a terrorizmus elleni stratégiai győzelem megszületett. Viszont most jön a dolgok neheze: a menekültek hazatelepítése.

Tegnap a szír állami „Alikhbaria” televíziós csatorna felvételeket sugárzott egy az északkeleti Hasakah tartománybéli Al-Shaddady város határában ismeretlen okból lezuhant, ismeretlen hovatartozású repülőgép roncsairól. Föltételezik, hogy a „nemzetközi koalícióhoz” tartozhatott.

A koalíció viszont hallgat.

A jelek szerint napirendre tűzte a szír kormányhadsereg Quneitra tartomány martalócmentesítését is. A jelek erre utalnak. Izrael szomszédsága miatt viszont vannak – lehetnek veszélyei a dolognak. Ám ha Helsinkiben a NAGYOK ESETLEG megállapodtak, akkor a zsidó államnak most tűrnie kell.

Idlib latorrezervátumból ma megkezdődött az „oda nem illő civilel” átszállítása Dél-Aleppo tartományba. Al-Fua és Kefray falvakbó 88 autóbusz szállítja el a megkímélendőket.

Megfigyelők az akciót úgy értékelik, hogy köszöbön áll a latorrezervátum martalócai ellen a kormányhadsereg offenzívája.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com